Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott!:) Na, de végre itt van és nem is szövegelek, hogy olvashassátok is! Csak annyit, hogy most a végén temérdek kép van, mivel el egy elég hosszú időszakot ölel fel ez a rész! Remélem tetszeni fog!:D
Puszi: Lady
Nem szólt semmit csak állt a félhomályban és bámult. Aztán egy káprázató mosolyt villantott felém, amitől a szívem kihagyott egy ütemet! Figyelmeztetnem kellett magam, hogy miért vagyok itt… hogy mit csinált, mert egy pillanatra megfeledkeztem arról, mire is készül most. Felöltöttem a legzordabb arckifejezésemet és egyre közelebb araszoltam hozzá. Erre már az Ő mosolya is leolvadt, sőt egyenesen rémült lett. Mikor elé értem fogtam és a kezébe nyomtam a telefont, egy szót sem szóltam, csak figyeltem, ahogy értetlenül olvasni kezdi a már megnyitott üzenetet.
- Kristen… - kezdett bele teljes nyugalommal, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Ennyire könnyedén fogja közölni velem, hogy vége?
- Hogy voltál képes erre? Játszottál velem… mióta tart ez köztetek? Könnyítsük meg a dolgot rendben? Mondd ki és már itt sem vagyok! – a mondandóm végére, összeszorítottam a szemem, így könnyebb lesz elviselni és talán a könnyek sem buggyannak ki.
- Kinyitnád a szemed kérlek? – kérte igen türelmetlenül. Egy pillanatig hezitáltam, majd megtettem, amire kér. Tekintetünk találkozott, de nem sokáig bámulhattam két szemébe, ugyanis meglengetett valami feketét az orrom előtt.
- Mi ez? – kérdeztem feszülten és értetlenül.
- Nyisd ki! – utasított, mire remegő kezeim a kis doboz után nyúltak. Elvettem és kinyitottam a kis ékszeres dobozt. Egy gyönyörű gyűrű volt a kis dobozkában. Még mindig értetlenül emeltem rá a tekintetem. Lehet, hogy nagyon IQ light vagyok, de ebben a pillanatban semmit sem értettem. – Ezt nem így akartam… ennek máshogy kellett volna lennie! És ha nem kerül a kezedbe az az átkozott mobil, akkor sikerült volna. Körültekintőbbnek kellett volna lennem! Így megint csak félre értettél valamit és bele sem akarok gondolni, milyen dolgok járhattak a fejedben! – idegesnek tűnt, fel-alá járkált előttem és a fejét vakargatta. Én még mindig csak egyetlen dologra tudtam… itt nincs semmi félreértés.
- Ezen nem lehet mit félreérteni! – emlékeztettem az sms-re.
- Dehogynem! És természetesen neked sikerült! – nevetett fel keserűen.
- Gyűrűt vettél Emilienek… világos! – közöltem gúnyosan, mire idegesen megállt és felém fordult.
- Hát ez az… Nem Emilienek vettem ezt az átkozott gyűrűt! Ő segített kiválasztani neked… vagyis segített volna, de elkésett vele! Hogy vagy képes ennyire nem bízni bennem, ez már sértő komolyan mondom! – nem kiabált, de látszott, hogy nagyon vissza kell fognia magát.
- Azért ez elég félreérhető volt…
- Bizalom Kristen, bizalom! – szólt közbe, aminek most kivételesen örültem, mert fogalmam sem volt mit mondanék! Ha eddig nem akart elhagyni, most biztos megfordul a fejében. Ügyes vagy… ekkor marha is csak te lehetsz Stew!
- Sajnálom! – suttogtam lehajtott fejjel, szinte némán. Aztán eszembe jutott valami. – Szóval a gyűrű az enyém? - kérdeztem rémülten. És csak ekkor tudatosult bennem, hogy a szobában lévő félhomály a gyertyáknak köszönhető, amivel tele van rakva a szoba meg az asztal. Az asztal, ami megterítve ácsorgott a helyén. Csak egy dolog jutott eszembe erről…
- Igen! De ne nézz ilyen rémülten… nem fogom megkérni a kezed! – nyugtatott meg mosolyogva. Mondanom sem kell, mekkora kő esett le a szívemről!
- Akkor miért? – néztem rá egyre bambábban.
- Tudod hányadika van? – kérdezte reménykedve.
- Ja, 25.-e! – vágtam rá azonnal, de nem értettem miért fontos ez. – Miért? – értetlenkedtem tovább, mire mosolyogva a kezem után nyúlt.
- Negyed év… ma vagyunk együtt negyed éve, cica! – közölte szomorúan. Ebben a pillanatban a világ legnagyobb kreténjének éreztem magam. Bassza meg… bassza meg! Hogy voltam képes ezt elfelejteni? Azt hittem megcsal, pedig pont az ellenkezője. Túlságosan szeret, amit nem érdemlek meg.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom! – valahogy úgy éreztem, ezek csak üres szavak! Utáltam magam, nagyon. – Én vagyok a világ legrosszabb barátnője! – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem és úgy folytattam. – És igazuk van azoknak, akik azt mondják nem vagyok elég jó neked!
- Ezt meg ne halljam még egyszer! – fújtatott dühösen, miközben az állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézzek. – Egyáltalán hogy mondhatsz ilyet? Ha kettőnk közül valaki nem elég jó a másiknak az én vagyok! És nem, te vagy a világ legjobb barátnője! Még most sem hiszem el, hogy lehet ilyen piszok nagy mázlim! – szerettem volna elhinni, amiket mond, de nem ment.
- Jobbat érdemelsz! – sóhajtottam.
- Nem, nem és nem! Nálad jobb nincs és nekem nem kell senki más rajtad kívül! És erről nem beszélünk többet! – közölte ellentmondást nem tűrően. Bólintottam, nem akartam ezen vitatkozni. Örülök, hogy hajlandó volt elnézni nekem a baklövésemet. – Gyere ide! – kitárta a karját felém, én pedig örömmel bújtam ölelésébe. – Szeretlek Stew!
- Én is szeretlek Pattz! – bújtam még jobban hozzá.
Mosolyogva megfogta a kezem és az ujjamra húzta azt a meseszép gyűrűt. Aztán leültetett az asztalhoz, hogy megvacsorázhassunk.
*
A hátralévő pár napot együtt töltöttük Vancouverben, de hamar véget ért a hét és mi már csak azt vettük észre, hogy LA felé tartunk a gépen. Természetesen a paparazzik már vártak ránk, miért is maradnánk le egy ekkor szenzációról?! Hülye majmok…
Ma Rob a szállodájában aludt, én meg haza mentem anyukéhoz. Így volt a legjobb, mert anyám ugyan oda van Robért, tudom, hogy ma csak engem akar haza. Ha meg én mentem volna Robbal, tuti kiakad. Úgy örült nekem, mint aki ezer éve nem látott, mindent tudni akart! Alig bírtam csendre inteni, nem akart aludni engedni. Hiába magyaráztam neki, hogy holnap én tovább utazom.
Másnap reggel rohantam a stúdióhoz, hogy a srácokkal megnézzük a New Moon végleges verzióját. Aztán ismét haza, hogy összepakoljak és indulhassak a reptérre megint. Robbal csak a film közben tudtunk egymással foglalkozni… igen, azt hiszem a premieren nekünk is legalább akkora újdonság lesz, mint a nagyérdeműnek. A film végén még kerestünk egy félreeső sarkot, hogy hosszú csókokat váltva elbúcsúzzunk egymástól.
Ezt is melyik fasz találta ki, hogy nekem Taylorral kell mennem? Igazából szeretem a gyereket, de Robbal jobban szórakoznánk! Három hónapja szinte folyamatosan együtt vagyunk, őrjítő lesz ez a négy nap! Még szerencse, hogy Európába már édes négyesben megyünk…
Anyám otthon még károgott egy sort…azt hittem le fogom késni a repülőt, mikor még felrohant a naptejért, „ le ne égj Brazíliában” jelmondattal.
Aztán órákat unatkoztam végi Taylor mellett a gépen, nem volt valami beszédes kedvében, ahogy én sem! Brazíliába érve azonnal a szállodába menekítettek minket, hogy felkészülhessünk a holnapi eseményekre. Vagy egy órát beszéltem Robbal telefonon, alig bírtuk letenni, lehet holnap kirúgnak a filmből, mert olyan fáradt fejem lesz, hogy Bella megszégyenítésével fognak vádolni.
Reggel ahogy gondoltam alig bírtam felkelni. Elsőként interjúkra mentünk, ahol a filmről kellett beszélnünk, majd a sajtókonferencia következett. Ennél unalmasabb nem is lehetett volna.
Másnap már Mexikóban csináltuk végig ugyan ezt. Estére teljesen hulla voltam, ahogy Taylor is, de azért még átjött kicsit a szobámba, hogy ne egyedül szomorkodjak. Bár nem szomorkodtam volna, hanem Rob hívását vártam, ami perceken belül meg is érkezett.
- Szia! – az álmosságomat, mintha elfújták volna, újra éber és vidám lettem.
- Nahát cica, ilyen boldoggá tesz, hogy hallhatod a hangom? – kérdezte nevetéstől fulladozva. Jellemző, Mr. ego felszínre tört… biztos az a sok Kínai vagy Japán csaj ápolgatja neki. De még ez is hiányzik.
- Tudod, hogy igen! – gondoltam nem adom meg neki azt az örömet, hogy visszaszólok, mivel azt várja. Így csak szégyenlősen bevallottam gyengeségem tárgyát: Őt magát.
- Unalmas ez az egész nélküled! Azt akarom, hogy itt legyél! – nyavalygott a telefonba.
- Tudom, én is halálra unom magam nélküled! – végigdőltem a kanapén és megláttam Taylort. Róla meg is feledkeztem. Ciki, épp most mondtam, hogy untat. – Persze Taylor jó, hogy itt van… csak – valahogy nem tudtam folytatni, Taylor elnézően elmosolyodott, jelezve azt, tudja, hogy értem.
- Már csak hetvenkét óra, harmincöt perc és ő…ő húszon kilenc másodperc! – mondta teljes átéléssel.
- Még a másodperceket is számolod? – kérdeztem nevetve.
- Valamivel szórakoztatnom kell magam, különben már rég bediliztem volna! – felelte komoran.
- Nagyon- nagyon hiányzol édes! – sóhajtottam.
- Te is nekem! Megyek is aludni, hátha gyorsabban megy az idő! – nevetett fel, de valahogy cseppet sem volt vidám ez a nevetés.
- Az a baj, hogy én még aludni sem tudok rendesen nélküled! Legtöbbször csak forgolódom. Ez már kezd beteges lenni – mosolyogtam zavartan. Mi van ha hülyének néz és kinevet?
- Akkor én is nagyon beteget vagyok, mert ugyan ezek az elvonási tünetek jelentkeznek rajtam is! – sóhajtott elégedetten. Felsóhajtottam én is, legalább nem csak én vagyok ennyire bolond. Két marha, egy pár!
- Majd ápollak! – feleltem kacéran, amire azonnal ráharapott.
- Hogy? – kérdezte izgatottan.
- Hát… - kezdtem volna bele, aztán eszembe jutott, hogy Taylor is itt van. Hiába, ha Rob a közelben van – ha csak telefonon is -, nekem minden megszűnik. – Majd inkább megmutatom! – fejeztem be a mondatot.
- Alig várom! Szeretlek! – suttogta végszóként.
- Én is szeretlek! – a beszélgetés befejeztével, Taylorhoz fordultam.
- El ne kezdj mentegetőzni! – tartotta maga elé a kezét. – Egy élmény volt! – nevetett, miközben felkelt a kanapéról. – Holnap találkozunk, cica! – gúnyolódott, mire oldalba vágtam.
- Üdvözlöm Taylort! – vágtam vissza, mire csak egy nyelvöltést kaptam válasznak. Na látod babám, az érem másik oldalán már nem olyan vicces. Csak miután kislisszolt fogtam fel, hogy Tay, Robot is tisztán hallotta a telefonban. Na mind egy, úgyis tudja, mi van velünk.
Még egy napot dekkoltunk Mexikóban, aztán egy délutáni géppel visszaindultunk LA-be. Taylor egész úton rajtam röhögött, vagyis azon ahogy a lábam rángott az úton. El is sütött pár – inkább Kellanra jellemző- poént: „Elvonási tünetek? Nyugi mindjárt megkapod a Pattinson adagodat!” vagy „Ejnye Kristen, egy hetet nem bírsz ki?” Nem tudtam mit csinálni, csak vihogni, mint egy idióta. Még visszaszólni sem volt erőm, annyira eluralkodott rajtam a Rob utáni vágy. Nyugi, Stew…Már csak pár óra és ismét együtt lesztek!
Ezzel a tudattal szálltam ki a gépből és rohantam, hogy megkeressem anyám. Nagy meglepetésemre a reptéren a bátyám, Taylor várakozott rám. Megölelgettem, de nem bírtam a kíváncsiságommal.
- Nem úgy volt, hogy anya jön? – kérdeztem végül, mikor beszálltunk a kocsiba.
- De és üzeni, hogy nagyon sajnálja, de apával ment New Yorkba valami film tárgyalás kapcsán! – mondjuk nem zavar… várjunk csak? Anyámék New Yorkban, ergo a ház üres… zseni vagy Kristen! Azonnal előkaptam a mobilom és írni kezdtem.
„ Én Los Angelesben…anyámék New Yorkban…mi jut eszedbe? – remegve vártam a választ és röhögtem magamon. Tényleg idiótán festhettem kívülről. Hogy Taylornak mennyire igaza volt…pont, mint egy drogos! Nem is késlekedett sokáig, fél perc múlva már rezgett is a mobil.
„ Hétre ott vagyok…Szeretlek!” – na, pont ezért szeretem ezt a pasit!
Ahogy ígérte, hétre meg is érkezett! És mintha a gondolataimban olvasott volna, nem jött üres kézzel. Egy üveg tequilával a kezében, ultra szexin várakozott rám az ajtóban. Egyből berántottam és az üveget a székre hajítva – még szerencse, hogy párnás szék volt – az ölébe ugrottam. Neki sem kellett több, felvágtatott velem a szobámba és az ágyra döntve bebizonyította nekem, hogy Ő is annyira hiányolt, mint én Őt!
Egy dologgal nem számoltunk csak, miközben átszeretkeztük az éjszakát és megittuk a tequilát…nekünk ma szereplésünk van, nem is egy! A reggel – vagyis inkább délelőtt- fejvesztett kapkodásba torkollott.
Rob ügynöke csak a fejté csóválva megjegyezte, hogy látja hosszú éjszakánk volt és beterelt minket a sminkszobába. Egy órányi sminkeléssel sikerült eltüntetni az össze árulkodó karikát a szemem alól és a hajam is új pompával ragyogott. Egy falatnyi – semmit sem takaró – fekete ruhában szambáztam ki. Elégedetten elvigyorodtam, ahogy Rob álla már a földet nyaldosta… hiába ezek a miniruhák nagyon beindítják, vagyis nem a ruhák, ahogy egyszer már elmagyarázta: „Nem a miniruhára gerjedek be, hanem arra, tudom mi van alatta. Ilyenkor mindig elképzelem, hogyan tépném most le rólad, ezeket az átkozottul szexi darabokat!” Hiába, nem is Ő lenne…
A felvétel egész vicces volt, csak egy kínos kérdést kaptunk, de az is Tayloré lett a végén… neki mostanában úgyis favorit téma a kapcsolatunk, de most ügyesen terelt. Majd adok neki egy puszit érte. Na meg aztán ebből a témából lett Taylor „kétszer” téma. Végre nem csak mi kapjuk…
A hosszú felvétel után volt még egy dolgunk. Szépen elmentünk a társainkhoz a rajongói találkozóra. Szerencsére nem volt hosszú, és ahogy vége lett azonnal sprinteltem Rob után a színpad mögé. Páran még a színpadon vigyorogtak egy sort. Éppen Robbal kezdtem volna enyelegni, mikor Nikkit hallottam meg.
- Befejezni! Most inni megyünk! – szökkent mellénk Ash társaságában. Robra néztem, aki a szemeit forgatva jelezte, nem igazán van kedve ehhez.
- Ne kezdjétek! – dorgált, minket Ash. – Kristen bulit ígértél, ha hazajöttünk! – emlékeztetett az egyességünkre.
- Robsten is jön? – hallottuk meg Kellan vihogását, majd Rob kapott a hátára egy jól irányzott ütést.
- Robsten megy haza! – közöltem velük, mire felszisszentek.
- Öcsém, ti komolyan rossz hatással vagytok egymásra! Eddig ti voltatok a legnagyobb parti arcok a társaságban, akik minden buliban benne voltak…most meg csak otthon döngettek! – méltatlankodott a Kellan.
- Ez azért nem teljesen igaz! – szólalt meg Rob.
- Minden buli előtt könyörögni kell nektek! – kontrázott rá Nikki. – Két órát csak kibírtok!
És kibírtuk… nem könnyen, de megbirkóztunk vele. Imádom őket, tényleg a legjobb haverok a világon, de az egyetlen személy, akinek a társaságára vágytam, az nem meglepő módon Rob volt. Bár itt is együtt voltunk, de nem kettesben. Rob négy sörön, én pedig három vodkán – szárazon – voltam túl, mire végre elindultunk haza.
Másnap újabb kalandokban volt részünk, ami nem mást jelent, mint interjúkat és pletykára éhes riporterek kielégítését kifulladásig. Azt, hogy mennyire pletykára éhesek is, ma is bebizonyították. A megunhatatlan Robsten kérdést ma sem kerülhettem el, nem is egyszer tették fel, burkoltabbnál burkoltabb módokon, hogy Robbal együtt vagyunk-e. A végén már annyira untam a dolgot, hogy komolyan arra gondoltam bevallok mindent, de szerencsére a józan eszem kerekedett felül. Kedvesen elmagyaráztam, ész érvekkel az egyik riporternek, hogy soha nem fogom megválaszolni azt a kérdést, mert semmivel sem lenne könnyebb az életem tőle. Sőt…
Fáradtan indultam haza, ahol már anya és apa várt engem. Úgy gondoltam fáradtság ide vagy oda, itt az ideje, hogy apa is megtudja a Robbal való kapcsolatomat.
- Jól titkoljátok! – volt a válasz. Igazán nem zaklatta fel a dolog, elég semlegesen reagált a hallottakra. Aztán persze elmondta, hogy örül, mert Robot jó gyereknek tartja – az Ő szavaival élve – és reméli megbirkózunk a médiával. Felajánlotta, hogy ha összefut néhány lesifotóssal, majd elüti őket. Ha kettővel kevesebb van, már az is számít.
Lefekvés előtt még felhívtam Robot és elmeséltem neki, hogy apa is tudja már. Aztán aludtam is.
Az éjszaka megint nem telt túl jól, nehezen alszom nélküle. Éppen ezért a következő éjszakát már vele töltöttem a szállodájában és onnan indultunk másnap a reptérre, hogy Párizsban is tiszteletünket tegyük.
Mire oda értünk már este volt, és holnap már megyünk is tovább. Még szerencse, hogy a temérdek időzóna átrepülése igen fáradttá tett minket és nem volt szükségünk altatóra.
A következő napon egy sajtó tájékozatón vettünk részt, aminek az elején a rajongóknak is köszöntünk. A rendezvényt követően visszamentünk a szállodába, hogy összeszedjük a cuccainkat és elinduljunk a következő állomásra. Ami ebben az esetben nem jelent mást, mint Londont.
Azt hiszem többé nem tekintek rá úgy, mint egy egyszerű európai nagyvárosra. Már több annál számomra, hiszen ez Rob szülőhazája és az egyetlen hely a világon, ahol nyugodt lehet. A reptér felé haladva búcsút intettünk a francia rajongóknak és egy új kalandra készen szálltunk taxiba…
Hazatérés Vancouverből:
http://i43.tinypic.com/55fic7.jpg
New Moon vetítés:
http://i40.tinypic.com/dery9l.jpg
Indulás Brazíliába:
http://i44.tinypic.com/25zlbg4.jpg
Brazíliai megjelenés:
http://i44.tinypic.com/2gtoyls.jpg
Mexikói hajcihő:
http://i42.tinypic.com/211p3k8.jpg
Ismét otthon LA-ben:
http://i42.tinypic.com/1zmo2hg.jpg
Rajongói találkozó Los Angelesben(New Moon csapat):
http://i43.tinypic.com/2djw3r6.jpg
Kristen Robnál:
http://i41.tinypic.com/24o94pl.jpg
Érkezés Párizsba:
http://i44.tinypic.com/2afwl1y.jpg
Párizsi hajcihőn:
http://i42.tinypic.com/211qetx.jpg
2010. március 21., vasárnap
27. fejezet
Díj

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat.
Akiktől kaptam a díjat:
Nikimaci és Rosalic, akinek nagyon szépen köszönöm, hogy rám gonoltak!:)
Akiknek adnám a díjat:
1. Bunny
2. Angyalka
3. Kristen
4. Brianna
5. Drusilla
6. Doryka
Teszt:
Név: Lady
Becenév: van egy pár...
Lakhely: Bp.
Születési hely: Bp.
Magasság: 165 cm
Névnap: május 18.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: hamarosan
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol, német
Gyűjtemény: régen gyűjtöttem a porcelánbabákat...még most is megvannak:D
Cipőméret: 36-37
Iskola: főiskola
Kedvencek: olvasás, buli és barátok...meg a fagyi!!!!:P
Hobbi: síelés, olvasás, úszás és még sok egyéb
Zsebpénz: titok:P
Álom: huha, na ebből is van egy pár...
Szerencseszám: nincs
Szeretnék találkozni: RPattzXD
Háziállatok: van kutya meg macska is!
2010. március 7., vasárnap
26. fejezet
Lányok, köszönöm a türelmet és a jutalmatok ez a fejezet! :P Jó nem… Szóval lehet, hogy nem fogtok szeretni ezután a fejezet után, sőt biztos!xD Ha valami nem világos lehet kérdezni a chatben, ha elolvastátok! Persze, csak olyat, amire válaszolhatok!:)
Na, de nem húzom tovább az időt!
Puszi: Lady
A telefon csörgésére ébredtem fel, de mire megfordultam, Rob már nem volt mellettem. Megdörzsöltem a szemem és kimásztam az ágyból, hogy megkeressem és megtudjam, ki az hajnalok hajnalán. Igazából tíz óra van, de mind egy.
Álmosan kibotorkáltam a nappaliba, aminek a közepén ott állt és éppen beszélt. Megálltam és vártam, hogy letegye.
- ez igaz, de nem a te dolgod!... nem… figyelj, ez nem a legalkalmasabb erre, majd megbeszéljük máskor!... jó, szia – letette, majd megfordult és úgy tűnt, mint aki meglepődött, hogy ott lát.
- Ki volt az? – kérdeztem ásítva. Beletúrt a hajába és egy pillanatnyi gondolkozás után válaszolt.
- A menedzserem – felelte tömören. Felvontam a szemöldököm a válasz hallatán, majd vállat vonva el akartam sétálni mellette. – Hova mész? – elkapta a derekam és visszahúzott magához.
- Cigizni indultam! – mondtam és igyekeztem lefejteni időközben csípőmre vándorolt kezeit.
- Inkább bújjunk vissza az ágyba! – kezei mintha rám ragadtak volna, nem engedtek. Sóhajtva engedtem a „kényszernek” és ismét Rob mellkasán találtam magam. Aminek örültem, hiszen az elkövetkezendő napokban megint forgatunk és alig lesz időnk egymásra.
*
Így is volt. Átkoztam Davidet, amiért teljesen leszívta az energiánkat és nem tudtunk rendesen egymással foglalkozni.
- Kicsim, hányra is megyünk? – szólt ki a fürdőszobából egyik este. A mai program Jackson koncert. De lehet, hogy én nem megyek, ugyanis ez a hiú félnótás már fél órája a fürdőszobában trónol és én nem jutok be. Még mindig zuhanyzásra állok sorba.
- Kilencre! – megálltam a fürdőszoba ajtóban és mily meglepő módon Rob éppen a haját babrálta a tükör előtt. – Ugye tudod, hogy pontosan tizenkét perce foglalkozol a hajaddal – egy lemondó sóhaj szakadt fel belőlem.
- Tényleg? Észre sem vettem – hát persze hogy nem vette. Fintorogva kimentem, hogy elővegyek néhány ruhát. El sem hittem, mikor végre bemehettem a fürdőszobába és elkezdhettem a készülődést.
Két óra múlva, fél óra késéssel – természetesen Rob miatt – már meg is érkeztünk a helyszínre. Nem volt nagyszabású buli, csak kevesen voltak és én pont ezt élveztem. Rob már legalább a hatodik sört itta zsinórban. Általában nem szokott zavarni, mivel én is szeretem a piát, de most valahogy nem tetszett.
Természetesen minden nő körülötte legyeskedett és a sör hatására, valahogy nem volt olyan visszautasító, mint szokott. Már elég régóta beszélgetett egy barnával, amit nem néztem jó szemmel. Sőt, a csaj fejét már el is képzeltem egy jó kis dárctáblaként, amelyet unalmas óráimban dobálhatok.
Mikor meguntam a beszélgetést Nikkivel – miközben folyamatosan szemmel tartottam Robot -, leültem egy asztalhoz. Úgy döntöttem nem idegesítem magam, miért ne beszélgethetne másokkal is.
Unottan pöckölgettem a szalvétámat, mikor Kellan és valami haverja leült hozzám. Velük kezdtem beszélgetni és meg is feledkeztem a zavarom okáról. Kellan haverja legalább olyan idióta volt, mint a mi mackó barátunk, így remekül szórakoztam rajta. Egyszer csak Rob csúszott mellém és néhány percnyi csönd után a fülemhez hajolt.
- Megyünk? – kérdezte sürgetően. Persze, hogy akkor akar menni, mikor végre jól érzem magam.
- Maradjunk még egy kicsit – néztem rá boci szemekkel.
- De én fáradt vagyok! – folytatta türelmetlenül.
- Én meg most kezdem magam jól érezni! – közöltem vele, mire felsóhajtott. – De ha szeretnél menj, én még maradok! – erre rám meredt, majd felvonta a szemöldökét és úgy válaszolt.
- Ahogy gondolod! – felállt és otthagyott, se puszi se pá. Megütközve bámultam magam elé, nem szokott ilyen lenni. Talán egy fél órát beszélgettem még a fiúkkal, de már koránt sem éreztem jól magam. Aztán úgy döntöttem megyek Rob után.
Beléptem a szobába és meglepetten tapasztaltam, hogy Roba a kanapén fekszik és unottan kacsolgatja a tv-t.
- Azt hittem fáradt vagy! – ledobtam a kabátomat és leültem vele szembe.
- Azt hittem nem érdekel! – mondta gúnyosan. Ennek tényleg van valami baja, nem csak én vagyok a paranoiás.
- Mi a franc bajod van? – kérdeztem kissé talán túl hevesen.
- Azon kívül, hogy egy idegen pasival szórakoztál és engem le se szartál semmi! – közölte két csatorna váltás között.
- Talán ha nem a kis barnával vagy elfoglalva, akkor nem kellett volna más társaságát keresnem! – fújtattam dühösen.
- Én nem…
- Persze, te sosem! – fogtam magam és a szoba felé indultam, nem volt kedvem vitatkozni vele. Mégis mit képzel ez? Ő szórakozik és még neki áll feljebb.
Jól felhúztam magam, még akkor is puffogtam, mikor a pizsamámat készültem átvenni. De mikor megfordultam, észrevettem, hogy az ajtónak támaszkodva figyel. Vajon mióta állhat ott?
- Kimennél? Szeretnék átöltözni! – hangomból csak úgy áradt a düh.
- Mióta kell kimennem, mikor átöltözöl? – kérdezte, miközben próbált elfojtani egy mosoly. Ilyen viccesnek találja? Lássuk ez mennyire tetszik neki.
- Most óta! Kifelé! – intetem neki, de egy tapodtat sem mozdult. – Hát jó! – fujtatva elindultam kifelé, gondoltam majd máshol átöltözöm. De ez csak terv maradt. Elkapta a karom és a falhoz szorított.
- Nagyon beindít, mikor ilyen vagy! – suttogta a nyakamhoz. Beleborzongtam, ahogy lehelete finoman csiklandozta azt a területet. Rob elégedetten elmosolyodott, ahogy észlelte a hatását. Én meg felsóhajtottam, mikor megéreztem finom nyelvét a nyakamon. Elég Kristen, állj ellen!
- Azt hiszed ennyivel el van intézve? Mert akkor nagyot tévedsz. Nem érdemeltem ki ezt a viselkedést! – igyekeztem minél határozottabban mondani, de a mondta közben, néha elakad a lélegzetem.
- Igazad van! – elhúzódott a nyakamtól és komoly tekintetét az enyémbe fúrta. – Sajnálom, de nem bírom elviselni, ha egy pasi akár csak rád néz! Csak magamnak akarlak – komoly tekintetéből valami furcsa, új dolgot olvastam ki. Mintha félne…
- Csak a tiéd vagyok! – nyögtem elkápráztatva kitartóan vizslató szemeitől. Aztán valami furcsa kezdődött. Először egy szenvedélyes csókkal örvendeztetett meg, alig kaptam levegőt, ahogy nyelveink vadul játszottak egymással. Már vártam a folytatást, de nem az történt amire számítottam.
Rob egy cseppet sem finomnak nevezhető módon lehúzta rólam a pólóm, de ez még csak a kezdet volt. Ugyan így szabadított meg a többi ruhámtól is. Ledöbbenve álltam a falnál, nem értettem, most mi van. De nem zavartatta magát, egy pillanat alatt megszabadult a saját ruháitól is – a segítségem nélkül - és az ágy felé húzott. Meg akartam kérdezni, mégis mit tervez most, de nem volt rá lehetőségem. Leült az ágyra és se szó, se beszéd engem az ölébe rántott.
Több dolog történt egy időben. Megéreztem magamban, mire Robbal szinkronban felnyögtem. Testem átjárta az ismerős bizsergés és ebben a pillanatban már semmi sem érdekelt. Csak Ő! Kezei a fenekemre csúsztak, erősen tartva. Furcsa, nem volt semmi előjáték, mégis annyira élveztem, mintha már egy órája várnék erre.
Rob hangosan nyögve a melleimet szívogatta és egyre gyorsabban mozgott.
Körmeimmel végigszántottam meztelen hátán, mire finoman beleharapott az érzékeny bőrbe. Teljes eufóriában kapaszkodtam vállaiba, semmit sem lassítva a Rob által diktált észveszejtő tempón. Úgy éreztem menten felrobbanok, túl sok volt nekem. Arcomat nyögve Rob nyakába temettem, miközben beleharaptam. Egyre jobban szorított és egyre hangosabban nyögött, amiből tudtam, hogy nemsokára bekövetkezik. Én is a végén jártam már, egyre közeledett a felszabadító érzés.
Aztán hirtelen bekövetkezett, hullámokban öntött el a végső gyönyör. Szavakkal nehéz lenne leírni, mit éreztem akkor. Éreztem, ahogy Rob teste megfeszül alattam és végső üvöltése is biztosított róla, hogy Ő is révbeért. Kimerülten dőltem a mellkasának, miközben karjai bilincsként zárultak körém. Testem még mindig remegett és a levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Rob lélegzete simogatta a vállamat, ahogy apró csókokat lehelt rá. Néhány perc után képes volta ismét érzékelni a külvilágot és nagy nehezen felemeltem a fejem, hogy Rob arcára nézhessek. Tekintetéből sütött az aggodalom. Hiába mosolyogtam erőtlenül, Ő továbbra is feszülten figyelt.
- Ez… ez
- Tudom! Bocsáss meg, nem tudom mi ütött belém. Képtelen voltam türtőztetni magam, én…
- Hé-hé! Nem hagytad, hogy befejezzem! Ez egyszerűen csodálatos volt. Én nagyon élveztem! – motyogtam kicsit zavartan.
- Ezt nem csak azért mondod…
- Nem! – szóltam közbe gyorsan. – Komolyan mondom Rob!
- Akkor jó, mert én is és nagyon rosszul éreztem volna magam, ha neked nem lett volna jó! – mosolyogva belecsókolt a mellkasomba, majd eldőlt az ágyon, magával húzva engem is. – Szeretlek cica!
- Én is szeretlek! – utolsó erőmmel lemásztam róla, hogy mellégördülve megcsókoljam.
Másnap reggel egy kis reggelivel ébresztettem, amit ugyan nem én csináltam, hanem a szálloda, de nagyon büszke voltam magamra. Aztán cigizés közben épp azt ecseteltem neki, hogy már alig van egy hónap a forgatásból és kezdhetjük a promóciós körutunkat. De a telefonja megzavart minket. Elővette, de csak nézete és nem vette fel, majd visszacsúsztatta a zsebébe.
- Nem veszed fel? – kérdeztem meglepetten, hiszen Ő mindig felveszi.
- Nem, mert indulnunk kell! – felállított az öléből és befelé kezdett terelni. Valami nem stimmel vele…egy óra múlva kell odaérni a forgatásra. Ki lehet, akivel ennyire nem akar beszélni és mi az amiről nekem nem akar beszélni.
Ezzel a kérdéssel szórakoztattam magam egész nap, David ki is volt bukva rám, mert sok szöveget rontottam és nem tudtam figyelni. Rob már végzett a jeleneteivel, már csak nekem volt egy. A kamerák mögül figyelt, ahogy – szerinte – csodálatosan alakítom a szerepem. Éppen David azt magyarázta, mit kéne máshogy csinálnom, mikor ismét Robra tévedt a tekintetem. Aki éppen akkor indult meg a telefonjával a kezében kifelé.
- Kristen! Figyelsz? – integetett David a képembe.
- Öhm, persze, csak ki mehetnék egy pillanatra? – meg sem vártam a válaszát, hanem kikerültem és Rob után siettem.
- Láttam, hogy hívtál… persze, ezt meg kell még beszélnünk pontosan…nem hiszem, hogy tudja… – ebben a pillanatban hátra fordult és én lebuktam. – Ö, majd visszahívlak, most nem alkalmas! Szia. – azt hittem leég a bőr a képemről. Lehajtott fejjel piszkáltam a parókát a fejemen. Közelebb lépett és kérdően belefúrta tekintetét az enyémbe.
- Csak nem tudtam, hova tűntél! – magyaráztam a kínos helyzetet, de nyilván valóan nem vette be. – Na ne nézz már így… csak aggódtam! – közelebb léptem és próbáltam nagyon ártatlan fejet vágni.
- Akkor menjünk vissza, hogy minél előbb végezzünk! – gyengéden megcsókolt és visszaterelt a forgatásra.
Talán megint csak én vagyok paranoiás és nem is titkol semmit.
*
A következő héten Rob ügynöke elhívott minket vacsorázni és Sam is evünk tartott. Stephanie szerint ez egy eldugott étterem, nem leszünk feltűnőek. Mint kiderült nem ok nélkül mentünk és nem is csak a puszta kedvesség vezérelte erre. Bár jó fej a nő, egész bírom.
A vacsora közben elkezdett a kapcsolatunkról érdeklődni, hogy mennyire akarjuk ezt nyilvánosan felvállalni. Robbal szinkronban, azonnal rávágtuk, hogy semminyire. Ez a magánügyünk és nem szeretnénk ha a sajtó ezen csámcsogna. Hiszen amíg csak találgatnak, nem olyan veszélyes a dolog.
Stephanie közölte velünk, hogy örül, hogy így gondoljuk, mert a Summit is ezt akarja. Ám ők nem feltétlenül a magánéletünket féltik, hanem a saját hírnevüket. Hiszen amíg találgatnak rólunk és érdekesek vagyunk, addig nekik jó. Plusz szerintük nem tenne jót a filmnek, ha a kapcsolatunk kiderülne és mondjuk szakítanánk… Igazából leszarom őket, ha ezt akarják ez lesz. Nekünk itt nem sok szavunk van. De így nekünk is jobb, ezt már rég megbeszéltük Robbal. Kíváncsi voltam a Summit mikor áll elő ezzel, már vártam.
Amint vége szakadt a kínos témának, már oldottabb lett a hangulat. Éppen Sam viccén nevettünk, mikor egy kiscsaj odajött hozzánk. Robbal mosolyogva fordultunk felé, gondoltuk aláírást szeretne.
- Hogy gondolod, hogy Rob tényleg a tied lehet? Nézz már magadra és nézz rá…sokkal jobb nálad és jobbat érdemel mint te! Te csak egy kis senki vagy, aki azt hiszi több lehet, ha Robbal nyomul! De nem… jó lenne ha észrevennéd magad és békén hagynád végre őt, te kis hülye ribanc! – azt hittem menten leájulok a székről. Nem hittem el, hogy ezt tényleg az én fejemhez vágja hozzá. Megkövülve ülte ott és néztem, ahogy elégedetten elsétál. A többiek is csak tátott szájjal bámultak utána, kivéve egy valakit.
Rob egy sor káromkodást elszavalva pattant fel a székéből és megindult a csaj után, de elkaptam a karját.
- Engedj el Kristen, ezt nem teheti! – fortyogta és azt hittem mindjárt felrobban.
- Haver, ha utána mész, akkor semmivel sem leszel több nála! – Sam mellém állt és próbálta meggyőzni Robot.
- Nem érdekel! – szűrte a fogai közt és megint meg akart indulni.
- Rob… Rob nézz rám! – fogtam és magam felé fordítottam a fejét. Szemeiben csak úgy lobogott a düh. – Édes ez az egész nem ér ennyit…
- Hogy nem ér ennyit? Senki nem mondhat neked ilyeneket! Érted? Senki! – dünnyögte még mindig megfeszült testel. Ez a Rob egész megrémített. Soha nem láttam még ennyire kikelni önmagából.
- Kérlek! – kétségbeesetten néztem rá, mire tekintete megenyhült. Kaptam az alkalmon és visszaültem a székre, magammal húzva őt is, mielőtt megint rájön a gyilkolhatnék. Tudtam, ha most a lány után ment volna, nem bírta volna fékezni magát és olyat tesz, amit megbán. Kezeinket összekulcsoltam és csendben vártam, hogy teljesen lenyugodjon.
- Legalább Kristennek helyén van az esze! Szerencs, hogy így tud rád hatni! – mosolyogott rám elismerően Sam.
- Nem tudom te mit tettél volna a helyemben, ha valaki ilyeneket mond a barátnődnek! Inkább engedtetek volna utána – még mindig nem volt teljesen magánál, éreztem, hogy a dühtől újra megfeszül a teste.
- Köszönöm, hogy nem mentél utána! – odahajoltam hozzá és megsimítottam a mellkasát, amitől megint enyhülni látszott. Piszmogott valamit az orra alatt, de nem hagytam, hogy ismét beleélje magát. Fogtam magam és megcsókoltam. Még szerencse, hogy egy eldugott sarokban volt az asztal, így csak Stephanie és Sam kezdett zavartan mással foglalkozni, miközben mi teljes átéléssel ízlelgettük egymása ajakit, cseppet sem foglalkozva azzal, ki mit gondol.
Egy idő után Sam feltűnően megköszörülte a torkát, mire nagy nehezen elszakadtunk egymástól.
Rob most már teljesen lenyugodott, bennem meg kezdett tudatosulni, miket is vágtak a fejemhez az imént. Eddig túlzottan lefoglalt Rob leszerelése, nem volt lehetőségem átgondolni a történteket.
Eldugott hely ide vagy oda a paparazzikat sajnos így sem sikerült elkerülni. Még a szállodában is ott voltak. Emiatt elég idegesek is voltunk.
*
Valahogy nem bírtam elfelejteni amit a fejemhez vágtak, beárnyékolta a napjaimat és az elkövetkezendő heteket is. Rob nem értette mi bajom van, nem mondtam neki, nem voltam hajlandó az esetről beszélni. Ő próbálta volna, de én mindig lerendeztem egy „nem érdekel” válasszal. Pedig ez hazugság volt. Sokszor gondoltam vissza azokra a szavakra… tudtam, hogy a legtöbb tini lány utál engem – még így is, hogy nem biztosak abban, hogy tényleg Rob barátnője vagyok – és azt gondolják nem illek hozzá. Igazából én sem értem mit eszik rajtam. Rossz bele gondolni mire lennének képesek, ha felvállalnánk a kapcsolatunkat!
Egyik hétvégére haza utaztam, bár nem szívesen hagytam itt Robot, de anyám már nyaggatott, így muszáj volt meglátogatnom. És apával is rég találkoztam már.
Egyik szabadnapunkon éppen a kanapén szürcsöltem a kávém, mikor Rob telefonja megcsörrent.
- Igen?... most nem alkalmas… elég rosszul hallak amúgy is… ja…rendben, akkor lemegyek most, hátha ott jobb! – felkaptam a fejem a beszélgetésre. Miért van az, hogy mostanában elég sok telefonbeszélgetésében szerepel a most nem alkalmas válasz? Mégis mi nem alkalmas. Az elmúlt héten is többször hívták és ha én ott voltam, a beszélgetés mindig furcsán titokzatos volt. Lehet, hogy tényleg az agyamra ment a csaj által lenyomott szöveg. Mindenesetre rossz előérzetem volt.
- Ki volt az? – már csak megszokásból kérdeztem rá, mert a választ már úgy is tudtam. Általában ezek az alternatívák vannak: a menedzserem, az ügynököm, a rendező vagy valamelyik barátja.
- Egy barátom… de nem volt jó a vétel úgyhogy lemegyek telefonálni! És lehet, hogy átugrom Jacksonhoz is, valamit akart mondani! – hadarta, de olyan gyorsan, hogy válaszolni sem volt időm. Bár azt sem tudom mit mondtam volna. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra és már ott sem volt.
- Neked is szia! – hallottam meg Ash hangját. – Jaj de sietős! – puffogott és bevágta az ajtót. – Hova siet? – kérdezte Ash és leült mellém.
- Állítólag telefonálni! – sóhajtottam és beleittam a kávémba.
- Állítólag? Ez nem hangzik túl jól – már meg is bántam, hogy kiejtettem a számon, ez hosszú lesz. – Nem akarsz mesélni? – kérdezte sürgetőleg.
- Áh, lehet, hogy csak én vagyok kicsit paranoiás. De mostanában úgy érzem titkol valamit és érdekes telefonokat kap! Valami nem stimmel – Ash arca megváltozott, mintha gondolkodna valamin.
- Úgy érted… - jelentőségteljesen elhallgatott a mondat végén.
- Nem tudom, mondom, lehet csak én reagálom túl! – legyintettem, pedig rossz előérzetem még mindig megvolt.
- Nem tudom Kris nehezen tudom elképzelni Robról, hogy megcsalna. De az ilyen előérzetekre érdemes odafigyelni! – Ash szavai még jobban összezavartak. Talán igaza van és jobban kéne figyelnem. – De azért jöttem, mert jövő héten mi már nem leszünk itt! – a mondat végére elszomorodott. Valóban, a csapat megint feloszlik. A jövő héten már csak Rob és én leszünk itt, hogy leforgassunk még néhány Edward-Bella jelenetet.
- Tudom és szomorú is vagyok. Egy búcsú buli? – kérdeztem. Ash szeme felragyogott, tudtam én, hogy erre vágyik. Ha már a stáb bulin nem voltam ott – mert nem volt kedvem, de Rob ott volt egy kicsit -, akkor legalább egy ilyet kell csinálni.
*
Az utolsó héten már tényleg csak Rob és én voltunk a szereplők közül. Hiányoztak a többiek, de a buli nagyon jól sikerült. Ash már szervezi a következőt, mikor mindenki Los Angelesben lesz.
Unottan nyomkodtam a telefonom és Robra vártam, aki megint elment valahova. Hírtelen valami pittyent egyet. Az asztalra néztem, amin Rob telefonja hevert, úgy tűnik itthon hagyta. Azonnal érte nyúltam, majd figyelmeztettem magam, hogy ezt nem kéne. Bíznom kell benne, nem használhatom ki, hogy nincs itt. Sajnos az az énem nyert, aki meg akarta nézni. Úgy döntöttem nem olvasom el, csak megnézem ki írta. De ahogy megláttam a nevet, azonnal meggondoltam magam. Emilie… Megnyitottam az sms- t és már az első mondatnál padlót fogtam.
„Rob ezek a gyűrűk gyönyörűek! Remélem még nem késtem el… szóval én azt választanám, amit elsőre néztünk, de természetesen ez a te döntésed! Bármelyiket választod tökéletes lesz! Már nagyon kíváncsi vagyok!;) Em”
Azt hittem ott helybe elájulok! Az ereimben meghűlt a vér, a külvilágot már alig észleltem. Ahogy felfogtam mit jelentenek az előbb olvasott szavak, már biztos voltam benne, nem tévedtem. A megérzésem jó volt. Megcsaltak… megcsalt! A szemeim égni kezdtek, a düh egyre jobban terjedt szét bennem. Hogy is gondoltam, hogy elég jó vagyok neki? Csak addig kellettem amíg nem jön egy jobb.
Aztán tompán ugyan, de meghallottam a szobában lévő vonalas telefon csörgését. Odasétáltam és akár egy zombi a fülemhez emeltem.
- Igen? – kérdeztem színtelen hangon.
- Kristen kérlek, gyere a szobámba! – válaszolt az ismerős hang.
- Megyek! – feleltem és letettem a kagylót. Megyek… hogyne mennék? Már nem is érdekel mit keres ott, mikor azt mondta valamit el kell intéznie a városban. Nyilván most akarja közölni velem a dolgot! De előtte még lesz egy pár szavam hozzá. Ahogy felfogtam, hogy vége a könnyek előbuggyantak a szememből. Egy percig némán álltam és bámultam magam elé, majd megtöröltem az orrom és elindultam, hogy végső sebet ejtsen rajtam.
A szoba előtt nagy levegőt vettem, eszemben sem volt kopogni, csak egyszerűen benyitottam. Rob a szoba közepén állt, úgy tűnt már várt rám…
Képek:
Rob és Kristen távoznak az étteremből:
http://i45.tinypic.com/hvck76.jpg
http://i50.tinypic.com/2nr3kok.jpg
Szállodában:
http://i46.tinypic.com/jq6xhl.jpg
Kristen haza látogat:
http://i47.tinypic.com/2mc7dc5.jpg
2010. február 28., vasárnap
25. fejezet
Csajok, meghoztam a 25. fejezetet. Ez megint egy hosszú fejezet lett, hat és fél oldal. :D Köszönöm a véleményeket és ne felejtsétek jön a következő rész jövő vasárnap.:) A kommenthatár még mindig 15!Puszi: Lady
Ahogy kinyitottam a szemem, megpillantottam a legcsodálatosabb lényt a világon. Itt feküdt mellettem, egy szirén szépségét tudhatta magáénak és tökéletes volt. De ezt még sem hiszi el magáról. Nem baj Rob, addig jó neked! Ha tisztában lenne azzal mennyit ér, biztos lelépne tőled, hiszen te vagy a főlúzer. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg belém szerelmes… én vagyok a világ legmázlistább idiótája az már tuti. Na ébreszd fel a Csipkerózsikád, te mázlista herceg! Herceg....pff! Csókkal? Nem még a végén megfullad… akkor mi legyen?
Istenen, miért vagyok én ilyen határozatlan? Bezzeg Kristen… na ő nem ilyen. Határozott és mindig tudja, mit akar. Többek közt ezt szeretem benne! Mellém, pont ilyen kell… tesze-tosza RPattz és határozott KStew! Tökéletes. De még sincs kiegyenlítve, hiszen Ő csodás, én meg… inkább hagyjuk.
Nem fárasztottam magam tovább a Kristen jobbat érdemel témával, ha már ekkor mákom van – vagyis Kristenem -, akkor inkább vele foglalkozom.
Lassan végigsimítottam meztelen hátán. Még jó párszor megismételtem a mozdulatot, mire végre kinyíltak gyönyörű szemei és elkápráztatott egy csodás mosollyal. Mikor azt hittem ez a reggel nem lehet szebb, tévedtem.
Alig, hogy válaszoltam mosolyára, az Ő arca elkomorodott. Ajaj, talán tudtomon kívül valami rosszat tettem volna?
- Mi a baj? – hiába próbáltam türtőztetni magam, hangomból ki lehetett hallani az aggodalmat.
- Jah semmi komoly, ne idegeskedj! – finom kezei az arcomra csúsztak és mosolyogva megsimította. – Csak eszembe jutott, hogy ma New Yorkba megyünk! – sóhajtotta fintorogva.
- Tudom… nekem sincs kedvem megint vásárai majmot játszani! – az én kedvem sem volt jobb a gondolattól, hogy ma este jelenésünk van.
- Majd lelépünk, amilyen hamar csak lehet! – serényen bólogattam válaszul az ötletre. Legalább együtt leszünk. Ezzel a tudattal, már kibírhatónak tűnt az este. Vele a semmi közepére is elmennék.
Nagy sajnálatomra, Kristen kimászott mellőlem. Aztán ahogy eljutott a tudatomig, hogy tökéletes testét semmi nem takarja szemeim elől, rögtön tudtam, hogy jobban jártam. Nem sokáig gyönyörködhettem benne, mert lebuktam. A fejét csóválva magára kapta az ágy mellett lévő köntöst.
- Ne már! – nyavalyogtam, a szemem szinte visszakövetelte a látványt. Figyelmen kívül hagyta a könyörgő tekintetemet és a fürdőszobába vonult.
Egy ideig még gondolkoztam azon, miért kínoz folyton. Bár ettől csak még jobban oda vagyok érte.
Bementem én is a fürdőbe, éppen zuhanyozott, a kabin tiszta pára volt… nem mintha meglesni jöttem volna. Borotválkozni akartam, de rájöttem, hogy tegnap előtt már megtettem. Ma elhanyagolható.
- Rob? – kérdezte és hallottam, hogy elzárja a zuhanyt.
- Mond!
- Valahol ott van a törölköző! Ideadnád? – merre lehet? Áh, megvan.
- Viszem! – ahogy ezt kimondtam, kinyílt a kabin ajtaja. Majdnem orra buktam a kurva szőnyegben, ahogy megláttam. Levegőt venni is elfelejtettem – nem, hogy a lábam elé nézni -, ahogy észrevettem a testén végiggördülő vízcseppeket. Felé nyújtottam a törölközőt, de nem vette el.
- Segítesz? – kérdezte kacéran. Nagyot nyeltem… nem tudom, hogy fogom ezt kibírni két lábon. Elé léptem és óvatosan elkezdtem leitatni róla a vizet. A nyakán legördülő vízcsepp egyre jobban vonzotta ajkaimat. Nem bírtam nekik megálljt parancsolni. Odahajoltam, hogy ne csak kezem dolgozzon. Kristen elnevette magát, valószínűleg már az elején tudta, hogy ez lesz a vége. Megembereltem magam és tovább törölgettem kívánatos testét. – Köszönöm! – mosolygott és kezemből kivéve, maga köré tekerte azt az átkozott rongyot. Bár ne tette volna. Észre sem vettem, hogy már végeztem… bármeddig folytattam volna.
- Bármikor! – vontam vállat kicsit feszülten. A jutalmul egy csókot kaptam, amiből sokkal több is lehetett volna, ha rajtam múlik. Ahogy nyelve ajkaim közé kéredzkedett, azzal egy időben csúszott kezem formás fenekére. Éreztem, hogy elmosolyodik ezen, de nyelveink még mindig sebesen kalandoztak. Finom ujjai a hajamba túrtak, amit ha Ő csinált nagyon érzékenyen érintett. Már épp azon járt az eszem, hogy az ágyba vigyem vissza, vagy a zuhanyba, mikor elhúzódott. Ajkaink apró csókokat váltottak, majd végleg eltávolodott.
- Na készülődj! – megpaskolta a mellkasom és mire észhez tértem már ott sem volt.
*
Két órával később már a magángépen ücsörögtünk, New York felé repülve.
- Ha megérkeztünk elmegyünk kicsit várásolgatni? – a kérdés nyilván valóan nem nekem szólt. Amúgy észre sem vettem, hogy Ash felkelt és mellénk araszolt.
- Mégis mikor? Ahogy megérkeztünk mehetünk is a szalonba, hogy kicicomázzanak az estére! – nyögött fel Kristen, cseppet sem boldogan.
- Tényleg! – sóhajtott fel Ashley csalódottan. – Pedig olyan szívesen vettem volna pár új rucit – ez engem miért nem lep meg? Ash szomorúan visszakullogott a székébe, Kristen pedig folytatta az olvasást. Próbáltam valamiféle kontaktust felvenni vele, de mikor kezem a lábára simult, csak egy: „Rob, hagyjál!” volt a válasz. Ha olvas, egyszerűen nem lehet hozzászólni. Fintorogva bedugtam a fülembe az ipodomat lejátszómat és próbáltam nem a repülésre koncentrálni.
Olyan jól sikerült, hogy csak arra eszméltem fel, hogy Kristen rázogat, mert megérkeztünk.
Ahogy Ashnek mondta, mindössze annyiból állt a nap, hogy elvittek minket a szállodába, hogy onnan tovább cipeljenek a stylisthoz.
Nem sokkal később a már a folyosón cigiztem Taylor társaságában. Ash valami vörös szőnyeges interjúvolós izé lesz, ezért már ott van a helyszínen.
Hamarosan megjelent Kristen is. Ahogy felém sétált, megint csak elállt a lélegzetem. Valami elképesztően gyönyörű volt. Mellém állt és apró kezeit az enyémbe csúsztatta. Odasúgtam neki, hogy lélegzetelállítóan szép, amitől zavarba jött és lehajtotta a fejét. Taylor közölte, hogy neki mennie kell, mert díjat ad át és a vörös szőnyegen is végig kell vonulnia. Milyen mázlink van. Ugyan nekünk is ott kell lenni és bemutatni a New Moon trailert, de ennyi.
Amint Taylor lelépett, Kristenhez fordultam. Majd meg haltam egy csókjáért és nem szándékoztam tovább kínozni magam. Mikor végre megéreztem édes ajkait a sajátomon, fellélegeztem. Olyannyira szükségem volt erre a nőre, mint a levegőre. Egyre közelebb húztam magamhoz és a végén egy pálcikányi hely sem maradt köztünk. Éreztem, ahogy dobog a szíve, egyre sebesebben és sebesebben vert. Az enyém is hasonló ütemet diktált, mint mindig, mikor a közelemben van. Egyre mohóbban ízlelgettem ajkait, aztán a következő pillanatban már sehol sem volt. Csalódottan kinyitottam a szemem, nem értettem mi történt.
- Most szóltak, hogy indulnunk kell! – én semmit sem hallottam…
Nem vitatkoztam vele, követtem a kocsiig.
A hátsó ajtón vittek be minket, mire oda értünk Madonna beszéde már ment. Gyorsan odasétáltunk a székünkhöz és megálltunk a többiek mellett. Mindenki állva hallgatta a beszédet.
Aztán Janet Jackson lépett fel, de az Ő előadása helyett Kristen figyeltem, ahogy énekelgeti a dalokat. Ez jobban elvarázsolt. Mikor észrevette, hogy figyelem, azonnal abbahagyta és mosolyogva továbbfigyelte a showt.
Mikor leültünk elkezdődött az unalmas rész. Aztán szünet következett és Kristen Ashleyvel beszélgetett. Taylor időközben eltűnt, gondolom most jön Ő, mint díj átadó.
Egész felvidultam, mikor megláttam a sorok közt szambázó pincéreket. Az egyik csaj odajött hozzám, kedvesen megkérdezte, mit kérek, így végre sörhöz jutottam a mai estén először. Kristennek egy narancslevet kértem és mikor felé fordultam, hogy oda adjam már nem Ashleyvel beszélgetett. Szúrós szemmel figyelte, ahogy a pincérlány elsétál. Amint észrevett engem, rendezte a vonásait, de már késő volt. Láttam milyen fejet vágott a rám mosolygó lányra és nagyon élveztem a helyzetet.
Féltékeny… pedig semmi oka nincs rá, nekem rajta kívül senki nem kell. Felé nyújtottam a poharat, de még mielőtt elvette volna, gyanakodva végigmért.
- Nem csináltam semmit – suttogtam mosolyogva a ki nem mondott kérdésére.
- Persze – fintorgott és kivette a kezemből a narancslevét. Elégedett mosoly terült el a képemen, mire elnevette magát. – Elég csak rámosolyognod és máris nem kap levegőt! – közölte mindentudóan. Tovább vigyorogtam, egyszerűen imádnivaló mikor féltékeny. Még ezzel a gondolattal szórakoztattam magam akkor is, mikor Kristen hátra fordult majd vissza hozzám nevetve. Nem értettem a hirtelen támadt nevethetnékjét.
- Egy csaj szólított minket! Ezt kiabálta: Robsten! – suttogta és tovább nevetett. Szóval ez dobta fel ennyire. Én is elkezdtem nevetni… milyen ironikus a dolog.
- És milyen igaza van – elgondolkodva ültem a székben. Milyen ötletesek a rajongók…nem mintha most hallanánk először. Mondjuk mióta ténylegesen együtt vagyunk, most mondták először.
A szünetnek vége lett és újra kezdődött a show. Marhára nem kötött le, vártam már, hogy végre mehessünk innen. Aztán mégis történt valami. Taylorunk új kedvence, a lány Taylor megkapta a díjat és West felugrott a színpadra, hogy közölje nem neki kellett volna kapnia. Ledöbbenve figyeltem az eseményeket. Mégis mi a fasz volt ez?
- Mi a szar? Rohadék! – súgta nekem Kristen. Aztán be is vágtak egy gyors szünetet. Ez ciki volt…
Kristen kiment Ashleyvel a mosdóba, gondolom egy ideig nem is térnek vissza onnan. Előttem P. Diddy is legalább annyira meg volt döbbenve, mikor hátra fordult mint én. Elkezdtünk beszélgetni, először a történtekről aztán pedig más témák is előkerültek. Elég vicces arc, az idő legnagyobb részében röhögtem a hülyeségein.
Aztán a lányok visszatértek. Kristen leült mellém és elvette a poharam, hogy megnézze mit iszom. Innentől kezdve megint övé volt a figyelmem -Ash pedig szórakoztatta Diddyt-. Ha a közelemben van, nem tudok másra figyelni. Megszűnik a külvilág és csak Ő van. Ha nincs velem sem más a helyzet, akkor is csak körülötte járnak a gondolataim. Gyönyörű arca, szexi teste mindig bekúszik az agyamba, kizárva onnan minden mást. Nem mintha zavarna… szeretek rágondolni, hiszen Ő a mindenem.
Megfogta a kezem, magam is meglepődtem rajta, de elég sötét volt, így nem volt akkora a lebukás veszély. Elkezdtünk beszélgetni, nagyjából a műsort kommentáltuk és nevettünk.
Végül eljött a mi időnk. Besétáltunk a színpad mögé és vártuk – azért annyira nem -, hogy bemutathassuk az új New Moon trailert. Nem is kellett sokáig ácsorognunk ott és szólítottak minket. Aztán szintén a színpad mögött kötöttünk ki és fogózkodtunk. Kristen nagyon elemében volt… megállj csak, majd akkor legyél ilyen élénk, ha visszaérünk a szállodába. Taylor jó kisfiú lévén vissza akart menni a közönség soraiba, de mi nem és ez meg nélkülünk nem indult el.
Egy sört szürcsölgetve figyeltem Beyoncét a kivetítőn, amint legújabb számát adja elő. Nem volt rossz, egész jó volt a ritmusa. Kristen átkarolt hátulról és valahogy már nagyon nem érdekelt a szám, meg Taylor jelenléte sem. Megfogtam apró kezét és a számhoz húztam, hogy megpusziljam.
Kristen sem zavartatta magát, kezével folyamatosan a hasam és a mellkasom simogatta, néha még az ingem alá is befurakodott ujja, a gombok közt. Taylor mosolyogva rázta a fejét, mikor észrevette mit csinálunk.
Éppen Lady GaGa csinálta a showt a színpadon, amit Taylor nagyon élvezett. Úgy ringott az ütemre, mint valami profi. Kristennel leültünk a kihelyezett kanapéra és onnan figyeltük az előadást ala Taylor. Kezem a combján volt, valamiféleképpen muszáj volt hozzáérnem.
Mikor GaGa lesietett a színpadról, csak némán figyeltük. Taylor úgy tűnt nagy rajongója a nőnek, mert szinte Istennőként figyelte, ahogy közeledik. Észbe kaptam és elrántottam a kezem Kristen combjáról. Csak úgy mellesleg tiszta művér volt és ahogy elhalad előttünk először csak ránk mosolygott, aztán egy kacsintást is bevetett. Ez vagy a vér miatt volt, vagy mert későn rántottam el a kezem. Erre nem jöttem rá. Újra szerettem volna Kristennel foglalkozni, de mire Tay befejezte a szónoklatát, GaGa megjelent tetőtől talpig vörös csipkébe bugyolálva és ezt már nem bírtuk ki. Kitört belőlünk a nevetés, elég viccesen festett. Kristen szerint legalább eredeti, amiben van valami.
Még újabb gyötrelmes tíz percet töltöttünk ott, aztán jött a megmentő telefon, hogy kint vár az autó. Ash és Taylor beugranak az after partyra, de mi nem. Nekünk jobb terveink vannak az estét illetően…
*
A napok csak úgy pörögtek, mi meg alig bírtuk követni. Kristen folyton azt mondta, hogy még egyik forgatás sem fárasztotta ki ennyire, mint ez. Egyet kellett értenem vele, én is extra fáradt voltam. David egy rendező bőrébe bújt, szívtelen hajcsár. Kifulladásig forgattunk minden áldott nap. Vagy mi voltunk a bénábbak, vagy David volt maximalista, de minden jelenetet ezerszer vettünk fel. Viszont egy jó dolog volt. Nem kotnyeleskedett egy halom pióca a forgatás helyszínein és a rajongók sem kerülhettek a közelünkbe. Megnövelték a védelmet és a külső helyszíneken óriási paravánokat alítottak a biztonság érdekében.
Egy péntek este fáradtan mentünk be a hotelszobába. Már azt sem tudtam merre van a jobbra és a balra, de a napomnak itt még koránt sem volt vége. Egy partira kellett mennem. Próbáltam rávenni Kristent, hogy tartson velem, de nem volt hajlandó. Ezért Kellanal kettecskén vetettük bele magunkat az éjszakába.
Nagyon unalmas volt, egyik sört ittam a másik után, de így is nehezen bírtam. Kellan talált magának valami szőke csajt, akivel beszélgetett. Egyenlőre… úgy tűnt ennek akár folytatása is lehet. Hiába, egy nőcsábász, az mindig is az marad. Aztán kiderült az elméletem úgy rossz, ahogy van. Ő nem más, mint Kellan barátnője. Valami sorozatból ismerik egymást és nemrég jöttek össze.
Mellém kavarodott valami csajszi, aki kedvesen elkezdett velem beszélgetni. Nem akartam megbántani - azt sem tudom ki volt az-, ezért illedelmesen mosolyogtam és bólogattam, miközben halálra untatott. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, egy új üzenet villogott a képernyőn.
„Hol a faszban vagy már?” - Imádom, komolyan mondom imádom ezt a nőt. A kis barna velem szemben, nem értette, mi ez hirtelen harminckét fogas vigyor. Értetlenül bámult rám.
„Igyekszem és kárpótollak!”- pötyögtem gyorsan, majd az órára pillantottam. Nem volt késő, talán másfél órája lehettem itt, mégis úgy éreztem ideje lenne menni. Főleg, mert cica már türelmetlen és ha azt szeretném, hogy az este még doromboljon nekem, igyekeznem kell. Én sem vagyok normális azt biztos, de ezt eddig is tudtuk.
Finoman próbáltam beadni neki, hogy lelépnék, de nem vette a lapot. Sőt teljesen félreértelmezte a dolgot és azt gondolta vele lépnék le. Kínosan mosolyogva kért elnézést, mikor közöltem vele, hogy én mennék haza, ráadásul egyedül. Fél órával később végre sikerült elszabadulnom a helyről, mivel még Kellanal is közölnöm kellett, hogy megyek. Mellesleg Kellannak a reakciója nagyon jellemző volt: „ Az asszony rövid pórázon tart, mi?” Mosolyogva ráztam a fejem a „poén” hallatán és elsétáltam.
Gondoltam gyalog megyek, mivel két saroknyira voltam a szállodától. Esett az eső és kicsit Londonra emlékeztetett, így még élveztem is. Vagyis élveztem volna, ha pár fotós nem talál meg. Igen, nagyon érdekes…Rob Pattinson visszamegy a szállodába. Micsoda esemény öcsém.
Kicsit elázva léptem be a szobába, ahol néma csend fogadott. A nappaliban nem volt ott Kristen, ezért a lerúgtam a cipőm és a hálóba mentem.
Hát ezért volt ekkora csönd… Kristen az ágyon szuszogott, egy könyvel a hasán. Jobban szemügyre vettem és feltűnt, hogy csak egy őrjítően szexi fehérnemű feszül kívánatos testére. Te idióta barom, te… ha előbb jössz… jaj én hülye. Ebből már nem eszel, te kretén. Odasétáltam mellé és az éjjeliszekrényre tettem a könyvet, miközben kínok kínjában vergődve újra végig néztem szinte csupasz testét. Ezt jól elintéztem.
Éppen a kislámpát készültem lekapcsolni, mikor valami selymeset éreztem a csukló köré fonódni. Lenéztem és láttam, hogy Kristen szeme nyitva van. A remény szikrája újra fellobbant bennem. Talán meg van mentve az este…
- Sajnálom! – leültem mellé, az ágy szélére és összekulcsoltam kezeinket.
- Nagy bajban vagy! – közölte komolyan, mire az ereimben meghűlt a vér. Rémült képem láttán elnevette magát. – Nagy bajban vagy, mert nem akartál felébreszteni! – erre már én is elnevettem magam. – Pedig puccba vágtam magam miattad! – folytatta még mindig nevetve.
„Hülyéknek áll a világ!” – szokták mondani. Ezért van nekem ekkora szerencsém.
- Nagyon szexi, de a kedvenc összeállításom rajtad a semmi! – mondtam elfojtott hangon, miközben kezemmel végigsimítottam meztelen hasán.
- Ez már csak rajtad áll! – közölte és szexin beharapta alsó ajkát. Hát rajtam nem fog múlni, az tuti. Lehajoltam ajkaihoz, mialatt kezem felcsúsztattam a nyakára. Az ő finom keze egy pillanat alatt találta meg az utat a hajamba, míg másik a kabátom alatt ténykedett.
- Tiszta víz vagy! – fintorgott, ahogy elhajolt az ajkaimtól és már tolta is le rólam a kabátot. Elmosolyodtam és hagytam, hogy a pulcsimat is leszedje. Lassan simítottam végig a combján, mire a derekam köré fonta a lábát, így húzva közelebb magához. Az ereimben egy pillanat alatt megindult a vér, ahogy szája elhagyta az enyémet és a nyakamon simított végig édes nyelvével. Aztán már csak azt vettem észre, hogy velem szemben ül az ölemben. Nagy koncentrációval gombolta ki az ingemet és egy lemondó sóhaj hagyta el a száját, mikor az ing alatt még egy póló is volt.
- Remélem trikó már nincs alattad! – fintorgott és áthúzta a fejemen a feleslegessé vált darabot, hogy ajkai végre birtokba vehessék mellkasomat. A kulcscsontomnál kezdte kínzó játékát és lassan, nyelvével a bőrömön kőrözve halad egyre lejjebb. Egy határozott lökéssel hanyatt döntött az ágyon és addig ügyeskedett még le nem húzta rólam a nadrágot.
Visszahúztam magamra, hogy nyelvünk vad játékba kezdhessen egymással. Kitapogattam a melltartó csatját, hogy az a szexi kis darab se állhasson az utamba többé. Kristen elégedetten emelkedett fel, hogy leszedhessem róla. Újra csókolózni kezdtünk, miközben a keze lágyan simított végig a mellkasomon, hogy végül a az alsónadrágomban kössön ki. Egyre követelőzőbben csókoltam és egyre jobban akartam őt. Egy gyors mozdulattan visszarántottam a kezét. Mosolyognom kellett döbbent arcán. Aztán a hátára fordítottam és lágy csókokkal hintettem be kívánatos felsőtestének minden kis részletét, halk sóhajokat elcsalva belőle.
Lábai közé helyezkedtem és hozzá nyomtam egyre duzzadó férfiasságomat. Elmosolyodott és a hajamba kapaszkodva ajkaihoz rántott. De én nem tágítottam… visszatértem formás melléhez és kíméletlenül szívogattam, hallgatva egyre erősödő nyögéseit. Apró kezei végigszántottak hátamon és türelmetlenül tolta lefelé az alsónadrágomat. Engedtem neki, minden porcikámmal vágytam rá, érezni akartam, ahogy vékony teste nekem remeg. Letéptem róla a piciny tangáját és csípőjét magamhoz rántottam. Ahogy megéreztem a forróságot, elöntött a köd. Nem bírtam fékezni magam, gyorsan és kíméletlenül mozogtam benne. Aztán észhez tértem és egy pillanatra leálltam, hátha nem így akarja.
- Ne, folytasd! – utasított nyögdécselve. Nekem sem kellett több bíztatás és máris eszeveszett ritmusban folytattam. Körmei a hátamba vésődtek, vadságom végső pecsétjeként, miközben egyre hangosabban hagyta el nevem a száját. Megragadtam a csípőjét és magam fölé húztam karcsú testét, ami remegve folytatta megkezdett ritmusomat. Én sem bírtam tartani magam és egyre hangosabban adtam tudtára élvezetem. Megragadta csípőjén nyugvó kezeimet és felvezette őket a melleire. Elégedetten tartottam kezeimben és kényeztettem a tökéletes testrészét, miközben Kristen sikolyok közepette köröket írt le csípőjével. Zöld szemei kinyíltak és fogolyként tartottak fogva engem. Nem bírtam máshova nézni, egyszerűen elvesztem tekintetében. Szemeiben ezer féle érzelem játszott. Extázis, élvezet, kínlódás és a számomra legfontosabb: szerelem.
Lehajolt, hogy megcsókoljon, de éreztem, hogy közeledik a vég. Végső, hangos sikollyal támaszkodott meg a mellkasomon, de a mozgást nem hagyta abba. Tovább mozgott nekem, hogy egy perccel később én is vad morgással jelezhessem révbe érésemet. Erőtlenül támaszkodott még mindig mellkasomon és elégedetten mosolyogva kapkodta a levegőt. Felültem, hogy magamhoz ölelhessem gyenge testét, ami még mindig remegett az előbb átéltek miatt. Ajkaimmal lágyan csókolgattam verejtéktől nedves nyakát.
- Szeretlek – suttogta a fülembe erőtlenül és mosolyogva beleharapott a fülcimpámba.
- Én is téged édes! – feleltem még mindig a nyakát kényeztetve. Legalább tíz percre szükségünk volt még így. Aztán feltápászkodtam – Kristent a karomban tartva –, hogy lefektessem az ágyra. Egy utolsó hosszú csókot váltottunk, aztán lemásztam róla, kicsúszva belőle, hogy aztán a mellkasomra húzódhasson. Magunkra húztam a takarót és a hátát simogattam, amitől pillanatokon belül már békésen szuszogott. Egy ideig még néztem Őt, kipirult arcát, aztán engem is elnyomott az álom.
Gyűlöltem a telefonra kelni! Gyorsan felkaptam és kiszáguldottam a nappaliba, nehogy Kristen felébredjen rá. Idegesen szóltam bele:
- Igen?... ja, de mindegy mondjad!... miért fontos ez?...ez nem válasz!... nem, nem tud róla!... ez igaz, de nem a te dolgod!... nem… figyelj, ez nem a legalkalmasabb erre, majd megbeszéljük máskor!... jó, szia – letettem, és gondoltam visszabújok Kristen mellé. De korai volt az elhatározás. Mikor megfordultam Kristen kérdő tekintetével találtam szemben magam…
Képek:
Kristen elemében van(:P):
http://i48.tinypic.com/dh5mv8.jpg
Rob megy vissza a szállodába a parti után:
http://i50.tinypic.com/260z993.jpg
2010. február 21., vasárnap
24. fejezet
Nos Lányok, remélem elégedettek lesztek velem, ugyanis a fejezet hét oldal lett! Nem tudom, hogy csináltam!XD De nem is ez a lényeg, hanem, hogy remélem tetszeni fog!
Nem is húzom tovább a szöveget, jöjjön a lényeg!
Ja, még annyi, hogy ezentúl hetente kerül fel új fejezet, de az is csak akkor, ha elértek egy bizonyos kommenthatárt, ami most 15! Szerintem nem túl sok… :)
Puszi: Lady
Egy újabb fárasztó forgatási napon vagyunk túl. Már szinte robotként mentünk be a szállodai szobánkba és vetődtünk be az ágyba. Így ment ez azóta, mióta ténylegesen elkezdődött a forgatás. Az a szerencsének, hogy ma szombat van és holnapra pihenőnapot kaptunk.
Rob bedőlt mellém és vártam, hogy szokásához híven átöleljen és végre aludhassunk. Az ölelés helyett azonban a nyakamat kezdte csókolgatni. Először azt hittem ez csak egyfajta elalvás előtti kényeztetés, de tévedtem. Finom keze a takaró alá csúszott és elkezdte feltűrni a pólómat, keze egyre feljebb csúszott.
- Rob… tudod, hogy normális esetben ilyet nem mondanék, de ne most! – elhajolt a nyakamtól és a szemembe nézett.
- Kérlek, nem bírom tovább. Négy napja nem voltunk együtt! – nézése esdeklő volt. Igen, a forgatások mind a kettőnket nagyon kifárasztottak, esténként általában már annak is örültünk, ha megtaláltuk az ágyat.
- Nem leszel mérges, ha esetleg elalszom közben? – kérdeztem elfojtva egy mosolyt. Úgy tűnt neki nagyon fontos lenne, én viszont nem bántam volna, ha alszunk inkább.
- Garantálom, hogy nem fogsz! – közölte mindent tudóan. Megadóan felsóhajtottam és magamra húztam. Fáradságom mit sem változtatott azon, hogy majd meg őrültem a közelségétől és, attól, mennyire kívánom. Mikor megcsókolt el is felejtettem, hogy aludni akartam, megint csak mi voltunk.
Lassan húzta le rólam a pólóm, hogy ajkai bejárhassák a testemet, minden apró részletét. Ahogy finom lehelete cirógatta hasamat, libabőrös lettem. Kezei lejjebb kúsztak, megszabadítva a falatnyi fehérnemümtől. Ajkai visszataláltak az enyémre és játékosan becézgették azt, miközben keze egy másodpercre sem pihent meg. Kapkodtam a levegő után, mint egy tüdőbeteg és szépen lassan a halk nyögések is előtörtek belőlem. Rob lélegzése is egyre szaporább volt, a fejére meg szinte rá volt írva: „ugye megmondtam, hogy nem fogsz elaludni.” Alvás? Ki akar aludni…
Szájával most a mellem kényeztette, aztán tovább haladt és ajkai felváltották kezét. Majdnem elájultam, ahogy nyelve finoman, majd egyre gyorsabban nyújtott élvezetet. Egyre csak közeledtem a vég felé, már majdnem elértem, mire Rob leállt. Könyörögve néztem rá. Mégis, hogy teheti ezt velem? Elégedett vigyor csücsült az arcán, mire ördögi terv fogalmazódott meg bennem. Megállj, csak… ezt visszakapod!
Magamra húztam, mintha meg akarnám csókolni és mikor elengedte magát, egy határozott lökéssel a hátára döntöttem. Már éppen készültem volna az akciómra, mikor elkapott és újra fölém gördült. Most meg mi a fasz van?
- Fáradt vagy! Hagyd, hogy ma este csak én kényeztesselek – már éppen nyitottam a számat, hogy elküldjem melegebb éghajlatra. Aztán megéreztem magamban. Számat szavak helyett csak egy hangos nyögés hagyta el. Nem volt időm gondolkodni. Igazság szerint, már nem is tudtam. Készségesen feleltem Rob mozgására. Hagytam magam… hagytam, hogy Ő irányítson, minden mozdulatot uralt. Kezem a fenekére csúsztattam, gyorsabb ütemre bíztatva. Ez volt a maximum, amit engedett nekem. Olyan voltam, mint egy rongybaba, teljesen elengedtem magam. Hol gyorsan mozgott, aztán megint lassított, mindig pontosan, amire vágytam. Mintha olvasna a gondolataimban, ijesztően tökéletesen csinált mindent. Tudta, mikor hol érintsen vagy csókoljon meg, hogy még hangosabban nyögjek. Ezt akartam kihagyni? Idióta Stew!
A vége felé már azt sem tudtam hol vagyok, csak a tökéletes arcát láttam magam előtt. Persze, azt pontosan felfogtam, mi történik éppen. Egy utolsó sikoly hagyta el a számat és levegő után kapkodva dőltem vissza a párnára. Rob fél perccel később követett. Szorosan magamhoz öleltem egyre izmosodó testét. A csendet csak a mi zihálásunk szakította meg, ami végre lassulni látszott. Mellém gördült és elmosolyodott. Azt hiszem igen elégedett volt magával, ahogy elnézte még mindig remegő testemet. Nekem még szükségem volt pár percre.
- Személyes sikerként élem meg, hogy ébren maradtál! – közölte önelégülten, rekedtes hangján. Ránéztem, de csak nevetni tudtam, azon az elégedett fején. Ma rendes leszek és nem rombolom le az egóját.
- Őrület, hogy még hulla fáradtan is órákig tudnék szeretkezni veled – felkönyököltem, hogy jobban lássam azt az elégedett fejét.
- Hiába, szexisten vagyok! – vigyorgott vidáman, úgy tűnt tisztában van a képességeivel. Hiszen kijelentése teljes mértékben igaz volt. Azt hiszem eleget fényeztük mára a Mr.-t.
- Akkor jó éjt, Te szexisten! – jó éjt csókot váltottunk és a mellkasára húzódva elaludtam.
Arra ébredtem, hogy valami puha csikizi a bőröm. Ez a puha nem más volt, mint Rob hosszú ujjai. Elmosolyodtam, ahogy bámult és közben lágyan cirógatta bőröm.
- Mióta vagy ébren? – kérdeztem ásítva.
- Talán fél órája – motyogta, mialatt egy pillanatra sem hagyta abba simogatást.
- Azóta ezt csinálod? – felnevettem, ahogy elképzeltem, hogy fél órája ezt csinálja, én meg csak most ébredek fel rá.
- Ne nevess! És nem csak ezt… néha meg is csókoltalak – mosolygott és megcsókolta a nyakam, majd a mellkasom. Beleborzongtam a csókokba. Erre sem ébredtem fel? Fura… - Tudod álmodban is ezt csináltad! – mondta vidáman.
- Mit? – kérdeztem értetlenül.
- Beleborzongtál, mikor megcsókoltalak… és néha még hümmögtél is. Akkor azt hittem felébredtél, de nem. A szemed csukva volt és mosolyogtál – azt hiszem lebuktam. A vigyorom egy pillanat alatt eltűnt az arcomról. – Tetszik, hogy még, öntudatlan állapotodban is ilyen hatással vagyok rád! – megsimította az arcom, mire a szívem hevesebben kezdett verni. Remek… már egy puszta érintése is elég és bennem eluralkodik a teljes káosz.
- Gondolom – fintorogva felsóhajtottam.
- Ne legyél ilyen… ennél boldogabb nem is lehetnék. Fogalmad sincs, milyen érzés ezt tapasztalni – mondta panaszosan.
- Eddig is tudtad, milyen hatással vagy rám! - jegyeztem meg, csak úgy mellékesen.
- Így akkor is teljesen más! – úgy látszik, tudtomon kívül tettem ilyen boldoggá. Igazából nem bánom… legalább egy új dologgal szembesültem, amit eddig nem tudtam magamról. – Szeretlek! – búgta a fülembe, amivel kizökkentett a gondolataimból.
- Én is téged – átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz, hogy könnyedén meg tudjam csókolni.
Ahogy nyelveink találkoztak, elöntött a vágy. Nem csak engem… Felemelte a takarót, hogy rám feküdhessen és ez által még közelebb kerüljön hozzám. A vér csak úgy lüktetett az ereimben, a közelsége szinte megőrjített. Végigsimított az oldalamon, majd a combomon halad tovább és végül keze a bokámon állapodott meg. Felrántotta és a csípőjére húzta elgyengült végtagomat. Finoman beleharaptam alsó ajkába, ingerelve kicsit. Erre elég érzékeny volt, tudtam jól. De most nem vadult be tőle, sőt elhúzódott. Ahogy meghallotta a lemondó sóhajomat, rögtön elmosolyodott.
- Folytathatnánk a zuhany alatt! – csábosan végighúzta nyelvét a nyakamon, ami még csábítóbbá tette az ajánlatot.
- Menj előre, addig én felhívom Ash-t, hogy rakjuk kicsit későbbre a találkozót. Már így is öt perc múlva ott kéne lennem, ami nem fog összejönni! – mondtam és elkezdtem letolni magamról.
- Kérj két órát! – utasított mosolyogva és még utoljára belecsókolt a nyakamba, majd lemászott rólam. Ahogy a fürdőbe halad, egyszerűen megakad a szemem meztelen hátsófelén. Mégis, hogy lehet ilyen jó segge? Megráztam a fejem, elnyomva a perverz énem – ami nem volt egyszerű – és a telefonomért nyúltam.
Hupsz, öt nem fogadott hívás és mind Ashleytőt. Kis türelmetlen… pedig még van öt percem, vagyis már csak három odaérni!
Most meg foglalt… alig, hogy kinyomtam a telefont kopogtak. Ez tuti Ő lesz.
- Gyere! – kiabáltam mosolyogva, miközben magamra tekertem a takarót és felkészültem a kiakadásra, amit le fog vágni. Nagy meglepetésemre Ash helyett, Nikki csörtetett be a szobába.
- Kristen az isten áldjon meg! Hol a telefonod? És még nem vagy kész? – hadarta egy szuszra. – Amúgy Ash azért hívott, mert rosszul van és nem jön velünk! Viszont mi elvileg most indulnánk! – oktatott ki egy fél perc alatt. De legalább minden fontos információ elhangzott.
- Figyelj, bocsi csak kicsit elaludtam! Egy óra múlva a recepción? – próbáltam bevetni az ártatlan mosolyt, de Nikki nem úgy tűnt, mint akit meghat.
- Egy frászt Stew… kapsz öt percet, hogy összeszedd magad! – közölte erélyesen. Milyen harapós kedvében van ma a kisasszony.
- Jól van…
- Édes, mégis meddig akarsz még várakoztatni? – ott állt a fürdőszoba ajtóban egy szál törölközőben, vizes hajjal, amibe beletúrt, ahogy felfogta, hogy Nikki itt van. Olyan szexi volt, ahogy a megvilágosodás kiült az arcára. Legszívesebben… nem, elég!
Nikki döbbent arccal nézett ide-oda köztünk.
- Oh… - ennyi volt. Nikki nem volt képes mást mondani. Végülis nincs is mit hozzá tenni, a helyzet elég egyértelmű. Én egy takaróval takargattam magam az ágyon, míg Rob kincsét egy törölköző fedte. – Akkor a recepción várlak Kris. Mondjuk negyed óra? – kérdezte, mintha semmi sem történt volna. Kedves volt tőle, hogy nem kezdett el itt kérdezősködni, de ennek is csak egy oka van. Szép kis napnak nézek elébe… Zavartan bólintottam, hogy felfogtam, mire egy sziasztokot elrebegve és még kicsit topogva távozott.
- Bassza meg! Nem tudtam, hogy itt van, különben nem jöttem volna ki – kezdte a magyarázkodást azonnal.
- Ugyan, már úgy sem tudtuk volna előttük sokáig titkolni. Így tisztább. - odaléptem elé és megöleltem azt a bűnbánó fejét. Felsóhajtott, mintha megnyugodott volna és megpuszilta a fejem búbját.
Megegyeztünk abban, hogy jobb, ha külön zuhanyunk, különben soha nem érek le. Felkaptam a ruháim és egy gyors csók után már a recepcióra tartottam.
- Kristen, szívem! Nem fogsz fázni pulcsiban? – aggódott Elisabeth, amikor odaértem hozzájuk. Úgy tűnik agyára ment a szerep. Ha nincs itt MamaStew, itt van helyette MamaSer, anyám helyett anyám, az már tuti. Bár imádom a nőt, tényleg.
- Szeptember eleje van! – emlékeztettem kedvesen, hogy meg ne bántsam.
- Vancouverben vagyunk! – mosolyodott el, mintha ezzel cáfolhatatlan indokot állított volna elém. Csak válaszoltam a mosolyára és megnyugtattam, ha fázom, majd veszek egy kabátot út közben. Amúgy sincs egy normális kabátom sem.
Fél óra múlva már felszabadultan sétálgattunk Vancouver utcáin. Láttam Nikkin, hogy alig várja már, hogy néhány percre kettesben maradjon velem és kifaggathasson. Egyenlőre ez nem adatott meg neki…
Éppen egy ruhaboltban vásárolgattunk – nem is értem Paris miért nincs még kiakadva. Komolyan mondom jobban bírja, mint én. Nagyon oda lehet Nikkiért… -, mikor megakadt a szemem a fehérnemű részlegen. Miért is ne?
Rögtön megakadt a szemem egy csodás darabon, ami nem kifejezetten az én stílusom… bár ezek közül, mi az én stílusom? Leakasztottam a csipkecsodát és jó alaposan körbenézve, besiettem a fülkébe.
Anyám, mit tud tenni egy jól kiválasztott fehérnemű az emberrel. Leesett az állam a látványtól.
- Szexi! – azt sem tudtam hova kapjak első ijedtségemben, mikor meghallottam a hangot. Aztán észrevettem, hogy csak Nikki az. – Robnak tetszeni fog… gondolom neki lesz! – rám nézett azokkal a Nikki Reed féle vallató szemekkel és várta a válaszom.
- Igen. – szerettem volna lerendezni egyetlen szóval, de Nikki már mellettem állt a fülkében.
- Akkor ez nem csak egy éjszaka volt… régóta tart? Miért nem mondtad el? Úr isten…most, hogy visszagondolok, annyi dolog utalt rá – szinte levegő nélkül nyomta a szöveget, így kénytelen voltam félbeszakítani.
- Nikki! – lengettem meg a kezem előtte, mire végre befogta. – Sajnálom, hogy nem mondtam még, de nem akartuk nagy dobra verni – reméltem, hogy sajnálkozó tekintetem meghatja, de megint elfelejtettem, hogy Nikkivel állok szemben.
- Szóval már tart egy ideje… szomorú vagyok Stew, hogy pont nekem nem mondtad el! Főleg, hogy már egy ideje megy ez köztetek… furák voltatok mostanság. Legalább van rá magyarázat is! – nevetett fel keserűen, de látszott, hogy nagyon szíven ütötte, hogy nem kötöttem az orrára.
- Most csak annyit mondok, hogy a ténylegesen másfél hónapja vagyunk együtt – próbáltam rövidre fogni. A hely sem a legalkalmasabb erről beszélni.
- Ténylegesen… szóval lesz mit mesélni! Remélem tudod, hogy nem úszod meg. Amúgy meg egy magas sarkú még többet dob a fehérneműn! – hírtelen váltott témát, aztán már ott sem volt. Éppen kezdtem volna visszaöltözni, mikor megjelent egy fekete magas sarkú cipővel. Addig nyúzott még be nem láttam, hogy tényleg jó vele. A végén meg már csak azért vettem meg, hogy befogja.
Végre belátták, hogy enni sem ártana valamit. Nekem már kopogott a szemem és mikor bevághattam egy fél pizzát, mintha újjászülettem volna.
Liz közben belenézett a szatyromba és elégedetten közölte, hogy jól választottam. Mikor megkérdezte kinek lesz, azt hittem a képébe köpöm a piát. Köhögő rohamom véget értével, elkezdtem magyarázni, hogy van egy fekete ruhám, amihez már hónapok óta nem találok normális fehérneműt… de hiába. Kedvesen elmosolyodott és a fülembe súgta, hogy már azóta tudja, hogy Rob és köztem van valami, mióta Robbal és Emilievel vacsorázott New Yorkban. Döbbent arccal idéztem fel azt az estét, mikor Ő vette fel a telefonját. Ahogy eszembe jutott a hangja, meg a reakcióm, amikor közölte, hogy Emilie is ott van… szóval szépen lebuktattam magam már akkor. Úgy sem számít… Ők olyanok, mintha a családom tagjai lennének. Inkább szégyellenem kéne magam, hogy eddig hallgattam.
Hazaérve Robot Jacksonnal találtam a szobában, éppen söröztek. És én még féltettem, hogy unatkozni fog. A csomagokat ledobtam az egyik sarokba és leültem közéjük, hogy csatlakozzam az ivászathoz. Rob keze a combomra csúszott, nekem meg ismét önuralmat kellett gyakorolnom. Negyed óra után már feltűnően fészkelődtem, de Jake nem vette a lapot.
- Milyen fárasztó nap volt – ásítottam színpadiasan. Rob szemei kipangattak a felismeréstől. Jackson csak mosolyogva belekortyolt még egyet a sörébe. Idegesen fújtam egyet, Rob túl jófiú volt, hogy elküldje, velem meg nem tudom mi volt. – Akkor lefekszem aludni, ha senkit nem zavar! – sóhajtottam és vártam hogy Jake észbe kapjon.
- Semmi gond, pihend ki magad! – legszívesebben ledugtam volna az üveget Jackson torkán. Az a megértő képe... Miért nem veszi észre magát? Odahajoltam Robhoz és nyomtam a szájára egy csókot, aztán meggondoltam magam. Nyelvemmel szétnyitottam ajkait, miközben kezemmel benyúltam a pólója alá és végigsimítottam meztelen mellkasán.
- További jó szórakozást! – suttogtam a fülébe és otthagytam azt a két jómadarat. Reméltem, hogy összeszedi magád és hazaküldi Jaket.
Egy ideig ébren vártam Robot, de tényleg fáradt voltam, ezért elnyomott az álom.
Mikor felébredtem még aludt. Gyorsan felöltöztem és átmentem Ashez, hogy megnézzem, hogy van. Szerencsére már nem volt rosszul, azt mondta, csak valami rosszat evett.
Egy órával később Rob hívott, hogy hol a fenébe vagyok és követelte, hogy menjek vissza hozzá. Csak már beígértem egy ebédet Ashleynek, így mondtam, hogy majd később. Kicsit ugyan megsértődött, de nehogy azt higgye, hogy füttyent én meg pattanok.
Kényelmesen megebédeltem csacsogó Ash táraságában, majd visszaballagtam az én sértett lovagomhoz.
A kanapén ült, mártírt megszégyenítő arckifejezéssel.
- Köszönöm, hogy hazafáradtál! – közölte gúnyosan, miközben kifelé bámult az ablakon. Elnevettem magam, olyan cuki volt, azzal a sértett fejével. És ez a haza kifejezés egy hotelszobára… bár nekünk tényleg ez az otthonunk. Szánalmas! – Örülök, hogy viccesnek találod. Én nem szórakozom ilyen jó, azon, hogy szarsz a fejemre! – figyelmen kívül hagytam a hisztijét. Fogtam magam, odasétáltam és beleültem az ölébe.
- Ugyan már kicsim, tudod, milyen Ash! – két kezem közé fogtam az arcát és vártam, hogy végre hajlandó legyen a szemembe nézni. – És te sem igyekeztél lerázni Jacksont tegnap este! – emlékeztettem.
- Szóval ez volt a visszavágó? – kérdezte meglepetten.
- Szó sincs róla! Csak hiányoztál mellőlem – lebiggyesztettem az ajkaim és próbáltam nagyon boci szemekkel nézni rá.
- Te is! – úgy láttam kezd felengedni. Közelebb húzott magához és megcsókolt.
- Egyébként tegnap este lett volna egy kis meglepetésem…
- Milyen meglepetés? – azt sem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, olyan izgatott lett.
- Majd megtudod, ha eljön az ideje! – húztam tovább mosolyogva.
- Nagyon gonosz vagy – sóhajtotta lemondóan.
A délutánt alvással töltöttük, két ilyen lusta dögöt mint mi…
Aztán elindultunk Bobby koncertjére, ahova a fotósok követtek minket. Alig, hogy üdvözöltük Bobbyt nagy meglepetés ért, ugyanis megjelent Nikki, Paris és Liz is. Kedvesen köszöntek nekünk, majd akik nem ismerték Bobbyt bemutatkoztak nekik. Meglepett, hogy Nikki ismerősként üdvözölte őt.
- Ti ismeritek egymást? – kérdeztem meglepetten. Valahogy sehogy sem rémlett, hogy honnan vagy miként.
- Igen, Rob mutatta be mikor még…
- a Twilightot forgattuk! – szólt közbe Rob gyorsan.
- Jah – nyögte Bobby. Olyan érzésem volt, mintha valami háttér információt nem tudnék, de biztos csak képzelődöm. – Akkor hozunk piát, Rob? – kérdezte Bobby. Rob bólintott és leléptek.
Ott maradtam a csajokkal és Parissal, meg egy nagyon érdekes témával. Szerencsére hamar visszajöttek a fiúk, én meg úgy húztam vissza Rob mellé, mint egy drogos, aki nem kapja meg az adagját. Mosolyogva átölelt és a koncertterem felé terelt.
Mivel a jelenlévő társaságban már mindenki tud rólunk, nem kellett megjátszanunk a legjobb barátokat, nyugodtan foghattam a kezét. Sőt még meg is csókolhattam, amit talán nem kellett volna. Ahogy nyelve játékba kezdett az enyémmel, a változatosság kedvéért megfeledkeztem a külvilágról. Először csak az ingen keresztül simogattam izmos hátát, aztán utat törtem magamnak és becsúsztattam alája a kezem.
Nem értem miért nem tudunk viselkedni! A végén nem mehetünk majd emberek közé. Rob keze a fenekemre csúszott és egy elégedett sóhaj szakadt fel a torkából, mikor belemarkolt. Mondanom sem kell, hogy én is belenyögtem a csókba. A hangunktól valahogy kitisztult a fejem és megszakítottam a csókot és ahogy elnéztem Rob lebiggyesztett ajkait ismét elfogott a vágy. De uralkodtam magamon. Helyette csak odasúgtam neki, hogy viselkednünk kéne. A többiek elnézően mosolyogtak, mi meg igyekeztünk a már javában elkezdett koncertre figyelni.
Rob mögöttem állt és karjai körülöttem voltak, míg állát a fejemen tartotta. Néha megcsókolt, de nagyon figyeltünk, hogy ne ragadjon el minket ismét a hév.
A koncert végén a többiek előbb távoztak, mi még elköszöntünk Bobbytól és csak utána mentünk. A kitartó piócák még mindig ott szobroztak, és ahogy kiléptünk, szorgosan kattintgattak. Robal nem győztük magunkat takarni a kocsiban.
A hotelszoba biztonságában végre fellélegezhettünk és átadhattunk magunkat egymásnak.
A következő napokban nagyjából a forgatás kötött le minket, megint alig volt időnk egymásra.
Egyik reggel Rob cirógatására keltem, amit úgy szerettem. Erre volt a legjobb felébredni a világon. Aztán eszembe jutott, mi vár ma ránk és máris nem vonzott annyira a reggel…
Shopping Vancouverben:
http://i47.tinypic.com/qnvfvn.jpg
Ebéd után:
http://i49.tinypic.com/jzve6s.jpg
Érkezés a Bobby Long koncertre:
http://i49.tinypic.com/2jg5lhj.jpg
http://i47.tinypic.com/16m2bfs.jpg
Beszélgetés a csajokkal:
http://i46.tinypic.com/2copijo.jpg
Távozás a koncertről:
http://i49.tinypic.com/149t3rl.jpg
2010. február 13., szombat
23. fejezet
Lányok, meghoztam az ünnepi fejezetet! Bizony, ünnepi, mert két szülinaposunk is van! Ma(szombat) Briannának van a születésnapja, holnap(vasárnap) pedig Fanninak! Ezért úgy döntöttem, a fejezetet 23:55-kor rakom fel, így ez mind a kettőjük születésnapi fejezete!
Boldog Születésnapot lánykáim!:)
Annyit még hozzá tennék, hogy ez a fejezet tényleg és igazán nektek íródott. Mivel annyi kis(és nagy:P) perverz dolog van benne, csak nektek!:D
Puszillak titeket: Lady
A hangulatomon valamennyit javított Rob jelenléte és a szenvedő fejének látványa. Legalább nem csak én kívánom a pokolba ezt az egész bulizzunk együtt dolgot. Három hónapig leszünk itt együtt…miért nem ér ez rá?
A teraszon kezdtünk cigivel, a kellemes augusztusi időben, majd bementünk a számunkra lefoglalt terembe. Hiába, Ash igazán alapos tud lenni. Egy külön bárrész is volt ott, csak nekünk. Behúzódtam az egyik U-alakú bokszba. Rob leragadt a bárpultnál, ahol Kellanal kezdett egy számukra – számomra kevésbé – érdekes beszélgetésbe. A Jackson - Ashley páros is csatlakozott hozzám, és Jacke egy koktélt tolt az orrom elé, majd közölte, hogy Rob küldi.
Nagyon jó, gondoltam…inkább magát küldené. És miért koktélt? Egy tequilának jobban örültem volna. Csendesen odasétáltam a pulthoz, ahol Rob és Kellan még mindig elmélyült beszélgetésben voltak. Óvatosan végigsimítottam a hátán, mire megakadt a beszédben. Helyes…a hatásom még a régi. Ördögien elvigyorodtam magamban és a füléhez hajoltam.
- Egy koktéllal akarod kiszúrni a szemem? Inkább valami erősebbet küldtél volna… - suttogtam a fülébe, mire rögtön megfordult. Már épp készültem kikérni magamnak valami ütősebbet, ha már itt vagyok, érezzem jól magam.
- Nem, ma este nincs lerészegedés! Józanon akarlak… - nem volt nehéz kitalálni, mi lenne a mondat vége, ha Kellan nem figyel minket.
- Én meg most akarlak! – vágytól teli hangomtól, csak nyelt egye nagyot. Elégedett vigyorral hagytam ott és ültem vissza Ashleyékhez. Ahogy szemem körbejárt a teremben lévő embereken, úgy tűnt Nikkinek nem okoz gondot, hogy mi is itt vagyunk. A bárpult végén nyalták-falták egymást Parissal. Taylor is jól érezte magát, éppen az egyik pultos csajjal flörtöl, visszafogottnak nehezen nevezhető módon. Sóhajtva beleittam a koktélomba és figyelmemet Robra összpontosítottam.
Néztem, ahogy a beszélgetés közben ráncolja a homlokát, néha beletúr a hajába és ahogy nevet. Rájöttem, hogy minden cselekedetét imádom. Ezektől lesz Rob… az én Robom, aki teljesen magába bolondított. Én meg lassan kezdem magam egy nyálas sorozat főszereplőjének érezni.
Annyira el voltam foglalva a hülye gondolataimmal, hogy észre sem vettem, hogy Rob mellém csúszott. Aztán egy mosollyal konstatáltam, hogy keze a combomra csúszik, és kedvesen beszédbe elegyedik Jacksonnal. Magának is hozott egy koktélt… ez tényleg komolyan gondolta, hogy ma este nem rúgunk be. Megörültem a koktélcseresznyéjének és lekaptam a pohara széléről, az enyémet már megettem.
- Hé, azt meg akartam enni! – méltatlankodott, miközben már a számban volt a cseresznye.
- Akkor vedd el! – közöltem vele és csábosan kinyomtam a nyelvemmel a szám elejére. Neki sem kellett több bíztatás. Ajkait már a sajátomon éreztem és egy pillanat alatt kiszívta belőle a kis piros golyót. Elszakadt a számtól és kikapva sajátjából a cseresznyét, ismét az ajkaim után kapott. Ellentmondását nem tűrően nyomta nyelvét a számba, nem mintha szándékomban állt volna tiltakozni.
Boldogan csúsztak kezeim a nyakára, hogy még közelebb vonjam magamhoz. Na Ő már nem volt ilyen szerény… kezei azonnal a fenekemre simultak, miközben nyelvünk vadul térképezte fel a másik ajkait. Egy pillanatra elszakadtunk egymástól… kéjes pillantása szinte rabul ejtett. Lassan nyelvem körberajzolta ajkait, tudtam, hogy ez feltüzeli. A várt hatás nem is marad el, hevesen ismét csókot követelt. Készségesen teljesítettem kívánságát.
- Már megint megfeledkeztek a külvilágról? – nehezen elszakadtam Robtól, az ismerős hang hallatán. Persze, hogy Kellan vigyorgott a képembe… eléggé a bögyömben volt már.
- Mi örülünk, hogy minden rendben veletek, de velünk is foglalkozhatnátok! – szólalt meg Ash is. Visszanéztem Robra, ismét a vágytól izzó szemeivel találtam szemben magam. Aztán már nem láttam semmit… úgy tűnt Rob is figyelmen kívül hagyja a letolást, amit kaptunk, mert ismét ajkai ostromoltak.
- Innen folytatjuk… - nehezen, de eltoltam magamtól. Sóhajtva helyezkedett vissza a helyére.
Kellan röhögcsélve visszavonult a pulthoz, úgy tűnt neki esze ágában sincs ma józansági fogadalmat tenni.
Robbal kimentünk egy újabb cigire, de amilyen hamar csak tudtunk visszamentünk. Ketten voltunk kint és a magam részéről majdnem letepertem ott helyben. Így helyes gondolatnak tűnt visszamenni, hátha ott tudunk viselkedni. Bár…
- Mi van nagyfiú? Bejön a pultos csaj? – kérdeztem a vállára támaszkodva.
- Nem rossz, de nem az esetem! És neked ki az eseted? – kuncogott és kezét a derekamra csúsztatta.
- Természetesen te! – feleltem és szexisen beharaptam az alsó ajkamat.
- Helyes válasz! – dünnyögte, miközben keze a fenekemre csúszott és belemarkolt. Ezen jót nevettünk mind a ketten. Máskor is szívattuk már egymást hasonló dolgokkal… ez olyan megszokott volt köztünk. Most viszont megfeledkeztem róla, hogy talán van, akinek ez nem tetszik.
- Vedd le róla a kezed! – morgott mögöttem Rob és a derekamnál fogva maga elé húzott, mint aki védi a tulajdonát. Kellan erre úgy felvihogott, mint egy ötéves. Mosolyogva simultam Robhoz, tetszett a dolog.
- Egyébként ti mióta is… - halkan megköszörülte a torkát – szóval mióta is vagytok így egymással? – kérdezte zavartan, mire a mosolyom még nagyobb lett.
- Egy ideje! – válaszoltam tömören, mire Kellan szeme kikerekedett.
- Fura – jegyezte meg. – Igazából jó rátok nézni! Elcsábított a kis csaj, mi? – Robra nézett, és ismét ott csücsült az a kaján vigyor a képén.
- Ha úgy érted teljesen belezúgtam-e Kristenbe és minden pillanatban rá vágyom-e, akkor a válasz igen! – mondta. Kezei előrecsúsztak a hasamra és még közelebb vont magához. Hátradöntöttem a fejem, hogy megcsókoljon… tudtam, hogy így érez, hiszen nekem már számtalanszor mondta és bizonyította is, de hogy ezt most kimondta valaki másnak, valahogy egész más hatást keltett bennem.
- Nem kell több bizonyíték elhiszem, hogy odavagytok egymásért! – nevetett, mire abbahagytuk a csókot. – Meg ez úgyis egyértelmű volt. – közölte, mintha értenünk kéne és beleivott a sörébe.
- Mi? – kérdeztük egyszerre Robbal. Úgy nézett ránk, mintha valami alapvető dolgot nem vennénk észre.
- Hát ti! Mármint az, hogy együtt lesztek egyszer… ugyan ne mondjátok, hogy szerintetek ez nem volt egyértelmű! Tudtam, már az elején, hogy egymás mellett fogtok kikötni! – magyarázta, mintha fogyatékosok lennénk. Ez eddig fel sem merült bennem. Soha nem gondoltam, hogy valakinek is eszébe jut a dolog, hiszen kezdettől fogva nagyon jó barátok voltunk. Még nekünk sem jutott soha eszünkbe… vagyis nekem nem.
Rob maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett. Eddig is tudtam, de most már szinte fájt az, mennyire szeretem.
- Szeretlek! – suttogta, mély férfias hangján, amitől olvadás közeli állapotba kerültem. – Lassan mehetnénk! – mosolygott ördögien. Én is egy hasonló vigyorral néztem a szemébe.
- Talán nem bírsz ott lent valakivel? – fogtam magam, kezem lecsúsztattam a mellkasáról és benyúltam ellenőrizni a nagyfiút odalent. Egy kis visszavágó a koncertes akcióra… gonosz vigyorral a képemen figyeltem, ahogy elakad a lélegzete. – Hm… jó esténk lesz! – tettem hozzá, végső döfésként.
- Ne kínozz! – dadogta, mikor magához tért. Nocsak, úgy tűnik, elértem a megfelelő hatást.
- Ahogy akarod! – kihúztam a kezem a nadrágjából, mire elkapta.
- Kérlek… menjünk! – könyörgő szemeit elnézve, gondolkozni kezdtem. Gonosz húzás volt… húzzam még? Nem, nekem is jobb ha megyünk.
- Most már én könyörgöm, hogy lépjetek le! Kezdem egy pornófilmben érezni magam. Holnap találkozunk – sopánkodott Kellan.
- Ne reménykedj Kellan… holnap tuti nem látsz minket! – nevettem. Robak felcsillant a szeme és Kellan képére is visszatért az elmaradhatatlan vigyor.
- Jó éjszakát. Vagyis inkább jó szórakozást! – nem is Kellan lenne, ha ezt kihagyja.
- Meglesz! – már éppen rángattam Robot, mikor még egy utolsó kacsintással odaszólt Kellannek.
Elköszöntünk a többiektől és futólépésben távoztunk egy taxihoz. Szerencsére így hajnali kettő tájban, nem nagyon van ember az utcán. A kocsi biztonságában és a sofőr árgus szemeivel magunkon haladtunk a hotel felé. Rob ujjai a combomon kőröztek, ezt biztos nem látta a kíváncsi vezető sem.
A pokolba kívántam a liftes srácot, akinek hiába mondtuk, hogy pihenjen csak egy kört, egyedül is be tudjuk nyomni azt a rohadt gombot. A pihenés helyett örömmel jött velünk, mintha tudná, hogy rosszalkodni akarunk a liftben.
Ráztam magam, de most kivételesen nem az ideg hatására. Minden egyes porcikám sóvárgott Rob után. Csak olaj volt a tűzre, mikor kezével végigsimított a hátamon. Szinte beleremegtem. Szegény, biztos azt hitte ideges vagyok és meg akart nyugtatni. De nem ez volt a helyzet és jelen pillanatban csak egyetlen dolog nyugtatna le és az Ő… de nem ilyen formában.
Olyan sok időnek tűnt az a néhány perc, míg a lift felért a szobám emeletére.
Éppen, hogy csak becsukódott a szobaajtó mögöttünk, én már a hátammal nyomódtam neki. Rob meg teljes testével nekem. Puha ajkai már a nyakamon cikáztak fel és le. A kezével sem tétlenkedett…villámgyorsan leszedte rólam a pulóverem és még ennyi időt sem vett igénybe, hogy a pólóm is a földön landoljon. Ujjaimmal végigszántottam a haján és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam a fejét. Belenyögött a vad csókomba.
Nem tudtam elég közel lenni hozzá…levegőt is alig kaptam, úgy egymásnak voltunk nyomódva, mégsem volt elég. Elengedtem kusza tincseit és kihámoztam a pulóveréből, majd a pólójából. Ahogy ajkai végigjárták testem minden kis részletét, ha lehetséges, még jobban elöntött a forróság. Olyan gyengéden csókolgatott, hogy remegtem tőle. Majdnem, hogy ujjongtam magamban, amikor kikapcsolta a melltartómat, hogy ott is csókokkal tudjon elhalmozni.
Fejemet az ajtónak döntve és kezemmel a vállában kapaszkodva nyögtem, ahogy egyre jobban beindult és már nem csak csókolgatta melleimet. Ügyes kezei úgy szedték le rólam a nadrágot, hogy észre sem vettem. Na, én sem maradhatok le. Én is letoltam a gatyáját. Arcát két kezem közé fogtam és visszahúztam az arcomhoz, hogy megcsókoljam. Elsőként az arcát, aztán az orrát és végül ajkait. Lassan elindultam a nyaka irányába és tovább haladtam végig izmos mellkasán. Aztán hírtelen megint szemben találtam magam vele… vágytól izzó szemei nem hagytak szabadulni. Végig a szemébe néztem, miközben ismét csókban forrtunk össze. Nem bírtam levenni róla tekintetem és úgy tűnt Ő sem tud elszakadni. Rob volt nekem a minden… nélküle üres vagyok. Egyre inkább vágytam rá, hogy újra egymáséi legyünk. Végigsimítottam meztelen felsőtestén és az alsónadrágja sem akadályozhatott meg a továbbhaladásban.
Valahogy elbotorkáltunk a kanapéig, amire leült és az ölébe akart húzni, de nem engedtem még. Elé álltam és letoltam a bugyim, mire Ő is észbe kapott és egy kábító mosollyal – amitől a szívem kihagyott egy ütemet- elhajította az alsónadrágját. Ismét értem nyúlt és ekkor már nem ellenkeztem.
Lélegzetem elakadt, ahogy óvatosan leeresztettem a csípőmet. Rob ajkaim után kapott, miközben lágy ritmusra ringott testünk. Én irányítottam, rajta ülve könnyű dolgom volt. Aztán úgy tűnt megunta a helyzetet, mert villámsebesen felemelkedett velem a kanapéról. Azt hittem maga alá gyűr majd, de helyette, a legközelebb eső helyre sietett velem.
Jelen esetben ez az asztalt jelentette. Ráültetett, én meg felnyögtem, ahogy gyorsabb ritmusra kapcsolt. Erősen szorítottam magamhoz és féltem, hogy felébredek.
Ajkaival a nyakamon indult felfedező útra, mire én is követtem a példáját. Óvatosan harapdáltam a nyakát, vállát, amivel egyre hangosabb és igen férfias nyögéseket csaltam elő belőle. Veszett vadként a melleimre vetette magát és csak még jobban feltüzelte, mikor neve egymás után többször is kéjes sikolyok kíséretében hagyta el a számat. Már levegőt is alig kaptunk, azt hittem el fogok ájulni, de legalábbis meggyulladok. De nem. Ahogy elöntött minket a megsemmisítő érzés, még egy utolsó sikolyra futotta az erőmből. Aztán csak Robnak támaszkodva pihegtem.
- Mi lenne, ha ….
- Igen! – mondtam kéjes hangon, még mielőtt befejezhette volna a mondatot. Úgyis tudtam, mit akar, én is ezt akartam. Mosolyogva kapott fel és sietett velem a halóba. Végigdőltünk az ágyon és kezdődött elölről minden. Úgy tűnik ma tényleg nem nagyon fogunk aludni…
*
Előző esti kijelentésem, miszerint ma nem nagyon fogunk aludni, csak viccnek szántam. Nem gondoltam, hogy tényleg így lesz… pedig így történt.
Már nem tudom hányadszorra másztam vissza Robra, még egy kör reményében. Kicsit fáradtan, de annál nagyobb hévvel csókolt meg, immár sokadszorra ezen az éjjelen. Vagyis most már inkább reggelen, ugyanis az óra szerint már kilenc múlt.
- Ha fáradt vagy, akkor inkább hagyjuk. Már így is túlteljesítetted magad! – mosolyogtam bele a mellkasába, amit épp ajkaim fedeztek fel.
- Te csak ne aggódj értem! – közölte durcásan és megfordított, hogy fölém tornyosulhasson. Már éppen kezdtem volna magam teljesen átadni, a kényeztetésnek, mikor szitkozódva lemászott rólam. Az éjjeliszekrényen csörgő telefonjáért nyúlt. Ebben csak az a gáz, hogy én észre sem vettem eddig, hogy csörög…
- Mi van? – szólt bele nagyon durván, majd kihangosította és a takaróra dobta, hogy visszatérhessen hozzám.
- Én is szeretlek öcsi! – jött a durcás válasz a telefonból. – Talán felébresztettelek? Már kilenc is elmúlt! – megismertem, ez Lizzy volt. Igaz, a másik nővérével még nem találkoztam, de Lizzyt jól ismertem.
- Nem, annál sokkal rosszabbat tettél! – nyögte Rob még mindig durva hangnemben.
- Jézus… azért nem kéne lenyelni keresztbe. Csak hiányzott a hangod, rég beszéltünk! – Lizzy hangja most már kedves volt.
- Tegnap előtt Lizzy! – világosította fel Rob szemét forgatva, amitől olyan viccesen nézett ki, hogy elnevettem magam.
- Ki van ott Rob? – hangjából csak úgy sütött a kíváncsiság. Mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, mire Rob a nyakamba csókolt. – Hé, öcsi valami csaj? Ez egy lány nevetése volt! Te becsajoztál? – türelmetlenkedett tovább Lizzy.
- Kristen van itt! – ahogy ezt kimondta elnevette magát.
- Szia, Lizzy! – mondtam neki nevetve.
- Oh… szia Kristen! Azt hittem már… várjunk csak… - Rob és én is abba hagytuk a nevetést. Mind ketten éreztük, hogy lebuktunk. – oh…azt hiszem összeállt a kép! Ti ketten…úgy értem, Úr isten! – visított, de úgy, hogy majd kiszakadt a dobhártyám. – Én tudtam, én megmondtam, hogy össze fogtok jönni! – szinte láttam magam előtt, ahogy körbeugrálja a szobát.
- Nyugi Lizzy… - sziszeget Rob.
- Hogy lennék már nyugodt? Az örök agglegény öcsémnek végre van barátnője… anyuék tudják már? Majd számolok velünk, hogy nem mondták el. Mit szóltak? Örültek, nem? Anya is nagyon szereti Kristent, biztos odáig volt…
- Állj már le egy percre! – szólt közbe Rob, mire Lizzy csöndben maradt. – Még nem tudják… majd, ha megyünk Londonba a promóciós körúton, akkor elmondom nekik. Szóval értékelném, ha tartanád a szád! – mondta neki mézes mázos hangon.
- Jaj, akkor én tudtam meg elsőként a családból! Cuki vagy, Robbie…és persze, hogy nem mondok semmit! – de Rob erre már nem figyelt, ugyanis éppen a szám feltérképezésével volt nagyon elfoglalva.
- Jó! – sóhajtotta, mikor észbe kapott, de egy pillanatra sem tágítottak rólam ajkai, mire a kezem lentebbi fertájakra tévedt. – Holnap beszélünk… most… oh… izé…mennem…mennem kéne …hmm…majd...
- Értem öcsi! – vihogott Lizzy. – További jó szórakozást nektek… és bocsi, hogy megzavartam a… mind egy. Sziasztok! – majd kinyomta a telefont. Robbal egymásra néztünk egy „honnan tudja, mit csinálunk” fejjel. Aztán rájöttünk, de csak elmosolyodtunk és ismét átadtuk magunkat egymásnak.
*
A vasárnapot átaludtuk, hiszen tevékeny éjszaka állt mögöttünk. De hétfőn már elkezdődtek a komolyabb előkészületek a forgatásra. Míg Rob ruhapróbára ment, addig én parókákat próbálgattam. Sajnos nem sikerült megfelelőre, a számomra készített paróka, ezért levették a méreteimet rendesen és azt ígérték két nap múlva kész. Nem értem, miért vesznek fel ilyen pancsereket. Mégis, hogy a francba gondolták, hogy a méreteim nélkül, el tudják készíteni a parókámat. Idióták gyülekezete.
Szóval szerdán már valamivel vidámabban távoztam a szalonból. Már majdnem minden kész… hamarosan elkezdődik a forgatás nekünk is!
Képek
A bár erkélyén:
http://i47.tinypic.com/211pcic.jpg
Rob és Kris hazafelé mennek:
http://i49.tinypic.com/10wlmax.jpg
Paróka próba(1):
http://i50.tinypic.com/nclb83.jpg
Paróka próba(2):
http://i49.tinypic.com/1znykpx.jpg

