22. fejezet

Minden jó, ha a vége jó...

Csajok! Azt hiszem végre mindenki megnyugodhat, ez egy kedvező fejezet lesz a romantikus és a bonyodalmas csapat tagjainak is! Kis ez, kis az…:) És Fanni! KOL koncert!!!!:P
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog… nekem nem a kedvenc részem!
Kíváncsi vagyok, kiből mit vált ki!:)
A rész végén extra sok képet találtok!
Puszi: Lady

Tudom, hogy megbánta… de amiket mondott, én nem bírom csak úgy elfelejteni neki. Túlságosan fájtak azok a szavak. Akármit is mond, akkor komolyan gondolta. Tényleg elhitte, hogy nem szeretem és játszom vele, ami arra utal, hogy nem szeret eléggé.
De azt mondja igen és látom is rajta, mégis hezitálok. Talán igaza van és én nem szeretem eléggé? Nem, én jobban szeretem, mint bárkit valaha. Ezért is vagyok ilyen állapotban.
Ma este gyorsan nyomott el az álom.

*

Reggel a jól megszokott próba várt ránk. Tudtam, hogy ott lesz, direkt az utolsó pillanatban érkeztem, hogy még véletlenül se legyen esélye odajönni hozzám.
Még mindig az asztalt bámultam a nap nagy részében, de mikor felnéztem rá - mert nem bírtam ki, hogy ne tegyem -, találkozott a tekintetünk. Bűntudattal volt teli a szemem, de még egy halvány mosolyt is megengedett magának. Én csak elfordítottam a fejem.

Este Nikki hívott, hogy vacsorázni megyünk. Próbáltam kifogásokat találni, de Nikki kezdett megsértődni, így a békesség kedvéért beadtam a derekam.
Az étteremben az egész csapat ott volt. Épp Nikkivel és Taylorral beszélgettem, mikor Ash oda jött.

- Haragszol rám? – kérdezte bűntudattal teli hangon.
- Nem. Tudom, hogy csak jót akartál! – miért is haragudnék rá, neki is rossz ez a helyzet. Önző vagyok, hogy belevontam, hiszen Ő mindkettőnek szeret.
- És sikerült megbeszélni? – arca reménnyel teli volt.
- Időre van szükségem – ismételtem, amit tegnap este Robnak is.
- Aha, Rob is ezt mondta – gondolkodott el. Tehát őt is kifaggatta már. – Megértem, de tudom, hogy meg fogjátok oldani! Csak kérlek légy belátó és ne kínozd sokáig magatokat. Csak azért, mert látom, hogy mind a ketten szenvedtek. Könnyebb ez, mint megbocsátani? – igaza van. Megráztam a fejem, de ettől még nem éreztem úgy, hogy képes vagyok rá.

- Igyekezni fogok! – ígértem.
- Jaj, gyere ide te – megöleltem, ami jó érzés volt. Tudtam, hogy Ashre mindig számíthatok.
Vacsora után taxikba szálltunk. Én Taylorral és Robbal mentem együtt. Talán ez az első lépés…

Mint kiderült vacsora after partit tartunk Jackson szobájában, de ide csak a szokásos kis csapat jött. Vagyis Jackson, Kellan, Nikki, Ashley, Taylor, Rob, én és csatlakozott hozzánk Paris is. Ennyien még pont kényelmesen elfértünk, bár Kellan és Nikki összevesztek a fotelon. Náluk mindig van valami paláver.

Jackson bárszekrényéből előkerültek a keményebb piák is, nem csak sör volt. Én rávetettem magam a Jim Bim-re. Ash a lelkiállapotomra hivatkozva, halkan ugyan, de megjegyezte, hogy szerinte inkább a sörnél kéne maradnom ma este. Majdhogynem kiröhögtem és teletöltöttem a poharam. Ahogy elnéztem a többieket, ők sem szándékoztak ma sört inni. Kellan és Taylor elkapták a tequilás üveget, úgy tűnt azt egyedül szeretnék elfogyasztani. Én Jacksonnal és Nikkivel osztoztam a piámon, míg a maradék a vodkára cuppant rá.

Ahogy az lenni szokott, egy óra múlva a banda már eléggé a pia hatása alatt volt és ilyenkor szokás nálunk a közös éneklés.
Általában, mikor Nikki már elég részeg, fel szokott pattanni és elüvölti magát, hogy énekeljünk. Most sem volt ez másképp.

Jackson kihozta a gitárját, mi meg rákezdtünk a kornyikálásra. Ilyenkor már valahogy senki nem találta a tiszta hangokat, kivéve Rob, aki ittasan is olyan jól énekelt, mint józanon. Sosem értettem, neki miért megy és nekünk miért nem.

És igen, ilyenkor következik, hogy Ash elkezd könyörögni Robnak, hogy énekelje el a Let Me Sign-t. Rob persze mindig tiltakozik, aztán beadja a derekát.
Most is így történt, csak annyi volt a változás, hogy nem azt a dalt énekelte.

Mikor megszólalt mély, öblös férfihangja, azonnal libabőrös lettem. Ismertem ezt a számot. Csendesen, a pohárka Jim Bimemmel figyeltem, ahogy pengeti a húrokat.
Ekkor felnézett rám, pontosan a szemembe.

Derry down green
Color of my dream
A dream that's daily coming true.
And ohhh when the day is through
I will come to you and tell you of
Your many charms

Engem nézett és nekem énekelte, ez biztos. Nem képzelődtem. Fájdalom volt a szemében, amitől az én szemem égni kezdett.

And girl you look at me
With eyes that see
And we'll melt into each others eyes

Az utolsó soroknál elszakadt a cérna, nem bírtam tovább hallgatni. Rob arca megváltozott, amint észrevette, valami nincs rendben velem. Felpattantam és az erkély felé siettem. Azt még hallottam, hogy Rob abbahagyja az éneklést.

- Kristen, várj… - de addigra én már kint voltam és lefelé bámultam az erkélyről.
Az ajtó kinyílt, majd azon nyomban be is csukódott. Nem kellett odanéznem, hogy tudjam, ki van ott.
- Miért jöttél utánam? – kérdeztem idegesen.
- Mert szeretlek! – nagyon jó, kitörölhetem vele a seggemet. Felé fordultam és a szavak csak úgy jöttek.

- Miért? Miért csinálod ezt velem? Miért énekelsz nekem ilyeneket? Éppen eléggé padlón vagyok enélkül is! Erre te, mit csinálsz? Ráteszel még egy lapáttal – a monológom közben egyre közelebb és közelebb sétáltam hozzá. A végén már majdnem a mellkasának ütköztem és úgy mondtam a magamét. Közben folyamatosan a szemébe néztem.

Nem mondott semmit, csak megsimította az arcomat. Hülye síros kis ribanc vagyok, tudom én. Már én is hányok magamtól, de nem tudok mit csinálni, egyszerűen csak jön, nem bírok neki megálljt parancsolni. Talán az új becenevem lehetne bőgő Stew!

Rob mellkasára hajtottam a fejem, szükségem volt a közelségére. Átölelt, én lábujjhegyre álltam, hogy a kezemmel átfoghassam a nyakát és arcomat a nyakába temethessem. Lassan simogatta a hátamat, ami megnyugtatott. Megpuszilta a hajam, majd megszólalt.
- Sajnálom! – jött a válasz az előbbi kifakadásomra. Elhúzódtam, de ő nem engedett messzebb magától. Ránéztem és láttam rajta, hogy nagyon kínlódik.

- Igazából most nem tettél semmi rosszat. Én vagyok kicsit túlérzékeny – törölgettem az orrom, még mindig szipogva. Nagyon szexi lehetek, talán egy zsepi alkalmasabb lenne a feladatra. De már ezt is leszarom.

Rob is besegített… ujjaival az arcomat törölgette finoman. Benéztem a szobába, ahol a többiek ültek. Beszélgettek, de látszott, hogy fél szemük rajtunk van.
- Azt hiszem szép kis showt csináltam nekik! – vihogtam fel idegesen és fejemmel a szoba felé böktem. Bár úgyis mind részeg… holnapra nem nagyon fognak emlékezni erre.
- Leszarom – Rob megrántotta a vállát és úgy tűnt, mint akit tényleg hidegen hagy a dolog. – Te jobban érdekelsz! – az arcomat fürkészte.

- Azt hiszem most szépen visszamegyek a szobámba és alszom! – mondtam és elléptem tőle.
Csalódottan leejtette a kezeit maga mellé, de nem akadályozott meg.
- Rendben! – sóhajtotta. Úgy éreztem valamit még mondanom kell… talán elég lesz, ideje túllépnem a dolgon és elfogadnom, hogy megbánta és szeret.
- Aludj jól! – talán inkább holnap beszélek vele.
Megsimítottam a mellkasát és bementem. Rob a sarkamban volt. Lehajtott fejjel kullogott utánam. A bentiek mind felém fordultak, nem mertek semmit kérdezni, de láttam rajtuk, hogy majd meghalnak a kíváncsiságtól.

- Jó éjt! – hebegtem zavartan és az ajtó felé indultam. Egy kis fáziskéséssel ők is elköszöntek. Egy pillantást még vetettem Robra, majd tényleg távoztam.
Előkerestem a pizsamaként használt trikómat és belebújtam, majd bevetődtem az ágyikómba.
Nem volt szükségem altatóra, ahogy lehunytam a szemem, már aludtam is.

*

Furcsán jól aludtam az éjjel, ami az elmúlt napokban nem volt rám jellemző. Viszont, reggel valami a hátamnak nyomódott. És egy kéz is átkarolt… vájunk csak. Egy kéz? Ismerem ezt a kezet. Mi a faszt keres itt?

Fészkelődni kezdtem, mire eltűnt a kéz rólam és a melegség a hátamtól. Megfordultam és alig lepődtem meg, a most már hátán fekvő Rob láttán. Odakúsztam mellé és kényszert éreztem rá, hogy megcsókoljam.
Nem, azt mégsem teheted. Úgy tűnik valamelyik felem még észnél van!
A nyakához hajoltam és mélyen magamba szívtam az illatát. Hmm, mennyire hiányzott ez nekem. Bolond vagy, Stew. Mint valami narkós.
Az arcát kezdtem simogatni. Mikor felébredt és meglátott, kétségbeesett lett az arca.

- Bocsáss meg! A francba, úgy terveztem, hogy lelépek mielőtt felkelsz! – mentegetőzött és már fel is ült.
- Nyugi! – fogtam és visszanyomtam az ágyba. – Nem haragszom, sőt… örülök, hogy nem volt időd lelépni! – mosolyogtam.
- Úgy érted nem haragszol rám? Ennek örülök, de hogy- hogy? Mármint azt gondoltam nem fogsz neki örülni, hogy bemásztam melléd, mikor már aludtál! – tényleg merész lépés volt, hiszen még nem tudja, mire jutottam.

- Jó, hogy itt vagy, mert beszélnünk kell! – az arca elkomorodott, talán megijedt. Egész másra számított, mint amit mondani akartam, ez jól látszott rajta. – Szeretném, ha elfelejtenénk az elmúlt napokat és azt a sok mindent, amit a másik fejéhez vágtunk. Tegyünk úgy mintha meg sem történt volna és kezdjünk tiszta lappal! – ez volt az én ajánlatom. Rájöttem, hogy Ashnek igaza volt. Könnyebb megbocsátani.

- Komolyan mondod? Megbocsátanál nekem mindent? – úgy tűnt, nagyon meglepődött.
- Pontosan! De csak, ha te is nekem! Mert én is makacs voltam és nem úgy viselkedtem…
- Nem. Nekem nincs mit megbocsátanom! Itt egyedül én vagyok az, aki hibás bármiben is. Egyáltalán nem érdemellek meg téged, de köszönöm, hogy te valamilyen oknál fogva vak vagy és ezt nem veszed észre! – egy pillanatra szükségem volt, hogy felfogjam, amiket mondott.

- Te vagy vak! Túl kevésre tartod magad. Azon már meg sem lepődöm, hogy csak magadat hibáztatod! De ezen most nem fogunk vitatkozni – ujjainkat összekulcsoltam, a másik kezemmel pedig megsimítottam bűntudattal teli arcát.
- Tényleg nem fogunk, de csak mert túl makacs vagy és úgy sem hagynád, hogy nekem legyen igazam! – nevetett, el sem hittem, hogy újra nevetni hallom. – Tényleg nem tudom hogyan tehetném jóvá, amiket tettem és mondtam! Csak annyi mentségem van, hogy szeretlek és, hogy hülye vagyok! – folytatta a már csontig lerágott témát.

- Nem tudom, miről beszélsz! Én nem emlékszem semmire! - vontam vállat. Megint felnevetett, amitől nekem is mosolyognom kellett.
- Rendben. Szeretlek! – megfordult, ezzel engem hátrakényszerítve.
- Ez a szerencséd! – egy pillanatig csak néztük egymást, majd tétovázva ajkát az enyémre szorította.
Talán még mindig bizonytalan volt. De én nem. Óvatosan össze-össze érintettük ajkainkat, majd végre nyelvünk is beszállt a játékba. Hiányzott a csókja. De Ő még ennél is jobban. Nem tudom, meddig csináltuk ezt, csak arra figyeltem fel, hogy már fáj a szám.

Furcsa volt ez a nap. Egész nap az ágyban voltunk. Csak feküdtünk, beszélgettünk és aludtunk. Felhozattuk a kaját, amit szintén az ágyban fogyasztottunk el.
Aztán elérkezett az este, ami tegnap még kínszenvedésnek tűnt, de most meg alig vártam, hogy kimozduljunk Robbal. Együtt.
A liftben még egymásba csimpaszkodva álldogáltunk, viszont, mikor kinyílt az ajtó varázsütésre rebbentünk szét.

Taylor mosolyogva felénk indult, hogy vár a kocsi. Igen, Ő is velünk jön. Pedig hasznosabban is tölthettük volna az időt Robbal, míg meg nem érkezünk. Így „szórakozás” helyett maradt a csendben ülünk és bájosan mosolygunk Taylorra.

Gyors léptekkel beslisszoltunk a helyre és beültünk a sorokba, akár az átlagemberek. Természetesen én Rob mellett foglaltam helyet, másik oldalamon meg Jackson ücsörgött. Ő és Ash már mikor beléptünk nyugtázták, hogy Rob és köztem minden rendben. Nem is zavartak minket, Ash csak felém nézett egy „úgyis el kell mesélned” pillantással és elment beszélgetni.

A koncert kezdetét vette. Szerettem ezt a zenekart, de valahogy most más dolgokkal voltam elfoglalva. Vagyis csak eggyel. Itt volt minden, amire egy jó estéhez szükségem van. Rob, Heineken és cigi.


Valahogy nem bírtam magammal és folyamatosan Robot szórakoztattam. Persze, őt sem kellett félteni. Nem bírtuk befogni a szánkat. Aztán valahogy mégis megtaláltuk a módját. Először csak félreérhetetlen pillantásokkal bombáztuk egymást, ezzel jócskán feltüzelve a másikat. A füléhez hajoltam és halkan belesuttogtam, hogy szeretem. Erre felém nézett, ajkaink már csak pár centire voltak egymástól. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet-e, de kényszerem volt rá.

Felpakoltam a lábam magam elé és jól lecsúsztam a székben. Rob elmosolyodott, nem kellett neki több jelzés, odahajolt és megcsókolt. Legszívesebben ott helyben letepertem volna. Úgy tűnt, ő sincs ezzel másképp. Éreztem, hogy egyik keze a hasamra siklik. Először azt hittem csak simán simogatni fog. De tévedtem. Egész a farmerom széléig merészkedett és egy óvatlan pillanatban már a bugyimban éreztem a kezét. Huh, a kurva életbe, talán ezt nem itt kéne, de képtelen voltam cselekedni. Még többet akartam.

- Oh, basszus! Talán ezt nem kellett volna látnom! – Rob egy szempillantás alatt elhúzta a kezét és visszarendeztük magunkat ülőpózba, mintha mi sem történt volna. Hátrafordultunk, de Kellan nem úgy nézett ki, mint akit nagyon megrázott a dolog. Sőt, vigyorgott, mint egy jóllakott óvodás. Rob beszólt neki valami kedveset, mire még szélesebb lett a vigyora.
Valahogy elment a kedvem az egésztől, Kellan egy pillanatgyilkos kis mocsok. De még visszakapja. Kamatostul!
Aztán már csak nevettünk a dolgon, Kellannal az élen… még Jackson is felkapta a fejét a dologra.

Ezek után mindenféle akció nélkül ültük végig a koncertet. Nehéz volt, főleg hogy Rob vágyakozó tekintetét folyamatosan magamon éreztem… nem baj Kristen, már csak percek kérdése és vége, aztán mehetünk haza. Szerettem a zenekart, de a jelen helyzetben alig vártam, hogy végre letudják az összes ráadást és én leléphessünk a hotelszobánk nyugalmába, végre átadva magunkat egymásnak.

Sóhajtva nyújtottam ki elernyedt végtagjaimat… már egy ideje mozdulatlanul ültem a székben. Éppen, hogy csak elindultunk az ajtó felé, de már hallottam is Ashley hangját. Visszafordulva láttam, ahogy jobb kezével hevesen integet, míg a ballal Jackson kezét szorongatja, és maga után vonszolja.

- Hé, le ne lépjetek már! Most kezdődik csak az igazi buli. Megyünk tovább! – tudtam, hogy Ash fáradhatatlan parti arc, de ez már nekem is sok volt. Éppen udvariasan visszautasítani készültem volna az ajánlatot, de Rob megelőzött.
- Elég fáradtak vagyunk, inkább haza mennénk. De nektek jó bulit! – egyik kezével átfogta a derekamat és kifelé húzott… volna.

- Ne nézz már madárnak Pattinson, ti nem aludni akartok menni… még egy kis időt szánhattok ránk. Fiatal még az idő! – Rob arca elkomorult a válasz hallatán, de kitartóan szorította a derekam… mosolyogva engedem a „kényszernek”, hogy távozzunk.
- Pontosan. Arra még lesz időtök… - Jackson kajánul elvigyorodott, a mondandója közben. Milyen egyetértésben van ez a két jómadár. De nekem egész más terveim vannak és nem hagyom, hogy keresztbehúzzák.

- Majd holnap gyerekek, de most….
- Oké srácok, indulhatunk! – kiáltott a többieknek, semmibe véve a tiltakozásunk. Nekünk meg semmi esélyünk nem volt ellenük. Ellentmondását nem tűrően ragadott karon, elszakítva Robtól, akinek egy csalódott fintoron kívül nem nagyon volt esélye más reakcióra. Ashley ellen nincs fegyver…

Csalódottan és elég durcásan szálltam be a taxiba. Még akkor is puffogtam, mikor megérkeztünk a bárba, ahova akaratom ellenére ráncigáltak. Ashely elégedetten táncolt be a helyre… miközben én kint ácsorogva vártam, hogy Rob is megérkezzen a következő taxi kőrrel.

VACSORA:
Beszélgetés:
http://i50.tinypic.com/iylwdj.jpg
Ash ölelés:):
http://i48.tinypic.com/2pynf35.jpg
Távozás:
http://i47.tinypic.com/qri3gz.jpg

KONCERT:
Sutyorgás(szeretlek Rob..:D):
http://i48.tinypic.com/2mmcuif.jpg
http://i45.tinypic.com/25kpykx.jpg
Majdnem csók…
http://i46.tinypic.com/15pib11.jpg
Csók!:)
http://i50.tinypic.com/10wlfvb.jpg
Csók utáni cikis helyzet(Kellanékkal:P)
http://i48.tinypic.com/4t0r2o.jpg