Egy kis részlet a 9. fejezetből!

Itt a kis részletetek a 9. fejezetből! :D Tudom rövid, de nem lehetett hosszabbat, mert akkor rájönnétek mi lesz most és annak nem örülnék! :( És ti sem, mert akkor hol az izgalom! :)


Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem.

Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha ezt nem Ő csinálná…

8. fejezet

Mi lesz, ha...

Remélem tetszeni fog a 8. fejezet! :) Kicsit izgulok, hogy milyen lett, szóval visszajelzéseket szeretnék! Sok-sok véleményt! :D


- Mehet? – mosolygott kedvesen a fodrász.
- Aha. – bólintottam és Ő belevágott a hajamba. Mikor tegnap közölték velem, hogy nem lesz jó a paróka, mert a hosszú hajam nem fér be alá, kicsit kiborultam. És a legviccesebb az, hogy nem is arra gondoltam, milyen érzés lesz nekem. Sajnálni fogom-e, esetleg nem fog tetszeni. Nem, ez nem érdekelt. Robtól féltem, hogy neki nem fog tetszeni. Mindig is azt mondta, hogy imádja a hosszú hajamat. Ez már beteges.

Természetesen a paparazzik vártak rám a stúdió előtt. Így megjelenhetnek az első képek rólam és az új hajamról. És mikor este távoztam, már a végleges rövid fekete változattal, szintén ott voltak.

Ígérd meg, hogy nem nézel rólam képet a neten és az újságokban. Messziről el kell kerülnöd őket! - írtam egy sms-t Robnak.

Mi? Miért, mi van? - jött a kérdés.

Csak ígérd meg. – válaszoltam.

Nem! Vagy megmondod, miért vagy most azonnal felmegyek a netre és megnézem az utolsó rólad készült képeket. Megcsinálom, tudod, hogy meg! Megijesztesz. – persze, hogy tudom.

Új a hajam, de nem akarom, hogy lásd. Majd, ha személyesen találkozunk. Kérlek, ez fontos nekem. – próbáltam bevetni a mézes mázos stílust, bár nem tudom, így sms-ben mennyire fogja.

Jah, csak ennyi? Én már azt hittem verekedésbe keveredtél vagy valami… :) Rendben, kivárom még találkozunk. – nagy kő esett le a szívemről. Remélem, igazat mond, és nem megy most azonnal a netre és nézi meg.

Köszönöm! Valamikor jössz Los Angelesbe, vagy csak a Comic Con-on találkozunk? – kérdeztem.

Valószínűleg csak a Comic Con-on. Bár szívesen mennék, de elég szoros a menetrend. Ugye tudod, hogy hiányzol? – a szívem csak úgy kalapált, ahogy az utolsó mondatot olvastam.

Te is nekem Spunk Ransom!


(Rob szemszöge)

Szóval hiányzom neki. Annyira biztos nem, mint Ő nekem. Egyszerűen rémesen érzem magam New York-ban. Vele akarok lenni Los Angeles-ben.
Tegnap Tommal voltam napközben és az valamennyire jó volt. Ma pedig egymagam sétálgattam az utcákon.

Mióta eljöttem, folyton az jár az eszemben, hogy jó ötlet volt-e ez a nyitott kapcsolat. Úgy érzem Kristen még nem akar komolyabb kapcsolatot senkivel, amit megértek, hiszen csak most szállt ki egy négy éves kapcsolatból. Tudom, hogy vonzódik hozzám. Ez egyértelműen kiderült, de én nem fogok rákényszeríteni semmit.

Tényleg csak végső kétségbeesésemben csúszott ki a számon ez a dolog és nagyon meglepődtem, hogy belement. Barátok vagyunk, akik lefekszenek egymással. Végülis nem rossz. De én sokkal jobban szeretem ennél és csak remélem, hogy esetleg idővel több is lehet, majd a dologból.


*

Egy sörrel a kezemben szívtam a cigit, ebben az unalmas hotel szobában. Ekkor valaki kopogott.
- Szia! – mosolygott Emilie az ajtóm előtt.
- Szia. Bejössz? – kérdeztem udvariasan.
- Köszi. Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e kedved vacsorázni. – még mindig mosolygott.

- Igazság szerint egy kedves barátom itt van és vele vacsorázom, de ha téged nem zavar a dolog velünk tarthatsz! – ajánlottam fel a lehetőséget.
- Ha nem zavarok. – mondta lehajtott fejjel.
- Persze, hogy nem. Azért mondtam. – nevettem.
- Mikor indulunk? - kérdezte.
- Ö… most! – felvettem a kabátom és kiléptem a szobából.

Az étteremben már ott volt Elizabeth. Bemutattam őket egymásnak. Kiraktam a telefonom az asztalra és végig azt vártam, hogy mikor csörög. Kristen, azt ígérte, hogy felhív, ha végez.
Kimentem a mosdóba, azt hiszem sok sört ittam és majd bepisiltem. Mikor visszaértem Elizabeth nagyon mosolygott.

- Rob, csörgött a telefonod és mikor láttam, hogy Kristen az felvettem. Ugye nem baj? – kérdezte.
- Nem! – biztosítottam – Kristen volt? Mit mondott? Egész nap vártam, hogy hívjon, erre pont akkor kell neki, mikor egy pillanatra nem vagyok a telefon mellett. – csak úgy áradt belőlem a szöveg és magamban átkozódtam, hogy nem vittem magammal a klotyóra.
- Csak annyit kért, hogy hívd vissza, ha ráérsz. – mosolygott. Bólintottam és visszaültem az asztalhoz. Folyamatosan a telefonom néztem és ezt Elizabeth is észrevette. – Rob, rossz rád nézni. Hívd vissza, mi nem haragszunk meg. – ennyire feltűnő. Ajaj, akkor kicsit vissza kell fognom magam.

- Nem, majd ha hazaértem. – feleltem és letettem a telefont. Elizabeth már biztos tudja, hogy mit érzek. Legalábbis Ő elég jól ismeri az embereket és látja rajtuk a dolgokat. Emilie meg… igazából az nem is érdekel. De azt hiszem neki is világossá vált, hogy Kristen mennyit jelent nekem.
Nem is késlekedtem tovább, amint taxiba szálltam hívtam is.

- Szia! – szólt bele.
- Szia. Most végeztél? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Egy órája, mikor hívtalak. – felelte.
- Sajnálom, hogy nem én vettem fel, csak pont akkor mentem a mosdóba. – folytattam kedves hangon, figyelmen kívül hagyva a szemrehányó hangnemét.
- Mindegy. Jó volt a vacsora? – kérdezte.
- Igen. Nagyon örültem, hogy Elizabeth ott volt. – mondtam.
- És Emilie? Ő is ott volt, nem? – nem értettem miért beszél így, de úgy döntöttem nem foglalkozom vele.

- Igen, ott volt és jól érezte magát. Legalábbis úgy tűnt. - feleltem.
- Azt gondolom. – szisszent fel. Lehetséges, hogy Kristen féltékeny? Mielőtt eljöttem is kérdezte, hogy szép-e Emilie. Nagyon tetszett az elméletem, miszerint féltékeny.
- Tudod, mire vágyom most a legjobban? – kérdeztem mosolyogva, hátha kicsit elterelem a figyelmét és két normális mondatot is tudunk váltani.
- Mire? – a hangja türelmetlen volt. Ez bejött.
- Arra, hogy ha most visszaérek a hotelba, te meglepetésként ott legyél a szobámban. – mosolyogtam.

- Arra én is. – nevettet fel. Imádtam, ahogy nevet, főleg ezt a fajta nevetést. Ez a zavart nevetése volt.
- Nem vagy olyan messze. – célozgattam.
- Persze, reggel 6-ra oda is érnék. – horkant fel.
- Az teljesen jó. – vigyorogtam.
- Hidd el, ha lenne szabad fél napom már a gépen ülnék. – sóhajtotta.
- Tudom, csak hiányzol. – panaszkodtam.
- És még csak 10 nap telt el. – tudtam mire gondol. Csak tíz nap és már nem bírjuk. És még legalább egy hónap van, ha minden jól megy. Ha nem, akkor több. – Na, leteszem, mert a végén még repülőre szállok és kirúgatom magam. – keserűen felnevetett.
- Jó éjt. – mondtam, bár ott még csak este kilenc van.
- Neked is. – és letettük.

A szobába érve, majdnem átestem egy dobozon, amit Vancouverből hozattam ide. Nem szarakodtam, konkrétan dobozokból életem. Ebben voltak a szennyes ruhák, ha jól tudom. Meg a földön persze. Bebújtam az ágyamba és megpróbáltam túlélni az éjszakát.

(Kristen szemszöge)

Az elmúlt napokban egy csomó gitár és ének órám volt. Aztán próbáltunk is, ami nagyon jól sikerült. Az új hajammal már egész kibékültem. Teljesen csak akkor fogok megnyugodni, ha Rob majd azt mondja, tetszik neki.

Végre Joan Jett-el is próbáltam. Nagyon sok dolgot segített nekem és megígérte, hogy a forgatáson is mindig jelen lesz és, ha bármire szükségem van, segít. Szerettem volna jól megcsinálni ezt a filmet. Kicsit nagyvolt a nyomás, hogy egy olyan embert kellett eljátszanom, aki él és virul. És ráadásul ott fog állni a kamera túloldalán. Ez csak még jobban inspirált.

Sok anyagot adott az életéről és mesélt is rengeteg mindent.
A másik, aminek nagyon örültem, hogy Dakotával játszom megint egy filmben. Sok időt töltöttünk együtt.
Gyorsan telet az idő, már csak azt vettem észre, hogy a temérdek sok próba és előkészület után, végre felvesszük az első jelenetet.

Nagyon izgultam, tudtam, hogy kurva jól kell csinálnom. Joan nagyon elégedett volt a munkámmal és megdicsért a nap végén, hogy nagyon jól csináltam.
Tegnap beszéltem Robbal. Kiderült, hogy őt is elengedték a Comi Con-ra, így ott végre találkozhatunk, de az is még egy hónap. Épp Dakotával reggeliztem, mikor pityegett a telefonom.

Nem normálisak az emberek New York-ban! Kristen, én kezdek félni a rajongóktól. Alig bírták a testőrök leszedni rólam a sikítozó nőket. Kiborít ez a hisztéria. – nagyon megijesztett az sms.

Nyugodj meg! Tudom, hogy rémisztő, de nem lehet semmi baj. Nem őrültek, csak nagyon elhatározottak! :) Vegyél két nagy levegőt és gondolja arra, hogy nemsokára megint itt leszel, ahol nincs akkora nyüzsi! – gyorsan válaszoltam neki.

Igazad van! Sajnálom, hogy ilyenekkel zaklatlak, tudom, hogy neked is ezer már gondod van! – ne, ezt nem mondja komolyan.

Ugye, csak viccelsz? Nehogy már elnézést kérj. Tudod, hogy én mindig itt vagyok neked és emlékszel mit beszéltünk meg, mikor ez az egész őrület elkezdődött? Úgy tűnik nem! Majd segítek. Azt, hogy együtt csináljuk végig és, hogy mindig itt leszünk egymásnak! Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – emlékeztettem az egyességünkre. Már akkor is jó barátok voltunk, mikor ezt beszéltük.

Emlékeztem, de köszi, hogy kimondtad! :) Igyekszem. Te is magadra, mert egyben van rád szükségem! :D – persze, majd ha végre megint találkozunk. De hol van az még…

Este szerettem volna csak bedőlni az ágyamba és aludni, de anya valami fontosat akart.
- Olyan fáradt vagy mostanában. Nagyon leterhelő a forgatás? – kérdezte. Basszus, ez az a fontos dolog?

- Igen, fárasztó. Viszont nem fárasztóbb, mint a többi. – feleltem.
- Biztos? Mert nekem sokkal fáradtabbnak tűnsz! – aggodalmaskodott anyu.
- Pedig nem érzem úgy! – mondtam és szerettem volna végre lefeküdni. Tényleg fáradt voltam, de mindig ilyen szoktam lenni, egy- egy forgatás után. Valamit még mondott, de már nem nagyon figyeltem. Letusoltam és elaludtam.


*

Másnap Dakota aggódva szalad be az öltözőmbe.
- Oh, Kristen! Te vagy az utolsó reményem. Kérlek, mond, hogy van nálad tampon! – olyan kétségbeesett volt, hogy elnevettem magam.

- Persze! – nevettem és konyítottam a táskámat. Elővettem a bontatlan dobozt és a kezébe nyomtam. Várjunk csak!
Bontatlan…
Jézusos, hányadika van. Annyira el vagyok foglalva, hogy azt sem tudom, mi a dátum. A falon lógó naptárra néztem, amin június 25.-e volt. A rohadt életbe, három napja meg kellett volna jönnie. Mindig pontos volt a menstruációm, sosem késett. Nem az nem lehet…

- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.
- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem és becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

Előszedtem a pipere táskámat és a fogamzásgátló után kutattam benne. Ahogy elnéztem a bontatlan levelet, a sírógörcs kerülgetett. Mégis, hogy lehetek ilyen hülye? Miután Michaellel szakítottam, feleslegesnek láttam szedni.

Csakhogy közben Robbal…nem, az nem lehet! Nem lehetek terhes! Leroskadtam a padlóra, nem bírtam felfogni, hogy lehettem ilyen hülye. Hogy felejthettem el, hogy már nem szedem a fogamzásgátlót. Jó, egy csomó más dolog volt közben, ezer felé álltak a gondolataim, de mégis.

- Szereznem kell egy terhességi tesztet! – remek, már hangosan beszélek magammal, gondoltam. Felálltam a földről, felkaptam a kocsi kulcsot, meg a hitelkártyám és elrohantam. Hálát adtam, hogy olyan baszott mázlim van, hogy egy paparazzi sincs a környéken.


Ritka esetek egyike, pedig micsoda cikk lehetne abból, ha meglátnának tesztet venni.
Idegesen néztem az utcákat és kerestem egy boltot. Végre. Leparkoltam, elég kicsinek tűnt, biztos nincsenek sokan.

Berohantam és megkerestem a gyógyszeres polcot. Megvan. Leguggoltam a tesztek elé és próbáltam kiválasztani melyik lehet a legjobb.
- Kristen? – nem, ez nem lehet. Pont most kell összetalálkoznom valakivel, amint épp a terhességi tesztek előtt guggolok? Felnéztem és majdnem szívinfarktust kaptam.

- Lizzy. – nyögtem. Ekkora balszerencsét. Mosolyogva megölelt, majd ránézett a polcra, ami előtt álltam. – Te mit csinálsz itt? – próbáltam elterelni a figyelmét.
- Én épp Robhoz tartok New York-ba. Volt egy kis dolgom itt és holnap reggel repülök hozzá. – mosolygott. Remek, egyre jobb. – De megyek is, mert egy találkozóm van. Majd találkozunk még, gondolom!
- Persze, biztos! – megölelt és elment a kasszához. Valahogy nem volt jó előérzetem.
Levettem a legjobbnak tűnő tesztet és megvettem.

Szerencsére gond nélkül visszaértem a stúdióba, nem voltak fotósok. Azonnal bezárkóztam az öltözőm fürdőjébe és kinyitottam a dobozt. Elolvastam a használati utasítást és tettem a dolgom. Leraktam a mosó szélére azt a kis dolgot, aminek az eredményétől a további életem függ…


Kristen az új hajával:
http://i47.tinypic.com/2hwdnb.jpg
Rob New York-ban Tommal:
http://i48.tinypic.com/2v8gvut.jpg
Rob hívja Kristent a taxiban:
http://i49.tinypic.com/2nheziu.jpg

Egy kis részlet a 8. fejezetből!

Itt a kis részlet a 8. fejezetből. Aztán holnap jön az egész! Most csak rövidke, mert ha többet szedtem volna ki, lelőném a poént! :D


Nem, az nem lehet…
- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.

- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem. Becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

7.fejezet

Búcsú

Na, akkor nagyon jó olvasást a 7. fejezethez. Remélem tetszeni fog!

És nagyon BOLODOG SZÜLETÉSNAPOT LYNN!!
Ez a fejeztet most főleg a tiéd! :)


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.
- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.
- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.
- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

- Kristen én nem várok tőled semmit. Úgy értem tudom, hogy most vagy túl egy szakításon és nem vagy kész ilyenekre. – suttogta. Lehet, hogy igaza volt és még nem voltam kész egy új kapcsolatra, de úgy éreztem megpróbálhatnánk.
- Rob, én… - el akartam mondani, hogy mit érzek, hogy szükségem van rá, de közbeszólt:
- Ne mentegetőzz. Én megértem, ráadásul most olyan sokáig nem találkozunk majd, nem kéne túlbonyolítani. – világos, tehát Ő nem szeretné igazából. Én nem fogom erőltetni.

- Ezek szerint úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen keveset jelentett neki a tegnap este.
- Nem! Persze, hogy nem. Az csodálatos volt, nem akarok úgy tenni, mintha semmi sem lett volna! – mondta gyorsan. – Sőt, meg is ismételhetjük! – mosolygott. Na, ezen meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? – játszottam a hülyét.
- Áh, semmi! Felejtsd el. – megrázta a fejét.

- Engem azért érdekelne, mire gondolsz! – nem hiheti, hogy ennyivel megúszta.
- Csak arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk egy ilyen izé… nyitott kapcsolattal! Hiszen, az neked sem jelente igazán nagy elkötelezettséget, de hülyeség, felejtsd el, hogy egyáltalán kimondtam. Sajnálom!– a mondta végére szégyenlősen lehajtotta a fejét. Szóval nyitott kapcsoltat, mi?

- Végülis nem hülyeség! Miért ne próbálhatnánk ki? – próbáltam biztatóan mosolyogni. Jobb, mint a semmi. Abban igaza van, hogy nem lehetnénk együtt normálisan, főleg most. A távolság meg minden. Ez meg egy kapcsolat elején a legrosszabb. De akkor már miért ne szórakozhatnánk? Egyre jobban tetszett az ötlet.
- Tényleg? – úgy tűnt, mint aki meglepődött.

- Persze! Majd meglátjuk hogy működik! – lehet, hogy nem jó ötlet belemenni egy ilyenbe, de jelen pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. És talán tényleg nem kéne még belevágnom egy új kapcsolatba. Még a végén rámenne a barátságunk. De ez így kivitelezhető lesz.
- Nem gondoltam, hogy belemész! – mondta.
- Akkor nem ismersz eléggé! – vigyorogtam.
- Adhatok egy nyitott csókot? – mondta viccesen.

- Mindenképpen! – odakúszott mellém és ajkát, az enyémhez érintette. Ahogy belemerültem a csókba már biztosan tudtam, hogy ez a legjobb megoldás. A tegnap este csodálatos volt, én nagyon élveztem és nem bírnám ki, ha nem élhetném át vele megint. És az ismétlésnek ez az egy biztos módja van. Legalábbis úgy tűnt a mi esetünkben most ez a helyzet. Furcsa lesz ez a dolog, de majd megszokom.

- Felöltözöm! – felpattantam az ágyról és a táskámmal a fürdőbe siettem. Nagyon gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, megmostam a fogam és visszamentem Robhoz, aki még mindig az ágyon ült. Bement ő is én pedig bekapcsoltam a telefonom. Öt nem fogadott hívás volt rajta és mind anyámtól. Gyorsan visszahívtam:
- Szia!
- Szia, anya. Láttam, hogy kerestél.
- Ja, igen. Csak elintéztem pár dolgot és meg akartam kérdezni, hogy elmenjek-e érted valahova. – mondta.
- Ö, igazából kocsival jöttem. Te kocsival vagy? – kérdeztem.
- Nem, taxival. – felelte.
- Oh, akkor eljöhetnél a szállodába és hazavihetnél. Kicsit fáradt vagyok, nem szívesen vezetnék! – még a végén nekimegyek valaminek, de ezt inkább nem mondtam.
- Persze! Melyik hotel? – kérdezte.
- A Chaplin. Tudod hol van? – érdeklődtem.
- Igen. Elég közel vagyok most hozzá, úgyhogy tíz perc és ott vagyok! – mondta.
- Remek! Szia. – és letettük.

Rob kijött és mikor mondtam neki, hogy jön anya, nagyon örült, hogy nem vezetek ilyen fáradtan. A maradék tíz percben összeszedtük a cuccainkat. Rob kiment a kocsihoz, ami várt rá, én pedig visszaadtam a kulcsokat és rendeztem a számlát. Rob akarta természetesen, de mondtam, hogy ez az én ajándékom volt. Kicsit nevettünk is az ajándék kifejezésen, valóban viccesen hangzott. Elindultam Rob után a szálloda elé.

Éppen berakta a táskáját egy nagy fekete autóba. Amint megfordult és észrevett, mosolyogni kezdett. Odasétáltam mellé és épp be akarta csukni a kocsi ajtaját, mikor az egyik alkalmazottja, vagy a franc tudja ki is pontosan elkapta azt.
- Paparazzik, ti ketten maradjatok az ajtó mögött! – utasított minket. Körülnéztem, de egy árva lelket sem láttam a környéken. De ha Ő mondja.
Ebben a pillanatban fordult be egy sárga taxi a sarkon és fél perc múlva anyám kipattan belőle.

- Jó reggelt fiatalok! – derűs volt, mint mindig.
- Szia, anya! – feleltem.
- Szia, Jules! – mosolygott Rob.
- Ejnye Rob, hogy milyen remekül nézel ki ma reggel! Ha fiatalabb lennék, nem menekülnél előlem! – Rob szégyenlősen elmosolyodott és lehajtotta a fejét.
- Anya! – sziszegtem.
- Jól van na! – mosolygott – Szóval hogy telet az este? Mit csináltatok? – ugye, most csak viccel? Biztos tudja, hogy nem sakkoztunk. Remélem csak költői kérdés volt. Bár úgy tűnt, mint aki tényleg választ vár.
- Nos, ö… igazából ö… – kezdte Rob dadogva. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mégis mit akar mondani.

- Jézusom! Csak vicc volt. Nem vagyok rá kíváncsi mit csináltatok! – anyám látszólag nagyon élvezte a helyzetet. Vigyorgott, mint a vadalma. Mi pedig Robbal csak egyre vörösebbek lettünk. Anyám mindig is olyan volt nekem, mint egy barátnő. Persze, ha arról volt szó és arra volt szükség – meglátása szerint -, akkor az anyám volt. De tabu témák sosem voltak a mi anya-lánya kapcsolatunkban. Nagyon jóban voltunk.

- Mi csak beszélgettünk… sokat beszélgettünk és… és aludtunk! – próbáltam menteni a mentetőt, legalább, hogy Robot ne hozzam kényelmetlen helyzetbe. Bár már késő.
- Hát persze! – anyám sokat sejtetően elmosolyodott. És még mielőtt valami mást is mondhatott volna, valaki közbeszólt.

- Idő van Rob! – figyelmeztették. Sóhajtva bólintott. Anyám beletúrta a hajába és megszólalt:
- Vigyázz magara nagyfiú, aztán ha visszajöttél látogass meg! – mosolygott.
- Úgy lesz! – Rob megölelte, majd felém fordult.
- Felhívsz, ha odaértél? – kérdeztem tőle és megsimogattam az arcát.

- Igen! – anyu ott állt mellettünk és mosolyogva figyelt minket. Kicsit zavart a jelenléte, igazán arrébb mehetett volna. Majd bele haltam, hogy megcsókoljam Robot, de nem kell, hogy asszisztáljon hozzá. Ahogy azok a gyönyörű zöldesszürke szemek néztek rá, már nem érdekelt, hogy ki látja és ki nem. Csak meg akartam csókolni. Felsóhajtottam és figyelmen kívül hagyva anya jelenlétét, kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam.

Egy pillanatig még nyitva volt a szemem, így láttam, hogy anya gyorsan elfordítja a fejét és nagyon fontos beszélgetésbe kezd a mellette álló emberrel. Aztán lehunytam a szemem és csak Robra koncentráltam, meg a csókunkra. Mivel ki tudja, mikor érezhetem újra, ahogy édes nyelve gyengéden játszik az enyémmel. Teljesen átadtam magam a pillanatnak és nagyon szenvedtem, mikor Rob elhúzódott.

- Vigyázz magadra! – suttogta és megsimította az arcomat.
- Te is! – egy pillanatra megszorítottam a kezét, majd követtem anyámat a kocsi felé. Egy perce ültünk még csak bent, mikor Rob odajött a kocsim mellé és még pár szót beszélt velünk. Aztán tényleg elindultak.

Összeszorult a szívem, ahogy a kocsi kifordult a parkolóból. Anyám is beindította a motort és elindultunk haza.
- Kislányom, én igazán nem akarok kíváncsiskodni, de ti most együtt vagytok, ugye? – kérdezte anyám, mikor beértünk a házba. Sóhajtottam és leültem a kanapéra.
- Nem, vagyis igen! Ez amolyan nyitott kapcsolat! – feleltem és felraktam a lábam az asztalra. Anya leülte mellém és miután lelökte a lábamat az asztalról megszólalt:
- Beavatnál abba, hogy ez mit takar pontosan? – kérdezte várakozóan. A szememet forgatva válaszoltam neki:

- Kötőségek nélkül élvezzük egymás társaságát! – egy szuszra hadartam el a jelentését. Legalábbis, azt hiszem nálunk valami ilyesmit jelent. Csak a társasága szó nem a megfelelő.
- Társaságát? – persze, hogy fennakadt rajta.
- Anya, kérlek! – sóhajtottam, mert tudtam, hogy postosan tisztában van vele, mit értek társaság alatt.
- Rendben. Te tudod, mit csinálsz. De mond csak, jó ez így neked? – látszott rajta, hogy aggódik.
- Jobb, mint a semmi! – feleltem egyszerűen.
- Nem biztos! – mondta.
- Biztos! – erősködtem tovább.
- Csak ígérd meg, hogy amint nem jó neked kiszállsz a dologból. – pont, mint az óvodában.
- Oké! – feleltem és a szobámba siettem, hogy aludjak egy kicsit.

*

- Halló? – a fülemhez emeltem a készüléket és vártam a választ.
- Szia! Mi újság veled? Ezer éve nem beszéltünk. Mit csinálsz? – érkezett a kérdés a vonal végéről.
- Szia, Mandy! Én rendben vagyok és te? – tényleg ezer éve nem beszéltem a barátnőmmel.
- Én is. Azt akartam tudni, hogy a zsúfolt napirendedbe be tudsz-e sűríteni egy látogatást hozzám? – hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Ennél jobbkor nem is hívhattál volna. Ma semmi dolgom. Egy óra múlva nálad? – kérdeztem.
- Várlak! – és kinyomta a telefont. Se puszi, se pá? Nem baj, ez Mandy! De imádom.
Gyorsan összeszedtem magam. Jó is lesz egy kis kikapcsolódás. Két napja itthon döglök, és nem csinálok semmit. Na jó, tegnap délután volt egy fotózásom a tengerparton, Santa Monica-ban. Úgyhogy akkor csináltam valamit. Meg ezek szerint ma is fogok, megyek Mandyhez.

Beültem az autómba és elindultam, hogy meglátogassam az egyik legkedvesebb barátomat. Mandy már a kapuban toporgott és a nyakamba ugrott, mikor oda értem.
- Nagyon hiányoztál már, csajszi! – elém tolt egy üveg kólát és némi süteményt, mikor az asztalhoz ültünk.
- Te is nekem! – rámosolyogtam. Örültem, hogy felhívott. Ő tipikusan az az ember, aki mindig jókedvű és ezt átragasztja a környezetére is. Köztük rám is.
- Szóval rockert fogsz játszani, mi? – már egy ideje beszélgettük, mikor ez szóba került. Nagyon viccesnek találta a dolgot.
- Mondhatjuk úgy is! – feleltem.
- Akkor a film Joan Jett életéről fog szólni? Meg a zenekarról, a … hm, mi is a neve? – kicsit elakadt.

- Runaways! – elkezdett nevetni. – Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, csak …- még mindig nevetett – olyan komolyan mondtad. Runaways! – utánzott és folytatta a nevetést.
- Talán, mert komolyan veszem. – közöltem egyszerűen. Abbahagyta a nevetést és rám nézett.
- Te mindent komolyan veszel. – mondta – Úgy értem, minden munkát, szerepet. Ne érts félre, ez jó. Felnézek rád emiatt. Sőt csodállak és nagyon szeretem, ahogy a szerepekre készülsz. – kedvesen elmosolyodott.
- Igyekszem! – rámosolyogtam. Jól esett, amit mondott.
- Hogy ment a második rész forgatása? – kérdezte, ezzel témát váltva.
- Jól. Nagyon jól. – mondtam és belekortyoltam a kólába.
- Hogy van a szexi Brit? – kérdezte. Persze, hogy Ő is Rob felől kérdez. Mindenkit érdekel mi van vele.

- Jól! Most New York-ban forgat. – részemről le is zártam a témát.
- Há! Hogy tudtad rögtön, hogy rá gondolok! Pedig nem is mondtam a nevét! – hangosan felkiáltott és a mutatóujjával felém bökött.
- Nem sok Britet ismerek! – ferdén néztem rá.
- Jogos. – sóhajtotta és csalódottan leeresztette a kezét. Ez nem jött be, gondoltam.
- És te mikor mutatod be végre azt a szerencsést, aki olyan szerencsés és megfelel az elvárásaidnak? – kérdeztem nevetve. Mandy sosem talált olyan férfit, aki elég jó lenne neki. Mindig van valami gebasz a csávóval… legalábbis eddig volt, most úgy tűnik megtalálta a megfelelőt.

- Brien-t? – kérdezett vissza.
- Feltételezem, hogy Őt. Vagy több van? – nevettem.
- Vicces! – fintorgott – Majd ha kicsit több időd lesz rám! – közölte. Remek, ezek szerint, majd ha esküvő lesz, megismerem.
Nagy nehezen elindultam haza, de csak miután százszor megígértette velem, hogy hamar jelentkezem, és majd bemutatom neki a „szexi Britet”, ahogy Ő nevezi. Persze a feltételem az volt, hogy én is meg akarom ismerni Brien-t.
Így is tíz óra volt, mire haza értem.

*

- Kristen! Kelj már fel végre, nekem mennem kell, de nem merlek, így itt hagyni, mert tovább alszol. – anya az ajtót verte.
- Már fent vagyok, és a ruhámat keresem… meg is van a póló, amit kerestem! – hazudtam, mintha könyvből olvasnák, mert még mindig az ágyamban feküdtem egy párnával a fejemen. Anya még beordította, hogy megy én meg már majdnem visszaaludtam, de szerencsére megszólalt a telefonom. Egyrészt azért baszott nagy szerencse, mert tök simán visszaaludtam volna és az első nap kibasznak a filmből, másrészt meg azért, mert a kifejezőn az a név villogott, ami mostanában folyton a fejemben van.

- Szia! – sóhajtottam.
- Ajaj, ugye nem én ébresztettelek? – kérdezte aggódva.
- De, és köszönöm, mert megmentetted az állásom. – nevettem fel.
- Már forgattok? – kicsit meglepett volt a hangja.
- Nem, majd csak egy hét múlva kezdjük a forgatást, azt hiszem. Addig meg megbeszélések és zeneórák tömkelege vár rám. És te? – sóhajtottam és kimásztam az ágyamból.
- Nem, még én sem. – mondta.
- És milyen a társaság? – ez érdekelt a legjobban.
- Még nem igazán ismerek senkit. Amúgy jó csapatnak tűnik. Majd meglátjuk. – felelte. Vajon az az Emilie milyen lehet? Tudom ki az, rákerestem a neten. Hogyne kerestem volna, mert baszott féltékeny vagyok. De miért? Nem mertem külön rákérdezni Robnál, hogy milyen a csaj. Pedig érdekel, mit gondol róla.

- Akkor jó! – remek Kriszten, jó, hogy legalább ennyit sikerült kinyögnöd.
- Megyek, mert csak eddig tartott a szünet. Csak a hangodat akartam hallani. – sóhajtotta.
- Uhm, oké! – megint egy értelmes válasz. Miért nem mondod te is, hogy hallani akarod a hangját? A nap 24 órájában? Mert hozzám képest egy gyáva nyuszi…
- Jó! – várta, hogy mondjak valamit, de nem ment. – Majd hívlak, ha lesz időm. – mondta és már akarta letenni.
- Rob! Ő… vigyázz magadra! – mondtam, jobb nem jutott eszembe.
- Te is! –nevetett és letette. Ügyes vagy Kristen. De a franc tudja, hogy mit lehet egy nyitott kapcsolatban és mit nem.

Inkább elkezdtem készülődni. Megtaláltam Rob szürke pólóját a szekrényben, amit még a forgatás alatt nyúltam le tőle. Legalább valami lesz rajtam, ami az övé. Oké, úgy tűnik teljesen elment az eszem, gondoltam magamban. De nem érdekelt. Felvettem azt és megcsomóztam a szélét, mert kicsit nagy volt rám.

Ma valahogy jó kedvem volt. Lehet, hogy a reggeli hívás miatt. Még az sem törölte le a mosolyt az arcomról, mikor paparazzik vártak a stúdió előtt.
A megbeszélés alatt megint azon gondolkodtam, hogy mit lehet, egy nyitott kapcsolatban. Mondjuk meglátogatni Robot New York-ban, az belefér? Bár, mégis hogy? Minden percem be van osztva.

Búcsúzkodás:
http://i47.tinypic.com/sz90xw.jpg
http://i50.tinypic.com/mbsg47.jpg

Kristen a fotózáson:
http://i48.tinypic.com/10gfxvn.jpg

Kristen a stúdióba menet:
http://i47.tinypic.com/2gsedrq.jpg

Egy kis részlet a 7.fejezetből...

Akkor a beígért részlet a holnapi fejezetből! Tudom nem árul el semmit, de pont ez a lényeg, hiszen nem lőhetem le a poént! :)
Holnap felrakom az egész 7. fejezetet. Az már csak egy nap! :D
Addig is élvezzétek ezt a kis részletet!


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.

- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.

- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.

- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

6. fejezet

MTV Movie Awards

- Itthon vagyok! – kiabáltam.
- Kicsim, de örülök! Milyen volt Olaszország? – anyám átölelt majd a kanapé felé terelt.
- Nagyon jó! Majd mesélek, de most elmegyek aludni, mert marha fáradt vagyok! – mondtam.
- Persze, aludj jól! – felrohantam a szobámba és bedőltem az ágyba.

*

- Szia Kristen! – köszönt kedvesen Tara. – Gyere, itt a ruhád vedd fel. – a fülke felé irányított.
- Nos, milyen? – kiléptem a fülkéből és vártam a reakcióját.
- Tökéletes. – látszott rajta, hogy nagyon elégedett a választásával. – Hallottam, hogy fáj a bokád. Ehhez a ruhához felvehetsz egy tornacipőt, direkt úgy választottam! – tudtam, hogy legszívesebben egy tíz centis magas sarkút adna rám.
- Köszi! – átterel a fodrászhoz, majd a sminkszobába. Mire kész lettem már várt a kocsi, hogy elvigyen a helyszínre. Baromira nem volt semmi kedvem az egész felhajtáshoz, de a kötelesség, az kötelesség.

A vörös szőnyeges bevonuláson hamar túl voltunk és elfoglalhattuk a helyünket. Az első díjat Rob és Cam kapta a legjobb harcjelenetért. Természetesen Rob nem hazudtolta meg magát, ami a köszönetnyilvánítást illeti. Aztán megkapta a legjobb új színésznek járó díjat is.
A szünet alatt egymás mellé ültettek minket, mondván, hogy most jön a legjobb csókért járó díj átadása és a lehetséges befutóknak egymás mellett kell lenniük.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy nem foglak megcsókolni! – fordultam felé.
- Miért is? Ez a szokás! – furcsán méregetett.
- Szarok a szokásra, nem kell több pletyka! – nem voltam hajlandó ezen vitatkozni. De nem is a pletykáktól tartottam, hanem attól, hogy lebukunk. Ha megcsókolnám, itt mindenki előtt tuti lebukás lenne. Kicsit jobban beleéljük magunkat és máris kész a baj. És én nem tudnám visszafogni magam, ha megcsókolna.

- Ahogy akarod! – ebben a pillanatban kimondták a nyertesek nevét, akik mi voltunk.
Próbáltam mosolyogni, de nem sikerült túl hitelesre azt hiszem. Az összes színész azért drukkol, hogy nyerjen. De én reménykedtem benne, hogy ezt a díjat nem mi zsebeljük be.

(Rob szemszöge)

Felmentünk és átvettük a díjat. Elővettem egy papírt:
- Ki kell vennem a rágómat! – mondtam a mikrofonba. Kristen idegesen dülöngélt mellettem. Én is ideges voltam. Elkezdtünk húzni az időt. Össze-vissza rendezgettük magunkat és lassan kezdtünk egymás felé közeledni, nagyon lassan, borzolva a kedélyeket.

A hangulat forrósodott és már majdnem megtörtént, azt hittem Kristen meggondolta magát, mikor:
- Nagyon szépen köszönjük! – mondta a mikrofonba, én meg mint akit pofára ejtettek bámultam előre. Kristen indult volna hátra, de én nem mozdultam. Nem bírtam. Rám mosolygott és kézen fogott.

- Gyere édes! – és magával húzott a színpad mögé.
- Azt hittem meggondoltad magad! – mondtam mikor beértünk hátra.
- Egy pillanatra én is! – mosolygott.
- Nem szép, hogy így játszol velem! – sóhajtottam, mert tényleg kihasználta a helyzeteket.
- Azt hittem élvezed! – kacéran közelebb állt.

- Nem mondhatnám! – mondtam őszintén.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek! – beletúrt a hajamba, azzal sem törődve, hogy emberek vannak körülöttünk. Mondjuk nem voltak olyan közel.
- Nem lesz könnyű! – sóhajtottam miközben kezével a nyakamat cirógatta.
- Mindenre képes vagyok az ügy érdekében! – elindult vissza a terem felé.
- Kíváncsian várom, mit találsz ki! – szóltam utána.

- Nem fogsz csalódni! – visszafordult és egy csodaszép mosolyt villantott felém. Remélem nem fog nagyon kínozni, és teljesen megőrjíteni. Csak játszik veled. Szinte láttam, hogy ott villog a fejem fölött az idióta vagy tábla. Mégis miben reménykedem? A repülőn, mikor azt gondoltam, hogy talán mégis másképpen néz rám, akkor is pofára estem. Pedig, akkor nagyon bátran viselkedtem és elé álltam.

Vagy inkább idiótának kéne hívnom magam? Hiszen jól pofára estem. Biztos megint kitalál valamit, amitől majd úgy érzem talán és aztán… jön a szokásos csalódás. Fogd fel Robert, ez a csaj sosem lehet a tiéd!

(Kristen szemszöge)

Elindultam vissza a terem felé és közben azon törtem a fejem, hogy jó ötlet-e kivenni egy szobát magunknak a show utánra. Tegnap elég világosan a tudtomra adta, hogy szívesen töltené velem az éjszakát. Viszont én felvilágosítottam, hogy nem leszek egy éjszakás kaland. Talán ma már nem akarja.

Visszaültem a helyemre és folytatódott a műsor is. Nagyon meglepődtem, mikor kimondták a nevemet és ezzel én lettem a legjobb színésznő. Zavaromban még a díjamat is elejtettem, le is tört belőle egy darab. Nagyon ciki volt.

Aztán a végén a legjobb film a Twilight lett, mind felmentünk a színpadra és megköszöntük.
A show végén interjút adtunk, ahol persze rákérdeztek, hogy miért nem volt csók. Szerencsére ez volt az egyetlen kínos kérdés, amire elég egyszerűen válaszoltunk.

Elmentük együtt ünnepelni egy csendes éterembe. Mondanom sem kell, hogy kurvára untam, de kicsit feltűnő lenne, ha már az elején lelépnénk. Figyeltem is Robot, aki szintén úgy tűnt, hogy nem élvezi a „bulit”. És még nem is tudta, hogy nekem terveim vannak vele. Sokszor találkozott a tekintetünk és olyankor mindig elmosolyodtunk.

Rob kiment a mosdóba, én pedig követtem. Mikor kijött elkaptam a karját és magamhoz húztam.
- Hazamegyek a kocsimért és fél óra múlva visszajövök érted. A hátsókijáratnál várj! – suttogtam, hogy senki ne hallja meg. Nagyon meglepte, amit mondtam. Nem kellett mondania, látszott rajta. Viszont a válasz tetszett:
- Oké! – egy pillanatra számat az övéhez nyomtam, majd ott hagytam.

Beültem egy taxiba és bediktáltam a címet. Amint haza értem felsiettem a szobámba és elraktam a piperémet meg bedobáltam pár ruhát holnapra egy táskába. Igyekeztem nagyon halk lenni, de ez nem jött össze.

- Hova-hova? – mikor leértem a lépcsőn, anyámba botlottam.
- Még van egy kis dolgom! – imádkoztam, hogy ne kérdezzen többet.
- Igazán? És minek a táska? – csípőre tette a kezét és várta a magyarázatom.
- A holnapi ruháim vannak benne! – gondoltam jobb, ha őszinte vagyok.
- Tehát azt tervezed, hogy nem töltöd itthon az éjszakát és nem akartál szólni? – felháborodott. És jogosan.

- Valószínűleg felhívtalak volna! – reméltem ez megnyugtatja.
- Valószínűleg. - ismételt ironikusan. – Hol fogsz aludni? – kérdezte.
- Egy szállodában! – csak ne kérdezzen többet.
- Kivel? – felhúzta a szemöldökét és nagyon morcosnak látszott.
- Anya...

- Azt kérdeztem kivel! – ajaj, elég ideges volt.
- Robbal! – lehajtottam a fejem és vártam, hogy kiokítson.
- Oh, hát üdvözlöm! – anyám hangja meglágyult, így felmertem nézni rá.
- Tessék? – elcsodálkoztam.
- Kérlek, add át neki az üdvözletem! – mosolygott.
- Re… Rendben! – köpni, nyelni nem tudtam.

- Jaj, kislányom felnőtt ember vagy! Ráadásul soha nem szóltam bele a dolgaidba, miért most kezdeném el? – nagyon nyugodt volt.
- Tudom, én csak azt hittem… igazából nem tudom mit hittem! – motyogtam zavartan.
- Szórakozzatok jól! – csak képzelődtem vagy anyám tényleg rám kacsintott. Jézus, bele gondolni is rossz, hogy mikre gondolhat most. Főleg, hogy nem is téved.
- Szia! – rövidre zártam és eljöttem. Beültem a kocsimba és kihajtottam a garázsból.

Rob már kint volt, mikor megérkeztem az étterem elé.
- Szia!
- Szia!
- Szóval hova viszel? – kíváncsi, gondoltam, hogy az lesz.
- Az meglepi! – vigyorogtam. Megértően bólintott egyet és nem is kérdezett tovább. Leparkoltam a szálloda parkolójában, rámosolyogtam és kiszálltam a kocsiból.

- Oh! – csak ennyit nyögött. Ezek szerint erre nem számított.
- Jó estét! A Charlie Chaplin házat foglaltam le ma éjszakára, Kristen Stewart névre. – a recepciós bólintott és odaadta a kulcsot.
Rob kívül várakozott rám. Mellé léptem és a kezemet nyújtottam felé. Mosolyogva fogadta el és elindultunk a ház felé.

- Szép hely! – mondta zavartan.
- Az! – rámosolyogtam, még mindig elég zavart volt.
- Szóval ezzel akarsz kiengesztelni? – egy huncut vigyor jelent meg az arcán.
- Igen! – közben kinyitottam az ajtót és beléptünk. – Gondoltam beszélgethetnénk, megnézhetnénk egy filmet … - nem bírtam folytatni, mert amint becsuktam az ajtót és megfordultam nem késlekedett tovább.

Nagy hévvel az ajtóhoz nyomott és vadul csókolni kezdett. Elég nehezen, de kihúztam a kezem a hajából és a mellkasára támasztottam.
- Szóval mi van azzal, hogy nem tudjuk majd kezelni! – kíváncsiskodtam, bár nem tudom miért. Egy pillanatra abbahagyta a nyakam csókolgatását és a szemembe nézett.
- Nem érdekel! – helyes válasz, gondoltam. Már hajolt is volna a számhoz, de megint megszólaltam.
- Akkor tudjuk majd kezelni? – kérdeztem.
- Mindenképpen! – megcsókolt, de úgy, hogy még a saját nevemet is elfelejtettem nem, hogy azt amit mondani akartam.

Igazából nem is volt már mit mondani, a tettek beszéltek helyettünk. Leszedtem a zakóját, amit az ingje követett. És akkor elragadott minket a hév. Villám gyorsan a nappaliban álldogáló asztal felé vettük az irányt. Rob megragadta a derekamat és felrakott rá. Az asztalon lévő váza, hangos puffanással jelezte, hogy padlót ért, de egyikünk sem vette a fáradtságot, hogy megnézze egyben van-e még. Rob sokkal jobban el volt foglalva azzal, hogy a ruhámat minél feljebb gyűrje.

Alig bírtuk fékezni magunkat, egyre hangosabb zihálásaink törték meg a csendet. Tetszett ez a fajta vadság. A mindig szerény és visszafogott Rob most sehol sem volt. És ez a hevesség engem is csak még jobban beindított. Leugrottam az asztalról és megragadtam a kezét, magammal húztam a hálóba. Az ágy előtt ismét magához rántott. Belemarkolt a fenekembe, amit összekötött a ruhám lehámozásával.

- Gyönyörű vagy! – ott álltam előtte egy szál bugyiban és zavaromban azt sem tudtam, hogy takarjam magam. Elmosolyodott a reakcióm láttán és beletúrt, a már általam összekócolt hajába. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Aztán végre kinyögte:
– Biztos akarod? – micsoda hülye kérdés ez.
- Nem elég egyértelmű? – azt hiszem közben fülig pirultam. Elmosolyodott és megsimította az arcomat. Zavarban voltam, ahogy Ő is.

A hevességet felváltotta valami más. Gyengédség, igen ez a megfelelő szó arra, ahogy egymással bántunk. Finom csókokkal ajándékoztuk meg a másikat. Elkezdtem kigombolni a nadrágját és letoltam róla. A mellkasát végig csókolva tértem vissza a szájához, hogy ismét megcsókoljam. Teljes testemmel hozzá simultam, éreztem, ahogy a mellkasa egyre gyorsabb tempóban emelkedik fel és le. A bőröm mindenhol bizsergett, ahol puha ajkaival és hosszú ujjaival megérintett. Egyre többet akartam.

Megkapaszkodtam a vállában és elrugaszkodtam a földtől, hogy lábaimat a csípője köré fonhassam. Készségesen tartott meg a fenekemnél és csókolt tovább, míg ledőlt velem az ágyra. Elhúzódott tőlem én pedig rémülten kaptam a karja után. Mosolyogva csókolt meg és egyre lejjebb halad ajakival.

Végigcsókolta a combomat, a vádlimat és a lábam belsején haladt vissza. Zavartan a szám elé kaptam a kezem, valamennyire elnyomva a nyögést, amit előcsalt belőlem, azzal, hogy a lábaim között elidőzött. Erősen szorítottam egy párnát és már nem tudtam kontrolálni a nyögéseimet. Rob szép lassan újra fölém tornyosult és megint érzéki játékba kezdtünk. Szavakkal nehéz lett volna leírni, amit éreztem. Mosolyogva fordítottam a hátára, hogy az időközben szűkké vált alsónadrágját lerángassam róla. Szerettem volna viszonozni az élményt, amit az imént kaptam tőle.

Mélyről jövő nyögései biztosítottak róla, hogy jól csinálom. Visszarántott magára és érzékien megcsókolt. Már nem bírtam tovább, mindennél jobban akartam Őt. Egyszerre nyögtünk fel, mikor lassan a csípőjére ereszkedtem. Egy percig mozdulatlan maradtam és hagytam, hogy egész testem átjárja a kellemes bizsergés. Hol a mellkasán támaszkodtam, hol a feje mellett miközben lágy ritmusban mozogtam. Az ő keze a melleimet kényeztette, de ahogy gyorsultam a csípőmet szorított, tartva vonagló testemet.

Egy hangos nyögés kíséretében lehajoltam, hogy megcsókoljam, megint. Maga alá fordított és gyorsabb ritmusban kezdett mozogni. „Rob” - nyögtem és erősebben kapaszkodtam a karjába. Nem bírtam volna elviselni, ha ebben a pillanatban csak fél centivel is távolabb lenne tőlem. Élveztem a közelségét. Mosolyt csaltam az arcára, azzal, ahogy a neve elhagyta a számat. Megcsókolt, vadul és szenvedélyesen. És ekkor következett a robbanás, egész testemben remegtem és egy hangos sikoly hagyta el a számat. Rob sem panaszkodhatott, hangos torokhangú nyögéssel jelezte, hogy akárcsak én, ő is célba ért.

Szorosan öleltük egymást és lágy csókokat váltva vártuk, hogy lehiggadjunk. Ami nem ment könnyen. Mellém gurult és a mellkasára húzott, továbbra is szorosan ölelt. Megint úgy éreztem, hogy belehalnék, ha nem ölelne magához. Ha tudná, hogy most mit érzek… Tudtam, vagyis reméltem, hogy jó lesz. De ennyire? Soha életemben nem éreztem még így, soha nem élveztem még a szexet ennyire, mint most. Abban a pillanatban ráébredtem, hogy nem fogom kibírni enélkül. Nekem kurvára szükségem van erre. Vele!

A kezemmel simogattam a mellkasán és felnéztem az arcára, ami kiskimúlt volt és egy elragadó mosoly játszott rajta. A szeme csukva volt és a hátamat simogatta. Ahogy megmozdultam csak, hogy megcsókoljam, kinyitotta a szemét. Talán ő is pont erre gondolt, vagy csak látta, hogy mire készülök, mert az arcomat a sajátjához húzta. Belemarkoltam kócos hajába és körberajzoltam nyelvemmel a száját. Mosolyogom kellett, ahogy sürgősen hozzá nyomta ajkát az enyémhez és nyelveink megtalálták egymást. Egy kis ideig még játszottunk egymás ajkaival.

Kihúztam magam a körém font karjaiból.
- Hova mész? – kérdezte és úgy tűnt, mintha megrémült volna.
- Szívjunk el egy cigi! – kimásztam az ágyból és felvettem Rob ingjét a földről. Alig bírtam begombolni a gombokat, mert Rob le sem vette rólam a szemét, míg öltöztem. Kicsit feszengtem tőle. – Nem jössz? – kérdeztem, mikor készvoltam. Nem válaszolt csak felkelt és előhalászta az alsónadrágját. Nem bírtam nem odanézni, mezetlen teste mágnesként vonzotta a szememet. Felvette a ruhadarabot, aztán mellém sétált.

- Szexi vagy az ingemben! – suttogta a fülembe és rácsapott a fenekemre.
- Te pedig nélküle vagy az! – odahajoltam a füléhez és óvatosan beleharaptam a fülcimpájába. – Na, menjünk. – zavartan beletúrta a hajába és lenézett. Túl szerény volt és nem bírta, ha valaki „dícséri”. Előhalászta a cigijét és egy öngyújtót a gatyája zsebéből. Az erkélyen leült egy székre. Egy pillanatig haboztam, hiszen volt még három szék, ahova leülhettem volna. Helyette viszont befészkeltem magam Rob ölébe és úgy tűnt, nincs kifogása ellene.

Meggyújtotta a cigijét és felém tartotta a dobozt.
- Csak a tiédből kérek! – ledobta az asztalra a cigis dobozt és amelyik kezében nem a cigi volt, azzal átkarolt. Én is átkaroltam a nyakát és közelebb húzódtam hozzá. Szívott még két slukkot és felém nyújtotta. Átvettem és én is beleszívtam. Csendben ültünk és hallgattuk a cigi sistergését. Még mindig nem hittem el, ami ma este történt. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet visszacsinálni. Örökre megpecsételte a kapcsolatunkat. Bárhová is tart, ami köztünk alakul. Ráadásul, legalább egy hónapig nem látjuk majd egymást, de lehet, hogy még annál is hosszabb ideig. Én itt fogok forgatni és Ő pedig New Yorkban. Ráadásul egy másik nővel.

- Szép? – suttogtam és nem néztem rá.
- Ki? – biztos tudja, kire gondolok. Nem válaszoltam csak vártam. – Bárkire is gondolsz biztos nem szebb nálad! – mondta egy perc csönd után. Csak reméltem, hogy komolyan gondolja. Ránéztem és Ő egy kábító mosolyt küldött felém. Elnyomta a cigit a hamutálban és megsimogatta az arcomat. Lehunytam a szemem és szerettem volna, ha ez az este soha nem ér véget. Hogy, ha soha nem kell visszamennünk a való világba. Óvatosan a számhoz érintette a sajátját és gyengéd csókban forrtunk össze.

- Gyere, aludnod is kéne valamennyit. – felálltam az öléből és a kezét megfogva húztam vissza a házba.
- Nem muszáj! – mondta és kigombolta a legfelső gombot az ingen.
- De! Holnap utazol, és nem venném a lelkemre, ha miattam lennél hulla! – visszanyomtam a kezét az oldalához.
- Soha nem vetném a szemedre. – egy kaján vigyort megeresztve, várakozóan leült az ágyra. Csak a szememet forgattam.

- Feküdj le és aludj. Mindjárt jövök én is! – bementem a fürdőbe, hogy igyak egy pohár vizet, aztán visszamentem Robhoz, aki engedelmeskedett és már az ágyban volt.
- Jó kisfiú! – rámosolyogtam és azon gondolkoztam, hogy nyilván nem az ingben kéne aludnom. Akkor megláttam Rob alsónadrágját a földön, így én is ledobtam az inget. Villám gyorsan bemásztam mellé, a takaró alá és elhelyezkedtem. Egy percig csak bámult rám, aztán fogta magát, közelebb húzódott és simogatni kezdett. – Akkor aludjunk! – javasoltam.
- Rendben! – utoljára megcsókolt és visszafeküdt a saját oldalára. Vagy öt percig vitatkoztam magammal, mire odabújtam hozzá és átöleltem.

- Jó éjt! – suttogtam és megpusziltam a mellkasát.
- Neked is. – megpuszilta a fejem tetejét. Tudtam, hogy holnap nem ússzuk meg és beszélnünk kell. De ezt az estét még nyugodtan akartam tölteni vele. És mivel Rob sem erőltette a „beszéljük meg” dolgot, egyértelmű volt, hogy Ő is ezt szeretné, egy nyugodt estét.


MTV Movie Awards:

Kristen:
http://i50.tinypic.com/k1s760.jpg

Rob:
http://i48.tinypic.com/ibb9mw.jpg

Robsten:):
http://i49.tinypic.com/1zp5yk3.jpg

The Chaplin Hotel:
Chaplin ház
Nappali:
http://i50.tinypic.com/6fqp3n.jpg

Hálószoba:
http://i45.tinypic.com/14b5ao4.jpg

Egy kis részlet a 6. fejezetből!

Szóval szombaton megkapjátok az egész fejezetet, de addig is egy kis részlet, hogy könnyebb legyen kivári!:)
Meg mert ilyen édes olvasók vagytok és lássátok mennyire szeretlek titeket! :)


- Azt hittem meggondoltad magad! – mondtam mikor beértünk hátra.
- Egy pillanatra én is! – mosolygott.
- Nem szép, hogy így játszol velem! – sóhajtottam, mert tényleg kihasználta a helyzeteket.
- Azt hittem élvezed! – kacéran közelebb állt.
- Nem mondhatnám! – mondtam őszintén.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek! – beletúrt a hajamba, azzal sem törődve, hogy emberek vannak körülöttünk. Mondjuk nem voltak olyan közel.

- Nem lesz könnyű! – sóhajtottam miközben kezével a nyakamat cirógatta.
- Mindenre képes vagyok az ügy érdekében! – elindult vissza a terem felé.
- Kíváncsian várom, mit találsz ki! – szóltam utána.
- Nem fogsz csalódni! – visszafordult és egy csodaszép mosolyt villantott felém. Remélem nem fog nagyon kínozni, és teljesen megőrjíteni. Csak játszik veled. Szinte láttam, hogy ott villog a fejem fölött az idióta vagy tábla. Mégis miben reménykedem?

A repülőn, mikor azt gondoltam, hogy talán mégis másképpen néz rám, akkor is pofára estem. Pedig, akkor nagyon bátran viselkedtem és elé álltam. Vagy inkább idiótának kéne hívnom magam? Hiszen jól pofára estem. Biztos megint kitalál valamit, amitől majd úgy érzem talán és aztán… jön a szokásos csalódás. Fogd fel Robert, ez a csaj sosem lehet a tiéd!