2009. december 23., szerda

10. fejezet

Féktelen buli



Helló, csajszik! Sajnálom a tegnapot, de mint a chatben már írtam nincs netem otthon! :( De megoldottam és így is megkapjátok a fejezetet!
És mindenkinek szeretnék így előre Boldog Karácsonyt kívánni! Nem tudom, hogy holnapra jó lesz-e a netem és tudok-e jönni, ezért inkább előre írom!
Sok puszi!



- Hogy lehetsz ilyen hiszékeny liba? – kérdeztem magamtól, de közben a telefonnak üvöltöttem.
Hiányzom neki? Micsoda hazug disznó. De mit vártam, hiszen Ő is csak férfiből van.
Már csak az érdekelne, hogy szex előtt vagy szex után jutottam eszébe. Esetleg közben… Remélem az én nevem mondta Emilie neve helyett.

Jaj, elég már! Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom, hogy ilyeneken gondolkodom.
Egyébként meg nem kéne úgy oda lennem, hiszen egy nyitott kapcsolatba belefér. Jajííí, Kristen Kretén Stewart. Mégis miért kellett belemenned egy ilyen dologba? Két éve ismered ezt a fajankót és még soha nem veszekedtél vele ennyit, mint mióta megy ez a huza-vona.
Helyesbítek, soha nem is veszekedtél vele.

Teljesen jól működne ez a „nyitott” kapcsolat, ha nem kezdene mással. Te hülye, hiszen ez a nyitott kapcsolat lényege! Nem csak egy emberrel vagy. Ez volt az Ő célja is, hogy lehessen mással, úgy, hogy engem is megtart mellette. Nincs számonkérés csak színtiszta élvezet, amíg csak a kedve tartja. Nem baj. Mindenki követhet el hibákat. Most én is elkövettem egyet, de még nem késő változatni rajta. Egyszer és mindenkorra befejezetem Mr. szoknyavadásszal. Maradunk a jól bevált módszernél. Csak barátok. Talán a barátságunkra még nem nyomta rá teljesen a bélyegét, ez a kurva ötlet. Bár most egy ideig nem akarok vele beszélni.

- Ideges vagy kislányom? – kérdezte anyám, mikor elindultam.
- Nem! Majd jövök! – kivágtattam az ajtón és becsaptam. A taxi már várt rám. Bediktáltam Dakota címét és hívtam őt, azért mégsem állíthatok csak úgy oda.
- Szia, Kirsten! – szólt a telefonba kedvesen.
- Szia! Elkészülsz tíz perc alatt? Bulizni megyünk. – hadartam.
- Mi az, hogy! Tíz perc múlva a kapu előtt? – a hangja nagyon vidám volt.
- Ott várlak! – elmosolyodtam mikor letettem. Hiába, tudom ki az, aki mindenre kapható.

Tíz perc múlva tényleg az ajtaja előtt toporgott és vihogva szállt be a kocsiba.
- Mi ez a hírtelen bulizhatnék KStew? – vigyorgott.
- Csak szükségem van egy kis kikapcsolódásra! – vontam vállat.
- Ne aggódj, ez kikapcsolódás lesz a javából! – a sofőrhöz fordult és bediktált neki egy címet.

Fogalmam sem volt hova megyünk, de nem is érdekelt. Inni akartam, azt meg bárhol lehet. Nem telt bele újabb tíz percbe és a taxi lefékezett egy Night club előtt. Soha nem hallottam még róla, de Dakota közölte, hogy a legjobb bulik itt vannak. Én pedig nem is kételkedtem, hiszen, ha valaki, akkor Ő, a bulik koronázatlan királynője biztos tudja.

Ahogy beléptünk már tudtam, hogy igaza volt. A tánctér óriási volt, aminek körülbelül a fele volt tele emberekkel. Igaz, nem igazán szoktam táncikálni, de mindent el kell kezdeni. Dakota átvágott a tánctéren, egészen a kényelmes asztalokhoz. A pincér egy pillanat múlva már mellettünk is állt, és kérdezte, hogy mit kérünk. Akartam mondani, hogy egy sört, mikor Dakota négy tequillát kért. Úgy voltam vele, minél erősebb annál jobb. Amint lehúztuk, már kértük is a következőt és a következőt, így egyre jobb kedvem lett.

Két nagyon is helyes srác vetődött mellénk, kezükben egy-egy koktéllal nekünk, aminek már a nevére sem emlékszem. De az sem veszett kárba.

Mikor kimentem a mosdóba már jócskán éreztem az alkohol kellemes hatását, és ezt csak fokozta, mikor az asztalhoz visszatérve újabb két pohár tequilla várt rám.
Dakota éppen nagyon el volt foglalva az egyik srác fogainak a számlálásával, amit a nyelvével hajtott végre. Így oda fordultam Dan-hez, azt hiszem így hívták. Beszélgetni kezdtünk, amit a telefonom zavart meg. És nem más, hívott, mint aki miatt ma este itt vagyok. Csak nem akarta letenni, ezért végül felvettem, addig Dan hozott még inni.

- Mi az, Rob? – kérdeztem flegmán.
- Csak bánt az előbbi félreértés! – úgy döntöttem nem ronthatja el még jobban az estémet.
- Ne érdekeljen, én sem törődöm vele! – mondtam könnyedén.
- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.
- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.

- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.
- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.

Lehúztam az italt és megragadtam Dan kezét, a parkett felé húzva Őt. Gyorsan belejött a táncba, akárcsak én. Hamar ráéreztünk a másik ritmusára és onnantól kezdve nem volt megállás. Viszont, mikor szája az enyémhez közeledett, elhúztam a fejem.
- Sajnálom, de nekem ez nem megy! – ráztam a fejem.
- Rendben. De a táncot folytathatjuk. – mosolygott. Bólintottan és el sem hittem, hogy nem próbálkozik tovább. Elnéztem Dakotát, akinek nem volt gondja a dologgal. Továbbra is eszeveszett csókcsatát vívott a másik fiúval.

A testünk tovább mozgott a ritmusra és azon kívül, hogy belém került legalább még egy pohár édes méreg, nem emlékszem semmire. Elértem a célom. Az este további része teljes filmszakadás!


(Rob szemszöge)


Mégis ki az a Dan? – majdnem földhöz vágtam a telefont, annyira dühbe gurultam. Emilie – aki bűnös az egészért, mivel Ő győzködött, hogy hívjam vissza Kristent és beszéljem meg vele -, próbált nyugtatni, hogy biztos csak valami félreértés lesz. Nem igazán járt sikerrel.

Olyan mocskosul féltékeny voltam, hogy azt el sem lehet mondani. Elképzelni, hogy valaki más szorítja magához Kristen gyönge testét, maga volt a pokol. Fájt, jobban, mint bármi eddigi életem során. Már ott tartottam, hogy most azonnal Los Angeles-be utazom, ha kirúgnak a filmből, ha nem. De joga van azt tenni, amit akar, hiszen a hülyeségem miatt szabad ember. Nincs semmi kötelezettsége felém.


(Kristen szemszöge)

Reggel – ahogy arra számítottam – olyan fejgörccsel ébredtem, hogy alig bírtam megmozdulni. A gyomrom kavargott a tegnap éjszakai mértéktelen piálástól és, ahogy felültem, azonnal a legrosszabb érzés kerítette a hatalmába. Tudtam, mi következik most. Fejvesztve rohantam, hogy kiérjek a wc-re, mielőtt a gyomrom visszaadja a tegnap belétöltött pia nagy hányadát.

Szitkozódva görnyedtem a wc fölött és hagytam, hogy kijöjjön, ami kikívánkozott. Előhalásztam a fiókból a fájdalomcsillapítót és bevettem kettőt.

Már valamivel jobb állapotban indultam a konyha felé. Majdnem kiejtettem a bögrét a kezemből, mikor anyám kérdően leült az asztalhoz és hangosan kihúzta a széket maga mellett.

- Basszus anya, nagyon megijedtem! – panaszkodtam és töltöttem egy adag kávét. Nem értem miért nem lehet halkan közlekedni, mikor így is majd szétrobban a fejem.
- Aki legény éjjel, legyen legény nappal is! – közölte és összefonta a kezét a mellkasa előtt. Kurva nagy poén volt, szétröhögtem magam. De ahogy elnézem, most következik a hegyi beszéd.
- Magamba öntöm ezt a kis koffeint és a kívánságod máris teljesül. – meglóbáltam előtte a bögrét.

- Szóval nem szeretnéd elmesélni, merre jártál tegnap? – kezdte a faggatózást.
- Dakotával voltam egy night clubban. – feleltem egyszerűen.
- Ennyi? Ennyire emlékszel? – kérte szánom. Majdnem megfulladtam a kávétól.
- Nem, persze, hogy nem! Emlékszem én mindenre! – hazudtam köhécselve. Anya, egy „ezt te sem gondolod komolyan, hogy elhiszem” nézés kíséretében folytatta a kínzásomat:
- Mikor értél haza? – kérdezte.
- Kettőkor! – vágtam rá.

- Te nem emlékszel semmire! Háromkor jöttél haza és arra ébredtem, hogy levertél egy vázát. Kijöttem, hogy megnézzelek és te alig bírtál állni a lábadon! – vázolta a valódi helyzetet.
- Jó, rendben! Mit akarsz hallani? – kérdeztem idegesen – Azt, hogy annyira bebasztam, hogy a saját nevemet sem tudtam? És, hogy arra sem emlékszem, hogy jöttem haza? Tessék, ez történt! Elégedett vagy? – hadartam.
- Szerinted az vagyok? – azt hiszem ez egy költői kérdés volt - Hogy lennék már az, mikor épp azt ismerted be, hogy nem vagy képes mértéket tartani? – került igazán kihoznom a sodrából.

- De képes vagyok! Viszont tegnap pont azt a hatást akartam, amit elértem. Egy estére megfeledkezni mindenről! – sóhajtottam.
- Örülök, hogy elégedett vagy a teljesítményeddel! – nevetett idegesen.
- Én is! – feleltem és felrohantam a szobámba. Pont ez hiányzott nekem, még anyával is összeveszni. Kibaszott büszke lehetek magamra. Épp ledőltem az ágyra, mikor kopogtak.

- Gyere! – szóltam. Anya bejött és nagyon bánatos arcot öltött.
- Aggódom érted, Kristen! – leült az ágyamra és megsimogatta a kezem.
- Felesleges. – mondtam.
- Nem a tegnap miatt. Előfordul az ilyen, hanem úgy egyáltalán. Mostanában nem vagy a legjobb formában. – aggódva nézett rám.
- Csak kifáraszt a forgatás! – legyintettem.
- Nem, nem csak ennyi. Tegnap este is mikor elmentél sík ideg voltál. – próbálkozott tovább.
- Csak összevesztem Robbal! – csúszott ki a számon és azonnal meg is bántam.
- Hát innen fúj a szél! Éreztem én, hogy köze van a viselkedésednek hozzá. – sóhajtotta anya.

Valóban, mostanában az életemben minek nincs köze Robhoz?!

- Kicsit nehéz, hogy több mint egy hónapja nem láttam! Nem gondoltam, hogy ez ennyire kikészít majd! – mondtam őszintén.
- Min veszekedtek ennyit? – kérdezte.
- Csupa apróságon. – rántottam vállat. Úgy éreztem nem kéne közölnöm vele a valódi okokat: terhesség, féltékenység… ezek nem azok, amiket el akarok mondani.
- De még mindig nem vagytok együtt rendesen? – érdeklődött.
- Nem és jobb is így. Ha így ezt csináljuk egymással, gondolj, bele mi lenne, ha tényleg együtt lennénk! – keserűen felnevettem a gondolatra.

- Talán nem kéne folyton azon aggódnotok, hogy hűtlen a másik. – már épp akartam szólni, mikor folytatta. – Tudom, ez nem számít annak, mert nem vagytok egy pár, de zavar téged, hogy esetleg mással van. Vagy tévedek? – megráztam a fejem, hogy nem, nem téved. Elmosolyodott. – Erről beszélek. – nevetett.
- De nem akarok elkötelezettséget. Most nem. Nem tudom miért, de nem! – ráztam a fejem.
- Csak, azt, hogy Ő ne legyen mással! – már megint a lényegre tapintott. De én sem vagyok mással, nem tudok mással lenni.

- Azt hiszem! – suttogtam, mert pontosan tudtam, hogy mennyire nem etikus, amit akarok.
- Ez nem így működik! – nevetett, elég viccesnek találta a dolgot.
- Tudom. De azért még próbálkozunk! – mosolyogtam.
- Akkor hívd fel! – ajánlotta anyu és tényleg ez lett volna a legjobb.
- Azt már nem! – túl makacs vagyok, tudom én.
- Rendben. Három nap múlva úgy is találkoztok! – nevetett és kivonult a szobámból.

Milyen igaza van. Csütörtökön lesz a Comic Con-on, majd akkor látom. Bár még mindig haragszom rá az Emilie akció miatt, de mit lehet csinálni. Joga van azt tenni, amit akar.


*


- Kristen, ha nem kelsz fel most azonnal, el fogsz késni! – kopogtatott anyám. El sem tudja képzelni mennyire leszarom, ha elkésem. Sőt, legjobb lenne nem is menni. Kár, hogy nem tehetem meg… bár! Nem, sajnos nem lehet. Kénytelen leszek felkelni és elmenni oda. Válaszolni a hülye kérdésekre és jó pofát vágni az egészhez. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt!

Kivánszorogtam a fürdőbe és reménykedtem benne, hogy a langyos zuhany majd segít az észhez térésben. Nem sokat, de segített.
Felkaptam egy farmert, egy egyszerű szürke pólót és egy fekete kardigánt.

- Ügyes legyél! – vigyorgott anya. Hát, ehhez aztán nagyon ügyesnek kell lenni. Ha jobban bele gondolok, nekem tényleg ügyesnek kell lennem. El kell hitetnem a sok sajtómajommal, hogy szívesen vagyok ott és nem kívánom a hátam közepére, ezt az egész hajcihőt.

Beültem a kocsimba és elindultam San Diego felé. Tegnap mikor felhívtak, azt mondtam saját kocsival megyek, nem kell értem küldeni senkit. Lehet, jobb lett volna, ha mégis igent mondok a fuvarra. Bár saját kocsival jobb, még mindig ezt gondolom.

Bekapcsoltam a zenét is, így gyorsabban telik az idő. A cd lejátszóban egy Runaways album volt. Énekeltem is. Nagyon szerepben vagyok, legalábbis igyekszem.

Tényleg egész gyorsan San Diego-ba értem, nem gondoltam, hogy ilyen gyors leszek, és még azt sem lehet mondani, hogy nagyon repesztettem volna.

Leparkoltam az épület magánparkolójában, védett helyre a paparazziktól. Tényleg, nem is láttam egyet sem. Valamilyen ünnep van? Tudtommal nincs. Biztos csak nem fárasztják magukat, mert úgyis készül majd egy csomó hivatalos kép rólunk. Egy ilyen eseményen ez alap.

Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsimból. A bejáratnál egy biztonsági őr állt, aki ahogy elnézem nagyon komolyan veszi a munkáját. Még haladtam felé, azt figyeltem hogy mindenki kártyáját megnézi. Odaléptem elé és hiába mutattam a kártyámat nem is nézte, csak mondta, hogy menjek tovább. Mi a franc? Nem mindenki köteles igazolni magát. De lehet, hogy csak túl sok újságot olvas.

Bementem az épületbe és nem is kellett sokáig nézelődnöm merre kell menni. Egy lehetőség volt. Elindultam hát jobbra, végig egy hosszú folyosón. De milyen hosszú már basszus, hát sosem lesz vége? De még tíz lépés és van egy ajtó. Remélem nincs zárva.

Nyitva volt, beléptem és elállt a lélegzetem. Na, nem azért, mert valami kibaszott szép hely volt. Nem. Azért mert Rob a folyosó közepén szobrozott, egy ajtó előtt. Nagy levegőt vettem és elindultam felé, szép lassan. Még mindig elég messze volt tőlem, mikor oda fordult és észrevett. Egy pillanatig csak bámultuk egymást és vártam, hogy elárasszon a harag. A harag a veszekedések miatt. Például a legutóbbi miatt, mikor Emilie nála volt.

De semmi, nem jött semmiféle harag. Oké, már biztos, hogy teljesen elment az eszem. A harag helyett örömöt éreztem. Örültem, hogy láthatom. Talán meg is érinthetem és…. elég. Már megint kénytelen voltam magamra szólni. Még mindig csak ott állt, teljes valójában.

Szexi volt meg kell hagyni. Egy fekete farmer volt rajta, egy szürke póló és egy kockás ing. Meg az elmaradhatatlan fekete Nike edzőcipő. Csak még vonzóbbá tette az arcán lévő félénk mosoly. Biztos fél, hogy kap egy pofont. Fel is nevettem magamban, nem szoktam verekedni, de Rob kihozná belőlem. Úgy kiborítani, mint Ő, nem igazán tud más. Ennek is meglehet az oka…

De az angyali mosolya megbabonázott. Nem is érdekelt már az Emilies dolog. Végülis lehetnek barátok. Hamar meggyőztem magam, hogy felesleges volt idegeskedni, biztos nem történt köztük semmi. Nagyon jó elég csak rám mosolyognia és én mindent elfelejtek neki.

- Szia! – köszönt, mikor oda értem.
- Szia! – válaszoltam és észrevettem, hogy rázom magam. Ideges lennék? Nyugi. Ez csak Rob. Pontosan, de Ő nekem már nem csak Rob, annál több. Több egy barátnál, de nem tudnám pontosan megmondani mi is.

- Kristen, én….
- Ne kezd! – hallgatattam el. Engedelmesen bólintott és lehajtotta a fejét. – Többiek? – érdeklődtem és körbenéztem.
- Nem tudom! – megrántotta a vállát és csalódottan nézett rám. A szívem is belesajdult ebbe a nézésbe.

-Mi van abban a szobában? – böktem a mögötte lévő ajtóra.
- Valami öltöző szerű! – felelte.
- Van bent valaki? – kérdeztem.
- Nem, üres! – kicsit furán nézett rám, látszott, hogy nem érti, miért érdekel egy látszólag ennyire lényegtelen dolog. Csakhogy nekem már megvolt a terv a fejemben. Tudtam, már mikor megláttam a folyosó végéről, és nem érdekel, ha hülyeség.

- Remek! – sóhajtottam és belöktem az ajtón. Abszolút nem tudta mire vélni a reakciómat. Az előbb még hűvös és távolságtartó voltam, most meg egy üres szobába zárkózom vele. Teljes értetlenség tükröződött az arcán. Így fordulhatott elő, hogy szótlanul, farkasszemet nézve álltunk egymással szemben.


A szórakozóhely, ahol Dakota és Kristen bulizott:
http://i45.tinypic.com/1zmhwee.jpg
http://i48.tinypic.com/2evb8rp.jpg
A következő fejezetből…

Még így is kiszúrtam Robot a tömegben. Kellan oldalba vágta és mikor oda fordult hozzá, Kellan a lépcső felé intett a fejével, vagyis felénk. Rob oda nézett és hírtelen nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Először kinyitotta a száját, majd becsukta – talán ezt nevezik úgy, hogy leesett az álla –, nyelt egyet és végre elmosolyodott.

Viszonoztam a gesztust, majd csak arra eszméltem, hogy Ash karon ragad és elindul lefelé, mert még mindig a lépcső tetején álltunk. Nagyon koncentráltam, hogy ne zúgjak le a lépcsőn, a magas sarkú cipőmben.

2009. december 21., hétfő

Egy kis részlet a 10.fejezetből!

Itt a részlet a holnap este felkerülő 10. fejezetből! Remélem tetszik! :D
Jó olvasgatást! Puszi



- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.

- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.
- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.

- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.

2009. december 17., csütörtök

9. fejezet

Baba... vagy nem baba...


Drága lányaim remélem tetszeni fog. :) Van egy jó hírem… a bonyodalmak még csak most kezdődnek! :D És sok-sok véleményt várok! Mert kétségeim vannak a fejezettel kapcsolatban! :S
Puszi


- Gyerünk már! – idegesen doboltam a lábamon és vártam az eredményt. Ezek a percek óráknak tűntek. Közben azon gondolkoztam, mi lesz, ha két csík jelenik meg rajta. Az maga lesz a halál, semmi kétség. Én még nem vagyok felkészülve egy gyerekre. 19 éves vagyok, ez nem az, amire én vágyom. Még nem. És Rob? Belegondolni is rossz, hogy mit reagálna, ha terhes lennék. Mind a kettőnknek most indult be a karrierje, egy gyerek lenne a legrosszabb, ami történhet most velünk. Ráadásul igazán, nem is vagyunk egy pár!

De mi van, ha mégis megtörténik velünk? Természetesen ez nem volt kérdés. Soha nem tudnám megölni a babámat. Ő az enyém, a miénk.

Idegesen doboltam, immár a mosdó kagylón. Letelt az idő!
Csak annyi a dolgod Kristen, hogy ránézz arra a szarra. De nem megy. Féltem az eredménytől. Idegesen járkáltam fel és alá a fürdőben és nem tudtam megnézni.
Meg kell nézned!

Oké! – sóhajtottam és felemeltem a tesztet. Kinyitottam a szemem és leroskadtam a wc-re. Megnéztem még egyszer, csak, hogy biztos legyek benne, tényleg csak egy csík van. Csak egy volt! Nagy kő esett le a szívemről, ahogy elnéztem a negatív tesztet. Elkezdtem nevetni, ami hamar átcsapott sírásba. Most meg mi a faszért sírok? Ez az, amit akartam.

Nem terhesnek lenni és nem vagyok az. Talán a feszültség jött így ki rajtam. Természetesen Rob erről az egészről semmit nem fog tudni! Bár már vége, de nem akarok neki semmit mondani.

Szép lassan megnyugodtam és mikor ismét önmagam voltam, visszamentem forgatni.
Nem ment jól a forgatás, nagyon megviselt az a háromnegyed óra, amíg félő volt, hogy terhes vagyok. Joan kicsit ideges is volt, amiért nem voltam formában. Otthon fáradtan dőltem be az ágyba és percek alatt elaludtam.

*

Először azt hittem az ébresztő, de mikor a kezembe vettem a telefont és megláttam Rob nevét, gyorsan felvettem:
- Szia! – izgatottan felültem az ágyban és elmosolyodtam magamon. Ha valaki kívülről látna most…
- Kristen! Beszélnünk kell! – megijesztett a hangja, túl komoly volt.
- Mi az, mi történt? – kérdeztem gyorsan.

- Ezt szeretném én is tudni! – felelte.
- Értenem kéne, hogy miről beszélsz? – lehet, hogy reggel van, de ezt semelyik napszakban nem érteném.
- Terhes vagy? – kérdezte hirtelen. Azt hiszem elsápadtam.
- E…ezt honnan veszed? – kérdeztem dadogva.
- Számít most ez? – horkant fel. Kérdésre, kérdéssel. Ügyes.
- Igen, és ha nem válaszolsz, én sem! – jelentettem ki.
- Ne legyél már gyerek, ez nem egy játék! – közölte.
- Valóban nem az! Szóval? – kitartottam, tudni akartam, hogy honnan tud róla.

- Lizzy mesélte, hogy találkozott veled Los Angelesben és megkérdezte tőlem, hogy mennyire komoly a dolog közted és a barátod közt, mert éppen terhességi tesztet vettél. Ő nem tudta, hogy Michaellel már vége. Akkor válaszolsz végre? Mert azt hiszem engem is érint a dolog! - kérdezte idegesen. Hát persze, már el is felejtettem, hogy összefutottam Lizzyvel. Mondjuk abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé.

- Nem, nem vagyok terhes! – mondtam.
- De azt hitted, az vagy! – huha, micsoda logika, apám!
- Igen, késett a menzeszem három napot és megijedtem, mert mindig pontos. – hadartam.
- Én azt hittem szedsz fogamzásgátlót! Akkor mégis, hogy lehetnél terhes? – értetlenkedett.
- Szedtem! Mióta szakítottam Michaellel már nem szedem. – feleltem.
- Tehát, mikor együtt voltunk már nem szedted! A francba Kristen, hogy lehettél ilyen felelőtlen? – kérdezte szemrehányóan. Tényleg szemrehányást tesz nekem?

- Ne csinálj úgy, mintha csak az én hibám lenne! Neked is eszedbe juthatott volna, hogy felhúzz egy kurva gumit! – kiabáltam a telefonba.
- De hát, azt hittem szeded a gyógyszert! – kiabált Ő is.
- Mégis honnan gondoltad, hogy szedek? Mi van, ha soha nem szedtem? – még mindig magamból kikelve beszéltem.
- Akkor közölhetted volna, hogy nem szedsz! – kiabálta vissza.

- Nem csak neked lett volna szívás, ha terhes vagyok. Nekem is, az én karrieremről is szó van! – azt hittem felrobbanok, olyan ideges voltam.
- Tudom. – sóhajtotta és csak egy fél perc szünet után folytatta: - Majd legközelebb már óvatosabbak leszünk! – mondta sokkal higgadtabban.
- Nem, Rob! Nem lesz legközelebb! – lecsaptam a telefont.

A kezem remegett, alig bírtam kivenni egy szál cigit a dobozból. És még a meggyújtás is okozott némi problémát. Az erkélyemen álltam és átkoztam Robert Pattinsont. Mégis mit képzel? Ez nem csak róla szól. És képes azt mondani, hogy legközelebb? Nem, abban biztos lehet, hogy nem lesz legközelebb. Befejeztem vele. Mondtam már ezt, de most komolyan is gondolom.


(Rob szemszöge)


Lecsapta? Most tényleg lecsapta a telefont? Talán túl durva voltam? De mégis mit gondolt… egy gyerek? És mi lett volna, ha terhes? Ebbe még belegondolni is rossz. Most indult be a karrierem és az Övé is, egyikünknek sem hiányzik egy gyerek. Ráadásul mi nem is vagyunk együtt. A gondolat is kiborító. Bár, ha valakit elkellene képzelnem a gyerekeim anyjaként akkor… nincs mese, csak Kristent tudom elképzelni.

A megvilágosodás hidegzuhanyként ért. Én teljes mértékben beleszerettem Kristenbe. Tudtam, hogy sokat jelent nekem, többet, mint egy barát. De, hogy szerelmes vagyok belé, eddig nem fogtam fel. Nélküle nem tudom elképzelni a jövőmet.

De Ő még annyira sem tart, hogy értesítsen, mikor azt hiszi talán terhes. Nem, Lizzy-től kell megtudnom. Ez reménytelen. Neki nem számítok annyit, mint Ő nekem. De még ez sem érdekel, mert szeretem. Szükségem van rá, mint a levegőre. A mosolyára, a nevetésének hangjára. A szemére, amiből minden gondolatát ki tudom olvasni.

Felnevettem, ahogy ez eszembe jutott. Bármennyire is próbálja tagadni mit gondol épp, a szeme mindig elárulja. Hiányzik, minden percben körülötte járnak a gondolataim, ezt le sem tagadhatná. Ha arra gondolok, hogy láthatom, a gyomrom fura görcsbe rándul. Mi ez, ha nem szerelem?

Már az elején tudtam, hogy Ő különleges. A nekem való nő! De Kristen nálam jobbat érdemel. Én nem lehet neki elég jó.
Nem érdekel, mit akar. Fel kell hívnom. Most!
Elővettem a telefont és tárcsáztam. Nem vette fel. Még próbáltam háromszor, de semmi. Talán csak nem hallja és majd visszahív.

- Robert! Vége a szünetnek! – kopogtam be a lakókocsim ajtaján. Felvettem a szemüvegem és kiléptem a vakuk tüzébe.



*


Természetesen nem hívott vissza tegnap. Felhívjam, vagy ne… ezt is a kérdés!
A kanapén feküdtem a hotelszobában és egy Heinekent szürcsölgettem. Ez a kedvenc söröm. Kristen is ilyet szokott inni, azt mondja én szoktattam rá.

Elképzeltem, ahogy ott ül a velem szemben lévő fotelban és belekortyol a kezében tartott zöld üveges sörbe, és azt mondja vigyorogva:
- Úgy látom, nem csúszik a sör RPattz! Ma megint én iszlak az asztal alá. – nevetni kezdtem. Nevettem saját magamon. Már képzelődöm is.

Vajon tényleg kopogtak, vagy azt is csak elképzeltem? Odaslattyogtam az ajtóhoz és nagyon meglepődtem a szőke mosolygós lány látogatásán.
- Emilie, mi járatban? – kedvesen rámosolyogtam.
- Nem volt kedvem egyedül a szobámban kuksolni! Bejöhetek? – kérdezte és már mozdult is előre.
- Persze! – feleltem és arrébbálltam. Nem igazán vele szeretném tölteni az estémet, de legalább nem leszek egyedül. És talán nem is hallucinálok többet, legalábbis a mai estén. Leült a kanapéra, oda ahol az előbb feküdtem.
- Sört? – kérdeztem a hűtő előtt állva.
- Köszi! – bólintott. Kivettem magamnak is még egyet és leültem mellé a kanapéra.

El kezdett beszélni, és ahogy beszélt azon kaptam magam, hogy Kristennel hasonlítom össze. Azon gondolkodom, hogy neki miért nem olyan finomak a vonásai, mint Kristennek és miért nem olyan selymes és simogató a hangszíne, hogy akár örökre is el tudnám hallgatni. Mikor nevetni kezdett megállapítottam azt is, hogy még csak a közelében sincs Kristen csilingelő nevetésének. Se annak, mikor szívből nevet, se annak, mikor erőltetetten, vagy kínosan, egyik sem Kristen nevetése. De hát, hogy is lenne az, mikor Ő nem Kristen. És ez az, ami engem nagyon zavart.

Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem. Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha Kristen csinálná ezt. Emilievel ültem itt, de én Kristent akartam a helyébe.

Ahogy bekúszott az agyamba csodaszép arca, azonnal bűntudat árasztott el. Képtelen vagyok ezt tenni vele. Hiába nyitott kapcsolat és hiába vagyunk most fasírtban, én nem tudok mással lenni. Nem is akarok, csak vele.

- Nekem ez nem megy! – toltam el Emiliet magamtól. Zavartan a szembe nézett és gyorsan hátrébb kúszott.
- Sajnálom, én…én nem tudom miért csináltam ezt! – kezdett mentegetőzni. Gondolatban vállon veregettem magam, amiért ilyen tapintatlan bunkó vagyok. Szegény lány, pedig Ő nem tehet róla, hogy egy szerencsétlen idióta vagyok.
- Nem tettél semmi rosszat! Én vagyok a hülye, én sajnálom. – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen látnom a sajnálatot a szemében.
- Miatta van igaz? – kérdezte hirtelen. Meglepetten felpillantottam rá, és értetlen fejet vágtam. – Kristen miatt utasítasz vissza, igaz? – meglepődtem ezen a nyílt kérdésén, nem is tudtam válaszolni csak fél perc után.

- Én csak nem akarok olyasmit tenni, amit később megbánnék! – feleltem egyszerűen, figyelmen kívül hagyva a valódi kérdését.
- Ha nem miatta lenne, akkor nem lenne mit megbánnod! – folytatta és nem is tudja mennyire a lényegre tapintott. Vagy mégis?
- Talán igazad van, és miatta nem megy! Számít? – kérdeztem flegmán. Elmosolyodott.
- Nekem igen is számít. Így legalább tudom, hogy nem velem van a baj! – felnevetett. Szóval innen fúj a szél. Megsértettem az önérzetét.
- Nem veled semmi gond. A gond csak velem van! – sóhajtottam. Talán ha nem lenne Kristen, akár még történhetett is volna köztünk valami.

- Remélem Kristen tudja, milyen mázlija van veled. – erre én nevettem fel.
- Mázlija? Mégis miért lenne mázlija! – mondtam keserűen. Emillie a szemét forgatta, mintha valami alapvető dolgot nem értenék.
- Nem sok pasi tudott nekem ellenállni! – nevetett – Most komolyan. Látszik, rajtad mennyire komolyan veszed! – ahogy ezt mondta Ő is elkomolyodott.
- Nem is vagyunk együtt! – csúszott ki a számon.
- Ezt nem értem! – megrázta a fejét és várta a magyarázatom. Nem mintha tartoztam volna neki vele, de elkezdtem mesélni a dolgokat. Emilie pedig érdeklődve hallgatott. Néha kérdezett, ha valamit nem értett, de egyébként végig csöndben volt és én beszéltem. Ami fura, mert nem szoktam ennyit beszélni.

- Szóval maradtunk a nyitott kapcsolatnál! – értem a mondandóm végére. Emilie nagyot nyelt.
- És még azt hittem az én kapcsolataim bonyolultak! – nevetett.
- Ez tűnt az egyetlen biztos módnak, hogy magam mellett tartsam. – sóhajtottam.
- Ha neked ennyi elég! – felelte felhúzott szemöldökkel.
- Éppen ez a baj! – csattantam fel – Azt hittem elég lesz, de nem. Beleszerettem. – most először mondtam ki másnak, hogy szerelmes vagyok Kristenbe. Nem gondoltam, hogy éppen Emilienek fogom elmondani.
- Ezt mondtad neki? – kérdezte.
- Dehogy mondtam! – feleletem gyorsan.
- Talán jobb lenne, ha tudná! – mondta halkan Emilie.
- Azzal csak elüldözném és még ennyire sem lehetnék vele. – panaszkodtam.

- Honnan veszed ezt a marhaságot? Mi van, ha pont így rontod el a dolgokat. Mi van, ha Ő is szeret. Ti pedig itt szerencsétlenkedtek! – mondta Emilie idegesen.
- Kirsten olyan fajta, hogy közölné, ha akarnak valamit. – ráztam a fejem.
- Te tudod, nyilván jobban ismered. De ne feledd, hogy ez is egy eshetőség. – sóhajtotta.
- De Ő ezt akarja! – megrántottam a vállam és belekortyoltam a sörömbe.
- És mi van azzal, amit te akarsz? – folytatta az akadékoskodást.
- Krisztennek szüksége van rám, mint a barátjára. Nem lehetek olyan önző, hogy választásra kényszerítem. – feleltem.
- Azzal, hogy őszinte vagy még nem kényszeríted választásra. – úgy tűnik Emilie nem érti a probléma gyökerét.

- De pontosan azzal kényszeríteném arra. Ha elmondanám neki, amit érzek a fejébe venné, hogy meg kell szakítanunk az eddigi kapcsolatot – elfintorodtam a kapcsolat szónál, hiszen ez nem egy kapcsolat. -, mert azzal kínoz engem. Mondhatnék akármi, Ő döntene. Én pedig belepusztulnék, ha nem lehetnék vele. Inkább vele vagyok így, mint sehogy. – magyaráztam tovább a dolgokat.

Ezzel le is zártuk a témát, mert nem voltam hajlandó többet beszélni róla. Emilie meglepően értelmes lány, nem számítottam rá. Természetesen ez az én saram, mert nem vettem a fáradtságot, hogy megismerjem. Csak hallgattam az első benyomásra, ami mint a példa is mutatja, lehet téves.


*


Elég jól elvoltam már New Yorkban. A múlt héten este, Tomékkal kajáltunk.
Emilievel egyre jobban éreztem magam. Sokszor jött át este. Olyankor iszogattunk meg dumáltunk, néha kérte, hogy játsszak neki a gitáron.

Ma este is nálam van és a sörök megint csak fogynak és fogynak.
- Oké, muszáj pisilnem! – kicsit megingott, mikor felkelt a fotelból.
- Akkor ez volt az utolsó sör? – vigyorogtam. Mikor inni kezdtünk fogadtunk, hogy ki bír többet.
- Csak hiszed! Amint kiengedtem a felesleges folyadékot, új erővel vágok neki! – nevettem, ahogy kitámolygott a wc-be. Majdnem annyit bír inni, mint Kriszten. Sőt, lehet, hogy még le is kőrözi?

Már volt bennem, annyi ital, hogy felhívjam. A napokban is próbáltam, de soha nem értem el. De most felvette… Mi? Tényleg felvette?
- Haló? – szólt bele még egyszer.
- Kristen, én vagyok az Rob! – majdnem kiugrottam a nadrágomból, annyira örültem a hangjának.
- Tudom! – sóhajtotta.
- Ja, tényleg! – nevettem idiótán.
- Rob! Mi akarsz? – kérdezte türelmetlenül.

- Én… én csak beszélni veled! Hallani a hangod. Hiányzol Kristen, nagyon! – még én is meglepődtem, milyen drámai a hangom.
- Tényleg? – a hangja meglepett volt és kedves. Azonnal megragadtam az alkalmat.
- Igen, el sem hiszed mennyire! És nagyon bánom, amiket akkor mondtam, csak kiborultam, mert egy hülye vagyok. – csak úgy jött belőlem a szöveg.
- Jaj Rob, te is hiányzol nekem és….

- Rob! Hol találok törölközőt? – kiabált Emilie a fürdőszobából.
- A mosdó alatt van! – kiabáltam vissza. – Bocsi, mit is mondtál? – kérdeztem Krisetntől.
- Ki volt az? – a hangja már csöppet sem volt olyan kedves, mint egy perce.
- Emilie! Csak törölközőt kért! – mondtam.
- Emilie nálad van? – a hangja döbbent volt.
- Igen, iszogatunk és beszélgetünk. – sóhajtottam és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Értem! Nos, akkor további jó szórakozást! – mielőtt válaszolhattam volna, már lecsapta a telefont. Miért nem képes végig hallgatni. És miért baj, ha Emilie itt van? Értetlenül bámultam a telefonom, mikor Emilie kijött.

- Valami baj van? – kérdezte, valószínűleg látta rajtam.
- Kristennel beszéltem és mikor megtudta, hogy itt vagy lecsapta! – panaszkodtam. Emilie elvigyorodott és visszaült a fotelba.
- Majd megbékél! – elvette a sörét és belekortyolt. – A helyében én is féltékeny lennék! – vigyorgott. Féltékeny? Kristen féltékeny?

- Nem féltékeny csak… nem tudom. Csak kell neki valami, amiért balhézhat! – mondtam. Igen, ez lehet. Kristen szeret kiakadni.
- Ahogy gondolod! – mosolygott Emilie azzal a mindent tudó mosolyával. Ezt meg mire véljem?

The New York Palace Hotel:
http://i49.tinypic.com/2afx2js.jpg
Rob jobban szereti ezt a bejáratot:):
http://i50.tinypic.com/2jcy7fk.jpg
Lakosztálya:
http://i45.tinypic.com/vdetxc.jpg
http://i45.tinypic.com/x1n0cx.jpg

2009. december 15., kedd

Egy kis részlet a 9. fejezetből!

Itt a kis részletetek a 9. fejezetből! :D Tudom rövid, de nem lehetett hosszabbat, mert akkor rájönnétek mi lesz most és annak nem örülnék! :( És ti sem, mert akkor hol az izgalom! :)


Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem.

Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha ezt nem Ő csinálná…

2009. december 13., vasárnap

8. fejezet

Mi lesz, ha...


Remélem tetszeni fog a 8. fejezet! :) Kicsit izgulok, hogy milyen lett, szóval visszajelzéseket szeretnék! Sok-sok véleményt! :D


- Mehet? – mosolygott kedvesen a fodrász.
- Aha. – bólintottam és Ő belevágott a hajamba. Mikor tegnap közölték velem, hogy nem lesz jó a paróka, mert a hosszú hajam nem fér be alá, kicsit kiborultam. És a legviccesebb az, hogy nem is arra gondoltam, milyen érzés lesz nekem. Sajnálni fogom-e, esetleg nem fog tetszeni. Nem, ez nem érdekelt. Robtól féltem, hogy neki nem fog tetszeni. Mindig is azt mondta, hogy imádja a hosszú hajamat. Ez már beteges.

Természetesen a paparazzik vártak rám a stúdió előtt. Így megjelenhetnek az első képek rólam és az új hajamról. És mikor este távoztam, már a végleges rövid fekete változattal, szintén ott voltak.

Ígérd meg, hogy nem nézel rólam képet a neten és az újságokban. Messziről el kell kerülnöd őket! - írtam egy sms-t Robnak.

Mi? Miért, mi van? - jött a kérdés.

Csak ígérd meg. – válaszoltam.

Nem! Vagy megmondod, miért vagy most azonnal felmegyek a netre és megnézem az utolsó rólad készült képeket. Megcsinálom, tudod, hogy meg! Megijesztesz. – persze, hogy tudom.

Új a hajam, de nem akarom, hogy lásd. Majd, ha személyesen találkozunk. Kérlek, ez fontos nekem. – próbáltam bevetni a mézes mázos stílust, bár nem tudom, így sms-ben mennyire fogja.

Jah, csak ennyi? Én már azt hittem verekedésbe keveredtél vagy valami… :) Rendben, kivárom még találkozunk. – nagy kő esett le a szívemről. Remélem, igazat mond, és nem megy most azonnal a netre és nézi meg.

Köszönöm! Valamikor jössz Los Angelesbe, vagy csak a Comic Con-on találkozunk? – kérdeztem.

Valószínűleg csak a Comic Con-on. Bár szívesen mennék, de elég szoros a menetrend. Ugye tudod, hogy hiányzol? – a szívem csak úgy kalapált, ahogy az utolsó mondatot olvastam.

Te is nekem Spunk Ransom!


(Rob szemszöge)

Szóval hiányzom neki. Annyira biztos nem, mint Ő nekem. Egyszerűen rémesen érzem magam New York-ban. Vele akarok lenni Los Angeles-ben.
Tegnap Tommal voltam napközben és az valamennyire jó volt. Ma pedig egymagam sétálgattam az utcákon.

Mióta eljöttem, folyton az jár az eszemben, hogy jó ötlet volt-e ez a nyitott kapcsolat. Úgy érzem Kristen még nem akar komolyabb kapcsolatot senkivel, amit megértek, hiszen csak most szállt ki egy négy éves kapcsolatból. Tudom, hogy vonzódik hozzám. Ez egyértelműen kiderült, de én nem fogok rákényszeríteni semmit.

Tényleg csak végső kétségbeesésemben csúszott ki a számon ez a dolog és nagyon meglepődtem, hogy belement. Barátok vagyunk, akik lefekszenek egymással. Végülis nem rossz. De én sokkal jobban szeretem ennél és csak remélem, hogy esetleg idővel több is lehet, majd a dologból.


*

Egy sörrel a kezemben szívtam a cigit, ebben az unalmas hotel szobában. Ekkor valaki kopogott.
- Szia! – mosolygott Emilie az ajtóm előtt.
- Szia. Bejössz? – kérdeztem udvariasan.
- Köszi. Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e kedved vacsorázni. – még mindig mosolygott.

- Igazság szerint egy kedves barátom itt van és vele vacsorázom, de ha téged nem zavar a dolog velünk tarthatsz! – ajánlottam fel a lehetőséget.
- Ha nem zavarok. – mondta lehajtott fejjel.
- Persze, hogy nem. Azért mondtam. – nevettem.
- Mikor indulunk? - kérdezte.
- Ö… most! – felvettem a kabátom és kiléptem a szobából.

Az étteremben már ott volt Elizabeth. Bemutattam őket egymásnak. Kiraktam a telefonom az asztalra és végig azt vártam, hogy mikor csörög. Kristen, azt ígérte, hogy felhív, ha végez.
Kimentem a mosdóba, azt hiszem sok sört ittam és majd bepisiltem. Mikor visszaértem Elizabeth nagyon mosolygott.

- Rob, csörgött a telefonod és mikor láttam, hogy Kristen az felvettem. Ugye nem baj? – kérdezte.
- Nem! – biztosítottam – Kristen volt? Mit mondott? Egész nap vártam, hogy hívjon, erre pont akkor kell neki, mikor egy pillanatra nem vagyok a telefon mellett. – csak úgy áradt belőlem a szöveg és magamban átkozódtam, hogy nem vittem magammal a klotyóra.
- Csak annyit kért, hogy hívd vissza, ha ráérsz. – mosolygott. Bólintottam és visszaültem az asztalhoz. Folyamatosan a telefonom néztem és ezt Elizabeth is észrevette. – Rob, rossz rád nézni. Hívd vissza, mi nem haragszunk meg. – ennyire feltűnő. Ajaj, akkor kicsit vissza kell fognom magam.

- Nem, majd ha hazaértem. – feleltem és letettem a telefont. Elizabeth már biztos tudja, hogy mit érzek. Legalábbis Ő elég jól ismeri az embereket és látja rajtuk a dolgokat. Emilie meg… igazából az nem is érdekel. De azt hiszem neki is világossá vált, hogy Kristen mennyit jelent nekem.
Nem is késlekedtem tovább, amint taxiba szálltam hívtam is.

- Szia! – szólt bele.
- Szia. Most végeztél? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Egy órája, mikor hívtalak. – felelte.
- Sajnálom, hogy nem én vettem fel, csak pont akkor mentem a mosdóba. – folytattam kedves hangon, figyelmen kívül hagyva a szemrehányó hangnemét.
- Mindegy. Jó volt a vacsora? – kérdezte.
- Igen. Nagyon örültem, hogy Elizabeth ott volt. – mondtam.
- És Emilie? Ő is ott volt, nem? – nem értettem miért beszél így, de úgy döntöttem nem foglalkozom vele.

- Igen, ott volt és jól érezte magát. Legalábbis úgy tűnt. - feleltem.
- Azt gondolom. – szisszent fel. Lehetséges, hogy Kristen féltékeny? Mielőtt eljöttem is kérdezte, hogy szép-e Emilie. Nagyon tetszett az elméletem, miszerint féltékeny.
- Tudod, mire vágyom most a legjobban? – kérdeztem mosolyogva, hátha kicsit elterelem a figyelmét és két normális mondatot is tudunk váltani.
- Mire? – a hangja türelmetlen volt. Ez bejött.
- Arra, hogy ha most visszaérek a hotelba, te meglepetésként ott legyél a szobámban. – mosolyogtam.

- Arra én is. – nevettet fel. Imádtam, ahogy nevet, főleg ezt a fajta nevetést. Ez a zavart nevetése volt.
- Nem vagy olyan messze. – célozgattam.
- Persze, reggel 6-ra oda is érnék. – horkant fel.
- Az teljesen jó. – vigyorogtam.
- Hidd el, ha lenne szabad fél napom már a gépen ülnék. – sóhajtotta.
- Tudom, csak hiányzol. – panaszkodtam.
- És még csak 10 nap telt el. – tudtam mire gondol. Csak tíz nap és már nem bírjuk. És még legalább egy hónap van, ha minden jól megy. Ha nem, akkor több. – Na, leteszem, mert a végén még repülőre szállok és kirúgatom magam. – keserűen felnevetett.
- Jó éjt. – mondtam, bár ott még csak este kilenc van.
- Neked is. – és letettük.

A szobába érve, majdnem átestem egy dobozon, amit Vancouverből hozattam ide. Nem szarakodtam, konkrétan dobozokból életem. Ebben voltak a szennyes ruhák, ha jól tudom. Meg a földön persze. Bebújtam az ágyamba és megpróbáltam túlélni az éjszakát.

(Kristen szemszöge)

Az elmúlt napokban egy csomó gitár és ének órám volt. Aztán próbáltunk is, ami nagyon jól sikerült. Az új hajammal már egész kibékültem. Teljesen csak akkor fogok megnyugodni, ha Rob majd azt mondja, tetszik neki.

Végre Joan Jett-el is próbáltam. Nagyon sok dolgot segített nekem és megígérte, hogy a forgatáson is mindig jelen lesz és, ha bármire szükségem van, segít. Szerettem volna jól megcsinálni ezt a filmet. Kicsit nagyvolt a nyomás, hogy egy olyan embert kellett eljátszanom, aki él és virul. És ráadásul ott fog állni a kamera túloldalán. Ez csak még jobban inspirált.

Sok anyagot adott az életéről és mesélt is rengeteg mindent.
A másik, aminek nagyon örültem, hogy Dakotával játszom megint egy filmben. Sok időt töltöttünk együtt.
Gyorsan telet az idő, már csak azt vettem észre, hogy a temérdek sok próba és előkészület után, végre felvesszük az első jelenetet.

Nagyon izgultam, tudtam, hogy kurva jól kell csinálnom. Joan nagyon elégedett volt a munkámmal és megdicsért a nap végén, hogy nagyon jól csináltam.
Tegnap beszéltem Robbal. Kiderült, hogy őt is elengedték a Comi Con-ra, így ott végre találkozhatunk, de az is még egy hónap. Épp Dakotával reggeliztem, mikor pityegett a telefonom.

Nem normálisak az emberek New York-ban! Kristen, én kezdek félni a rajongóktól. Alig bírták a testőrök leszedni rólam a sikítozó nőket. Kiborít ez a hisztéria. – nagyon megijesztett az sms.

Nyugodj meg! Tudom, hogy rémisztő, de nem lehet semmi baj. Nem őrültek, csak nagyon elhatározottak! :) Vegyél két nagy levegőt és gondolja arra, hogy nemsokára megint itt leszel, ahol nincs akkora nyüzsi! – gyorsan válaszoltam neki.

Igazad van! Sajnálom, hogy ilyenekkel zaklatlak, tudom, hogy neked is ezer már gondod van! – ne, ezt nem mondja komolyan.

Ugye, csak viccelsz? Nehogy már elnézést kérj. Tudod, hogy én mindig itt vagyok neked és emlékszel mit beszéltünk meg, mikor ez az egész őrület elkezdődött? Úgy tűnik nem! Majd segítek. Azt, hogy együtt csináljuk végig és, hogy mindig itt leszünk egymásnak! Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – emlékeztettem az egyességünkre. Már akkor is jó barátok voltunk, mikor ezt beszéltük.

Emlékeztem, de köszi, hogy kimondtad! :) Igyekszem. Te is magadra, mert egyben van rád szükségem! :D – persze, majd ha végre megint találkozunk. De hol van az még…

Este szerettem volna csak bedőlni az ágyamba és aludni, de anya valami fontosat akart.
- Olyan fáradt vagy mostanában. Nagyon leterhelő a forgatás? – kérdezte. Basszus, ez az a fontos dolog?

- Igen, fárasztó. Viszont nem fárasztóbb, mint a többi. – feleltem.
- Biztos? Mert nekem sokkal fáradtabbnak tűnsz! – aggodalmaskodott anyu.
- Pedig nem érzem úgy! – mondtam és szerettem volna végre lefeküdni. Tényleg fáradt voltam, de mindig ilyen szoktam lenni, egy- egy forgatás után. Valamit még mondott, de már nem nagyon figyeltem. Letusoltam és elaludtam.


*

Másnap Dakota aggódva szalad be az öltözőmbe.
- Oh, Kristen! Te vagy az utolsó reményem. Kérlek, mond, hogy van nálad tampon! – olyan kétségbeesett volt, hogy elnevettem magam.

- Persze! – nevettem és konyítottam a táskámat. Elővettem a bontatlan dobozt és a kezébe nyomtam. Várjunk csak!
Bontatlan…
Jézusos, hányadika van. Annyira el vagyok foglalva, hogy azt sem tudom, mi a dátum. A falon lógó naptárra néztem, amin június 25.-e volt. A rohadt életbe, három napja meg kellett volna jönnie. Mindig pontos volt a menstruációm, sosem késett. Nem az nem lehet…

- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.
- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem és becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

Előszedtem a pipere táskámat és a fogamzásgátló után kutattam benne. Ahogy elnéztem a bontatlan levelet, a sírógörcs kerülgetett. Mégis, hogy lehetek ilyen hülye? Miután Michaellel szakítottam, feleslegesnek láttam szedni.

Csakhogy közben Robbal…nem, az nem lehet! Nem lehetek terhes! Leroskadtam a padlóra, nem bírtam felfogni, hogy lehettem ilyen hülye. Hogy felejthettem el, hogy már nem szedem a fogamzásgátlót. Jó, egy csomó más dolog volt közben, ezer felé álltak a gondolataim, de mégis.

- Szereznem kell egy terhességi tesztet! – remek, már hangosan beszélek magammal, gondoltam. Felálltam a földről, felkaptam a kocsi kulcsot, meg a hitelkártyám és elrohantam. Hálát adtam, hogy olyan baszott mázlim van, hogy egy paparazzi sincs a környéken.


Ritka esetek egyike, pedig micsoda cikk lehetne abból, ha meglátnának tesztet venni.
Idegesen néztem az utcákat és kerestem egy boltot. Végre. Leparkoltam, elég kicsinek tűnt, biztos nincsenek sokan.

Berohantam és megkerestem a gyógyszeres polcot. Megvan. Leguggoltam a tesztek elé és próbáltam kiválasztani melyik lehet a legjobb.
- Kristen? – nem, ez nem lehet. Pont most kell összetalálkoznom valakivel, amint épp a terhességi tesztek előtt guggolok? Felnéztem és majdnem szívinfarktust kaptam.

- Lizzy. – nyögtem. Ekkora balszerencsét. Mosolyogva megölelt, majd ránézett a polcra, ami előtt álltam. – Te mit csinálsz itt? – próbáltam elterelni a figyelmét.
- Én épp Robhoz tartok New York-ba. Volt egy kis dolgom itt és holnap reggel repülök hozzá. – mosolygott. Remek, egyre jobb. – De megyek is, mert egy találkozóm van. Majd találkozunk még, gondolom!
- Persze, biztos! – megölelt és elment a kasszához. Valahogy nem volt jó előérzetem.
Levettem a legjobbnak tűnő tesztet és megvettem.

Szerencsére gond nélkül visszaértem a stúdióba, nem voltak fotósok. Azonnal bezárkóztam az öltözőm fürdőjébe és kinyitottam a dobozt. Elolvastam a használati utasítást és tettem a dolgom. Leraktam a mosó szélére azt a kis dolgot, aminek az eredményétől a további életem függ…


Kristen az új hajával:
http://i47.tinypic.com/2hwdnb.jpg
Rob New York-ban Tommal:
http://i48.tinypic.com/2v8gvut.jpg
Rob hívja Kristent a taxiban:
http://i49.tinypic.com/2nheziu.jpg

2009. december 12., szombat

Egy kis részlet a 8. fejezetből!

Itt a kis részlet a 8. fejezetből. Aztán holnap jön az egész! Most csak rövidke, mert ha többet szedtem volna ki, lelőném a poént! :D


Nem, az nem lehet…
- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.

- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem. Becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

2009. december 8., kedd

7.fejezet

Búcsú


Na, akkor nagyon jó olvasást a 7. fejezethez. Remélem tetszeni fog!

És nagyon BOLODOG SZÜLETÉSNAPOT LYNN!!
Ez a fejeztet most főleg a tiéd!
:)


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.
- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.
- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.
- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

- Kristen én nem várok tőled semmit. Úgy értem tudom, hogy most vagy túl egy szakításon és nem vagy kész ilyenekre. – suttogta. Lehet, hogy igaza volt és még nem voltam kész egy új kapcsolatra, de úgy éreztem megpróbálhatnánk.
- Rob, én… - el akartam mondani, hogy mit érzek, hogy szükségem van rá, de közbeszólt:
- Ne mentegetőzz. Én megértem, ráadásul most olyan sokáig nem találkozunk majd, nem kéne túlbonyolítani. – világos, tehát Ő nem szeretné igazából. Én nem fogom erőltetni.

- Ezek szerint úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen keveset jelentett neki a tegnap este.
- Nem! Persze, hogy nem. Az csodálatos volt, nem akarok úgy tenni, mintha semmi sem lett volna! – mondta gyorsan. – Sőt, meg is ismételhetjük! – mosolygott. Na, ezen meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? – játszottam a hülyét.
- Áh, semmi! Felejtsd el. – megrázta a fejét.

- Engem azért érdekelne, mire gondolsz! – nem hiheti, hogy ennyivel megúszta.
- Csak arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk egy ilyen izé… nyitott kapcsolattal! Hiszen, az neked sem jelente igazán nagy elkötelezettséget, de hülyeség, felejtsd el, hogy egyáltalán kimondtam. Sajnálom!– a mondta végére szégyenlősen lehajtotta a fejét. Szóval nyitott kapcsoltat, mi?

- Végülis nem hülyeség! Miért ne próbálhatnánk ki? – próbáltam biztatóan mosolyogni. Jobb, mint a semmi. Abban igaza van, hogy nem lehetnénk együtt normálisan, főleg most. A távolság meg minden. Ez meg egy kapcsolat elején a legrosszabb. De akkor már miért ne szórakozhatnánk? Egyre jobban tetszett az ötlet.
- Tényleg? – úgy tűnt, mint aki meglepődött.

- Persze! Majd meglátjuk hogy működik! – lehet, hogy nem jó ötlet belemenni egy ilyenbe, de jelen pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. És talán tényleg nem kéne még belevágnom egy új kapcsolatba. Még a végén rámenne a barátságunk. De ez így kivitelezhető lesz.
- Nem gondoltam, hogy belemész! – mondta.
- Akkor nem ismersz eléggé! – vigyorogtam.
- Adhatok egy nyitott csókot? – mondta viccesen.

- Mindenképpen! – odakúszott mellém és ajkát, az enyémhez érintette. Ahogy belemerültem a csókba már biztosan tudtam, hogy ez a legjobb megoldás. A tegnap este csodálatos volt, én nagyon élveztem és nem bírnám ki, ha nem élhetném át vele megint. És az ismétlésnek ez az egy biztos módja van. Legalábbis úgy tűnt a mi esetünkben most ez a helyzet. Furcsa lesz ez a dolog, de majd megszokom.

- Felöltözöm! – felpattantam az ágyról és a táskámmal a fürdőbe siettem. Nagyon gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, megmostam a fogam és visszamentem Robhoz, aki még mindig az ágyon ült. Bement ő is én pedig bekapcsoltam a telefonom. Öt nem fogadott hívás volt rajta és mind anyámtól. Gyorsan visszahívtam:
- Szia!
- Szia, anya. Láttam, hogy kerestél.
- Ja, igen. Csak elintéztem pár dolgot és meg akartam kérdezni, hogy elmenjek-e érted valahova. – mondta.
- Ö, igazából kocsival jöttem. Te kocsival vagy? – kérdeztem.
- Nem, taxival. – felelte.
- Oh, akkor eljöhetnél a szállodába és hazavihetnél. Kicsit fáradt vagyok, nem szívesen vezetnék! – még a végén nekimegyek valaminek, de ezt inkább nem mondtam.
- Persze! Melyik hotel? – kérdezte.
- A Chaplin. Tudod hol van? – érdeklődtem.
- Igen. Elég közel vagyok most hozzá, úgyhogy tíz perc és ott vagyok! – mondta.
- Remek! Szia. – és letettük.

Rob kijött és mikor mondtam neki, hogy jön anya, nagyon örült, hogy nem vezetek ilyen fáradtan. A maradék tíz percben összeszedtük a cuccainkat. Rob kiment a kocsihoz, ami várt rá, én pedig visszaadtam a kulcsokat és rendeztem a számlát. Rob akarta természetesen, de mondtam, hogy ez az én ajándékom volt. Kicsit nevettünk is az ajándék kifejezésen, valóban viccesen hangzott. Elindultam Rob után a szálloda elé.

Éppen berakta a táskáját egy nagy fekete autóba. Amint megfordult és észrevett, mosolyogni kezdett. Odasétáltam mellé és épp be akarta csukni a kocsi ajtaját, mikor az egyik alkalmazottja, vagy a franc tudja ki is pontosan elkapta azt.
- Paparazzik, ti ketten maradjatok az ajtó mögött! – utasított minket. Körülnéztem, de egy árva lelket sem láttam a környéken. De ha Ő mondja.
Ebben a pillanatban fordult be egy sárga taxi a sarkon és fél perc múlva anyám kipattan belőle.

- Jó reggelt fiatalok! – derűs volt, mint mindig.
- Szia, anya! – feleltem.
- Szia, Jules! – mosolygott Rob.
- Ejnye Rob, hogy milyen remekül nézel ki ma reggel! Ha fiatalabb lennék, nem menekülnél előlem! – Rob szégyenlősen elmosolyodott és lehajtotta a fejét.
- Anya! – sziszegtem.
- Jól van na! – mosolygott – Szóval hogy telet az este? Mit csináltatok? – ugye, most csak viccel? Biztos tudja, hogy nem sakkoztunk. Remélem csak költői kérdés volt. Bár úgy tűnt, mint aki tényleg választ vár.
- Nos, ö… igazából ö… – kezdte Rob dadogva. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mégis mit akar mondani.

- Jézusom! Csak vicc volt. Nem vagyok rá kíváncsi mit csináltatok! – anyám látszólag nagyon élvezte a helyzetet. Vigyorgott, mint a vadalma. Mi pedig Robbal csak egyre vörösebbek lettünk. Anyám mindig is olyan volt nekem, mint egy barátnő. Persze, ha arról volt szó és arra volt szükség – meglátása szerint -, akkor az anyám volt. De tabu témák sosem voltak a mi anya-lánya kapcsolatunkban. Nagyon jóban voltunk.

- Mi csak beszélgettünk… sokat beszélgettünk és… és aludtunk! – próbáltam menteni a mentetőt, legalább, hogy Robot ne hozzam kényelmetlen helyzetbe. Bár már késő.
- Hát persze! – anyám sokat sejtetően elmosolyodott. És még mielőtt valami mást is mondhatott volna, valaki közbeszólt.

- Idő van Rob! – figyelmeztették. Sóhajtva bólintott. Anyám beletúrta a hajába és megszólalt:
- Vigyázz magara nagyfiú, aztán ha visszajöttél látogass meg! – mosolygott.
- Úgy lesz! – Rob megölelte, majd felém fordult.
- Felhívsz, ha odaértél? – kérdeztem tőle és megsimogattam az arcát.

- Igen! – anyu ott állt mellettünk és mosolyogva figyelt minket. Kicsit zavart a jelenléte, igazán arrébb mehetett volna. Majd bele haltam, hogy megcsókoljam Robot, de nem kell, hogy asszisztáljon hozzá. Ahogy azok a gyönyörű zöldesszürke szemek néztek rá, már nem érdekelt, hogy ki látja és ki nem. Csak meg akartam csókolni. Felsóhajtottam és figyelmen kívül hagyva anya jelenlétét, kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam.

Egy pillanatig még nyitva volt a szemem, így láttam, hogy anya gyorsan elfordítja a fejét és nagyon fontos beszélgetésbe kezd a mellette álló emberrel. Aztán lehunytam a szemem és csak Robra koncentráltam, meg a csókunkra. Mivel ki tudja, mikor érezhetem újra, ahogy édes nyelve gyengéden játszik az enyémmel. Teljesen átadtam magam a pillanatnak és nagyon szenvedtem, mikor Rob elhúzódott.

- Vigyázz magadra! – suttogta és megsimította az arcomat.
- Te is! – egy pillanatra megszorítottam a kezét, majd követtem anyámat a kocsi felé. Egy perce ültünk még csak bent, mikor Rob odajött a kocsim mellé és még pár szót beszélt velünk. Aztán tényleg elindultak.

Összeszorult a szívem, ahogy a kocsi kifordult a parkolóból. Anyám is beindította a motort és elindultunk haza.
- Kislányom, én igazán nem akarok kíváncsiskodni, de ti most együtt vagytok, ugye? – kérdezte anyám, mikor beértünk a házba. Sóhajtottam és leültem a kanapéra.
- Nem, vagyis igen! Ez amolyan nyitott kapcsolat! – feleltem és felraktam a lábam az asztalra. Anya leülte mellém és miután lelökte a lábamat az asztalról megszólalt:
- Beavatnál abba, hogy ez mit takar pontosan? – kérdezte várakozóan. A szememet forgatva válaszoltam neki:

- Kötőségek nélkül élvezzük egymás társaságát! – egy szuszra hadartam el a jelentését. Legalábbis, azt hiszem nálunk valami ilyesmit jelent. Csak a társasága szó nem a megfelelő.
- Társaságát? – persze, hogy fennakadt rajta.
- Anya, kérlek! – sóhajtottam, mert tudtam, hogy postosan tisztában van vele, mit értek társaság alatt.
- Rendben. Te tudod, mit csinálsz. De mond csak, jó ez így neked? – látszott rajta, hogy aggódik.
- Jobb, mint a semmi! – feleltem egyszerűen.
- Nem biztos! – mondta.
- Biztos! – erősködtem tovább.
- Csak ígérd meg, hogy amint nem jó neked kiszállsz a dologból. – pont, mint az óvodában.
- Oké! – feleltem és a szobámba siettem, hogy aludjak egy kicsit.

*

- Halló? – a fülemhez emeltem a készüléket és vártam a választ.
- Szia! Mi újság veled? Ezer éve nem beszéltünk. Mit csinálsz? – érkezett a kérdés a vonal végéről.
- Szia, Mandy! Én rendben vagyok és te? – tényleg ezer éve nem beszéltem a barátnőmmel.
- Én is. Azt akartam tudni, hogy a zsúfolt napirendedbe be tudsz-e sűríteni egy látogatást hozzám? – hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Ennél jobbkor nem is hívhattál volna. Ma semmi dolgom. Egy óra múlva nálad? – kérdeztem.
- Várlak! – és kinyomta a telefont. Se puszi, se pá? Nem baj, ez Mandy! De imádom.
Gyorsan összeszedtem magam. Jó is lesz egy kis kikapcsolódás. Két napja itthon döglök, és nem csinálok semmit. Na jó, tegnap délután volt egy fotózásom a tengerparton, Santa Monica-ban. Úgyhogy akkor csináltam valamit. Meg ezek szerint ma is fogok, megyek Mandyhez.

Beültem az autómba és elindultam, hogy meglátogassam az egyik legkedvesebb barátomat. Mandy már a kapuban toporgott és a nyakamba ugrott, mikor oda értem.
- Nagyon hiányoztál már, csajszi! – elém tolt egy üveg kólát és némi süteményt, mikor az asztalhoz ültünk.
- Te is nekem! – rámosolyogtam. Örültem, hogy felhívott. Ő tipikusan az az ember, aki mindig jókedvű és ezt átragasztja a környezetére is. Köztük rám is.
- Szóval rockert fogsz játszani, mi? – már egy ideje beszélgettük, mikor ez szóba került. Nagyon viccesnek találta a dolgot.
- Mondhatjuk úgy is! – feleltem.
- Akkor a film Joan Jett életéről fog szólni? Meg a zenekarról, a … hm, mi is a neve? – kicsit elakadt.

- Runaways! – elkezdett nevetni. – Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, csak …- még mindig nevetett – olyan komolyan mondtad. Runaways! – utánzott és folytatta a nevetést.
- Talán, mert komolyan veszem. – közöltem egyszerűen. Abbahagyta a nevetést és rám nézett.
- Te mindent komolyan veszel. – mondta – Úgy értem, minden munkát, szerepet. Ne érts félre, ez jó. Felnézek rád emiatt. Sőt csodállak és nagyon szeretem, ahogy a szerepekre készülsz. – kedvesen elmosolyodott.
- Igyekszem! – rámosolyogtam. Jól esett, amit mondott.
- Hogy ment a második rész forgatása? – kérdezte, ezzel témát váltva.
- Jól. Nagyon jól. – mondtam és belekortyoltam a kólába.
- Hogy van a szexi Brit? – kérdezte. Persze, hogy Ő is Rob felől kérdez. Mindenkit érdekel mi van vele.

- Jól! Most New York-ban forgat. – részemről le is zártam a témát.
- Há! Hogy tudtad rögtön, hogy rá gondolok! Pedig nem is mondtam a nevét! – hangosan felkiáltott és a mutatóujjával felém bökött.
- Nem sok Britet ismerek! – ferdén néztem rá.
- Jogos. – sóhajtotta és csalódottan leeresztette a kezét. Ez nem jött be, gondoltam.
- És te mikor mutatod be végre azt a szerencsést, aki olyan szerencsés és megfelel az elvárásaidnak? – kérdeztem nevetve. Mandy sosem talált olyan férfit, aki elég jó lenne neki. Mindig van valami gebasz a csávóval… legalábbis eddig volt, most úgy tűnik megtalálta a megfelelőt.

- Brien-t? – kérdezett vissza.
- Feltételezem, hogy Őt. Vagy több van? – nevettem.
- Vicces! – fintorgott – Majd ha kicsit több időd lesz rám! – közölte. Remek, ezek szerint, majd ha esküvő lesz, megismerem.
Nagy nehezen elindultam haza, de csak miután százszor megígértette velem, hogy hamar jelentkezem, és majd bemutatom neki a „szexi Britet”, ahogy Ő nevezi. Persze a feltételem az volt, hogy én is meg akarom ismerni Brien-t.
Így is tíz óra volt, mire haza értem.

*

- Kristen! Kelj már fel végre, nekem mennem kell, de nem merlek, így itt hagyni, mert tovább alszol. – anya az ajtót verte.
- Már fent vagyok, és a ruhámat keresem… meg is van a póló, amit kerestem! – hazudtam, mintha könyvből olvasnák, mert még mindig az ágyamban feküdtem egy párnával a fejemen. Anya még beordította, hogy megy én meg már majdnem visszaaludtam, de szerencsére megszólalt a telefonom. Egyrészt azért baszott nagy szerencse, mert tök simán visszaaludtam volna és az első nap kibasznak a filmből, másrészt meg azért, mert a kifejezőn az a név villogott, ami mostanában folyton a fejemben van.

- Szia! – sóhajtottam.
- Ajaj, ugye nem én ébresztettelek? – kérdezte aggódva.
- De, és köszönöm, mert megmentetted az állásom. – nevettem fel.
- Már forgattok? – kicsit meglepett volt a hangja.
- Nem, majd csak egy hét múlva kezdjük a forgatást, azt hiszem. Addig meg megbeszélések és zeneórák tömkelege vár rám. És te? – sóhajtottam és kimásztam az ágyamból.
- Nem, még én sem. – mondta.
- És milyen a társaság? – ez érdekelt a legjobban.
- Még nem igazán ismerek senkit. Amúgy jó csapatnak tűnik. Majd meglátjuk. – felelte. Vajon az az Emilie milyen lehet? Tudom ki az, rákerestem a neten. Hogyne kerestem volna, mert baszott féltékeny vagyok. De miért? Nem mertem külön rákérdezni Robnál, hogy milyen a csaj. Pedig érdekel, mit gondol róla.

- Akkor jó! – remek Kriszten, jó, hogy legalább ennyit sikerült kinyögnöd.
- Megyek, mert csak eddig tartott a szünet. Csak a hangodat akartam hallani. – sóhajtotta.
- Uhm, oké! – megint egy értelmes válasz. Miért nem mondod te is, hogy hallani akarod a hangját? A nap 24 órájában? Mert hozzám képest egy gyáva nyuszi…
- Jó! – várta, hogy mondjak valamit, de nem ment. – Majd hívlak, ha lesz időm. – mondta és már akarta letenni.
- Rob! Ő… vigyázz magadra! – mondtam, jobb nem jutott eszembe.
- Te is! –nevetett és letette. Ügyes vagy Kristen. De a franc tudja, hogy mit lehet egy nyitott kapcsolatban és mit nem.

Inkább elkezdtem készülődni. Megtaláltam Rob szürke pólóját a szekrényben, amit még a forgatás alatt nyúltam le tőle. Legalább valami lesz rajtam, ami az övé. Oké, úgy tűnik teljesen elment az eszem, gondoltam magamban. De nem érdekelt. Felvettem azt és megcsomóztam a szélét, mert kicsit nagy volt rám.

Ma valahogy jó kedvem volt. Lehet, hogy a reggeli hívás miatt. Még az sem törölte le a mosolyt az arcomról, mikor paparazzik vártak a stúdió előtt.
A megbeszélés alatt megint azon gondolkodtam, hogy mit lehet, egy nyitott kapcsolatban. Mondjuk meglátogatni Robot New York-ban, az belefér? Bár, mégis hogy? Minden percem be van osztva.