Egy kis részlet a 7.fejezetből...

Akkor a beígért részlet a holnapi fejezetből! Tudom nem árul el semmit, de pont ez a lényeg, hiszen nem lőhetem le a poént! :)
Holnap felrakom az egész 7. fejezetet. Az már csak egy nap! :D
Addig is élvezzétek ezt a kis részletet!


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.

- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.

- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.

- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

6. fejezet

MTV Movie Awards

- Itthon vagyok! – kiabáltam.
- Kicsim, de örülök! Milyen volt Olaszország? – anyám átölelt majd a kanapé felé terelt.
- Nagyon jó! Majd mesélek, de most elmegyek aludni, mert marha fáradt vagyok! – mondtam.
- Persze, aludj jól! – felrohantam a szobámba és bedőltem az ágyba.

*

- Szia Kristen! – köszönt kedvesen Tara. – Gyere, itt a ruhád vedd fel. – a fülke felé irányított.
- Nos, milyen? – kiléptem a fülkéből és vártam a reakcióját.
- Tökéletes. – látszott rajta, hogy nagyon elégedett a választásával. – Hallottam, hogy fáj a bokád. Ehhez a ruhához felvehetsz egy tornacipőt, direkt úgy választottam! – tudtam, hogy legszívesebben egy tíz centis magas sarkút adna rám.
- Köszi! – átterel a fodrászhoz, majd a sminkszobába. Mire kész lettem már várt a kocsi, hogy elvigyen a helyszínre. Baromira nem volt semmi kedvem az egész felhajtáshoz, de a kötelesség, az kötelesség.

A vörös szőnyeges bevonuláson hamar túl voltunk és elfoglalhattuk a helyünket. Az első díjat Rob és Cam kapta a legjobb harcjelenetért. Természetesen Rob nem hazudtolta meg magát, ami a köszönetnyilvánítást illeti. Aztán megkapta a legjobb új színésznek járó díjat is.
A szünet alatt egymás mellé ültettek minket, mondván, hogy most jön a legjobb csókért járó díj átadása és a lehetséges befutóknak egymás mellett kell lenniük.

- Ugye tisztában vagy vele, hogy nem foglak megcsókolni! – fordultam felé.
- Miért is? Ez a szokás! – furcsán méregetett.
- Szarok a szokásra, nem kell több pletyka! – nem voltam hajlandó ezen vitatkozni. De nem is a pletykáktól tartottam, hanem attól, hogy lebukunk. Ha megcsókolnám, itt mindenki előtt tuti lebukás lenne. Kicsit jobban beleéljük magunkat és máris kész a baj. És én nem tudnám visszafogni magam, ha megcsókolna.

- Ahogy akarod! – ebben a pillanatban kimondták a nyertesek nevét, akik mi voltunk.
Próbáltam mosolyogni, de nem sikerült túl hitelesre azt hiszem. Az összes színész azért drukkol, hogy nyerjen. De én reménykedtem benne, hogy ezt a díjat nem mi zsebeljük be.

(Rob szemszöge)

Felmentünk és átvettük a díjat. Elővettem egy papírt:
- Ki kell vennem a rágómat! – mondtam a mikrofonba. Kristen idegesen dülöngélt mellettem. Én is ideges voltam. Elkezdtünk húzni az időt. Össze-vissza rendezgettük magunkat és lassan kezdtünk egymás felé közeledni, nagyon lassan, borzolva a kedélyeket.

A hangulat forrósodott és már majdnem megtörtént, azt hittem Kristen meggondolta magát, mikor:
- Nagyon szépen köszönjük! – mondta a mikrofonba, én meg mint akit pofára ejtettek bámultam előre. Kristen indult volna hátra, de én nem mozdultam. Nem bírtam. Rám mosolygott és kézen fogott.

- Gyere édes! – és magával húzott a színpad mögé.
- Azt hittem meggondoltad magad! – mondtam mikor beértünk hátra.
- Egy pillanatra én is! – mosolygott.
- Nem szép, hogy így játszol velem! – sóhajtottam, mert tényleg kihasználta a helyzeteket.
- Azt hittem élvezed! – kacéran közelebb állt.

- Nem mondhatnám! – mondtam őszintén.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek! – beletúrt a hajamba, azzal sem törődve, hogy emberek vannak körülöttünk. Mondjuk nem voltak olyan közel.
- Nem lesz könnyű! – sóhajtottam miközben kezével a nyakamat cirógatta.
- Mindenre képes vagyok az ügy érdekében! – elindult vissza a terem felé.
- Kíváncsian várom, mit találsz ki! – szóltam utána.

- Nem fogsz csalódni! – visszafordult és egy csodaszép mosolyt villantott felém. Remélem nem fog nagyon kínozni, és teljesen megőrjíteni. Csak játszik veled. Szinte láttam, hogy ott villog a fejem fölött az idióta vagy tábla. Mégis miben reménykedem? A repülőn, mikor azt gondoltam, hogy talán mégis másképpen néz rám, akkor is pofára estem. Pedig, akkor nagyon bátran viselkedtem és elé álltam.

Vagy inkább idiótának kéne hívnom magam? Hiszen jól pofára estem. Biztos megint kitalál valamit, amitől majd úgy érzem talán és aztán… jön a szokásos csalódás. Fogd fel Robert, ez a csaj sosem lehet a tiéd!

(Kristen szemszöge)

Elindultam vissza a terem felé és közben azon törtem a fejem, hogy jó ötlet-e kivenni egy szobát magunknak a show utánra. Tegnap elég világosan a tudtomra adta, hogy szívesen töltené velem az éjszakát. Viszont én felvilágosítottam, hogy nem leszek egy éjszakás kaland. Talán ma már nem akarja.

Visszaültem a helyemre és folytatódott a műsor is. Nagyon meglepődtem, mikor kimondták a nevemet és ezzel én lettem a legjobb színésznő. Zavaromban még a díjamat is elejtettem, le is tört belőle egy darab. Nagyon ciki volt.

Aztán a végén a legjobb film a Twilight lett, mind felmentünk a színpadra és megköszöntük.
A show végén interjút adtunk, ahol persze rákérdeztek, hogy miért nem volt csók. Szerencsére ez volt az egyetlen kínos kérdés, amire elég egyszerűen válaszoltunk.

Elmentük együtt ünnepelni egy csendes éterembe. Mondanom sem kell, hogy kurvára untam, de kicsit feltűnő lenne, ha már az elején lelépnénk. Figyeltem is Robot, aki szintén úgy tűnt, hogy nem élvezi a „bulit”. És még nem is tudta, hogy nekem terveim vannak vele. Sokszor találkozott a tekintetünk és olyankor mindig elmosolyodtunk.

Rob kiment a mosdóba, én pedig követtem. Mikor kijött elkaptam a karját és magamhoz húztam.
- Hazamegyek a kocsimért és fél óra múlva visszajövök érted. A hátsókijáratnál várj! – suttogtam, hogy senki ne hallja meg. Nagyon meglepte, amit mondtam. Nem kellett mondania, látszott rajta. Viszont a válasz tetszett:
- Oké! – egy pillanatra számat az övéhez nyomtam, majd ott hagytam.

Beültem egy taxiba és bediktáltam a címet. Amint haza értem felsiettem a szobámba és elraktam a piperémet meg bedobáltam pár ruhát holnapra egy táskába. Igyekeztem nagyon halk lenni, de ez nem jött össze.

- Hova-hova? – mikor leértem a lépcsőn, anyámba botlottam.
- Még van egy kis dolgom! – imádkoztam, hogy ne kérdezzen többet.
- Igazán? És minek a táska? – csípőre tette a kezét és várta a magyarázatom.
- A holnapi ruháim vannak benne! – gondoltam jobb, ha őszinte vagyok.
- Tehát azt tervezed, hogy nem töltöd itthon az éjszakát és nem akartál szólni? – felháborodott. És jogosan.

- Valószínűleg felhívtalak volna! – reméltem ez megnyugtatja.
- Valószínűleg. - ismételt ironikusan. – Hol fogsz aludni? – kérdezte.
- Egy szállodában! – csak ne kérdezzen többet.
- Kivel? – felhúzta a szemöldökét és nagyon morcosnak látszott.
- Anya...

- Azt kérdeztem kivel! – ajaj, elég ideges volt.
- Robbal! – lehajtottam a fejem és vártam, hogy kiokítson.
- Oh, hát üdvözlöm! – anyám hangja meglágyult, így felmertem nézni rá.
- Tessék? – elcsodálkoztam.
- Kérlek, add át neki az üdvözletem! – mosolygott.
- Re… Rendben! – köpni, nyelni nem tudtam.

- Jaj, kislányom felnőtt ember vagy! Ráadásul soha nem szóltam bele a dolgaidba, miért most kezdeném el? – nagyon nyugodt volt.
- Tudom, én csak azt hittem… igazából nem tudom mit hittem! – motyogtam zavartan.
- Szórakozzatok jól! – csak képzelődtem vagy anyám tényleg rám kacsintott. Jézus, bele gondolni is rossz, hogy mikre gondolhat most. Főleg, hogy nem is téved.
- Szia! – rövidre zártam és eljöttem. Beültem a kocsimba és kihajtottam a garázsból.

Rob már kint volt, mikor megérkeztem az étterem elé.
- Szia!
- Szia!
- Szóval hova viszel? – kíváncsi, gondoltam, hogy az lesz.
- Az meglepi! – vigyorogtam. Megértően bólintott egyet és nem is kérdezett tovább. Leparkoltam a szálloda parkolójában, rámosolyogtam és kiszálltam a kocsiból.

- Oh! – csak ennyit nyögött. Ezek szerint erre nem számított.
- Jó estét! A Charlie Chaplin házat foglaltam le ma éjszakára, Kristen Stewart névre. – a recepciós bólintott és odaadta a kulcsot.
Rob kívül várakozott rám. Mellé léptem és a kezemet nyújtottam felé. Mosolyogva fogadta el és elindultunk a ház felé.

- Szép hely! – mondta zavartan.
- Az! – rámosolyogtam, még mindig elég zavart volt.
- Szóval ezzel akarsz kiengesztelni? – egy huncut vigyor jelent meg az arcán.
- Igen! – közben kinyitottam az ajtót és beléptünk. – Gondoltam beszélgethetnénk, megnézhetnénk egy filmet … - nem bírtam folytatni, mert amint becsuktam az ajtót és megfordultam nem késlekedett tovább.

Nagy hévvel az ajtóhoz nyomott és vadul csókolni kezdett. Elég nehezen, de kihúztam a kezem a hajából és a mellkasára támasztottam.
- Szóval mi van azzal, hogy nem tudjuk majd kezelni! – kíváncsiskodtam, bár nem tudom miért. Egy pillanatra abbahagyta a nyakam csókolgatását és a szemembe nézett.
- Nem érdekel! – helyes válasz, gondoltam. Már hajolt is volna a számhoz, de megint megszólaltam.
- Akkor tudjuk majd kezelni? – kérdeztem.
- Mindenképpen! – megcsókolt, de úgy, hogy még a saját nevemet is elfelejtettem nem, hogy azt amit mondani akartam.

Igazából nem is volt már mit mondani, a tettek beszéltek helyettünk. Leszedtem a zakóját, amit az ingje követett. És akkor elragadott minket a hév. Villám gyorsan a nappaliban álldogáló asztal felé vettük az irányt. Rob megragadta a derekamat és felrakott rá. Az asztalon lévő váza, hangos puffanással jelezte, hogy padlót ért, de egyikünk sem vette a fáradtságot, hogy megnézze egyben van-e még. Rob sokkal jobban el volt foglalva azzal, hogy a ruhámat minél feljebb gyűrje.

Alig bírtuk fékezni magunkat, egyre hangosabb zihálásaink törték meg a csendet. Tetszett ez a fajta vadság. A mindig szerény és visszafogott Rob most sehol sem volt. És ez a hevesség engem is csak még jobban beindított. Leugrottam az asztalról és megragadtam a kezét, magammal húztam a hálóba. Az ágy előtt ismét magához rántott. Belemarkolt a fenekembe, amit összekötött a ruhám lehámozásával.

- Gyönyörű vagy! – ott álltam előtte egy szál bugyiban és zavaromban azt sem tudtam, hogy takarjam magam. Elmosolyodott a reakcióm láttán és beletúrt, a már általam összekócolt hajába. Kinyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Aztán végre kinyögte:
– Biztos akarod? – micsoda hülye kérdés ez.
- Nem elég egyértelmű? – azt hiszem közben fülig pirultam. Elmosolyodott és megsimította az arcomat. Zavarban voltam, ahogy Ő is.

A hevességet felváltotta valami más. Gyengédség, igen ez a megfelelő szó arra, ahogy egymással bántunk. Finom csókokkal ajándékoztuk meg a másikat. Elkezdtem kigombolni a nadrágját és letoltam róla. A mellkasát végig csókolva tértem vissza a szájához, hogy ismét megcsókoljam. Teljes testemmel hozzá simultam, éreztem, ahogy a mellkasa egyre gyorsabb tempóban emelkedik fel és le. A bőröm mindenhol bizsergett, ahol puha ajkaival és hosszú ujjaival megérintett. Egyre többet akartam.

Megkapaszkodtam a vállában és elrugaszkodtam a földtől, hogy lábaimat a csípője köré fonhassam. Készségesen tartott meg a fenekemnél és csókolt tovább, míg ledőlt velem az ágyra. Elhúzódott tőlem én pedig rémülten kaptam a karja után. Mosolyogva csókolt meg és egyre lejjebb halad ajakival.

Végigcsókolta a combomat, a vádlimat és a lábam belsején haladt vissza. Zavartan a szám elé kaptam a kezem, valamennyire elnyomva a nyögést, amit előcsalt belőlem, azzal, hogy a lábaim között elidőzött. Erősen szorítottam egy párnát és már nem tudtam kontrolálni a nyögéseimet. Rob szép lassan újra fölém tornyosult és megint érzéki játékba kezdtünk. Szavakkal nehéz lett volna leírni, amit éreztem. Mosolyogva fordítottam a hátára, hogy az időközben szűkké vált alsónadrágját lerángassam róla. Szerettem volna viszonozni az élményt, amit az imént kaptam tőle.

Mélyről jövő nyögései biztosítottak róla, hogy jól csinálom. Visszarántott magára és érzékien megcsókolt. Már nem bírtam tovább, mindennél jobban akartam Őt. Egyszerre nyögtünk fel, mikor lassan a csípőjére ereszkedtem. Egy percig mozdulatlan maradtam és hagytam, hogy egész testem átjárja a kellemes bizsergés. Hol a mellkasán támaszkodtam, hol a feje mellett miközben lágy ritmusban mozogtam. Az ő keze a melleimet kényeztette, de ahogy gyorsultam a csípőmet szorított, tartva vonagló testemet.

Egy hangos nyögés kíséretében lehajoltam, hogy megcsókoljam, megint. Maga alá fordított és gyorsabb ritmusban kezdett mozogni. „Rob” - nyögtem és erősebben kapaszkodtam a karjába. Nem bírtam volna elviselni, ha ebben a pillanatban csak fél centivel is távolabb lenne tőlem. Élveztem a közelségét. Mosolyt csaltam az arcára, azzal, ahogy a neve elhagyta a számat. Megcsókolt, vadul és szenvedélyesen. És ekkor következett a robbanás, egész testemben remegtem és egy hangos sikoly hagyta el a számat. Rob sem panaszkodhatott, hangos torokhangú nyögéssel jelezte, hogy akárcsak én, ő is célba ért.

Szorosan öleltük egymást és lágy csókokat váltva vártuk, hogy lehiggadjunk. Ami nem ment könnyen. Mellém gurult és a mellkasára húzott, továbbra is szorosan ölelt. Megint úgy éreztem, hogy belehalnék, ha nem ölelne magához. Ha tudná, hogy most mit érzek… Tudtam, vagyis reméltem, hogy jó lesz. De ennyire? Soha életemben nem éreztem még így, soha nem élveztem még a szexet ennyire, mint most. Abban a pillanatban ráébredtem, hogy nem fogom kibírni enélkül. Nekem kurvára szükségem van erre. Vele!

A kezemmel simogattam a mellkasán és felnéztem az arcára, ami kiskimúlt volt és egy elragadó mosoly játszott rajta. A szeme csukva volt és a hátamat simogatta. Ahogy megmozdultam csak, hogy megcsókoljam, kinyitotta a szemét. Talán ő is pont erre gondolt, vagy csak látta, hogy mire készülök, mert az arcomat a sajátjához húzta. Belemarkoltam kócos hajába és körberajzoltam nyelvemmel a száját. Mosolyogom kellett, ahogy sürgősen hozzá nyomta ajkát az enyémhez és nyelveink megtalálták egymást. Egy kis ideig még játszottunk egymás ajkaival.

Kihúztam magam a körém font karjaiból.
- Hova mész? – kérdezte és úgy tűnt, mintha megrémült volna.
- Szívjunk el egy cigi! – kimásztam az ágyból és felvettem Rob ingjét a földről. Alig bírtam begombolni a gombokat, mert Rob le sem vette rólam a szemét, míg öltöztem. Kicsit feszengtem tőle. – Nem jössz? – kérdeztem, mikor készvoltam. Nem válaszolt csak felkelt és előhalászta az alsónadrágját. Nem bírtam nem odanézni, mezetlen teste mágnesként vonzotta a szememet. Felvette a ruhadarabot, aztán mellém sétált.

- Szexi vagy az ingemben! – suttogta a fülembe és rácsapott a fenekemre.
- Te pedig nélküle vagy az! – odahajoltam a füléhez és óvatosan beleharaptam a fülcimpájába. – Na, menjünk. – zavartan beletúrta a hajába és lenézett. Túl szerény volt és nem bírta, ha valaki „dícséri”. Előhalászta a cigijét és egy öngyújtót a gatyája zsebéből. Az erkélyen leült egy székre. Egy pillanatig haboztam, hiszen volt még három szék, ahova leülhettem volna. Helyette viszont befészkeltem magam Rob ölébe és úgy tűnt, nincs kifogása ellene.

Meggyújtotta a cigijét és felém tartotta a dobozt.
- Csak a tiédből kérek! – ledobta az asztalra a cigis dobozt és amelyik kezében nem a cigi volt, azzal átkarolt. Én is átkaroltam a nyakát és közelebb húzódtam hozzá. Szívott még két slukkot és felém nyújtotta. Átvettem és én is beleszívtam. Csendben ültünk és hallgattuk a cigi sistergését. Még mindig nem hittem el, ami ma este történt. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet visszacsinálni. Örökre megpecsételte a kapcsolatunkat. Bárhová is tart, ami köztünk alakul. Ráadásul, legalább egy hónapig nem látjuk majd egymást, de lehet, hogy még annál is hosszabb ideig. Én itt fogok forgatni és Ő pedig New Yorkban. Ráadásul egy másik nővel.

- Szép? – suttogtam és nem néztem rá.
- Ki? – biztos tudja, kire gondolok. Nem válaszoltam csak vártam. – Bárkire is gondolsz biztos nem szebb nálad! – mondta egy perc csönd után. Csak reméltem, hogy komolyan gondolja. Ránéztem és Ő egy kábító mosolyt küldött felém. Elnyomta a cigit a hamutálban és megsimogatta az arcomat. Lehunytam a szemem és szerettem volna, ha ez az este soha nem ér véget. Hogy, ha soha nem kell visszamennünk a való világba. Óvatosan a számhoz érintette a sajátját és gyengéd csókban forrtunk össze.

- Gyere, aludnod is kéne valamennyit. – felálltam az öléből és a kezét megfogva húztam vissza a házba.
- Nem muszáj! – mondta és kigombolta a legfelső gombot az ingen.
- De! Holnap utazol, és nem venném a lelkemre, ha miattam lennél hulla! – visszanyomtam a kezét az oldalához.
- Soha nem vetném a szemedre. – egy kaján vigyort megeresztve, várakozóan leült az ágyra. Csak a szememet forgattam.

- Feküdj le és aludj. Mindjárt jövök én is! – bementem a fürdőbe, hogy igyak egy pohár vizet, aztán visszamentem Robhoz, aki engedelmeskedett és már az ágyban volt.
- Jó kisfiú! – rámosolyogtam és azon gondolkoztam, hogy nyilván nem az ingben kéne aludnom. Akkor megláttam Rob alsónadrágját a földön, így én is ledobtam az inget. Villám gyorsan bemásztam mellé, a takaró alá és elhelyezkedtem. Egy percig csak bámult rám, aztán fogta magát, közelebb húzódott és simogatni kezdett. – Akkor aludjunk! – javasoltam.
- Rendben! – utoljára megcsókolt és visszafeküdt a saját oldalára. Vagy öt percig vitatkoztam magammal, mire odabújtam hozzá és átöleltem.

- Jó éjt! – suttogtam és megpusziltam a mellkasát.
- Neked is. – megpuszilta a fejem tetejét. Tudtam, hogy holnap nem ússzuk meg és beszélnünk kell. De ezt az estét még nyugodtan akartam tölteni vele. És mivel Rob sem erőltette a „beszéljük meg” dolgot, egyértelmű volt, hogy Ő is ezt szeretné, egy nyugodt estét.


MTV Movie Awards:

Kristen:
http://i50.tinypic.com/k1s760.jpg

Rob:
http://i48.tinypic.com/ibb9mw.jpg

Robsten:):
http://i49.tinypic.com/1zp5yk3.jpg

The Chaplin Hotel:
Chaplin ház
Nappali:
http://i50.tinypic.com/6fqp3n.jpg

Hálószoba:
http://i45.tinypic.com/14b5ao4.jpg

Egy kis részlet a 6. fejezetből!

Szóval szombaton megkapjátok az egész fejezetet, de addig is egy kis részlet, hogy könnyebb legyen kivári!:)
Meg mert ilyen édes olvasók vagytok és lássátok mennyire szeretlek titeket! :)


- Azt hittem meggondoltad magad! – mondtam mikor beértünk hátra.
- Egy pillanatra én is! – mosolygott.
- Nem szép, hogy így játszol velem! – sóhajtottam, mert tényleg kihasználta a helyzeteket.
- Azt hittem élvezed! – kacéran közelebb állt.
- Nem mondhatnám! – mondtam őszintén.
- Akkor ki kell, hogy engeszteljelek! – beletúrt a hajamba, azzal sem törődve, hogy emberek vannak körülöttünk. Mondjuk nem voltak olyan közel.

- Nem lesz könnyű! – sóhajtottam miközben kezével a nyakamat cirógatta.
- Mindenre képes vagyok az ügy érdekében! – elindult vissza a terem felé.
- Kíváncsian várom, mit találsz ki! – szóltam utána.
- Nem fogsz csalódni! – visszafordult és egy csodaszép mosolyt villantott felém. Remélem nem fog nagyon kínozni, és teljesen megőrjíteni. Csak játszik veled. Szinte láttam, hogy ott villog a fejem fölött az idióta vagy tábla. Mégis miben reménykedem?

A repülőn, mikor azt gondoltam, hogy talán mégis másképpen néz rám, akkor is pofára estem. Pedig, akkor nagyon bátran viselkedtem és elé álltam. Vagy inkább idiótának kéne hívnom magam? Hiszen jól pofára estem. Biztos megint kitalál valamit, amitől majd úgy érzem talán és aztán… jön a szokásos csalódás. Fogd fel Robert, ez a csaj sosem lehet a tiéd!

5. fejezet

Teljes káosz

(Kristen szemszöge)

Egy újabb hétfő… Ráadásul Rob vasárnap elutazott Cannesbe, én pedig még itt szívok egy hétig Vancouverben. Nem beszéltünk többet a dologról, péntek volt az utolsó alkalom, hogy szóba került a majdnem szex. Már volt majdnem csók, most majdnem szex… mi jöhet még? Barátokként váltunk el. Ha neki megfelel, akkor nekem is meg kell, hogy feleljen. Még időben tisztáztuk a dolgot. Még nem késő, túl tudom tenni magam azon, hogy nem lesz belőle semmi.

*

Egyik délután Taylorral Vancouverben sétáltam. A héten a munkával foglalkoztam, elég keveset gondoltam Robra. Eddig. Most viszont kurvára untam magam nélküle. Taylor itt volt, aki aranyos, szeretem őt, de Robbal jobban szeretek lenni. Hiányzik a társasága, a lénye. Ő maga.

- Hé, ezt nézd! Rob becsajozott? – Taylor szakított ki a merengésből. Épp egy újságosstand előtt sétáltunk. Oh, remek megint egy címlap, amin az van, hogy Rob és Kristen mégis együtt?
- Jaj, Taylor hagyd már! Tudod, hogy csak barátok vagyunk! – kezdtem volna mondani a jól betanult szöveget, de Taylor a szemét forgatta.
- Erre gondoltam! – egy újság felé bökött. Először, azt hittem rosszul látok, ezért közelebb is menetem. A címlapon Rob volt karjával egy szőke nő körül. Mi az isten ez? Kikaptam az újságot és idegesen lapozgatni kezdtem.

- Mi a franc? – dünnyögtem, majd végre megtaláltam a cikket. Rob egy modell társaságában töltötte az estét, ami egy szállodai szobában ért véget! Legalábbis a cikk ezt írta. Megdöbbenve nézegettem az újságot és közben dühbe gurultam. Máshol keresi, amit tőlem nem kapott meg? De végül ő mondta, hogy jobb, hogy nem lett semmi. Nem ilyennek ismertem, csalódtam benne. És nem utolsó sorban fájt a tudat, hogy mással volt. Semmi kétség féltékeny vagyok.

- Kristen, minden rendben? – Taylor aggódva simított végig a kezemen. Akkor vettem észre, hogy milyen görcsösen szorítom a magazint. Beletelt egy percbe mire válaszolni tudtam.
- Persze! Mehetünk. – feleltem. Visszadobtam az újságot és gyorsa léptekkel elindultam.
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez bánt téged! Azt hittem … - megálltam és felé fordultam. Láttam rajta, hogy éppen leesik neki, hogy egy féltékenységi rohamnak volt a szemtanúja.

- Mi? Dehogy bánt! – mondtam egy zavart nevetés kíséretében. Taylor összeráncolta a homlokát, látszott, hogy egy szavamat sem hitte el.
- Én nem gondoltam, hogy köztetek tényleg folyik valami. Mármint jó, tök jóban vagytok és látszik, hogy szeretitek egymást, de akkor sem gondoltam, hogy a pletykáknak lehet valóságalapja! – csak úgy dőlt belőle a szöveg és érezni lehetett, hogy nagyon meglepte az imént tett felfedezése.

- Mert nincs is semmi valóságalapja! – próbáltam ellenkezni.
- Tényleg eléggé érdekesen viselkedtek egymással. Nem is értem miért nem gondoltam rá eddig! – egyáltalán nem figyelt arra, amit mondtam, hogy ellenkeztem. Csak a magáét fújta.
- Elég! – erre megállt. Lehet, hogy kicsit túl erélyesen szóltam. – Téma lezárva, oké? – nem akartam erről beszélni.
- De …

- Nincs semmi de! – tovább indultam. Taylor felfogta és nem is zaklatott tovább a dologgal. Viszont, azt tudtam, hogy világossá vált előtte, hogy részemről nem csak barátságról van szó. De nem forszírozta a kérdést.
Abban biztos voltam, hogy ez után Robbal nem akarok semmilyen kapcsolatot sem. Tudom, hogy nem tartozik nekem semmivel, főleg nem magyarázattal, hogy mit csinált azzal a szőke picsával. Igazából van elképzelésem róla, mit csináltak. Nem sakkoztak, az tuti. Igazából szabad férfi, azzal fekszik le akivel akar. Semmi közöm hozzá.

*

- Kristen, megérkeztünk! – arra ébredtem, hogy Ash rázogat. Így elaludtam volna, hogy azt sem hallottam, mikor bemondták az érkezést Olaszországba? Tény, hogy baszott fáradt voltam. Péntek este még tartottunk egy kisebb bulit, legalábbis annak indult. Aztán átment mértéktelen piálásba és szombaton olyan másnapos voltam, hogy alig bírtam ülve maradni a fodrásznál. Ennek a hatását érzem még ma is.

Chris a kocsiban elmondta, ha Rob megérkezik, elmegyünk egy kis városnézésre Montepulcianoban. Remek, látnom kell Robot. Valahogy most nincs kedvem hozzá. Nem tudom, hogy fogom bírni az egész hetes forgatást vele.

Épp kipakoltam a szobában, mikor jött a telefon, hogy tíz perc múlva legyek a recepción. Ezek szerint megérkezett Mr. „nem bírok a farkammal” Pattinson. Előkaptam egy kék kánikularuhát, és nagyon örültem a közel negyven fokos hőségnek, így Vancouver után.

- Áh, megjött Kristen is! Indulhatunk? – kérdezte Chris. Ezek szerint csak rám vártak. Rob előlépett a recepcióm kialakult embertömegből és mosolyogva megindult felém.
- Szia! – megölelt és arcon puszilt. – Hiányoztál! – na, persze, gondolom mennyire.
- Aha. – Ashley mellé álltam és belekaroltam. Rob furcsán nézett, de azt hiszem nem vette magára a viselkedésem.

A városnézés alatt nem beszéltünk egymással, esélyt sem hagytam rá. Végig Ash mellett mentem és beszélgettünk.
Egy étteremben kötöttünk ki ebédkor. Ahogy leültem Rob mellém ült. Fasza, gondoltam. Biztos nem úszom meg a beszélgetést. Jól gondoltam. Az asztalon könyökölve támasztottam a fejem és unottan szurkáltam a szalvétát a villámmal, mikor megszólalt:

- Fárad vagy? – nem csak, poénból ásítozom. Ilyen hülye kérdést!
- Ja. – válaszoltam unottan.
- Berúgtál a bulin, pénteken? – vigyorgott.
- Ja. – nem veszi észre, hogy nem akarok vele beszélni?
- Akkor jól szórakoztál! – jegyezte meg.
- Aha, ahogy te is! – vágtam vissza közömbösen. Kicsit ráncolta a homlokát, de nem zavartatta magát.
- Nem volt rossz, de nem élveztem annyira! – felelte. Szóval nem élvezte annyira? Hm, mit szólna a kis barátnője, ha hallaná ezt.
- Érdekes! – furcsán nézett rám, de nem szólt semmit. Azt hiszem észrevette, hogy valami nem kóser. Nem is próbált tovább beszélgetni.
Az ebéd után mindenki visszavonult a saját szobájába. Még nem volt késő, fél négy körül járt és én már ötkor aludtam.

*

Hétfőn, reggeli után elmentünk megnézni a helyszínt. Nagyon meleg volt. Örültem is, hogy sortot vettem fel. Chris magyarázott. Főleg arról, hogy hol mi lesz és miként fogjuk csinálni.
- Kris! Dakotával elmegyünk ebédelni. Ugye jössz velünk? – Ash vidáman rohant oda hozzám, mikor Chris befejezte a tájékoztatót.
- Ö, igen! – feleltem egy kis gondolkodás után. Remélem Robot nem hívták…
- Remek, akkor induljunk.

Az étterem tetőkertjében ültünk le. Nagyon jól éreztem magam a lányokkal, kicsit elterelték a gondolataimat. Kiderült, hogy a fiúk máshol ebédelnek. Rettentően örültem neki.
Ebéd után visszamentem a szállodába. Ash rávette Dakotát, hogy menjenek vásárolni, de nálam nem járt sikerrel. Unottan feküdtem az ágyon és kapcsolgattam a tévét, mire találtam egy angol csatornát. Egy érdekes film ment rajta, amit végig is néztem. Pont vége volt, mikor kopogtak.

- Szia! – mondta.
- Szia! – feleltem.
- Páran elmegyünk vacsorázni. Jössz velünk? – kérdezte. Most erre mit mondjak? Miért is ne? Nem kell nekem haragudnom rá, azt tesz, amit akar. És elvileg barátok vagyunk…
- Igen! – mondtam egyszerűen. – Várj, hozom a táskám! – összeszedtem a legfontosabb cuccokat. – Mehetünk.

Mint útközben kiderült a többiek az étteremben várnak minket. Nagyon jó volt a hangulat, mikor megérkeztünk, ami fenn is maradt egész este. Érdekes Robbal, ha két szót váltottunk. Azt is csak akkor, mikor megkínált cigivel, de én mondtam, hogy inkább tekerek magamnak. Pedig már nem haragudtam rá, megemésztettem. Felfogtam, hogy szabad ember, aki azt csinál, amit akar. Ő a barátom. Valahogy mégsem tetszett ez a szó, nem éreztem a barátomnak.

Jobban mondva annak éreztem, de ennél több volt számomra. Még mindig nem tudtam volna megmondani, hogy mi, de több. Ebben biztos voltam. Ahogy abban is, hogy ezt el kell nyomnom. Mi csak barátok vagyunk! Ezt ismételtem magamnak folyamatosan.
Pár bátrabb rajongó odajött, hogy készítsenek közös képeket velünk. De nem zaklattak túl sokan.

*

A forgatás első napjain Ashleyvel forgattam jeleneteket. Csütörtökön, pedig Robbal. Olyan sokan voltak a téren, hogy nagyon izgultam. És egy csomó rajongó is állt a kordonokon kívül.
- Felvétel! – kiabált Chris, én pedig elkezdtem rohanni Rob felé, aki a kapu alatt állt. Már sokszor felvettük, de biztosra kell menni. Nekivágódtam Robnak, majd Chris szólt, hogy ennyi és elengedtem. Eddig csak annyi volt a dolgom, hogy Rob nyakába kellett ugranom, viszont most a csók következett. Már az ölelkezés is nehezen ment, mi lesz a csóknál.

- Remek, akkor most felvesszük a csókot. Egy olyan igazi Bella-Edward csókot szeretnék látni. Tudjátok, amiben egyszerre van benne a sóvárgás, az egymásra találás öröme ugyan akkor a félelem is. Egy kis szenvedéllyel megspékelve! – Chris nagyon átélte, amit mondott. Közben össze-vissza hadonászott a kezével. – Ugye, nem kérek sokat! – rákmosolygott, mi pedig ráztuk a fejünket. – Helyes, akkor mehet a próba! – összecsapta a tenyerét és hátrébb lépett.

- Próba? – kicsit meghökkentem. Mégis miért kell próba, amikor több ezren vannak körülöttünk.
- Igen! Nem élesben vesszük, kell, hogy hangulatba gyertek! Ennek nagyon hatásosnak kell lennie! – beterelt minket az ajtó mögé. Legalább nem a több ezer kíváncsi rajongó előtt kell megcsókolnom. Chris hátrébb ment, jó hátra tőlünk és várta, hogy kezdjük. Senki nem volt körülöttünk.

- Kész vagy? – Rob közelebb lépett és engem nézett. Azt hiszem nem csak nekem lesz furcsa megcsókolnom. Bólintottam. Átkarolta a derekamat és a másik kezével megfogta az arcomat. Közelebb hajolt, egészen addig, míg ajkaival el nem érte az enyémet. Átkaroltam a nyakát, mialatt óvatosan össze- össze értek ajkaink. Furcsa volt megint így csókolni, igen ezek nem mi voltunk. Nem a mi csókunk volt, legalábbis az elején nem. Nagyon hírtelen rántottam félre a fejem, mikor éreztem Rob nyelvét a számba kúszni.

- Mi a francot csinálsz? – kérdeztem idegesen a fülébe suttogva.
- Bocs, én csak… Fogalmam sincs, csak elragadott a hév… én – zavartan dadogott össze vissza.
- Igen, azt látom! – sóhajtottam. Mégis milyen hév? A barátokat nem ragadja el semmilyen baszott hév!
- Valami baj van? – Chris odalépett mellénk és kíváncsian kutatta rajtunk, hogy mi lehet a probléma.

- Persze, csak valami megzavart! – lopva Robra pillantottam, akinek le volt hajtva a feje. Folytathatjuk. – vettem egy nagy levegőt és Chrisre néztem.
- Rendben. Akkor még egyszer, de most már ne zavarjon meg semmi! – Robra nézett majd visszasétált az előbbi helyére. Talán tudja, hogy mi zavart meg…
Másodszorra sikerült és Chris nagyon elégedett volt a végeredménnyel, annyira, hogy egy új ötlete támadt.

- Itt is felvesszük a csókot! Ez egy nagyon jó helyszín, lehetne azután, hogy Edward elmondja Bellának, hogy miért hagyta el! – Chris látszólag nagyon elégedett volt az ötletével. – De azért megcsináljuk az épület előtt is, aztán amelyik jobb lesz, azt rakom be a vágás során. Hoho, ez remek! – összecsapta a tenyerét és kiment egy pillanatra, de mire feleszméltünk már ott is volt az emberekkel és felszerelésekkel együtt.
-
Vagy tízszer felvettük. Egy csomó szögből, hogy biztos tökéletes legyen. Chris nagyon alapos. Aztán kimentünk és az épület előtt is felvettük a csókot, ami az után lenne, hogy Edward nyakába „ugrom”. Ezt is jó párszor megismételtük, volt, hogy a rajongók miatt kellett, mert belevisítottak. Elég idegesítő volt, hogy annyian vannak ott.

Este búcsú bulit tartottunk már megint… Ez abból állt, hogy lementünk a hotel bárjába és beszélgettünk, meg ittunk.
- Hé Rob! Mi van a szőkével? – Ash viccesen kérdezte.
- Milyen szőkével? – Rob szeme kikerekedett a megdöbbentéstől.
- Jaj ne már. Láttalak! Címlapon volt, hogy becsajoztál Cannesben. – Ash továbbra is jól mulatott. Én meg kíváncsian vártam a végkifejletet.
- Jah, az! Természetesen nem volt semmi, csak együtt vacsoráztam velük. – nagyon őszintének tűnt.

- Na, higgyük is el, hogy nem használtad ki a lehetőséget? – Chris is bekapcsolódott a nevetésbe.
- Egyáltalán nem volt szimpatikus. Ráadásul nem igazán jönnek be a szőkék! – vállat vont, úgy tűnt lezárta a témát. A többiek hittek neki és őszintén szólva én is. Sőt megnyugodtam.

*

Másnap a reptéren természetesen fotósok vártak. Igyekeztünk befelé. A repülőutón Rob mellett ültem.
- Szóval nem volt semmi a szőkével? – próbáltam mosolyogva kérdezni, hátha úgy nem tűnik fel mennyire aggaszt a dolog. Tényleg hittem neki tegnap este, de azért muszáj volt biztosra mennem.

- Persze, hogy nem! Jézusom Kristen, te olyannak nézel, aki fűvel-fával lefekszik? - kicsit sértettnek tűnt.
- Nem, csak ott volt a lehetőség kihasználhattad volna. Végülis nem lenne rossz! – olyan idiótának éreztem magam. Miket beszélek.
- Te is láttad a címlapot! Ezért voltál olyan hűvös velem a héten! – elégedettnek hangozott, mintha lebuktatott volna. Ha úgy vesszük, ez is történt. Ezt nem hagyhattam.
- Jah, de azt csinálsz, amit akarsz! Inkább csak meglepődtem. – mentegetőztem. – Semmi közöm hozzá.

- Féltékeny voltál? – vigyorgott.
- Nem, miért lettem volna az! – keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt és kérdően néztem rá.
- Igaz, a barátok nem féltékenyek! – már nem vigyorgott. Inkább csalódottnak hangzott.
-Pontosan! – helyeseltem. A témát itt le is zártuk. Kimentem a wc-re, hogy kicsit felfrissítsem magam. Egyszer csak kopogtak. Mi a fasz van, nem látják, hogy foglalt.
- Foglalt! – mondtam. Újra kopogtak.

- Én vagyok! – hallottam Rob hangját. Mi a francot akar.
- Mindjárt kész vagyok és jöhetsz! – szóltam ki.
- Nem, most engedj be! – válaszolt és türelmetlenül kopogott.
- Mi van? – kinyitottam morcosan. Nem várt befurakodott mellém és bezárta az ajtót. - Szeretnéd, ha végignézném, ahogy pisilsz? Kösz, de nem vagyok rá kíváncsi! – próbáltam kijutni, de elém rakta a kezét. – Mit akarsz? – sóhajtottam.
- Téged! – mosolygott.

- Oh, így mindjárt más! Majd gondolkozom rajta! – mondtam gúnyosan. – Ne szórakozz, engedj ki! – nem engedett ki.
- Nem szórakozom! – vigyorgott tovább.
- Ha szexhiányod van, akkor hívd fel a szőke barátnődet és feküdj le vele. Biztos szívesen áll a rendelkezésedre! – gúnyolódtam tovább.

- Egyedül veled akarok lefeküdni! – közelebb hajolt és úgy suttogta a fülembe. Igazán meglepett a kijelentése. De engem nem fog kihasználni.
- A barátok nem fekszenek le egymással! – emlékeztettem a megállapodásunkra, miszerint barátok vagyunk.

- Nem érdekel! – elég határozott volt, nem is tudom láttam-e valaha ilyennek.
- Megvolt rá a lehetőséged, de te elszalasztottad. – el sem tudja képzelni milyen nehéz nemet mondani. Nem tudott válaszolni, mert kopogtak.
- Nem lehetnek bent ketten, legyenek szívesek kijönni! – a stewardess hangja elég idegesnek tűnt.

- Engedj ki! – sóhajtva leengedte a karját, így végre kijutottam. Visszaültem a helyemre és azon gondolkoztam, hogy miért csinálja ezt. Miért kéne lefeküdnünk, ha utána nem lesz semmi. Bár hízelgő volt, hogy engem akar. Ráadásul én is akarom őt, nagyon. De a múltkor pont ő mondta, hogy rámehet a barátságunk. Miért gondolta meg magát?

Rob visszaült mellém és elég fancsali képet vágott. Úgy tűnt zavarban van. Nem is nagyon beszéltünk a hátralévő úton.

A Hotel:

http://i50.tinypic.com/znons5.jpg

Kristen szobája:

http://i47.tinypic.com/34teotz.jpg

Városnézés:

http://i50.tinypic.com/2gsionn.jpg

Vacsora:

http://i49.tinypic.com/2egbf5y.jpg

Forgatás közben:):

http://i50.tinypic.com/1fgy6v.jpg

http://i45.tinypic.com/51q05c.jpg

http://i46.tinypic.com/98vhfl.jpg

Reptéren:

http://i49.tinypic.com/x5895c.jpg

Véleményeket várok!!:)

Egy kis részlet az 5. fejezetből!

Holnap felrakom az 5. fejezetet, de addig is itt egy kis részlet, hogy könnyebb legyen kivárni! Meg egy kicsit fel is csigáz titeket! XD

- Kristen, minden rendben? – Taylor aggódva simított végig a kezemen. Akkor vettem észre, hogy milyen görcsösen szorítom a magazint. Beletelt egy percbe mire válaszolni tudtam.
- Persze! Mehetünk. – feleltem. Visszadobtam az újságot és gyorsa léptekkel elindultam.

- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ez bánt téged! Azt hittem … - megálltam és felé fordultam. Láttam rajta, hogy éppen leesik neki, hogy egy féltékenységi rohamnak volt a szemtanúja.
- Mi? Dehogy bánt! – mondtam egy zavart nevetés kíséretében. Taylor összeráncolta a homlokát, látszott, hogy egy szavamat sem hitte el.

- Én nem gondoltam, hogy köztetek tényleg folyik valami. Mármint jó, tök jóban vagytok és látszik, hogy szeretitek egymást, de akkor sem gondoltam, hogy a pletykáknak lehet valóságalapja! – csak úgy dőlt belőle a szöveg és érezni lehetett, hogy nagyon meglepte az imént tett felfedezése.

- Mert nincs is semmi valóságalapja! – próbáltam ellenkezni.
- Tényleg eléggé érdekesen viselkedtek egymással. Nem is értem miért nem gondoltam rá eddig! – egyáltalán nem figyelt arra, amit mondtam, hogy ellenkeztem. Csak a magáét fújta.
- Elég! – erre megállt. Lehet, hogy kicsit túl erélyesen szóltam. – Téma lezárva, oké? – nem akartam erről beszélni.
- De …

- Nincs semmi de! – tovább indultam. Taylor felfogta és nem is zaklatott tovább a dologgal. Viszont, azt tudtam, hogy világossá vált előtte, hogy részemről nem csak barátságról van szó. De nem forszírozta a kérdést. Abban biztos voltam, hogy ez után Robbal nem akarok semmilyen kapcsolatot sem...

Holnap folytatás! :)

4. fejezet

Akkor most mi van?

- Neee – felnyögtem és kinyomtam a telefonom a mai reggel legalább ötödszörre. Fel kell kelned Kristen, fel kell kelned, ismételtem magamnak. Lerúgtam magamról a takarót és elmentem zuhanyozni. Öltözködés alatt ráébredtem, hogy ma van Rob szülinapja és nekem ötletem sincs, hogy mi a büdös francot vegyek neki.

- Jó reggelt! Két tejeskávét szeretnék rendelni… nem, a 434- es szobába, de kérem ne kopogjon be. Előtte fogom várni…ennyi lesz, köszönöm! – gondoltam miért ne ébresszem kávéval, ráadásul így biztos én leszek az első, aki felköszönti.

Öt perccel később már ott álldogáltam a szobája előtt és vártam, hogy hozzák a kávét. Nem is kellett sokáig várnom, három perc múlva már két gőzölgő kávával a kezemben álltam a szoba előtt. Na, ja. Már csak az a kérdés, hogy hogyan fogok bejutni, mert erre természetesen nem gondoltam, amilyen barom vagyok. Ekkor láttam meg a szobalányt:

- Elnézést be tudna engedni? – olyan kedvesen szóltam hozzá, amilyen kedvesen csak tudtam.
- Sajnálom kisasszony, de nem lehetséges! – felelte.
- Van kulcsa, nem? – kezdtem dühbe gurulni, könyörgöm itt állok két kávéval a kezemben, nem gondolhatja, hogy ki akarom rabolni ezt a szaros szobát. Erre csak bólintott. – Akkor nem látok akadályt! – folytattam elégedetten.
- Itt lakik? – kérdezte.
- Igen! – gondolkodás nélkül rávágtam. – Csak nem vittem el a kulcsot, mikor a kávéért mentem! – úgy hazudtam, mint a vízfolyás, de ha ez kell hozzá...
- Máskor használja a szobaszervizt! – fintorogva ugyan, de kinyitotta az ajtót.
- Úgy lesz és köszönöm! – rávigyorogtam és berúgtam az ajtót magam mögött.

Átvágtam a nappalin és a hálószobába siettem. Jól sejtettem, Rob még aludt. Természetesen félmeztelenül, oldalt fordulva és a takaró alig volt rajta. Egy pár percig csak álltam fölötte és néztem. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha rávetném magam. Utólag csak ki tudnám magyarázni valahogy, ha nem tetszik neki.

Mondjuk megbotlottam és ráestem… Persze, igazán hihető lenne. Inkább elvetettem az ötletet. Leültem mellé és megsimítottam az arcát. Semmi reakció. Megismételtem és a nevét is mondtam hozzá. Megint semmi.
- Rob! – megcirógattam a karját. Erre végre megmozdult. De ennyi volt. Már épp azon voltam, hogy keresek egy sípot, mikor végre megszólalt:

- Hmm…Kristen! – sóhajtotta és hasra fordult. Már akartam mondani, hogy végre sikerült felébrednie, mikor láttam, hogy egyáltalán nincs ébren. Pedig azt mondta, hogy Kristen. De, ha nincs ébren és mégis kimondja a nevem, akkor… akkor rólam álmodik! A kezdeti öröm azonnal átcsapott felismerésbe. Biztos csak valami hétköznapi álom, amit Kellanról vagy Ashleyről is álmodni szokott.

Elég, ébredj fel Csipkerózsika! Ez itt nem egy tündérmese és Ő nem a herceg fehér lovon. Legalábbis nem az én hercegem. Visszatérve a valóságba, elkezdtem simogatni az arcát, a karját és közben ismét szólongattam. Végre kinyitotta a szemét és eléggé meglepett fejet vágott.

- Boldog születésnapot! – rámosolyogtam és nyomtam az arcára egy puszit. Nagyokat pislogott, aztán észbe kapott.
- Köszönöm! – mondta rekedt hangon. – De hogy kerülsz ide? – kérdezte.
- Hosszú, majd elmondom. – legyintettem - De előbb igyuk meg a szülinapi kávédat egy cigi kíséretében az erkélyen! – elvettem a kávét a tálcáról és a kezébe nyomtam.
- Oké! – kimászott az ágyból, előhalászott egy köntöst valamelyik ruhakupacból és kimentünk az erkélyre.

Csak néztem az álmos fejét és a bozontos haját, amiről leginkább egy madárfészek jutott az eszembe. Általában össze-vissza áll az a hajnak nevezett izé a fején, de most extra kócos volt. Nem mintha ez nem tette volna őrjítően szexivé.
- Szóval hogy jutottál be? – még egyet kortyolt a kávéból és kíváncsian várta, hogy válaszoljak.
- A szobalány engedett be. – nem akartam kifejteni, hogy mit hazudtam az ügy érdekében.
- Oh. – nem faggatott tovább, pedig azt hittem pontosabb választ akar.
- Tudtad, hogy beszélsz álmodban? – rá vigyorogtam, Ő pedig majdnem megfulladt a kávétól.

- Mit… mit mondtam? – kérdezte krákogva.
- A nevem. – feleltem elégedetten. Nem válaszolt csak zavartan elfordította a fejét és lebámult az erkélyről. – Elmondod, mit álmodtál? – érdeklődtem.
- Nem emlékszem. – megrántotta a vállát. Nem tudom, hogy igazat mondott-e. Bár ha emlékezne biztos elmondaná. Ebből is látszik, hogy nem volt fontos.

Leültem a kanapéra és megvártam, hogy elkészüljön.

*

A forgatás jól halad, annak ellenére, hogy Robbal sokat nevetünk. Emiatt nem egyszer kellett újra venni a jeleneteket. Chris meg is jegyezte, hogy milyen jó kedvünk van ma.

- Oké, emberek mára ennyi! – Chris felpattant a rendezői székből és hozzánk sétált. – Elengedlek titeket, este találkozunk. – vállon veregette Robot és elment.
Visszamentünk a szállodába és a liftben elköszöntem Robtól:
- Menjünk együtt vagy ott találkozunk? – kérdezte.
- Nyolcra ott leszek az étteremben! – feleltem és kiszálltam a liftből.

Persze a nyolcból fél kilenc lett, mert nehezen tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel. Nem szoktam ezen rágódni, de ma valahogy érdekelt hogy nézek ki. Egy farmert vettem fel és hozzá egy világos, csinosabb pántos felsőt. Meg persze az is közre játszott a késésben, hogy Chris ugyan elengedett minket előbb, de az is hat óra volt és sokat is szöszmötöltem. Arról nem is beszélve, hogy Rob ajándékát is meg kellett vennem.

Egy ezüstláncot kap, egy szintén ezüst medállal, amire rágravíroztattam, hogy Rob. Mivel én mindig így hívom. A másik oldalára meg kicsiben, hogy Kristentől és alá, hogy 2009.05.13. Remélem tetszeni fog neki, bár nem nagy szám. Ez mindig emlékezteti majd rám, ha akarja, ha nem.

Bár fél órás késéssel futottam be, még így sem volt ott mindenki. Rob szeme azonnal felcsillant amint meglátott, és nekem is mosolyognom kellett. Felkelt az asztaltól, ahol még csak Ő, Chris, Ashley, Jackson és azt hiszem az édesanyja ült.

- Szia! – megállt előttem, én meg átnyújtottam neki a dobozkát. Meglepetten, de elvette.
- Még egyszer Boldog Születésnapot! – mondtam mikor kinyitotta – Nem valami kreatív, de remélem tetszik! – figyeltem, hogy mit reagál és úgy láttam örül neki.
- Oh, Kristen köszönöm szépen, ez gyönyörű! – átölelt és én lehunytam a szemem, figyelmeztetnem kellett magam, hogy mások is vannak ott.

- Örülök, hogy tetszik! – rámosolyogtam. Elengedtük egymást és az asztalhoz mentünk.
- Anya! – erre a megszólításra egy fiatalos szőke nő fordult felénk – Ti még nem ismeritek egymást. – az anyukája felállt és elénk lépett – Ő Kristen! És Ő pedig az anyukám!
- Jó estét, Kristen Stewart vagyok! Örülök, hogy megismerhetem! – kinyújtottam felé a kezem, de ahelyett, hogy megfogta volna felnevetett és átölelt. Ilyen barátságosak az angolok?
- Claire Pattinson, és kérlek tegezz! – mondta kedvesen miután elengedett.

- Ö, oké! – kicsit zavarban voltam. Rob visszaterelt minket az asztalhoz. Én Claire mellett kaptam helyet, akinek a másik oldalán a fia ült.
- Sokat hallottam már rólad, Kristen! Örülök, hogy végre találkozunk. – Claire felém fordult és kedvesen mosolygott.
- Igazán? Remélem csak jókat! – nem nagyon tudtam mit felelni. Bár örültem, hogy Rob beszél néha rólam.
- Abban biztos lehetsz! – kedvesen megszorította a kezem. Mint általában, biztos megint meglátszott rajtam, hogy zavarban vagyok.

Aztán jól elbeszélgettem vele. Főleg ő kérdezett az életemről, az őrületről … Néha én is ki tudtam belőle húzni pár információt, de nem sokkal lettem okosabb. Elnézést kértem és kimentem a mosdóba és kicsit megigazítottam a hajam. Túl sokat piszkáltam, nem is inkább turkáltam az este folyamán. Nem ártott kicsit helyrepofozni.

Visszafelé nem ültem le, hanem Robhoz siettem. Mögé álltam, kicsit lehajoltam, hogy jobban hozzáférjek a füléhez. Közben az egyik kezemet a mellkasára csúsztattam, lassan végigsimítva rajta és a fülébe súgtam, hogy menjünk ki cigizni.

- Oké! – felelte. Felnéztem és láttam, hogy Ash kikerekedett szemekkel bámul minket. Gyorsan elengedtem Robot és felegyenesedtem. Nem értem, hogy feledkezhettem meg magamról. Azonnal Claire felé néztem, aki csak mosolygott a reakcióm láttán, ezek szerint ő is végignézte a kis akciómat. Hogyne nézte volna. Ráadásul a díszpáholyból, Rob mellől.

Elindultunk kifelé, Rob nem úgy tűnt, mint aki észrevette a bent zajlottakat. Aztán rájöttem miért. Mert becsiccsentett, alig, de azért észrevehetően.
Ezért, mikor visszamentünk én is inni kezdtem, nehogy már lehagyjon. Érdekes módon nem rúgtunk be, jó olyan marha sokat nem is ittunk.

Induláskor én előre mentem és a taxiban vártam be Robot és Claiert. Szegényeket elkapták a fotósok, Rob gyorsan rá is parancsolt a sofőrre, hogy induljon, mikor beszálltak. Claire-el a szállodáig még beszélgettünk, majd elbúcsúztam tőlük.

Idegesen járkáltam fel-alá a szobámban, mert nem ott akartam lenni, hanem egy emelettel feljebb. Azon vitatkoztam magammal, hogy felmenjek vagy ne. Mindig oda lyukadtam ki, hogy ha akarna lejönne. Viszont ott volt az a tény, hogy ő még talán nálam is jobban meggondolja a dolgokat. Én nem is szoktam ilyen lenni, nem szoktam ilyen kibaszott sokat agyalni a dolgokon. Az igazi énem azonnal, gondolkodás nélkül felmenne. Ez az, hallgass az igazi Kristenre, aki tudja mit akar. Oké!

A liftben még egyszer eszembe jutott, hogy ezt lehet, hogy rohadtul nem kéne, de az igazi Kristen megint meggyőzött az ellenkezőjéről. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.
- Kristen! Hát te? – Rob csodálkozva nyitott ajtót.
- Bejöhetek? – igaz, csak udvariasságból kérdeztem.
- Persze! – odébbállt, hogy be tudjak menni.

- Mit szeretnél? – becsukta az ajtót és elém állt.
- Beszélni veled! – mi? Ezt miért mondtam? Kurvára nem beszélni akarok vele…
- Miről? – látszott rajta, hogy furcsállja.
- Jó, igazából nem beszélni akarok veled! – összeráncolta a szemöldökét, így nézett tovább.
- Akkor mit akarsz? – tényleg ennyire érthetetlen? Akkor megint nekem kell lépni.

- Ezt! – elé álltam és megcsókoltam. Éreztem rajta, hogy meglepődik, de gyorsan reagált. Közelebb húzott magához és tudtam, hogy végre megkaphatom, amire vágyom. Egyre szenvedélyesebben játszottunk egymás ajkaival. Míg nem ajka a nyakamra vándorolt, így szabadon hagyva a számat és magam is meglepődtem, hogy mennyire kapkodok levegő után.

Leszedtem Robról az inget és a pólót is, hogy hozzáférjek a mellkasához és végigcsókolhassam. Tetszett neki, nem csak az ajkát elhagyó halk sóhaj volt a bizonyíték, hanem az, hogy egy másodperc alatt lehúzta rólam a vékonyka toppot és a melltartóm mentén csókolt végig. Ajkaink ismét találkoztak és egyre követelőzőbben ostromolták egymást. Nem mondanám halk nyögésnek, ami elhagyta a számat, mikor Rob keze becsúszott a nadrágomba.

Lehet, hogy el kellett volna szégyellnem magam, de valahogy most nem tudtam ezzel foglalkozni. Csak azt akartam, hogy ne hagyja abba, de ettől nem kellett félnem. Vadul a nappaliban álló egyik fotel hátuljának ütköztünk, de még ez sem volt gond, megoldotta a helyzetet. Felemelt és ráültetett a háttámlára. Mosolyogva rántottam vissza magamhoz, tetszett, hogy ilyen szenvedélyes.

Két lábamat a csípője köré kulcsoltam, nehogy egy centivel is hátrébb tudjon húzódni. Már éppen a melltartóm csatjánál járt a keze, míg én a nadrágját gomboltam ki, de ekkor kopogtak. Egy pillanatra mind a ketten megmerevedtünk.

- Ne, kérlek ne nyisd ki! – nyögtem.
- Eszemben sincs. – újra csókolni kezdett, de megint kopogtak.
- Kisfiam, ott vagy? – Rob a nyakamba temette a fejét és úgy suttogott:
- Muszáj!

- Tudom! – szorosan öleltük egymást még pár másodpercig, hogy legalább egy kicsit lehiggadjunk, majd sóhajtva elhúzódott. Lemásztam a háttámláról és a ruháimat kezdtem keresni.
- Egy pillanat! – kiabálta és Ő is öltözni kezdett. Komolyan mondom, meg fogok őrülni! Hogy lehetséges, hogy mindig közbejön valami? Rob az ajtóhoz lépett és kinyitotta.

- Már azt hittem nem vagy itt! – Claire belépett és, amint meglátott megdöbbent, majd zavartan kapkodta a szemét köztem és Rob között. – Oh, ha megzavartam valami, akkor inkább megyek! Csak beszélgetni akartam, de majd máskor. – már fordult is kifelé.
- Nem, Claire maradj csak! Mi csak…mi… én inkább most megyek! – dadogtam össze-vissza, mint egy idióta.

- Kristen! – Rob könyörgően nézett rám.
- Majd máskor folytatjuk! – rámosolyogtam, de amint megláttam Claire arckifejezésén a döbbenetet gyorsan megtoldottam a mondatot. – A beszélgetést. Jó éjt! – mondtam gyorsan és eljöttem. Már így is elég ciki volt.

Bedőltem az ágyba és próbáltam magam lenyugtatni, ami nem volt egyszerű. Miért nem mondtam, hogy jöjjünk át az én szobába, akkor nem zavart volna meg minket senki. Bár ki a franc gondolta, hogy Claire pont most akar vele beszélni.

Vagy megvárhattam volna, hogy mit akar, aztán ha elment folytathattuk volna. De nem lehetek ilyen önző, olyan keveset találkozik az anyukájával. Igazából úgy tűnt, mint aki el akarja küldeni, de mindegy, majd máskor. Csak ez már a sokadik alkalom, hogy nem jön össze valami miatt.

*

Másnap a forgatáson úgy viselkedtünk, mintha semmi sem történt volna. És tényleg nem is történt semmi. Este elköszöntem Claire-től, mert holnap haza megy. Talán akkor lesz esélyünk bepótolni dolgot.


*

Péntek este, a még Vancouverben lévőkkel elmentünk vacsorázni és egy cigi szünetben tudtam beszélni Robbal.
- Sajnálom az estét! – mondta lehajtott fejjel. Elhiheti, hogy én is. De még mennyire.
- Ugyan! – legyintettem, mintha könnyedén venném. Rob felnézett és Ő is úgy tűnt, mint, aki könnyedén veszi.
- Igaz, legalább nem követtünk el hibát! – na, jó, tényleg ennyire könnyedén veszi? Hibának érezné, ha lefeküdtünk volna?

- Hibát? – rákérdeztem tudnom kellett, hogy tényleg így érzi-e.
- Igen. Egy ilyen dolog könnyen elronthatja a barátságunkat. Nem valószínű, hogy tudtuk volna kezelni a helyzetet. – olyan könnyedén mondta, hogy hihetetlenül hülye libának éreztem magam, amiért azt hittem, hogy jelentett volna neki valamit. Hogy jelentek neki valamit és azért akar lefeküdni velem. De ezek szerint csak kell neki valaki, akin kiélheti a vágyait…
- Jah. – meglepettségemben csak ennyit bírtam kinyögni.
- Vagy te nem így látod? – kérdezte.

- De, igazad van! – nem adhatom ki magam. Nem láthatja mennyire bánt a dolog, az amit mondott.
- Akkor nincs gáz ugye? Úgy értem még barátok vagyunk! – mosolygott.
- Barátok, hogyne! – próbáltam olyan könnyedén mondani, amennyire csak lehetséges.

(Rob szemszöge)

Kristennel kimentünk cigizni és úgy éreztem végre beszélnünk kell arról, ami majdnem megtörtént. Biztos megbánta, hiszen nem is hozta szóba. Nyilván örül, hogy nem történt semmi.
- Sajnálom az estét! – lehajtottam a fejem és vártam, hogy ő folytassa.
- Ugyan! – felelte könnyed hangnemben. Jól tippeltem, nem bánja a dolgot. Mármint, nem bánja, hogy nem történt meg.

- Igaz, legalább nem követtünk el hibát! – nem akartam, hogy rájöjjön, mennyire bánom, hogy megzavartak minket. Igaz, úgy tűnik neki tényleg csak egyéjszakás kaland lett volna.
- Hibát? – mintha meglepődött volna. Lehet, hogy nem erre számított és mégis… nem, az nem lehet. Látom rajta, hogy nem. Elég őszinte, elmondaná, ha akarna valamit. Ráadásul tisztában kell lennie vele, hogy mennyire oda vagyok érte.

- Igen. Egy ilyen dolog könnyen elronthatja a barátságunkat. Nem valószínű, hogy tudtuk volna kezelni a helyzetet. – vagyis én nem tudtam volna, de ezt mégsem mondhatom ki így.
- Jah. – meglepettnek tűnt. Talán nem számított rá, hogy belátom hiba lett volna. Óriási hiba. Tényleg az lett volna, ha hagyom magamnak, hogy megkóstoljam a tiltott gyümölcsöt. Ha ízelítőt kapok abból, ami úgysem lehet az enyém… igen az végzetes hiba lett volna.

- Vagy te nem így látod? – még meg kellett kérdeznem, reménykedtem benne, hogy azt mondja nem lett volna hiba és, hogy velem akar lenni. Csak velem, én kellek neki.
- De, igazad van! – mondta könnyedén. Az utolsó reményem is elszállt. Kész, én nem reménykedem tovább, véget vetek a dolognak. Nincs több hiba. Soha.

- Akkor nincs gáz ugye? Úgy értem még barátok vagyunk! – tudnom kellett, legalább ennyi. Nem bírnék távol lenni tőle. A barátaim azt mondják imádok szenvedni és kínozni magam. Lehet, hogy igazuk van. De látnom kell, tudnom, hogy van. Ha csak barátként, de van nekem.
- Barátok, hogyne! – még mindig könnyed volt. Biztos örül, hogy nem kell azzal foglalkoznia, hogy ne bántson meg.

Kristenék elhagyják az éttermet:

http://i47.tinypic.com/2947411.jpg

Rob szobája:

Nappali:

http://i46.tinypic.com/2ewfcw6.jpg

Hálószoba:

http://i47.tinypic.com/2djvsew.jpg

3. fejezet

Vita és békülés

(Rob szemszöge)

A sofőr becsukta az ajtót és a kocsi hamarosan elindult. Kristen felhúzta a válaszfalat és áthajolt hozzám. Újra megcsókolt, amire válaszoltam is. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő is akarta az első csókunkat, ami még az étterem előtt történt. És most pedig a szállodába tartunk…

Kényelmetlen volt így a csók, ezért Kristen felkelt a szemben lévő ülésről, teljesen hátra nyomott az enyémben és az ölembe ült. Lovagló ülésben ült rajtam és keze mindenfelé kalandozott. Egyre követelőzőbb volt a csókja, egyre erősebben szorította a tarkómat, ami ellen nem volt kifogásom. Inkább a helyet nem tartottam megfelelőnek, bármelyik pillanatban megérkezhetünk, hiszen a hotel nincs messze, én pedig nem tudom mennyi ideig tudom még visszatartani magam. Főleg ha így folytatja…

- Kristen! – elkaptam a kezét, mikor elkezdte felgyűrni a pólómat.
- Mi van? – sóhajtott.
- Talán, ezt nem itt kéne! Mindjárt a szállodában vagyunk – zavartan lenézett, nyilván nem arra számított, hogy én fogom leállítani és nem is tettem volna, nem ha egy szobában vagyunk. Régóta vágyom rá, mondjuk nem így, de ez is bele tartozik.

Sokszor képzeltem el, hogy milyen lehet igazából megcsókolni, de sosem gondoltam, hogy egyszer sor kerülhet rá. Sokkal jobb, mint ahogy elképzeltem. Arra pedig nem is mertem gondolni, hogy tovább is juthatunk.
Kifújta a levegőt, miközben lemászott az ölemből és visszaült velem szembe. Ebben a pillanatban a kocsi megállt és a sofőr kinyitotta az ajtót, mi pedig kiszálltunk.
- Elnézést fiatalok, de nem bánnák, ha készítenénk egy közös fotót? – kérdezte udvariasan a sofőr.

- Persze! – beálltunk mellé és megkért valakit, hogy fotózzon. Majd azt kérte, hogy rólam és Kristenről is had készítsen egyet. Kristen mellém állt, én pedig átöleltem.

Sietősen lépkedtünk a szálloda felé.
- Várj meg itt, hozom a kulcsot! – elment a recepcióhoz, én pedig engedelmesen ott álltam. Azon morfondíroztam, hogy én is vigyem-e a kulcsom. Vagy akkor most tényleg az ő szobájába megyünk és megtörténik? Hiszen, azt mondta, hogy hozza a kulcsot, akkor az enyém nem kell. Öcsém, olyan vagyok mint egy kamasz az első alkalom előtt. Izgultam, nem akartam csalódást okozni neki.

Visszajött meglengette a kulcsot az orrom előtt és a lift felé indult, én követtem. Egyre jobban izgultam, ahogy közeledtünk a szobához. De arra nem számítottam, hogy valami is megzavarhatja a tervünket. De tévedtem.

- Jézus Nikki, jól vagy? – Kristen oda állt Nikki mellé, aki fancsali képpel szállt ki a liftből.
- Oh, Kristen. Végre, már hívtalak is! Beszélnem kell veled! – Nikki szeme könnybe lábadt.
Huh, remélem nincs nagy gond, nem láttam még sírni. Úgy látom Kristen sem. Aggódva nézett rám. Én csak bólintottam, hogy menjen csak. – De, ha valami mást terveztetek, akkor ráér! – ide-oda kapkodta a fejét köztünk.

- Nem terveztünk semmit! Beszéljetek csak. – elindultam a kulcsért és még hallottam, ahogy Kristen mondja Nikkinek, hogy menjen a szobájába, és mindjárt megy ő is. Elkértem a kulcsom és visszamentem a lifthez, ahol Kristen várt.
- Sajnálom, de nem hagyhatom így magára. – mentegetőzni kezdett.
- Nem gond. – megrántottam a vállam, hogy úgy tűnjön, könnyedén veszem a dolgot, pedig közben majd meg örültem, hogy közbejött valami.

- Holnap este átjöhetnél! – kacér mosollyal az arcán végigsimított a karomon.
- Nem megy. Holnap Los Angelesbe kell mennem! – közöltem. Elég meglepetnek tűnt.
- Nem is mondtad! – összeráncolta a szemöldökét, eléggé számon kérésnek hangzott.
- Miért kellett volna mondanom? – kérdeztem kicsit élesebben a kelleténél. Meghökkenve lépett hátra és lehunyta a szemét egy pillanatra, majd mikor kinyitotta egy teljesen más kifejezés ült ki az arcára.

- Igaz! – mondta közömbösen. – Akkor gondolom, hétfőn találkozunk a forgatáson! Jó utat. – kikerült és elindult a lépcső felé. Vitába szálltam magammal, hogy kövessem-e, de ez annyi ideig tartott, hogy az alatt ő már biztos felért. Semmi kétség, megbántottam. Mert egy kretén vagyok. Pedig semmire sem vágytam jobban, mint, hogy vele legyek. Gyorsan megmagyaráztam magamnak, hogy neki ez úgyis csak egy kaland lett volna, semmi több. Ezért jobb is, hogy nem történt meg. Valahol legbelül mégis azon reménykedtem, hogy esetleg kicsit mégis több vagyok neki, mint egy barát, akivel lefeküdne.

(Kristen szemszöge)

Hát persze, csak le akart velem feküdni. Én idióta liba, pedig azt gondoltam, hogy azzal a csókkal az étterem előtt elindult valami. Most már teljesen tisztában voltam vele, hogy vonzódom hozzá, nem is kicsit. Miért is gondoltam, hogy többet akar. Fájt, hogy annyira sem tart, hogy előre szóljon a terveiről.

Beléptem a szobámba, ahol Nikki már a kanapén várt. Leültem mellé és megöleltem. Egész este beszélgettünk és próbáltam neki segíteni. Összeveszett a barátjával, akiről nem is tudtam hogy van. Egy kis szemrehányást azért tettem neki, amiért nem szólt, de nem akartam nagyon leszúrni. Már így is épp eléggé ki volt borulva.

Én nem mondtam neki semmit. Csak őt próbáltam vigasztalni. Nem is tudtam volna mondani neki semmi konkrétat, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy mit is akarok. Vagy hogy pontosan mit érzek.

Nikki elaludt a kanapén, betakartam és én is elmentem aludni.

*

- Állj! – kiáltott Chris és odarohant hozzám. – Mi a baj, Kristen? Annyira dekoncentrált vagy ma. – félre húzott és várta, hogy válaszoljak.
- Sajnálom! Összeszedem magam. – beszívtam és kifújtam a levegőt.
- Minden rendben? – érdeklődött még mindig aggódva.
- Igen. Kaphatnék öt percet? – kérdezte.
- Persze! – bólintott – Őt perc szünet emberek! – hátrakiáltott a többieknek.
- Köszi! – kikerültem és a kijárat felé igyekeztem. Kint rágyújtottam és elővettem a telefonom. Benyomtam a hívásgombot és vártam, hogy csörögjön. „Sajnos nincs szerencséd…”- Hülye barom! – morogtam és lecsaptam a telefont, miközben a lábam idegesen rángatózót.

- Ki kapta ezt a kedves jelzőt? – megpördültem és Taylorral találtam szemben magam.
- Nem lényeg! – vállátvontam és visszafordultam. Taylor mellém állt.
- Van ennek valami köze a mai viselkedésedhez? – kérdezte.
- Sajnálom, hogy miattam ilyen rosszul haladunk! – ügyesen kitértem a válasz elől.
- Nincs gáz! Szóval? – felé fordultam és láttam rajta, hogy marhára nem fogja ennyiben hagyni.
- Nem akarok róla beszélni! – közöltem egyszerűen.
- Ahogy akarod! Ha meggondolnád magad tudod, hol találsz! – bólintottam és Taylor visszament. Elszívtam a cigit és elindultam befelé.

A hátralévő időben már jobban sikerült koncentrálnom a forgatásra, de alig vártam, hogy haza mehessek aludni.

*

Vasárnap sosem forgatunk, ezért Nikkivel ebédeltünk, aki holnap reggel elhagyja Vancouvert. Este korán lefeküdtem, mert tegnap is késő estig forgattunk és fáradt voltam. Hétfőn meg megint korán kezdünk.

*

Reggel a kocsi, a kijárat előtt várt rám. Beszálltam és nem értettem miért nem indulunk már.
Egyszer csak megláttam közeledni Robot. Ezek szerint visszatért Los Angelesből.
- Szia! – köszönt, mikor beszállt.
- Szia! – feleltem és kibámultam az ablakon. Még mindig mérges voltam rá, bár igaza volt, semmi közöm hozzá, így nem kell beszámolni a programjairól. Mégis bántott.

- Sziasztok! – köszöntött minket Chris. – A héten azokat a Bella- Edward jeleneteket forgatjuk le, amik még hátra vannak. Aztán jövő héten, mikor Robert már nem lesz itt, akkor az olyanokat, amikben ő nincs benne és még nincsenek kész! Aztán irány Olaszország! Munkára fel! Menjetek, sminkeli! – Chris összecsapta a tenyerét és elment rendezkedni.

Egész nap nem szóltam Robhoz, csak a forgatás keretein belül beszéltünk, vagyis a jelenetekben. Rob sem erőltette a dolgot. Mikor megkérdezte, hogy hogy vagyok és én csak annyit válaszoltam, hogy jól, úgy láttam feladta, hogy beszélgessünk. Ezért is baszott mérges voltam rá, miért nem próbálkozik jobban. Nyilván nem számít neki az egész!
Este a liftnél aztán kicsit összeszedte magát:

- Átjössz? – lehajtotta a fejét és várta a válaszomat.
- Miért mennék? – kérdeztem közömbösen. Felnézett rám és zavartan megrázta a fejét.
- Azt… arra gondoltam, hogy megnézhetnénk egy filmet! – felelte. Egy filmet? Hülyének néz? Nyilván, mert az is vagyok.
- Komolyan kérdezed, azok után, hogy egész nap nem szóltál hozzám? – kérdeztem idegesen. Beletúrt a hajába. Közben megérkezett a lift és beszálltunk.
- Mintha te nagyon igyekeztél volna! – vágott vissza.

- Baszd meg, nem nekem kell igyekeznem! Nem én mondtam neked, hogy semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok! – mondtam kicsit hangosabban a kelleténél.
- Én ilyet soha nem mondtam! – válaszolt nyugodtan. Én majd szétrobbantam az idegtől, de ő teljesen nyugodt volt. Mint mindig. Nem igazán lehetett kihozni a sodrából, soha!
- A lényege ez volt! – dacoskodtam tovább.
- Rosszul értelmezted! – kitartott a maga igaza mellett. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább vitatkozzunk ezen.

- Tudod mit nem számít! Végülis igaz, semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz! Nem tartozol nekem magyarázattal semmiért. – sóhajtottam és kiszálltam a liftből. Bementem a szobámba és bevágtam az ajtót magam után. Dühösen pufogtam tovább.

*

Másnap reggel előbb értem oda a forgatásra, mint ő, ezért csak a díszletben találkoztunk. Elég ironikus, hogy pont azt a jelenetet vettük fel, mikor visszatérnek Olaszországból és Edward ott van Bella mellett mikor felébred. Próbálja meggyőzni, hogy szereti és bocsásson meg neki.
Forgatás után amilyen gyorsan csak tudtam bepattantam a kint várakozó kocsiba, hogy még véletlenül se Robbal kelljen mennem.

Már pizsamában voltam, mikor kopogtattak. Jó a pizsama kicsit túlzás. Egy kinyúlt pólót és egy rövidnadrágot használtam annak. Senkihez nem volt kedvem, de azért kinyitottam.
- Szia! Bejöhetek? – kérdezte udvariasan. Arrébb álltam, hogy be tudjon jönni.
- Mit akarsz? – keresztbe fontam a karjaimat és vártam.
- Kristen, kérlek muszáj ezt? – sóhajtott és égnek emelte a szemét.
- Mit? – kérdeztem.

- Figyelj, sajnálom, nem akartalak megbántani! Nem is tudom miért mondtam azt, vagyis tudom, mert egy barom vagyok, de ez nem mentség! – közelebb jött és megsimította az arcomat – Te vagy az utolsó ember, akinek fájdalmat akarnék okozni! Nagyon sajnálom! – olyan őszintének tűnt és különösen jól esett, ahogy kimondta, hogy én vagyok az utolsó ember, akinek fájdalmat akarna okozni. Vajon ez jelent valamit? Vagy csak ennyire szeret barátként? Sóhajtottam egyet, majd leengedtem a kezem és megfogtam az övét. Tisztára, mint egy szerelmespár békülésnél. Ahogy ebbe belegondoltam gyorsan el is eresztettem a kezét.

- Nem gond! Kicsit túlreagáltam a dolgot. Csak megleptél, nem szoktál így viselkedni velem! – mondtam.
- Nem tudom mivolt velem! – megrázta a fejét.
- Tényleg nem baj! Nos, itt maradsz filmet nézni? – rákacsintottam, amire elmosolyodott.
- Ma nem lehet! – puff, nagyot koppant a büszkeségem és a mosoly lehervadt az arcomról. Úgy látszik elég egyértelműen megrázott a visszautasítás, mert elkezdett mentegetőzni: – Jaj nem, nem azért! Szívesen maradnék filmet nézni – elmosolyodott -, de itt van anyukám és megígértem neki, hogy elviszem vacsorázni! – így már jobban hangzott. Feltéve, ha igazat mond.
- Itt van anyukád? – csodálkoztam.

- Igen, azért jött, hogy velem legyen a szülinapomon! De már ma megjött! – felelte.
- Ez remek! – ugyan még nem ismertem az édesanyját, de tudtam, hogy sokat jelent neki.
- Holnap elmegyünk a Glowbal Grill-be este. Ugye jössz te is? – kérdezte.
- Ha szeretnéd! – reménykedtem, hogy igen lesz a válasz.

- Persze, hogy szeretném! – mosolygott – Anya is ott lesz, akkor végre találkozol vele! – a szeme felcsillant. Szívesen találkoznék a mamájával és úgy látom Ő is szeretné, ha megismerném.
- Rendben! De most menj és érezzétek jól magatokat! – elkezdtem az ajtó felé tolni.
- Holnap reggel találkozunk! – visszafordult, egy kicsit tétovázott, de végül arcon csókolt, közvetlenül a szám mellett. – Jó éjt, Kristen! – és kisétált. Megérintettem a puszi helyét és öröm árasztott el. Mióta pénteken elváltunk rosszul érzem magam, de most végre megint minden a régi. Megbeszéltük a dolgot és olyan vagyok, mint aki megint boldog. Bár ez az egész köztünk elég fura…

Rob, Kristen és a Limo sofőr:)

http://i48.tinypic.com/99fnkp.jpg

Rob és Kristen:

http://i47.tinypic.com/21eagxd.jpg