7.fejezet

Búcsú

Na, akkor nagyon jó olvasást a 7. fejezethez. Remélem tetszeni fog!

És nagyon BOLODOG SZÜLETÉSNAPOT LYNN!!
Ez a fejeztet most főleg a tiéd! :)


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.
- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.
- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.
- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

- Kristen én nem várok tőled semmit. Úgy értem tudom, hogy most vagy túl egy szakításon és nem vagy kész ilyenekre. – suttogta. Lehet, hogy igaza volt és még nem voltam kész egy új kapcsolatra, de úgy éreztem megpróbálhatnánk.
- Rob, én… - el akartam mondani, hogy mit érzek, hogy szükségem van rá, de közbeszólt:
- Ne mentegetőzz. Én megértem, ráadásul most olyan sokáig nem találkozunk majd, nem kéne túlbonyolítani. – világos, tehát Ő nem szeretné igazából. Én nem fogom erőltetni.

- Ezek szerint úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen keveset jelentett neki a tegnap este.
- Nem! Persze, hogy nem. Az csodálatos volt, nem akarok úgy tenni, mintha semmi sem lett volna! – mondta gyorsan. – Sőt, meg is ismételhetjük! – mosolygott. Na, ezen meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? – játszottam a hülyét.
- Áh, semmi! Felejtsd el. – megrázta a fejét.

- Engem azért érdekelne, mire gondolsz! – nem hiheti, hogy ennyivel megúszta.
- Csak arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk egy ilyen izé… nyitott kapcsolattal! Hiszen, az neked sem jelente igazán nagy elkötelezettséget, de hülyeség, felejtsd el, hogy egyáltalán kimondtam. Sajnálom!– a mondta végére szégyenlősen lehajtotta a fejét. Szóval nyitott kapcsoltat, mi?

- Végülis nem hülyeség! Miért ne próbálhatnánk ki? – próbáltam biztatóan mosolyogni. Jobb, mint a semmi. Abban igaza van, hogy nem lehetnénk együtt normálisan, főleg most. A távolság meg minden. Ez meg egy kapcsolat elején a legrosszabb. De akkor már miért ne szórakozhatnánk? Egyre jobban tetszett az ötlet.
- Tényleg? – úgy tűnt, mint aki meglepődött.

- Persze! Majd meglátjuk hogy működik! – lehet, hogy nem jó ötlet belemenni egy ilyenbe, de jelen pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. És talán tényleg nem kéne még belevágnom egy új kapcsolatba. Még a végén rámenne a barátságunk. De ez így kivitelezhető lesz.
- Nem gondoltam, hogy belemész! – mondta.
- Akkor nem ismersz eléggé! – vigyorogtam.
- Adhatok egy nyitott csókot? – mondta viccesen.

- Mindenképpen! – odakúszott mellém és ajkát, az enyémhez érintette. Ahogy belemerültem a csókba már biztosan tudtam, hogy ez a legjobb megoldás. A tegnap este csodálatos volt, én nagyon élveztem és nem bírnám ki, ha nem élhetném át vele megint. És az ismétlésnek ez az egy biztos módja van. Legalábbis úgy tűnt a mi esetünkben most ez a helyzet. Furcsa lesz ez a dolog, de majd megszokom.

- Felöltözöm! – felpattantam az ágyról és a táskámmal a fürdőbe siettem. Nagyon gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, megmostam a fogam és visszamentem Robhoz, aki még mindig az ágyon ült. Bement ő is én pedig bekapcsoltam a telefonom. Öt nem fogadott hívás volt rajta és mind anyámtól. Gyorsan visszahívtam:
- Szia!
- Szia, anya. Láttam, hogy kerestél.
- Ja, igen. Csak elintéztem pár dolgot és meg akartam kérdezni, hogy elmenjek-e érted valahova. – mondta.
- Ö, igazából kocsival jöttem. Te kocsival vagy? – kérdeztem.
- Nem, taxival. – felelte.
- Oh, akkor eljöhetnél a szállodába és hazavihetnél. Kicsit fáradt vagyok, nem szívesen vezetnék! – még a végén nekimegyek valaminek, de ezt inkább nem mondtam.
- Persze! Melyik hotel? – kérdezte.
- A Chaplin. Tudod hol van? – érdeklődtem.
- Igen. Elég közel vagyok most hozzá, úgyhogy tíz perc és ott vagyok! – mondta.
- Remek! Szia. – és letettük.

Rob kijött és mikor mondtam neki, hogy jön anya, nagyon örült, hogy nem vezetek ilyen fáradtan. A maradék tíz percben összeszedtük a cuccainkat. Rob kiment a kocsihoz, ami várt rá, én pedig visszaadtam a kulcsokat és rendeztem a számlát. Rob akarta természetesen, de mondtam, hogy ez az én ajándékom volt. Kicsit nevettünk is az ajándék kifejezésen, valóban viccesen hangzott. Elindultam Rob után a szálloda elé.

Éppen berakta a táskáját egy nagy fekete autóba. Amint megfordult és észrevett, mosolyogni kezdett. Odasétáltam mellé és épp be akarta csukni a kocsi ajtaját, mikor az egyik alkalmazottja, vagy a franc tudja ki is pontosan elkapta azt.
- Paparazzik, ti ketten maradjatok az ajtó mögött! – utasított minket. Körülnéztem, de egy árva lelket sem láttam a környéken. De ha Ő mondja.
Ebben a pillanatban fordult be egy sárga taxi a sarkon és fél perc múlva anyám kipattan belőle.

- Jó reggelt fiatalok! – derűs volt, mint mindig.
- Szia, anya! – feleltem.
- Szia, Jules! – mosolygott Rob.
- Ejnye Rob, hogy milyen remekül nézel ki ma reggel! Ha fiatalabb lennék, nem menekülnél előlem! – Rob szégyenlősen elmosolyodott és lehajtotta a fejét.
- Anya! – sziszegtem.
- Jól van na! – mosolygott – Szóval hogy telet az este? Mit csináltatok? – ugye, most csak viccel? Biztos tudja, hogy nem sakkoztunk. Remélem csak költői kérdés volt. Bár úgy tűnt, mint aki tényleg választ vár.
- Nos, ö… igazából ö… – kezdte Rob dadogva. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mégis mit akar mondani.

- Jézusom! Csak vicc volt. Nem vagyok rá kíváncsi mit csináltatok! – anyám látszólag nagyon élvezte a helyzetet. Vigyorgott, mint a vadalma. Mi pedig Robbal csak egyre vörösebbek lettünk. Anyám mindig is olyan volt nekem, mint egy barátnő. Persze, ha arról volt szó és arra volt szükség – meglátása szerint -, akkor az anyám volt. De tabu témák sosem voltak a mi anya-lánya kapcsolatunkban. Nagyon jóban voltunk.

- Mi csak beszélgettünk… sokat beszélgettünk és… és aludtunk! – próbáltam menteni a mentetőt, legalább, hogy Robot ne hozzam kényelmetlen helyzetbe. Bár már késő.
- Hát persze! – anyám sokat sejtetően elmosolyodott. És még mielőtt valami mást is mondhatott volna, valaki közbeszólt.

- Idő van Rob! – figyelmeztették. Sóhajtva bólintott. Anyám beletúrta a hajába és megszólalt:
- Vigyázz magara nagyfiú, aztán ha visszajöttél látogass meg! – mosolygott.
- Úgy lesz! – Rob megölelte, majd felém fordult.
- Felhívsz, ha odaértél? – kérdeztem tőle és megsimogattam az arcát.

- Igen! – anyu ott állt mellettünk és mosolyogva figyelt minket. Kicsit zavart a jelenléte, igazán arrébb mehetett volna. Majd bele haltam, hogy megcsókoljam Robot, de nem kell, hogy asszisztáljon hozzá. Ahogy azok a gyönyörű zöldesszürke szemek néztek rá, már nem érdekelt, hogy ki látja és ki nem. Csak meg akartam csókolni. Felsóhajtottam és figyelmen kívül hagyva anya jelenlétét, kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam.

Egy pillanatig még nyitva volt a szemem, így láttam, hogy anya gyorsan elfordítja a fejét és nagyon fontos beszélgetésbe kezd a mellette álló emberrel. Aztán lehunytam a szemem és csak Robra koncentráltam, meg a csókunkra. Mivel ki tudja, mikor érezhetem újra, ahogy édes nyelve gyengéden játszik az enyémmel. Teljesen átadtam magam a pillanatnak és nagyon szenvedtem, mikor Rob elhúzódott.

- Vigyázz magadra! – suttogta és megsimította az arcomat.
- Te is! – egy pillanatra megszorítottam a kezét, majd követtem anyámat a kocsi felé. Egy perce ültünk még csak bent, mikor Rob odajött a kocsim mellé és még pár szót beszélt velünk. Aztán tényleg elindultak.

Összeszorult a szívem, ahogy a kocsi kifordult a parkolóból. Anyám is beindította a motort és elindultunk haza.
- Kislányom, én igazán nem akarok kíváncsiskodni, de ti most együtt vagytok, ugye? – kérdezte anyám, mikor beértünk a házba. Sóhajtottam és leültem a kanapéra.
- Nem, vagyis igen! Ez amolyan nyitott kapcsolat! – feleltem és felraktam a lábam az asztalra. Anya leülte mellém és miután lelökte a lábamat az asztalról megszólalt:
- Beavatnál abba, hogy ez mit takar pontosan? – kérdezte várakozóan. A szememet forgatva válaszoltam neki:

- Kötőségek nélkül élvezzük egymás társaságát! – egy szuszra hadartam el a jelentését. Legalábbis, azt hiszem nálunk valami ilyesmit jelent. Csak a társasága szó nem a megfelelő.
- Társaságát? – persze, hogy fennakadt rajta.
- Anya, kérlek! – sóhajtottam, mert tudtam, hogy postosan tisztában van vele, mit értek társaság alatt.
- Rendben. Te tudod, mit csinálsz. De mond csak, jó ez így neked? – látszott rajta, hogy aggódik.
- Jobb, mint a semmi! – feleltem egyszerűen.
- Nem biztos! – mondta.
- Biztos! – erősködtem tovább.
- Csak ígérd meg, hogy amint nem jó neked kiszállsz a dologból. – pont, mint az óvodában.
- Oké! – feleltem és a szobámba siettem, hogy aludjak egy kicsit.

*

- Halló? – a fülemhez emeltem a készüléket és vártam a választ.
- Szia! Mi újság veled? Ezer éve nem beszéltünk. Mit csinálsz? – érkezett a kérdés a vonal végéről.
- Szia, Mandy! Én rendben vagyok és te? – tényleg ezer éve nem beszéltem a barátnőmmel.
- Én is. Azt akartam tudni, hogy a zsúfolt napirendedbe be tudsz-e sűríteni egy látogatást hozzám? – hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Ennél jobbkor nem is hívhattál volna. Ma semmi dolgom. Egy óra múlva nálad? – kérdeztem.
- Várlak! – és kinyomta a telefont. Se puszi, se pá? Nem baj, ez Mandy! De imádom.
Gyorsan összeszedtem magam. Jó is lesz egy kis kikapcsolódás. Két napja itthon döglök, és nem csinálok semmit. Na jó, tegnap délután volt egy fotózásom a tengerparton, Santa Monica-ban. Úgyhogy akkor csináltam valamit. Meg ezek szerint ma is fogok, megyek Mandyhez.

Beültem az autómba és elindultam, hogy meglátogassam az egyik legkedvesebb barátomat. Mandy már a kapuban toporgott és a nyakamba ugrott, mikor oda értem.
- Nagyon hiányoztál már, csajszi! – elém tolt egy üveg kólát és némi süteményt, mikor az asztalhoz ültünk.
- Te is nekem! – rámosolyogtam. Örültem, hogy felhívott. Ő tipikusan az az ember, aki mindig jókedvű és ezt átragasztja a környezetére is. Köztük rám is.
- Szóval rockert fogsz játszani, mi? – már egy ideje beszélgettük, mikor ez szóba került. Nagyon viccesnek találta a dolgot.
- Mondhatjuk úgy is! – feleltem.
- Akkor a film Joan Jett életéről fog szólni? Meg a zenekarról, a … hm, mi is a neve? – kicsit elakadt.

- Runaways! – elkezdett nevetni. – Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, csak …- még mindig nevetett – olyan komolyan mondtad. Runaways! – utánzott és folytatta a nevetést.
- Talán, mert komolyan veszem. – közöltem egyszerűen. Abbahagyta a nevetést és rám nézett.
- Te mindent komolyan veszel. – mondta – Úgy értem, minden munkát, szerepet. Ne érts félre, ez jó. Felnézek rád emiatt. Sőt csodállak és nagyon szeretem, ahogy a szerepekre készülsz. – kedvesen elmosolyodott.
- Igyekszem! – rámosolyogtam. Jól esett, amit mondott.
- Hogy ment a második rész forgatása? – kérdezte, ezzel témát váltva.
- Jól. Nagyon jól. – mondtam és belekortyoltam a kólába.
- Hogy van a szexi Brit? – kérdezte. Persze, hogy Ő is Rob felől kérdez. Mindenkit érdekel mi van vele.

- Jól! Most New York-ban forgat. – részemről le is zártam a témát.
- Há! Hogy tudtad rögtön, hogy rá gondolok! Pedig nem is mondtam a nevét! – hangosan felkiáltott és a mutatóujjával felém bökött.
- Nem sok Britet ismerek! – ferdén néztem rá.
- Jogos. – sóhajtotta és csalódottan leeresztette a kezét. Ez nem jött be, gondoltam.
- És te mikor mutatod be végre azt a szerencsést, aki olyan szerencsés és megfelel az elvárásaidnak? – kérdeztem nevetve. Mandy sosem talált olyan férfit, aki elég jó lenne neki. Mindig van valami gebasz a csávóval… legalábbis eddig volt, most úgy tűnik megtalálta a megfelelőt.

- Brien-t? – kérdezett vissza.
- Feltételezem, hogy Őt. Vagy több van? – nevettem.
- Vicces! – fintorgott – Majd ha kicsit több időd lesz rám! – közölte. Remek, ezek szerint, majd ha esküvő lesz, megismerem.
Nagy nehezen elindultam haza, de csak miután százszor megígértette velem, hogy hamar jelentkezem, és majd bemutatom neki a „szexi Britet”, ahogy Ő nevezi. Persze a feltételem az volt, hogy én is meg akarom ismerni Brien-t.
Így is tíz óra volt, mire haza értem.

*

- Kristen! Kelj már fel végre, nekem mennem kell, de nem merlek, így itt hagyni, mert tovább alszol. – anya az ajtót verte.
- Már fent vagyok, és a ruhámat keresem… meg is van a póló, amit kerestem! – hazudtam, mintha könyvből olvasnák, mert még mindig az ágyamban feküdtem egy párnával a fejemen. Anya még beordította, hogy megy én meg már majdnem visszaaludtam, de szerencsére megszólalt a telefonom. Egyrészt azért baszott nagy szerencse, mert tök simán visszaaludtam volna és az első nap kibasznak a filmből, másrészt meg azért, mert a kifejezőn az a név villogott, ami mostanában folyton a fejemben van.

- Szia! – sóhajtottam.
- Ajaj, ugye nem én ébresztettelek? – kérdezte aggódva.
- De, és köszönöm, mert megmentetted az állásom. – nevettem fel.
- Már forgattok? – kicsit meglepett volt a hangja.
- Nem, majd csak egy hét múlva kezdjük a forgatást, azt hiszem. Addig meg megbeszélések és zeneórák tömkelege vár rám. És te? – sóhajtottam és kimásztam az ágyamból.
- Nem, még én sem. – mondta.
- És milyen a társaság? – ez érdekelt a legjobban.
- Még nem igazán ismerek senkit. Amúgy jó csapatnak tűnik. Majd meglátjuk. – felelte. Vajon az az Emilie milyen lehet? Tudom ki az, rákerestem a neten. Hogyne kerestem volna, mert baszott féltékeny vagyok. De miért? Nem mertem külön rákérdezni Robnál, hogy milyen a csaj. Pedig érdekel, mit gondol róla.

- Akkor jó! – remek Kriszten, jó, hogy legalább ennyit sikerült kinyögnöd.
- Megyek, mert csak eddig tartott a szünet. Csak a hangodat akartam hallani. – sóhajtotta.
- Uhm, oké! – megint egy értelmes válasz. Miért nem mondod te is, hogy hallani akarod a hangját? A nap 24 órájában? Mert hozzám képest egy gyáva nyuszi…
- Jó! – várta, hogy mondjak valamit, de nem ment. – Majd hívlak, ha lesz időm. – mondta és már akarta letenni.
- Rob! Ő… vigyázz magadra! – mondtam, jobb nem jutott eszembe.
- Te is! –nevetett és letette. Ügyes vagy Kristen. De a franc tudja, hogy mit lehet egy nyitott kapcsolatban és mit nem.

Inkább elkezdtem készülődni. Megtaláltam Rob szürke pólóját a szekrényben, amit még a forgatás alatt nyúltam le tőle. Legalább valami lesz rajtam, ami az övé. Oké, úgy tűnik teljesen elment az eszem, gondoltam magamban. De nem érdekelt. Felvettem azt és megcsomóztam a szélét, mert kicsit nagy volt rám.

Ma valahogy jó kedvem volt. Lehet, hogy a reggeli hívás miatt. Még az sem törölte le a mosolyt az arcomról, mikor paparazzik vártak a stúdió előtt.
A megbeszélés alatt megint azon gondolkodtam, hogy mit lehet, egy nyitott kapcsolatban. Mondjuk meglátogatni Robot New York-ban, az belefér? Bár, mégis hogy? Minden percem be van osztva.

Búcsúzkodás:
http://i47.tinypic.com/sz90xw.jpg
http://i50.tinypic.com/mbsg47.jpg

Kristen a fotózáson:
http://i48.tinypic.com/10gfxvn.jpg

Kristen a stúdióba menet:
http://i47.tinypic.com/2gsedrq.jpg