18. fejezet

Három és fél nap

Drága olvasók! Itt a megérdemelt 18. fejezet. Sikerült! Összegyűlt a 30 komment, sőt át is léptétek!! Köszönöm szépen! :) Nagyon boldoggá tettetek!
Remélem sikerül viszonoznom valamennyire ezzel a fejezettel! Amit a cím is mutatja, kicsit összesűrítettem a dolgokat, nem nagyon akartam már húzni az időt és két fejezetesre írni, ezt a pár napot! Hiszen a következő a Teen Choice Awards lesz, Rob szemszögéből, ahogy megszavaztátok! Gondoltam szeretnétek minél hamarabb olvasni.
Most nincs komment határ, de nagyon örülnék, ha írnátok sok véleményt, mert vannak kételyeim a résszel kapcsolatban!
Plusz extra sok kép a rész végén!:D
Puszi és remélem, élvezni fogjátok!:)

Csak mert Angyalkával mind a ketten erre gondoltunk!:) Katt!


Úgy surrantunk be a Hotel Cafe-ba, mint a tolvajok. Persze, nem loptunk semmit, de sosem lehet tudni, hogy azok az átkozott paparazzik, hol bukkannak fel.
A teljes biztonság kedvéért a hátsó ajtón mentünk be, ami a színpad hátsó részéhez vezetett.
Rob három mondatban elintézett egy telefont, mire nem sokkal később megjelent két mosolygós férfi. Rögtön tudtam, hogy megérkeztek, akikre vártunk. Olyan angol fejük volt.

Rob köszöntötte őket, nem kis hévvel futottak egymás mellkasának, majd röhögve összeölelkeztek. Kicsit furcsán néztem, de ez biztos valami Brit köszönési forma.
Mosolyogva visszasétált mellém és megfogta a kezem. Kicsit szégyenlősen a két fiúra néztem, akik vigyorogva és egymást oldalba bökdösve várták, mi lesz.

- Ez Marcus, ez meg Bobby! – intett feléjük flegmán. – Ő pedig a barátnőm, Kristen! – szerencséje, hogy ezt már harminckét fogas vigyorral mondta.
A két pasi vigyora még szélesebb lett, én pedig magamban ismételgettem a barátnő szót. Tetszett, nem kicsit. Főleg, Rob szájából volt jó hallani. Robnak egy elégedett mosoly terült el az arcán, majd finoman a fiúk felé lökött.

Bemutatkoztunk. Félelmem, hogy nem lesz oldott a hangulat, alaptalannak bizonyult. Ez már a második mondat során kiderült.
- Szóval igaz lenne? – Bobby játékosan karon vágta Robot.
- Bobby, nem nagyon hitt Robnak, mikor mondta, hogy együtt vagytok! – magyarázott Marcus az értetlen fejem láttán.
- Ja, mert nincs az a nő, aki ezt kibírná! – bökött Rob felé és komolyan folytatta. – Lehetetlen.
- Én egész jól bírom! – jegyeztem meg halkan. Erre Bobby hangosan felnevetett, szinte hahotázott. Rob viszont rám mosolygott.

- Mert még nem tudsz róla mindent! – kacsintott Robra. – De mi beavatunk, minden piszkos kis részletbe Pattinson életének! – Rob mosolya lehervadt.
- Inkább menj és szórakoztasd a közönséged! – Bobby hirtelen észbe kapott, hogy már a színpadon kéne lennie, így felrohant.

Én, Rob és Marcus leültünk a színpad mögötti VIP részbe, egy kényelmes U-alakú kanapéra. Semmi szükség most rajongókra, meg kíváncsi tekintetekre.
Marcus felajánlotta, hogy hoz nekünk némi piát, az alkohol szomjunk csillapítására.
- Nagyon gázok, mi? – fintorgott rám.
- Dehogy! Lazák, bírom őket! – ártatlanul megsimítottam a karját, mire hirtelen rám kapta a tekintetét. Vágytól izzott? Mi az isten, pedig nem is csináltam semmi kihívót. A francba, a francba… tudtam mi jön most! Mikor így néz, nem bírok magammal.

Közelebb kúsztam hozzá és megcsókoltam. A belső hang figyelmeztetett, hogy Marcus, mindjárt visszaér, de tojtam rá.
Rob az ölébe rántott. Kezemmel a hajában kezdtem turkálni, csókunk egyre vadabb és vadabb lett.
- Khm! – Marcus ott állt a kanapé mellett az italokkal. Arcom hasonlított egy jó érett paradicsomhoz, fasza. Rob csak nevetett. Megpróbáltam lemászni ellenállhatatlan Pattinson öléből, de keze nem mozdult a derekamról.

- Öhm, Rob?! – fejemmel a kezei felé intettem.
- Oh, bocsi! – elrántotta őket, így végre vissza tudtam helyezkedni mellé. Szépen bemutatkoztam Marcusnak. Elég ciki… elmegy piáért, aztán mire visszajön én már Rob ölében vagyok. Ügyes Kristen. De a hangulat zavartalan maradt, ugyan úgy beszélgettünk tovább.

Nem mertem többet hozzáérni, még a végén, ha akaratlanul is, de újra elindítom a lavinát.
Aztán nagy meglepetésemre, Rob keze a combomra simult és zavartalanul folytatta, amiről éppen beszélt.

Bobby a koncert végén, csatlakozott szerény kis társaságunkhoz. Onnantól kezdve volt ott minden… de főleg köcsög beszólások és egymás lejáratása. Úgy tűnik Bobby volt a keménymag, Marcus pedig a csendesebb művész típus. Nem tudtam eldönteni, nekem megy-e a cirkusz vagy mindig ilyenek. Bár elég profi szinten csinálták, így azt hiszem ez általános.

Az volt a fura, hogy annak ellenére, hogy így viselkedte, látszott rajtuk, tényleg legjobb barátok. Azt hiszem a leggyíkabb beszólás tulajdonosa címet ma Bobby kapja meg, a hozzám intézett kérdésével, aminek egyértelműen Rob porig alázása volt a célja. Persze csak baráti alapon.
- Én úgy hallottam, Rob nem egy álom az ágyban! Kristen? – majdnem megfulladtam a sörtől. Bobby csak elégedetten nevetett.
- Engem lehet, de Őt hagyd ki ebből! – Rob felháborodottan nézett a barátjára. Hmm, micsoda kis tigris…
- Nyugi! – mosolyogtam és a kezembe vettem combomon lévő kezét. – Nos Bobby, nem tudom kitől hallottad, de az egyértelműen nem volt tisztában Rob képességeivel ezen a téren… szeretnéd, hogy jobban kifejtsem? – magas labda volt, de nem eléggé. Rob szájtátva bámult rám, és a kérdés szülőatyja sem tudott mit mondani. Csak Marcus kuncogott és én vigyorogtam elégedetten.

Az este végén Robbal szó szerint elkommandóztunk a már előre megrendelt taxihoz. Egész este arra vártunk, hogy végre kettesben lehessünk és vakációzhassunk egyet az ágyikóban. Mire fél kettőre haza értünk, ledobáltam a ruháimat, bedőltem az ágyba és vártam, hogy Rob végezzen a zuhanyzással és én is mehessek. De a szemhéjaim egyre nehezebbek voltak és végül feladtam a harcot.

*

Rob még csendesen szuszogott, mikor felébredtem puha mellkasán. Halkan kimásztam mellőle és bepótoltam a tegnap elmaradt zuhanyt. Fel is öltöztem és vártam, hogy Rob felébredjen. Közben telefonált Mandy, aki valami nagyon fontosat szeretne mondani, amit nem lehet telefonon, de nem is várhat tovább. Így megígértem neki, hogy meglátogatom.

Rob délben felébredt, így már csak egy gyors búcsúra volt idő és rohantam is a kocsihoz, ami hazavisz.
Sajnos a paparazzik ma nagyon is észnél voltak. Ott sorakoztak a hotel előtt és elégedetten kattintgattak.

Nagyon jó, akinek van egy kis sütnivalója, annak lejön, hogy nem társasozni voltam Robnál. Úgyis úgy szeretnek a Rob és Kristen egy pár-e témán csámcsogni. Ráadásul már másodszorra kapnak rajta egy hotelben Robbal.

Otthon villám gyorsan lepakoltam és már száguldottam is Mandy felé. Bekopogtam és leesett az állam mikor ajtót nyitott.
A legjobb barátnőm terhes és én az ötödik hónapban tudom meg. Nem kicsit voltam megsértődve, hiszen minden héten telefonálunk. Erre is volt magyarázata. Telefonban nem akarta közölni, mert ez nem telefontéma. Ebben mondjuk igaza van. Mikor június elején meglátogattam, akkor lépett a 3.hónapba, de mondta, hogy akkor még senkinek sem szóltak Briannel.

Jut eszembe, a csávóját, aki most már a gyermeke apja is, még nem is láttam és egy ideig még nem is fogom, hiszen nemsokára megyek Vancouverbe. Esküvőt még nem tudják, mikor tartanak, laza család! Mikor megkérdezte, hogy lenék-e a pici keresztanyukája, tapsikolva ugrottam a nyakába és sikítoztam, hogy igen. A nemét még nem tudják, de én tudom, hogy lány lesz!

Este, mikor haza értem és közöltem otthon, hogy akkor megyek, anyám hisztizett egy sort, hogy egész nap nem voltam itthon és különben is blablabla.

Mikor közöltem a recepción, hogy Robert Pattinson kulcsát kérem, a nő végigmért és fintorogva oda adta. Szívesen kidekoráltam volna a képét, de helyette csak megköszöntem és megkértem, hogy küldjön fel a szobába egy pezsgőt. Ez még nem volt nekem elég…

A biztosítékot az ütötte ki nála, mikor vigyorogva megkérdeztem, hogy a szobához jár-e óvszer. Majd mikor köpni, nyelni nem tudott, úgy döntöttem, nem kínzom tovább… annyira. Így kedvesen közöltem vele, hogy sebaj, hoztam magammal és otthagytam.
Hiába Rob az enyém, egy kis recepció őrző bige, ne is álmodozzon róla.

A pezsgő megérkezett és gondoltam leszólok telefonon új házi kedvencemnek, csak megköszönni. De mégsem tettem… mi van veled Stew?

Aztán Rob is megérkezett, Marcus koncertjén volt. Én is mentem volna, de anya otthon tartott, így esélyem nem volt oda érni, max a végére, de annak nem sok értelmét láttam.
Körülbelül, mint a hurrikán söpört le a lábamról és döntött az agyba. Nagy nehezen még leállítottam, mert a pezsgőt is meg akartam inni.

- Pezsgő? – kérdezte meglepetten, mikor a hűtőhöz sétáltam és kivettem belőle az üveget.
- Baszki, nem ihatunk mindig sört! – méltatlankodtam és a kezébe nyomtam a poharat. – Ránk! – mosolyogtam és koccintottunk.

Elfogyott a pezsgő. Rob olyan sebességgel itt, mintha üldöznék! De már értem miért.
Miután az én torkomon is lecsúszott az utolsó korty, ismét hanyatt fekve, az ágyon találtam magam.
Rob elégedetten mászott fölém és kezdte meg a vetkőztetésemet. Miután már mind a kettőnkről lekerült az összes ruha, végre egész testét be tudtam járni ajkaimmal.

Levegő után kapkodva „szenvedtem” a kéjtől. Még mindig nem értem, Rob hogy képes ilyen érzelmeket kipréselni belőlem.
Szorítottam, csókoltam, ahol értem, miközben testünk egy ritmusra mozgott. Mintha attól félnék, hogy elmegy és elhagy. Furcsa volt, nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak ezt éreztem.
Zihálva dőltünk vissza a lepedőre, és mint mostanában mindig, már megint Rob mellkasán nyomott el az álom!

*


Nem tudom mi van, de már megint én keltem korábban! Megszokott rituáléként siettem a fürdőbe, majd felöltöztem. Nikotin hiányom is jelentkezett, így felkaptam a Ray Bent-t és az erkélyre siettem.

Még jó, hogy vittem a telefonom, mert anyám már vagy húsz különböző hangnemben mondta az üzenetrögzítőmre, hogy jó lenne, ha végre haza húznék.
Felhívtam és az enyhe kifejezés, hogy nem volt túl boldog, mikor közöltem, nem tervezek ma haza menni! Sopánkodott vagy tíz percig, mert hétfőn elutazom, és szerinte nem töltök vele elég időt. Mikor végre leráztam, volt lehetőségem arra összpontosítani, ami jelenleg a legjobban izgatta a fantáziámat.

A jó édes anyjukat! Már megint ott kattintgatják a rohadt gépüket, ezeknek nincs családja? Idegesen vágtattam be az erkélyről, megfeledkezve arról, hogy Rob talán még alszik.
Szerencsére ébren volt.

- Mi a baj? – kérdezte álmos fejjel.
- Kint cigizek nyugodtan, erre látom, hogy a paparazzik már megint itt csöveznek! Ezek nem normálisak! Mi a büdös picsáért nem tudnak leszállni rólunk? Mi a faszom közük van hozzá, mit csinálok és kivel? – dühöngtem.

- Gyere ide! – kinyújtotta a karját, így oda mentem hozzá. – Nyugodj meg. Nem tudunk, mit tenni, szóval felesleges idegeskedni! – magához ölelt és gyengéden a hátamat simogatta.
- Hogy tudsz ilyen kibaszott nyugodt maradni? – egyszerűen nem értettem azt a birka természetét.

- Úgy sem tudnak semmit ránk bizonyítani! Azt tudják, hogy barátok vagyunk… miért ne lehetnénk együtt csak úgy? – igaza volt.
- Jah. És nem is fogom engedni, hogy valaha is olyan helyzetben lássanak minket, ami egyértelmű! Soha, nem fogunk nekik engedni… a magánéletünk tabu, rendben? – kétségbe voltam esve, de Rob simogatása és mosolya lenyugtatott.

- Rendben! Majd óvatosak leszünk! – a teljes relax csak akkor állt be nálam, mikor Rob óvatosan ajkát az enyémhez érintette. Hittem benne, ha ez a mi kis „titkunk” marad, minden rendben lesz!

- Akkor külön? – kérdezte az ajtóban.
- Ott találkozunk! – nyomtam még neki egy csókot, majd elindultam a taxihoz. Rob telefonon figyelmeztetett, hogy a paparazzik is ott vannak. És tényleg, a mélygarázsban a fotósok fogadtak! Mi lesz még itt?

Robék már a Palihouse hotel tetőterén vártak engem. Marcus mosolyogva megölelt és bemutatta a barátnőjét.
Robnak még csak egy csókot sem mertem adni, nehogy lefotózzák, pedig majd meg vesztem érte. És az a majdnem félig kigombolt ing… őrjítő.

Marcus és a barátnője épp egy kellemes emléküket mesélték el és a végén nevetve megcsókolták egymást. Azonnal Robra kaptam a tekintetem, aki már engem nézett. Ugyan azt a vágyakozást láttam a szemében. Tudtam, hogy Ő is arra vágyik a legjobba, hogy megcsókolhasson vagy megfoghassa a kezem.
A legtöbb, amit tehettem, hogy az asztal alatt lábamat a lábához nyomtam. Az asztal alatt csak nincsenek kamerák…

Az ebéd után visszamentünk a hotelba, természetesen külön. Én hamarabb oda értem és vártam Robot. A percek teltek, de még mindig nem érkezett meg. Kezdtem aggódni…
Mikor már egy órája vártam rá, elkezdtem hívogatni, de csak az üzenetrögzítője válaszolt.
Másfél óra után már kibaszott ideges voltam. A telefont szorongattam és másodpercenként hívtam, de semmi.

Egyszer csak nyílt az ajtó, mire idegesen felugrottam.
- Hol a francban voltál? És a telefonod? Van fogalmad róla, mennyire aggódtam? – soroltam a kéréseimet idegesen.

- Sajnálom, én csak… csak összetörtem a bérelt autót! – ereimben meghűlt a vér, ahogy a szavak eljutottak a tudatomig… nyugi Kristen, itt áll és látszólag semmi baja. A szemem előtt lepergett, hogyan sülhetett volna el a dolog. Nem bírtam megszólalni, csak megkövülve álltam ott. Az felfedezés, hogy komolyabb baja is eshetett volna, rosszabb volt mindennél. Valószínűleg, nagyon ijesztő látványt nyújtottam. – Kris, jól vagyok! – elmosolyodott és közelebb lépett hozzám.

Odarohantam és szorosan megöleltem, ott csókoltam, ahol értem.
- Biztos semmi bajod? Sehol egy karcolás… nem fáj semmid? – kérdezgettem aggódva és közben össze-vissza nyomkodtam a testét. – Orvos látott? Most azonnal elviszlek dokihoz…
- Hé-hé kicsim, nyugodj meg! Mondom, hogy semmi bajom! – lefogta a kezeimet és magához ölelt.

- Mond el mi volt! – kértem, nem is, inkább utasítottam. Elmosolyodott, a kanapéhoz vezetett és az ölébe ültetett.
- Mikor beszálltam a kocsiba a parkolóban, a fotósok ott voltak. Nagyon sokáig követtek, én meg próbáltam lerázni őket és nem vettem észre egy stop táblát. Így belementem abba, akinek elsőbbsége volt. Szerencsére a sofőr figyelt, meg én is fékeztem, így kisebb koccanással megúsztuk. Elintéztük a papírokat, elvitték a kocsit, amit majd ki kell fizetnem és vége. – megöleltem, de közben elöntött a méreg.

- Tetves paparazzik, nézd meg mit tettek! Ezeknél tényleg nincs határ… és ha valami komolyabb történik? – ha lehet most még jobban utáltam őket, ezeknek semmi sem szent.
- A lényeg, hogy nem történt semmi! – már megint nyugodt, én ezt nem hiszem el.
- De történhetett volna! – makacskodtam tovább. Felnevetett, úgy tűnik felfogta, hogy nincs értelme vitatkozni! Megsimította az arcomat és lágyan megcsókolt. Kicsit megnyugodtam, ahogy ajkaival az enyémet becézgette, ennél jobb idegnyugtató nem is volt számomra.

- Kicsit lepihenek a koncert előtt! – mondta.
- Rendben. – elballagott a szobába.
Olyan önző vagyok, arra nem is gondoltam, neki milyen lehet… mégiscsak vele történt. Utána mentem és befészkeltem magam mellé, talán jó neki, ha mellette vagyok. Nekem biztosan.
- Köszönöm. – suttogta és megpuszilta a fejem búbját. Még szorosabban öleltem és elnyomott az álom.


Rob ébresztett, hogy indulni kéne. Jól elaludtam, pedig nem is voltam fáradt.
Marcus koncertjét a háttérből néztük végig. Én folyamatosan Rob mellett voltam és valamilyen módon, mindig hozzá értem. Vagy ölelkezve figyeltük a koncertet, de volt, hogy csak a kezét vagy combját fogtam. Éreznem kellett, hogy mellettem van. Azt hiszem engem jobban megviselt a délutáni baleset.

A koncert végén a kijáratnál várakoztunk, hogy megérkezzen a kocsi. Persze belül, mert a rohadékok már megint fényképezőgéppel álltak kint. Nagy volt a kísértés, hogy a képébe nyomjam a gépet, de nem tehettem.
Vezényszóra futottunk ki az épületből és gyorsan bepattantunk a kocsiba.

A szoba a legbiztonságosabb hely számunkra, az már biztos. Ma este valahogy egyikünk sem erőltette a szex dolgot, csak csendben lefeküdtünk és egymást ölelve elaludtunk.

*

Olyan óvatlan voltam, hogy nem kapcsoltam ki a telefonom, így reggel tízkor anya ébresztett. Felöltöztem és kimentem egy cigire, majd vissza a szobába. Rob még szundikált, ezért úgy döntöttem, hagyom és csak egy levelet írok neki.

Hazamentem készülődni, a díjátadón találkozunk!
Szeretlek: Kristen

Otthon anyával beszélgettem egy kicsit, majd elindultam, hogy felkészítsenek az eseményre.
Viszonylag hamar emberi külsőt varázsoltak nekem és indulhattam is.
A kocsi leparkolt, eljött az ideje, hogy kiszálljak. Kicsit ideges voltam, de erőt vettem magamon és kimásztam a védett burokból.

Elindultam a Teen Choice Awards vörös szőnyege felé… várjunk csak ez fű! Mindegy. Aztán végre kiléptem a vakuk kereszttüzébe!



Rob és Kristen távoznak Bobby Long koncertjéről(aug.6.):
http://i48.tinypic.com/mslmh.jpg

Kristen hazamegy Rob hoteljéből(aug.7):
http://i49.tinypic.com/nz54hz.jpg

Kristen reggel dohányzik az erkélyen (aug.8):
http://i49.tinypic.com/qyu9l2.jpg

Kristen megérkezik az ebédre, a Palihouse hotelbe(aug.8.):
http://i50.tinypic.com/10h7zm1.jpg

Az ebéd Marcussal és a barátnőjével:
http://i46.tinypic.com/2qkiljm.jpg

Kristen és Rob távoznak Marcus Foster koncertjéről(aug.8):
http://i50.tinypic.com/k0n1bp.jpg

Kristen reggeli cigi(aug.9.):
http://i48.tinypic.com/2hgtoa0.jpg

17. fejezet

Újra együtt

Csajszik! Hoztam nektek az új részt! Nagyon-nagyon remélem, hogy sikerül megfelelni vele az elvárásoknak! :)
Elöljáróban csak annyit, hogy a romantikus brigád dörzsölgetheti a tenyerét, de a perverz kör tagjai is örülhetnek…:P
Angyalkánknak tegnap volt egy nagyon jó kis ötlete! Most én is alkalmazni fogom, csak kicsit másképp! Szóval azt terveztem, hogy az új részt hétfőn teszem fel… viszont, ha ehhez a részhez összegyűlik 30db, azaz harminc vélemény szombatig, akkor már szombaton olvashatjátok az új részt!
Mit gondoltok? Csak rajtatok múlik!:)
Puszillak titeket:
Lady


Az érzések elárasztottak. Még mielőtt bármit is szólhattunk volna, rávetettem magam. Még szerencse, hogy neki volt annyi lélekjelenléte, hogy betolt minket az ajtón és bevágta, mert rám nem lehetett számítani jelen pillanatban.

Egy pillanatra sem vettem el számat az övéről, sőt az ölébe ugrottam és éhes vadállatként ostromoltam tovább.
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás! – kuncogott, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a nyakam csókolgatását.

- Baszki, nagyon hiányoztál! – szorosan csimpaszkodtam belé, ha akarna sem szabadulhatna.
- Ez a nyolc nap, volt életem leghosszabb nyolc napja! Majd meg őrültem. – kezei lecsúsztak a derekamról, egészen a fenekemig.
Elmosolyodott és becsúsztatta a kezeit a rövidnadrág szára alá, és így tartott tovább a fenekemnél. Újra lefoglaltam ajkait. Legalább úgy viselkedtünk, mint, akik egy éve nem látták egymást.

- Hé hugi, ingyen pornó? Várj, hozom a kamerát! – ijedten oldalra kaptam a fejem, és a nappali ajtóban megpillantottam Cameron vigyorgó fejét. Nem tudom, mióta állhat ott, de ezért még kap. Rob zavartan kihúzta a kezét a nadrágom alól, és lassan letett.

- Azt hittem elmentél! – néztem újra a bátyámra.
- Igen, azt látom! – krákogott egyet. Megölöm!
- Rob, Cameront még nem ismered. Ő a másik bátyám, akinek elvileg most nem kéne itt lennie! – fintorogtam rá. Bemutatkoztak egymásnak. – És mi az a kezedben? Azt Robnak csináltam Te pofátlan éhenkórász! – förmedtem rá.

- Nyugi, csak kettőt ettem, még egy csomó van! – védekezően maga elé tartotta a kezét.
- Ajánlom is! Gyere. – húztam Robot a konyhába és lenyomtam egy székre.
- Te főztél nekem? – kérdezte meglepetten.
- Igen. A húsgolyó a kedvenced, nem? De ha nem kérsz, nem kell enni! – csak tudnám mi a rákért dolgoztam egész nap, ha ez nem eszik.

Már készültem visszatenni a fedőt a húsra, mikor elkapott hátulról. Persze, majdnem kiesett a kezemből a tető. Jó lenne, ha leszokna a folyamatos ijesztgetésemről.
Nem volt időm semmit mondani, mert felültetett a konyhapultra és megcsókolt. Nem tudom, mi váltotta ki belőle ezt, a hírtelen szenvedélyt, de örültem neki. Nem igazán késlekedett, egyik kezével benyúlt a pólóm alá, és a mellemet kezdte kényeztetni. Belenyögtem a csókba és még közelebb vontam magamhoz, lábaimmal bilincsként fonták körbe csípőjét.

- Oh, basszus. Öt perc alatt, kétszer kapom rajta a húgom, ez durva! – beoldalazott a konyhába és bedobta a tányért a mosogatóba. – Már itt sem vagyok, folytassátok csak! De nem lenne kényelmesebb a hálóban? – körbenéztem, hogy mit vághatnék a fejéhez. Csak a jénai volt elérhető távolságban, de azért anya kinyírna.

- Kifelé! – kiabáltam. Röhögve ugyan, de végre kihúzta a seggét. – Talán igaza van és fel kéne mennünk! – motyogtam két csók között.
- Csak előbb had egyek a húsgolyóból. – otthagyott és visszaült a székre. Persze, majdnem lesetem a kurva pultról.

- Azt hittem nem kérsz! – néztem rá felvont szemöldökkel és leugrottam a konyhapultról.
- Dehogynem! A kedvencem, főleg, ahogy te csinálod. – nem ér, mindig ez a mosoly. Vajon, hogy csinálja?
- Csak azt hittem előbb felmennél és… tudod. – mi a fasz van velem? Én nem szoktam zavarba jönni. Erre is csak ez a majom képes. Ő tud csak zavarba hozni.

- Az csak a hálám jele volt, mert főztél nekem, ráadásul a kedvencemet! Meg egy kis ízelítő, hogy mi lesz a szobádban. – kacsintott.
Igazából azt sem bántam volna, ha kihagyjuk a kaját. Bár Rob olyan édesen ette, és közben folyton dicsérte, hogy milyen finom lett.
- Akkor most jöhet a torna? – érdeklődtem, mikor befejezte.

- Másra nem is vágyom! – megcsókoltam, majd megragadtam a karját és magam után húztam. Kulcsra zártam az ajtómat és újra édes csókban forrtunk össze.
Először csak az ajtónak támaszkodva kóstolgattuk egymás ajkait és közben igyekeztem megszabadítani minél több ruhadarabjától. Ő sem tétlenkedett. Miután leszedte a trikómat, azonnal végigcsókolta meztelen testemet.

Az ágy felé toltam, mialatt türelmetlenül szaggattam le a nadrágját és bokszerét. Az én falatnyi tangámat, művészi ügyességgel távolította el az útból. Már csak a pólója volt zavaró tényező, de ügyes Kristen azt is leráncigálta róla.

Teljesen meztelenül feküdtünk az ágyon, hosszú csókok és lágy simogatások közepette. Rob ölelő karjai, most olyan érzést nyújtottak, mintha valami selyem lenne testem körül. Beleborzongtam minden egyes érintésébe. Lassan megcirógatta az arcom, majd végigsimított minden egyes porcikámon és végül ezt az utat bejárta az ajkaival is. Öngyulladás közeli állapotban jártam, talán még a saját nevemet sem tudtam volna megmondani, ha valaki megkérdezi. De Rob nevét tökéletesen tudták formálni ajkaim, még ebben az eufórikus állapotban is. Zihálva kérte, hogy mondjam még, én meg bármit megtettem volna, csak ne hagyja abba, amit csinál. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki egyszer ekkor hatást gyakorol majd rám.

Óvatosan becézgette ajkaival a melleimet, halk sóhajaim ösztönözték a folytatásra. Nyelvével a mellbimbóm körül kőrözött, de a keze valahol egész máshol ügyködött, meg-megérintve azt a pontot, amitől halk sikoly hagyta el ajkaimat.

Az arcát visszahúztam a sajátomhoz, és egy érzéki csók kíséretében, fölé gördültem. Kezembe vettem férfiasságát, ami nekem legalább olyan élvezet volt, mint, amit az ő arca tükrözött.
Vágytól tüzelő szemeibe néztem és nem volt nehéz kitalálni mire vágyik most a legjobban. Én is arra vágytam. Elhelyezkedtem rajta és lassan mozogni kezdtem. Lehajoltam, hogy meztelen mellkasát csókolgassam. Ahol leheletem súrolta tökéletes felsőtestét, apró libabőrök jelentek meg.

Ahogy a nevem kimondta, az már maga felért egy orgazmussal. Kezei a csípőmre simultak, és gyorsabb mozgásra ösztönöztek. Egyre folyamatosabban és hangosabban nyögtem.
Hírtelen felemelkedett és óvatosan maga alá helyezett. Körmeimmel végigszántottam a hátán és hangosan felsikítottam, mikor gyorsabban kezdett mozogni.
Mikor a fülembe suttogott, azt hittem ott helyben elájulok.

- El sem tudom mondani, mennyit jelentesz nekem, Stew! – halk mormolásába beleborzongtam.
- Bárcsak tudnék erre valami értelmeset felelni! – ziháltam. Erre hangosan felnevetett, mintha az év poénját sütöttem volna el.
- Elég, hogy itt vagy és szeretsz. Ez minden, amire vágyom! – finoman beleharapott a fülcimpámba, ami csak olaj volt a tűzre.
- Szeretlek, jobban, mint gondolod! – nyögtem és megcsókoltam.

Furcsa érzés volt, hogy két hónapja még csak a legjobb barátom volt, most meg Ő jelent nekem mindent. Kicsit úgy érzem magam, mint Bella, Edwarddal kapcsolatban. Ha Ő nincs, akkor az életemnek sincs értelme.

Érdekes, hogy mikor még csak egy barát volt, már akkor is mennyire ragaszkodtam hozzá. Akkor is fontos része volt az életemnek. Lehet, hogy már akkor is többet éreztem? Lehet, hogy igazából, mindig is többet éreztem iránta, csak túl hülye voltam észrevenni?

Ezen majd később gondolkozom, most inkább élvezem, amit kapok. Mert nagyon is sokat kapok, vagy inkább mindjárt sokkot kapok? Az tuti, ha így fojtatja, holnapra nem lesz hangom. Már így is féltem, hogy kitörnek az üvegek. Nem hiszem, hogy valaha is lett volna rá példa, hogy ilyen hangosan nyögnék és sikítoznék.
Hol Robot szorítottam, hol a lepedőt…aztán éreztem, hogy Rob teste megremeg és egy utolsó kiáltás kíséretében, fejét a mellkasomra hajtja. Egy fél perc múlva már én is a nevét visítottam és követtem Őt. A gyönyör hullámokban öntött el.
Percekig nem bírtam megszólalni. Rob a hátára fordult, de egy percre sem engedett el. Fogott és magára húzott.

Felemeltem a fejem és belenéztem azokba a gyönyörű kék szemeibe. Elmosolyodott és eltűrte izzadságtól nedves hajamat az arcomból. Kezem az arcán játszott. Körberajzoltam a száját, mire megpuszilta a kezem, majd az orrán simítottam végig és végül a kedvenc részem következett. Beletúrtam a hajába és egy csókra húztam a fejét.

Mellkasára hajtottam a fejem és jól magamba szívtam bőrének az illatát. Imádtam ezt az illatot, kár, hogy nincs ilyen parfüm. Biztos sokan vennék. Na, azt már nem. Ezt csak én érezhetem, ez az illat az enyém, ahogy Rob is. Elmosolyodtam a gondolatra, Ő az enyém.

- Min mosolyogsz? – a hangja rekedt volt, akár az enyém. Azt hiszem jól leterheltük a hangszálainkat.
- Csak azon… azon, hogy… - érdeklődve figyelte küszködésemet. Mégis, hogy mondjam… olyan hülyén hangzik. – hogy az enyém vagy! – nyögtem ki végül.
- A tiéd! – mosolygott. – És Te az enyém vagy? – ezt most komolyan kérdezi?

- Hm, ezt még át kell gondolnom! – egy pillanatra leolvadt a mosolya. Jaj, ne. Csak nem elhiszi? – Hé, csak vicceltem, oké? Persze, hogy a tiéd vagyok! – hogy minden kételyét eloszlassam, egy szenvedélyes csókkal erősítettem meg szavaimat.
- Sose gondoltam, hogy egyszer a szobádban, jobban mondva az ágyadban kötök ki veled! – nevetett. Imádom, ahogy nevet.

- Az élet kifürkészhetetlen Mr.! – lemásztam róla, vagyis csak szerettem volna, de ijedten utánam kapott. – Nyugi! Csak megéheztem. Túl sok energiám felemésztetted! – egy féloldalas mosoly kúszott az arcára, valószínűleg elégedett volt magával.

Összeszedtük a ruháinkat, aztán a nikotin éhségünk erősebb volt, így először a teraszra mentünk és csak aztán a konyhába. A lépcső alján összefutottunk, az én kedvenc bátyuskámmal, aki nélkül az életem túl tökéletes lenne.

- Helló megint! Terveztek még valamit? – értetlenül bámultam rá. – Csak mert, ha folytatjátok, akkor beszerzek egy füldugót! Nem tudtam, hogy ilyen hangos vagy hugi. Egy robbanás sem tudta volna elnyomni a sikolyaidat! – nevetett. Éreztem, hogy az arcom színe megváltozik, és gondoltam jól elküldöm a picsába, ahogy szoktam, de eszembe jutott egy szenyább dolog.

- Szerezz egy barátnőt magadnak, és akkor nem csak az én sikolyaimat hallgathatod, bátyus! – nem tudott megszólalni. Vállon veregettem és otthagytam. Rob egy köhögésnek álcázott, kuncogással követett a konyhába.

Degeszre zabáltam magam, de annyira, hogy a lépcsőn alig bírtam felvonszolni magam. Azért, ahhoz volt még erőm, hogy vadásszak pár üveg Heinekent a hűtőből.
Kiültünk a teraszra és elfogyasztottuk a hideg nedűt, kb. fél-fél doboz cigi kíséretében. Valahogy ez a pár sör nem volt elég arra, hogy bebasszuk, csak fáradtak lettünk. Bár ma, nem is ez volt a cél.

Egyet értettünk abba, hogy most inkább ledobáljuk a ruháinkat és alszunk. Én, és a hülye ötleteim…

Ahogy kinyílt a szemem, rögtön eszembe jutott, mi maradt ki tegnap este. Reméltem, Robnak sem lesz ellenére az ébresztő. Megfordultam, de már az Ő szemei is nyitva voltak. Hiába Stew, nem lehet minden tökéletes!

- Jó reggelt! – közelebb kúsztam és hozzábújtam.
- Neked is! – felelte és már hajolt is, hogy megcsókoljon. Csak egy ártatlan kis csóknak indult…de hát mindig így kezdődik. Már csak arra eszméltem, hogy Robon fekszem és vagy öt perce el sem vettem a számat az övéről.
Felültem rajta, nem biztos, hogy rögtön erre vágyik.
- Reggeli? – mosolyogtam.

- Te pont jó leszel! – kezei végigszántották meztelen hátam, majd egy gyors mozdulattal felült Ő is, és megcsókolt. Tehát, nem csak Én vágyom rá már kora reggel. Megnyugtató.
Meztelen mellkasom az Övének nyomtam és nyelvünk vadul mozgott a másik szájában. Rob kezei lágyan simogatták a hátamat. Épp kezdtük volna átadni magunkat egymásnak, mikor olyan történt, amire legrosszabb rémálmaimban sem került sor!

- Kristen, ideje… oh, te jó Ég! – anyám megkövülve állt az ajtóban, pont, mint én Rob ölében. Még jó, hogy a takaró csípő alatt takart minket.
- Anya! – kiabáltam, mikor észbe kaptam.
- Igen, én… sajnálom! – dadogta – A konyhában leszek, ha…

- Anya! – sziszegtem újra, mire végre kiment. Az, hogy égett a fejem, enyhe kifejezés. És anya… nem lehet kellemes ilyen helyzetben találni a gyereked. Csodálom, hogy nem ájult el. De akkor is, nem hallott a kopogásról?
Lemásztam Robról, aki szintén nagyon zavarban volt. Elkezdtem keresni valami ruhát.


- Bassza meg, hogy nem tud kopogni! – cibáltam ki idegesen a kisgatyát az ágy alól. Hírtelen két erős kar fogott át.
- Nyugi! – suttogta a fülembe.
- Könnyű neked! Nem a téged kapott rajta az anyád, hogy épp szexelni készülsz a pasiddal! – morogtam és megpróbáltam elindulni, de nem engedett.
- Furcsa is lenne, ha rajtakapna a pasimmal! – nevetett. Valahogy nem volt kedvem röhögni a poénján.

- Rob, ez most…
- Tudom! Szóval a pasid vagyok? – kérdezte, azzal a tipikus Rob fejjel, mikor próbálja visszafojtani a mosolyt.
- Mond meg te! – felé fordultam és átkaroltam a nyakát.
- Akkor az vagyok! – végre elmosolyodott, amitől már a nevemet sem tudtam. Lehajolt és megcsókolt.
- Megyek, túlesem a beszélgetésen! – egy fintor kíséretében leballagtam az emeletről.

Anya a konyhában tevékenykedett. Gyerünk Stew, voltál már ennél rosszabb helyzetben is.
- Anya, én… – kezdtem.
- Jaj, Kristen! Úgy sajnálom, én nem tudtam, hogy Robert itt van. Miért nem zártad be az ajtót? Most biztos nagyon kellemetlenül érzi magát szegénykém. – az állam valahonnan a földről kellett összeszedni. Azért aggódik, hogy Robnak mennyire kellemetlen? Király, én meg azt hittem jön a fejmosás.

- Igen, kicsit zavarban van! – kapva kaptam az alkalmon.
- Gondolom, én is zavarban vagyok. Egy dolog tudni, hogy felnőttél és … - kicsit elakadt, kereste a szavakat. Úgy tettem, mint aki nem tudja, mit akar mondani, közben meg jót nevettem magamban, ahogy néztem a kínlódását. Gonosz vagy, Kristen. – szóval, hogy csinálsz bizonyos dolgokat, de más szembesülni vele! – zavartan felnevetett.
- Jah. – ennyit bírtam felelni.

- Robert! Szervusz, kedvesem! – az ajtóra kaptam a tekintetem és megláttam azt a félistent. Anya oda rohant hozzá és megölelgette.
- Jó látni, Jules! – Rob tökéletesen kedves volt, mint mindig.
- Maradsz ebédre? – érdeklődött anya.
- Köszönöm nem. Igazából arra gondoltam, hogy Én hívnálak meg titeket ebédre, a hotelbe, ahol lakom! – mi van? Én nem vagyok elég? Anya, mi a francnak kell oda?
- Oh, ez nagyon kedves! Kristent elviszem az eredményekért, aztán oda megyünk! – csak kapkodtam a fejem köztük, miközben ők zavartalanul tisztázták a részleteket.

- Hozzál magaddal ruhát is holnapra! – mondta és közelebb húzott, mikor már az ajtóban álltunk.
- Minek? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Reméltem, hogy velem maradsz éjszakára. – gondolatban homlokon csaptam magam. Idióta Stew, miért vagy ilyen állat?

- Oké. – oké? Legyünk őszinték, ennél értelmesebb választ nem is vártam magamtól.
- Akkor nemsokára! – megcsókolt még egyszer, aztán kisétált az ajtón.
Teljes kábulatban mentem vissza a konyhába.
- Nagyon szeretem Robot! Örülök, hogy végre tisztáztátok az érzéseiteket! – mosolygott.
- Igen, én is! – úgy éreztem magam, mint aki tíz méterrel a föld fölött lebeg.

Összekészültem, hogy végre elindulhassunk az orvosi papírokért. Természetesen a fotósok lesben álltak és majdnem a hotelig követtek minket.
Az ebéd jó hangulatban telt. Valamiért Rob kedveli az anyámat. Anya meg egyszerűen oda van Robért.

- Ideje, indulni! – anya felkelt az asztaltól és várta, hogy én is kövessem. Rob aggódó tekintetétől majdnem elröhögtem magam.
- Én, azt hiszem maradnék! – a hajamat kezdtem tekergetni, nem tudtam anya, mit szól.
- Oh, rendben. Akkor taxival hazajössz? – kérdezte.
- Úgy értem, maradnék éjszakára is. – zavartan köhintettem egyet.
- Persze! – mosolygott. Megölelte Robot és lelépett. Ez könnyebben ment, mint hittem.
Robbal végre felmentünk a szobájába.

- Mit szólnál, ha elmennék egy koncertre este? – kérdezte, mikor mellém dőlt az ágyra.
- Milyen koncertre? – kérdeztem. Más terveim voltak estére, bár azt utána is lehet.
- Bobby fog koncertezni és meghívott, de ha nincs kedved, majd lemondom! – Bobby Long? Az egyik srác, a Londoni falkából? Mesélt már róla, meg a sok marhaságról, amiket együtt csináltak régen.

- Nem, menjünk! – nincs az a pénz, amiért kihagynám. Szeretném megismerni Rob barátait. Sam-et már ismerem, és ezzel Bobby is ki lesz pipálva.
- Egyébként Marcus is jön! – remek, még egy pipa.
- Várom, hogy megismerjem a barátaid! – elmosolyodott és megcsókolt.
- Ők is türelmetlenek. – a kaján vigyorát elnézve, valami azt súgta, hogy gyakran szóba kerülök. Ami nem zavar, sőt, örülök, ha Rob rólam beszél. Az csak jót jelenthet. Akkor ma este koncert, Rob barátaival.


Rob távozik Kristentől(aug.6.):
http://i45.tinypic.com/4ghe2e.jpg

Kristen elhagyja az orvosi rendelőt(aug.6.):
http://i45.tinypic.com/35l6o7n.jpg

Kristen és MamaStew(:P) a Chateau Marmont Hotelba igyekszik Robhoz(aug.6.):
http://i49.tinypic.com/yigbr.jpg

16. fejezet

Rob nélkül...

Lánykáim! Meghoztam a 16. fejezetet! Várom a véleményeteket!
Puszillak titeket!:)


Ébredés után egy ideig csak néztem, ahogy alszik. Úgy döntöttem rendelek valami reggelit, nem szeretném, ha üres gyomorral indulna vissza New York-ba. A telefonhoz igyekezve, jól kiröhögtem magam. Milyen aggodalmas lettem hirtelen. A telefon mellett volt valami étellap, amin reggeli ajánlat is volt. Hm, ez a kontinentális reggeli, egész jól hangzik. Rob úgyis szereti a felvágottakat.

- Jó reggelt. Szeretnék kérni egy kontinentális reggelit két személyre… nem, köszönöm… viszont lesz két kávé is… aha… mennyi idő körülbelül?... az jó…köszönöm! – letettem a telefont és visszanéztem a szobába. Gondoltam, amíg alszik, én elszívok egy cigit. Hupsz, nekem az összes cuccom az én szobámban van. Nem baj, megkeresem Rob cigijét.

Jól sejtettem, a nadrágja az ágy melletti kupacban volt. De a cigi nem volt benne. Mégis hol hagyhatta egy a rendetlen flótás? Viszont ha ki akarok menni az erkélyre nem ártana valamit magamra venni. Bár jó kis címlap lenne belőle.
A kupacból kihalásztam Rob tegnapi pólóját és magamra kaptam. Hm, ez az illat megőrjít.

Mikor abbahagytam a póló szaglászását, folytattam a cigi felkutató hadműveletemet.
A nappaliban sem találtam sehol. Az erkély!
Elkezdtem az erkély felé rohanni, de természetesen béna Stew nem hagyott cserben. Valamire ráléptem, ami még nem is lett volna baj, de a másik lábam már beleakadt előtte. Úgy támaszkodtam meg a kanapéban, hogy ne bukjak orra.

- Mi a fasz? – lenyúltam a lábamhoz, majd szemügyre vettem a veszélyes dolgot.
Picsába a rendetlen fajtájával. Fogtam és a kanapéra hajítottam a széthagyott bokszerét. Ahol kiesik a kezünkből, ott hagyjuk, igaz Pattinson? Jó, én sem vagyok a rend királynője, de azért nincsenek tangák a nappaliban. Mondjuk, ez talán anyának köszönhető. Mivel, akkor szép kis fulladásos halálom lenne, egy tangának és természetesen anya kezeinek köszönhetően.

Sérülésmentesen kijutottam az erkélyre és vigyorogva a Camel cigis doboz után nyúltam. Meggyújtottam és elégedetten szívtam bele az égő pálcikába. Már a harmadik slukknál jártam, mikor két kéz simult a derekam köré. Úgy megugrottam, hogy még a cigi is majdnem kiesett a kezemből.

- Jó reggelt tündérke. – suttogta a nyakamba, nem törődve azzal, hogy kurvára megijesztett. És mi ez a tündérkézés?
- Basszus, halálra rémítettél! – sopánkodtam.

- Sajnálom! – hírtelen maga felé fordított. Átkaroltam a nyakát és csókért sóvárogva közelítettem ajkai felé. Meg is kaptam, amit akartam. Nyelveink négy másodperccel később már régi ismerősként üdvözölték egymást. Én nem bántam volna, ha folytatjuk, de Rob véget vetett az idilli perceknek. – Már attól féltem leléptél, mikor nem találtalak sehol. De aztán megláttam, hogy itt szobrozol és meg kell hagyni jó áll neked a pólóm! – egyik keze elindult lefelé és már a fenekemen volt. Úgy tűnt, mint aki nagyon koncentrál. Megtalálta a póló alját, ami alig ért a fenekem alá.

- Igazán nem akarlak zavarni, de megkérdezhetem, mit csinálsz? – ráncoltam a homlokom, de nem zavartatta magát. Benyúlt a póló alá, és a fenekemet taperolta. Végül elégedetten elmosolyodott.
- Csak kíváncsi voltam, van-e rajtad bugyi. – közölte természetesen.
- Ha megkérdezed is válaszolok.– nem mintha, nem élveztem volna a kis akcióját.

- Az nem nyújt ilyen élményt!– elővette az ellenállhatatlan mosolyát, amit egy kacsintással párosított és finoman belemarkolt még egyet a fenekembe. Be kell látnom, igaza van.
Éppen megint megtaláltuk egymás ajkait, mikor kopogtattak.
- Szívd el! – a kezébe nyomtam a maradék cigit és bementem ajtót nyitni.

A srác nagy vigyorral a képén bejött és lepakolt az asztalra. Öt dolcsival gazdagabban, és egy még szélesebb vigyorral, elrebegett egy „további szép napot” féleséget, majd távozott.
Rob hunyorogva jött be a napsütésről, és mikor meglátta a terülj-terülj asztalkámat, mint egy éhes kutya vetette magát az ételre. Csak mosolyogva néztem, ahogy tömi magába a kaját, aztán én is nekiláttam.

- Menj zuhanyozni, addig én elkezdek összepakolni neked! – mondtam neki reggeli után.
- Nem gond? – kérdezte zavartan.
- Szívesen segítek! – elmosolyodott és megcsókolt, de csak röviden.

Azt sem tudtam hol kezdjem. Igaz, hogy csak négy napot volt ebben a szobában, de az nem akadályozta meg benne, hogy ahány ruhát levett, annyi felé dobja. Mintha atomtámadás lett volna.
Összeszedtem a nappaliból, a hálóból és mindet egy kupacba, az ágyra dobtam. Elkezdtem összehajtani őket, majd a zsákba nyomtam. Bepakoltam a telefontöltőjét meg az ipodját is, de a könyvet elől hagytam. Ő sem szeret repülni, így mindig kell valami, ami leköti.

Végre előkerült Mr. rendetlen is személyesen. A fürdőből még hozott ki pár ruhát, amit elkezdett belenyomni a táskába. Rossz volt nézni, így inkább kivettem a kezéből. Csak mosolyogva belenyomta a neszesszerét a csomagba.
- Kész! – becsatoltam a zsákot és felé fordultam.

- Köszönöm! – magához húzott és megcsókolt. Már éppen kezdtem volna belemelegedni, mikor megszólalt a telefonja. Sóhajtva engedtem el. – Igen?... Rendben, öt perc… köszi. – zsebre vágta a telefont és visszahúzott magához. – Indulnom kell! – ezt nem akartam hallani. Semmi búcsú szex?
Beletörődően bólintottam és elindultunk az ajtó elé. Kiléptünk a folyosóra, persze csak miután ellenőriztük, hogy üres.

Rob nyakába csimpaszkodtam és újra csókolni kezdtem.
- Hívj fel, ha oda értél és vigyázz magadra! Szeretlek! – furcsa volt ezt kimondani, annak az embernek, aki nemrég még a legjobb barátom volt. De ez volt az igazság, tényleg szerettem.
- Te is! Szeretlek, Stew! – mosolygott és magához húzott még egy csókra. Már épp teljesen elmerültem volna érzéki nyelvcsatánkban, mikor meghallottam valamit.

- Én mondtam, hogy itt lesz! – Jackson hangjára, úgy rebbentünk szét, mint akikbe a villám csapott. Lebuktunk. Ezt nem lehet kimagyarázni. Zavartan beletúrtam a hajamba és feléjük fordultam.
- Helló! – nyögtem egy idióta vigyor kíséretében. Robnak is csak ennyire futotta.

- Kristen, tudod mennyire aggódtam! Hívtalak a szobádban, a mobilodon és vertem az ajtódat, mint egy hülye! – zsörtölődött Ashley. – Javíts ki, ha tévedek, de tőled tegnap este, nem a szobád előtt búcsúztam el? – kérdezte homlokráncolva.
- De. Csak aztán… utána…. na, szóval érted! - hebegtem, mint, akit lopáson értek.

- Értjük! – közölte Jack egy mindentudó mosoly kíséretében.
- Nekem mennem kell! – szólalt meg Rob. Persze, itt hagy a szarban. Megölelte Ash-t és Jacksont is, majd elém állt.
- Már úgy is mindegy! – sóhajtottam. Ő meg, mint aki erre várt megcsókolt. Jó, nem csók volt, csak egy szájra puszi. Jackson vele ment, így Ő intézi a Jacksonos részt, nekem meg marad Ash. Vagyis a neheze. Megvártam, míg beszállnak a liftbe, aztán Ashley türelmetlenül a szoba felé lökdösött.

- Ezt nem tudod kimagyarázni! – mondta vidáman és lehuppant a kanapéra.
- Nem is akarom! – leültem vele szemben és megvontam a vállam.
- Ki vele Kris! – olyan izgatott volt, hogy tudtam, nem úszom meg a faggatást.
- Mit akarsz tudni? – hátradőltem és felkészültem a kérdésözönre.
- Mióta tart? – természetesen egyből feltette a legjobb kérdést.
- Már egy ideje megy köztünk a húza-vona, de igazából csak tegnap óta. - Ashnek tátva maradt a szája.

- Mit jelent a húza-vona? – érdeklődött meglepetten. Összefoglalva elmeséltem neki mindent az elejéről. Mindent, kezdve a szakításomtól Michaellel, a tegnap estéig bezárólag. – Örülök, hogy rájöttél az érzéseidre! Örülök nektek. – odaült mellém és megölelt.
- Köszönöm! De Ash, kérnék valamit! – motyogtam.
- Bármit! – mosolygott bíztatóan.

- Számítunk a diszkréciódra. Kérlek, ne beszélj rólunk senkinek, még a kollégáknak se! – azt hiszem látta, hogy ez fontos.
- Ez csak természetes, lakat a számon! Ez a ti dolgotok. – megnyugtatásként megfogta és megszorította a kezem.
Miután Ash elment, én visszamentem a szobámba és összekészültem. Rob pólója nálam maradt, és nem is tervezem neki visszaadni. Már pólótolvaj címet is magadénak tudhatod Stewart.

A forgatás csak délután kezdődött. Furcsa volt újra forgatni, főleg vasárnap. De muszáj volt, mert kimaradt három nap, így ha időben be akarjuk fejezni, kell forgatni ma is.
Dakota számított rá, hogy forgatás után, elmegyünk bulizni, de mondtam, hogy túl fáradt vagyok most hozzá.

Mikor haza értem, anya még ébren volt. Hiába sikerült nagyon halknak bennem, így is meghallott. Komolyan mondom, ennek a nőnek radar fülei vannak.
- Észrevétlenül szerettél volna felsurranni a szobádba? – és még gondolatolvasó is. Hihetetlen.
- Dehogy, csak gondoltam lepakolok, mielőtt bemegyek hozzád, a nappaliba! – mosolyogtam ártatlanul.
- Ott várlak! – visszatopogott a nappaliba, én meg magamban káromkodva felrohantam a szobámba.

- Gyorsan, mert hulla vagyok! – leültem a fotelba és vártam, hogy mehessek aludni.
- Talán keveset aludtál? – áhá, okos, de engem nem húz csőbe.
- Nem. Kifárasztott a forgatás. – ásítottam.
- Csak annyit akartam mondani, hogy holnap este tartjuk apád születésnapját. Vettél már neki ajándékot? – ez igen számonkérésnek hangzott.
- Igen, szombaton délután megvettem. – feleltem.

- Rendben. Aludj jól, kicsim. – odajött és homlokon puszilt.
- Te is anya. – a lépcsőn még együtt mentünk fel, aztán mindenki ment a saját szobájába. Tudtam, én, hogy csak azért volt még ébren, hogy engem faggathasson.

Másnap reggel korán mentem forgatni és szerencsére hamar végeztünk, így haza értem időben, apa születésnapjára. Ha nem így lett volna, anya képes és kirobbantja a harmadik világháborút. Mindenesetre a forgatást tuti leállíttatná.

- Megjöttem! – kiabáltam és becsaptam az ajtót.
- Megjött az én egyetlen drága kislányom? – hallottam a hangot a nappaliból, majd megjelent apám az ajtóban. – Gyere ide, már nagyon hiányoztál apucinak! – mosolygott és széttárta a karját.

- Apu! – a nyakába vetettem magam és össze-vissza puszilgattam. – Te is nekem! – hiába apával, mindig is ilyen volt a kapcsolatom. Neki én voltam az édes kicsi kislánya. Nyilván, mert nem tudta igazán a dolgaimat, mivel engem anya tartott szemmel. Neki, én voltam az ártatlanság megtestesítője, a mintagyerek. Fogalma sem volt, hogy egy alkoholistát nevelt.

Oké, ez azért túlzás.
Ezért is ijedtem meg annyira, mikor anya közölte, hogy apa is átveheti az irányítást, ha szeretném. Mert ha apa rájön, milyen dolgaim vannak, akkor máshogy bánna velem. Csak szeretetből, de a saját módszereivel kínozna, azok meg nem jók. Legalábbis a bátyáim nem voltak túl lelkesek tőle.

Kibontakoztam apai öleléséből és előhúztam az ajándékát.
- Boldog szülinapot apuci! – egy széles vigyorral, átnyújtottam neki az ajándékát. Kibontotta és azonnal óriási mosoly jelent meg az arcán.
- Kicsim, ez gyönyörű! Köszönöm szépen! – rögtön a karjára tette a méregdrága órát és büszkén vizsgálgatta. Telitalálat!

- Ez a legkevesebb! – motyogtam szerényen, majd újra apám ölelésébe bújtam.
- Áh, Kristen is megérkezett! Mehetünk enni! – anya szélesen leviharzott az emeletről és beterelt minket a konyhába.

- Apa még mindig, azt hiszi, hogy ártatlan kis bárány vagy, húgi? Nem hiába lettél színésznő! – nevetett Cameron és oldalba vágott.
- Fogd be! – förmedtem rá.
- Mi van, fáj az igazság? – nagyon élvezte, hogy szívat.
- Camerom, hagyd békén Krist! – szólt hátra apa.
Hiába, vannak előnyei, ha valaki apuci kedvence.
Elégedett vigyorral a képemen helyt foglaltam és kinyújtottam a nyelvem bátyámra, aki csak egy fintorral válaszolt.

Éppen nagyban ettük a levest, mikor megszólalt a telefonom. Kínosan elmosolyodtam és a zsebembe nyúltam. Ránéztem a kijelzőre, amin Rob neve villogott.
- Sajnálom. Majd visszahívom! – 3…2…
- Nyugodtan vedd fel, kislányom! – …1. Tudtam, én, hogy apára számíthatok.
- Szia! – köszöntem kedvesen.

- Szia. Mit csinál az én egyetlen kincsem? – ezekről a gáz becézésekről, mihamarabb le kell szoktatnom.
- Éppen apu szülinapját ünnepeljük és vacsorázunk! – mondtam és közben tovább kanalaztam a levest.
- Boldog születésnapot kívánok neki! Lesz torta is? – kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Igen. – nem értettem, ez miért fontos.
- Gondolom habos…- vajon részeg? – Eltehetnél belőle. – kuncogott, még mindig.
- Minek? – bármikor elmehetünk sütit enni, ha erre vágyik.

- Hmm, tejszínhab… a testeden… képzeld el, ahogy rákenem, és a végén lenyalom! – túl élénk volta a kép. Prüszkölve köptem ki a levest és, csak kis híja volt, hogy nem fulladtam meg. Mindenki megrettenve nézett rám az asztalnál. Feltartottam a kezem, ezzel jeleztem, hogy jól vagyok. – Kristen? – jött az aggódó hang a telefonból.

- Majd… majd visszahívlak később! – krákogtam és kinyomtam a telefont. – Csak Nikki volt és… és… inkább hagyjuk! – dadogtam.
- Persze, Nikki! – kuncogott Cameron.
- Cameron! – szólt rá apa.

- Egyébként üdvözöl és Boldog szülinapot kíván! – mentettem a menthetőt.
- Ha beszélsz vele, add át neki üdvözletemet! – hál Istennek bevette. Még, jó, hogy apa minden szavamat elhiszi. Anyának már kételkedőbb feje volt, de annyira nem érdekelte, hogy szóljon is valamit. Én meg leszartam, hogy ki mit gondol, apa hisz nekem és ez a lényeg.

A Hawaii-nak hamar vége szakadt, mert apa 31.-én újra elutazott, pont, mikor végeztünk a Runaways forgatásával. Nagy stábpartival ünnepeltünk aznap este. Ekkor örültem, hogy apa már nincs itthon, mert hamar lehullott volna a jó kislány imidzsem, ha meglát részegen hazatántorogni.

Vészesen közeledett Rob hazatérésének a napja. Mikor a bátyámmal elmentünk a kötelező orvosi vizsgálatra 4.-én, már a paparazzik ellenére sem tudtam letörölni a vigyort a képemről. Boldogságban úsztam, hogy Rob holnaptól végre megint levem lesz.

Délelőtt húsgolyót készítettem Robnak, ez volt a kedvence. Amíg csak barátok voltunk, folyton ezért könyörgött. Tudtam, hogy csak késő délután jön, de azért lezuhanyoztam. Nagyon meleg volt, így előkerestem egy rövidnadrágot, amire ha azt mondják bugyi, azt is elhiszem. Mellé egy fehér trikót vettem. Gondoltam, majd később átöltözöm.

Anya már kora délelőtt elment meglátogatni egy barátnőjét és azt mondta, csak holnap reggel jön haza. A testvéreim sem voltak itthon, ők sem tudtak szórakoztatni. A lusta énem arra bíztatott, aludjak egy kicsit.

Már éppen bebújtam volna az ágyikómba, mikor csöngettek. Az idegroham kerülgetett, nem vártam senkit és nem is voltam kíváncsi senkire. Egyedül Robra, de még csak négy óra volt, és Ő azt mondta hat előtt, nem tud jönni.

Káromkodva, leviharzottam a lépcsőn és azon törtem a fejem, miként küldjem el a picsába, aki zargatni mer.

Feltéptem az ajtót, és mikor megláttam ki áll ott, majdnem elájultam…



Kristen az orvos után(augusztus 4.):
http://i49.tinypic.com/23k99og.jpg

Rob megérkezik New York-ból(augusztus4.)
http://i47.tinypic.com/2whfea8.jpg

Kristen nacija:D:
http://i46.tinypic.com/2qktg1y.jpg

15. fejezet

Fő az őszinteség

Lánykáim!! Remélem, elnyeri tetszéseteket az új rész! Szerintem kicsit nyálas lett… szóval a romantika fanok most örülhetnek!XD Jaj, nagyon izgulok, hogy tetsszen nektek!
Írjatok, mit gondoltok!!
Puszi nektek!


- Mit csinálsz itt? – kérdezte meglepetten és kicsit hűvösen. Ezek szerint még élénken él benne az esti hisztim.
- Azt hittem átjössz! – közöltem csalódottan és közelebb léptem. Erre már Ő is felállt a kanapéról és felém sétált.
- Azt hittem nem akarod! – még mindig hűvös volt. Egyre rosszabbul éreztem magam, nem vagyok egy síró pityogó, de most esküszöm a sírógörcs kerülgetett. Ez a hűvösség… Úgy éreztem mindent elrontottam, hogy mindennek vége.

- Mindig akarom, hogy át gyere! – suttogtam magam elé. Ekkor már olyan közel volt, hogy mikor felnéztem rá, majdnem a mellkasába ütközött a fejem.
Nem késlekedtem tovább, megcsókoltam. Nem érdekelt, ha ellök és semmi. Csak szükségem volt rá, jobban, mint bármire. Hogy nem fogtam fel eddig, hogy szeretem? Mert így van, teljesen beleszerettem ebbe a kreténbe.

Neki viszont elég a szex. Több mint elég. Erről akkor is megbizonyosodtam, mikor a falhoz nyomott és még követelőzőbbé vált a csókja. Tényleg csak erre vagyok jó? Egyre inkább hatalmába kerített az érzés és nem bírtam tovább, éreztem, hogy a könnyek mindjárt kibuggyannak a szememből.
Rob is észrevehetett valamit, mert abbahagyta a csókot és elhúzódott, hogy az arcomra nézzen.
- Minden rendben? – kérdezte egy pillanat múlva. Beharaptam az alsó ajkam és bólintottam. Éreztem, hogy mindjárt kitör belőlem a sírás, ezért hírtelen visszarántottam a fejét és szenvedélyesen megcsókoltam.

Ajkaival a nyakamra tévedt és ott kényeztetett. A jelen helyzetben ez volt a legrosszabb, amit tehetett. Ahogy ajkai elhagyták az enyémet, nem bírtam tovább tartani magam és legördült az első könnycsepp az arcomon.

Minél jobban próbáltam visszatartani, annál kevésbé sikerült. A kurva életbe, te örök vesztes, hülye liba. Utáltam magam a gyengeségem miatt. A testem is megrázkódott és Rob megint abba hagyta, amit csinált. Rám nézett és láttam, hogy megint kérdezni, akar, de a szája tátva maradt a döbbenettől.

- Kristen, Te… Te sírsz? – nem hiszem el, miért nem tudom abbahagyni?
- Nem! – nyögtem és ismét a szájára tapasztottam a sajátomat. Egy pillanat alatt tolta el az arcomat.
- De igen! Mi a baj, mi történt? – kérdezte és az egyik ujjával letörölte egy könnycseppet.
- Se… semmi. Gyerünk folytasd már, ezért vagyunk itt nem? Mire vársz? – megfogtam az egyik kezét és a fenekemre nyomtam.

- Tessék? – elhúzta a kezét és értetlen fejet vágott. Most mi van, nem akar több fal szexet?
- Ne kelljen már könyörögni! – ismét kitört belőlem a sírás, de úgy isten igazából és elkezdtem ráncigálni Robot, hogy folytassa.
- Hé, hé Kris! Ssss… gyere, gyere ide. – lefogta a kezem és magához szorított, engem meg rázott a sírás. Néhány perc múlva csitulni látszott a kitörésem és elég erőt éreztem magamban, hogy megszólaljak.

- Oké. Folytathatjuk! – közöltem és felé hajoltam, hogy megcsókoljam.
- Mi van? – elhúzódott. Az rohadt életbe, direkt kínoz?
- Mi, az hogy mi van? Nem ezt akarod? Megdugni és aztán elsétálni? Ez a nyitott kapcsolat, akkor hajrá. Itt vagyok… csináld! – hadartam és közben elkezdtem az övével babrálni.
Megragadta a két karomat és erősen a falhoz nyomott.

- Te azt hiszed, hogy nekem csak erre kellesz? Hogy Én csak dugni akarlak? Nem, ezt Te akarod! – azt hiszem soha nem beszélt még velem ilyen hangon. Nem kiabált, nem emelte fel a hangját, de a hangnem, amiben ezt a fejemhez vágta még annál is rosszabb volt.

A sírás megint erősebb volt nálam.
Ahogy Rob észrevette az arcomon legördülő könnycseppeket, az arcáról eltűnt az indulat. Gyengéd lett és magához ölelt. Arcomat a vállába temettem és a kezeimet szorosan kulcsoltam a nyaka köré. Most már biztos teljesen örültnek néz.

Hírtelen megéreztem, hogy a fenekemnél megemel és a lábaimat a csípője köré tekeri. Szép lassan a kanapéhoz sétált velem és leült rá. Még mindig sírtam, a pólója már teljesen vizes volt tőlem. Nem törődött vele, csak szorosan ölelt és a hátamat simogatta. Türelmesen várta, hogy csillapodjon a kitörés. Lassan elhalkultam. Felemeltem a fejem és ránéztem.

- Sajnálom. Pill… Pillanat és folytathatjuk. – szipogtam.
- Befejeznéd? Nem fogunk semmit folytatni! – közölte erényesen.
- De…
- Nincs de! Te félreértesz! Azt gondolod, hogy nekem csak arra kellesz! – eltűrte a hajamat a szememből, így végre láttam is valamit.

- Mert így van. – suttogtam.
- Nem! – vágta rá azonnal.
- De te mondtad a nyitott kapcsolatot és …és, akkor miért ? Miért csinálod ezt? Én nem értem.– sóhajtottam egy nagyot, mert éreztem, hogy megint a sírás kerülget.

- Mert szeretlek! – elkerekedtek a szemeim ennek a szónak a hallatán. Az nem lehet, biztos csak félrehallottam. Képzelődöm, mert ezt akarom hallani. – Szerelmes vagyok beléd, Kristen! Nem igaz, hogy nem tudtad! És ebbe az egész hülye nyitott kapcsolat dologba is csak azért mentem bele, mert így veled lehettem. Ez az egyetlen módja, hogy veled legyek. És inkább vagyok így veled, mint sehogy. – alig mertem hinni a fülemnek.
Tényleg azt mondta, hogy szerelmes belém? Akkor most tényleg szeret? Úgy, mint Én Őt?
Csak nézett rám. Úgy tűnt várja, hogy mondjak valamit.

- Te hülye vagy! – nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott.
- Hát, ez az! Ezért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ez lesz a válasz! Sosem gondoltam, hogy Te meg Én valaha is együtt lehetünk normálisan. – sóhajtotta csalódottan és elfordította a fejét.

- Nem, nem félreértesz! – megfogtam azt az ütődött képét és visszafordítottam magam felé, mielőtt kretén Rob teljesen átveszi az uralmat és nem tudom kiráncigálni az önostorozásból.– Úgy értem azért vagy hülye, mert ezt nem mondtad nekem! Mennyi idióta szerencsétlenkedéstől megkímélhettük volna magunkat, ha ezt tudom! – egy apró és bátortalan mosolyra húztam a szám.
- Tudom… Tudom, mert akkor bele sem mész a dologba, mert szeretsz a barátodként és nem akarsz bántani! – ez tényleg hülye. Tényleg gyógyszert kéne szednie.

- Még mindig nem értesz! – forgattam a szemem. – Szeretlek. És mielőtt kezdenéd nem… nem, mint a barátomat! Szerelmes vagyok beléd, Te hülye majom! – szólásra nyitotta a száját, de egy pillanat múlva megrázta a fejét.
- Kristen, ez nem jó vicc! – felelte gúnyosan.
- Mi? Te… Te azt hiszed viccelek? – meghökkenve ültem az ölében és bámultam rá, mint egy idióta.

- Ha szeretnél, nem mentél volna bele ebbe a hülye kapcsolatba! – közölte.
- Dehogynem! Mivel az elején is vonzódtam hozzád és tudtam, hogy akarlak, de az érzéseimmel akkor még nem voltam tisztában. De rájöttem, hogy belédzúgtam.– magyaráztam. Nagyon értetlen fejet vágott, de végül válaszolt.

- Tényleg szeretsz? – hitetlenkedett tovább. Azon gondolkoztam, hogy az előbb valami más nyelven mondtam-e, amit Ő nem beszél.
- Igen, ezt próbálom az értésedre adni! – elmosolyodott és megsimította az arcomat.
- Remélni sem mertem, hogy egyszer ezt mondod majd nekem! – elengedte az arcomat, de csak, hogy megfogja a kezem. – Szeretlek Stew! – mosolygott. – Istenem, milyen hülyék vagyunk! – nevetett.
- Azok! – helyeseltem.

Az arcom a sajátjához húzta és megcsókolt. Olyan más volt ez a csók. Vagy csak azért érzem, úgy, mert tudom, hogy szeret?
Kezem lassan a pólója aljára simult és elkezdtem feltűrni. Ekkor egy erős kéz a csuklómra tapadt. Megszakítottam érzéki játékunkat és hitetlenkedve bámultam Őt.
- Mi az? – pont annyira volt sötét, hogy azt azért láttam, hogy a szemét forgatja.
- Ma nincs szex! – mosolygott. A megdöbbenéstől alig bírtam megszólalni.

- Miért?
- Mert! – nevetett.
- A mert nem egy válasz! – makacskodtam. Sóhajtva rázta a fejét.
- Mert az előbb teljesen kivoltál, hogy Én csak ezt akarom, azért! – ennyi?
- De az más volt. Most már tudom, hogy szeretsz! Szeretjük egymást. Minek kell itt makacskodni? – megint csak sóhajtott.
- Nincs szex és kész! – úgy láttam komolyan gondolja.

- És meddig? Az esküvő után azért lefekszel velem? – kérdeztem gúnyosan. Elnevette magát. Örülök, hogy ilyen jól szórakozik. Nekem nem ilyen vicces a dolog.
Felállt a kanapéról és elindult, velem a kezében. – Hé, van nekem is lábam! – még mindig csak nevetett és esze ágában sem volt letenni. Hülye Robert Pattinson, akibe mellesleg beleestem, mint vak ló a gödörbe.

A szobába, leültetett az ágyra és valami után kutatni kezdett a táskájában.
- Tessék! – odadobott nekem egy pólót és várakozva nézett rám.
- Mi ez? – kérdeztem.
- Egy póló, Kristen! Vedd fel. Vagy ebben szeretnél aludni? – végignéztem magamon. Miért ne? Vagyis inkább semmiben, sőt nem is akarok aludni.
- Meztelenül szeretek aludni! – feltérdeltem az ágyon és egész a széléig kikúsztam. Oda, ahol Mr. „igen szexi” Pattinson állt. Kacéran végighúztam a mutató újam a felsőtestén. Úgy láttam labilis a dolgot illetően, így magara rántottam és eldőltünk az ágyon.

Végre! Örültem magamban, mikor levette a pólómat és a melltartóm csatjához nyúlt. Tudtam, Én, hogy nem fog neki menni a cölibátus.
Hírtelen fordult a kocka. Felült, magával húzva engem is és a fejemre húzta az azt átkozott pólót.

- Így ni! – mosolygott elégedetten. Miért, Istenem, miért teszed ezt velem? Azt hittem ez az Én estém lesz, erre meg kijátszott. Ráadásul nagyon csúnya módon. Úgy tűnik hoppon maradtam.
- Ahogy akarod! – fogtam magam, letéptem a gatyám, bemásztam a takaró alá és hátat fordítottam ennek a hamiskártyás Pattinsonnak. Néhány perc múlva éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem.

- Nem akarsz idebújni? – kérdezte mézes-mázos hangon.
- Nem! – szóltam hátra szigorúan.
- Na, ne legyél már ilyen Stew! – közelebb jött, mellkasa a hátamnak nyomódott és a kezével a combomat kezdet simogatni. Nehezen, de sikerült rávennem magam, hogy visszanyomjam a kezét az oldalára.

- Nincs tipi-tapi! – ha harc, hát legyen harc. Sóhajtva a hátára fordult.
- Szeretlek makacskám! – puff! Ezt neked félkegyelmű Stewart. Ilyen kretén vagy és mégis szeret. És ahogy mondta… olvadok tőle, mint fagyi a naptól. Akkor mit csinálok még mindig? Lassan megfordultam és a mellkasára húzódtam.
- Én is szeretlek! – motyogtam a mellkasába és Ő szorosan átölelt.


Arra ébredtem, hogy teljesen ki van száradva a torkom. Az órán hajnali kettő volt.
Kimásztam az ágyból és kivánszorogtam a nappaliba egy üveg vízért. Kibontottam és visszaindultam a szobába, de az ajtóban megálltam és onnan néztem az édesen szunyókáló Robot.

Holnap elmegy, és megint nem látom vagy tíz papig… nem Kristen, pihennie kell, nem lehetsz ilyen gonosz, önző dög! Különben is megmondta, ma nincs szex.
Úgy tűnik nem sikerült kialudni a Rob iránt érzett, már szinte fájdalmas vágyakozást. Kell nekem, most!

Újra az ágyban találtam magam és azt vettem észre, hogy a kezemet már nem én irányítom. Lassan simítottam végig a mellkasát, fel és le. Majd megcsókoltam a nyakát és a mellkasán is végigjártak ajkaim. Csak egy elégedett sóhaj hagyta el a száját, de nem ébredt fel.

Na, Pattinson, ha erre nem kelsz fel, akkor semmire. Becsúsztattam kezem az alsónadrágjába és az arcát kémlelve, lélegzetvisszafojtva vártam a hatást. Arra nincsenek szavak, rám milyen hatással volt ez az akció. Hiába, nincs miért szégyenkeznie, de ezt eddig is tudtam már.
Hírtelen kipattantak szemei és rám meredt. Beharapva az alsó ajkam, egy szégyenlős mosoly kúszott az arcomra.

- Látom, nem bírsz magaddal! – halványan elmosolyodott, de nekem ez éppen elég volt.
- Akarlak most! – felültem, lehúztam magamról a pólóját, amit rám erőltetett és a szoba legtávolabb lévő sarkába hajítottam. Meg sem vártam mit válaszol, fogtam magam és a csípőjére ültem. Lehajoltam hozzá egy lány csókra. – Ha akarod, meg sem kell mozdulnod! – mosolyogtam és újból megcsókoltam.

Nyelveink gyors ütemben mozogtak, már ettől a csóktól majdnem elájultam. Jobban vágytam rá, mint eddig bármikor.
Rob keze a csípőmre simult. Lassan elkezdte simogatni a hátamat és valahogy előre furakodott, a hasamhoz. Gyengéden végigsimított a melleimen és innen valahogy nem akart tovább haladni.
A nyakát vettem célba, tudtam, hogy azt nagyon szereti. Nyelvemmel apró köröket írtam le rajta és örömmel hallottam, az elégedett sóhaját.

Megmarkoltam a csuklóját és leszorítottam maga mellé a kezeit. Csak egy aggódó pillantást kaptam válaszul, de egy mosollyal azonnal megnyugtattam.
Ajkaimmal tovább haladtam a hasáig és nem is szándékoztam megállni. Az utamba álló alsónadrágját egy pillanat alatt leráncigáltam róla. Visszamásztam hozzá egy szenvedélyes csókra, majd ismét eltűntem, hogy örömet okozzak neki.

Először csak a kezemmel kényeztettem Őt, majd a nyelvem is beszállt az izgató játékba. Rob nyögései egyre sűrűbbek voltak. Eszerint gyorsítottam én is a tempón. Egy hangos kiáltás kíséretében, teste megfeszült és zihálva hullott vissza az ágyra.

Elégedett mosollyal helyezkedtem fölé újra, de egy heves csók kíséretében maga alá fordított. Úgy tűnik nem él a lehetőséggel, hogy akár mozdulatlanul is feküdhet.
De még mennyire nem. Pillanatok alatt lehúzta a tangámat és eltűnt a lábaim között.
Halk sikkantás hagyta el a számat, amint megéreztem nyelvét odalent. Kezével a combomat markolta, így próbálva egyhelyben tartani remegő testemet. A kezdetben még halk sikolyaim egyre csak erősödtek. Egyre inkább éreztem, hogy a külvilág megszűnik körülöttem, csak egy valamit éreztem, de azt nagyon.

Még akkor is kapkodtam a levegőt, mikor Rob vigyorogva jött a neki kijáró hálacsókért. Megragadtam a tarkóját és olyan hévvel csókoltam meg, hogy belenyögött. Nyelvemmel körberajzoltam ajkait, amitől csak még jobban beindult és megint a számra tapadt.

Sóvárogva fölfelé toltam a csípőmet, amire azonnal reagált és testünk ismét egybeforrt. Olyan hangosan nyögtem fel, hogy kicsit el is szégyelltem magam. Biztos egy nimfomán nőnek tart.. Végülis nem téved olyan nagyot. De ez csak azóta van, hogy először lefeküdtünk. Olyan élmény vele lenni, ami semmihez sem fogható.

Nem csak az én nyögéseim voltak hangosak, amit néha-néha elnyeltek csókjaink. Kezem végigsimította a hátán és belemarkoltam tökéletes hátsófelébe. Valahogy a feneke, mindig is vonzotta a kezem.
Nagy nehezen elértem, hogy fölé kerüljek. A mellkasán támaszkodva, mozgattam a csípőmet. Kezeivel, minden testrészemet feltérképezte, de már megint melleim ejtették foglyul, valahogy onnan nem volt képes tovább haladni.

Szorosan átfogtam a nyakát, mikor felült az ágyon. Először a melleim kényeztette szájával, aztán ajkaink ismét egymásra találtak és szenvedélyes játékba kezdtek.
Egyre gyorsabb ritmusban mozogtam, éreztem, hogy már nincs sok hátra a robbanásig. Leírhatatlan érzés volt így szeretkezni Robbal. Tudtam, hogy Ő is kimondhatatlanul élvezi és, hálát ad, azért mert olyan makacs és kitartó vagyok, hogy kierőszakoltam belőle az együttlétet. Azt is tudtam, hogy csak azért nem akarta, mert nekem szerette volna bizonyítani, hogy nem csak erre kellek.

Felemelő érzés volt, hogy tudtam szeret és én is szeretem Őt. Boldog voltam, el sem lehet mondani mennyire.
Nem tudom melyikünk volt hangosabb, mikor elértük a gyönyört. Talán az én sikításom, talán az Ő morgása. Nem is számít.

- Szeretlek! – zihálta a fülembe. Libabőrős lettem, ahogy ezt kimondta. Ez a szó koronázta meg számomra az egészet.
- Szeretlek! – suttogtam elakadó lélegzettel.

Még akkor is alig kaptunk levegőt, mikor visszadőlt az ágyra, magával húzva engem is. Hosszan csókoltuk még egymást, alig bírtam elszakadni édes ajkaitól. Szerettem minden porcikámmal, és már tudtam, hogy Ő is így érez.

14. fejezet

Zöldszemű szörny

Drága Robsten lányok! Nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog a 14. fejezet. Ez most egy olyan vegyes rész lett, mert van aki bonyodalmat szeret, van aki nyugalmat! (Nehéz veletek!:P) Ezért most mégis lesz egy kis bonyodalom. De hamarosan valami nagy változás fog bekövetkezni főszereplőink életében. Hogy jó, avagy rossz… az majd kiderül! :D
Mindig örülök, ha megosztjátok velem a véleményeteket, így most is várom a kommenteket!
Puszi



(Rob szemszöge)

Óriási fényre ébredtem reggel. Hát persze, elfelejtettem behúzni a függöny. Tegnap este még ahhoz sem volt kedvem, mikor feljöttem aludni. Igazából tegnap reggel óta semmihez sincs kedvem.
Nagyon zavarta a szemem a napsütés, és mikor átfordultam a másik oldalamra hatalmas meglepetés ért. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam azt a gyönyörűséget magam mellett.

Aztán összezavarodtam. Hogy kerül ide? Tegnap este tuti nem jött fel velem, ott sem volt a bárban. De akkor hogy lehet? Lehet, hogy csak álmodom és nincs is itt?
Végignéztem karcsú testén, amit alig takart a lepedő, így pontosan láttam, hogy meztelen. Arra tuti emlékeznék, ha történt volna valami.

Közelebb kúsztam hozzá és az arcát kezdtem simogatni, de nem ébredt fel.
Mutatóujjam lassan végighúztam tökéletes és meztelen hátán. Ez hatásos volt. Pislogva nyitotta ki a szemét és mikor meglátott kicsit ijedt képet vágott. Rögtön rosszabbnál rosszabb gondolatok kúsztak a fejembe.

Zavartan magára húzta a takarót és elmosolyodott. Akkor mégsem lehet baj.
- Szia! – suttogta álmosan.
- Szia! – feleltem és visszahúztam a még mindig hátán tartott kezem. Bár nagyon nehezemre esett, a bőre, mint a selyem és mágnesként vonzotta a kezem. – Kristen, emlékeznem kéne hogy kerülsz ide? – kérdeztem zavartan. Felnevetett, azt hiszem értette a kacifántos eszmefuttatásom.

- Beszélni szerettem volna Veled, de mikor ide értem már aludtál. Így reméltem, hogy nem haragszol meg, ha befekszem melléd. – finoman megsimította a kézfejem, de gyorsan el is húzta a kezét. Bár ne tette volna.
- Nem haragszom, de csak mert meztelen vagy! – viccelődtem és végignéztem rajta.
- Van rajtam bugyi! – közölte örömmel, mintha most megfogott volna.

- Ezen segíthetünk! – és a kezem már a takaró alatt volt.
- Hülye! – kihúzta a feje alól a párnát és az én fejemhez vágta hozzá.
- Beszélni akartál velem! – elvettem a párnát és visszanyomtam a feje alá. Gyönyörű zöld szemébe aggodalom költözött. Beharapta az alsó ajkát és úgy tűnt, mint aki hezitál. Aztán nagy levegőt vett és belekezdett.

- Bocsánatot kérek a múltkoriért, mert rémesen viselkedtem és megbántottalak. – mondta bűnbánóan. De nem tehetett róla, csak egy hülye félreértés volt. Nem akartam, hogy rágja magát és Én egyébként sem tudok rá haragudni.
- Nem kell …- Kristen a számra tette a mutatóujját, lehetetlenné téve, hogy folytassam.
- Had mondjam végig. – bólintással jeleztem, hogy rendben, így elvette az ujját. – Tudom, hogy semmi nem történt Emilie és közted és sajnálom, hogy egyáltalán ilyesmit feltételeztem. Megbocsájtasz nekem? – kérdezte ártatlan tekintettel.

- Sosem haragudtam rád! Csak magamra, hogy mindent elcseszek. – feleltem.
- Nem is te lennél, ha nem magadat hibáztatnád! – sóhajtott. Elnevettem magam, mert megint igaza volt. Nagyon jól ismert engem.
- Mitől gondoltad meg magad? – kérdeztem. Egy pillanatra megint elgondolkodott, talán, hogy válaszoljon-e.

- Egy ismerős térített jobb belátásra. – megköszörülte a torkát és beletúrta a hajába. Úgy látom, nem szívesen beszél róla. Végülis nem is számít, a lényeg, hogy itt van.
- Akárki is volt az, tartozom neki! – nevettem. Hírtelen elsötétült a tekintete, nem értettem mi történt. Talán valami rosszat mondtam? De mivel?

- Nem kell neki meghálálni! – közölte gúnyosan, de a végén elmosolyodott.
- Esetleg ma hajlandó vagy velem reggelizni? – kérdeztem és kimásztam az ágyból.
- Reméltem, hogy megkérdezed! – felült az ágyban és nagyon sajnáltam, hogy a takarót magára tekerte. Undorító vagy Robert. A telefonhoz siettem és tárcsáztam az éttermet.

- Jó reggel, szeretnék reggelit rendelni!... Igen… Lesz két adag szalonnás tojásrántotta és kérünk hozzá salátát is… Az remek… Kérnék még két kávét, mind a kettőt tejjel. Az egyiket egy, a másikat két cukorral… Ja és palacsintát is áfonyaöntettel…igen, köszönöm! – nem kellett megkérdeznem Krist, hogy mit kér. Pontosan tudtam, hogy mit szeret reggelizni és azt is, hogy issza a kávét.

Letettem a telefont és oda fordultam hozzá. Mosolyogva figyelt engem.
- Mi az? – érdeklődtem zavartan.
- Imádom, hogy nem is kell mondanom, mit szeretnék, mert úgyis tudod! – egy olyan angyali mosolyt küldött felém, amitől konkrétan megszédültem.
Leültem mellé az ágyra és egy perc hezitálás után, ajkaimat az övéihez érintettem. Megfeszült, így elhúzódtam és azonnal mentegetőzésbe kezdtem, nehogy elrontsak mindent.
- Bocsi, Én csak nem bírtam megállni, hogy megtegyem. – lehajtottam a fejem, de Kristen nem engedte, tudta, hogy most jön az önostorozás ala Robert Pattinson.

- El se kezd! – kezdte és elengedte az államat - Tudod, sokat gondolkodtam mostanában és reméltem, hogy ha csak egy napra is, de újra RPattz és KStew tudunk lenni. Csak egy kicsit megint legjobb barátok! Gondolod, menne még? - kezébe fogta az én kezemet és kérdően nézett rám. Ő az egyetlen dolog, amit az életben akarok, és nem kaphatom meg. Mindennél fontosabb nekem, így amit, szeretne az lesz! Legalább ennyit tudok neki adni.
- Bármi, amit szeretnél KStew! – rámosolyogtam és homlokon pusziltam.

- Köszönöm! – suttogta. Az idilli, ugyan akkor szigorúan baráti pillanatot a szobaszerviz zavarta meg. Míg Én ajtót nyitottam, addig Kristen összeszedte a ruháit és a fürdőbe vonult. Nagy sajnálatomra nyakig betekerve a takaróval.

A reggeli valóban baráti hangulatban telt, pont mint régen. Kristen bevágta az Ő részét a rántottából és a palacsintából is. Miután mondtam neki, hogy az összes palacsintát neki rendeltem, egy „Hála Istennek” kíséretében azt is eltüntette a tányérról. El is felejtettem mennyit bír enni, és mégis tökéletes az alakja. A végén, pedig egy nagy böfögéssel koronázta meg a reggelit. Aztán szégyenlősen bocsánatot kért. Pedig engem nem zavart. Soha nem szerettem, ha egy nő nem magát adja és felszínes. Kristen nem volt ilyen, és ez volt az egyik dolog, amit imádtam benne, azon kívül, hogy gyönyörű, kedves és vicces. Nekem Ő volt a tökéletes nő.

Az erkélyen folytatódott a délelőtt, a kávénk és a cigink kíséretében.
- Mit szólnál, ha megnéznénk egy filmet? Aztán este a többiek elmennek valami bárba, esetleg velük tarthatnánk, nem? – kérdezte és beleivott a kávéba.
- Üm, az jó lenne. Csak megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele délután. De, ha szeretnéd lemondom! – mondj igent, kérlek!

- Nem, dehogy! Menj csak. Ideje lesz felbukkanom otthon. Anya szerintem úgyis azon töri a fejét, hogy tizenkilenc évesen nem késő-e még leányiskolába adnia! – mosolygott. Igen, ismertem Julest. Legalább olyan makacs, mint Kris. Elég hasonló a természetük, de ezt sosem mertem mondani Krisnek, mert a végén keresztben lenyelne. Tudtam, hogy imádja a lányát, de ugyan akkor nagyon is aggódik érte, amivel pedig Kristent kiborítja.

- Igaz. – bólintottam rá. - De este már megyek! – mondtam gyorsan.
- Helyes. És kivel találkozol? – érdeklődött két slukk közt.
- Meséltem már neked Camilla Belle-ről, ugye? - bólintott – Vele. Rég láttam már és tegnap felhívott, hogy ráérek-e ma. – Kristen nagyot nyelt, a programom hallatán.
- Oké. – nyögte és ismét a poharat emelte a szájához. Úgy tűnt zavarja, hogy Camillával találkozom. Ilyenkor mindig megszólalt bennem a kisördög és kicsit örültem, hogy talán féltékeny. Persze, miután logikusan átgondoltam rájöttem, hogy nem. De ha csak picit is, jó volt ezt képzelni.

Gyorsan délután lett, bár ha Vele vagyok, mindig repül az idő.
- Akkor este a bárban. Kiveszek estére Én is egy szobát itt, ahogy a többiek. Ha van, kedved átjöhetnél este. – kacéran elmosolyodott és a nyakam köré kulcsolta a kezét. Átfogtam vékony derekát és elmosolyodtam.
- Este már nem leszünk csak RPattz és KStew? – kérdeztem nevetve.

- Persze, ha Te inkább…
- Nem! Inkább átmennék! – győzelemittasan bólintott egyet és adott egy szájra puszit. Majd nevetve otthagyott. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne rántsam vissza és csókoljam addig, még nem könyörög levegőért.
Sóhajtva becsaptam az ajtót és elkészültem a találkozóra.

Taxival mentem Camilla házához és csodálkoztam, hogy egyetlen pióca fotós sem követett. Ritka napok egyike…
Camilla azonnal a nyakamba ugrott, mikor kopogtam. Beterelt a konyhába, lenyomott egy székre és azonnal elém rakott egy tányért is.
- Mi a menü, anyu? – kérdeztem nevetve.
- Nem kell a pimasz beszólás! Tudom, hogy ezer éve nem ettél rendes házi kosztot! - közölte felhúzott orral és már szedte is a tányérba a zöldbors mártásos bélszínt és a hozzá készített balzsamecetes salátát. Majd Ő is helyet foglalt velem szemben és nekiláttunk az evésnek.

- Milyen? – érdeklődött, mikor már a felét megettem.
- Nagyon jó! – mondtam elismerően. Tényleg nagyon ízlett és igaza is volt, rég ettem házi kosztot. – A barátod örülhet, ha mindig ilyen kaját kap! Tényleg hol van most? – eszembe jutott, hogy hol lehet.
- Már nem a barátom! – vállat vont és bekapott még egy falat húst.
- Mi? Mi történt? – kérdeztem meghökkenve. Néhány hete még halálosan szerelmes volt.

- Szakítottam vele! Nem működött már és elegem is volt belőle. – sorolta a végzetes problémákat.
- Sajnálom! – úgy tűnt, mit aki nem szívesen beszél róla, ezért nem akartam zaklatni vele.
- Én nem! – mosolyodott el. Kemény a csaj, azt meg kell hagyni. – És veled mi van? Egyre több helyen olvasom azt a pletykát, hogy Te és a szereplőtársad Kristen együtt vagytok! Őrület ez a sok kitaláció, mi? – rázta a fejét és közben összeszedte a tányérokat.
- Aha. – nyögtem halkan. Éppen a tányérokat rakta a mosogatóba, mikor nagy csörömpölést hallottam. Odafordultam és Camilla is épp akkor fordult hátra.

- Köztetek tényleg van valami! Nem is csak kitaláció, igaz? – kérdezte megütközve.
- Azért az túlzás! – mosolyogtam kínosan. Leült velem szemben és az asztalra csapott.
- Mesélj! – parancsolta, Én meg mint egy jól nevelt öleb elmeséltem neki mindent. – Ezt nem hiszem el. Miért pont ez a nő? – nem tetszett ahogy kérdezte.
- Mi az, hogy miért pont ez a nő? Talán valami problémád van vele? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Olyan fura ez a lány. Flegma és nemtörődöm, nem túl szimpatikus. – felelte egyszerűen. Kezdett bennem felmenni a pumpa. Mégis, hogy jön ahhoz, hogy ilyeneket mondjon Kristenre, mikor nem is ismeri. Fogalma sincs milyen. Még hogy flegma és nemtörődöm? El sem hiszi, mennyire téved.
- Nem is ismered! Ráadásul teljesen rosszul ítélted meg! – mondtam idegesen.
- Ha Te mondod, elhiszem! Csak ez jött le Vele kapcsolatban! - Camillára még sosem voltam mérges, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje.

- Ez történik, ha úgy akarsz valakiről véleményt alkotni, hogy nem is ismered! – nem jellemző rám, hogy ennyire felhúzom magam. Úgy tűnik megtalálta az egyetlen gyenge pontomat, amiről nem is tudtam, hogy van.
- Akkor had ismerjem meg! – hátradőlt a székben és elmosolyodott.
- Rendben! – vágtam rá. – Ma este a srácokkal egy bárba megyünk. Kris is jön, ott találkozhatsz vele! – Camilla bólintott.
- Már alig várom! – mondta és elpakolta az utolsó tányért is.
Alig vártam az estét, már csak azért is, hogy Camilla lássa mekkorát tévedett Krissel kapcsolatban. Meg persze, azt, hogy utána a szobájában kössek ki Vele. Hogy lehet ennyire belezúgni valakibe?


(Kristen szemszöge)


- Készülsz valahová? – ahogy meghallottam a nyugodt, de ugyan akkor számon kérő hangsúlyt és a könyv csukódását, a hideg futkosott a hátamon. Megpördültem, és ahogy számítottam rá, anya ott állt.
- Nem, csak gondoltam kiteszem ezt a zsák ruhát a verandára, hátha kell valakinek! – lóbáltam meg előtte a hátizsákot.

- Az éjjel sem aludtál itthon! – folytatta, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi ironizálásom. – Megtudhatom hol voltál? – felvonta a szemöldökét, és tudtam, hogy kurvára nem csak költői kérdés volt. Tehát, nincs más választásom, csak az igazság.
- Szerinted? – kérdeztem vissza.

- Hát persze! – sóhajtott – És ma hova lesz a kiruccanás kisasszony? – folytatta a kínzásom.
- Ide-oda. – nem unja még?
- Rendben van! Amint apád hazajön, én leveszem rólad a kezem és átadom neki az irányítást! – közölte. Ajaj, ez komolyan gondolja. Akkor sokkal rosszabbul járnék. Ő intézte a dolgokat a két fiúval, engem pedig anya tartott szemmel. Ez volt a megállapodásuk.

- Ne, ne olyan hevesen! – kaptam utána ijedten. Anya még mindig jobb. Ő legalább csak tudni akarja hova megyek, és nem akadályoz meg. De apa… akkor ki se tehetném a lábam.
- Gondoltam, hogy ez hatni fog! – elégedett mosolyra húzta a száját és várakozóan nézett rám.
- Elmegyünk egy bárba a többiekkel, aztán kivettem egy szobát a Four Seasons-ben. Mindenki ott alszik. – mint a jó kislányok, soroltam neki az este menetét.
- Nos, csak ennyit akartam tudni! Látod, ha beszámolsz, nincs gond! Jó szórakozást és holnap találkozunk! – homlokon puszilt és elindult fel a lépcsőn. Csak ne akarna, ennyire szemmel tartani. Megőrjít.

A bárban már ott volt Nikki, Ash, Jackson, Kellan és Taylor is. Odasétáltam az asztalhoz, és láttam, hogy még valaki hiányzik.
- Sziasztok! Rob? – kérdeztem, miközben helyet foglaltam köztük és tekintetem a bejáratra szegeztem.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk Tőled! – vigyorgott Kellan. Csak egy szigorú pillantást intéztem felé, aztán újra az ajtót pásztáztam.

Negyed óra múlva meg is érkezett, aki miatt ma én itt vagyok. Csakhogy nem egyedül. Mintha mi sem lenne természetesebb, mosolyogva odasétáltak. Jó, gondoltam nem húzom fel magam előre.
- Helló! – állt meg az asztal mellett, majd szépen mindenkinek bemutatta a vele érkezett hölgyet. Szóval Ő lenne Camilla Belle.
Rob leült mellém, a másik oldalán meg az a nő foglalt helyet. Mégis minek hozta el?
Bár az elején még nem is idegesítette annyira, de mikor Robhoz ért, legszívesebben letörtem volna a kezét. Mind csak ártatlan érintésnek tűntek, valószínűleg Rob észre sem vette a dolgot, de nekem, mint nőnek nagyon is feltűnt és hihetetlenül zavart. Ezek az este folyamán csak egyre sűrűbben fordultak elő, én meg majd szétrobbantam.

De természetesen semmit nem mutattam belőle a külvilág felé, csak mosolyogtam és részt vettem a beszélgetésben.
A pohár akkor telt be, mikor Camilla keze, Rob combjára simult. Rob pedig csak hagyta a dolgot.
- Én most megyek! – közöltem és felpattantam. – További jó szórakozást! – intéztem egy nem túl kedves pillantást Rob felé, majd elindultam kifelé.
Az ajtóban valaki visszarántott.

- Most meg mi a bajod? – kérdezte Rob feszülten.
- Fáradt vagyok! – közöltem.
- Nem. Az zavar, hogy elhoztam Camillát, igaz? – a kezét megtámasztotta a falon, ezzel elzárva előlem a kijáratot. Pedig én nem akartam hisztizni, de ha kikényszeríti…
- Ha vele akartál lenni, miért nem hívtál fel és mondtad, hogy nem jössz! Otthon is enyeleghettetek volna! – próbáltam nyugodt maradni és nem mutatni, hogy mennyire bánt a dolog.
- Azért hoztam, mert meg akart ismerni téged! De ha tudom, hogy ilyen leszel, inkább nem hozom. – szűrte a fogai közt. Tényleg ennyire naivnak néz.

- Khm. Mi is indulunk! – hallottuk meg Ash hangját mögöttünk. Rob elvette a kezét és hátrafordult. Ott állt az egész társaság. Rob bólintott és elindult kifelé, de előtte még vetett rám egy csúnya pillantást. Én utolsónak kullogtam ki az ajtón.
Mint kiderült új kedvencem kocsival érkezett, így le is lépett. Persze, szigorúan csak azután, hogy jó hosszan megölelgette Robot.

A mi taxiink is megérkeztek. A fiúk beszálltak az egyikbe, majd mi lányok a másikba.
Akármennyire is örültem, a liftben azért együtt kellett utaznom Mr. Pattinsonnal. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet. A feszültség csak úgy vibrált köztünk és ez a többieket is kínosan érintette.
Néma csendben voltunk, még Kellan sem poénkodott. Minden percel egyre rosszabbul éreztem magam. Reméltem, hogy átjön este, és tudunk beszélni, de nem volt alkalmam neki szólni, mert mindenki a liftben volt még. Aztán Ash és én kiszálltunk a hatodikon, a többiek meg mentek tovább. Csak reméltem, hogy még emlékszik, ma este jelenése van nálam.

Már vagy egy órája a szobámban ültem és vártam, azt a nőcsábászt. Nem akartam, így lefeküdni, hogy éppen molyszünet van. Főleg, mert már biztosan tudtam, szeretem.
Eléggé ki voltam készülve. Az újonnan felfedezett érzéseim, az esti dolgok Camillával és a vitánk miatt, de nem hagyhattam annyiban. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Nem is fáradoztam kopogással, csak fogtam és berontottam a szobájába. Még szerencse, hogy nem volt bezárva.

Éppen a kanapén ült és bámult kifelé az ablakon. Hangosan bevágtam az ajtót és megálltam a szoba közepén. Rob a csapódásra már hátra fordult, de csak bámult rám.


Camilla Belle

13. fejezet

Érzelmek

Drága lányaim! Remélem, elégedettek lesztek a fejezettel. Főleg a „ne legyen bonyodalom” brigád figyelmébe ajánlom, ezt a részt, mert nincs bonyodalom! :) Sőt a következő is nekik fog kedvezni valamennyire.
Szóval olvassatok, és ne felejtsétek el megosztani velem a véleményeiteket!
Puszi Robstenesek:P


Idióta, idióta Kristen Stewart! Te fogod tönkretenni a kapcsolatodat Robbal. Hiába nem tetszik, amit az a szipirtyó Emilie mondott, akkor is igaza van.

Nem is csak erre a kapcsolatra- vagy mire- vonatozik, de a barátságunkra is. Hiszen mi van már? Mi van most? Teljes káosz. Olyan jó barátok voltunk… a legjobbak. Éjszakákat beszélgettünk át… emlékszem. Már a Twilight idején megbeszéltük, hogy ezt együtt csináljuk végig. Együtt az egésszel és mindenkivel szemben, két jó haver, együtt küzd és együtt vedel címszóval.

Oh, mennyit ittunk együtt, jó azt most is csináljuk, szóval egy szavam sem lehet.
Hiányzik, mint a legjobb barátom. De tudom, nem tudnék már csak a barátja lenni. Az nekem már nem menne.

Szép lassan beértem anyát is, aki épp a pia osztályon nézelődött.
Természetesen megláttam a polcon sorakozó Heinekeneket. És ki jutott eszembe? Persze. Legalább egy percig nem gondoltam rá. Jó lehet csak 40 másodperc volt. De már az is valami.
Szóval a Heineken, de ez is az Ő hibája. Rob szoktatott rá.

- Hol voltál? – éppen nagyon vizsgálgatott egy üveg bort, még a szemüvegét is levette hozzá.
- Csak összefutottam egy ismerőssel. – most már engem is érdekelt a bor, amit néz. Mégis miért olyan érdekes? Közelebb léptem és nézegetni kezdtem Én is. – Ünnepelünk valamit? – próbáltam vicceskedni. Csak sóhajtva felhúzta a szemöldökét. Oké, ez nem jött be.

- Apádnak jövő héten lesz a szülinapja! – közölte. Basszus, basszus tényleg.
- Nem felejtettem el! – ciccegtem, mert ki nem állhattam a vádló tekintetét, amivel méregetett.
- Aha. – sóhajtotta és visszamerült a címke olvasgatásába. Na, jó csak egy kicsit felejtettem el. Vagy nem lehet valamit kicsit elfelejteni? – Mehetsz közben mást nézni! – nézett végig rajtam. Baszki, észre se vettem, hogy rázom magam, mint egy idegbeteg.

- Nem, jó ez így! – megálltam, mint egy cölöp. Cölöp? Rögtön perverz gondolatok ugrottak be. Hmm, milyen piszkos a fantáziám mostanság…
- Kristen…- sóhajtotta idegesen. Jaj, már megint csinálom, egy pillanatra azt hittem hangosan is kimondtam, amin az előbb gondolkoztam.
- Befejeztem! – ígértem.

- Tudod ez a bor abban az évben készült, mikor apád született. – jó, akkor vegyük meg és húzzunk innen. – Mit gondolsz? – mit gondolok, mit gondolok, azt, hogy ideje lenne arrébb tolni a biciklit, meg, hogy Robot akarom. MOST!
- Ez zseniális ötlet. – mosolyogtam.
- Jó! – betette a kosárba. Megyünk, végre megyünk!

Amíg sorba álltunk a kasszánál, újra jobbnál jobb gondolatok kúsztak zseniális elmémbe. Mind a ma estével voltak kapcsolatosak, amit pedig terveim szerint Robbal fogok tölteni. Tudtam kire van szükségem a terveim megvalósításához. Nem is késlekedtem tovább és tárcsáztam a „szervezőmet”.

- Szia, Ash! … Igen, minden!... Veled?... Remek. Figyelj, ma este Robbal lesztek a Four Seasons bárjában, ugye?... Jó, lehet egy kérésem?...



Hazafelé a kocsiban, ritka alkalmak egyike volt. Néma csönden ültem anya mellett az anyósülésen. Úgy tűnik, még mindig nem sikerült feldolgozni a boltban történt incidenseket. Szerintem még mindig azon törte a fejét, hogy mikorra kérjen időpontot a pszichiátriára.

Elhaladva egy utcában kellemes emlékek törtek rám. Na jó, nem nevezném kellemesnek, hiszen pont itt robbant le az a tragacs, mikor a Twilight szereplő válogatására igyekeztem. Akkor Bella szerepét már magaménak tudhattam, aznap a megfelelő Edwardot kerestük. A szép emlékek onnan kezdődnek, mikor megérkeztem.

Cathrine házában volt a válogatás. Már a finisben voltunk, még négy fiú volt hátra. Ők bizonyultak a legjobbnak az előválogatások alkalmával, és itt jöttem Én a képbe. Kellettem, hogy megnézzük, hogy működik a dolog Velem. Ki kellett deríteni, kivel mutatok a legjobban együtt és ki az, akivel a legjobb a vonzalom. Hiszen Edward és Bella szerepére, olyanok kellettek, akik hitelesen tudják előadni ezt a románcot.

Mikor megérkeztem Catherinehez el is kezdtük. Az első sráccal, már a legelején kiderült, hogy nem fog működni, így az le is tudtuk. A második is gáz volt, arról nem is beszélve, hogy a rétjelenet elpróbálásánál, fejbevágott az ágként funkcionáló kispárnával. De nem ezért nem kapta meg a szerepet.

Két évvel korábban…

Catherine idegesen sétált be a szobába.
- Már csak két jelenező van! Ha egyik sem felel meg, kezdhetjük előröl az egészet. – nem csodálom, hogy ideges. Nagy a nyomás szegényen. Egy tökéletes férfit kéne találni, ami lássuk be lehetetlen feladat. Ráadásul a karakterek olyan pontosan meg vannak írva, nehéz feladat egy könyvből filmet csinálni. Főleg ebből a könyvből. – Legyen öt perc szünet mielőtt jön a következő, rendben? – kérdezte Catherine. Bólintottam és Ő kiment a szobából.

Gondoltam, ha úgyis szünet van, megkeresem a mosdót. A felső szinten nem találtam meg, így lementem. Amint leértem vonzó volt a gondolat, hogy a nappaliba besétálva megláthatom a két még versenyben lévő fiút. A kíváncsiságom által vezérelve beléptem a hatalmas helyiségbe.

Rögtön megláttam egy barna hajú srácot, aki valami szöveget tanulmányozott. Nem találtam érdekesnek, így a másikra pillantottam.

Nála nem volt semmilyen szöveg, lehajtott fejjel ült a kanapén és idegesen rángott a lába. Pont, mint nekem szokott. Próbáltam közelebb férkőzni, hogy lássam az arcát, amit az a bozontos valami a fején igen csak megnehezített.

- Kristen, mit csinálsz itt? – mint, akit tetten értek ugrottam meg, mikor Catherine megszólalt. Odasiettem hozzá.
- Csak a mosdót kerestem. – feleltem. Catherine elkezdett kifelé terelni, Én pedig kétségbeesetten próbáltam még egy pillantást vetni a bozontos srácra, hátha láthatom az arcát. De hiába.

Végezve a mosdóban, újra a hálószobában találtam magam. Catherine elrendezte a papírjait és közölte, hogy hívja a következő jelöltet, aki Brit. Két perc múlva beterelte a srácot, aki nem volt más, mint a bozontos hajú, a nappaliból. Végre láthattam az arcát, tényleg elég Brit feje volt.

- Ő Kristen! – intett felém Catherine és megint a papírjáért nyúlt.
Felkeltem az ágyról és odaléptem a fiú elé. Azonnal felfedeztem, hogy milyen gyönyörű szürkéskék szemei vannak.
- Szia, Kristen Stewart vagyok! – nyújtottam kezet.
- Robert Pattinson, szia. – felelte némi csönd után és megrázta a kezem.
- Remek, akkor kezdjük a lényeggel. Készüljetek a csókjelenetre. – közölte Catherine és leült a fotelba.

Visszaültem az ágyra és vártam. Robert zavartan elmosolyodott és leült velem szemben.
- Mehet! – sóhajtott Catherine. Látszott rajta, hogy nagyon unja már. Robert becsukta a szemét, megrázta a fejét és belekezdett.

- Mindig is ki akartam próbálni valamit. Maradj nagyon nyugodt! – mondta nagyon halkan és elkezdett felém hajolni, az Én szívem meg ki akart ugrani a helyéről. Mi történik, mi van velem? Ez nem normális reakció, az biztos. – Ne mozdulj! – dörmögte és már csak pár centi volt az ajkaink között. Próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen dögös ez a pasi, akit épp készülök megcsókolni. A várakozás őrjítő volt, de a tudtat még inkább, hogy vágytam rá, vágytam arra csókra.

Először csak finoman súrolta ajka az enyémet, majd még egyszer. Aztán már nem csak hozzá-hozzá nyomta száját az enyémhez, hanem ott is tartott. Többet nem hagytam, hogy elhúzza. Kezem a hajába csúsztattam és eldőltem az ágyon, magammal húzva Őt is. Ajakim sóhajtva szétváltak és egyre jobban tapadtakat az övére.

Éreztem, hogy forr a vérem és nem győztem figyelmezeti magam, hogy éppen szerepben vagyok. Meg, hogy otthon vár a barátom.
Egyre jobban átadtam magam a pillanatnak. Olyan volt, mintha egy örvénybe kerültem volna, ami beszippant. A külvilág teljesen megszűnt, csak Ő volt és Én. Azt sem tudtam, hol vagyunk.

Végigsimított a combomon és felrántotta lábam a csípőjére. Zihálva toltam magam fölé és az ágyékára ültem, de a csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Sőt, már a nyelvünk is beszállt az őrjítő játékunkba. Nem bírtam leállni és hiába próbáltam arra gondolni, hogy talán nem kéne ezt. Főleg élveznem nem kéne, hogy egy másik pasival hempergek, mikor Mike ott van Nekem. De nem tudtam parancsolni magamnak. Robert keze gyengéden végigsiklott a hátamon, át a fenekemen és ismét maga alá fordított.

Egy pillanatra elszakadt tőlem, hogy levegőhöz jussunk. Itt lett volna, az alkalom, hogy véget vessek az izgató játékunknak, de helyette visszarántottam a fejét és folytattunk a csókcsatát.

Majdnem szétrobbantam, mikor megéreztem nyelvét a nyakamon. Robert ismét fordult, engem is húzva maga fölé. Olyan furcsa érzésem támadt, mintha már nem lenne hova gurulni, de annyira nem voltam képben, hogy nem fogtam fel mi történik éppen. Sőt, mikor megtörtén is csak nehezen sikerült ismét visszatérnem a földre.

- Atyaisten, jól vagytok? – Catherine aggódó hangja hozott vissza a való világba. Lenéztem, Robert alattam feküdt és ugyan úgy kapkodta a levegőt, mint Én. Aztán feltűnt még valami. Már nem az ágyon voltunk, hanem a földön. Jézus, lezuhantunk az ágyról és nekem fel sem tűnt.

- Jó vagy? – kérdeztem gyorsan az alattam fekvő srácot.
- Igen, és Te? – érdeklődött Ő is.
- Aha! – ekkor tűnt fel, hogy még mindig rajta fekszem. Zavartan megmozdultam, és mikor felfogta mit akarok azonnal elengedett.

Feltápászkodtam, de a fejem még mindig kavargott és nem a zuhanástól. Ha ez nem történik meg, nem tudom mikor álltunk volna le. Sőt, nem tudom, leálltunk-e volna egyáltalán. Azzal nyugtattam magam, hogy Catherine időben közbelépett volna.

- Srácok, ez zseniális volt! Egyszerűen nem találok szavakat. Ez a szexuális feszültség csak úgy vibrál köztetek… ez csodálatos volt! – tényleg az volt! Basszus Kristen, te nem vagy normális! Elment az eszed! Catherine teljesen kikelve magából magyarázta, azt hittem el kezd ugrálni is örömében. – Rendben, akkor megnézünk más jelenetet is! - mosolygott.
Mikor végeztünk és Robert kiment, Catherine hozzám fordult.

- Mit gondolsz? – kérdezte kíváncsian.
- Szerintem ez nem kérdés! Ő kell. Catherine, nagyszerű volt! Rá van szükségem, Én… Én nélküle nem tudom megcsinálni ezt a filmet! Muszáj, hogy Ő kapja a szerepet. – most Én magyaráztam neki teljesen kikelve magamból.

- Én is így gondolom! – mosolygott Catherine. – Még meg kell beszélnem Stephanieval, de azt gondolom nem lesz kifogása ellen. – mondta és elment megmondani Robertnek a nagy hírt.

Boldog voltam. Egyrészt, mert tudtam, Vele tényleg jól meg fogom tudni csinálni a filmet. Másrészt, ami mar egy sokkal aggasztóbb rész volt, örültem, hogy láthatom még. Valami van benne, nem tudom megmagyarázni mi, de valami, ami nem hagy szabadulni. Talán a titokzatossága ragadott meg. Nem tudom, de azt igen, hogy Mike már vár rám…

Jelen…

- Föld hívja Miss „ma teljesen megijesztem az anyámat a furcsa viselkedésemmel” Stewartot! – anya hangja rángatott vissza a jelenbe. A kezével hadonászott előttem és csak akkor fogtam fel, hogy már a garázsban állunk.
- Igen? – pislogtam.
- Külön kérvényt nyújtsak be, hogy végre kiszállj és segíts bevinni a csomagokat? – kérdezte felháborodva.

- Megtennéd? – gúnyolódtam.
- Na, kifelé! – engedelmesen kiszálltam, jobb, ha nem feszítem tovább a húrt, mert a végén elpattan, és akkor nézhetek.

Segítettem neki becipelni a csomagokat, majd elmentem aludni. Csak valamikor fél kilenckor keltem fel és mentem le enni.
Gyors fürdés és öltözés után az órára néztem. Tíz óra volt. Mi van már, basszus?
A körmömet rágcsálva nézegettem a telefonom és akkor megérkezett a megmentő sms! Fejvesztve rohantam le a lépcsőn, csak egy nem tudom, mikor jövök hagyta el a számat, anyának címezve és már ott sem voltam.

Belépve a Four Seasons szálloda előterébe, Ashley mosolyogva rohant felém.
- Itt van, de ne tudd meg, milyen nehéz volt megszerezni! – méltatlankodott, de közben ott volt a mosoly az arcán.
- Igen? Miért? – kérdeztem.

- Hát először is, mert sehogy sem akaródzott neki felmenni aludni. Másodszor meg, mikor végre sikerült rávennem, nem igazán értette miért is akarom felkísérni, így bevágtam, hogy pisilnem kell, és nem szeretem a szállodai közös wc-ket. Elég hülyének nézett, de végül bejött és mikor eljöttem szépen elemeltem ezt! – vigyorgott és meglengette előttem a szobát nyitó kártyát.

- Köszönöm! – nyúltam utána.
- Nana! – húzta vissza. – Ha már ilyen rendes voltam, hogy ennyit küzdöttem, nem gondolod, hogy megérdemlem, hogy tudjam, miért kellett ennyi mindenen keresztülmennem? – ilyen kacifántosan kifejezni is csak Ash képes magát.
- Csak kicsit igazságtalan voltam Vele és megbántottam. Szeretnék kettesben lenni Vele és megbeszélni a dolgokat. – Ash csak mindent tudóan bólintott.

- Akkor ezért volt, ma olyan rossz kedve! – merengett.
- Megyek is! – mondtam és megöleltem. – Köszönöm a közreműködést, szia!
- Szívesen. Aztán ügyesen. – kacsintott rám, mikor elengedett. Csak mosolyogva megráztam a fejem és elindultam.

A szoba előtt néhány percig még toporogtam. Bazd meg, hogy mekkora gyáva kukac vagy Te Stew.
Halkan benyitottam, a szobában sötét volt. Beljebb sétáltam és megláttam Robot, aki az ágyban tündérien szuszogott. Minden erőm elszállt, ahogy megláttam Őt. Olyan tündéri volt…talán el kéne mennem. Nem, nem, ha már itt vagyok, ha volt elég erőm bejönni, akkor nem mehetek el. Nem is akarok elmenni. De alszik, felkelteni sem akarom.

Mi lenne, ha csak bebújnék mellé, és reggel, ha felébred, itt leszek. És, ha nem akarná, hogy itt legyek, ha haragszik rám. Oka van rá. Ha pofátlanul befekszem mellé, választást sem hagyva neki, lehet, megharagszik még jobban.

Ah, nem tudom. Olyan szerencsétlen egy hülye vagyok, hogy el sem hiszem.
Itt állok és hezitálok. Lehet, ennél rosszabb? Nem. Akkor mire várok? Nem tudom.

Elkezdtem kigombolni a nadrágomat. Ezt le kell vennem, nem aludhatok nadrágban. Rajta természetesen nem volt póló. Vajon alsógatya van rajta? Nem, Kristen nem nézheted meg. Az a pofátlanság netovábbja lenne. De akkor honnan tudjam, mennyi ruhában feküdjek mellé.

A pólóm is leveszem. Lerúgtam a cipőm és a zoknim is. Akkor fehérneműben maradjak? Nem szeretnék melltartóban aludni, az olyan…nem is tudom milyen. Kölcsönvehetnék egy pólót Robtól.

Ezt az ötletet hamar elvetettem, ahogy ránéztem a szétdobált ruhákra. Talán mégsem kéne.
Még mindig itt álldogálsz kretén Stewart? Gondoltam egyet és ledobtam a melltartót magamról.

Nagyon lassan és óvatosan felemeltem a takarót és befeküdtem mellé. Meleg volt, mégis a nyakamig felhúztam. Oldalra fordultam és néztem, ahogy alszik. Olyan nyugodt volt. Csend volt, csak Rob cuki szuszogása hallatszott. Közelebb húzódtam, de vigyáztam, hogy ne érjek hozzá, nem akartam felébreszteni.

Nem tudtam elaludni, csak feküdtem ott és néztem még mindig. Egyszer csak a keze oldalra lendült, egészen rám. Rám csapódott. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felébredt-e rá. Úgy tűnt nem… aztán elkezdett tapogatózni. Mégis felébredt? Ajaj, akkor most elküld vagy… nem volt elég időm, mert közelebb húzódott, teljesen nekem nyomódott. Nem volt ébren, legalábbis úgy tűnt. A szeme csukva volt.

- Kristen! – sóhajtotta. Megfogott és a mellkasára húzott, szorosan ölelt magához. Megint az arcára néztem, de még mindig úgy tűnt, alszik. És akkor olyat mondott, amitől elakadt a lélegzetem. – Szeretlek. – újra ránéztem, de semmi jele nem volt, hogy ébren lenne.

Megsimítottam az arcát. Semmi. A fejem a mellkasára hajtottam és mélyen magamba szívtam bőrének illatát. Olyan isteni volt, szerettem ezt az illatot. Ez Rob volt és Én szerettem mindent, ami hozzá tartozik. Hallgattam, ahogy szuszog és azon gondolkodtam, mit is jelent nekem ez a szó. Vagy inkább, hogy neki mit jelent. Tudom, hogy szeret, Én is szeretem. Végtére is legjobb barátok lennénk vagy mi.

A saját gondolataim kezdtek megrémíteni. Miért zaklat fel ez a szó annyira? Szerelem. Brrr, nem. Lehet, hogy nem vagyok rá felkészülve, csak az a baj, hogy ez nem választás kérdése.

Aztán eszembe jutott, ami miatt most itt vagyok. Emilie szavai. „ Ha szereted…” Szeretem?
Ismét ránéztem és a szívem gyorsabban kezdett verni, csak a látványa képes volt ezt művelni velem. Innentől kezdve a kérdés, már nem is volt kérdés. A választ pontosan tudtam…

Tényleg Emilie kellett az érzéseim tisztázásához? Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Már csak egyetlen bökkenő van. Megint ránéztem a mellettem szunyókáló emberre. Vajon, Ő mit érez? Hiszen az előbbi szó, álmában csúszott ki a száján és az nem ér, nem jelent semmit.

Álmomban voltam már szerelmes Jacksonba is. Lehet, hogy Ő is csak valami ilyesmit álmodott.
Furcsa volt az új ismereteimmel együtt itt feküdni, olyan bizarrnak éreztem az egészet.

Próbáltam nem foglalkozni a felfedezésemmel, hanem hagytam, hogy elnyomjon az álom. Így, Rob mellkasán percek múlva már Én is húztam a lóbőrt.