9. fejezet

Baba... vagy nem baba...

Drága lányaim remélem tetszeni fog. :) Van egy jó hírem… a bonyodalmak még csak most kezdődnek! :D És sok-sok véleményt várok! Mert kétségeim vannak a fejezettel kapcsolatban! :S
Puszi


- Gyerünk már! – idegesen doboltam a lábamon és vártam az eredményt. Ezek a percek óráknak tűntek. Közben azon gondolkoztam, mi lesz, ha két csík jelenik meg rajta. Az maga lesz a halál, semmi kétség. Én még nem vagyok felkészülve egy gyerekre. 19 éves vagyok, ez nem az, amire én vágyom. Még nem. És Rob? Belegondolni is rossz, hogy mit reagálna, ha terhes lennék. Mind a kettőnknek most indult be a karrierje, egy gyerek lenne a legrosszabb, ami történhet most velünk. Ráadásul igazán, nem is vagyunk egy pár!

De mi van, ha mégis megtörténik velünk? Természetesen ez nem volt kérdés. Soha nem tudnám megölni a babámat. Ő az enyém, a miénk.

Idegesen doboltam, immár a mosdó kagylón. Letelt az idő!
Csak annyi a dolgod Kristen, hogy ránézz arra a szarra. De nem megy. Féltem az eredménytől. Idegesen járkáltam fel és alá a fürdőben és nem tudtam megnézni.
Meg kell nézned!

Oké! – sóhajtottam és felemeltem a tesztet. Kinyitottam a szemem és leroskadtam a wc-re. Megnéztem még egyszer, csak, hogy biztos legyek benne, tényleg csak egy csík van. Csak egy volt! Nagy kő esett le a szívemről, ahogy elnéztem a negatív tesztet. Elkezdtem nevetni, ami hamar átcsapott sírásba. Most meg mi a faszért sírok? Ez az, amit akartam.

Nem terhesnek lenni és nem vagyok az. Talán a feszültség jött így ki rajtam. Természetesen Rob erről az egészről semmit nem fog tudni! Bár már vége, de nem akarok neki semmit mondani.

Szép lassan megnyugodtam és mikor ismét önmagam voltam, visszamentem forgatni.
Nem ment jól a forgatás, nagyon megviselt az a háromnegyed óra, amíg félő volt, hogy terhes vagyok. Joan kicsit ideges is volt, amiért nem voltam formában. Otthon fáradtan dőltem be az ágyba és percek alatt elaludtam.

*

Először azt hittem az ébresztő, de mikor a kezembe vettem a telefont és megláttam Rob nevét, gyorsan felvettem:
- Szia! – izgatottan felültem az ágyban és elmosolyodtam magamon. Ha valaki kívülről látna most…
- Kristen! Beszélnünk kell! – megijesztett a hangja, túl komoly volt.
- Mi az, mi történt? – kérdeztem gyorsan.

- Ezt szeretném én is tudni! – felelte.
- Értenem kéne, hogy miről beszélsz? – lehet, hogy reggel van, de ezt semelyik napszakban nem érteném.
- Terhes vagy? – kérdezte hirtelen. Azt hiszem elsápadtam.
- E…ezt honnan veszed? – kérdeztem dadogva.
- Számít most ez? – horkant fel. Kérdésre, kérdéssel. Ügyes.
- Igen, és ha nem válaszolsz, én sem! – jelentettem ki.
- Ne legyél már gyerek, ez nem egy játék! – közölte.
- Valóban nem az! Szóval? – kitartottam, tudni akartam, hogy honnan tud róla.

- Lizzy mesélte, hogy találkozott veled Los Angelesben és megkérdezte tőlem, hogy mennyire komoly a dolog közted és a barátod közt, mert éppen terhességi tesztet vettél. Ő nem tudta, hogy Michaellel már vége. Akkor válaszolsz végre? Mert azt hiszem engem is érint a dolog! - kérdezte idegesen. Hát persze, már el is felejtettem, hogy összefutottam Lizzyvel. Mondjuk abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé.

- Nem, nem vagyok terhes! – mondtam.
- De azt hitted, az vagy! – huha, micsoda logika, apám!
- Igen, késett a menzeszem három napot és megijedtem, mert mindig pontos. – hadartam.
- Én azt hittem szedsz fogamzásgátlót! Akkor mégis, hogy lehetnél terhes? – értetlenkedett.
- Szedtem! Mióta szakítottam Michaellel már nem szedem. – feleltem.
- Tehát, mikor együtt voltunk már nem szedted! A francba Kristen, hogy lehettél ilyen felelőtlen? – kérdezte szemrehányóan. Tényleg szemrehányást tesz nekem?

- Ne csinálj úgy, mintha csak az én hibám lenne! Neked is eszedbe juthatott volna, hogy felhúzz egy kurva gumit! – kiabáltam a telefonba.
- De hát, azt hittem szeded a gyógyszert! – kiabált Ő is.
- Mégis honnan gondoltad, hogy szedek? Mi van, ha soha nem szedtem? – még mindig magamból kikelve beszéltem.
- Akkor közölhetted volna, hogy nem szedsz! – kiabálta vissza.

- Nem csak neked lett volna szívás, ha terhes vagyok. Nekem is, az én karrieremről is szó van! – azt hittem felrobbanok, olyan ideges voltam.
- Tudom. – sóhajtotta és csak egy fél perc szünet után folytatta: - Majd legközelebb már óvatosabbak leszünk! – mondta sokkal higgadtabban.
- Nem, Rob! Nem lesz legközelebb! – lecsaptam a telefont.

A kezem remegett, alig bírtam kivenni egy szál cigit a dobozból. És még a meggyújtás is okozott némi problémát. Az erkélyemen álltam és átkoztam Robert Pattinsont. Mégis mit képzel? Ez nem csak róla szól. És képes azt mondani, hogy legközelebb? Nem, abban biztos lehet, hogy nem lesz legközelebb. Befejeztem vele. Mondtam már ezt, de most komolyan is gondolom.


(Rob szemszöge)


Lecsapta? Most tényleg lecsapta a telefont? Talán túl durva voltam? De mégis mit gondolt… egy gyerek? És mi lett volna, ha terhes? Ebbe még belegondolni is rossz. Most indult be a karrierem és az Övé is, egyikünknek sem hiányzik egy gyerek. Ráadásul mi nem is vagyunk együtt. A gondolat is kiborító. Bár, ha valakit elkellene képzelnem a gyerekeim anyjaként akkor… nincs mese, csak Kristent tudom elképzelni.

A megvilágosodás hidegzuhanyként ért. Én teljes mértékben beleszerettem Kristenbe. Tudtam, hogy sokat jelent nekem, többet, mint egy barát. De, hogy szerelmes vagyok belé, eddig nem fogtam fel. Nélküle nem tudom elképzelni a jövőmet.

De Ő még annyira sem tart, hogy értesítsen, mikor azt hiszi talán terhes. Nem, Lizzy-től kell megtudnom. Ez reménytelen. Neki nem számítok annyit, mint Ő nekem. De még ez sem érdekel, mert szeretem. Szükségem van rá, mint a levegőre. A mosolyára, a nevetésének hangjára. A szemére, amiből minden gondolatát ki tudom olvasni.

Felnevettem, ahogy ez eszembe jutott. Bármennyire is próbálja tagadni mit gondol épp, a szeme mindig elárulja. Hiányzik, minden percben körülötte járnak a gondolataim, ezt le sem tagadhatná. Ha arra gondolok, hogy láthatom, a gyomrom fura görcsbe rándul. Mi ez, ha nem szerelem?

Már az elején tudtam, hogy Ő különleges. A nekem való nő! De Kristen nálam jobbat érdemel. Én nem lehet neki elég jó.
Nem érdekel, mit akar. Fel kell hívnom. Most!
Elővettem a telefont és tárcsáztam. Nem vette fel. Még próbáltam háromszor, de semmi. Talán csak nem hallja és majd visszahív.

- Robert! Vége a szünetnek! – kopogtam be a lakókocsim ajtaján. Felvettem a szemüvegem és kiléptem a vakuk tüzébe.



*


Természetesen nem hívott vissza tegnap. Felhívjam, vagy ne… ezt is a kérdés!
A kanapén feküdtem a hotelszobában és egy Heinekent szürcsölgettem. Ez a kedvenc söröm. Kristen is ilyet szokott inni, azt mondja én szoktattam rá.

Elképzeltem, ahogy ott ül a velem szemben lévő fotelban és belekortyol a kezében tartott zöld üveges sörbe, és azt mondja vigyorogva:
- Úgy látom, nem csúszik a sör RPattz! Ma megint én iszlak az asztal alá. – nevetni kezdtem. Nevettem saját magamon. Már képzelődöm is.

Vajon tényleg kopogtak, vagy azt is csak elképzeltem? Odaslattyogtam az ajtóhoz és nagyon meglepődtem a szőke mosolygós lány látogatásán.
- Emilie, mi járatban? – kedvesen rámosolyogtam.
- Nem volt kedvem egyedül a szobámban kuksolni! Bejöhetek? – kérdezte és már mozdult is előre.
- Persze! – feleltem és arrébbálltam. Nem igazán vele szeretném tölteni az estémet, de legalább nem leszek egyedül. És talán nem is hallucinálok többet, legalábbis a mai estén. Leült a kanapéra, oda ahol az előbb feküdtem.
- Sört? – kérdeztem a hűtő előtt állva.
- Köszi! – bólintott. Kivettem magamnak is még egyet és leültem mellé a kanapéra.

El kezdett beszélni, és ahogy beszélt azon kaptam magam, hogy Kristennel hasonlítom össze. Azon gondolkodom, hogy neki miért nem olyan finomak a vonásai, mint Kristennek és miért nem olyan selymes és simogató a hangszíne, hogy akár örökre is el tudnám hallgatni. Mikor nevetni kezdett megállapítottam azt is, hogy még csak a közelében sincs Kristen csilingelő nevetésének. Se annak, mikor szívből nevet, se annak, mikor erőltetetten, vagy kínosan, egyik sem Kristen nevetése. De hát, hogy is lenne az, mikor Ő nem Kristen. És ez az, ami engem nagyon zavart.

Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem. Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha Kristen csinálná ezt. Emilievel ültem itt, de én Kristent akartam a helyébe.

Ahogy bekúszott az agyamba csodaszép arca, azonnal bűntudat árasztott el. Képtelen vagyok ezt tenni vele. Hiába nyitott kapcsolat és hiába vagyunk most fasírtban, én nem tudok mással lenni. Nem is akarok, csak vele.

- Nekem ez nem megy! – toltam el Emiliet magamtól. Zavartan a szembe nézett és gyorsan hátrébb kúszott.
- Sajnálom, én…én nem tudom miért csináltam ezt! – kezdett mentegetőzni. Gondolatban vállon veregettem magam, amiért ilyen tapintatlan bunkó vagyok. Szegény lány, pedig Ő nem tehet róla, hogy egy szerencsétlen idióta vagyok.
- Nem tettél semmi rosszat! Én vagyok a hülye, én sajnálom. – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen látnom a sajnálatot a szemében.
- Miatta van igaz? – kérdezte hirtelen. Meglepetten felpillantottam rá, és értetlen fejet vágtam. – Kristen miatt utasítasz vissza, igaz? – meglepődtem ezen a nyílt kérdésén, nem is tudtam válaszolni csak fél perc után.

- Én csak nem akarok olyasmit tenni, amit később megbánnék! – feleltem egyszerűen, figyelmen kívül hagyva a valódi kérdését.
- Ha nem miatta lenne, akkor nem lenne mit megbánnod! – folytatta és nem is tudja mennyire a lényegre tapintott. Vagy mégis?
- Talán igazad van, és miatta nem megy! Számít? – kérdeztem flegmán. Elmosolyodott.
- Nekem igen is számít. Így legalább tudom, hogy nem velem van a baj! – felnevetett. Szóval innen fúj a szél. Megsértettem az önérzetét.
- Nem veled semmi gond. A gond csak velem van! – sóhajtottam. Talán ha nem lenne Kristen, akár még történhetett is volna köztünk valami.

- Remélem Kristen tudja, milyen mázlija van veled. – erre én nevettem fel.
- Mázlija? Mégis miért lenne mázlija! – mondtam keserűen. Emillie a szemét forgatta, mintha valami alapvető dolgot nem értenék.
- Nem sok pasi tudott nekem ellenállni! – nevetett – Most komolyan. Látszik, rajtad mennyire komolyan veszed! – ahogy ezt mondta Ő is elkomolyodott.
- Nem is vagyunk együtt! – csúszott ki a számon.
- Ezt nem értem! – megrázta a fejét és várta a magyarázatom. Nem mintha tartoztam volna neki vele, de elkezdtem mesélni a dolgokat. Emilie pedig érdeklődve hallgatott. Néha kérdezett, ha valamit nem értett, de egyébként végig csöndben volt és én beszéltem. Ami fura, mert nem szoktam ennyit beszélni.

- Szóval maradtunk a nyitott kapcsolatnál! – értem a mondandóm végére. Emilie nagyot nyelt.
- És még azt hittem az én kapcsolataim bonyolultak! – nevetett.
- Ez tűnt az egyetlen biztos módnak, hogy magam mellett tartsam. – sóhajtottam.
- Ha neked ennyi elég! – felelte felhúzott szemöldökkel.
- Éppen ez a baj! – csattantam fel – Azt hittem elég lesz, de nem. Beleszerettem. – most először mondtam ki másnak, hogy szerelmes vagyok Kristenbe. Nem gondoltam, hogy éppen Emilienek fogom elmondani.
- Ezt mondtad neki? – kérdezte.
- Dehogy mondtam! – feleletem gyorsan.
- Talán jobb lenne, ha tudná! – mondta halkan Emilie.
- Azzal csak elüldözném és még ennyire sem lehetnék vele. – panaszkodtam.

- Honnan veszed ezt a marhaságot? Mi van, ha pont így rontod el a dolgokat. Mi van, ha Ő is szeret. Ti pedig itt szerencsétlenkedtek! – mondta Emilie idegesen.
- Kirsten olyan fajta, hogy közölné, ha akarnak valamit. – ráztam a fejem.
- Te tudod, nyilván jobban ismered. De ne feledd, hogy ez is egy eshetőség. – sóhajtotta.
- De Ő ezt akarja! – megrántottam a vállam és belekortyoltam a sörömbe.
- És mi van azzal, amit te akarsz? – folytatta az akadékoskodást.
- Krisztennek szüksége van rám, mint a barátjára. Nem lehetek olyan önző, hogy választásra kényszerítem. – feleltem.
- Azzal, hogy őszinte vagy még nem kényszeríted választásra. – úgy tűnik Emilie nem érti a probléma gyökerét.

- De pontosan azzal kényszeríteném arra. Ha elmondanám neki, amit érzek a fejébe venné, hogy meg kell szakítanunk az eddigi kapcsolatot – elfintorodtam a kapcsolat szónál, hiszen ez nem egy kapcsolat. -, mert azzal kínoz engem. Mondhatnék akármi, Ő döntene. Én pedig belepusztulnék, ha nem lehetnék vele. Inkább vele vagyok így, mint sehogy. – magyaráztam tovább a dolgokat.

Ezzel le is zártuk a témát, mert nem voltam hajlandó többet beszélni róla. Emilie meglepően értelmes lány, nem számítottam rá. Természetesen ez az én saram, mert nem vettem a fáradtságot, hogy megismerjem. Csak hallgattam az első benyomásra, ami mint a példa is mutatja, lehet téves.


*


Elég jól elvoltam már New Yorkban. A múlt héten este, Tomékkal kajáltunk.
Emilievel egyre jobban éreztem magam. Sokszor jött át este. Olyankor iszogattunk meg dumáltunk, néha kérte, hogy játsszak neki a gitáron.

Ma este is nálam van és a sörök megint csak fogynak és fogynak.
- Oké, muszáj pisilnem! – kicsit megingott, mikor felkelt a fotelból.
- Akkor ez volt az utolsó sör? – vigyorogtam. Mikor inni kezdtünk fogadtunk, hogy ki bír többet.
- Csak hiszed! Amint kiengedtem a felesleges folyadékot, új erővel vágok neki! – nevettem, ahogy kitámolygott a wc-be. Majdnem annyit bír inni, mint Kriszten. Sőt, lehet, hogy még le is kőrözi?

Már volt bennem, annyi ital, hogy felhívjam. A napokban is próbáltam, de soha nem értem el. De most felvette… Mi? Tényleg felvette?
- Haló? – szólt bele még egyszer.
- Kristen, én vagyok az Rob! – majdnem kiugrottam a nadrágomból, annyira örültem a hangjának.
- Tudom! – sóhajtotta.
- Ja, tényleg! – nevettem idiótán.
- Rob! Mi akarsz? – kérdezte türelmetlenül.

- Én… én csak beszélni veled! Hallani a hangod. Hiányzol Kristen, nagyon! – még én is meglepődtem, milyen drámai a hangom.
- Tényleg? – a hangja meglepett volt és kedves. Azonnal megragadtam az alkalmat.
- Igen, el sem hiszed mennyire! És nagyon bánom, amiket akkor mondtam, csak kiborultam, mert egy hülye vagyok. – csak úgy jött belőlem a szöveg.
- Jaj Rob, te is hiányzol nekem és….

- Rob! Hol találok törölközőt? – kiabált Emilie a fürdőszobából.
- A mosdó alatt van! – kiabáltam vissza. – Bocsi, mit is mondtál? – kérdeztem Krisetntől.
- Ki volt az? – a hangja már csöppet sem volt olyan kedves, mint egy perce.
- Emilie! Csak törölközőt kért! – mondtam.
- Emilie nálad van? – a hangja döbbent volt.
- Igen, iszogatunk és beszélgetünk. – sóhajtottam és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Értem! Nos, akkor további jó szórakozást! – mielőtt válaszolhattam volna, már lecsapta a telefont. Miért nem képes végig hallgatni. És miért baj, ha Emilie itt van? Értetlenül bámultam a telefonom, mikor Emilie kijött.

- Valami baj van? – kérdezte, valószínűleg látta rajtam.
- Kristennel beszéltem és mikor megtudta, hogy itt vagy lecsapta! – panaszkodtam. Emilie elvigyorodott és visszaült a fotelba.
- Majd megbékél! – elvette a sörét és belekortyolt. – A helyében én is féltékeny lennék! – vigyorgott. Féltékeny? Kristen féltékeny?

- Nem féltékeny csak… nem tudom. Csak kell neki valami, amiért balhézhat! – mondtam. Igen, ez lehet. Kristen szeret kiakadni.
- Ahogy gondolod! – mosolygott Emilie azzal a mindent tudó mosolyával. Ezt meg mire véljem?

The New York Palace Hotel:
http://i49.tinypic.com/2afx2js.jpg
Rob jobban szereti ezt a bejáratot:):
http://i50.tinypic.com/2jcy7fk.jpg
Lakosztálya:
http://i45.tinypic.com/vdetxc.jpg
http://i45.tinypic.com/x1n0cx.jpg