29. fejezet

Premier

Lányok, meghoztam a legújabb fejezetet, vagyis a 29.-et! Nem is tudom, mit mondhatnék még róla…gondolom inkább azt olvasnátok, mint a szövegem!:D Ja, még annyit, hogy Angyalkám ott egy meglepi kép neked a fejezet végén! Tudni fogod, melyik az!:)
Következő fejezet jövő hét vasárnap, ha megvan a 20 komment!
Puszi, Lady

Délelőtt Rob nevetve hívott fel és miután elmesélte, mi dobta fel ennyire, szinte hülyének néztem!
- Hogy lehet valaki ekkora kretén? – tettem fel a költői kérdést anyámnak, miközben tett-vett a konyhában. Leültem egy székre és belekezdtem: - Most hívott és teljesen boldog volt! Ez a marha elment egy gyorsétterembe, ami közel van a ma esti premier helyszínéhez és megnézte, hányan vannak ott. Természetesen már egy csomón várakoznak, Ő meg elsétált előttük és senki nem ismerte fel. Most meg örül magának! – a végére már én is nevettem. Be kell látnom tényleg vicces, hogy nem ismerik fel rajongásuk tárgyát. Annyira koncentrálnak rá, hogy észre sem veszik. Anya is viccesnek találta a történetet, de nem hagyott igazán kibontakozni. Tíz perc múlva felküldött a szobámba, hogy kezdjem el összeszedni magam, mert nemsokára indulnom kell, hogy kicicomázzanak az estére.

- A premieren találkozunk, kicsim! – szinte kilökött az ajtón, egy gyors ölelés után. Sóhajtva szálltam be a taxiba. Mikor megérkeztem, Tara szinte lesöpört a lábamról. Izgatottan mesélte, hogy mennyire tökéletes ruhát talált nekem az alkalomra. Szemeimet forgatva követtem a befelé és közben imádkoztam, hogy nehogy valami extrém darabot akarjon rám aggatni! De ahogy felemelte a ruhát, majd elájultam. Komolyan mondom gyönyör volt…nagyon tetszett. Örömmel kaptam ki a kezéből és vettem fel. Tara elégedetten nézte, hogy mennyire oda vagyok a ruciért. Eligazgatta rajtam, majd a kiegészítőkért nyúlt. Rám agatatot néhány karkötőt, meg gyűrűt. A sajátjaim rajtam maradhattak, ám egyet le akart szedni rólam.

- Nem, ezt nem veszem le! – elkaptam a kezem és hevesen ráztam a fejem.
- Miért? – kérdezte döbbenten.
- Ezt Robtól kaptam és szeretném, ha rajtam lenne! – ártatlan kiskutya szemekkel néztem rá, hátha meghatom.
- Milyen édes! Volt valami alkalom, vagy csak úgy? – mosolygott.
- Három hónapja voltunk együtt és azért! – közöltem büszkén, miközben megigazítottam a kis ékszert. Sajnos a gyűrűs ujjamról félő volt, hogy elhagyom, kicsit nagy volt, ezért a mutatóujjamon hordtam.
- Rendben, akkor ez marad! – mondta kedvesen és átterelt a sminkszobába, majd a fodrászhoz.

Már majdnem elaludtam a székben, mikor sms-t kaptam:
„Már nagyon hiányzol…alig várom, hogy lássalak! Találkozunk a premieren! Szeretlek.” – hát én is babám.
„Éppen a hajamat sütik és majd elalszom a fodrász székben! Ott találkozunk, szeretlek!” – pötyögtem gyorsan a választ.
„Hmm…biztos gyönyörű leszel! Remélem nem túl rövid a ruhád, mert akkor megint nem látjuk a filmet…;) – felnevettem a sms hatására. A fodrász nem értette, mi bajom van. Hát azt hiszem, nincs miért aggódnia…a ruha a földig ér!
Lassan késznek bizonyultam, így Tara betuszkolt a fekete kocsiba és sok szerencsét kívánva becsukta az ajtót.

Hamar oda értünk és én már a vörös szőnyeg közepén találtam magam a kamerák kereszttüzében. Készítettek rólam jó pár fotót, majd odaengedtek a rajongókhoz, hogy kiosszak néhány aláírást és fotózkodjak velük. Aztán visszarángattak a szőnyeg közepére és Taylor felé löktek, azzal az utasítással, hogy pózoljak vele. Kedvesen mosolyogtunk egy ideig, majd közölték, hogy mehetek interjúkat adni. Micsoda kegy… Miután mindenki kifaggatott, végre bemehettem. Egy nagy terem felé vezettek, ahol elvileg a már ott lévő kollégák vannak, meg akik minket kísértek. Ahogy beléptem, azonnal Robot kezdtem kutatni a szememmel, elvileg Ő már itt van.
Meg is láttam a terem egyik sarkában, de nem volt egyedül. Ott volt Emilie De Ravin is! Azonnal felment bennem a pumpa és nem értettem, hogy ez a ribanc mit keres itt. Rob felém fordult és küldött felém egy mosolyt, de olyat, hogy a lábam is beleremegett. Nagyot nyelve viszonoztam és elindultam felé.

- Gyönyörű vagy…szóhoz sem jutok! – suttogta a fülembe miután maga mellé húzott és egy kis puszit nyomott a számra – persze csak miután alaposan körbe nézett -.
- Te sem panaszkodhatsz! – mosolyogva megrángattam a zakóját. Nagyon szexi volt.
- Kristen drágám, milyen csodásan nézel ki! – Clare mosolyogva közelített felém és mikor oda ért örömmel bújtam a karjaiba.
- Köszönöm! – feleltem, majd én is megdicsértem a ruháját. Aztán Richardnak is köszöntem és a két lánynak is. Már csak Emilie volt hátra és tudtam, hogy nem lehetek bunkó!

- Nahát Emilie, micsoda meglepetés! Nem gondoltam, hogy itt találkozunk! – kedves mosollyal az arcomon fordultam felé és úgy tettem mintha most vettem volna észre.
- Én számítottam rád! – vigyorgott vissza. Hmm… milyen szellemes ma valaki. – Amúgy gratulálok nektek! – mutatott rám és Robra.
- Köszönjük! – felnéztem Robra. Az elégedett és büszke tekintete, amivel szembe találtam magam, nem hagyott nekem más választást, meg kellett csókolnom. Finoman megsimítottam az arcát, ahogy ajkaink egymáshoz értek és hagytam, hogy nyelve felkutassa az enyémet.

- Milyen meglepő kép fogad minket, nem igaz srácok? – a hangra sóhajtva elváltunk egymástól. Bobby volt az, ki más lett volna. – Mi van galambocskák, nem bírjuk a szállodáig? – nevetett és megölelte Robot majd engem is. Így tett Sam és Marcus is. Örültem nekik, főleg mert tudtam, hogy Robnak sokat jelent, hogy ezen az estén a legjobb barátai támogatását is élvezheti! És volt ott még valaki…képről már ismertem, de még nem találkoztam vele. Rob azonnal odahívta és bemutatta nekem.
- Kristen, ez itt Tom! Őt még nem ismered… - kezet nyújtottam neki, de kiröhögött és megölelt.
- Ő pedig…

- Igen, Kristen! Tudom, már elég sokat hallottam róla…komolyan már alig vártam, hogy megismerjelek, mivel ez a majom folyton rólad beszél! – nevetett Tom felém fordulva, mire Rob karon vágta. – Most mi van? Ha ilyen csajom lenne, én is folyton róla beszélnék! – dörzsölgette a karját ciccegve Tom.
- Na jó, elég lesz te kretén! – mordult rá Rob végül.
- Tom nem arról híres, hogy féken tudja tartani a nyelvét! – magyarázta nekem Lizzy.
- Viszont marha jó fej vagyok! – húzta ki magát elégedetten az említett személy. Csak nevetni tudtam rajta. Úgy érzem, kedvelni fogom! Emilienek már nem kellett bemutatni Tomot, hiszen már nyáron találkoztak New Yorkban. De a többi srácot és a családját bemutatta. Clare és Richard úgy döntöttek eleget hallottak és bementek a vetítőtermébe. Emilie is végre lelépett, hogy elfoglalja a helyét, így az én kedvem is jobb lett.

- Nem tudom, de nekem valahogy nem szimpatikus ez az Emilie! – mondta Lizzy fintorogva. Mélységesen egyet értettem vele, serény bólogatással erősítve meg szavaimat.
- Szerintem jó csaj… nem rúgnám ki az ágyamból! – közölte Tom és úgy tűnt komolyan mondja.
- Haver, itt inkább az a kérdés, kit rúgnál ki! – rázta a fejét Sam, mire mindenki nevetésben tört ki.
- Igazán elcsábíthatnád, hátha akkor leszáll Robról! Egy életre leköteleznél vele! – vetettem fel az ötletet.
- Rajtam nem múlik! – Tom szeme szint felcsillant.

- Azt mindjárt gondoltuk! – jegyezte meg Marcus nevetve. Rob odasúgta nekem, hogy reméli nem leszek megint féltékeny Emiliere, mire csak megráztam a fejem. Ám legbelül mást éreztem. Valahogy nyár óta nem múlt el a rossz előérzetem Emilievel kapcsolatban.
- Most miért…kell valakinek? – körbenézett, de senki nem jelentkezett. Sőt mindenki felvont szemöldökkel figyelte, az igen csak jó kedvű Tomot. – Akkor Emilie lestoppolva! – jelentette ki elégedetten és megdörzsölte a tenyerét, mint akinek máris nyert ügye van. Rob sóhajtva a terem felé kezdett húzni, mivel a vetítés hamarosan kezdetét veszi.

Elfoglaltuk a helyünket a teremben, ahová már néhány méterrel Rob mögött érkeztem, figyelve a látszatra. A helyünk egymás mellé szólt, de ez nem privát vetítés volt, szigorúan tartottuk a távolságot. Néha egymáshoz értünk, vagy csak egymásra mosolyogtunk, de igyekeztünk tartani magunkat a film alatt. Óriási tapssal gratuláltak nekünk a film végén, miközben mi igyekeztünk minél hamarabb kislisszolni a teremből.
A kocsik már kint sorakoztak, nekünk nem volt más dolgunk csak beülni egybe és autó egész az after party helyszínéig szállított minket.
Robbal beslisszoltunk az öltözőszobába, hogy elsőként vehessük le a díszruhát. De ő nem nagyon igyekezett.

- Lehúznád? – kérdeztem és odatartottam a hátam. Mielőtt hozzá kezdett volna, belecsókolt a nyakamba, amire elmosolyodtam. De nem számítottam arra, hogy ez még nem a vége. Ahogy lassan lefelé húzta a cipzárt, úgy csókolta végig a hátam. Minden egyes csókba beleremegtem, ahogy az lenni szokott. Lehúzta rólam a ruhát és maga felé fordított. – Majd este! – eltoltam magamtól és előszedtem a pólómat. Mikor ismét felé fordultam, csalódottan a falnak dőlve nézett. Megsajnáltam és oda mentem hozzá, hogy megcsókoljam. – A többiek is várnak az öltözőre, nem lenne szép dolog sokáig elfoglalni! Viszont este azt csinálsz velem, amit akarsz! – kezem lecsúsztattam a formás fenekére és belemarkoltam.
- Helyes! – halványan elmosolyodott és megcsókolt. Felvettem a ruháimat és vártam, hogy Ő is elkezdjen öltözni, de nem mozdult.
- Te nem öltözöl át? – kérdeztem csodálkozva, mire csak megrázta a fejét. – Akkor minek jöttél be?
- Hogy nézzem, ahogy te átöltözöl! – közölte egy kaján vigyor kíséretében és megindult felém. – Semmi pénzért nem hagytam volna ki, ezt az élményt! – megcsókolt, majd még a fenekemre is rácsapott egyet és nevetve kifelé indult. Jellemző…

A helyszín inkább hasonlított egy vámpír múzeumra, mint egy after partyra, de vicces volt. Egy időre szétváltunk, mert mind a kettőnket letámadtak. Majd mikor megszabadultam az utolsó embertől is, Rob mellé siettem és megkerestük a családját, akik az egyik asztalnál üldögéltek. Körbenéztem, az én családom után kutatva, ugyanis őket még nem láttam ma este. Aztán felfedeztem anyát az egyik asztalnál, amint éppen Nikkivel beszélget. Odasúgtam Robnak, hogy megyek, ide hozom anyuékat. Drága anyám nevetve fogadott és mikor mondtam neki, hogy Rob szülei is itt vannak, azonnal elnézést kért Nikkitől és karon ragadva apát az asztal felé sietett.

Felvette a legkedvesebb arckifejezését és azonnal bemutatta magát Calrenek és Richardnak, majd a lányoknak is. Úgy tűnt rám nincs is szűkség, kicsit fura volt, úgy gondoltam majd én mutatom be. De hát mit is vártam tőle…Rob mosolyogva megsimította a kezem, jelezve, hogy ne aggódjak már. Aztán néhány perc múlva kiderült, hogy valóban feleslegesen voltam ideges. Anya egy széket húzott Clare mellé és, mint akik ezer éve ismerik egymás, beszélgetni kezdtek. Közben apa egy szivarral kínálta meg Richardot és elhúztak a bárpult felé. Be kellett látnom, én itt teljesen felesleges vagyok. Mikor közöltem anyával, hogy akkor kimegyek cigzni, csak legyintett és fel sem nézett rám.
Megragadtam Rob kezét és az erkély felé kezdtem húzni, persze nem tiltakozott. Kint sötét volt, csak egy kis fény szivárgott ki a helyről. Felnéztem a mellettem ácsorgó Robra, miközben meggyújtottam a cigimet. Csillogott a szeme, nem is kicsit. Úgy tűnik lecsúszott már néhány pia a torkán ennek a jómadárnak. Én még mindig csak egy kólásüveget szorongattam…Mikor észrevette, hogy nézem rám vigyorgott és azonnal szorosan mellettem termett.

Nem telt bele sok időbe és ajkait máris a nyakamon érezhettem. A szívem a már megszokott módon reagált a kényeztetésre. Hol kihagyott egy ütemet, hol pedig a háromszorosára ugrott a pulzusom. Sajnos nem tudom titkolni, milyen hatással van rám és most megint növeltem az egóját, mivel Ő is észrevette a reakciómat. Elmosolyodott és ajkait az egyénekre illesztette, miközben a kezei felfedező útra indultak a pólóm alatt. Elsőként kezét a szívemre helyezte és éreztem rajta, hogy még mindig mosolyog. Viszont nem bírta sokáig egy helyen tartani a kezét…ahogy mellemre tévedt, belenyögtem a csókba.
- Rob…neh – kértem sóhajtva és szavaimat megerősítéseként, eltoltam magamtól.
- Oké… - hátrébb lépett – De az egómnak nem tesz túl jót, hogy ma már másodszorra állítasz le! – valóban csalódottan hangzott.
- Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy miért! Nem alkalmas helyeken próbálkozol… - alig tudtam titkolni, milyen jól szórakozom a kínlódásán. Tudom gonosz dolog, de ez van!
- Tehát este? – érdeklődött izgatottan.
- Este! – bólintottam, bár én is úgy voltam, mint Ő! Legszívesebben itt helyben letepertem volna. A kis légyott helyett azonban, visszamásztunk a terembe, hogy ellenőrizzük a szülőket.

Még mindig felszabadultan beszélgettek, pont úgy, ahogy hagytuk őket. Rob a barátaihoz ment beszélgetni, miközben engem is betalált egy régi ismerős. Vagy fél órán keresztül hallgattam az életének a történetét, aztán sürgős pisilésre hivatkozva leráztam. Robot sehol se láttam, majd észre vettem, hogy a szüleivel beszél. Majdnem szívinfarktus kaptam, mikor anyám hátulról elkapott és közölte, hogy mennek. Meg, hogy holnap után Clare és Richard nálunk ebédelnek. Csak azért szólt előre, mert tudta, hogy holnap a Knoxville-i jótékonysági vetítésre Robtól indulok és valószínűleg oda is érkezem majd meg.

- Tudom, hogy nem fogsz otthon aludni, de örülnék ha tizenegykor azért tiszteletedet tennéd és segítenél kicsit! – engedelmesen bólintottam, mire anya elégedetten elmosolyodott. Apa és Ő is homlokon pusziltak és elmentek haza. Én meg elindultam Rob felé, de az éppen kifelé induló szüleibe botlottam, akik jó éjszakát kívántak és, akár az én szüleim kimentek az ajtón. Folytattam az utat Rob felé, hogy javaslatot tegyek a haza menetelre. Már majdnem elértem, de ekkor észrevettem, hogy kivel beszélget. Emilie közel, nagyon közel állt hozzá és éppen valamit nagyon magyarázott. Nem zavartattam magam, oda mentem és Robnak szegeztem a kérdést, aki csak annyit válaszolt, hogy még maradna egy kicsit. Meglepetten közöltem vele, hogy márpedig én megyek, mire csak annyi volt a válasz, hogy:”jó”. Emilie rám mosolygott és jó éjszakát kívánt, én meg feldúltan kibattyogtam.
Mérgemben fogtam a telefonom és egy sms-t pötyögtem Robnak: „További jó szórakozást! Én ma inkább otthon alszom…” – idegesen bevágtam a mobilt a zsebembe, azzal sem foglalkoztam, kapok-e választ és fogtam egy taxit. Aztán eszembe jutott Emilie elégedett mosolya, mikor Rob nélkül távoztam. Kis ribi! Miért cseszném el a jónak ígérkező estémet, emiatt a szőke liba miatt? Szóltam a taxisnak, hogy inkább mégis a szállodába vigyen…Nem húzom fel magam. Azért majd kicsit kiosztom Robot. Különben is neki volt sürgős a leteperésem…
Gyors léptekkel haladtam a szálloda felé, de a recepción nem akarták oda adni a kulcsot. Végül abba bele egyeztek, hogy felkísérnek és visszahozzák a kulcsot. Fintorogva bele egyeztem a hülye majmok feltételébe.

Nem lepett meg túlságosan, hogy egy lakosztályban találtam magam, hiszen általában ilyenekben szállásolnak el minket. Gondoltam lezuhanyozom, jót fog tenni a frissítő fürdő. Aztán a zuhanyozás ötletét elvetettem, ugyanis megláttam a jacuzzi méretű kádat és rögtön nagyobb kedvem lett egy óráig ázatni magam. Mialatt folyt bele a forró víz, én kimentem az erkélyre cigizni! De előtte még lerúgtam a cipőm és levettem gyorsan a nadrágom is. Két cigi után és kicsivel nyugodtabban mentem vissza a szobába, de a fürdőig nem sikerült eljutnom, mert nyílt az ajtó. Néhány másodperc múlva már Rob meglepett arcával találtam szemben magam!

- Kristen, te hogy-hogy itt? – úgy tűnik megkapta az sms-em. Már éppen válaszra nyitottam volna a számat, mikor megjelent mögötte még valaki. Tom egy cseppet sem zavartatta magát. Megállt Rob mellett és elismerően végigjáratta rajtam a szemét, miközben ott álltam egy pólóban és bugyiban a két srác előtt.
- Aszta hétszentségit…nem semmi! – füttyentett kaján vigyorral a képén, mire Rob cseppet sem kedvesen odaszólt neki:
- Rohadt gyorsan vedd le a szemed a barátnőmről, ha csak nem akarod, hogy beverjem a képed! – mordult rá idegesen. Tom arckifejezése, egy pillanat alatt komoly lett.
- Bocsi. Akkor én megyek is…jó éjt nektek! – olyan gyorsan slisszolt ki a szobából, hogy csak egy elsuhanó árnyat láttam.
- Miért nem vetted fel, mikor hívtalak! Azt hittem tényleg haza mész! – sóhajtotta idegesen.
- Úgy is volt…de aztán meggondoltam magam! Szarul esett, hogy nem jöttél velem haza, mivel főleg neked volt sürgős eljönni korábban, de túltettem magam rajta! – feleltem vállat vonva és táskámhoz léptem.

- Örülök, mert elpazarolni egy veled töltött éjszakát…már a gondolattól is rosszul vagyok! – szája szélén megjelent egy huncut mosoly, ami engem is mosolygásra ingerelt. Amint észrevette, hogy nem fog kikapni, azonnal megindult felém. Mikor elérhető távolságba került tőlem, azonnal a derekam után kapott és magához húzott. – Cigi? – kérdezte a nyakamba suttogva.
- Én most szívtam el. Megvárlak itt! – gyors csókot nyomtam a szájára és miután kiment eszembe jutott a víz. Már eléggé tele volt a kád, így elzártam és belemásztam a kellemes meleg vízbe. Éppen hogy csak beültem már hallottam is Rob aggodalmas hangját, amint kint keres.

- A fürdőben! – kiáltottam neki. Fél perc múlva már be is lépett zavart tekintettel. Aztán mikor meglátott a vízben, azonnal felderült az arca. Fél perc alatt ledobálta a ruháit, amitől elállt a lélegzetem…az élmény, amit Rob meztelen teste nyújt számomra, szinte leírhatatlan. Mikor észrevette, hogy képtelen vagyok levenni a róla szemem és kb., mint egy idióta tátott szájjal bámulom őt, lassan elhelyezkedett a kádban, egy elégedett mosollyal a képén. Percek teltek el így…kitartóan néztem a szemébe, de kezdtem egyre idegesebb lenni. Én nem váltok ki belőle ilyen hatást? Hogy lehetséges, hogy még nem próbálkozik? Na megállj csak…
Fogtam a tusfürdős flakont és a kezembe nyomtam egy picit a tartalmából, majd a lábam –igyekeztem minél szexisebben művelni a dolgot- a kád szélének támasztottam és elkezdtem simogatni a bőröm. Lassan csináltam, közben fel-felpillantottam Robra. Most neki maradt tátva a szája. De ennyivel én nem érem be… most a karomat kezdtem mosni, majd folytattam a mellkasomon a műveletet. Rob a száját harapdálva és nagyokat nyelve figyelte a kis akciómat. Valamivel elégedettebb voltam, ám még korántsem végeztem.

Kezeimmel egyre lejjebb haladtam, átsiklottam a melleimen és a hasamon is, mire Rob már fészkelődött a sarokban. Elégedett mosollyal nyújtottam felé a tubust, amit olyan gyorsan kapott ki a kezemből, hogy majdnem vízbe esett. Megfordultam és hallottam, ahogy felsóhajt, majd megéreztem puha kezeit a hátamon. Finom mozdulatokkal és teljes odaadással simogatta a hátam. Megvallom nem lepett meg, hogy kezei a hasamon kötöttek ki és lassan egyre feljebb csúsztatta őket, míg el nem érte a melleimet. Lágy masszírozásba kezdett, amitől az én ajkaimon kikívánkozott egy nyögés. A vállára hajtottam a fejem, hogy a szemébe nézzek.

- Ott már megmostam! – suttogtam a fülébe, majd egy lágy csókot nyomtam a nyakára.
- Sosem lehet eleget mosni! – közölte és folytatta a műveletet. Nem akartam leállni vitatkozni vele, hogy ez már nem mosás…inkább csak élveztem a kényeztetést, főleg miután ajkai a nyakamtól indulva bejárták a hátamat. Bizsergető érzést kiváltva bennem, mikor nyelve is besegített az ajkainak. Úgy döntöttem én is kegyes leszek hozzá. Lassan felé fordultam és ismét tusfürdőt folyattam a tenyerembe. Elkezdtem simogatni vele a mellkasát, majd a hátát és végül kezeimnek képtelen voltam megálljt parancsolni, így egyre lejjebb merészkedtem. Nem csak szemei, de férfiassága is izgalmáról tettek tanúbizonyságot. Ahogy megérintettem, szemei elködösültek a vágytól. Enyhítésképpen belekezdtem az előre megfontolt műveletbe. Alig néhány érintés kellett csupán és meghallottam az oly annyira szerettet hangokat a szájából. Szemei hol lecsukódtak, hol tágra nyíltak és csillogtak. Ismertem már annyira, hogy tudjam a tekintetéből, mi jön most és nem is tévedtem. Megragadta a csípőmet és egy határozott mozdulattal az ölébe rántott.

- Akarlak! – nyögte kéjtől érdes hangon.
- Akkor mire vársz még? – érdeklődtem, szintén vágyakozva utána. Ajkait az enyémekre nyomta és szenvedélyes csókunk közben, megemelte csípőjét. Remegés futott át a rajtam, ahogy testünk eggyé olvadt. Lágyan mozogtunk, a víz selyemként ölelte körbe ringatózó testünket. Egy pillanatra sem engedtek szabadon a szemei, mintha bilinccsel láncolnák magukhoz az enyémeket. Elfúló nyögései és szép szavai zene volt füleimnek. Ő is elégedetten mosolyogva hallgatta sikolyaimat, amiket az egyre intenzívebben mozgó csípőjével sajtolt ki belőlem.

Szerettem volna még nyújtani a pillanatot, de képtelen voltam rá. Testem ívbe feszült, miközben sikítva kiáltottam Rob nevét. Ernyedten a vállára hajtottam a fejem és néhány pillanat múlva éreztem, hogy egy vad morgás közepette, Ő is megállt. Szorosan magához ölelt. Én is hasonló képen tettem, karjaimat a nyaka köré fontam és olyan közel húztam magam hozzá, amennyire csak lehetséges volt. Arcát a nyakamba fúrta és finom puszikat lehelve rá megszólalt:

- Szeretlek! – olyan gyengéden és érzelemmel teli hangon mondta, hogy már a torkomban éreztem a gombócot. Szerettem, minden porcikámmal és teljes szívemből. Ő volt az én kis világom közepe. Lassan felemeltem a fejem és megcsókoltam. Ez a csók is olyan volt, amiben minden érzelem benne volt. Tudattuk a másikkal, hogy nincs nála fontosabb.
Nem tudom mennyi ideig ülhettünk ott, összeölelkezve, néha finom csókokkal megédesítve a pillanatot. Talán órák is elteltek közben.

Egyszer csak arra eszméltem, hogy Rob megmozdul alattam és azt javasolja, hogy most már menjünk az ágyba, mert a víz jég hideg és meg fogok fázni! Átcipelt a hálószobába – miután gondosan megtörölgetett -, majd betakart és szorosan magához ölelt, hogy simogatásával altasson el.

Tízre állítottam be az órámat tegnap este. Mikor a megadott időben megszólalt, legszívesebben kivágtam volna az ablakon.
Rob nyöszörögve szorosabbra fonta a karjait körülöttem, mikor megpróbáltam felkelni. Hosszú csókokkal és egy ígérettel később már öltöztem is, hogy a megadott időre haza érjek.
Rob is felkelt, hogy átmenjen a szüleihez és együtt reggelizzenek és utána velük töltse a napot. A liftben nagy nehezen elváltunk egymástól. Még is így nehéz volt az elszakadás, hogy tudtuk, két óra múlva ismét együtt leszünk.
Ha tudtam, szívesen jótékonykodtam. Most sem volt ez másként. Taylorral együtt mentünk, de csak az eseményen voltunk ott, a vetítést már nem kellett végignéznünk, így haza mehettem Robhoz.

- Végre! – rohant le a lépcsőn Mrs. Stewart másnap, mikor haza értem.
- Neked is jó reggel anya! – mondtam morcosan.
- Reggelt? Már nyolc óta talpon vagyok…reggelt…chh – közölte fintorogva és besuhant a konyhába.
Tíz perccel később már engedelmes kislányként pucoltam a krumplit. Közben anya felsorolta az ételeket, amiket el fogunk készíteni. Egy csepp kétségem sem volt afelől, hogy szeretné a legjobb benyomást kelteni Rob szülei előtt. Persze ez ellen nem volt semmi ellenvetésem.

Anya különösen oda volt Robért, ugyan úgy szárnyalt a boldogságtól, mint Clare, mikor megtudta, hogy együtt vagyunk. Annyira elkalandoztam, hogy csak az éles fájdalomra emlékszem ami a csuklómba nyilallt. Felszisszentem, ahogy megláttam mit okoztam. Anya sápítozva rohant felém egy zsebkendővel, majd a csaphoz küldött lemosni a kés okozta sebet. Nem volt mély, se nagy. A kés éppen, hogy csak megvágta a mutatóujjam. Igazából már elég rég nem történt velem semmi, épp ideje volt! Ráraktam egy ragtapaszt és folytattam a pucolást, de most már figyeltem is.
Nemsokára kész terülj-terülj asztalkám díszelgett az ebédlőben, amit anya elégedetten szemlélt. Szerencsére Cameron elutazott, Taylor – amit sajnáltam – meg dolgozott, így ők nem lehettek itt.
Gyorsan felmentem a szobámba, hogy illedelmes külsőt varázsoljak magamnak, mielőtt megérkeznek Robék.

Alig, hogy elkészültem már hallottam is a csengőt, majd a földszintről felszűrődő hangokat. Még csak a lépcső tetejénél jártam, mikor megláttam Rob boldog mosolyát, amint azt figyeli, ahogy felé haladok. Senkivel sem törődve vetettem magam a nyakába, mikor leértem. Gyengéd csókot váltottunk, majd a szüleit is köszöntöttem. Egy üveg jó minőségű francia bort hoztak apának, anyának meg egy csodálatos virágcsokorral kedveskedtek.
A Pattinson család nem győzte dicsérni anyám remekműveit, nagyon ízlett nekik, amit csinált. Be kell valljam, tényleg finom volt.
Rob szülei egész sokáig maradtak. Már tegnap este kiderült, hogy a szülők nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Ez ma sem volt másképp. Richard és apa legtöbbet a politikáról beszéltek, amibe néha anya és Clare is beleszólt. Főleg angol és az amerikai politikát hasonlították össze. Én nagyon untam a témát és Rob is csak unottan játszadozott egy hajtincsemmel. Néha anya és Clare áttértek a főzésre vagy egyéb női dolgokról beszélgettek. A búcsúzásnál Clare megígértette velük, hogy hamarosan vendégül láthatják őket Londonban. .
Nagyon megkedveltem Őket, és szerencsére ők is a szívükbe zártak engem. Clare egy érdekes ajánlattal fordult hozzám, mikor búcsúzkodtunk.
- Kristen szívem, nem tudom, hogy szeretnéd tölteni az ünnepeket! Mi nagyon örülnénk neki, ha Robbal és velünk Londonban ünnepelnéd a karácsonyt! Tudom, ez nehéz, biztos te is szeretnél a családoddal lenni…csak egy ötlet, ami engem és azt hiszem a fiamat is boldoggá tenne! – kedvesen megsimította a karomat. Úgy tűnt, mit aki nem várja azonnal a válaszomat, pedig nekem már megvolt. Ezen nincs mit gondolkozni… eszemben sincs Rob nélkül lenni, ha vele is lehetek!
- Igazából Én ott szeretnék lenni, ahol Rob…tehát köszönöm a meghívást és akkor legkésőbb karácsonykor találkozunk! – mosolyogva kitárta a karjait és megölelgetett. Majd elköszönt Robtól is, ahogy a család többi tagja is tette.

Mikor már csak ketten voltunk Robbal, megszólalt:
- Biztos ezt szeretnéd? Úgy értem, ha inkább a te családoddal szeretnéd ünnepelni a karácsonyt, akkor maradhatunk itt is! – kérdezte, miközben karjaiba zárt.
- Nem, én szeretnék menni Londonba! Olyan aranyosak a szüleid, és szeretnék ha otthon lennél…és még amúgy sem volt fehér karácsonyom! – óvatosan lágy ajakira helyeztem az enyémeket és elmerültünk egy hosszú és szenvedélyes csókban. A kérdés nem az volt, hogy együtt töltjük-e a karácsonyt, hanem az, hogy hol. Már szóba került köztünk korábban is a téma, de ráérünk még dönteni címszóval elhalasztottuk a helyválasztást. Tudtam, ha azt mondanám itt akarok maradni, mindenféle akadékoskodás nélkül bele menne! De nem akartam… London volt a megfelelő hely számunkra. Remélem anya nem lesz nagyon kiakadva, bár nem hiszem.
De ezzel még ráérek foglalkozni, most a holnapi nap lebeg a szemem előtt. Ismét érdekes dolgok elé nézünk…

New Moon Premier:
Kristen:
http://i43.tinypic.com/10xhxea.jpg
Rob:
http://i43.tinypic.com/m7rlz6.jpg
Kristen gyűrűje:
http://i44.tinypic.com/14m894h.jpg
After Party:
http://i40.tinypic.com/11249ra.jpg
http://i43.tinypic.com/s1u5ap.jpg
Knoxville:
http://i39.tinypic.com/13z7ofm.jpg

28. fejezet

London

Lányok, meghoztam a 28. fejezetet! Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várnotok, de így, hogy a történetem egyik főszereplője (és lehet a másik is!;D) Magyarországon volt, nem volt időm! Rob vadászaton voltam!:P Viszont engesztelés képen nyolc oldalt írtam nektek!:) Remélem tetszeni fog nektek!
A következő fejezet jövő vasárnap kerül fel, ha összegyűlik 20 komment!
Puszi: Lady

Egész hamar megérkeztünk a reptérre, mindenféle komplikáció nélkül jutottunk be a terminálra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Rob már nincs mellettem. Ijedten tekintettem körbe, mikor megláttam az üvegfalnál, amint a telefonját nyomkodja. Odaslisszoltam mellé, mire csak rám mosolygott és beleszólt a telefonba.
- Szia Anya!... igen, minden… fél óra múlva indul a gépünk Londonba… fogalmam sincs… végülis, ez nem is rossz ötlet… várj egy másodpercet! – elemelte a fülétől a telefont és rámosolygott. – Mit szólnál, ha anyuéknál aludnánk este? Persze, nem kötelező…
- De-de! Én szeretnék – vágtam közbe, izgatott bólogatások közepette.
- Itt vagyok, akkor rendben… igen? Mind a ketten? Ez remek… figyelj anyu, nem lenne gond, ha Kristen is velem jönne?... jó tudom, de azért megkérdeztem!... akkor nemsokára…én is, szia! – letette a telefont, én meg a számat harapdálva vártam a választ.
- Na? Mit mondott? – kérdeztem türelmetlenül, mikor már nem bírtam tovább.
- Azt, hogy ezt meg sem kell kérdeznem, téged mindig szívesen lát! – mosolygott, mire fellélegeztem.

- Tudja már? – kérdeztem, szinte suttogva és körbenézve. Komolyan, mint egy titkos ügynök.
- Nem, majd ma megtudja! – hátratűrte egy előrekandikáló hajtincsemet és sebesen közeledett az ajkaim felé.
- Ne itt! – elhajoltam, mire felsóhajtott.
- Útálom ezt! – nem kellett megkérdeznem, tudtam mire érti. Én is gyűlölöm, hogy nem foghatom meg a kezét, vagy nem csókolhatom meg nyilvánosan.
- Indulás! – intett a menedzserünk és az ajtó felé terelt minket.

A repülőig gyalog mentünk és a bent történtek hatására, meg az izgalom is közre játszott abban, hogy megfeledkezve magamról, Robba karoltam. Ettől a kis dologtól, Rob arcán örömteli mosoly jelent meg és azt hiszem én sem tudtam titkolni boldogságomat. Együtt vagyunk, kevesebb mint két óra múlva Londonban leszünk és az estét már a szüleivel töltjük. Rob viccesen meg is jegyezte, hogy már ide érzi London különleges illatát. A kezem egyre lejjebb csúszott, egészen addig, míg az övébe nem simult. Boldogan haladtunk a repülő felé.
Rob a gépen megkérdezte Taylort, hogy nem akar-e Ő is a szüleihez jönni, hogy ne legyen egyedül. Taylor udvariasan visszautasította az ajánlatot, bár azt mondta, ha nem lenne ilyen fáradt, akkor szívesen jönne, de így nem sok értelmét látja. Inkább kipiheni magát a szállodában. Úgy tűnik Taylor még nincs hozzászokva ehhez.

Lassan a gép megkezdte a leszállást, amivel párhuzamosan az én gyomromban megjelent a görcs. Rob észrevette, hogy feszült vagyok és selymes hangján a fülembe suttogott:
- Már így is imád téged, teljesen el lesz ájulva! – gyengéden végigsimított a combomon, amitől egy másfajta érzés kúszott a gyomromba. A testem bizseregni kezdett és édes ajkai az enyémen, na meg kutató nyelve nem sokat segített a hidegvérem megőrzésében. Elalélva nyitottam ki a szemem, mikor eltávolodott tőlem. Elmosolyodott kicsit értetlen tekintetem láttán. – Leszálltunk! – mondta, miközben kicsatolta az övét. Még azt sem vettem észre, hogy a pilóta letette a gépet… azt hiszem, ha a harmadik világháború törne ki, miközben Rob ajkai szinkronban mozognak az enyémmel, azt sem venném észre. Pedig van egy kis repülőiszonyom…

Gyors lépésekkel vártuk meg a csomagjainkat és haladtunk a taxi felé. Már ekkor megalapítottam, hogy London tényleg a legjobb hely. Egy barom sem követett minket.
A taxiban elkezdtem igazgatni a ruháim és a hajam, azért mégiscsak Rob szüleihez tartok, első alkalommal a barátnőjeként. Mi lesz ha nem szeretnek majd? Ha nem tartanak méltónak a fiúkhoz?
- Kristen, fejezd már be az idegeskedést! Főleg, mert teljesen alaptalan – a hírtelen csöndet az Ő hangja szakította meg, amitől kicsit megrémültem.
- De ha…
- Mégis mi a franctól félsz? – kérdezte a szavamba vágva, miközben elnevette magát.
- Örülök, hogy ilyen kurva viccesnek tartod! – feleltem gúnyosan és az ablak felé fordultam.
- Igen, elég vicces amit művelsz! Nem harapnak! – mosolygott tovább.

- Mi lenne, ha egyszer komolyan vennél és nem akarnál viccet csinálni belőle? – kérdeztem sértetten. Erre végre leolvadta a képéről az az idétlen vigyor és komolyan a szembe nézett.
- Sajnálom kicsim, nem akartalak megbántani! – közelebb csúszott hozzám, hogy karjaiba zárhasson.
- Tudod, hogy útálom, mikor ezt csinálod! – mondtam még mindig morcosan.
- Csak próbáltam oldani a hangulatot, de úgy látom nem jött be a módszer! – suttogta bűnbánóan. Szerencsétlen próbál nekem segíteni, én meg leugatom. Még paraszt is vagyok!
- Tudom! Bocsi, amiért ilyen hülyén reagáltam, de kicsit félek! Mi van, ha… ne szólj közbe…szóval, ha nem kedvelnek majd, mint a barátnődet? – kérdeztem, szinte hisztérikusan, alig ismertem magamra.
- Hát épp ez az… ez nem fordulhat elő! Egy óra múlva már csak nevetni fogsz azon, mennyire féltél! – nyugtatott tovább.
- Legyen neked igazad! – sóhajtottam, mire mosolyogva arcon puszilt.

Igyekeztem lehiggadni, miközben Rob puha kezei megnyugtatóan simogattak. Sosem voltam még náluk, bár Londonban voltam már a Twilight premier idején. Kíváncsian vártam, hol nőtt fel ez a félisten. Lassan beértünk egy családi házakkal teli városrészbe. Rob történeteiből tudtam, már nem vagyunk messze. És nem is tévedtem. Öt perccel később a taxi leparkolt egy helyes kis családi ház előtt.
- Megérkeztünk! – szólt Rob, mire elámulva kiszálltam a kocsiból. Olyan furcsa érzés kerített a hatalmába… egy igazi otthon! Rob mosolyogva megállt előttem a csomagokkal és várakozóan nézett rám. – Tetszik? – kérdezte kíváncsian.
- Nagyon! Sokkal jobb, mint amilyennek elmesélted! – feleltem még mindig ámuldozva.
- Mehetünk? – kérdezte, mire félénken bólintottam.

Alig, hogy elindultunk az ajtó felé, hirtelen valaki feltépte. Két szőke lány kezdett felénk szaladni, az egyiküket felismertem, Ő Lizzy volt. A másik lányt csak képről láttam, de tudtam, Viktoria az. Meghökkentően hasonlított a két lány, mintha ikrek lennének.
- Öcsi! – visították egyszerre, de nagy meglepetésemre Lizzy nem Robhoz rohant, hanem az én nyakamban kötött ki. Mosolyogva viszonoztam a heves fogadtatást, majd Lizzy tovább haladt – az idő közben szabaddá vált – Robhoz.
- Kristen! Végre személyesen is – mosolygott rám Viktoria és megölelt.
- Ennek én is nagyon örülök! – viszonoztam az ölelést, kicsit félénken.
- Jó lenne, ha elengednéd szegényt! – mordult rá Rob, de szája sarkán ott bujkált egy huncut mosoly.
- Jól van, na! Csak már alig vártam, hogy megismerjem! – felelte Viktoria és megszorította a kezem.
- Na menjünk be, anya már tűkön ül! – javasolta Lizzy és karon fogott.
- Úgy…velem ne is törődjetek… én majd cipelem a csomagokat – morgolódott hátul Rob, miközben engem a két szőke lány fogott közre és nagyon nem figyeltek a testvérük panaszos nyavalygására.

A házba lépve Clare szaladt elénk és azonnal kitépett a lányok karjai közül.
- Jaj, de örülök neked, drágám! – ölelgetett, majd tovább haladt Rob felé. – Kisfiam! Már nagyon hiányoztál! – szeretgette Robot is, aki boldogan simult anyukája karjaiba. Zavartan topogtam az előszoba közepén, nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Rob rám mosolygott, Clare válla fölött, amire félénken válaszoltam is. – Richard, gyere! – intett az ajtó felé, miután elengedte a fiát. Hátrafordultam és megláttam egy legalább olyan fiatalos férfit, mint amilyen a felesége. Persze róla is láttam már képet, de élőben még fiatalabbnak tűnt. – Ő itt Kristen! – húzott oda Clare.
- Tudom! Szia, Kristen – mosolygott és megölelt. Udvariasan elrebegtem egy jó estétet, mire kinevetett: - Kérlek tegezz, még nagyon fiatal vagyok! - aztán Ő is Rob felé indult.
- Éhesek vagytok gyerekek? – kérdezte Clare, miután mindenki mindenkit üdvözölt.

- Te éhes vagy ci…Kristen? – a mondat végére egész zavart lett a tekintete, mivel majdnem lecicázott a szülei előtt, akik nyílván furcsállták volna, ha a barátját cicának hívja. Gondolom, nem így akarja velük közölni.
- Igen! – vágtam rá gyorsan.
- Akkor menjünk a konyhába, aztán elrendezzük a csomagokat! – javasolta Richard a konyha felé tolva a feleségét. Mosolyogva követtem őket, mire Rob keze a derekamra simult.
- Mikor mondjátok meg nekik? – kérdezte Lizzy közénk vágva. Rob ciccegve felé fordult, mire Lizzy kiöltötte rá a nyelvét.
- Ma! – felelte Rob kurtán.

- Kristen, gyere ide közém és Lizzy közé! – Viktoria megpaskolta maga mellett a széket, aminek a másik oldalán már Lizzy mosolygott. Rob velem szemben foglalt helyet és morcosan elvett egy húst magának.
- Nos, milyen volt Párizs? És az út? – érdeklődött Clare. Rob és én felváltva meséltük neki azt a néhány kis élményt, ami Párizsi utunk során ért minket.
- Történ még valami érdekes veletek mostanság? – mosolygott ránk Lizzy. Robbal egymásra néztünk és egyszerre vágtuk rá:
- Nem!
- Azt hiszem, ezt tisztáztuk is! – mondta csodálkozva Richard, mint aki nem ért semmit. Lizzy viszont csalódott képpel folytatta az evést.
Még mindig ott villogott a fejemben az a variáció, miszerint nem örülnének nekem, mint Rob barátnőjének. Ez is benne van a pakliban. Ezért is húztam volna még jó sokáig a beismerést. Oh Kristen, miért vagy ilyen kibaszott gyáva? Tudom, hogy Rob csak miattam nem szólt még, mert tudja, hogy tartok tőle.
Vacsora után a nappali felé tartottunk, hogy ott beszélgessünk még egy kicsit.
- Jaj a csomagok! – nézett Calre az előszobában lévő cuccokra. – Vigyük a szobába most? Kristen szívem, előkészítettem neked a vendégszobát! – mondta Calre kedvesen.
- Köszönöm, ez nagyon ked…

- Kristen az én szobámban alszik! – vágta rá Rob, mire ijedten rákaptam a tekintetem.
- Rendben, nekem mind egy! Felőlem te is aludhatsz a vendégszobában – vont vállat értetlenül Clare.
- Úgy értem Kirsten a szobámban alszik… velem! – magyarázta Rob mosolyogva és mellém lépve körém fonta karjait. Zavaromban azt sem tudtam hova nézzek, ezért a cipőm orrát kezdtem bámulni. – Vagy ha akar, akkor természetesen aludhat külön is! – törte meg a fél perce beállt kínos csendet. – Akarsz? – kérdezte nevetve.
- Ne csináld ezt! – nyögtem zavartan és a mellkasába temettem a fejem. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire zavarban, vagy voltam-e már egyáltalán! Ráadásul már megint viccet csinált a dologból…
- Úr Isten! Ti…ti végre… jaj, ez remek gyerekek! – hiába hallottam Clare hangjában az örömöt, nem bírtam felnézni, még mindig Rob mellkasába szuszogtam.
- Én mondtam, hogy oda lesz! – közölte Lizzy elégedetten.
- Persze, hogy oda vagyok… várjunk csak! Te tudtad? – kérdezte számon kérő hangon, amire már én is felnéztem.
- Én kértem, hogy ne szóljon! Személyesen akartuk elmondani! – mondta gyorsan Rob, a nővére védelmében.
- Értem… szerintem menjünk a nappaliba! – javasolta Clare és meg sem várva a választ, befelé indult.
- Most megkapjátok! – kuncogott Lizzy és követte az anyját. Rob leült a kanapéra és azonnal maga mellé húzott.

- Szóval, mióta is vagytok együtt? – érdeklődött Clare kedvesen, de látszott rajta, hogy sérti még csak most tudja meg.
- Három hónapja! – Clare arca megrezdült, talán egy hónapra számított maximum.
- Ügyesen titkoltátok! – jegyezte meg Richard, miközben rágyújtott egy szivarra.
- Mikor Rob születésnapján voltam Vancouverben, már akkor láttam rajtatok – elmerengett, mintha éppen felidézné az estét maga előtt. – De nem mertem szólni egy szót sem, csak elkönyveltem magamban, hogy ti nemsokára egy pár lesztek! Nem tévedtem sokat – kedvesen elmosolyodott, amitől kezdtem megnyugodni.
- Hogy bírod ki az öcsémet – rázta a fejét Viktoria értetlenül.
- Be lehet fejezni! – nyögte Rob, kicsit sem kedvesen.
- Inkább az a csoda, hogy Ő kibír engem! – feleltem zavartan. Nem értem miért gondolja mindenki, hogy nehéz vele. Hozzám képest Ő szent…
- Cica, veled ki ne bírná?! – mondta teljes áhítattal, amit kicsit –na jó, nem kicsit- ugyan túlzásnak éreztem, de legyezte az egómat ez a kijelentés. Clare elégedetten elmosolyodott, azt hiszem be kell látnom, Robnak igaza volt!
- Ezt inkább hagyjuk! – zavartan magam elé kezdtem bámulni, mire Rob kezét a combomra rakta és finoman simogatni kezdett. Bár ne tette volna…
- Nem vagy álmos? – kérdezte néhány percnyi csend után.
- Öhm, de egy kicsit! – bólogattam hevesen.

- Ugye nem haragszotok, ha most lefekszünk? – kérdezte Rob, mire a lányok vihogásban törtek ki. Rob és én is elvörösödtünk, mikor rájöttünk, hogy milyen kétértelmű volt, ahogy Rob feltette a kérdést. Clare szúrós szemmel nézett a lányaira, akik képtelenek voltak abbahagyni a nevetést. – Aludni! – gyorsan hozzátette, de nem sokat segített.
- Aha – prüszkölte Lizzy, köhögésnek álcázva. Robbal már álldogáltunk és zavartan dőltünk jobbra és balra.
- Viselkedjetek már! – mordult rájuk Clare, Richard csak csöndesen somolygott a bajsza alatt. – Aludjatok jól! – megölelt minket, majd amilyen gyorsan csak lehetett felslisszoltunk a szobába. A lépcső tetején aztán bizonytalanul megálltam, rájöttem fogalmam sincs, merre tovább. Rob mosolyogva tolt előre egy szobáig, majd kinyitotta az ajtaját és finoman belökött rajta.

- Rég nem voltam már itt! – sóhajtotta és becsukta az ajtót. Körbenéztem, de sem erre, sem a válaszra nem jutott igazán időm, ugyanis Rob karjai hátulról körém fonódtak. Minden erőmet összeszedve próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy megforduljak és leteperjem. Ő már nem volt ilyen erős, talán nem is akart az lenni. Meg sem bírtam szólalni - nem hogy ellenkezni -, ahogy lehúzta a pulóverem cipzárját és lassan leszedte rólam. Sóhajtva döntöttem fejem a vállára, ahogy puha kezei a pólóm alá csúsztak, egyre jobban feltűrve a vékony ruhadarabot.
- Nem…nem alvásról volt szó? – kérdeztem, de hangom remegése nem éppen ellenkezésről biztosította.
- Nekem jobb ötletem van! – suttogta a nyakamba, majd finoman beharapta a bőrt, amitől elégedett sóhaj szakadt fel a tokomból. Természetesen észrevette rajtam, mennyire nem akaródzik nemet mondani és ezt kihasználva elkezdte a nadrágomat is kigombolni.
- Talán nem kéne itt… szóval érted – nyögtem elfúló hangon, de ez azonnal halk sikkantásba torkollott, amint Rob kezei becsúsztak a bugyimba. Elégedetten sóhajtott a nyakamba, libabőrös lettem a langyos lélegzetétől. Ajkaimat beharapva tűrtem a kényeztetést, szinte levegőt sem kaptam, annyira próbáltam visszatartani a kikívánkozó hangokat.

- Gyerekek! – kopogott Clare az ajtón és abban a pillanatban be is nyitott. Valószínűleg nem voltunk elég gyorsak, de még semmi rosszat sem láthatott. – Bocsánat, csak hoztam még egy takarót, nehogy fázzatok az éjszaka! – letette a pokrócot a sarokban álló székre, én pedig a pólómat igazgattam feszülten, ami sajnos nem volt annyira hosszú, hogy eltakarja a kigombolt gatyámat.
- Köszi! – nyögte Rob a haja eszeveszett túrása közben és vagy három lépést arrébb lépett tőlem. De hogy minek… Clare nem hülye, valószínűleg már az elején levágta a helyzetet, csak nem olyan mint az én anyám és nem tesz még rá két lapáttal.
- Akkor jó éjszakát! – mosolygott ránk, mint aki semmit sem látott és kiment. Talán csak nem akart még jobban zavarba hozni minket. Ha Clare két perccel később jön…rossz belegondolni mi lett volna. De időm sem volt rendesen a kínos incidensen gondolkodni, mivel Rob keze már a fenekemen volt.
- Mit csinálsz? Nem…ezt sürgősen verd ki a fejedből! – dorgáltam és lehámoztam magamról a kezeit.
- Ugyan Kristen… gyere már! – kezeivel ismét utánam nyúlt, de én kitartó voltam!
- Mondom nem! Hogy képzeled ezek után…? És ha újra eszébe jut valami…hoz egy párnát, mi meg már…nem, ezt nem csináljuk itt! – teljesen ésszerű érveim, őt abszolút hidegen hagyták.

- Te is akarod, tudom…ismerlek. Gondolod, hogy simán tudunk csak feküdni egymás mellett, mikor mind a ketten arra vágyunk? – mosolygott önelégülten.
- Kénytelen leszel vagy megyek a vendégszobába! – közöltem vele, átvéve az önelégült stílust. Néhány percnyi néma csönd után végül megszólalt:
- Maradj itt, majd én megyek! – vont vállat és megfogott egy párnát.
- Ne már Rob! Nem hiszem el, hogy tényleg nem tudsz mellettem aludni, ha nem kapod meg amit akarsz! – sóhajtottam kissé idegesen.
- Te sem tudnál! – nevetett és megpuszilta a fejem.
- Nem, én megyek, ez a te szobád! Jó éjt! – felkaptam a takarót és idegesen kivágtattam a szobából. Határozott léptekkel elindultam a folyosón. Aztán rájöttem, hogy nem tudom, merre van a vendégszoba. Benyitottam, mire Rob arcán megjelent egy elégedett vigyor. Az az „én megmondtam, hogy úgyis szexet akarsz” vigyor, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.

- Ne örülj magadnak, csak mond meg hol a vendégszoba! – utasítottam cseppet sem kedvesen.
- Lent, a nappali melletti szoba! – mondta csalódottan. Egy pillanatig még az ajtóban álltam és gyönyörködtem az idő közben már póló nélküli Rob látványában. Kérdő tekintete láttán, megráztam a fejem és becsuktam az ajtót.
Kedves kis szoba volt, de valami hiányzott. Vagyis valaki. Az a marha, aki most a saját hülyeségéből megfosztott engem magától. Önző dög! Utálom, komolyan seggbe tudnám rúgni ezt a kretént. Ekkora szarságokon vitatkozni is csak mi vagyunk képesek…Befeküdtem az üres ágyba, de valahogy álmos egy cseppet sem voltam. Magam előtt Rob félmeztelen testét láttam és akárhogy próbáltam másra gondolni, nem ment. Kínomban már báránykákat számolgattam, de miután bárányok helyét átvették a félmeztelen Robok, feladtam. Dühösen másztam ki az ágyból és most már nem csak Robot, de magamat is utáltam. Csak neki lett igaza és inkább vállalom a kockázatot…egyáltalán hogy gondoltam, hogy kibírom? Még egy emelettel lejjebb is kívánom…rémes. Jó, nem mintha a világ másik végén nem ugyan ez lenne a helyzet.

Csendesen felsompolyogtam a lépcsőn – ahol tizenöt perce még elszántan, lefele tartottam – és halkan benyitottam a szobába. Nem várt ott semmi csak a néma csönd és a sötétség. Becsuktam az ajtót és az ágy mellé léptem, olyan halk voltam, hogy még én sem hallottam a saját lépteim. Felmásztam az ágyra, de ahelyett, hogy befeküdtem volna mellé, fogtam és lerántottam a takarót róla és ráültem a csípőjére. Még ebben a félhomályban – a szemem már valamennyire hozzá szokott a sötéthez – is láttam, ahogy elvigyorodik. Kezeivel végigsimított a combjaimon, az arcán továbbra is elégedett vigyor csücsült. Azt hittem felpofozom.

- Tudtam, hogy nem fogod kibírni! – közölte tudálékos hangnemben és feltápászkodott, hogy fejünk egy szintbe kerüljön.
- Fogd be! – utasítottam mosolyogva és megragadtam a tarkójánál. Nem kellett sokat erőlködnöm, nyelve olyan hévvel kutatta fel az enyémet, hogy azt hittem ott helyben elájulok az izgalomtól. Sürgetőleg beletúrtam a hajába, azt hiszem nem tudtam hol levezetni a gyötrő vágyakozást utána. Pedig itt volt, de mégsem volt elég. Éreztem, ahogy a gyomrom remegni kezd, minden porcikám vágyott utána. Kezeivel benyúlt a pólóm alá, lassan simítva fel és le a hátamon, majd kezei előre vándoroltak, óvatosan megmarkolva a melleimet. Halk sóhajok szakadtak fel torkomból, ahogy kezei finom, de határozott mozdulatokkal kényeztettek. Lehunyt szemmel csókolgattam a nyakát, a kulcscsontját és végül a mellkasát, miközben csípőmet lágy ritmusban ringattam. Ugyan az alsóneműk elválasztottak minket egymástól, de Rob ajkait így is torokhangú nyögések hagyták el. Azt hiszem eddig bírta.

Elsőként kezei csípőmet szorították, majd vadállatként letépte rólam a pólót és olyan gyorsan fordított maga alá, hogy már csak azt vettem észre, hogy ő van fölöttem és ajkai egyre intenzívebben szívogatják a nyakamat. Aztán a mellkasomat és a melleimet sem tudta kihagyni, amitől csak még jobban extázisba kerültünk, mind a ketten. Lágyan körözött nyelvével a mellemen, majd a hasamon is folytatta az izgató műveletet. Annyira el voltam varázsolva a kényeztetése által, hogy már csak arra eszméltem, hogy a tangám eltávolította az útból és tovább haladt. Vergődve szorítottam a lepedőt és próbáltam visszatartani magam. Rájöttem, hogy ezt nem bírom ki és visszarántottam Robot magam fölé, mert úgy éreztem menten sikító rohamot kapok attól, amit csinál. Vigyorogva hajolt vissza ajkaimhoz, de a gonosz terv már formát öltött fejemben. Ezt te sem úszhatod meg… Magam alá gyűrtem és egy rántással letéptem róla az alsónadrágját. Ajkaitól haladtam lefelé, hogy végre én is kínozzam kicsit. Ő sem bírta sokkal tovább, alig, hogy belekezdtem kényeztetésébe, újra fölötte találtam magam.

A néma csöndbe szinte belehasított vad zihálásunk, egymás iránti vágyunk tökéletes bizonyítékaként. Ha valaki egy éve azt mondja nekem, hogy hamarosan remegni fogok a Rob iránti vágy miatt és nem tudok majd élni nélküle, azt tuti szembe röhögöm. Pedig ez történt, és már nem tudom elképzelni az életem nélküle, szükségem van rá, mint a levegőre. Amit már vagy két perce nem kapok…hiába diktáltam csípőmmel eszeveszett ritmust, Rob elégedetten szemlélte rajta ringó testemet. Zavarba ejtően nézett, nem inkább bámult engem, arcán elragadott mosollyal. Kezei – amik még az imént a fenekemet markolászták – most a csípőmön nyugodtak. Megfogtam őket és lassan felvezettem a melleimre és elégedett nyögésekkel élveztem, ahogy birokba veszi őket. Lassan felült hozzám és a fülemhez hajolt, nem tudtam mit akar.

- Halkabban cica! – suttogta kéjtől érdes hangján.
- Jo. Johh… igyekszem! – nyögtem, de megint túl hangosra sikeredett a mondat vége, mire kezdtem zavarba jönni. Hirtelen maga alá fordított és abbahagyta a mozgást. Morcosan néztem rá.
- Utálom, hogy ezt kellett mondanom, hiszen tudod, mennyire imádlak hallgatni! – mosolygott elkáprázatóan.
- Tudom, tudom csak folytasd már! – kérdtem kínlódva és a csípője köré fontam lábaim. Nevetve a sürgetésemen belecsókolt a nyakamba és eleget tett kérésemnek. Kínlódva próbáltam visszatartani a feltörni vágyó sikolyaimat. Hol a kezem szorítottam a szám elé, hol a takarót húztam oda, hogy az anyagot beharapva akadályozzam magam. Ám teljesen így sem sikerült visszafogni magunkat, de tény, hogy jóval halkabbak voltunk. Rob arcát a vállamba temette és úgy nyomott el egy kiáltást, miközben a ritmusunk egyre csak gyorsult.

Éreztem, hogy már nem vagyunk messze és nemsokára elér minket az édes megsemmisülés. Rob ajkait az enyémhez rántottam, eszemet veszte csókoltam, miközben testünk egyszerre feszült meg. Csókunk elnyomta kielégülésünk végső hangját. Rob teste ernyedten hullott rám, de nekem még ez sem volt elég, ezért szorosan magamhoz öleltem. Kapkodtuk a levegőt, örült ritmusban dobogott a szívem és az övének eszeveszett ritmusát is éreztem. Néhány perc múlva morogva próbáltam megakadályozni Robot, hogy lemásszon rólam. De csak nevetve eltávolodott tőlem, majd magához húzta még mindig remegő testemet.

- Gyere te kisvadmacska – sóhajtott, miközben gondosan magunkra húzta a takarót.
- Most nem is voltam vad – kuncogtam a mellkasába.
- Ez igaz! Viszont annál hangosabb – nevetett fel.
- Mi? Nagyon? – kérdeztem kétségbeesetten és rákaptam a tekintetem.
- Nyugi, időben szóltam és aztán már visszafogtuk magunkat! – mosolyogott, de nekem akkor is eszembe jutott, miért is nem akartam itt szeretkezni vele.
- Ugye a szüleid tuti nem…
- Nem, nem hiszem, hogy meghallották! – rázta a fejét – Amúgy meg az sem érdekel, ha igen!
- De engem igen! Nagyon kellemetlen lenne és illetlenség is! Ezért nem akartam – suttogtam és visszadöntöttem fejemet a mellkasára.
- Szerintem nincs miért aggódni, nem hallották! – lágyan elkezdte simogatni a hátam. Lassan az álom is elnyomott minket. Eleve is fáradtak voltunk, és erre még rá is segítettünk.

Reggel egy pillanatra meglepődtem és nem tudtam hol is vagyok. Aztán visszakúsztak a fejembe a tegnap este emlékképei. Mosolyogva megfordultam, hogy jó reggelt kívánjak Robnak, de nagy meglepetésemre egyedül feküdtem az ágyban. Sem cetli, de semmi egyéb magyarázat sem volt. Biztos a szüleivel van. Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és végül elindultam a konyha felé.
- Jó reggelt! – köszönt Clare kedvesen, mikor észrevett az ajtóban.
- Jó reggelt! – mosolyogtam vissza.
- Nos, hogy aludtál? Kényelmes volt az ágy? – érdeklődött, mire nekem csak egyetlen dolog jutott az eszembe: a tegnap esti akciónk Robbal. Talán mégis meghallottak valamit… teljesen lefagytam a gondolatra, kellett egy kis idő, mire összeszedtem magam.
- Remekül! Rob merre van? – gyors témaváltás…szép volt Kristen!
- Richarddal elmentek a pékségbe, hoznak reggelit. Régen sokszor tették meg ezt az utat reggelente. De ha nagyon éhes vagy, szívesen összeütök neked valamit! – ajánlotta és már nyúlt is a hűtő felé.
- Nem, köszönöm! Csak nem tudtam hol van, mikor felébredtem – kihúztam egy széket és helyet foglaltam rajta.

- A lelkemre kötötte, hogy szóljak hívd fel, ha felébredsz mielőtt hazaér. Nem szívesen hagyott itt, folyton csak azt hajtogatta, inkább megvárja míg felébredsz és veled majd elmegy. Aztán mégis sikerült rávenni, mondtam, hogy majd én vigyázok rád – mesélt Clare, miközben pakolászott. – Tudod, nagyon örülök nektek?! Bár, azt hiszem, ezt nem kell mondanom. Már mióta először megláttalak tudtam, hogy tökéletes leszel a fiamnak. Vagyis csak reméltem, hogy egyszer együtt lesztek. Láttam, hogy néz rád…Annyira más volt, mikor te a közelben voltál. És most még inkább megváltozott! Nem emlékszem mikor láttam ennyire kiegyensúlyozottnak és boldognak, mint most. Megmondom őszintén, mikor a New Moon forgattátok, kicsit aggódtam érte. Olyan magába fordult és rosszkedvű volt folyton mikor beszéltünk, nagyon féltettem! Aztán mostanság meg mintha kicserélték volna, mindig vidám, a telefonba. Nem tudtam, mi történt vele, mi idézte elő nála ezt a nagy változást, de most már tudom, hogy te voltál! Öröm rátok nézni. Igaz keveset voltunk együtt tegnap, de pont eleget, ahhoz, hogy lássam mennyire sugárzik rólatok a boldogság. Jó látni, ahogy egymásra nézetek, komolyan! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy álmom vált valóra! – ledöbbenve hallgattam Clare szavait. Nem hittem volna, hogy Ő bármit is észrevett a Rob és köztem alakuló dologból, mikor Vancouverben járt. Most már belátom, rosszul hittem! Egy anyát sosem szabad alábecsülni, ők mindig mindent tudnak. Talán azt is, amit mi még csak sejtünk. Az pedig, hogy ekkora öröm neki az, hogy én vagyok Rob barátnője, álmomban sem gondoltam volna. Minden esetre ennél boldogabb nem is lehetnék. Nagyon fontos volt nekem, hogy elfogadjanak. De ez már több annál, egyenesen szeretnek.

- El sem hiszed, mennyire jól esnek a szavaid! Féltem tőle, hogy esetleg nem találtok elég jónak, vagy nem is tudom minek, Rob mellé! – motyogtam zavartan.
- Jaj, el sem hiszem, hogy ilyenek jártak a fejedben! Te és Rob tökéletesek vagytok együtt. Ismerem a fiam, tudom milyen és mire van szüksége. Ez pedig te vagy! Boldog veled, csak a hülye- már elnézést a kifejezésért -, nem látja ezt! Te vagy neki a megfelelő nő, Kristen! – mosolygott és leült mellém, hogy megfogja a kezem.
- El sem tudod képzelni, mennyire szeretem! – csúszott ki a számon. Nem szoktam ennyire őszintén beszélni az érzelmeimről, nem vagyok az a fajta.
- Ha csak fele annyira, mint látszik, akkor már boldog vagyok! – nevetett fel önfeledten, amire nekem is nevetnem kellett.
- Én el tudom képzelni! – jött be nevetve Lizzy is. – Nyugi, csak az utolsó mondatokat hallottam és csak azért nem jöttem be, hogy ne zavarjak! – mentegetőzött.
- Ugyan, semmi titkos dologról nem volt szó! – felelte kedvesen Clare.

- Amúgy a bátyámmal mostanság nem nagyon lehet másról beszélni csak rólad, Kristen! Bármikor telefonálok neki, egy órán keresztül rólad beszél! – mondta Lizzy, miközben ő is leült. Elpirulva kezdtem volna mentegetőzni, de nem hagyta. – Nem mintha zavarna, sőt… nagyon örülök, hogy ilyen boldog! Örömmel hallgatom. Mintha kicserélték volna… már sehol sincs a harapós, magába forduló bátyám! Szóval, köszi Kris! – rám kacsintott, majd Clarehez fordult, hogy panaszkodjon egy kicsit. Kicsit talán idiótán hangzik, de még ezt is jó volt hallani. Ritkán hallok hétköznapi dolgokról panaszokat…
- Azt hittem sosem érünk haza! – hallottam meg Rob hangját az előszobából nem sokkal később. Gyerekes izgalommal vártam, hogy végre belépjen az ajtón. A szívem hevesebben kezdett verni, úgy éreztem menten kiugrik a helyéről. Türelmetlenül fészkelődtem a széken, amin a két lány csak mosolygott. – Apa az egész boltot… cica! – amint észrevett abba hagyta a panaszkodást, és vigyor terült szét azon a cuki pofiján. – Már ébren vagy? Miért nem hívtál?... anya! – durcásan Clare felé fordult.

- Clare szólt nekem! – mondtam rögtön. – Csak tudtam, hogy nemsokára jössz, felesleges lett volna telefonálni! – felpattantam a székről és felé indultam.
- Sosem felesleges! – dünnyögte az orra alatt, de amint elérhető távolságba kerültem, azonnal a csípőm után kapott. Gyengéden magához húzott, egy elkáprázató mosoly kíséretében. A fejemben megint villogott a piros lámpa - túl sokan vannak körülöttünk szöveggel-, de valahogy nem érdekelt. Hagytam magam, kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül és vártam a csókot. Óvatosan puszit nyomott ajkaimra, majd végre nyelve rátalált az enyémre. Szédelegve mentem bele a játékba, ami neki nagyon tetszett. Aztán megszakítottam a csókot, amit fujtatva konstatált. Elmosolyodtam a reakcióján és a többiek arcát elnézve, őket is mulattatta a látvány.
Csendben megreggeliztünk Rob családjával, aztán sajnos mennünk kellett. Calreék is nagyon szomorúak voltak, hogy ennyi volt a látogatásunk, de sajnos mennünk kellett a rajongói találkozóra és a sajtókonferenciára.

Elbúcsúztunk tőlük, de nem sok időre, hiszen néhány nap múlva találkozunk a premieren.
Nos, a sajtókonferencia unalmas volt a szokásos kérdésekkel és a szokásos válaszokkal! A rajongók nagyon örültek nekünk, igazán édesek voltak. Azt hiszem, szeretem a londoni rajongókat, olyan normálisak. Aztán egy esti géppel tovább repültünk Madridba. Itt is volt minden, ami kell…este még vacsorázni is elmentünk, kicsit beszélgetni. Aztán meg már Münchenben voltunk.

Annyira gyorsan történt minden, hogy alig fogtam fel a dolgokat. Talán elfáradtam a végére…London után nekem már csak foszlányok maradtak meg. Talán, mert ott nagyon jól éreztem magam. Remélem egyszer hosszabb időt tölthetek ott Robbal! Szeretem a családját és ők is szeretnek engem! És szeretném jobban körbe járni Londont. Tizenötödikén délután, már ismét Los Angelesben voltunk. Én haza mentem, mert anyuék régen láttam, Rob pedig a hotelban pihente ki fáradalmait. Holnap úgyis újra együtt leszünk!

Reptéren:
http://i41.tinypic.com/ogawlg.jpg
http://i44.tinypic.com/2jttvm.jpg
Khm…:D
http://i44.tinypic.com/k197q8.jpg

Londoni rajongó találkozó:
http://i39.tinypic.com/33uu2ih.jpg

Madridi esemény:
http://i44.tinypic.com/280znn.jpg
http://i41.tinypic.com/beihoo.jpg

Münchenben:
http://i44.tinypic.com/6r61xt.jpg
http://i39.tinypic.com/2nbd9co.jpg

Érkezés LA-be:
http://i43.tinypic.com/2v9wwhc.jpg

27. fejezet

Kezdődik...

Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott!:) Na, de végre itt van és nem is szövegelek, hogy olvashassátok is! Csak annyit, hogy most a végén temérdek kép van, mivel el egy elég hosszú időszakot ölel fel ez a rész! Remélem tetszeni fog!:D
Puszi: Lady

Nem szólt semmit csak állt a félhomályban és bámult. Aztán egy káprázató mosolyt villantott felém, amitől a szívem kihagyott egy ütemet! Figyelmeztetnem kellett magam, hogy miért vagyok itt… hogy mit csinált, mert egy pillanatra megfeledkeztem arról, mire is készül most. Felöltöttem a legzordabb arckifejezésemet és egyre közelebb araszoltam hozzá. Erre már az Ő mosolya is leolvadt, sőt egyenesen rémült lett. Mikor elé értem fogtam és a kezébe nyomtam a telefont, egy szót sem szóltam, csak figyeltem, ahogy értetlenül olvasni kezdi a már megnyitott üzenetet.

- Kristen… - kezdett bele teljes nyugalommal, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Ennyire könnyedén fogja közölni velem, hogy vége?
- Hogy voltál képes erre? Játszottál velem… mióta tart ez köztetek? Könnyítsük meg a dolgot rendben? Mondd ki és már itt sem vagyok! – a mondandóm végére, összeszorítottam a szemem, így könnyebb lesz elviselni és talán a könnyek sem buggyannak ki.
- Kinyitnád a szemed kérlek? – kérte igen türelmetlenül. Egy pillanatig hezitáltam, majd megtettem, amire kér. Tekintetünk találkozott, de nem sokáig bámulhattam két szemébe, ugyanis meglengetett valami feketét az orrom előtt.

- Mi ez? – kérdeztem feszülten és értetlenül.
- Nyisd ki! – utasított, mire remegő kezeim a kis doboz után nyúltak. Elvettem és kinyitottam a kis ékszeres dobozt. Egy gyönyörű gyűrű volt a kis dobozkában. Még mindig értetlenül emeltem rá a tekintetem. Lehet, hogy nagyon IQ light vagyok, de ebben a pillanatban semmit sem értettem. – Ezt nem így akartam… ennek máshogy kellett volna lennie! És ha nem kerül a kezedbe az az átkozott mobil, akkor sikerült volna. Körültekintőbbnek kellett volna lennem! Így megint csak félre értettél valamit és bele sem akarok gondolni, milyen dolgok járhattak a fejedben! – idegesnek tűnt, fel-alá járkált előttem és a fejét vakargatta. Én még mindig csak egyetlen dologra tudtam… itt nincs semmi félreértés.

- Ezen nem lehet mit félreérteni! – emlékeztettem az sms-re.
- Dehogynem! És természetesen neked sikerült! – nevetett fel keserűen.
- Gyűrűt vettél Emilienek… világos! – közöltem gúnyosan, mire idegesen megállt és felém fordult.
- Hát ez az… Nem Emilienek vettem ezt az átkozott gyűrűt! Ő segített kiválasztani neked… vagyis segített volna, de elkésett vele! Hogy vagy képes ennyire nem bízni bennem, ez már sértő komolyan mondom! – nem kiabált, de látszott, hogy nagyon vissza kell fognia magát.
- Azért ez elég félreérhető volt…

- Bizalom Kristen, bizalom! – szólt közbe, aminek most kivételesen örültem, mert fogalmam sem volt mit mondanék! Ha eddig nem akart elhagyni, most biztos megfordul a fejében. Ügyes vagy… ekkor marha is csak te lehetsz Stew!
- Sajnálom! – suttogtam lehajtott fejjel, szinte némán. Aztán eszembe jutott valami. – Szóval a gyűrű az enyém? - kérdeztem rémülten. És csak ekkor tudatosult bennem, hogy a szobában lévő félhomály a gyertyáknak köszönhető, amivel tele van rakva a szoba meg az asztal. Az asztal, ami megterítve ácsorgott a helyén. Csak egy dolog jutott eszembe erről…

- Igen! De ne nézz ilyen rémülten… nem fogom megkérni a kezed! – nyugtatott meg mosolyogva. Mondanom sem kell, mekkora kő esett le a szívemről!
- Akkor miért? – néztem rá egyre bambábban.
- Tudod hányadika van? – kérdezte reménykedve.
- Ja, 25.-e! – vágtam rá azonnal, de nem értettem miért fontos ez. – Miért? – értetlenkedtem tovább, mire mosolyogva a kezem után nyúlt.

- Negyed év… ma vagyunk együtt negyed éve, cica! – közölte szomorúan. Ebben a pillanatban a világ legnagyobb kreténjének éreztem magam. Bassza meg… bassza meg! Hogy voltam képes ezt elfelejteni? Azt hittem megcsal, pedig pont az ellenkezője. Túlságosan szeret, amit nem érdemlek meg.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom! – valahogy úgy éreztem, ezek csak üres szavak! Utáltam magam, nagyon. – Én vagyok a világ legrosszabb barátnője! – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem és úgy folytattam. – És igazuk van azoknak, akik azt mondják nem vagyok elég jó neked!

- Ezt meg ne halljam még egyszer! – fújtatott dühösen, miközben az állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézzek. – Egyáltalán hogy mondhatsz ilyet? Ha kettőnk közül valaki nem elég jó a másiknak az én vagyok! És nem, te vagy a világ legjobb barátnője! Még most sem hiszem el, hogy lehet ilyen piszok nagy mázlim! – szerettem volna elhinni, amiket mond, de nem ment.
- Jobbat érdemelsz! – sóhajtottam.
- Nem, nem és nem! Nálad jobb nincs és nekem nem kell senki más rajtad kívül! És erről nem beszélünk többet! – közölte ellentmondást nem tűrően. Bólintottam, nem akartam ezen vitatkozni. Örülök, hogy hajlandó volt elnézni nekem a baklövésemet. – Gyere ide! – kitárta a karját felém, én pedig örömmel bújtam ölelésébe. – Szeretlek Stew!

- Én is szeretlek Pattz! – bújtam még jobban hozzá.
Mosolyogva megfogta a kezem és az ujjamra húzta azt a meseszép gyűrűt. Aztán leültetett az asztalhoz, hogy megvacsorázhassunk.

*

A hátralévő pár napot együtt töltöttük Vancouverben, de hamar véget ért a hét és mi már csak azt vettük észre, hogy LA felé tartunk a gépen. Természetesen a paparazzik már vártak ránk, miért is maradnánk le egy ekkor szenzációról?! Hülye majmok…
Ma Rob a szállodájában aludt, én meg haza mentem anyukéhoz. Így volt a legjobb, mert anyám ugyan oda van Robért, tudom, hogy ma csak engem akar haza. Ha meg én mentem volna Robbal, tuti kiakad. Úgy örült nekem, mint aki ezer éve nem látott, mindent tudni akart! Alig bírtam csendre inteni, nem akart aludni engedni. Hiába magyaráztam neki, hogy holnap én tovább utazom.

Másnap reggel rohantam a stúdióhoz, hogy a srácokkal megnézzük a New Moon végleges verzióját. Aztán ismét haza, hogy összepakoljak és indulhassak a reptérre megint. Robbal csak a film közben tudtunk egymással foglalkozni… igen, azt hiszem a premieren nekünk is legalább akkora újdonság lesz, mint a nagyérdeműnek. A film végén még kerestünk egy félreeső sarkot, hogy hosszú csókokat váltva elbúcsúzzunk egymástól.
Ezt is melyik fasz találta ki, hogy nekem Taylorral kell mennem? Igazából szeretem a gyereket, de Robbal jobban szórakoznánk! Három hónapja szinte folyamatosan együtt vagyunk, őrjítő lesz ez a négy nap! Még szerencse, hogy Európába már édes négyesben megyünk…

Anyám otthon még károgott egy sort…azt hittem le fogom késni a repülőt, mikor még felrohant a naptejért, „ le ne égj Brazíliában” jelmondattal.
Aztán órákat unatkoztam végi Taylor mellett a gépen, nem volt valami beszédes kedvében, ahogy én sem! Brazíliába érve azonnal a szállodába menekítettek minket, hogy felkészülhessünk a holnapi eseményekre. Vagy egy órát beszéltem Robbal telefonon, alig bírtuk letenni, lehet holnap kirúgnak a filmből, mert olyan fáradt fejem lesz, hogy Bella megszégyenítésével fognak vádolni.

Reggel ahogy gondoltam alig bírtam felkelni. Elsőként interjúkra mentünk, ahol a filmről kellett beszélnünk, majd a sajtókonferencia következett. Ennél unalmasabb nem is lehetett volna.

Másnap már Mexikóban csináltuk végig ugyan ezt. Estére teljesen hulla voltam, ahogy Taylor is, de azért még átjött kicsit a szobámba, hogy ne egyedül szomorkodjak. Bár nem szomorkodtam volna, hanem Rob hívását vártam, ami perceken belül meg is érkezett.
- Szia! – az álmosságomat, mintha elfújták volna, újra éber és vidám lettem.
- Nahát cica, ilyen boldoggá tesz, hogy hallhatod a hangom? – kérdezte nevetéstől fulladozva. Jellemző, Mr. ego felszínre tört… biztos az a sok Kínai vagy Japán csaj ápolgatja neki. De még ez is hiányzik.

- Tudod, hogy igen! – gondoltam nem adom meg neki azt az örömet, hogy visszaszólok, mivel azt várja. Így csak szégyenlősen bevallottam gyengeségem tárgyát: Őt magát.
- Unalmas ez az egész nélküled! Azt akarom, hogy itt legyél! – nyavalygott a telefonba.
- Tudom, én is halálra unom magam nélküled! – végigdőltem a kanapén és megláttam Taylort. Róla meg is feledkeztem. Ciki, épp most mondtam, hogy untat. – Persze Taylor jó, hogy itt van… csak – valahogy nem tudtam folytatni, Taylor elnézően elmosolyodott, jelezve azt, tudja, hogy értem.

- Már csak hetvenkét óra, harmincöt perc és ő…ő húszon kilenc másodperc! – mondta teljes átéléssel.
- Még a másodperceket is számolod? – kérdeztem nevetve.
- Valamivel szórakoztatnom kell magam, különben már rég bediliztem volna! – felelte komoran.
- Nagyon- nagyon hiányzol édes! – sóhajtottam.
- Te is nekem! Megyek is aludni, hátha gyorsabban megy az idő! – nevetett fel, de valahogy cseppet sem volt vidám ez a nevetés.

- Az a baj, hogy én még aludni sem tudok rendesen nélküled! Legtöbbször csak forgolódom. Ez már kezd beteges lenni – mosolyogtam zavartan. Mi van ha hülyének néz és kinevet?
- Akkor én is nagyon beteget vagyok, mert ugyan ezek az elvonási tünetek jelentkeznek rajtam is! – sóhajtott elégedetten. Felsóhajtottam én is, legalább nem csak én vagyok ennyire bolond. Két marha, egy pár!
- Majd ápollak! – feleltem kacéran, amire azonnal ráharapott.
- Hogy? – kérdezte izgatottan.

- Hát… - kezdtem volna bele, aztán eszembe jutott, hogy Taylor is itt van. Hiába, ha Rob a közelben van – ha csak telefonon is -, nekem minden megszűnik. – Majd inkább megmutatom! – fejeztem be a mondatot.
- Alig várom! Szeretlek! – suttogta végszóként.
- Én is szeretlek! – a beszélgetés befejeztével, Taylorhoz fordultam.
- El ne kezdj mentegetőzni! – tartotta maga elé a kezét. – Egy élmény volt! – nevetett, miközben felkelt a kanapéról. – Holnap találkozunk, cica! – gúnyolódott, mire oldalba vágtam.
- Üdvözlöm Taylort! – vágtam vissza, mire csak egy nyelvöltést kaptam válasznak. Na látod babám, az érem másik oldalán már nem olyan vicces. Csak miután kislisszolt fogtam fel, hogy Tay, Robot is tisztán hallotta a telefonban. Na mind egy, úgyis tudja, mi van velünk.

Még egy napot dekkoltunk Mexikóban, aztán egy délutáni géppel visszaindultunk LA-be. Taylor egész úton rajtam röhögött, vagyis azon ahogy a lábam rángott az úton. El is sütött pár – inkább Kellanra jellemző- poént: „Elvonási tünetek? Nyugi mindjárt megkapod a Pattinson adagodat!” vagy „Ejnye Kristen, egy hetet nem bírsz ki?” Nem tudtam mit csinálni, csak vihogni, mint egy idióta. Még visszaszólni sem volt erőm, annyira eluralkodott rajtam a Rob utáni vágy. Nyugi, Stew…Már csak pár óra és ismét együtt lesztek!

Ezzel a tudattal szálltam ki a gépből és rohantam, hogy megkeressem anyám. Nagy meglepetésemre a reptéren a bátyám, Taylor várakozott rám. Megölelgettem, de nem bírtam a kíváncsiságommal.
- Nem úgy volt, hogy anya jön? – kérdeztem végül, mikor beszálltunk a kocsiba.
- De és üzeni, hogy nagyon sajnálja, de apával ment New Yorkba valami film tárgyalás kapcsán! – mondjuk nem zavar… várjunk csak? Anyámék New Yorkban, ergo a ház üres… zseni vagy Kristen! Azonnal előkaptam a mobilom és írni kezdtem.

„ Én Los Angelesben…anyámék New Yorkban…mi jut eszedbe? – remegve vártam a választ és röhögtem magamon. Tényleg idiótán festhettem kívülről. Hogy Taylornak mennyire igaza volt…pont, mint egy drogos! Nem is késlekedett sokáig, fél perc múlva már rezgett is a mobil.
„ Hétre ott vagyok…Szeretlek!” – na, pont ezért szeretem ezt a pasit!

Ahogy ígérte, hétre meg is érkezett! És mintha a gondolataimban olvasott volna, nem jött üres kézzel. Egy üveg tequilával a kezében, ultra szexin várakozott rám az ajtóban. Egyből berántottam és az üveget a székre hajítva – még szerencse, hogy párnás szék volt – az ölébe ugrottam. Neki sem kellett több, felvágtatott velem a szobámba és az ágyra döntve bebizonyította nekem, hogy Ő is annyira hiányolt, mint én Őt!

Egy dologgal nem számoltunk csak, miközben átszeretkeztük az éjszakát és megittuk a tequilát…nekünk ma szereplésünk van, nem is egy! A reggel – vagyis inkább délelőtt- fejvesztett kapkodásba torkollott.
Rob ügynöke csak a fejté csóválva megjegyezte, hogy látja hosszú éjszakánk volt és beterelt minket a sminkszobába. Egy órányi sminkeléssel sikerült eltüntetni az össze árulkodó karikát a szemem alól és a hajam is új pompával ragyogott. Egy falatnyi – semmit sem takaró – fekete ruhában szambáztam ki. Elégedetten elvigyorodtam, ahogy Rob álla már a földet nyaldosta… hiába ezek a miniruhák nagyon beindítják, vagyis nem a ruhák, ahogy egyszer már elmagyarázta: „Nem a miniruhára gerjedek be, hanem arra, tudom mi van alatta. Ilyenkor mindig elképzelem, hogyan tépném most le rólad, ezeket az átkozottul szexi darabokat!” Hiába, nem is Ő lenne…

A felvétel egész vicces volt, csak egy kínos kérdést kaptunk, de az is Tayloré lett a végén… neki mostanában úgyis favorit téma a kapcsolatunk, de most ügyesen terelt. Majd adok neki egy puszit érte. Na meg aztán ebből a témából lett Taylor „kétszer” téma. Végre nem csak mi kapjuk…
A hosszú felvétel után volt még egy dolgunk. Szépen elmentünk a társainkhoz a rajongói találkozóra. Szerencsére nem volt hosszú, és ahogy vége lett azonnal sprinteltem Rob után a színpad mögé. Páran még a színpadon vigyorogtak egy sort. Éppen Robbal kezdtem volna enyelegni, mikor Nikkit hallottam meg.

- Befejezni! Most inni megyünk! – szökkent mellénk Ash társaságában. Robra néztem, aki a szemeit forgatva jelezte, nem igazán van kedve ehhez.
- Ne kezdjétek! – dorgált, minket Ash. – Kristen bulit ígértél, ha hazajöttünk! – emlékeztetett az egyességünkre.
- Robsten is jön? – hallottuk meg Kellan vihogását, majd Rob kapott a hátára egy jól irányzott ütést.
- Robsten megy haza! – közöltem velük, mire felszisszentek.

- Öcsém, ti komolyan rossz hatással vagytok egymásra! Eddig ti voltatok a legnagyobb parti arcok a társaságban, akik minden buliban benne voltak…most meg csak otthon döngettek! – méltatlankodott a Kellan.
- Ez azért nem teljesen igaz! – szólalt meg Rob.
- Minden buli előtt könyörögni kell nektek! – kontrázott rá Nikki. – Két órát csak kibírtok!
És kibírtuk… nem könnyen, de megbirkóztunk vele. Imádom őket, tényleg a legjobb haverok a világon, de az egyetlen személy, akinek a társaságára vágytam, az nem meglepő módon Rob volt. Bár itt is együtt voltunk, de nem kettesben. Rob négy sörön, én pedig három vodkán – szárazon – voltam túl, mire végre elindultunk haza.

Másnap újabb kalandokban volt részünk, ami nem mást jelent, mint interjúkat és pletykára éhes riporterek kielégítését kifulladásig. Azt, hogy mennyire pletykára éhesek is, ma is bebizonyították. A megunhatatlan Robsten kérdést ma sem kerülhettem el, nem is egyszer tették fel, burkoltabbnál burkoltabb módokon, hogy Robbal együtt vagyunk-e. A végén már annyira untam a dolgot, hogy komolyan arra gondoltam bevallok mindent, de szerencsére a józan eszem kerekedett felül. Kedvesen elmagyaráztam, ész érvekkel az egyik riporternek, hogy soha nem fogom megválaszolni azt a kérdést, mert semmivel sem lenne könnyebb az életem tőle. Sőt…

Fáradtan indultam haza, ahol már anya és apa várt engem. Úgy gondoltam fáradtság ide vagy oda, itt az ideje, hogy apa is megtudja a Robbal való kapcsolatomat.
- Jól titkoljátok! – volt a válasz. Igazán nem zaklatta fel a dolog, elég semlegesen reagált a hallottakra. Aztán persze elmondta, hogy örül, mert Robot jó gyereknek tartja – az Ő szavaival élve – és reméli megbirkózunk a médiával. Felajánlotta, hogy ha összefut néhány lesifotóssal, majd elüti őket. Ha kettővel kevesebb van, már az is számít.
Lefekvés előtt még felhívtam Robot és elmeséltem neki, hogy apa is tudja már. Aztán aludtam is.

Az éjszaka megint nem telt túl jól, nehezen alszom nélküle. Éppen ezért a következő éjszakát már vele töltöttem a szállodájában és onnan indultunk másnap a reptérre, hogy Párizsban is tiszteletünket tegyük.

Mire oda értünk már este volt, és holnap már megyünk is tovább. Még szerencse, hogy a temérdek időzóna átrepülése igen fáradttá tett minket és nem volt szükségünk altatóra.
A következő napon egy sajtó tájékozatón vettünk részt, aminek az elején a rajongóknak is köszöntünk. A rendezvényt követően visszamentünk a szállodába, hogy összeszedjük a cuccainkat és elinduljunk a következő állomásra. Ami ebben az esetben nem jelent mást, mint Londont.

Azt hiszem többé nem tekintek rá úgy, mint egy egyszerű európai nagyvárosra. Már több annál számomra, hiszen ez Rob szülőhazája és az egyetlen hely a világon, ahol nyugodt lehet. A reptér felé haladva búcsút intettünk a francia rajongóknak és egy új kalandra készen szálltunk taxiba…

Hazatérés Vancouverből:
http://i43.tinypic.com/55fic7.jpg
New Moon vetítés:
http://i40.tinypic.com/dery9l.jpg
Indulás Brazíliába:
http://i44.tinypic.com/25zlbg4.jpg
Brazíliai megjelenés:
http://i44.tinypic.com/2gtoyls.jpg
Mexikói hajcihő:
http://i42.tinypic.com/211p3k8.jpg
Ismét otthon LA-ben:
http://i42.tinypic.com/1zmo2hg.jpg
Rajongói találkozó Los Angelesben(New Moon csapat):
http://i43.tinypic.com/2djw3r6.jpg
Kristen Robnál:
http://i41.tinypic.com/24o94pl.jpg
Érkezés Párizsba:
http://i44.tinypic.com/2afwl1y.jpg
Párizsi hajcihőn:
http://i42.tinypic.com/211qetx.jpg

Díj

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat.

Akiktől kaptam a díjat:

Nikimaci és Rosalic, akinek nagyon szépen köszönöm, hogy rám gonoltak!:)

Akiknek adnám a díjat:
1. Bunny
2. Angyalka
3. Kristen
4. Brianna
5. Drusilla
6. Doryka

Teszt:

Név: Lady
Becenév: van egy pár...
Lakhely: Bp.
Születési hely: Bp.
Magasság: 165 cm
Névnap: május 18.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: hamarosan
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol, német
Gyűjtemény: régen gyűjtöttem a porcelánbabákat...még most is megvannak:D
Cipőméret: 36-37
Iskola: főiskola
Kedvencek: olvasás, buli és barátok...meg a fagyi!!!!:P
Hobbi: síelés, olvasás, úszás és még sok egyéb
Zsebpénz: titok:P
Álom: huha, na ebből is van egy pár...
Szerencseszám: nincs
Szeretnék találkozni: RPattzXD
Háziállatok: van kutya meg macska is!

26. fejezet

Rejtély

Lányok, köszönöm a türelmet és a jutalmatok ez a fejezet! :P Jó nem… Szóval lehet, hogy nem fogtok szeretni ezután a fejezet után, sőt biztos!xD Ha valami nem világos lehet kérdezni a chatben, ha elolvastátok! Persze, csak olyat, amire válaszolhatok!:)
Na, de nem húzom tovább az időt!
Puszi: Lady

A telefon csörgésére ébredtem fel, de mire megfordultam, Rob már nem volt mellettem. Megdörzsöltem a szemem és kimásztam az ágyból, hogy megkeressem és megtudjam, ki az hajnalok hajnalán. Igazából tíz óra van, de mind egy.
Álmosan kibotorkáltam a nappaliba, aminek a közepén ott állt és éppen beszélt. Megálltam és vártam, hogy letegye.
- ez igaz, de nem a te dolgod!... nem… figyelj, ez nem a legalkalmasabb erre, majd megbeszéljük máskor!... jó, szia – letette, majd megfordult és úgy tűnt, mint aki meglepődött, hogy ott lát.

- Ki volt az? – kérdeztem ásítva. Beletúrt a hajába és egy pillanatnyi gondolkozás után válaszolt.
- A menedzserem – felelte tömören. Felvontam a szemöldököm a válasz hallatán, majd vállat vonva el akartam sétálni mellette. – Hova mész? – elkapta a derekam és visszahúzott magához.
- Cigizni indultam! – mondtam és igyekeztem lefejteni időközben csípőmre vándorolt kezeit.
- Inkább bújjunk vissza az ágyba! – kezei mintha rám ragadtak volna, nem engedtek. Sóhajtva engedtem a „kényszernek” és ismét Rob mellkasán találtam magam. Aminek örültem, hiszen az elkövetkezendő napokban megint forgatunk és alig lesz időnk egymásra.

*

Így is volt. Átkoztam Davidet, amiért teljesen leszívta az energiánkat és nem tudtunk rendesen egymással foglalkozni.
- Kicsim, hányra is megyünk? – szólt ki a fürdőszobából egyik este. A mai program Jackson koncert. De lehet, hogy én nem megyek, ugyanis ez a hiú félnótás már fél órája a fürdőszobában trónol és én nem jutok be. Még mindig zuhanyzásra állok sorba.
- Kilencre! – megálltam a fürdőszoba ajtóban és mily meglepő módon Rob éppen a haját babrálta a tükör előtt. – Ugye tudod, hogy pontosan tizenkét perce foglalkozol a hajaddal – egy lemondó sóhaj szakadt fel belőlem.
- Tényleg? Észre sem vettem – hát persze hogy nem vette. Fintorogva kimentem, hogy elővegyek néhány ruhát. El sem hittem, mikor végre bemehettem a fürdőszobába és elkezdhettem a készülődést.

Két óra múlva, fél óra késéssel – természetesen Rob miatt – már meg is érkeztünk a helyszínre. Nem volt nagyszabású buli, csak kevesen voltak és én pont ezt élveztem. Rob már legalább a hatodik sört itta zsinórban. Általában nem szokott zavarni, mivel én is szeretem a piát, de most valahogy nem tetszett.
Természetesen minden nő körülötte legyeskedett és a sör hatására, valahogy nem volt olyan visszautasító, mint szokott. Már elég régóta beszélgetett egy barnával, amit nem néztem jó szemmel. Sőt, a csaj fejét már el is képzeltem egy jó kis dárctáblaként, amelyet unalmas óráimban dobálhatok.

Mikor meguntam a beszélgetést Nikkivel – miközben folyamatosan szemmel tartottam Robot -, leültem egy asztalhoz. Úgy döntöttem nem idegesítem magam, miért ne beszélgethetne másokkal is.

Unottan pöckölgettem a szalvétámat, mikor Kellan és valami haverja leült hozzám. Velük kezdtem beszélgetni és meg is feledkeztem a zavarom okáról. Kellan haverja legalább olyan idióta volt, mint a mi mackó barátunk, így remekül szórakoztam rajta. Egyszer csak Rob csúszott mellém és néhány percnyi csönd után a fülemhez hajolt.

- Megyünk? – kérdezte sürgetően. Persze, hogy akkor akar menni, mikor végre jól érzem magam.
- Maradjunk még egy kicsit – néztem rá boci szemekkel.
- De én fáradt vagyok! – folytatta türelmetlenül.
- Én meg most kezdem magam jól érezni! – közöltem vele, mire felsóhajtott. – De ha szeretnél menj, én még maradok! – erre rám meredt, majd felvonta a szemöldökét és úgy válaszolt.
- Ahogy gondolod! – felállt és otthagyott, se puszi se pá. Megütközve bámultam magam elé, nem szokott ilyen lenni. Talán egy fél órát beszélgettem még a fiúkkal, de már koránt sem éreztem jól magam. Aztán úgy döntöttem megyek Rob után.

Beléptem a szobába és meglepetten tapasztaltam, hogy Roba a kanapén fekszik és unottan kacsolgatja a tv-t.
- Azt hittem fáradt vagy! – ledobtam a kabátomat és leültem vele szembe.
- Azt hittem nem érdekel! – mondta gúnyosan. Ennek tényleg van valami baja, nem csak én vagyok a paranoiás.
- Mi a franc bajod van? – kérdeztem kissé talán túl hevesen.
- Azon kívül, hogy egy idegen pasival szórakoztál és engem le se szartál semmi! – közölte két csatorna váltás között.
- Talán ha nem a kis barnával vagy elfoglalva, akkor nem kellett volna más társaságát keresnem! – fújtattam dühösen.

- Én nem…
- Persze, te sosem! – fogtam magam és a szoba felé indultam, nem volt kedvem vitatkozni vele. Mégis mit képzel ez? Ő szórakozik és még neki áll feljebb.
Jól felhúztam magam, még akkor is puffogtam, mikor a pizsamámat készültem átvenni. De mikor megfordultam, észrevettem, hogy az ajtónak támaszkodva figyel. Vajon mióta állhat ott?

- Kimennél? Szeretnék átöltözni! – hangomból csak úgy áradt a düh.
- Mióta kell kimennem, mikor átöltözöl? – kérdezte, miközben próbált elfojtani egy mosoly. Ilyen viccesnek találja? Lássuk ez mennyire tetszik neki.
- Most óta! Kifelé! – intetem neki, de egy tapodtat sem mozdult. – Hát jó! – fujtatva elindultam kifelé, gondoltam majd máshol átöltözöm. De ez csak terv maradt. Elkapta a karom és a falhoz szorított.

- Nagyon beindít, mikor ilyen vagy! – suttogta a nyakamhoz. Beleborzongtam, ahogy lehelete finoman csiklandozta azt a területet. Rob elégedetten elmosolyodott, ahogy észlelte a hatását. Én meg felsóhajtottam, mikor megéreztem finom nyelvét a nyakamon. Elég Kristen, állj ellen!
- Azt hiszed ennyivel el van intézve? Mert akkor nagyot tévedsz. Nem érdemeltem ki ezt a viselkedést! – igyekeztem minél határozottabban mondani, de a mondta közben, néha elakad a lélegzetem.

- Igazad van! – elhúzódott a nyakamtól és komoly tekintetét az enyémbe fúrta. – Sajnálom, de nem bírom elviselni, ha egy pasi akár csak rád néz! Csak magamnak akarlak – komoly tekintetéből valami furcsa, új dolgot olvastam ki. Mintha félne…
- Csak a tiéd vagyok! – nyögtem elkápráztatva kitartóan vizslató szemeitől. Aztán valami furcsa kezdődött. Először egy szenvedélyes csókkal örvendeztetett meg, alig kaptam levegőt, ahogy nyelveink vadul játszottak egymással. Már vártam a folytatást, de nem az történt amire számítottam.

Rob egy cseppet sem finomnak nevezhető módon lehúzta rólam a pólóm, de ez még csak a kezdet volt. Ugyan így szabadított meg a többi ruhámtól is. Ledöbbenve álltam a falnál, nem értettem, most mi van. De nem zavartatta magát, egy pillanat alatt megszabadult a saját ruháitól is – a segítségem nélkül - és az ágy felé húzott. Meg akartam kérdezni, mégis mit tervez most, de nem volt rá lehetőségem. Leült az ágyra és se szó, se beszéd engem az ölébe rántott.
Több dolog történt egy időben. Megéreztem magamban, mire Robbal szinkronban felnyögtem. Testem átjárta az ismerős bizsergés és ebben a pillanatban már semmi sem érdekelt. Csak Ő! Kezei a fenekemre csúsztak, erősen tartva. Furcsa, nem volt semmi előjáték, mégis annyira élveztem, mintha már egy órája várnék erre.

Rob hangosan nyögve a melleimet szívogatta és egyre gyorsabban mozgott.
Körmeimmel végigszántottam meztelen hátán, mire finoman beleharapott az érzékeny bőrbe. Teljes eufóriában kapaszkodtam vállaiba, semmit sem lassítva a Rob által diktált észveszejtő tempón. Úgy éreztem menten felrobbanok, túl sok volt nekem. Arcomat nyögve Rob nyakába temettem, miközben beleharaptam. Egyre jobban szorított és egyre hangosabban nyögött, amiből tudtam, hogy nemsokára bekövetkezik. Én is a végén jártam már, egyre közeledett a felszabadító érzés.

Aztán hirtelen bekövetkezett, hullámokban öntött el a végső gyönyör. Szavakkal nehéz lenne leírni, mit éreztem akkor. Éreztem, ahogy Rob teste megfeszül alattam és végső üvöltése is biztosított róla, hogy Ő is révbeért. Kimerülten dőltem a mellkasának, miközben karjai bilincsként zárultak körém. Testem még mindig remegett és a levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Rob lélegzete simogatta a vállamat, ahogy apró csókokat lehelt rá. Néhány perc után képes volta ismét érzékelni a külvilágot és nagy nehezen felemeltem a fejem, hogy Rob arcára nézhessek. Tekintetéből sütött az aggodalom. Hiába mosolyogtam erőtlenül, Ő továbbra is feszülten figyelt.

- Ez… ez
- Tudom! Bocsáss meg, nem tudom mi ütött belém. Képtelen voltam türtőztetni magam, én…
- Hé-hé! Nem hagytad, hogy befejezzem! Ez egyszerűen csodálatos volt. Én nagyon élveztem! – motyogtam kicsit zavartan.
- Ezt nem csak azért mondod…
- Nem! – szóltam közbe gyorsan. – Komolyan mondom Rob!
- Akkor jó, mert én is és nagyon rosszul éreztem volna magam, ha neked nem lett volna jó! – mosolyogva belecsókolt a mellkasomba, majd eldőlt az ágyon, magával húzva engem is. – Szeretlek cica!
- Én is szeretlek! – utolsó erőmmel lemásztam róla, hogy mellégördülve megcsókoljam.

Másnap reggel egy kis reggelivel ébresztettem, amit ugyan nem én csináltam, hanem a szálloda, de nagyon büszke voltam magamra. Aztán cigizés közben épp azt ecseteltem neki, hogy már alig van egy hónap a forgatásból és kezdhetjük a promóciós körutunkat. De a telefonja megzavart minket. Elővette, de csak nézete és nem vette fel, majd visszacsúsztatta a zsebébe.
- Nem veszed fel? – kérdeztem meglepetten, hiszen Ő mindig felveszi.
- Nem, mert indulnunk kell! – felállított az öléből és befelé kezdett terelni. Valami nem stimmel vele…egy óra múlva kell odaérni a forgatásra. Ki lehet, akivel ennyire nem akar beszélni és mi az amiről nekem nem akar beszélni.

Ezzel a kérdéssel szórakoztattam magam egész nap, David ki is volt bukva rám, mert sok szöveget rontottam és nem tudtam figyelni. Rob már végzett a jeleneteivel, már csak nekem volt egy. A kamerák mögül figyelt, ahogy – szerinte – csodálatosan alakítom a szerepem. Éppen David azt magyarázta, mit kéne máshogy csinálnom, mikor ismét Robra tévedt a tekintetem. Aki éppen akkor indult meg a telefonjával a kezében kifelé.
- Kristen! Figyelsz? – integetett David a képembe.
- Öhm, persze, csak ki mehetnék egy pillanatra? – meg sem vártam a válaszát, hanem kikerültem és Rob után siettem.

- Láttam, hogy hívtál… persze, ezt meg kell még beszélnünk pontosan…nem hiszem, hogy tudja… – ebben a pillanatban hátra fordult és én lebuktam. – Ö, majd visszahívlak, most nem alkalmas! Szia. – azt hittem leég a bőr a képemről. Lehajtott fejjel piszkáltam a parókát a fejemen. Közelebb lépett és kérdően belefúrta tekintetét az enyémbe.
- Csak nem tudtam, hova tűntél! – magyaráztam a kínos helyzetet, de nyilván valóan nem vette be. – Na ne nézz már így… csak aggódtam! – közelebb léptem és próbáltam nagyon ártatlan fejet vágni.
- Akkor menjünk vissza, hogy minél előbb végezzünk! – gyengéden megcsókolt és visszaterelt a forgatásra.
Talán megint csak én vagyok paranoiás és nem is titkol semmit.

*

A következő héten Rob ügynöke elhívott minket vacsorázni és Sam is evünk tartott. Stephanie szerint ez egy eldugott étterem, nem leszünk feltűnőek. Mint kiderült nem ok nélkül mentünk és nem is csak a puszta kedvesség vezérelte erre. Bár jó fej a nő, egész bírom.
A vacsora közben elkezdett a kapcsolatunkról érdeklődni, hogy mennyire akarjuk ezt nyilvánosan felvállalni. Robbal szinkronban, azonnal rávágtuk, hogy semminyire. Ez a magánügyünk és nem szeretnénk ha a sajtó ezen csámcsogna. Hiszen amíg csak találgatnak, nem olyan veszélyes a dolog.

Stephanie közölte velünk, hogy örül, hogy így gondoljuk, mert a Summit is ezt akarja. Ám ők nem feltétlenül a magánéletünket féltik, hanem a saját hírnevüket. Hiszen amíg találgatnak rólunk és érdekesek vagyunk, addig nekik jó. Plusz szerintük nem tenne jót a filmnek, ha a kapcsolatunk kiderülne és mondjuk szakítanánk… Igazából leszarom őket, ha ezt akarják ez lesz. Nekünk itt nem sok szavunk van. De így nekünk is jobb, ezt már rég megbeszéltük Robbal. Kíváncsi voltam a Summit mikor áll elő ezzel, már vártam.

Amint vége szakadt a kínos témának, már oldottabb lett a hangulat. Éppen Sam viccén nevettünk, mikor egy kiscsaj odajött hozzánk. Robbal mosolyogva fordultunk felé, gondoltuk aláírást szeretne.

- Hogy gondolod, hogy Rob tényleg a tied lehet? Nézz már magadra és nézz rá…sokkal jobb nálad és jobbat érdemel mint te! Te csak egy kis senki vagy, aki azt hiszi több lehet, ha Robbal nyomul! De nem… jó lenne ha észrevennéd magad és békén hagynád végre őt, te kis hülye ribanc! – azt hittem menten leájulok a székről. Nem hittem el, hogy ezt tényleg az én fejemhez vágja hozzá. Megkövülve ülte ott és néztem, ahogy elégedetten elsétál. A többiek is csak tátott szájjal bámultak utána, kivéve egy valakit.
Rob egy sor káromkodást elszavalva pattant fel a székéből és megindult a csaj után, de elkaptam a karját.

- Engedj el Kristen, ezt nem teheti! – fortyogta és azt hittem mindjárt felrobban.
- Haver, ha utána mész, akkor semmivel sem leszel több nála! – Sam mellém állt és próbálta meggyőzni Robot.
- Nem érdekel! – szűrte a fogai közt és megint meg akart indulni.
- Rob… Rob nézz rám! – fogtam és magam felé fordítottam a fejét. Szemeiben csak úgy lobogott a düh. – Édes ez az egész nem ér ennyit…
- Hogy nem ér ennyit? Senki nem mondhat neked ilyeneket! Érted? Senki! – dünnyögte még mindig megfeszült testel. Ez a Rob egész megrémített. Soha nem láttam még ennyire kikelni önmagából.

- Kérlek! – kétségbeesetten néztem rá, mire tekintete megenyhült. Kaptam az alkalmon és visszaültem a székre, magammal húzva őt is, mielőtt megint rájön a gyilkolhatnék. Tudtam, ha most a lány után ment volna, nem bírta volna fékezni magát és olyat tesz, amit megbán. Kezeinket összekulcsoltam és csendben vártam, hogy teljesen lenyugodjon.
- Legalább Kristennek helyén van az esze! Szerencs, hogy így tud rád hatni! – mosolyogott rám elismerően Sam.
- Nem tudom te mit tettél volna a helyemben, ha valaki ilyeneket mond a barátnődnek! Inkább engedtetek volna utána – még mindig nem volt teljesen magánál, éreztem, hogy a dühtől újra megfeszül a teste.

- Köszönöm, hogy nem mentél utána! – odahajoltam hozzá és megsimítottam a mellkasát, amitől megint enyhülni látszott. Piszmogott valamit az orra alatt, de nem hagytam, hogy ismét beleélje magát. Fogtam magam és megcsókoltam. Még szerencse, hogy egy eldugott sarokban volt az asztal, így csak Stephanie és Sam kezdett zavartan mással foglalkozni, miközben mi teljes átéléssel ízlelgettük egymása ajakit, cseppet sem foglalkozva azzal, ki mit gondol.
Egy idő után Sam feltűnően megköszörülte a torkát, mire nagy nehezen elszakadtunk egymástól.
Rob most már teljesen lenyugodott, bennem meg kezdett tudatosulni, miket is vágtak a fejemhez az imént. Eddig túlzottan lefoglalt Rob leszerelése, nem volt lehetőségem átgondolni a történteket.
Eldugott hely ide vagy oda a paparazzikat sajnos így sem sikerült elkerülni. Még a szállodában is ott voltak. Emiatt elég idegesek is voltunk.

*

Valahogy nem bírtam elfelejteni amit a fejemhez vágtak, beárnyékolta a napjaimat és az elkövetkezendő heteket is. Rob nem értette mi bajom van, nem mondtam neki, nem voltam hajlandó az esetről beszélni. Ő próbálta volna, de én mindig lerendeztem egy „nem érdekel” válasszal. Pedig ez hazugság volt. Sokszor gondoltam vissza azokra a szavakra… tudtam, hogy a legtöbb tini lány utál engem – még így is, hogy nem biztosak abban, hogy tényleg Rob barátnője vagyok – és azt gondolják nem illek hozzá. Igazából én sem értem mit eszik rajtam. Rossz bele gondolni mire lennének képesek, ha felvállalnánk a kapcsolatunkat!
Egyik hétvégére haza utaztam, bár nem szívesen hagytam itt Robot, de anyám már nyaggatott, így muszáj volt meglátogatnom. És apával is rég találkoztam már.

Egyik szabadnapunkon éppen a kanapén szürcsöltem a kávém, mikor Rob telefonja megcsörrent.
- Igen?... most nem alkalmas… elég rosszul hallak amúgy is… ja…rendben, akkor lemegyek most, hátha ott jobb! – felkaptam a fejem a beszélgetésre. Miért van az, hogy mostanában elég sok telefonbeszélgetésében szerepel a most nem alkalmas válasz? Mégis mi nem alkalmas. Az elmúlt héten is többször hívták és ha én ott voltam, a beszélgetés mindig furcsán titokzatos volt. Lehet, hogy tényleg az agyamra ment a csaj által lenyomott szöveg. Mindenesetre rossz előérzetem volt.

- Ki volt az? – már csak megszokásból kérdeztem rá, mert a választ már úgy is tudtam. Általában ezek az alternatívák vannak: a menedzserem, az ügynököm, a rendező vagy valamelyik barátja.
- Egy barátom… de nem volt jó a vétel úgyhogy lemegyek telefonálni! És lehet, hogy átugrom Jacksonhoz is, valamit akart mondani! – hadarta, de olyan gyorsan, hogy válaszolni sem volt időm. Bár azt sem tudom mit mondtam volna. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra és már ott sem volt.

- Neked is szia! – hallottam meg Ash hangját. – Jaj de sietős! – puffogott és bevágta az ajtót. – Hova siet? – kérdezte Ash és leült mellém.
- Állítólag telefonálni! – sóhajtottam és beleittam a kávémba.
- Állítólag? Ez nem hangzik túl jól – már meg is bántam, hogy kiejtettem a számon, ez hosszú lesz. – Nem akarsz mesélni? – kérdezte sürgetőleg.
- Áh, lehet, hogy csak én vagyok kicsit paranoiás. De mostanában úgy érzem titkol valamit és érdekes telefonokat kap! Valami nem stimmel – Ash arca megváltozott, mintha gondolkodna valamin.
- Úgy érted… - jelentőségteljesen elhallgatott a mondat végén.
- Nem tudom, mondom, lehet csak én reagálom túl! – legyintettem, pedig rossz előérzetem még mindig megvolt.

- Nem tudom Kris nehezen tudom elképzelni Robról, hogy megcsalna. De az ilyen előérzetekre érdemes odafigyelni! – Ash szavai még jobban összezavartak. Talán igaza van és jobban kéne figyelnem. – De azért jöttem, mert jövő héten mi már nem leszünk itt! – a mondat végére elszomorodott. Valóban, a csapat megint feloszlik. A jövő héten már csak Rob és én leszünk itt, hogy leforgassunk még néhány Edward-Bella jelenetet.
- Tudom és szomorú is vagyok. Egy búcsú buli? – kérdeztem. Ash szeme felragyogott, tudtam én, hogy erre vágyik. Ha már a stáb bulin nem voltam ott – mert nem volt kedvem, de Rob ott volt egy kicsit -, akkor legalább egy ilyet kell csinálni.

*

Az utolsó héten már tényleg csak Rob és én voltunk a szereplők közül. Hiányoztak a többiek, de a buli nagyon jól sikerült. Ash már szervezi a következőt, mikor mindenki Los Angelesben lesz.

Unottan nyomkodtam a telefonom és Robra vártam, aki megint elment valahova. Hírtelen valami pittyent egyet. Az asztalra néztem, amin Rob telefonja hevert, úgy tűnik itthon hagyta. Azonnal érte nyúltam, majd figyelmeztettem magam, hogy ezt nem kéne. Bíznom kell benne, nem használhatom ki, hogy nincs itt. Sajnos az az énem nyert, aki meg akarta nézni. Úgy döntöttem nem olvasom el, csak megnézem ki írta. De ahogy megláttam a nevet, azonnal meggondoltam magam. Emilie… Megnyitottam az sms- t és már az első mondatnál padlót fogtam.

„Rob ezek a gyűrűk gyönyörűek! Remélem még nem késtem el… szóval én azt választanám, amit elsőre néztünk, de természetesen ez a te döntésed! Bármelyiket választod tökéletes lesz! Már nagyon kíváncsi vagyok!;) Em”

Azt hittem ott helybe elájulok! Az ereimben meghűlt a vér, a külvilágot már alig észleltem. Ahogy felfogtam mit jelentenek az előbb olvasott szavak, már biztos voltam benne, nem tévedtem. A megérzésem jó volt. Megcsaltak… megcsalt! A szemeim égni kezdtek, a düh egyre jobban terjedt szét bennem. Hogy is gondoltam, hogy elég jó vagyok neki? Csak addig kellettem amíg nem jön egy jobb.
Aztán tompán ugyan, de meghallottam a szobában lévő vonalas telefon csörgését. Odasétáltam és akár egy zombi a fülemhez emeltem.

- Igen? – kérdeztem színtelen hangon.
- Kristen kérlek, gyere a szobámba! – válaszolt az ismerős hang.
- Megyek! – feleltem és letettem a kagylót. Megyek… hogyne mennék? Már nem is érdekel mit keres ott, mikor azt mondta valamit el kell intéznie a városban. Nyilván most akarja közölni velem a dolgot! De előtte még lesz egy pár szavam hozzá. Ahogy felfogtam, hogy vége a könnyek előbuggyantak a szememből. Egy percig némán álltam és bámultam magam elé, majd megtöröltem az orrom és elindultam, hogy végső sebet ejtsen rajtam.

A szoba előtt nagy levegőt vettem, eszemben sem volt kopogni, csak egyszerűen benyitottam. Rob a szoba közepén állt, úgy tűnt már várt rám…

Képek:

Rob és Kristen távoznak az étteremből:
http://i45.tinypic.com/hvck76.jpg
http://i50.tinypic.com/2nr3kok.jpg
Szállodában:
http://i46.tinypic.com/jq6xhl.jpg
Kristen haza látogat:
http://i47.tinypic.com/2mc7dc5.jpg