Lányok, meghoztam a 34.fejezet B-részét is, vagyis a Rob szemszöget. Remélem elnyeri a tetszéseteket, most megtudhatjátok, Rob hogyan éli meg, hogy Kristen ott van. Ez egy extra hosszú fejezet lett!:)
Pénteken elutazom, tehát vasárnap nem lesz friss. Mielőtt mindenki megijed, és magában melegebb éghajlatra küld, szeretném elmondani, hogy csütörtök este szándékozom felrakni az új részt. Ugye mennyivel jobb?:D Most már mindenki örül, hogy nem leszek itthon!:)
Jó olvasást a részhez!
Puszi, Lady
Ahogy tekintetünk összekapcsolódott, a vágyakozás újult erővel tört rám. Maga a vágy egyből ezután. A hiánya, amit egy hónapja érzek, most visszaszoríthatatlanul előtört belőlem. Szinte kapaszkodtam az ajtófélfába, nehogy neki rontsak. Minden porcikám vágyott az érintésére, a szívem pedig a szerelme után sóvárgott. Természetesen gyönyörű volt, mint mindig. Szemei szomorúságot tükröztek, arca fáradtságról és kialvatlanságról tett tanúbizonyságot. Azt hiszem én is hasonlóképpen festhettem. Anyám karjaiban is olyan törékenynek tűnt, mint egyébként. Legszívesebben én zártam volna karjaimba puha testét. Annyira hihetetlen, hogy ez a kincs alig egy hónapja még az enyém volt, hozzám tartozott. Most viszont csak plátói szerelmem.
Anya lassan elengedte, így Kristen kénytelen volt elszakítani a tekintetét rólam, és anyára nézni.
- Éhes vagy? – kérdezte tőle anya.
- Nem köszönöm, ettem a gépen – felelte kedvesen. Beleremegtem, mikor ismét felcsendült utánozhatatlanul gyönyörű hangja.
- Rendben. Tom, kérlek, vidd a csomagját a vendégszobába – mutatott a szoba felé, majd kézen fogta Kristent. – Máris leszeretnél pihenni?
- Nem. Richard merre van? – érdeklődött.
- A nappaliban – elindult vele arrafelé. Mikor mellém értek, vártam, hogy Kristen rám nézzen, de nem tette. Lehajtott fejjel halad el mellettem.
- Kristen! El sem hiszed milyen hálás vagyok – mondta rögtön apa, amint a csoda belépett a helyiségbe. Apa nem tűnt éppen nagyon betegnek, ami nem csoda, hiszen nem is volt az. Viszont Kristennek ezt kellett hinnie. Rögtön mellé szökkent, megölelte, majd legugolt a fotel mellé.
- Hogy vagy? Nagyon aggódtam érted – erre anya odatátogta apának, hogy meggyőzőbben, mire a fülébe súgtam, hogy nem fogja bevenni, Kristen rá fog jönni. Már azt hittem Kris meghallotta, mert kérdően hátra fordult, de anya egy mosollyal elintézte.
- Hát tudod, egyre jobban. Kicsit még fáj itt-ott, gyenge vagyok, de majd jobb lesz – megfogadva anya tanácsát, apa fojtott hangon kezdett beszélni. Így már hihetőbb volt.
- Csomagok a helyén – jött vissza Tom, és úgy nézett, mint aki megváltotta a világot.
- Köszönöm – Kristen rámosolygott. A szívem belesajdult, féltékeny voltam, mert nem én kaptam ezt a lélegzetelállítóan szép mosolyt. Mit meg nem adtam volna érte…
- Akkor most már mehetsz is – közöltem vele cseppet sem kedvesen, pedig nem rajta kellett volna kitöltenem a haragom.
- Köszi Rob, édes vagy – pufogott Tom, a tőle megszokott áldozat hangnemben.
- Menj Kristen, pihenj le, biztos kifáradtál, és az időeltolódás is megviselhetett. Majd holnap beszélgetünk – mondta neki apa. Kristen bólintott, majd elhagyta a helyiséget anyával a sarkában. Engem pillantásra sem méltatott. – Szerintem jól ment – merengett apa.
- Igen, remek színész vagy – egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Végülis miattam csinálják, ha feleslegesen is. – Tom menj már haza. Kristen ki fog menni cigizni és utána akarok menni – utasítottam a haveromat.
- Honnan tudod, hogy ki…áh hagyjuk. Akkor sok sikert haver – vállon veregetett, apának oda intett, majd távozott.
- Csak ügyesen – mosolygott apa. Nagy levegőt vettem, majd a konyha felé indultam. Anyával összefutottam út közben, közölte velem, hogy Kristen cigizik. Ha nem mondja is tudtam volna. Megálltam az ajtó előtt. Egy percig gyönyörködtem a korlátnak támaszkodó Kristen által nyújtott látványban, aztán erőt vettem magamon, kiléptem az erkélyre és rágyújtottam. Biztos tudta, hogy én vagyok és nem fordult meg. Mellé álltam, de nem néztem rá, csak bámultam ki a fejemből. Beszélni akartam, legalább szólni hozzá, de nem tudtam, mit mondhatnék.
- Tudom, hogy nem miattam vagy itt – kezdtem, de nem bírtam ránézni, nem tehettem. Ő engem nézett. Ha ránézek elveszek a tekintetében és még a saját nevem is elfelejtem, inkább a holdra bámultam. – de köszönöm, hogy itt vagy, ez sokat jelent nekem… csodálatos vagy! – megköszörültem a torkom, nem tudtam, mit gondolhat most.
- Így van… nem miattad vagyok itt! – vágta rá egy pillanattal később, aztán már csak arra eszméltem, hogy az ajtónál áll. Bepánikoltam.
- Kérlek, nem beszélhetnénk meg? – fordultam utána, könyörgő hangon.
- Nincs miről beszélünk – felelte keményen, amibe majd bele sajdult a szívem.
- Csak egyszer hallgass végig – kértem.
- Már végighallgattalak, de csak tessék. Hátha tudsz valami újat mondani –visszafordult felém, kérdő arccal. Lehajtottam a fejem, össze kellett szednem magam. Gyerünk Rob, itt az esély. Mond meg neki, mond el, mennyire szereted.
- Annyira sajnálom. Kristen, én képtelen vagyok nélküled élni. Szeretlek, és szükségem van rád. Egy hónapja szenvedek és nemhogy jobb, de rosszabb lett – nyögtem ki a kínjaimat.
- Képzeld én is egy hónapja szenvedek, de ez valahogy téged nem érdekelt. Egyszer sem kerestél, eszedbe sem jutott, hogy tegyél valamit annak érdekében, hogy rendbe hozd, amit elbasztál. Mit vársz most? Hogy mert itt vagy, majd a nyakadba borulok? – kiabált velem, majd elcsuklott a hangja. Tehát mindent elbasztam. Amit helytelennek gondoltam, az lett volna a helyes. Keresnem kellett volna.
- Sajnálom, én akartalak… de azt hittem hallani sem akarsz rólam. Úgy éreztem, felesleges lenne, mert úgysem beszélnél velem – suttogtam megrökönyödve.
- De legalább láttam volna valamennyi erőfeszítést – megint ott akart hagyni, de gyorsan belekezdtem. Nem hiheti, hogy én nem akartam ezerszer is a bocsánatáért könyörögni.
- Terveztem – egy kis szünetet tartottam, mert kínos téma következett. – Tervet szőttem, hogy mivel hódítlak vissza, aztán Marcus felhívott… azt mondta kézen fogva távoztál egy szórakozóhelyről Ed Westwickkel, akivel egész este flörtöltél. Ebből azt szűrtem le, hogy túl vagy rajtam, nem láttam értelmét harcolni. Úgy voltam vele, ha te túlléptél rajtam, nem tehetek semmit. Hagylak, hátha ismét boldog lehetsz. Belül majd bele őrültem, még most is kínoz a féltékenység – mondtam neki őszintén. Elképzelni is fájt, hogy Eddel vigasztalódik. Őrjítő volt a tudat, hogy más is hozzáért rajtam kívül.
- Rob…
- Nem, nem tartozol nekem magyarázattal. Nem szemrehányásként mondtam. Azzal vagy, és azt csinálsz, amit akarsz – szakítottam félbe szomorú mosolyommal. Én rontottam el, semmi jogom számon kérni őt, azt tett, amit akart.
- Nem járok vele – mondta azért.
- Igen, azt gondoltam… vagyis reméltem – nagy kő esett le a szívemről. Reménykedtem benne, de nem lehettem biztos. – Kristen, kérlek, bocsáss meg – próbáltam még egyszer.
- Képtelen vagyok… nem bírom elfelejteni, amit Emilie-vel tettél – suttogta szomorúan, amitől majd meg szakad a szívem. Ma este nem először.
- De azt hittem szakítottál velem, én úgy értelmeztem. Nézd innen a dolgot. Ezzel az erővel te is megcsaltál engem Eddel, a buli után… - amint kimondtam már meg is bántam. Nem is akartam, csak úgy kicsúszott a számon. Ügyes vagy, Rob! Idióta!
- Ez nem ugyan az! – közölte, majd otthagyott. Olyan hírtelen, hogy meg sem bírtam mukkanni. Az előbbi szavaim jártam a fejemben. Hogy voltam képes ilyet vágni a fejéhez? Igaza van, ez nem ugyan az. Elszívtam még egy szál cigit, majd bementem én is. Anya a konyhában mosogatott, bár minek azt nem értem, erre való a mosogatógép. Aztán rájöttem, hogy csak engem várt. Rögtön meg is kérdezte, hogy mi a helyzet.
- Semmi anya. Értékelem az igyekezeted, de utál engem – sóhajtottam, majd elmentem lefeküdni. A tudat, hogy csak egy emelet választ el imádatom tárgyától, nem segítette az elalvást.
Reggel Kristen még aludt, mikor lementem. Anya adott nekem némi reggelit, aztán mikor visszaértem a cigizésből, már Tom ült anya helyén a konyhában.
- Hát te? – kérdeztem meglepetten, nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna, hogy átjön.
- Neked is jó reggelt, Patty – felelte gúnyosan. – Megjött a felmentő sereg – közölte mindent tudó mosollyal az arcán. Szerettem volna megtudni, mégis mit tervez, de ekkor belépett Kristen. El sem hittem, hogy itt van. Inkább tűnt az egész álomnak, mint valóságnak. A szívem már attól életre kelt, hogy láthatom. Engem természetesen figyelmen kívül hagyott, de Tomhoz oda ment két puszira. Ölni tudtam volna, hogy ajkai az én arcomat érintsék. Aztán felfogtam, Tom miért is van itt. Elhívta Kristent Bobby születésnapi bulijára. Kristen egy percig sem gondolkodott rajta.
- Nem hiszem Tom, de kedves tőletek, hogy meghívtatok – nem igazán lepett meg, hogy visszautasította a meghívást.
- Miért? – erősködött Tom.
- Mert… mert, ha nem muszáj, nem akarom minden időmet vele tölteni – közölte, és mintha nem lenne elég egyértelmű kire is céloz, a fejével még felém is bökött. Összerezzentem, rosszabb volt ezt hallani, mintha ezer késsel szurkálnák a testemet. Okos barátom, aki az imént még akkora májernek érezte magát, most csak egy okéra futotta. Kristen rezzenéstelen arccal kivonult kávézni.
- Keményebb dió, mint hittem – szólalt meg hitetlenül Tom.
- Én mondtam – sóhajtottam. Kristen egyedülálló, az biztos, hogy nincs még egy ilyen nő. És nem csak a pozitív tulajdonságaiban az. Hihetetlenül önérzetes, ami nem is probléma, de olyan iszonyat makacs is mellé, hogy az félelmetes. De én ezekkel együtt is imádom, nála jobban soha senki nem kívánhat. Nekem ő főnyeremény.
Tom úgy gondolta, hogy jobb ha kicsit elhagyom a házat. Valami új taktikáról is motyogott, de nem értettem, mi lehet jó abban, ha nem vagyok a közelében. Ebédelni mentünk, aminek a fő témája Kristen volt. Tom próbálta kitalálni, hogy mi is legyen a következő lépésem. Azt javasolta valamilyen módon emlékeztessem a közös emlékeinkre. Ez nem is volt rossz ötlet, csak nehezen kivitelezhető, ugyanis nem áll szóba velem.
Tom hat körül kitett a házunk előtt, és sok szerencsét kívánt a mai nap maradékára. Beköszöntem apának a nappaliba, de a konyhából zörgést hallottam, így oda mentem. Kristen és anya a vacsorát csinálták. Kristen zavartan rám nézett, majd elég furcsán kezdett viselkedni.
Ide-oda kapkodott, mint aki azt sem tudja, mihez nyúljon, aztán egy mozdulattal leverte a tálat. Ez még magában csak furcsa volt, de ahogy utána kapott, majd kicsúszott a kezéből, nagyon vicces látványt nyújtott. De nem nevethettem ki, így is eléggé utál már. Hiába fojtottam el a mosolyom, neki feltűnt. Vagy csak ismert és tudta, hogy ilyenkor mindig kinevetem. Mindig is utálta.
- Ne merészelj kinevetni – utasított, majd lehajolt, hogy összeszedje a maradványokat. A szívem repesett, legalább hozzám szólt.
- Nem, dehogy. Ezeket már megszoktam – félig elmosolyodtam, de alig bírtam visszatartani a harminckét fogas vigyoromat. Kicsit céloztam is a múltra, bár nem egészen úgy, ahogy Tom értette, de mégis. Ő is halványan elmosolyodott. Anya is segített neki a szilánkok eltűntetésében.
A vacsora nem telt éppen a legjobb hangulatban. Csöndben ettük végig, mind a két fogást. Utána apával a nappaliba mentem, aki egy kis lelket próbált önteni belém. Hiába. Mikor hallottam Kristen ajtajának a csukódását, elindultam zuhanyozni. Reménykedtem benne, hogy még bejön a nappaliba és láthatom, de nem tette. Beálltam a langyos víz alá és relaxálni próbáltam, kicsit elfelejteni mindent. Azt hittem rosszul hallok, mikor az ajtó nyílásra figyeltem fel. Megfordultam, hogy megnézzem, ki lehet az. A lélegzetem is elállt, mikor Kristen döbbent arcával találtam szemben magam. A kilincsbe kapaszkodott, miközben szemével végig vizslatta a felsőtestem. Aztán lejjebb tévedt a tekintete, amitől a mellkasa gyorsabban kezdett fel-le emelkedni. Szaporábban szedte a levegőt, és a szája is elnyílt, ahogy legbecsesebb kincsemen legeltette a szemét. Elmosolyodtam, ahogy a fejembe kúszott, mire gondolhat most. Nekem egyetlen dolog járt a fejemben, az pedig ő volt, méghozzá meztelenül, mellettem a zuhany alatt.
- Csatlakoznál? – kérdeztem vigyorogva. Nem titkolhattam, mennyire elkápráztat, hogy ilyen hatást váltok ki belőle. Ez legalább megmaradt. Így még mindig vonzódik hozzám. Talán máshogyan is…Ahogy lassan értelmet nyertek számára előbbi szavaim, becsukta a száját és nagyot nyelve, a szemembe nézett.
- Máskor zárd be az ajtót – hebegte, majd egy hangos csattanással rám vágta az ajtót. Elégedett voltam, túlságosan is. Hiszen ez nem jelent semmit, hiába kíván még, nem kellek már neki. Mégis jó érzés volt tudni, hogy teljesen közömbös azért nem vagyok neki.
Elzártam a zuhanyt, majd magam köré tekertem a törölközőt. Megfordult a fejemben, hogy nem teszem, hanem meztelenül megyek ki, de nem akartam kikészíteni.
Kristen a lépcsőn ült, mikor meghallotta az ajtót, villámgyorsan felpattant. Fel sem nézve suhant el mellettem.
- Bocs – nyögte menet közben, elnézést gyanánt az előbbi incidensre, ami nekem nagyon is kedvemre való volt. Még az egómat is fényezte vele.
A szobámban magamra kaptam egy alsónadrágot, aztán a konyhába indultam egy sörért. Kivettem a hűtőből, majd leültem az egyik székre. Reméltem, hogy a sör kicsit segít. Ahogy kortyoltam folyamatosan Kristenen gondolkoztam és az előbbi eseményen. Hmm…Kristen, aki jelen pillanatban a fürdőszobában zuhanyozik. Csak azt vettem észre, hogy a lépcső alsó fokán állok. Te barom – ütöttem fejbe magam gondolatban. Kristen valószínűleg páros lábbal rúgna ki a fürdőből, aztán haza menne. Visszaültem a székbe, miközben tovább kínoztam magam.
Magam elé képzeltem Kristent, amint a zuhany alatt áll. Vajon ő is rám gondol? Kizárt dolog. Én viszont akármennyire is fáj, elképzeltem őt zuhanyozás közben. Mazochista vagyok, az már tuti. Bármit megadtam volna, ha Ő is akarna még. Legalább a fürdős dolog, rá is hatással volt. Mocorgást hallottam kintről, majd felkapcsolódott a villany. Kristen lépett be a konyhába. Az önuralmam újabb próbatételeképpen, egy szál törölközőben. Olyanban, ami éppen hogy csak fedett valamit. Tökéletes lába teljesen kilógott a törölköző alól. Viszont nem mozdult, ahogy meglátott. Elmosolyodtam.
- Mi járatban? Nem tudsz aludni? – kérdeztem, majd kortyoltam a sörből, mert úgy éreztem menten ráugrom.
- Inni akartam – vetette oda. Túlságosan merev volt. Ezek szerint tényleg nagy hatással volt rá a kis találkánk a fürdőben. Nagyon elégedett voltam.
- Alsó polc – mutattam a hűtőre. Kristen bólintott, majd oda lépett. – Talán ez lehűt – nem bírtam, nem kimondani. Megremegett. Telitalálat! Elégedettségem egyre csak nőtt, miközben még mindig kuncogtam.
De a jókedvem egy perc alatt hullott alá, pontosan abban a pillanatban, mikor Kristen kitárta a hűtő ajtaját, és lehajolt a sörért. Az a semmit sem takaró törölköző, a mozdulat hatására teljesen felcsúszott, tökéletes rálátást biztosítva a testrészre, amit takargatni hivatott. Elakadt a lélegzetem, ahogy megláttam.
A szívverésem felgyorsult, a levegő nem találta az útját a tüdőmbe. Szinte megbabonázva néztem a feltárt területet. Férfiasságom éledezni kezdett, vágyakozva, hogy hazatérjen. Ez lehetetlen volt, mocorogva próbáltam leállítani magam és a fantáziám, ami nem volt könnyű.
Kristen még mindig nem mozdult el a pózból, de néha kicsit jobban pucsított, engem az őrületbe kergetve ezekkel a mozdulataival. Komoly erőfeszítésembe került nem felpattanni, és ott helyben magamévá tenni. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt teljesen tudatosan csinálja, egyfajta visszavágóként a fürdőszobai találkánkra. Kétségbeesetten markoltam a sörösüveget, mintha ezzel leállíthatnám vágyakozásom. Kristen sóhajtva felemelkedett, becsukta a hűtő ajtaját és felém fordult.
- Inkább mégsem iszom – közölte mosolyogva, amiből vigyor lett. Talán neki is feltűnt, hogy tátott szájjal bámulom még mindig. Ki ne vette volna észre! Elégedetten a konyhapultnak dőlt és végignézett rajtam. Természetesen feltűnt neki szemmel látható vágyakozásom.
- Hmm… nem is tudom, kinek kéne lehűtenie magát?! Talán egy újabb zuhany segíthet – közölte elégedetten, az alsógatya dudora felé bökött a fejével, majd mint aki végzett, kifelé indult. Ezt nem hagyhattam. Teljesen önkívületi állapotban ugrottam fel, és kaptam utána, hogy a falhoz szorítva bírjam maradásra.
- Miért csinálod ezt velem? Enélkül is elég nehéz a közeledben lennem… erre te ilyeneket művelsz –kérdeztem kétségbeesetten, fél centire az arcától. Félve állta a pillantásomat, ez most nem a minden idegszálával ellenem harcoló Kristen volt. Megszeppenve, nagyokat lélegezve állt velem szemben. Felbátorodva, hogy nem taszított el máris, kezemmel végigsimítottam az arcán, miközben másik kezemmel a derekánál fogva magamhoz rántottam, vékony testét.
- Ne merészeld – nyögte, miközben arcom egyre közelebb volt már hozzá. Nem vettem igazi ellenállásnak, de mindenekelőtt, még közölni akartam vele valamit.
- Nem érdekel, mit mondasz… szeretlek – suttogtam, majd arcommal ismét közeledni kezdtem felé. Nem ellenkezett, én meg, mint egy idióta ujjongtam magamban.
- Oh, sajnálom – mikor meghallottam anyám hangját, lüktetni kezdett az ereimben a vér. Olyan ideges lettem, ha most nem jön be… idegesen csaptam öklömmel a falba, miközben magam elé rántottam Kristent. Anyámnak nem kéne látnia, hogy a kisfickó mennyire vágyik az előttem álló nőre.
- Nem, a legjobbkor jöttél – sóhajtotta Kristen megkönnyebbülve. Ez ismét fájt. Tehát megbánta volna. Anya sajnálkozott egy sort, bár annyira biztos nem rázta meg a dolog, mint engem. Már csak arra figyeltem fel, hogy Kristen is távozni készül.
- Kristen…
- Nem Rob, hagyjál békén! – szólt vissza, majd kilépett a konyhából.
Újabb ütéssel jutalmaztam a falat. Ez egyértelmű, már semmilyen módon nem akar engem. Nem szeret már, ez biztos, és ezek szerint már úgy sem akar. Lehet, hogy jobban szenvedtem volna, ha most nem tol el, hanem fejet hajt akaratom előtt, de legalább még ennyit kaptam volna belőle. Kibontottam egy újabb sört, visszaültem a székbe, hogy azt is elfogyasszam.
Meglepődve néztem az órára. Egy órája üldögélek itt, és rágom magam a meg nem történteken. Vajon Kristen alszik már? Biztos, ha nem jött vissza. Ekkor egy eleve rossz ötlet jutott eszembe, mégis úgy éreztem szükségem van erre. Csak utoljára, utána békén hagyom. Megint gondolkodás nélkül cselekedtem, már csak azt vettem észre, hogy benyitok a vendégszobába, ahol most Kristen alszik.
Olyan édesen szuszogott, magzati pózba gömbölyödve, a takaró teljesen takarta szemeim elől csodás testét. Ebben a helyzetben örültem neki, mert a mostani állapotomban nem lett volna elég önuralma, és ráugrottam volna. Helyette csak leültem a sarokban lévő fotelba, és néztem ahogy alszik. Egyenletes szuszogása végképp meggyőzött róla, hogy valóban álomba merült. Már attól is boldog voltam, melegség töltötte el a szívem, hogy nézhettem, ahogy alszik. Aztán hirtelen elterült, bekúszott az ágy végébe, és háton fekve, nagyot sóhajtva kinyújtózott. Ebben a pillanatban, nem bírtam tovább tartani magam. Alvópólóként egy kis trikó volt rajta, ami tényleg csak annyit takart, amit nagyon muszáj. Ahogy megállapítottam, nadrágot nem viselt, egy bugyi volt csak rajta.
Nagyot nyelve, elfojtva a vágyakozásom, lassan az ágyhoz sétálva, mellé feküdtem. Óvatosan másztam mellé, nehogy felébredjen rá. Elfeküdtem mellette, és tovább figyeltem, ahogy alszik. Legalább negyed óráig csak bámultam, olyan gyönyörű volt, szinte belesajgott a szívem, hogy már nem az enyém többé, már nem is szeret. Elvesztettem. Mikor ismét felfogtam – rövid időn belül sokadszorra -, Kristen megint nagyot sóhajtott. Talán kijjebb akart jönni, de keze beleütközött az oldalamba. Gyorsan a hátamra fordultam, nehogy felébredjen. Belegondolni is rossz volt, mint kapnék, ha megtörténne. Viszont álmában mégis felfogta, hogy történt valami. Tapogatózni kezdett, amint kezével megtalált, addig helyezkedett, míg a takarót le nem rúgta magáról, és közelebb nem húzódott hozzám. Itt még nem volt vége. Lassan a mellkasomra húzta magát, karommal azonnal átöleltem. Egy kicsit helyezkedett, addig míg ajkaival el nem érte a nyakamat. Mélyen beleszívott, egy kis félmosoly kúszott a szájára, és a nyakamba sóhajtott.
- Rob – suttogta. Aztán belecsókolt. Szinte repestem az örömtől, még így, hogy magánkívüli állapotban tette is ezt, nagy hatással volt rám. Főleg, ami ez után következett. Már remélni sem mertem, hogy ezt még egyszer hallom a szájából. Egy pillanatra azt hittem felébredt, de gyorsan rájöttem, hogy akkor nem egészen ez a szó hagyná el a száját. – Szeretlek – sóhajtotta, majd fejét a mellkasomra hajtotta. Alig bírtam betelni az érzéssel, amit ez az aprócska szó idézett elő bennem. Az érzések még sem tudtak egészen átjárni. Nem azért mert nem hittem benne, tudtam, hogy ez igaz. Szeret engem, még mindig. Mindannak ellenére, amit tettem vele.
A figyelmem egy egészen más dolog terelte el, ami pedig nem más volt, mint Kristen keze, amely eddig a mellkasomon pihent. Most felfedezőútra indult a testemen. Egy ideig nem láttam benne semmi veszélyt, mellkasomat cirógató keze, fájdalmasan kellemes érzést váltott ki belőlem. Keze nem állt meg a hasam alján, önzőbbik felem, amely sóvárgott az érintése után pedig nem hagyta, hogy lefogjam. Leheletfinoman érintette férfiasságomat az alsónadrágon keresztül. Ugyan az a vékony anyag elválasztott a tényleges éretéstől, mégis beleborzongtam. Féltem, mi következik ezután, éreztem, hogy megállítani nem leszek képes, bármit is tesz. A szerencse – vagy a balszerencse?- mellém állt, mert Kristen keze visszakúszott a mellkasomra, és ha lehet, még közelebb húzódott hozzám.
Egyik lábát befúrta, az én két lábam közé, ennél közelebb már aligha lehetett volna. Óvatosan, hogy fel ne ébresszem, végigsimítottam haján, majd meg is csókoltam.
- Én is szeretlek – suttogtam bele a néma csöndbe. Semmivel sem törődve, álomba szenderültem.
Aludtam összesen vagy öt órát, mégis sokkal kipihentebbnek éreztem magam, mint az elmúlt egy hónapban bármikor. Talán, mert most aludtam először igazán jól, mióta szakított velem. Hálát adtam a piszok nagy mázlimért, hogy előbb ébredtem, mint Kristen. Már nem úgy voltunk, mint elalvásnál. Kristen a fal felé fordult, én pedig hátulról öleltem át. Kezeivel szorosan kapaszkodott belém. Bármennyire is nem akaródzott, a túlélési ösztöneim az súgták, ideje kibújnom mellőle. Nagyon finoman lefejtettem magamról a karját, és kimásztam az ágyból. Egy utolsó pillantást vettem a gyönyörűségre, majd új ismereteimmel, boldogan léptem ki a hálóból. Most már biztos voltam benne, hogy még mindig szeret, vagyis van esély. Nem fogom feladni.
Elég korán volt még, lezuhanyoztam, majd elsétáltam a kedvenc pékségembe. Nem volt messze, régebben apával sokszor mentünk ki ide reggeliért. Az öreg hölgy igencsak meglepődött, mikor én állítottam be. Ő nem azért, mert én vagyok a srác a Twilightból, hanem, mert rég nem látott erre.
Vettem croissant, mert tudtam, hogy Kristen azt szereti. Hazaérve pedig a másik kedvenc reggelje mellett döntöttem. Pont kivettem a tojást a hűtőből, mikor anya kijött. Köszönt, majd mosolyogva figyelte, hogy mit is szerencsétlenkedek. Nem voltam egy konyhatündér, de azt gondoltam egy tükörtojás nem fog ki rajtam. Tévedtem. Szitkozódva vágtam a szemetesbe, az odaégett tojást. A konyhában füstszag terjengett, orrfacsaróan büdös volt. Anya el akart kergetni, hogy majd Ő megcsinálja, de nem engedtem. Én akartam Kristennek reggelit készíteni. A tálcára pakoltam minden ennivalót, és egy csésze kávét. Mivel már fél tizenegy elmúlt, úgy gondoltam, ideje felébresztenem. Halkan bekopogtam, hátha már ébren van. Nem is lepett meg túlságosan, mikor kiszólt, hogy szabad.
- Kristen 24-ére tervezi a haza utazást. Vagyis két napod van valahogy rendbe hozni a dolgokat – anya figyelmeztetése lesújtott. Pörgetni kezdtem az agyam, mégis, hogyan vitelezzem ki két nap alatt. A tálcával egyensúlyozva beléptem az ajtón, és nem törődve Kristen álmos, de meglepett arcával az ágy elé léptem.
- Jó reggelt – köszöntem mosolyogva.
- Mi ez? – kérdezte kicsit értetlenül a tálca felé bökve. Ennyire rémesen néz ki, hogy felismerhetetlen?
- Hát… reggeli akart lenni neked – végignéztem a kezemben tartott, reggelinek szánt művön. Nem nézett ki rosszul. Sőt! - Én csináltam, tehát lehet, nem annak látszik – nevettem el magam.
- Nem azért kérdeztem – megrázta a fejét. – Ez egy trükk? Azt hiszed emiatt a nyakadba borulok? – kérdezte kissé gúnyos hangnemben. Természetesen tisztában voltam vele, hogy ez ennél bonyolultabb lesz, nem gondoltam, hogy ettől visszakapom. Ez csak egy gesztus, amivel bizonyítani szeretném, mennyire fontos nekem. Nem tagadhatom, bántott a reakciója.
- Nem. Csak gondoltam örülnél neki –letettem a tálcát az ágy szélére, kissé csalódottan Reméltem azért nem borítja le, vagy vágja hozzám. – Jó étvágyat! – elindultam kifelé, de még gyorsan visszaszóltam, hogy elmondjam neki a lényeget. – És Kristen! –megvártam még felém fordult, és csak akkor mondtam: – Szeretlek! – mondtam mosolyogva, majd még mielőtt valami csúnyát talál mondani, gyorsan kislisszoltam.
- Na? – ugrott fel izgatottan anya, mikor beléptem a konyhába.
- Nem volt túl lelkes, de legalább nem vágta hozzám. Már ez is haladás – mosolyogtam.
Tényleg haladásnak tartottam. Igaz, a tegnap éjszaka után reménykedtem, hogy egyszer sikerül továbblépnie. Mióta kimondta tegnap, ha csak álmában is, hogy szeret, újra úgy éreztem van remény.
Anya délután elrángatta Kristent vásárolni, én pedig apát szórakoztattam.
- Tudod, anyád nagyon reménykedik – hozta szóba hírtelen az ügyet, ami jelenleg a legjobban érdekli a családom tagjait.
- Igen. Én is reménykedem – feleltem neki.
- Hódíts vissza, érzem, hogy sikerülni fog. Láttam menyire szeret téged, ez nem múlik el csak úgy – mondta magabiztosan. Igaza volt. Nem múlt el, annak ellenére sem, amit tettem. Valahol oltári nagy szerencse, viszont az én esetemben nem segít túl sokat. Kristen túlságosan meg van sebezve ahhoz, hogy könnyen megbocsájtson nekem.
Nem is láttam Kristent a nap további részében. Olyan ügyesen bujkált a házban, hogy nem futottunk össze.
Ugyan semmi kedvem nem volt, kénytelen voltam elmenni Bobby születésnapjára. Mégiscsak a barátom, nagy bunkóság lett volna kihagyni. Vittem pár sört, de mikor oda értem láttam, hogy felesleges. Attól még kipakoltam az asztalra, a többi mellé.
- Inkább Kristent hoztad volna! – vágott hátba Tom. Észre sem vettem, hogy mellém jött, amíg nem éreztem kezét a hátamba nyomódni.
- Elhiheted, hogy én is szívesebben hoztam volna őt – morogtam.
- Olyan egy szerencsétlen idióta vagy, Patty – sóhajtotta. Kíváncsi lennék hasonló helyzetben, ő mit tenne. De nem akartam vele vitatkozni, így lenyeltem. – Szóval nem jön? – firtatta.
- Nem is beszéltünk azóta róla. Elég egyértelműen közölte, hogy nem akar itt lenni – emlékeztettem.
- Csak hiszti, a nők szeretik ezt – legyintett. – Majd én elintézem – közölte magabiztosan.
- Miről beszélsz? – előre féltem.
- Majd meglátod – mosolygott mindent tudóan, aztán otthagyott.
Nem foglalkoztam vele, inkább fogtam egy sört és kimentem cigizni. Miután elszívtam, visszamentem és egy sarokból figyeltem az érkező embereket. Azzal szórakoztattam magam, hogy minden ajtónyitásnál megpróbáltam előre kitalálni, hogy fiú vagy lány jön. Igencsak meglepett, amikor Tom lépett be, majd elkiáltotta magát, hogy meghozta Kristent.
Majdnem a sört is félre nyeltem. Jenny azonnal a nyakába ugrott, igaz még csak egyszer találkoztak, majd fecsegni kezdett neki. Kristen udvariasan hallgatta, bár úgy tűnt nem egészen köti le a figyelmét a fecsegő lány. Ide-oda nézelődött, mikor megakadt a szeme rajtam. Én természetesen mióta belépett az ajtón, nem bírtam levenni a szemem róla. Mikor tekintetünk találkozott, hirtelen visszanézett Jennyre, és valami nagyon fontosról kezdtek beszélgetni. Marcus oda hívta magához a barátnőjét, így Kristen egyedül maradt, de feltalálta magát. Az italos asztalhoz ment, én meg követni készültem, semmilyen lehetőséget nem akartam elszalasztani.
Megtorpantam, és az ajtónak dőltem, mikor egy fickóval elegyedett beszédbe, észre sem vettem, hogy került oda. Nyilván kiszúrta magának Kristent, amiért nem tudtam hibáztatni, ki ne tenné. A féltékenység viszont már attól mardosott, hogy csak szóba áll egy pasival. Nem bírta tovább nézni tétlenül. Oda mentem, mintha egy sört akarnék csak elvenni, közben pedig egy figyelmeztető pillantást eresztettem a pasas felé. Egy olyan „ez az én csajom” nézést.
A pasi továbbra sem tágított, Kristen pedig vele kacarászott és néha, még a karján is végigsimított. Örülten féltékeny voltam, hiába sejtettem, hogy ez egy előadás nekem.
Megérdemlem, és a várt hatást is elérte vele. Majd meg bolondultam, ahogy őket figyeltem. Kristen végre azt tette, amit egész este vártam, kiment cigizi. Abban a pillanatban én is utána indultam. Amint kiléptem az erkélyre Kristen felém fordult. Meglepetten tekintett végig rajtam, ami egyértelműen azt jelezte, látszik mennyire felzaklatott.
- Direkt csinálod, igaz? – kérdeztem minden kertelés nélkül, kissé talán túl keményen.
- Nem tudom, miről beszélsz – felelte ártatlanul, mire jobban dühbe gurultam.
- Pontosan tudod! Amit azzal a csávóval műveltél. Miért kell ezt tenned velem? Miért kínzol? Nem volt elég, hogy lefeküdtél Eddel? Azzal visszaadtál nekem mindent – sziszegtem neki, cseppet sem kedvesen.
- Nem mintha bármi közöd lenne hozzá, de nem feküdtem le vele. Nem bírtam ezt megtenni veled. Nekem nem ment, úgy mint neked! – mondta Ő is dühösen. Azt hittem rosszul hallok. Ezek szerint Ő nem…nem feküdt le vele. Most éreztem magam csak igazán mocsoknak. Képes vagyok a fejéhez vágni valamit – amit ráadásul akkor tett, mikor nem voltunk együtt -, ami még csak nem is igaz.
- Nem – nyögtem, szinte teljesen megsemmisülve. Ha ezt tudom, mennyivel előbb megpróbáltam volna könyörögni neki.
- Nem bizony! Bár jobb lett volna, ha megteszem. Talán egy normális kapcsolatot tudtam volna vele kialakítani. Csak egy kis időre lett volna szükségem, és ment volna – folytatta keserűen. Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Mi egymáson kívül, senki mással nem lehetnénk boldogok.
- Azt hiszed, jó lett volna vele? – magamban szinte felnevettem azon a képtelenségen, amit mondott. Korábbi szavai erővel töltöttek fel, felé indultam.
- Azt –suttogta, és hátrálni kezdett, de a fal útját vágta.
- Nem –ráztam a fejem, és az utolsó lépéseimmel a falhoz szorítottam. Valamilyen új erő által vezérelve végigsimítottam a karján, amibe beleborzongott, akárcsak régen. Elmosolyodtam – Ed is ki tudta ez váltani belőled?
- Igen – rebegte eltökélten, de én tudtam, hogy hazudik.
- Nem hiszem – a mosolyogtam egyre magabiztosabban. – És mond csak… - közel hajoltam hozzá, mire már csak pislogni tudott. Olyan imádni valóan édes volt, hogy azt hittem ott esem össze a gyönyörtől. – Tudott Ed így csókolni? – erre nem állt szándékomban megvárni a választ, nem mintha Kristen olyan állapotban lett volna, mint aki meg tud szólalni.
Ettől csak még elégedettebb lettem, a szívem szinte szánnyalt. Ajkaimat az övére szorítottam. Olyan rég óta vágytam már erre, hogy szinte beleremegtem, édes ajkainak, lágy érintésébe. Eddig is a legtisztább emlékként élt bennem, Kristen minden egyes csókja, most mégis olyan volt, mintha sosem éreztem volna ezelőtt. El voltam szokva ettől a csodás érzéstől, fogalmam sem volt, hogy tudtam enélkül meglenni egy hónapig. Ujjongva érzékeltem, hogy Kristen szája megnyílik kutató nyelvem előtt. Reméltem, hogy neki legalább olyan jó érzés, ahogy nyelveink újra egymásra találnak, mint nekem. Ez a nő, mindennél és mindenkinél fontosabb volt nekem. Szerelmes voltam belé. Azelőtt, soha nem éreztem ilyet. Sokszor hittem, hogy szerelmes vagyok, majdnem minden barátnőmnél úgy gondoltam. Most már tudom, hogy tévedtem.
Mióta Kristennel vagyok, azóta ismerem, milyen is a szerelem. Soha nem voltam előtte szerelmes senkibe, még csak hasonlót sem éreztem eddigi életemben. Vissza kell kapnom. Szinte hitetlenkedve fogtam fel, hogy még mindig nem ellenkezik. Úgy csókolt vissza, ahogy legszebb álmaimban sem mertem remélni, hogy még valaha is fog. Abbahagytam a csókot, mert igen csak kapkodta már a levegőt. Ez igen csak elégedetté tett, ahogy az is, hogy a csók után még mindig zihált. Kérdő tekintetem az övébe fúrtam, szerettem volna, ha kimondja, ő is erre vágyott, hogy szeret, és velem akar lenni. Hiú ábránd volt.
- Nem… de Ő legalább, nem csalt meg – mondta, mikor már kapott levegőt. Ismét szíven ütöttek szavai. Hiába szerettem volna mindennél jobban semmissé tenni, azt amit elkövettem, nem lehetett. Kristen pedig nem akart megbocsájtani. Nem adhatod fel – emlékeztettem magam.
- Nem érdekel, mit mondasz most. Nem fogom feladni, mert szeretlek! Bármit elviselek, mert tudom, hogy egyszer úgysem fogod tovább bírni és újra az enyém leszel. Tudok várni, mert ez éltet – összeszedtem minden erőmet, és igyekeztem minél elszántabbnak tűnni, nem mutatva, hogy igazából félek. Mielőtt bármit is felelhetett volna erre, ismét elhallgattam.
Engem is meglepett Kristen reakciója. Egy óriási pofon helyett –amire felkészültem -, a hajamba markolt és még közelebb vont magához, miközben nyelvem az övét cirógatta.
Ennyi nekem éppen elég volt, falhoz nyomott csípője után nyúltam, megragadtam és keményen az ágyékomhoz húztam. Belenyögött a csókba. Eszemet veszte csókoltam tovább, ez a hang, amit olyan régen hallottam, a maradék józaneszemet is elvette. Zihálva szakad el tőlem, levegő után kapkodva. Egy percre sem akartam elereszteni, a végén meggondolja magát. Nem törődve a következményekkel, ajkaim a nyakára vándoroltak, hogy a nyelvem végigízlelhesse selymes bőrét, újabb borzongást kiválta belőle. Finoman szívogatni kezdtem finom bőrét, kezeimmel pedig a fenekén köröztem. Magával ragadott a hév, remegve markoltam meg a gömbölyded formát, mire Kristen még jobban zihálni kezdett.
Elégedettségemben belemosolyogtam a nyakába, amit valószínűleg nem vett észre, hiszen kábult állapotban remegett a karjaimban. Ajkaim folyamatosan a nyakán tevékenykedtem, míg egyik kezem a hátára simítottam, majd a hasa felé haladtam tovább. Jobbik eszem azt súgta, ezt nem kéne, de képtelen voltam kontrolálni magam Kristen bűvkörében. Az, hogy a karjaimban tarthatom, felért egy valóra vált álommal. Kezem önálló életre kelt, és megállíthatatlanul halad a célja felé. Mikor végre kezembe foghattam a hőn áhított, kedvenc testrészt, vissza kellett fognom magam, hogy ne tépjem le ott helyben róla az összes ruhát.
Kristen kéjes nyögésétől csak még jobban felingerelt. A következő pillanatban megvonaglott, és olyan történt, amit remélni sem mertem. Ajkaimat visszarántotta a sajátjára, és vadul ízlelgette tovább. Kezem lassú masszázsba kezdett, amitől Kristen csak még jobban remegett. Csókomat hihetetlen hevességgel viszonozta, én már alig bírtam tartani magam. Vágyam egyre erősebb lett, éreztem, hogy a nadrágom egyre szűkebb.
Alig bírtam felfogni, hogy tényleg ez történik, hogy a karjaimban tartom, és kényeztetem. Két napja még remélni sem mertem, hogy ezt valaha is átélhetem még. Az, hogy Kristen élvezi, engem mérhetetlen elégedettséggel töltött el. Hányszor képzeltem el, hogy ez történik, mégsem mertem remélni, hogy valóra válhat.
Ennél sokkal nagyobb kéjeket akartam neki okozni. Másik kezem az alhasára vándorolt, már majdnem célba ért, mikor Kristen elkapta. Ettől féltem végig…Megszakította a csókot, és zihálva próbálta összeszedni magát. Nekem sem ment könnyebben. Mélyen a szemébe néztem, amiben nem láthatott mást, csak a vágyamat iránta. Kicsit meg is szeppent tőle.
- Elég… én ezt nem bírom. Hagyj békén – kiabálta, és még mielőtt bármit is felfoghattam volna, kirántotta magát az ölelésemből és elrohant. Csak egy percre volt szükségem, még összeszedtem magam, majd utána eredtem. A lakás előtti folyosón értem be, megragadtam a csuklóját és magam felé fordítottam. Így nem mehet el.
- Sajnálom. Csak már annyira hiányoztál, hogy elborult az agyam – motyogtam neki szégyenkezve. Talán túl messzire mentem, eszemben sem volt megbántani.
- Te is hiányzol nekem, de nem megy… nem bírom elfelejteni – suttogta. Valahogy éreztem, hogy ez a probléma, nem képes nekem megbocsájtani. Én várni fogok rá, még úgy nem érzi, hogy képes megtenni. Szeret engem, én is őt. Egyszer csak rájön, hogy nem élhetünk egymás nélkül.
- Nem fogom feladni – emlékeztettem előbbi szavaimra. – Szeretlek! – mondtam neki ismét. Talán egyszer el is hiszi. Maga elé meredt, majd nagyot sóhajtott.
- Most megyek – azzal kirántotta magát a kezeim közül, és otthagyott.
Csak néztem, ahogy lerohan a lépcsőn, de nem mehettem utána. Nem kísértem tovább a sorsot. Ma már nem.
Visszaballagtam a lakásba, ahol ment a buli. Szerencsére úgy nézett ki, ők az egészből semmit sem fogtak fel. Én viszont annál többet. Visszakúszott a fejembe Kristen gyönyörű arca, a csókja, és a remegése, meg a nyögései, amiket én váltottam ki belőle. Nem bírtam tovább maradni, szinte égetett a vágy. Haza kellett mennem, legalább egy fedél alatt akartam lenni vele. Elköszöntem a srácoktól, és minden magyarázat nélkül eljöttem. Tom úgyis hív holnap.
Otthon azonnal a szobámba akartam menni, de a konyha felől csörömpölést hallottam. Anya volt bent, gyorsan köszöntem neki, majd Kristen után érdeklődtem.
- Nemrég jött haza, elég feldúlt állapotban. Nem akart róla beszélni, de sejtem, hogy közöd van hozzá – közölte velem nyugodt, de ugyan akkor hűvös hangon, miközben tett-vett.
- Megcsókoltam – suttogtam.
- Oh – nyögte és végre felém fordult. – Kristen 24.-én délután haza akar menni – mondta. Sejtettem, hogy ez lesz. Ennyi időt kaptam, és azt hiszem elszúrtam. – Jó lenne, ha addig kitalálnál valamit végre – szólalt meg kissé dühösen.
- Anya…
- Tudom, kevés idő – vágott közbe. – Még egy kicsit a segítségedre leszek. Holnap reggel apáddal elutazunk a nővéréhez, ahogy mindig szoktuk. Csak 24.-én este jövünk haza, vagyis van majdnem két napod. Ketten lesztek. Csak holnap közlöm vele reggel, így nem lesz ideje áttenni a jegyet. Meg amúgy sincs már hely, kénytelen lesz maradni. Innen már csak rajtad múlik. Ügyesen használd ki a lehetőséget! – elmosolyodott. Kissé ledöbbentem, bár azok után, hogy ide hívta Kristent, már semmin sem lepődöm meg.
- Köszönöm – oda mentem hozzá, hogy megöleljem. Ha anya nincs, már rég feladtam volna.
Elmentem lefeküdni. Miközben elhaladtam Kristen szobája mellett, rám tört a pánik. Mégis mit találjak ki? Két nap kevés idő, tehát valami igazán meggyőző kell, amitől rájön, hogy velem kell lennie. Egyenlőre, ötletem sem volt, ez pedig kétségbe ejtett.
