2010. szeptember 12., vasárnap

50. fejezet: Öt évvel később


Remegő kézzel próbáltam a kulcsot a zárba dugni, amit a kezemben lévő csomagok csak még inkább megnehezítettek. Addig szerencsétlenkedtem, míg a szatyrok tartalma, a földön nem terült szét. Remek – gondoltam, és lehajoltam, hogy összeszedjem a kiesett dolgokat. Feszült voltam, nem is, inkább ideges, féltem, hogyan fog reagálni. Ma jöttem haza, de Robnak azt mondtam, csak holnap este érkezem. Meglepetést akarok neki, ezért is van három zacskó a kezemben, tele a vacsora alapanyagával. Úgy tervezem, egy romantikus vacsorával lepem meg mire hazaér, majd végre bevallom neki, amit én már két hónapja tudok. Feltéve, ha végre sikerül bejutnom a közös otthonunkba. Még most is furcsa kimondani, hogy otthonunk, még nekem is. Senki sem hitt a kapcsolatunkban, bennünk, hogy az utolsó film leforgatása után is kitartunk majd egymás mellet. Pedig igen, immár két éve vége van, és mi szerelmesebbek vagyunk, mint valaha.

Végre megadta magát a zár, és halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Nagy meglepetésemre a nappali fényárban úszott, ami egyet jelentett: Rob itthon van. Akkor ennyit a meglepetésről. Ledobtam a konyhában a cuccokat, majd körbenéztem az alsó szinte, nem volt ott. A hálószobánk felé tartva, valami furcsa érzés kerített a hatalmába, amit a hálóból kiszűrődő hangok, csak még jobban felerősítettek bennem. Mikor kitártam, olyan látványban volt részem, amit soha, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívántam volna. Rob, egy szőke nővel feküdt a takaró alatt, de még így is látszott, hogy teljesen meztelenek. Levegőt venni sem bírtam, nemhogy megszólalni. Éreztem a gombócot a torkomban, a könnyek marni kezdték a szemem. Ebben a pillanatban Rob elszakadt a ribanc ajkaitól, és meglepett tekintete találkozott az enyémmel.

- Kristen – suttogta rémülten, mikor felfogta, hogy valóban én állok vele szemben. Megráztam a fejem, mintha ezzel az egész kép szétfoszlana, de nem így történt. Ajkaimat összeszorítva, fordultam meg, és léptem ki a szobából. Hallottam a nevem ismét, de csak rohantam lefelé a lépcsőn. – Kris, várj, meg tudom magyarázni – kapta el a kezem a nappaliban, és maga felé fordított.
- Azt nem hiszem – szipogtam.
- Jaj Kris – arcára fájdalom ült ki, mire nem bírtam tovább fékezni magam, lekevertem neki egyet.
- Te szemétláda – üvöltöttem, könnyektől fulladozva. Szerettem volna azt hinni, hogy mindez nem történik meg, és rosszul láttam. Hinni akartam benne, hogy erre van valami értelmes magyarázat. De hogy is lenne? Rob a pofon helyét simogatta, miközben gyilkos tekintetemmel perzseltem őt.
- Sajnálom – suttogta maga elé. – Ezt nem így kellett volna… el kellett volna mondanom már korábban – folytatta lehajtott fejjel.

- Te meg miről beszélsz? – kérdeztem egy fokkal higgadtabban, miközben könnyeimet törölgettem, de hiába, mert rögtön újjak lepték el az arcom.
- Nem tudtam, hogyan mondjam el neked, de Kristen én, már nem szeretlek. Vagyis de, mindig is foglak, csak már nem úgy. Találkoztam Haylievel, és rájöttem, hogy már csak megszokásból vagyok veled, mert egyből beleszerettem. Sajnálom – nem hittem a fülemnek, amit hallottam az jobban fájt, mint bármi eddigi életemben. Nem szeret? Pedig esküdni mertem volna, hogy a kapcsolatunk szorosabb, mint valaha is volt. Nem, ez nem lehet.
- Nem hagyhatsz el, most nem! – kiabáltam, majd megsemmisülve a fotelbe rogytam.
- Én annyira…

- Terhes vagyok! – vágtam közbe, mire megdermedt.
- Tessék? – kérdezte teljesen ledöbbenve. Nem éppen így terveztem elmondani neki, ráadásul, azt hittem majd boldogan élünk a közös gyerekünkkel, míg meg nem halunk.
- Jól hallottad, terhes vagyok. Apa leszel – suttogtam most már.
- Nem, az nem lehet. Kristen, ez lehetetlen. Én nem akartam gyereket… és te sem… soha nem is beszéltünk róla. Nem, nem, nem… nem vagyok erre felkészülve – kiabált most már Ő. Ez volt az utolsó döfés a már úgy is darabokra tört szívemben, ordítani tudtam volna, de ismét nem jött ki hang a torkomból, csak némán zokogtam tovább.


- Kicsim, hallasz? Kris, ébredj – hallottam meg a legédesebb hangot a világon. Kinyitottam a szemem, és Rob rémült arcával találtam szemben magam. – Rosszat álmodtál? – tudakolta, miközben ujjaival elkezdte letörölgetni a könnyeim. Egy pillanatig értetlenül meredtem rá, majd visszakúsztak fejembe az álom képei. Beleborzongtam, és villám gyorsan Rob mellkasára húztam magam, apró csókokkal borítva be meztelen bőrét. Lágyan simogatta a hátam, miközben puszikat lehelt a hajamba.
- Már vége – suttogtam megkönnyebbülten, de még most is fájt visszagondolni a rémálomra.
- Elmeséled? – az államnál fogva, felemelte magához a fejem, és arcomat vizslatta.

- Talán majd később – mondtam, és megcsókoltam, de valami bevillant. Ahogy puha ajkai szinkronban mozogtak az enyémekkel, lassan kezdtem feloldódni, és megfeledkezni a rémes képekről. Rob feljebb húzott, hogy jobban egymáshoz férjünk, miközben kezeivel a takarót kezdte lefejteni rólam, hogy a pólóm alá férkőzhessen kezével. Éppen kezdtünk volna belemelegedni, és újrakezdeni a tegnap éjszakai elfoglaltságunkat, de félbe lettünk szakítva.
- Majd én megyek, te csak pihenj – mosolygott, majd egy utolsó csók után kisietett a szobából. Eldőltem az ágyon, és ismét eszembe jutott az a képtelen álom, ami még csak töredékeiben sem felelt meg a valóságnak. Valójában, az elmúlt öt évben a szakítás még csak szóba sem került köztünk. Olyannyira nem, hogy két éve Mrs. Pattinsonként tengetem a napjaimat. Kicsivel több, mint két éve adtam be végre a derekam, és döntöttem úgy, hogy készen állok a házasságra.

Robnak többet jelentett a papír, azt mondta hivatalossá akarja tenni, hogy egymáshoz tartozunk. Egyik Londoni látogatásunk során, ismét megkérte a kezem, ráadásul, nem is akárhogy. Késő este volt, Lizzy elrántgatott, hogy menjek el vele valami étterembe, mert beszélgetni szeretne. Végül nem ott kötöttünk ki, hanem a London Eye-nál, ahol betuszkolt egy kabinba. Elállt a lélegzetem, a kabin díszítésétől. Egy asztal volt benne, két székkel és gyertyákkal, meg persze Robbal. Az óriáskerék elindult, Rob pedig leültetett az asztalhoz, és elsőre csak egy romantikus vacsorának állította be, majd mikor a kerék már a város fölött volt, letérdelt elém, és újra megkérdezte, hozzá mennék-e feleségül. Igent mondtam, hiszen biztos voltam benne, hogy vele fogom leélni az életem, papírral vagy anélkül.

Két hónap múlva egy Los Angelesi birtokon kimondtuk az igent, a családunk és legközelebbi barátaink előtt. Csodálatos volt minden, és még mindig az…
Álmodoztam volna még tovább, hiszen csak csodálatos emlékeim vannak, de az ajtóban megjelent Rob, ráadásul nem egyedül. Mosolyogva tartotta kezében a kisbabánkat, aki most már nem is olyan kicsi.

- Itt a mami - gügyögte neki, majd az ágyhoz lépdelt vele. Azonnal a karjaim nyújtottam érte, megöleltem és megcsókoltam a kislányunkat, vagyis eddigi életünk legtökéletesebb projektjét. Az apja felé kezdett nyújtózkodni, én pedig mosolyogva nyújtottam vissza neki. Rob lerakta közénk az ágyra, én pedig megbabonázva figyeltem még mindig ezt a szépséget. Szőkés-barna haja pont olyan volt, mint Robnak, akárcsak a szeme színe. Nagyjából ennyi jutott belőle az apjából, a többi én voltam. Rob sokszor mondja, ha az arcocskájára néz, mintha engem látna, csak kisebb kiadásban. Ezt én is elismertem, az én vonásaim voltak benne. Tökéletes volt, nála szebb dolgot még soha nem láttam. Mondhatnám, hogy az anyai elfogultság, de nem. Mindenki teljes mértékben egyet értett azzal, hogy ilyen szép gyereket ritkán látni. Robbal kimondhatatlanul büszkék voltunk Rá. A mi közös lányunk, Hortensia May Pattinson, aki bearanyozza a napjainkat, színesebbé téve az életünket.

- Papapa – kerekítette pöttöm száját, majd az apja hasára kezdett mászni. Rob mosolyogva húzta magához, majd a pocakját kezdte puszilgatni, amitől kislányunk édes, csilingelő hangon kacagott fel. Mindig meghatottan figyeltem, mikor együtt voltak. Rob imádattal és csodálattal teli tekintettel nézett a lányára mindig, akár csak én. Tensie, imádta az apját, úgy nézett rá, mint egy istenre. Miután abba maradt a játék, odahúzódtam hozzájuk, és mindkettőjük arcára nyomtam egy puszit.
- Ideje reggelizni, hercegnő – mondtam, mire csak a mostanában számára legkedvesebb szó hagyta el a száját.
- Nem – közölte Tensie büszkén, mi pedig nem bírtuk visszatartani a nevetésünket.
- Dehogyis nem, tündérkém – vigyorgott Rob, majd a levegőbe dobálva haladt lefelé vele, én követtem őket.

Miközben a reggelit készítettem, Nikki hívott telefonon, akit egyszerűen nem lehetett lelőni. Nagyon izgatott volt, a mai nap miatt, ami teljesen érthető. Igyekeztem megnyugtatni, bár tudtam, hogy hiábavaló bármit is mondanom. Tisztán emlékeztem erre az érzésre… Rob mosolyogva ültette a lányunkat az etetőszékébe, miközben egy csókot nyomott a számra, és leültünk reggelizni.
- Hogy van Nikki? – érdeklődött, miután leráztam barátnőm.
- Gondolhatod. Szerintem vannak még emlékeid, én hogy néztem ki előtte – mosolyogtam, miközben Tensie elé raktam a reggelijét, majd Rob etetni kezdte. – Na, ezt szorozd meg százzal – Rob kikerekedett szemekkel vette tudomásul, hogy igenis, ilyen komoly a helyzet.
- És a férjjelölt? – kérdeztem, mire csak elvigyorodott.
- Tegnap már pánikolt egy kicsit, de ugyan akkor madarat lehetne vele fogatni – felelte vállat vonva.

- Még – csapkodta az asztalt a lányunk. Általában ezt csinálja, ha nem olyan ütemben etetjük, ahogy Ő jónak látja.
- Kis diktátor – nevetett Rob, majd egy puszit nyomott Tensie fejére.
- Anyukád, hogy-hogy haza ment? – kérdezte.
- Már egyre itthon voltam, és azt mondta, akkor inkább otthon aludna – feleltem neki, majd eszembe jutott valami. – Tegnap már nem kérdeztem, mikor haza értél, mert sikeresen elterelted a figyelmem – közöltem vele, mire hangosan felnevetett. – De milyen volt? Jól végezték a munkájukat a sztriptíz táncosok? – érdeklődtem nevetve, ugyan akkor tényleg kíváncsi voltam, mit csináltak.
- Te sokkal szexisebb vagy fehérneműben, cica. Erről tegnap éjszaka is megbizonyosodhattam – nyomott egy csókot vigyorogva a számra, majd tovább falatozott. – De inkább mesélj Te! Milyenek voltak a chippendale fiúk? – igyekezett úgy kérdezni, mint akit nem annyira érdekel, de az arcáról lerítt a dolog.

- Jobbak voltak, mint az én lánybúcsúmon – közöltem vele, mire majdnem kiköpte a kaját. Leírhatatlan milyen fejet vágott ebben a pillanatban, de nem bírtam és elnevettem magam.
- Boszorkány – nevetett velem ő is, miután közöltem vele, hogy egyáltalán nem jöttek be. Felkelt az asztaltól és mellém sétált, hogy egy csókot nyomjon a fejemre. Tensie ebben a pillanatban kezdett kacagni, mire mind a ketten rákaptuk a tekintetünk. Úgy tűnt, az tetszik neki, ahogy Robbal ölelgetjük és csókolgatjuk egymást.

Délután Rob éppen a kocsival állt ki, hogy átvigyük Tensie-t a szüleimhez, mert a ma éjszakát ott fogja tölteni. Én az utolsó dolgokat raktam be a kis csomagjába, majd öltöztetni kezdtem. Kicsi kezeivel folyamatosan a hosszú hajamat kócolta, és csak nevetett rajta.
- Gyere, kicsim – álltam fel vele. – Most átmész a nagyiékhoz, hogy anyu és apu el tudjanak menni Nikki néni és Kellan bácsi esküvőjére – nevetve kezdett tapsikolni, elsőre azt hittem arra, amit mondtam, de aztán megláttam, hogy belépett Rob. Igen, ilyenkor Tenzie teljes figyelme az övé. Nem hiába mondják, hogy a lányok inkább apásak, ez Tensien teljesen megmutatkozott.
Anyám persze repesett az örömtől, hogy az unokája nála alszik. Nem szoktunk ilyet csinálni, most is halálra izguljuk magunkat, de úgy voltunk Robbal, hogy a nagyszülők is érdemelnek ennyit a két lábon járó csodából. Nehéz szívvel elköszöntünk a szemünk fényétől, majd hazaindultunk, hogy időben kész legyünk.

Gyorsan elmentem lezuhanyozni, aztán helyet cseréltünk Robbal, én pedig felvettem a kikészített ruhát, amiben a mai nap további részét tölteni fogom.
Éppen a tükörben nézegettem magam, mikor bevillant egy emlék. Kísértetiesen emlékeztetett arra, mikor egy díjátadóra készültünk, akkor is hasonló szerelésben álltam a tükör előtt, csak kicsit más helyzetben…

1 ÉVVEL, ÉS 7 HÓNAPPAL KORÁBBAN

Nem, még nem látszik semmi – nyugtattam magam, és az egyelőre lapos hasamat simogattam, a szexi koktélruhámban. Két hete - vagyis azóta tudom biztosan - hogy babát várok. Robnak még nem mertem elmondani, rettegek, hogy mit fog szólni, hiszen még csak szóba sem került köztünk a dolog. Ugyan az esküvőnk már megvolt, de gyerekről még nem beszéltünk. És, ami a legjobb az egészben, ha rendesen visszaszámolok, szerelmünk gyümölcse a nászutunkon fogant. Hírtelen két kar fonódott a derekam köré, én pedig egy pillanatra összerezzentem. Rob mosolyogva támasztotta állát a vállamra, én pedig magunkat figyeltem a tükörben. Kezei természetesen siklottak a hasamra, és simogattak, pedig nem is tudja, hogy ott van valaki. Egy ideig némán bámultuk egymást, majd a nyakamba csókolt.

- Mikor akartad elmondani? – kérdezte. Egy pillanatra megijedtem, de rájöttem, hogy nem biztos, hogy a terhességemre céloz.
- Mit? – néztem rá ártatlanul, mint akinek ötlete sincs, mire célozhat. Elmosolyodott, vészjóslóan.
- Hogy terhes vagy – mondta ki nyugodtan, bennem pedig megállt az ütő.
- Rob, én…
- Ugye nem nélkülem akartad meghozni a döntést, és úgy, hogy nem is tudok róla, elvetetni? – most már sehol sem volt a nyugodtsága, sőt már nem is ölelt, hanem magam felé fordított, és vádló tekintetével várta a válaszom.
- Miből gondolod, hogy el akarom vetetni? – kérdeztem meglepetten, ez a verzió még csak meg sem fordult a fejemben.
- Különben már elmondtad volna. Meg, mert sosem mondtad, hogy gyereket szeretnél – folytatta zaklatottan.
- Valóban nem, és pont ezért féltem elmondani. Tartottam tőle, hogy Te még nem akarsz gyereket, és…

- Kicsim, ez butaság – rázta a fejté, most már mosolyogva.
- Sosem lennék képes elvetetni a kisbabánkat – simítottam a kezem a hasamra. – Ő a mienk, Rob, a mi gyerekünk – most kezdtem igazán felfogni, hogy valóban egy élet növekszik bennem, egy baba, aki belőlem és Robból van. Eddig a félelem, amit, amiatt éreztem, hogy Rob, mit fog szólni, nem engedte felszínre törni a valódi érzelmeimet.
- Bizony. Egy kis Kristen – mosolygott, és Ő is a hasamra simította a kezét.
- És, ha nem lány lesz? Csalódott leszel? – kérdeztem ijedten.
- Dehogy. Igazából nem számít, csak az, hogy lesz – egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd a számra. – Gyerekünk lesz – nevetett, hitetlen arccal. – Gyerekünk! – Felkapott, és pörögni kezdett velem a szobában, miközben mind a ketten boldogan nevettünk.
- Honnan jöttél rá? – kérdeztem, miután a kedélyek lenyugodtak.

- Hiába próbáltad észrevétlenül intézni, feltűntek a reggeli rosszulléteid, és a hangulatváltozásaid is furcsák voltak. Anyának meséltem, és rákérdezett, hogy nem lehet-e, hogy terhes vagy. Azután egyre több, erre utaló dolgot vettem észre rajtad, de vártam, hogy Te mond el – magyarázta.
- Sajnálom – motyogtam, miközben az ingjével babráltam.
- Nincs baj, megértem, miért titkoltad – vont vállat, és olyan szenvedélyes csókot adott, hogy ott helyben elfolytam volna, ha nem tart erősen. Arról nem is beszélve, hogy már ez az aprócska dolog is, igencsak felbolygatta a megzavarodott hormonjaimat. Éppen hogy csak végigsimított az oldalamon, de nekem már vissza kellett fognom maga, hogy ne tépjem le róla az inget. Mintha meghallotta volna a gondolataimat, csábosan rám mosolygott, a csók befejeztével. – Mennyi igaz abból, hogy a terhes nők sokkal kívánóssabbak … a szex terén? – kérdezte.

- Csak annyira, hogy mindjárt letépem az inged – nyögtem elfojtott hangon.
- Jól hangzik – vigyorgott, és kérdés nélkül az ágy felé húzott. Igen aktív további hét hónapnak nézünk elébe…

JELEN
- Gyönyörű vagy – összerezzentem a váratlan hangtól, ami közvetlenül a fülem mellől érkezett. Rob mosolyogva nézett velem farkasszemet a tükörben, egyelőre egy szál törölközőben. – Min gondolkodtál el ennyire? – érdeklődött, majd végigcsókolta a nyakamat.
- Csak… csak eszembe jutott, mikor megtudtad, hogy terhes vagyok – vallottam be.
- Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig a lányunk már egy éves – gondolkodott el Ő is.
- Bizony. De most készülj, mert ha még sokáig állsz előttem így – mutattam végig, szinte meztelen testén – lekéssük az esküvőt.
- Hmm, nem is rossz ajánlat…

- Öltözz! – parancsoltam rá, és kimentem a szobából, mert komolyan gondoltam. Vicces, hogy még mindig képesek vagyunk bárhol, bármikor egymásnak esni. Soha egy pillanatra sem hagy alább a vágy bennünk egymás iránt. Ez így van rendjén. Szerencsére Tensie már rég átalussza az éjszakákat, nem mintha előtte nem oldottuk volna meg.
A lenti fürdőben végeztem el magamon az utolsó simításokat, mire az öltönybe bujtatott, szexi férjem is lejött az emeletről.
- Menjünk – nyújtotta felém a kezét, és elindultunk, hogy legkedvesebb barátaink esküvőjén részt vegyünk.

Mikor oda értünk, Kellan idegesen álldogált a kapuban.
- Végre, tanúk nélkül nem kezdhetjük – jött felénk feldúltan.
- Még van fél óra – forgatta a szemét Rob.
- Csak nem ideges az örök agglegény, hogy bekötik a fejét? – kérdeztem nevetve, és befelé ment a vállába bokszoltam. Csak valami morgást hallottam, de nem nagyon figyeltem rá. Beléptem a szobába, ami Nikki öltözőjének volt kinevezve, és elámultam a látványtól.
- Végre Stew – borult Nikki a nyakamba, mint ha én lennék a felmentő sereg.
- Nikki, káprázatosan nézel ki – toltam el magamtól, és rámosolyogtam. Ettől kicsit megnyugodott.
- Kellan, ideges? – kérdezte kétségbe esve.
- Nem jobban, mint Te – legyintettem, és előkaptam a táskámból egy hullámcsatot.
- Valami új – tűztem a hajába, mire elmosolyodott, és újra megölelt. Még nyugtattam egy kicsit, majd halk kopogás hallatszott az ajtón. Rob lépett be rajta, és szólt, hogy ideje indulni. Egy rövid csók után, kiléptünk a szobából, és a kert felé indultunk.

Fel volt díszítve, a kis boltív alatt pedig Kellan várakozott. Mosolyogva lépdeltünk végig a rózsákkal teleszórt apró úton, és közben egymásra mosolyogtunk. Azt hiszem, mind a kettőnknek ugyan az jutott eszébe. A mi esküvőnk, mikor én vonultam itt végig, apámba karolva, és Rob várakozott rám csillogó szemekkel a boltív alatt. Életem egyik legszebb napja volt, és nem is olyan régen történt. Rob, Kellan mellé lépett, én pedig a másik oldalra álltam, ahova Nikki fog érkezni. Percek múlva fel is csendült az ismerős dallam, és Nikki jelent meg a sor végén. Robbal ismét egymásra néztünk, és nem is eresztettük szabadon a másik tekintetét – kivéve, mikor aláírtuk a papírt -, a szertartás végéig. Még mindig ugyan annyira szerettem, mint az elején, és ez sosem fog megváltozni, ebben biztos vagyok.

Miután barátaink kimondták az igent, óriási tapsvihar kerekedett, majd mindenki átsétált a fogadás helyszínére. Én és Rob tanúként, az ifjú pár mellett ültünk, és fogyasztottuk el a vacsorát. Az első tánc az övék volt, majd a szülők után, én táncoltam Kellannal elsőként.
- Milyen házasnak lenni? – kérdeztem tőle a tánc közben.
- Jó – vágta rá mosolyogva. – Remélem, legalább olyan jó lesz a házasságunk, mint a tietek. Ti vagytok a mérföldkő – közölte természetesen.
- Örülök nektek – egy pillanatra szorosan megöleltem, majd Robhoz léptem, aki már a parkett szélén várakozott rám.

- Szabad egy táncot, Mrs. Pattinson? – nyújtotta felém a kezét vigyorogva.
- Természetesen – a nyakába csimpaszkodtam, és ő egész a parkett közepéig sasszézott velem.
- Tudod, nem illik szebbnek lenni a menyasszonynál – suttogta a nyakamba, én pedig szokásomhoz híven, megborzongtam. Csak kuncogni tudtam a bókja hallatán, és ajkaimmal az övét kezdtem kutatni. A külvilág azonnal megszűnt létezni, hiába voltak körülöttünk sokan a tánctéren, ugyan olyan hévvel csókoltuk egymást, mintha csak ketten lennénk ott. Rob keze a fenekemre csúszott, amitől kicsit észbe kaptam, és visszatoltam a derekamra.
- Nem foghatom meg a feleségem fenekét? – kérdezte vádlón, kissé talán durcásan.
- Talán nem itt kéne. Otthon azt csinálsz, amit akarsz – feleltem vigyorogva, mire felcsillant a szeme. Mielőtt feltette volna a kérdés, hogy mikor megyünk haza, egy újabb csókkal tapasztottam be a száját.
- Szeretlek – nézett a szemembe.
- Én is szeretlek – mondtam neki, és fejemet a mellkasára hajtva táncoltunk tovább.

Nikki és Kellan ismét együtt táncoltak, pár lépésre tőlünk. A barátnőm sugárzott, ahogy Kellan is, olyan jó volt őket ilyen boldognak látni.
Egy órával később végre volt alkalmam kicsit kettesben maradni Nikkivel, és meg tudtam érdeklődni, hogy érzi magát.
- Csodálatosan. Mikor a Ti esküvőtökön voltunk, még csak reménykedtem benne, hogy egyszer nekem is lesz, ráadásul Kellannal – felelte mosolyogva. Jól emlékszem arra a napra. Nikkiben akkor érte el a tetőpontot a Kellan iránti vágyakozás. Már egy ideje mondogatta nekem, hogy nem tudja, mi van vele, de kezd máshogy érezni a mi mackó barátunk iránt. Az esküvőnkre Kellan még az akkori barátnője társaságában érkezett, Nikkit meg majd megölte a féltékenység. Szerencsére, a dolog vége jó lett, még aznap este bevallotta Kellannak mit érez. Egy percet sem gondolkodott, mint kiderült hasonlóan érzett Nikki iránt, de benne nem volt elég erő, bevallani.

- Már csak a baba hiányzik – jegyeztem meg. Láttam, hogy szeretne egy babát. A kislányomért is oda van, és azt hiszem most már készen áll rá.
- Talán. Én kicsit tartok tőle, mi van, ha nem menne. Ti Robbal csodás szülők vagytok, ráadásul Tensie egy tündér. Én annyi dologtól félek. Mi van, ha Kellan kiszeret belőlem, mert meghízom – szólásra nyitottam a szám, de leintett. – Nem mindenki olyan szerencsés, mint Te, hogy alig szed fel pár kilót a terhesség alatt, majd a szülés után két héttel már ismét régi az alakja – közölte nevetve.
- Nikki, ennyire nem bízol a férjedben? – kérdeztem mosolyogva. – Tudhatnád, hogy Kell nem ilyen. Bármilyen lennél, Ő akkor is szeretne.
- Tudom csak, áh mindegy. Inkább mondd, miért nem hoztad el a keresztlányom? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Jobb neki, ha nincs itt, még kicsi ehhez. Anyuék meg nagyon örültek, hogy ma velük alszik – mondtam, miközben visszaigazgattam a szoknyáját. Ugyanis ez a beszélgetés a wc-ben zajlott, ahol segítettem Nikkinek pisilni, mert a nagy ruhája miatt egyedül nem boldogult volna.
- Elhiszem. Legalább Robbal is lesz egy szabad éjszakátok – kacsintott rám. – Bár tudom, hogy Tensie nem igazán akadály, főleg, hogy már ilyen nagy – hiába, Nikki mindent tud rólam…
- Na, menjünk, mert a férjeink már biztos idegesek – ragadtam karon, és kifelé kezdtem húzni. Igazam volt, ott toporogtak az egyik sarokban, és úgy tűnt éppen minket keresnek. Éppen arról beszélgettek, hogy Rob mikor kezdi az új filmjének a forgatását, ami szerencsére itt lesz Los Angelesben.

- Furcsa lesz, hiszen Tensie születése óta nem forgattam – felelte Kellan kérdésére. Mikor terhes voltam, akkor még megcsinált egy filmet, de csak nagy győzködés árán adta be a derekát, én pedig vele tartottam minden forgatási helyszínre. Én, mióta megtudtam, hogy babát várok nem vállaltam semmit, és még egy ideig nem is tervezek, azt hiszem. Rob is csak azért vállalta, mert helyben van. Másfél éve, megvalósította egyik legnagyobb álmát, és nyitott egy producer céget is, ami több mint jól megy. Most már a szakma, ezen területén is tevékenykedik, folyamatosan új kapcsolatokat kiépítve.

Mégis a család maradt a legfontosabb az életünkben, mióta a kislányunk megszületett, semmi és senki nem előbbre való nála.
- És mikor utaztok? – érdeklődött Nikki.
- Egy hét múlva – felelte Rob, és magához húzott. – Jó lesz egy kis idő kettesben – csókolt meg, majd visszafordult barátaink felé. Az utazásról csak annyit, hogy Rob meglepett egy Karib- tengeri meglepetés úttal. Úgy gondoltuk, Tenzie már elég nagy ahhoz, hogy egy hétig a nagyszülei kegyeire bízzuk, akik majd kiugrottak a bőrükből, mikor megtudták a tervünket. Robra is ráfér a kikapcsolódás, mielőtt újra munkába áll, és annyira régen voltunk már úgy igazán kettesben, ami nem csak egy-egy vacsora volt.

Lassan az ifjú pár útra kelt, hogy mézesheteiket egy egzotikus szigeten töltsék el. Robbal mi is hazafelé indultunk, hogy átadjuk magunkat a reggel óta várt élménynek, vagyis egymásnak.
Halkan csukódott be a bejárati ajtó mögöttünk, és onnantól kezdve nem volt megállás. Rob ajkai azonnal megtalálták az enyémet, és a ruhám cipzárja felé is hamar megtalálta az utat. A jól ismert tűz, azonnal fellobbant bennem, érte remegett minden porcikám.
- Szeretlek – hajoltam a nyakához, sűrű csókokkal beborítva őt.

- Én is szeretlek, kicsim… mióta megláttalak – felelte mosolyogva, és mélyen a szemembe nézett. Azóta is áldom a sorsot, hogy elvállaltam Bella szerepét, hiszen ennek köszönhetem Őt. Azt az embert, aki nélkül az életem üres lenne, aki nélkül nem lenne értelme reggel felkelnem, és akivel a kapcsolatunk örök időkre szól. Legalábbis mi ebben hiszünk…



És akkor pár kép a végén, csak, hogy teljes legyen a kép(nagyobb méretért katt a képekre):
Ő itt a kis csöppség, aki szerintem, egyszerűen leírhatatlanul szép baba!:) Szóval, Ő lenne Tensie, aki szerintem tiszta Kristen:P:











Ez pedig még egy kép, a fejezetképhez hasonlóan, Mr. és Mrs. Pattinsonról):













Ezzel búcsúzom én. Még egyszer és igazán köszönöm, hogy velem voltatok 50 fejezeten keresztül!!! :)

Utolsó előtti bejegyzés *frissítve*


Bizony, ez a nap is eljött…:( Ma este 9-kor fog felkerülni az utolsó fejezet, de nem is ezért írok most.
Ebben a bejegyzésben szeretném mindenkinek megköszönni, hogy velem tartott, kitartóan olvasott tíz hónapon keresztül. Ennél jobban nem is időzíthettem volna, ugyanis az első bejegyzésem 2009. november 12.-én volt, egy köszöntő formájában, pontosan 10 hónapja. Azóta mennyi dolog történt…felkerült 49 fejezet, sok látogató, olvasó és ami a legfontosabb, megismertem sok új embert.
Én tényleg csak köszönni tudom nektek, ezt a csodás tíz hónapot, köszönöm, hogy olvastatok, és írhattam nektek. Ma este nehéz szívvel felrakom majd az 50. fejezetet, amit remélem méltó befejezésnek találtok majd. Természetesen az új történetem olvasásra vár, oldalt megtaláljátok a linket.:) Csak, ha valaki nem bírná nélkülem!:P Ezt a történetet pedig egészben, egy fájl megosztóra fogom feltölteni, kiteszem oldalra a linekt, és mindenki le tudja majd tölteni. Szóval érdemes majd az oldalsávot figyelni.

Végezetül egy kis látogatottság és rendszeres olvasók. Így néztek ki, mikor ma délelőtt negyed 12-kor lefotóztam. Szerintem innen már mindenki érti, mit köszönök annyira!



Idő közben a rendszeres olvasók száma néggyel nőtt!:) És a látogatók száma is feljebb kúszott. A jelenlegi tehát:

2010. szeptember 9., csütörtök

Kérdés

Többen jeleztétek már, hogy a történet befejezése után, igényt tartanátok egy összesített változatra. Én ezt nagyon szívesen elküldöm mindenkinek, aki kéri. Ennek a bejegyzésnek a véleményeihez írja oda az az e-mail címét, aki szeretné megkapni. Nem ígérem, hogy rögtön a befejező rész után küldöm, hiszen össze kell vágnom őket, de egy hét múlva már biztosan mindenki megkapja.:)

2010. szeptember 7., kedd

28. fejezet - Rob szemszöge

London


Meghoztam a beígért 28. fejezetet, ami a szavazás nyertese lett, és ezúttal Rob szemszögéből olvashatjátok a Londoni kalandot.:) Remélem tetszeni fog, külön ajánlom Nikky figyelmébe, biztos érteni fogja…:D
Most pedig a kicsit rosszabb hír. Mivel nem nagyon gyűlnek a komik a 49. részhez, erősen elgondolkodtam. Tudjátok, nem csak a pozitív vélemények érdekelnek, ha nem tetszett, azt is nyugodtan le lehet írni. Szóval, mondtam, hogy csak 50 komment fölött vagyok hajlandó feltenni, viszont a végtelenségig sem akarom húzni. Valamint, nem szeretném azokat megszívatni, akik írtak nekem. Úgyhogy, elmondom mi lesz. Ha szombatig összegyűlik, a több, mint 50 komi, gond nélkül felrakom az utolsó fejezetet vasárnap este. Ha nem, arra is van egy variáció. Privátba teszem a blogot, és meghívót csak azok fognak kapni, akik komiztak. Ez van! Sajnálom, de ennyi fejezet és folyamatos friss után nem vagyok hajlandó alább adni, és amúgy is az utolsó fejezetről van szó. Szóval, ha mindenki szeretné elolvasni, akkor gyűljenek azok a komik.
Jó olvasást. Puszi, Lady

Éppen csak, hogy beértünk a terminálra, szerencsére mindenféle gond nélkül sms-em jött. Az óriási üvegfal mellé léptem, hogy megnézzem, kinek hiányzom. Meg sem lepődtem, mikor anyám nevét jelezte az üzenet fölött, aki izgatottan érdeklődött, hogy mikor érkezünk Londonba. Már tárcsáztam, mikor Kristen lépett mellém, és érdeklődve tekintgetett a telefon képernyője felé. Rámosolyogtam, majd beleszóltam.
- Szia Anya! ... igen, minden… fél óra múlva indul a gépünk Londonba… fogalmam sincs… végül is, ez nem is rossz ötlet… várj egy másodpercet! – anya ötlete nekem nagyon tetszett, de másik érintetett is meg kellett kérdeznem, ugyanis egyetlen éjszakát sem vagyok hajlandó nélküle tölteni. Mosolyogva fordultam felé, hogy feltegyem neki a kérdést. – Mit szólnál, ha anyuéknál aludnánk este? Persze, nem kötelező…

- De-de! Én szeretnék – bólogatott izgatottan.
- Itt vagyok, akkor rendben… igen? Mind a ketten? Ez remek… figyelj anyu, nem lenne gond, ha Kristen is velem jönne? ... jó, tudom, de azért megkérdeztem!... akkor nemsokára…én is, szia! – letettem a telefont és visszafordultam életem értelme felé, aki idegesen harapdálta ajkait. Olyan édes volt, legszívesebben itt helyben… nem, Rob!
- Na? Mit mondott? – Nem sokáig bírta a válaszomra várva, még jó, hogy nem lát a fejembe…
- Azt, hogy ezt meg sem kell kérdeznem, téged mindig szívesen lát! – feleltem természetesen, mire nagyot sóhajtott, majd egy kis aggodalom ült ki angyali arcára.
- Tudja már? – kérdezte suttogva, és közben körbe is pillantott. Igen, nem csak én vagyok fóbiás.

- Nem, majd ma megtudja! – Olyan szép volt, hogy nem bírtam tovább tartani magam. Egyik előrekandikáló tincsét a füle mögé tűrtem, miközben ajkaimmal felé közelítettem.
- Ne itt! – hajolt el, mire csak egy lemondó sóhaj volt a válaszom.
- Utálom ezt! – morogtam, mire csak megértően bólintott. Mind a ketten gyűlöltük, hogy nem csinálhatunk semmi ilyesmit nyilvánosan. Bár ez a mi döntésünk volt.
- Indulás! – intett a menedzserünk és az ajtó felé terelt minket.

A gép felé haladva Kristen olyat tett, amire nem is számítottam volna. Karcsú keze a karomra siklott. Ez egy normális párnak természetes volt, de nekünk kiváltság. Nyilvánosan mindig figyelnünk kell arra, mit teszünk, de most valahogy nem érdekel a lebukás veszélye sem. Kristen közülünk a paranoiásabb ebből a szempontból, most mégsem érdekelte. Keze egyre lejjebb csúszott, még ujjaink össze nem fonódtak, egyre nagyobbra varázsolva az arcomon lévő vigyort.
A helyünkön ülve megkérdeztem Taylort, hogy nincs-e kedve velünk jönni, és kicsit családiasabb körülmények közt tölteni az estét. Örült az ajánlatnak, de mivel eléggé fáradt volt, inkább a szállodát választotta.

Kristen egyre feszültebbé kezdett válni, ahogy megkezdtük a leszállást. Ismertem, mint a tenyerem, tudtam, hogy a repülésnél mindig izgul, de ez most nem amiatt volt. Másfajta félelem játszott az arcán, azt hiszem, tudom, mi miatt.
- Már így is imád téged, teljesen el lesz ájulva! – suttogtam a fülébe, miközben a kezem külön életet kezdett élni, végigsimítva még a farmer takarásában is izgató combján. A terv bevált, legalábbis Kristen szaggatott légzése erről győzködött. Nem bírtam tovább ellenállni a kísértésnek, és ajkaimmal kényeztetni kezdtem az övéit. Egy percre sem tiltakozott, azonnal szabad utat engedett kutató nyelvemnek, nem is sejtve milyen lavinát indított el bennem. Reméltem, hogy anyáék nem tartanak fel sokáig… Valahol halványan érzékeltem, ahogy a repülő megáll, ezért elhúzódtam szerelmem ajkaitól. Kissé értetlenül nézett rám, ami mosolygásra sarkalt. A mérhetetlen elégedettségről, nem is beszélve. – Leszálltunk!

Gyorsan egy taxihoz siettünk, hogy mihamarabb otthon lehessünk. Már nagyon hiányzott London, és Kristennel együtt itt lenni maga a földi paradicsom számomra.
Miközben kiértünk a városból, és felriadtam gondolataimból, észrevettem, hogy Kristen egyre idegesebben rántgatja magán a kabátot és igazgatja a haját. Kicsit ideges lettem, mert még mindig nem fogtam fel, miért gondolja, hogy a szüleim nem fogják kedvelni. Anya már most rajong érte, pedig még csak a barátomnak hiszi. Bele sem merek gondolni mennyire fog örülni, amint megtudja, hogy Kristen a barátnőm. Felesleges a félelme, olyan nincs, hogy Őt valaki ne kedvelje.

- Kristen, fejezd már be az idegeskedést! Főleg, mert teljesen alaptalan – tettem szóvá a gondolataim, mire kicsit összerezzent a váratlan hang hatására.
- De ha…
- Mégis mi a franctól félsz? – vágtam a szavába, miközben el is nevettem magam.
- Örülök, hogy ilyen kurva viccesnek tartod! – közölte gúnyosan, és az ablakon kezdett kifelé bámulni.
- Igen, elég vicces amit művelsz! Nem harapnak! – folytattam.
- Mi lenne, ha egyszer komolyan vennél, és nem akarnál viccet csinálni belőle? – kérdezte sértetten, amivel azonnal letörölte a mosolyt az arcomról.
- Sajnálom kicsim, nem akartalak megbántani! – Azonnal közelebb húzódtam hozzá, és nem törődve a tiltakozásával, magamhoz öleltem.

- Tudod, hogy utálom, mikor ezt csinálod! – morcoskodott tovább.
- Csak próbáltam oldani a hangulatot, de úgy látom nem jött be a módszer! – suttogtam a hajába bűnbánóan. Mindig megfeledkezem róla, ha ideges, nem lehet vele poénkodni.
- Tudom! Bocsi, amiért ilyen hülyén reagáltam, de kicsit félek! Mi van, ha… ne szólj közbe… szóval, ha nem kedvelnek majd, mint a barátnődet? – Olyan hisztérikusan kérdezte, hogy meglepődtem, alig ismertem rá. Nem tudtam, hogy nyugtassam meg, főleg egy ilyen alaptalan félelem miatt.
- Hát épp ez az… ez nem fordulhat elő! Egy óra múlva már csak nevetni fogsz azon, mennyire féltél! – próbálkoztam.
- Legyen neked igazad! – sóhajtotta még mindig feszülten, de legalább már nem rázkódott. Bíztatóan arcon pusziltam, tovább oldva a feszültségét.
Láttam rajta, hogy nagyon próbál uralkodni magán, miközben kezem megállás nélkül simogatta Őt. Nemsokára a taxi megállt a házunk előtt, bennem meg megjelentek az ismerős érzések. Otthon!

- Megérkeztünk! – mondtam Kristennek, és lassan kiszálltunk a kocsiból. A taxis kipakolta a csomagjainkat, majd miután kifizettem, elhajtott. Kristen még mindig megbénulva állt az utca közepén. – Tetszik? – kérdeztem kíváncsian, egy kis félelemmel. Fontos volt nekem, hogy tetszen neki, hiszen itt nőttem fel.
- Nagyon! Sokkal jobb, mint amilyennek elmesélted – hüledezett, mire megnyugodtam.
- Mehetünk? – Csak egy félénk bólintást kaptam válaszként, imádatom megtestesítőjétől.
Megindultunk az ajtó felé, mire hatalmas csattanással kivágódott. Ha nem néztem volna oda is tudtam volna, hogy a két nővérem közelít felénk.
- Öcsi! – sikkantotta mind a kettő, majd Vic a nyakamban kötött ki. Lizzy pedig egyből szerelmemhez futott. Mióta tudja, hogy vele vagyok, várja, hogy újra láthassa. Aztán másik nővérem is rám vetette magát.
- Kristen! Végre személyesen is – lépett Vic Kristen mellé, és azonnal megölelte.
- Ennek én is nagyon örülök! – felelte szerelmem kedvesen, kicsit talán zavartan.
- Jó lenne, ha elengednéd szegényt! – dorgáltam a nővérem mosolyogva, hiszen legbelül majd ki ugrottam a bőrömből, amiért így fogadja Krist. Viszont nem akartam, hogy esetleg kellemetlen legyen neki, a testvéreim heves üdvözlése.
- Jól van, na! Csak már alig vártam, hogy megismerjem! – kuncogott Vic.
- Na menjünk be, anya már tűkön ül! – vágott közbe Lizzy, és Kristenbe karolt.
- Úgy… velem ne is törődjetek… én majd cipelem a csomagokat – morogtam a csomagokkal megpakolva, miközben a nővéreim Kristenen csüngtek, és nagyon leszarták a fejem.

A házba belépve, anya már rohant is felénk és elsőnek Kristent kapta a karjai közé.
- Jaj, de örülök neked, drágám! – ölelgette, majd hozzám szaladt. – Kisfiam! Már nagyon hiányoztál! – Nekem is hiányzott, jó szorosan magamhoz öleltem, hiszen olyan régen láttam már. Kristen kissé zavartan álldogált egy helyben, mire bátorítóan rámosolyogtam. Halványan, de viszonozta. – Richard, gyere! –Apa jelent meg az ajtóban, aki mosolyogva szemlélte a történéseket. Kristen is megfordult, így szembetalálta magát apuval. – Ő itt Kristen! – fontoskodott anya azonnal, maga után húzva Krist is, hogy bemutassa apának.
- Tudom! Szia, Kristen – ölelte meg apa is, mire Kristen elmotyogott egy „jó estét”, de apa kinevette, és hozzátette: - Kérlek, tegezz, még nagyon fiatal vagyok! – majd hozzám jött, és megölelt.
- Éhesek vagytok gyerekek? – érdeklődött anya, a köszöntés után.
- Te éhes vagy ci… Kristen? – javítottam zavartan, hiszen majdnem a szokásos becenevet használtam, ami most lebukás lett volna. Pedig meg akartam várni, hogy Kristen is felkészüljön a bejelentésre.

- Igen! – mondta gyorsan, mielőtt még bárkinek is feltűnhetett volna a majdnem nyelvbotlás.
- Akkor menjünk a konyhába, aztán elrendezzük a csomagokat! – Apa a konyha felé kezdte tolni anyut, mi pedig engedelmesen követtük őket. Természetesen nem bírtam ki, ahogy Kristen csábosan – bár tudatán kívül – libeg előttem, és kezem a derekára csúszott.
- Mikor mondjátok meg nekik? – kérdezte Lizzy közénk vágva, hiába, mindig tökéletes az időzítése.
- Ma! – nyögtem neki oda gyorsan, mert már a konyhában voltunk.
- Kristen, gyere ide közém és Lizzy közé! – Vic paskolgatta maga mellett a széket, ami azt jelentette, hogy a két nővérem közé fog ülni Kris. Fintorogva ültem le Kristennel szemben, de jelenetet még sem rendezhettem.

- Nos, milyen volt Párizs? És az út? – kérdezte anya, mire Kristennel mesélni kezdtünk.
- Történt még valami érdekes veletek mostanság? – furfangosodott Lizzy, mire Kristennel egymásra néztünk, és szinkronban vágtuk rá:
- Nem!
- Azt hiszem, ezt tisztáztuk is! – közölte apa, aki nem nagyon értette a reakciónkat… még. Lizzy pedig kicsit csalódott volt. Én akár már most elmondtam volna a dolgot, de Kristen még mindig félelemmel tekintgetett rám, amit szóba került, hogy mit csináltunk az elmúlt hónapban.

- Jaj, a csomagok! – csapta össze a kezét anya az előszobában, mikor a nappaliba tartottunk vacsora után. - Vigyük a szobába most? Kristen szívem, előkészítettem neked a vendégszobát! – mosolygott anya. Kristen persze azonnal hálálkodni kezdett volna, ha hagyom. De nem tettem, elég volt.
- Köszönöm, ez nagyon ked…
- Kristen az én szobámban alszik! – közöltem, mire Kristen ijedtem rám kapta a tekintetét.
- Rendben, nekem mindegy! Felőlem te is aludhatsz a vendégszobában – vonta meg a vállát anya, nem nagyon értette, miért fontos ez. Pedig nagyon nem a vendégszobában akartam aludni, sőt, ha már itt tartunk, nem nagyon terveztem aludni az éjszaka…

- Úgy értem Kristen a szobámban alszik… velem! – magyaráztam a meglepett családomnak, majd mosolyogva Kristen felé néztem, és átöleltem. Zavarában a cipője orrát kezdte bámulni. – Vagy ha akar, akkor természetesen aludhat külön is! – Ismét én törtem meg a kínos csendet, senki nem tudott megszólalni. – Akarsz? – nevettem.
- Ne csináld ezt! – nyöszörögte zavartan, és a mellkasomba temette a fejét. Tudtam, hogy most utál, amiért megint poénkodom, de csak a zavarát szerettem volna oldani. Ráadásul majd kiugrottam a bőrömből, hogy most már a családom is tudja, milyen piszok mázlim van.
- Úristen! Ti… ti végre… jaj, ez remek gyerekek! – Ahogy megjósoltam, anyával szinte madarat lehetett volna fogatni, amint leesett neki a dolog. Kristen még mindig nem mert felnézni.

- Én mondtam, hogy oda lesz! – közölte Lizzy mindentudóan.
- Persze, hogy odavagyok… várjunk csak! Te tudtad? – fordult anya a nővérem felé, nem éppen kedvesen.
- Én kértem, hogy ne szóljon! Személyesen akartuk elmondani! – mondtam, mielőtt még Lizzy kapja a fejmosást, mikor csak az én kérésemet teljesítette.
- Értem… szerintem menjünk a nappaliba! – intett felénk anya, mi pedig szó nélkül követtük.
- Most megkapjátok! – nevetett kedvenc nővérem, mialatt befelé tartottunk a nappaliba. Leültem a kanapéra, és Kristent azonnal magam mellé húztam, eszem ágában sem volt elengedni, egy percre sem.
- Szóval, mióta is vagytok együtt? – Nem tudom, hogy csak én éreztem-e ki anyám hangjából, hogy meg van sértve, amiért csak most tudja meg.
- Három hónapja! – felelte Kristen természetesen, mire anya ismét meglepődött.
- Ügyesen titkoltátok! – szólalt meg apa is, akit annyira nem izgatott a dolog. Nyugodtan rágyújtott egy szivarra.

- Mikor Rob születésnapján voltam Vancouverben, már akkor láttam rajtatok. De nem mertem szólni egy szót sem, csak elkönyveltem magamban, hogy ti nemsokára egy pár lesztek! Nem tévedtem sokat. – Miután túl volt az első sokkon, teljesen boldogan idézte fel az emlékeit anya.
- Hogy bírod ki az öcsémet?! – kezdte Vic a kedvességét.
- Be lehet fejezni! – oltottam le gyorsan, nem voltam erre kíváncsi.
- Inkább az a csoda, hogy Ő kibír engem! – közölte Kris értetlenül, mire meghökkentem. Valóban nem voltam egyszerű eset, Ő mégis tökéletesen tudott kezelni. Ebből is látszik, hogy Kristen a megfelelő nő, nekem.
- Cica, veled ki ne bírná?! –kérdeztem ledöbbenve, és nem bírtam elfojtani a hangomban lévő rajongást, amit irányába éreztem. Anya meghatottan elmosolyodott, még Kristen a száját húzta. Jellemző!

- Ezt inkább hagyjuk! – kezdte zavartan, de nem akartam, hogy ezt érezze. Kezem lassan a combjára simult, és nyugtatólag simogatni kezdtem. Nem tudom rá milyen hatással volt, de rám…
- Nem vagy álmos? – kérdeztem kicsit később. Reménykedtem, hogy igen lesz a válasz, mert már nagyon kettesben akartam vele lenni.
- Öhm, de egy kicsit! – bólogatott.
- Ugye nem haragszotok, ha most lefekszünk? – néztem a családom felé, mire a nővéreim röhögni kezdtek. Kissé elvörösödtem, mikor rájöttem, hogy hogyan is hangzott a kérdés, de Kristen arca még sötétebb színt öltött. Anya a szemével próbálta nevelni a lányokat, kevés sikerrel. – Aludni! – próbáltam javítani a helyzeten.
- Aha – prüszkölte Lizzy, köhögésnek álcázva. Kristennel egyre kínosabban álldogáltunk a kanapé előtt, várva, hogy csillapodjanak a kedélyek.
- Viselkedjetek már! – szidta őket anya, míg apa mosolyogva szemlélte a helyzetet.
– Aludjatok jól! – Anya kedvesen megölelt minket, mi meg amilyen gyorsan tudtuk, elhagytuk a kínos szituáció színterét. Kristen biztos léptekkel haladt az emelet felé, bár fogalma sem volt hova menjen. Hírtelen megállt, és kissé kétségbeesetten tekintgetett körbe, mikor rájött, nem tudja hova menjen. Mosolyogva toltam el a szobámig.

- Rég nem voltam már itt! –mondtam, miközben becsuktam az ajtót. Kristen érdeklődve kezdett körbetekintgetni a szobában, de nem nagyon hagytam rá időt. Elég volt csak a fenekére néznem, amire ellenállhatatlanul feszült a farmer, és máris le akartam teperni. Közelebb léptem hozzá, karjaimat köré fontam, és lassan leszedtem róla a zavaró anyagot. Kezem a póló aljára simult, egyre feljebb gyűrve az anyagot azzal, ahogy puha bőrét érintettem. Sóhajtva döntötte fejét a vállamra.
- Nem… nem alvásról volt szó? – kérdezte remegő hangon, amitől biztos voltam benne, hogy neki sem aludni van kedve.
- Nekem jobb ötletem van! – Óvatosan fogaim közé csíptem a nyakán a bőrt, elégedett sóhajt csalva elő szerelmem ajkai közül. Egyenlőre nem tanúsított ellenállást, én pedig ezen felbátorodva a nadrágját kezdtem gombolni.

- Talán nem kéne itt… szóval érted – kezdett hezitálni, de ahelyett, hogy hallgattam volna rá, kezem becsúsztattam a bugyi alá, amitől halkan felsikkantott. A vörös köd leszállt az agyamra, ahogy megéreztem nedvét a vékony anyagon, és azonnal kényeztetni kezdtem Őt. Elégedetten sóhajtottam a nyakába, ahogy ujjaim könnyedén siklottak belé.
- Gyerekek! – A teljes mámorból, anya kopogása rántott vissza. Azonnal be is nyitott, én pedig nem voltam elég gyors, de azért szétrebbentünk. – Bocsánat, csak hoztam még egy takarót, nehogy fázzatok az éjszaka! – letette a pokrócot a sarokban álló székre, miközben Kristen zavartan a pólóját igazgatta.
- Köszi! – nyögtem, miközben idegességemben a hajamba túrtam. Elléptem Kristentől, igazából feleslegesen, hiszen anya nem hülye.
- Akkor jó éjszakát! – mosolygott ránk, mint aki semmit sem látott és kiment.

Amint az ajtó becsukódott, visszaléptem Kristenhez és a fenekénél fogva, húztam vissza magam felé.
- Mit csinálsz? Nem… ezt sürgősen verd ki a fejedből! – mondta, és elhúzódott tőlem.
- Ugyan Kristen… gyere már! – próbáltam ismét elérni, de arrébb lépett.
- Mondom, nem! Hogy képzeled ezek után…? És ha újra eszébe jut valami…hoz egy párnát, mi meg már…nem, ezt nem csináljuk itt! – alig hallottam, amit mond. Nem bírtam elvenni szemeimet az ajakáról. Megőrjített, ahogy izgatóan mozogtak, miközben nekem magyaráz, és úgy éreztem menten belehalok, ha nem kapok egy csókot.
- Te is akarod, tudom… ismerlek. Gondolod, hogy simán tudunk csak feküdni egymás mellett, mikor mind a ketten arra vágyunk? – győzködtem vigyorogva, mikor felfogtam, mit mond. Mellette lenni, mikor ennyire kívánom, és ne érjek hozzá? Képtelenség.
- Kénytelen leszel, vagy megyek a vendégszobába! – közölte elégedetten. Azt hitte, erre majd megijedek és visszakozom. De nem, én most kivételesen előbbre láttam nála, és ördögi tervem támadt.

- Maradj itt, majd én megyek! – feleltem természetesen, és elkaptam egy párnát.
- Ne már Rob! Nem hiszem el, hogy tényleg nem tudsz mellettem aludni, ha nem kapod meg amit akarsz! – közölte feszülten.
- Te sem tudnál! – nevettem, és egy puszit nyomtam a fejére.
- Nem, én megyek, ez a te szobád! Jó éjt! – Olyan hírtelen kapta fel a takarót, hogy időm sem volt megállítani. Mondjuk nem aggódtam, úgyis visszajön. Levettem a pólóm, hogy már az ágyban várhassam, mikor rájön, hogy úgy sem bírja ki. Igazam lett, egy elégedett vigyor terült el az arcomon, mikor benyitott. Ez gyorsabb volt, mint hittem. Egy pillanat múlva azonban lelombozott.

- Ne örülj magadnak, csak mondd meg, hol a vendégszoba! – kérte cseppet sem kedvesen.
- Lent, a nappali melletti szoba! – adtam meg neki a választ csalódottan. Egy ideig még ott állt, és engem nézett, mire kérdően rápillantottam. Csak megrázta a fejét, és már ott sem volt. Kezdtem úgy érezni, hogy a remek tervem befuccsolt. Utána akartam menni, de most maximum elküldött volna melegebb éghajlatra, mert eléggé felhúztam. Befeküdtem az ágyamba, és abban reménykedtem, hogy mégis visszajön. Már tényleg lemondtam arról, hogy visszajöjjön, mikor kinyílt az ajtó. Majd ki ugrottam a bőrömből, hogy a sötétségben megláttam kirajzolódni karcsú alakját. Nem mozdultam, vártam, hogy Ő döntsön. Hírtelen lekerült rólam a takaró, és Kristen mindenféle hezitálás nélkül, a csípőmre ült. Nem bírtam visszafojtani elégedett vigyoromat, miközben kezeim önálló életre kelve simítottak végig, meztelen combján.

- Tudtam, hogy nem fogod kibírni! – közöltem vele, és felültem, hogy jobban hozzáférjek.
- Fogd be! – vigyorgott, aminek örültem, hiszen már nem mérges rám. Megragadta a tarkómat, és magához rántotta a fejem. Egy pillanatig sem hezitáltam, nyelvem azonnal utat tört magának, hogy izgató ajkai közt találjon helyet. Ujjai a hajamban kalandoztak, miközben az én kezem besiklott a pólója alá. Puha bőrét szinte forrónak éreztem az ujjaim alatt, ahogy lassan simítottam végig a hátán. Aztán előre furakodtam, hogy tökéletes melleibe markolva izgassam tovább. Elégedett sóhajok hagyták el a száját, ahogy meredező bimbóit megállás nélkül izgattam. Élvezettel néztem az arcát, ahogy lágy mosoly játszik rajta, és a hangok… Minden egyes nyögése elemi erővel hatott érzékeimre. Kristen valószínűleg eltervezte, hogy a végletekig kínoz, ugyanis miközben ajkaival végigcsókolta a nyakam, kulcscsontomat, majd a mellkasom, csípője lágy ritmusban ringani kezdett rajtam. Hiába volt rajtunk még alsónemű, ahogy ágyéka ritmusosan, kőkemény férfiasságomnak dörzsölődött, azt hittem ott helyben elmegyek. Mindig is tudta, hogy kergessen az őrületbe.

Kezeim a csípőjét szorították, majd a pólóját letépve, magam alá fordítottam. Ahogy végignéztem, már majdnem teljesen meztelen testén, muszáj volt végigízlelnem őt. A nyakánál kezdtem, kíméletlenül szívogattam, majd a mellkasát is végigcsókoltam. A melleinél egyszerűen nem bírtam nem leragadni, olyan kívánatosan ágaskodtak felfelé, hogy ajkaim közé akartam zárni őket. Lassan köröztem rajta nyelvemmel, miközben szerelmem sóhajai és nyögései töltötték be a szobát. A hasát végignyalva kúsztam a lábai közé, ami csak újabb döfés volt a lábaim közt, kínzóan lüktető haveromnak. Azonnal nyelvemmel kezdtem ízlelgetni Őt, ahogy a tanga lekerült róla. Vergődve sikkantgatott nyelvem kényeztetésétől, ujjai elfehéredtek, ahogy a lepedőt szorította. Széjjelebb feszítettem a lábát, hogy nyelvem beléfúrhassam nedvességébe. Kristen nem bírta tovább, és az arcomnál húzva kényszerített vissza maga fölé.

Elégedetten vigyorogva hajoltam rá egy csókért, de miközben ajkai az enyémen voltak, maga alá fordított. Kezét benyomta az alsónadrágomba, megragadva érte lüktető vágyam. Néhány simítás után, elvette a kezét, és az alsónadrágom eltávolítása után, nyelve vette át a főszerepet. Torokhangú nyögés hagyta el a szám, mikor Kristen puha ajkai közé zárt, és ritmusosan fel-le mozgatta rajtam a fejét. Úgy éreztem, ha ezt fojtatja, itt helyben elsülök, ezért inkább újra magam fölé húztam, egyenesen egyre vadabbul lüktető vágyamra. Egyszerre nyögtünk fel, ahogy testünk ismét eggyé forrt. Ahogy forróságába hatoltam, ismét otthon éreztem magam.

Kristen eleinte lassan mozgatta a csípőjét, majd egy gyorsabb ritmust felvéve kergetett az őrületbe. Imádtam, mondhatni a kedvenc pózom volt, mert nem csak tökéletes testére nyílt remek rálátásom, hanem arra a pontra is, hol testünk összekapcsolódott, ami csak még jobban felizgatott. Most is elragadott mosollyal szemléltem, miközben rajtam mozgott. Kezemmel a fenekét markolásztam, majd a csípőjébe kapaszkodtam. Hírtelen elkapta a kezeim, és lassan melleihez vezette őket, majd elégedett nyögésekkel élvezte, ahogy masszírozni kezdtem őket. Kristen egyre jobban elragadtatta magát, ami engem nem zavart, leszarom, ki hallja, de Ő zavarban lenne másnap, ezért felültem hozzá.

- Halkabban cica! – suttogtam a fülébe.
- Jo. Johh… igyekszem! – nyögte, megint hangosan. Elégedetten elmosolyodtam, személyes érdemnek tekintve, hogy nem bír halkabb lenni, majd magam alá fordítottam, és megálltam, ezzel nem kis kínokat okozva magamnak is.
- Utálom, hogy ezt kellett mondanom, hiszen tudod, mennyire imádlak hallgatni! – mosolyogtam rá.
- Tudom, tudom csak folytasd már! – kérte kínlódva, és ösztönzésképpen lábait a csípőm köré kulcsolta, ezzel még jobban magába húzva. Elnevettem magam, de eleget tettem a kérésének, hiszen ezzel magamat is kínoztam. Belecsókoltam a nyakába, és most én diktáltam eszeveszett ritmust. Kristen kínlódva szorította hol a kezét, hol a takarót a szája elé, míg én általában a nyakába temetve arcom, nyomtam el a nyögéseim. Kristen ajkait az enyémekre szorítva nyomta el a sikolyát, miközben éreztem apró összehúzódásait férfiasságom körül, amitől azonnal követtem.

Ernyedten szorítottam magamhoz remegő testét, miközben próbáltunk lebegőhöz jutni. Kicsivel később Kristen morogva próbálta megakadályozni, hogy lemásszak róla, de nevetve folytattam a tervem, mivel nem akartam összenyomni. Mosolyogva húztam magamhoz.
- Gyere te kis vadmacska. – Jól betakargattam verejtéktől nedves testünket, nem akartam, hogy megfázzon.
- Most nem is voltam vad – kuncogott angyalian a mellkasomba.
- Ez igaz! Viszont annál hangosabb – nevettem fel.
- Mi? Nagyon? – kétségbeesetten rám kapta a tekintetét, mire elmosolyodtam.
- Nyugi, időben szóltam és aztán már visszafogtuk magunkat! – nyugtattam.
- Ugye a szüleid tuti nem…

- Nem, nem hiszem, hogy meghallották! – ráztam a fejem – Amúgy meg az sem érdekel, ha igen!
- De engem igen! Nagyon kellemetlen lenne és illetlenség is! Ezért nem akartam – suttogta, majd visszadöntötte fejét a mellkasomba.
- Szerintem nincs miért aggódni, nem hallották! – ismételtem, bár nem voltam benne biztos, de nem is különösebben érdekelt a dolog, főleg egy ilyen élmény után. Én szívesen vállaltam volna még több kört is, de Kristen egyre laposabbakat pislogott, ezért a hátát simogatva, hagytam aludni. Én is hamar követtem.

Mikor felkeltem, Kristen még édesen szuszogott a mellkasosom. Amilyen óvatosan csak tudtam, kimásztam alóla, szerencsére nem ébredt fel.
A szüleim már a konyhában ültek, elsőre félénken néztem végig rajtuk. Nem voltak zavarban, vagyis nem hallatszott ki a tegnap esti tevékenységünk. Leültem melléjük, majd egy kis beszélgetés után apa javasolta, hogy menjünk el a pékségbe. Nagy nehezen beleegyeztem, mert nem akartam itthon hagyni Krist. Anya megígérte, hogy azonnal telefonál, ha felébredt. Nem volt messze, tíz perc séta, és a legjobb pékség, vagyis Kristennek is meg kell kóstolnia.
- Örülök, hogy végre boldognak látlak – kezdte apa, mikor már sétáltunk egy ideje.
- Kristen csodálatos, iszonyat mázlim van – mondtam neki őszintén, mire csak mosolyogva bólintott.

- Ahogy hallottam, szexuális téren is minden rendben van. – Ahogy ezt kimondta, majdnem hasra estem egy kőben, ami normális esetben meg sem kottyant volna, ha a lában alá kerül.
- Tessék? Ugye nem… szóval… Áh, túl hangosak voltunk tegnap este? – kérdeztem zavartan, de igazából azt sem tudtam, mit beszélek. Apa pedig remekül mulatott rajtam.
- Igazából nem, csak vízért mentem éjszaka, és ahogy elhaladtam az ajtótok előtt hallottam, hogy nem éppen alszotok – nevetett.
- Anya…
- Nem, a szobánkba nem hallatszott semmi. Nyugodj meg – nyugtatott mosolyogva.
- Valójában, csak Kristen stresszelt a dolgon – vontam vállat, igazából engem hidegen hagyott.

- Igen, annak idején minket is any…
- Apa! Hagyhatnánk a témát? – kérdeztem idegesen, mert ha valamire nem voltam kíváncsi, az a szüleim szexuális élete.
- Persze, bocsánat. – Innentől kezdve szerencsére nem került sor további kínos témára, csak Kristenről beszélgettünk, ami egy ideje már a kedvenc társalgási témám.
Nem mondhatnám, hogy hamar visszaértünk, ugyanis apa nagyon lassan döntötte el, mit is akar reggelizni. El sem hittem, hogy végre hazaértünk…

Hazaérve Kristent a konyhában találtam, mire kérdőre is vontam anyát, hogy miért nem hívott. Kristen azonnal a védelmébe kelt, hogy még csak most ébredt, és felesleges lett volna hívni. Ebben nem értettünk egyet, de vita helyett, inkább magamhoz húztam, hogy végre megkapjam a reggeli csókom. Szerelmesen simult a karjaimba, kezeit a nyakamra kulcsolta, és várta, hogy megcsókoljam. Egy pillanatig még gyönyörködtem benne, nem bírtam elszakítani szemem a látványtól, ami Ő maga volt. Végül egy puszit nyomtam a szájára, szédelegve engedett utat a nyelvemnek, ha nem tartottam volna erősen, azt hiszem össze is csuklott volna.

Boldog voltam, tudni, hogy valaki ugyanannyira szeret, mint Te Őt, a legcsodálatosabb dolog a világon. Kristennel voltam egész, mi ketten voltunk egyek. Ő volt a világom közepe, a létem értelme, nélküle elvesztem volna. Nem csak én mulattam remekül, mikor Kristen fujtatva fejezte ki a nemtetszését, ahogy ajkaim eltávolodtak az övétől.

Elég hamar délután lett, és nekünk távoznunk kellett, a kötelező programokra. Még ellátogattunk pár európai nagyvárosba, aztán ismét Los Angelesben találtuk magunkat. Kristen haza, én pedig a szállodába mentem, mert MamaStew már látni akarta. Nem baj, holnap megint láthatom.

2010. szeptember 4., szombat

Új!

Ahogy ígértem, nem hagylak titeket unatkozni. Akit érdekel, már fent az első fejezet...:)


2010. szeptember 3., péntek

49. fejezet

Teljes bukta


Csajok, meghoztam a 49. fejezetet, ami egyben az utolsó előtti rész is(tudom, a múltkor rosszul írtam:D). Nagyon nehezemre esik felrakni, mivel ez azt jelenti, hogy már csak egy van hátra. Igyekeztem nektek érdekesre megírni, hiszen ezzel a fejezettel majdnem napjainkban tartunk a Robsten történettel. De csak majdnem, és még van egy!:)
Most jön a dolog kevésbé örömteli része, legalábbis rátok nézve. Mivel egy szép kerek számmal zárom le, ezért a komi határ is egy is az lesz. :D Bizony, az utolsó fejezetet nem vagyok hajlandó felrakni 50 komment alatt, csak azon túl! Úgy érzem, ez 156 rendszeres olvasónál nem lehet probléma, simán mondhatnék még többet. Kérem, a névtelen kíméljenek, írjatok nevet, szeretem tudni, kitől kapom. Valamit, aki bejelöli a „nem tetszett” lehetőséget, jó lenne, ha megindokolná.
Jövő héten pénteknél előbb(max később)nem tervezem felrakni a fejezetet, mivel ez az utolsó, szeretném, ha lenne időm, hogy minél jobban sikerüljön. Ugyan a fele már kész van, de akkor is van még rajta mit javítani, és hozzá írni. Azt hiszem, ennyi lenne.:)
Addig is, hogy ne unatkozzatok, ajánlok nektek egy új blogot, ami nekem nagyon megtetszett, érdemes, sőt kötelező elolvasni: http://robstenficforever.blogspot.com/És Briannám nagyszerű történetét se hagyjátok ki, bár tudom, hogy ezt mondanom sem kell, hiszen nem csak az én kedvencem: http://youremylittlesecret.blogspot.com/Jó olvasást.
Puszi, Lady


Reggel alig bírtam felkelni, vagy háromszor nyomtam ki a telefonom ébresztőjét. Mivel nem akartam, hogy Rob is felébredjen, a negyedik csörgésnél már véglegesen kapcsoltam ki, és kimásztam az ágyból. A sminkes kénytelen volt, kicsivel több alapozót kenni a szemem alá, mert igen csak látszott rajtam a fáradtság. Nem baj, már csak két nap és hazamegyünk, lesz lehetőségem pihenni. Már éppen indultam volna a jelenet felvételére, mikor a telefonom sms-t jelzett. Rob volt, jelezte, hogy ébren van, és utánam szeretne jönni. Gyorsan felhívtam és lebeszéltem a dologról, bár nagyon nehezen ment. Még jó, hogy nem mondtam el neki a Garrett-el történteket, mert akkor, nem hogy azt megakadályozni nem tudtam volna, hogy ide jöjjön, de a kollégám baját is ellátta volna.

Garrett mosolyogva köszöntött, mintha mi sem történt volna. Mondjuk, valóban nem is történt semmi, azt hiszem még éppen időben - mielőtt még belelovalta volna magát a lehetőségbe, hogy ő és én majd összejövünk - elbeszélgettem vele. Az egyik szünetben rá is kérdezett, hogy elfelejthetjük-e a dolgot, amire örömmel mondtam igent. Kedves srác volt, jó volt a kapcsolatunk, nem szerettem volna rosszban lenni vele.
A fogatásnak, ahogy tegnap a rengedező megígérte, valóban hamar vége lett számomra. Hatkor már a szálloda felé vitt a kocsi.

- Megjöttem – kiabáltam, amint beléptem az ajtón. Rob egy törölközővel a dereka köré csavarva lépett ki, a hálóból, nem éppen visszafogottnak mondható mosollyal az arcán. – Nocsak, valaki nélkülem ment zuhanyozni – közeledtem felé fáradt mosollyal.
- Bármikor lezuhanyozom újra, veled – zárt a karjaiba, és gyengéden végigcsókolta a nyakam, majd a számra tért át.
- Hmm. Csábító ajánlat, de ha ma este el akarunk menni, jobb, ha egyedül megyek. Mit is terveztek Tommal? – kérdeztem, miközben a fürdő felé vettem az irányt. Rob nyelt egy nagyot, mikor ledobtam a nadrágom majd a pólóm a szobában, és vágyakozó tekintettel nézte, ahogy bevonulok a fürdőbe.

- Nos, Sam felesége hívott meg minket egy házibuliba. Valami barátnője tartja, aki itt lakik. Persze, ha nem akarsz, nem kell menni – kukucskált be utánam a fürdőbe, én pedig már a zuhany alatt álltam.
- Menjünk csak, egy kis kikapcsolódás nem fog ártani – feleltem, miközben fáradt izmaim kicsit felengedtek a forró víz alatt.
Miután kész voltam, kimentem Robhoz, és már rajtam is csak egy törölköző volt. Idő közben rendelt vacsorát, és egy érzéki csókot követően az asztal mellé terelt, mondván, nem túl nagy az akaratereje, főleg, ha csak egy törölközőben szambázom előtte. Elnevettem magam, pedig jobban értettem miről beszél, mint gondolná.

Szerencsére el tudtunk anélkül indulni, hogy egymásnak estünk volna. Nem mondom, hogy könnyű volt, de sikerült. Kicsit meglepődtem, mikor a kezébe vett egy óriási bevásárló szatyrot, mire elmagyarázta, hogy a buliba vett néhány dolgot. Örültem, hogy erre is figyelt, mert nekem ilyenekre már nem volt energiám gondolni. Tom a szálloda előterében várakozott ránk, és meg is lepődött, hogy milyen pontosak voltunk, sőt szóvá is tette, hogy biztos kimaradt a kufirc, csak, hogy az Ő szavaival éljek. Robbal fintorogva elkezdtük kifelé lökdösni, mert a taxi a végén még itt hagy minket. Pár szemfüles rajongó éppen a szálloda előtt sétálgatott, és amint megláttak minket, azonnal odajöttek. Fényképezkedtem velük, Rob is, de ennyi nem volt elég. Szerettek volna egy közös képet velünk, amit nem utasítottunk vissza. Tom unalmában már a mobilján netezett, mire végre elindultunk.

A taxis alig negyed óra alatt a helyre vitt minket, ahol Tom tanácstalanul nézelődni kezdett. Igazából csak az utca nevet tudtuk, azt is emlékezetből, mert a papírt otthon hagyta a marha, vagyis valahol elhagyta.
- Biztos megint a recepciós csajjal flörtölt – gúnyolódott Rob.
- Pofa be, mindjárt megvan – morgott Tom, miközben már a harmadik kapu csengőjét nézegette.
- A végén kidobnak minket a hotelból, mert Tom az összes mozgó nőt meghúzza – nevettem, mire csak egy csúnya pillantást kaptam a célszemélytől. Tom még mindig a neveket leste, én meg kezdtem egyre jobban unni, már nem is volt kedvem.

- Nem megyünk inkább haza? – kulcsoltam a karjaimat Rob nyaka köré.
- Felőlem – mosolygott rögtön szenvedő arcom láttán.
- Helyes, sokkal jobb ötleteim vannak – motyogtam, miközben ajkaim egyre inkább a nyaka felé közeledtek.
- Felejtsétek el! – hallottuk Tom hangját a háttérből, de most valahogy nagyon nem érdekelt a hisztije. Ajkaim lassan Rob csábos szájára kúsztak, és onnantól kezdve a külvilág megszűnt létezni körülöttünk. Nyelvem mohón vette birtokba ajkait, miközben egyik kezével finoman cirógatta a nyakam tövét. Sóhajtva hagytam, hogy az érzés teljesen elárassza testem, és most már tényleg nem vágytam másra, mint visszamenni vele a szállodába.

- Megvan! – kiáltott győzelemittasan Tom, mire nehezen, de elváltunk egymástól. – Gyerünk, gyerünk. Az éjszaka úgyis a tietek – nevetett, és az ajtó felé integetett.
Nos, a pariról nem tudnék túl sok érdekességet mondani. Az idő többségében, Robbal ültem az erkélyen, sörrel és cigivel a kezemben, és vihogtam azon, ahogy Tom minden nővel flörtölni próbál. Nem mondom, volt aki bedőlt az ultragáz szövegének. Egyre laposabbakat pislogtam, ami Robnak is feltűnt. Tom nem sértődött meg, mikor ott hagytuk, éppen az egyik csajnak nyomott valami szöveget, aminek a fele természetesen hazugság volt.

Robbal gyorsan elkértük a kulcsot a recepción, majd a szobában kötöttünk ki.
Másnap ugyan csak késő délelőtt kellett forgatnom, de egész késő estig ott voltam megint.
Este pedig egy nem éppen megnyugtató telefont kaptunk, Steph volt a hívó.
- Nem láttunk semmilyen fotóst a környéken – motyogta Rob, majd értetlen tekintetem láttán, végre kihangosította a telefont.
- Ebben biztos voltam, különben nem csináltátok volna. Csak szólni akartam, hogy máskor legyetek óvatosabbak, ha titokban akarjátok tartani - sóhajtotta Steph.
- Most is azok voltunk, vagyis azt hittük. Eddig nem voltak paparazzik, Kristen egy hónapja itt van és csak rajongókkal találkozott – folytatta Rob.
- Igen, ezt is tudom. Csak gondoltam szólok, hogy mi a helyzet, mivel úgysem nézitek magatokat a neten – ennél a kijelentésnél, Robbal egymásra néztünk, és alig bírtuk visszatartani a nevetést. Még a mai napig sem tudtunk dűlőre jutni abban a vitában, Robbal, hogy melyikünk nézeget magáról több marhaságot a neten.

- Köszi Steph, de ne idegeskedj sokat – mosolygott Rob.
- Ha lenne sajtósod, akkor nem kéne. Nem tudom, hogy az új ügynököd ezt hogy viseli majd, nem mindenki olyan, mint én – nevetett.
- Te egy kincs vagy, nem is akarok másik ügynököt – durcáskodott, Rob. Olyan édes volt, hogy legszívesebben most azonnal ráugrottam volna.
- Na elég, én majd keresek neked egy jót. Most viszont szórakozzatok jól, aztán ha hazaértetek beszélünk – mondta Steph végszóként, aztán Rob kinyomta a telefont és felém fordult. Nem telt bele két perce, és már semmilyen ruha nem volt rajtunk.

*

A következő nap volt az utolsó forgatás nekem, legalábbis egy ideig. Délelőtt még felvettünk egy jelenetet, aztán Robbal a reptérre indultunk. Ha azt hittük, hogy a legutóbbi képekkel a paparazzi veszélynek vége, tévedtünk. A reptéren is vártak minket, mint az éhes oroszlánok, úgy vetették magukat ránk, és kattintgatták a gépeiket. Annyira siettem, hogy sikerült megcsúsznom a kövön, gondolom ezzel, pár vicces percet okozva Robnak. El tudom képzelni, ahogy röhögött rajtam, mindig ezt csinálja. Szerencsére, mire beértünk a terminálra, már csak pár percünk volt az indulásig.

Miután elfoglaltuk a helyünket, felkészültem néhány óra dög unalomra. Már éppen az mp3 lejátszómat vettem elő, hogy a szokásos módon üssem el az időt, mikor Rob keze lassan a combomra simult. Egy pillanatra összerezzentem, de mosolygós arcára nézve azonnal nekem is jobb kedvem lett. A gép megkezdte a felszállást, én pedig ajkaihoz hajoltam egy csókra. Aztán viszonylag nyugodtan ültünk egy helyben, egészen addig, míg már nem bírtam egy helyben maradni. Gondoltam elmegyek pisilni - annak ellenére, hogy nem kellett - hogy kicsit teljen az idő. Éppen hogy csak bezártam az ajtót, kopogásra lettem figyelmes. Hát nem látják, hogy foglalt. Unottan kiszóltam, hogy egy perc.

- Én vagyok az – suttogta Rob az ajtón keresztül. Volt egy sejtésem, hogy nem sürgősen wc-re kell jönnie, ezért mosolyogva elfordítottam a zárat. Pillanatokon belül már mellettem állt.
- Nem bírod ki hazáig? – kérdeztem elégedetten vigyorogva, mire csak egy fejrázást kaptam válaszként. Elég kevés volt a hely, ezért mióta Rob belépett mellém, én a falra kenődve álldogáltam. Így is elég közel volt, de még ez a kis távot is sikerült áthidalnia, ahogy ajkait az enyémekre tapasztotta. Nem igazán volt szükségem ennél több bíztatásra, azonnal a hajába markolva szorítottam fejét magamhoz.

- Úgy látom, nem csak én nem bírom ki – közölte vigyorogva, mikor egy pillanatra elhúzta a fejét, majd villám gyorsan újra megcsókolt, pont még mielőtt visszavághattam volna. Nyelve egyre vadabbul térképezte fel a számat, miközben keze a fenekemet markolászta, nem éppen visszafogott sóhajokat kicsalva belőlem. Már kusza érintéseitől is remegtem, a vérem forrt. Majd meg őrültem, ahogy Rob pici harapásokkal tarkította a nyakam, de annyi erőm még volt, hogy visszavágjak.
- Én ki…kibírtam volna – nyögtem, miközben már az övcsatjával bíbelődött kezem. Nevetve elhúzta a fejét a nyakamtól, majd komolyan a szemembe nézett.

- Igazán? - kérdezte, majd a válaszomat sem várva benyúlt a gatyámba. Elvörösödve haraptam be az alsó ajkam, mikor megérintette vágytól nedves alsóneműmet. Lebuktam. – Én nem így érzem – húzta fel a szemöldökét vigyorogva. Kínomban inkább visszarántottam magamhoz a fejét, nem akartam az önelégült mosolyát bámulni. Éreztem, hogy még a csókunk közben is vigyorog, de már nem érdekelt. Igaza volt, eszméletlenül kívántam, itt és most. Nem volt kedvem igazán húzni az időt, mind a ketten készen álltunk már a dologra. Vetkőzni úgysem nagyon szándékoztunk itt, ezért mindenféle hezitálás nélkül letoltam Rob nadrágját, az alsójával együtt, miközben Ő hasonlóképpen cselekedett az enyémmel.

Fel akart emelni, de a nadrágtól sehogy sem sikerült a dolog, a cipőmet meg nem szándékoztam itt levenni. Hátat fordítottam neki, és amennyire a nem túl nagy helység engedte, kissé kidugtam a fenekem, és kezemmel a mosdó szélére támaszkodtam. Rob finoman végig simított a fenekem, majd benyúlt a lábaim közé, és ott folytatta. Hangos nyögések hagyták el a számat, ahogy egyre gyorsabban masszíroztak ujjai. Igyekeztem halk lenni, de Rob nem volt éppen kegyes hozzám.
- Gyere…gyere már – nyögtem, mire felhajtotta a pólóm és meztelen hátamat végigcsókolta, közben pedig egy határozott lökéssel belém hatolt.

Nagyon nehezemre esett, hogy ne sikoltsak fel, a számat majdnem véresre haraptam az erőlködéstől. Rob hevesen mozgatni kezdte csípőjét, én meg minden egyes lökésnél, egyre erősebben szorítottam a mosdót. Egyik keze a csípőmet markolta, másikat pedig a előre csúsztatta, addig ügyeskedve, míg kezeit be nem fúrta a melltartóm alá. Ettől csak még jobban sikoltozni támadt kedvem, de amennyire tudtam visszafogtam magam, ahogy Rob is. A következő pillanatban, szinte áramütésként dübörgött végig rajtam az élvezet hulláma, és most szó szerint megnémultam tőle. Csak egy gyenge nyöszörgés hagyta el ajkaimat, miközben testem megvonaglott Rob karjai között, lábaim pedig összébb zártam, amivel elértem, hogy a következő lökés után, Ő is kövessen engem.

Fejét a vállamba temetve nyögött fel, ahogy elélvezett. Hátranyúltam, és ujjaim kócos hajába fúrva húztam fejét az enyémhez. Zihálva, és teljesen kifulladva csókoltuk egymást percekig. Rob kihúzódott belőlem, gyorsan rendbe szedtük magunkat, majd mint két bűnöző kilestünk az ajtón. Nem volt senki a környéken, ráadásul két mosdó is volt egymás mellett, úgyhogy egy rövid csók után előre mentem, és visszaültem a helyemre. Fél perccel később Rob is jött, mosolyogva helyt foglalt mellettem. A testöröm a mellettünk lévő sorban ült, és egy pillanatra elszakította szemeit a könyvéről, csak, hogy egy vigyorral kísért fejrázással ajándékozzon meg minket. Erre picit elpirultam, majd zavartan az ablakon kezdtem kifelé bámulni.
Miután megettem a kaját, amit elénk raktak, lehunytam a szemem és a fejemmel Rob vállán, bealudtam.

Csak arra ébredtem, hogy Rob csókokkal próbál keltegetni, mert megérkeztünk. Úgy tűnik a hírünk előbb ért ide, mint mi magunk, ugyanis kedves fotós barátaink már megint a reptér előtt vártak minket. Igyekeztünk gyorsan beszállni a kocsiba, hátha lerázzuk őket, de nem. Egész úton követtek.
- Vigyen a Four Seassonsba – kérte a testőröm a sofőrt, mire kitörtem.
- Nem! Nem akarok a szállodába menni a fenébe is. Haza akarok menni – mindenki megdöbbenve nézett rám, kivéve Robot, aki csak nyugtatólag magához ölelt.
- Álljon meg itt – utasította a sofőrt, majd kitessékelt minket a kocsiból.
- Rendőrség? – kérdeztem döbbenten.
- Haza akarsz menni, nem? – kérdezte szekrény méretű alkalmazottam, mire csak bólintottam. – Akkor csak menjetek be, mindjárt jövök – lökdösött minket az ajtó felé.

Ugyan segíteni nem tudtak nekünk a paparazzi ügyben, mivel állításuk szerint semmi törvénybe ütközőt nem tesznek, és addig nekik meg van kötve a kezük. Mindezek ellenére felajánlották, hogy a hátsó ajtón, amiről rajtuk kívül senki nem tudja, hogy létezik, távozhatunk. Még egy taxit is rendeltek nekünk, mert idő közben a kocsival elküldtem a testőröm. Szerencsére biztonságban sikerült elhagynunk az őrsöt, és fél óra múlva már a házunk előtt tett ki a kocsi. Még mindig pillangók repestek a gyomromban, ahogy arra gondoltam, hogy ez a mi házunk. Több mint egy hónapja nem voltam itthon, és komolyan mondom hiányzott. Meglepett, ami belépve fogadott. Ez nem más volt, mint a rend. Azt gondoltam, hogy Rob míg egyedül volt itthon, kissé lelakta a házat, de kellemesen csalódtam.

- Azt hittem kupi lesz – fordultam felé mosolyogva, és megöleltem.
- Néhány napja Stephanie-val küldettem egy takarítónőt – vallotta be.
- Ügyes vagy – nyomtam egy csókot a szájára. – Jó itthon lenni. – Fejem a mellkasára hajtottam, de aztán meggondoltam magam. – Gyere, szerintem az ágyunknak már hiányzunk – vigyorogtam, majd az emelet felé kezdtem húzni.
- Vagy pont ellenkezőleg. Lehet, örül, hogy pihenhetett egy kicsit – viccelődött, miközben a karjába kapott.
- Végülis csinálhatjuk máshol is, mondjuk amit még nem avattunk fel …
- Kicsim, ugyan még csak három hónapja van meg a ház, amiből te másfelet nem voltál itthon, de már most nincs olyan helység a házban, amit ne avattunk volna fel – nevetett, majd letett az ágyra.

*

- Olyan kevés volt ez a hat nap – fintorgott Rob az ágy közepén, mialatt én az utolsó ruhadarabot is begyömöszöltem a bőröndbe.
- Tudom – sóhajtottam, majd mellé huppantam, és belé csimpaszkodva csókra nyújtottam a szám.
Igaza van, mintha csak most jöttünk volna haza Montrealból, pedig annak már hat napja is van. Most pedig újra utaznom kell, méghozzá Argentínába. Nem szívesen hagyom itthon megint, de annak is örülhetünk, hogy ennyi szabad napot kaptam, amit végre teljes egészében együtt tölthettünk.
Az idő legnagyobb részében itthon voltunk, ami minden szempontból kielégítő volt számunkra. Egyik este átjött pár barátunk, és anyáék is meglátogattak minket, akikhez mi is elmentünk, de inkább kettesben szerettünk volna lenni. Túl hamar vége lett a hawaiinak.

- Mikor is jössz vissza? – kérdezte reménykedve, miközben keze már a pólóm alatt voltak.
- Hat napig leszünk ott, az tuti. Azt nem tudom, hogy utána vissza tudok-e jönni, vagy egyből megyünk New Orleans-ba. Amint megtudom, úgyis szólok és ahhoz igazítjuk a dolgokat. De amíg Argentínában vagyok, mindent intézz el, ha esetleg nem tudnék hazarepülni, tudjál jönni utánam – cirógattam meg a borostás arcát, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- Mikor kell indulnod a reptérre? –mormolta a nyakamba.
- Két óra múlva jön értem a kocsi – sóhajtottam a kényeztetés hatására.
- Tökéletes – mosolygott, majd egy édes csókkal maga alá fordított. – Ezt minimum hat napra kell beosztanunk – mondta nevetve, majd a következő pillanatban ismét egy szédítő csókban részesített.

Legszívesebben magammal cipelném Argentínába is, de nem lehet, hiszen neki is van dolga, amit direkt nem ezen a héten intézett, hogy velem tudjon lenni. Már most hiányzik, pedig még mellettem van. Kész kínszenvedés lesz ez a hat nap, de jobb nem arra gondolni. Inkább azzal kéne foglalkoznom, ami majd utána következik…

Képek:
Rajongókkal:
Csók Montrealban:
Robsten visszamegy a szállodába:
Távozás Montrealból:
Érkezés a LAX-ra:
Robsten ház: