14. fejezet

Zöldszemű szörny

Drága Robsten lányok! Nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog a 14. fejezet. Ez most egy olyan vegyes rész lett, mert van aki bonyodalmat szeret, van aki nyugalmat! (Nehéz veletek!:P) Ezért most mégis lesz egy kis bonyodalom. De hamarosan valami nagy változás fog bekövetkezni főszereplőink életében. Hogy jó, avagy rossz… az majd kiderül! :D
Mindig örülök, ha megosztjátok velem a véleményeteket, így most is várom a kommenteket!
Puszi



(Rob szemszöge)

Óriási fényre ébredtem reggel. Hát persze, elfelejtettem behúzni a függöny. Tegnap este még ahhoz sem volt kedvem, mikor feljöttem aludni. Igazából tegnap reggel óta semmihez sincs kedvem.
Nagyon zavarta a szemem a napsütés, és mikor átfordultam a másik oldalamra hatalmas meglepetés ért. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam azt a gyönyörűséget magam mellett.

Aztán összezavarodtam. Hogy kerül ide? Tegnap este tuti nem jött fel velem, ott sem volt a bárban. De akkor hogy lehet? Lehet, hogy csak álmodom és nincs is itt?
Végignéztem karcsú testén, amit alig takart a lepedő, így pontosan láttam, hogy meztelen. Arra tuti emlékeznék, ha történt volna valami.

Közelebb kúsztam hozzá és az arcát kezdtem simogatni, de nem ébredt fel.
Mutatóujjam lassan végighúztam tökéletes és meztelen hátán. Ez hatásos volt. Pislogva nyitotta ki a szemét és mikor meglátott kicsit ijedt képet vágott. Rögtön rosszabbnál rosszabb gondolatok kúsztak a fejembe.

Zavartan magára húzta a takarót és elmosolyodott. Akkor mégsem lehet baj.
- Szia! – suttogta álmosan.
- Szia! – feleltem és visszahúztam a még mindig hátán tartott kezem. Bár nagyon nehezemre esett, a bőre, mint a selyem és mágnesként vonzotta a kezem. – Kristen, emlékeznem kéne hogy kerülsz ide? – kérdeztem zavartan. Felnevetett, azt hiszem értette a kacifántos eszmefuttatásom.

- Beszélni szerettem volna Veled, de mikor ide értem már aludtál. Így reméltem, hogy nem haragszol meg, ha befekszem melléd. – finoman megsimította a kézfejem, de gyorsan el is húzta a kezét. Bár ne tette volna.
- Nem haragszom, de csak mert meztelen vagy! – viccelődtem és végignéztem rajta.
- Van rajtam bugyi! – közölte örömmel, mintha most megfogott volna.

- Ezen segíthetünk! – és a kezem már a takaró alatt volt.
- Hülye! – kihúzta a feje alól a párnát és az én fejemhez vágta hozzá.
- Beszélni akartál velem! – elvettem a párnát és visszanyomtam a feje alá. Gyönyörű zöld szemébe aggodalom költözött. Beharapta az alsó ajkát és úgy tűnt, mint aki hezitál. Aztán nagy levegőt vett és belekezdett.

- Bocsánatot kérek a múltkoriért, mert rémesen viselkedtem és megbántottalak. – mondta bűnbánóan. De nem tehetett róla, csak egy hülye félreértés volt. Nem akartam, hogy rágja magát és Én egyébként sem tudok rá haragudni.
- Nem kell …- Kristen a számra tette a mutatóujját, lehetetlenné téve, hogy folytassam.
- Had mondjam végig. – bólintással jeleztem, hogy rendben, így elvette az ujját. – Tudom, hogy semmi nem történt Emilie és közted és sajnálom, hogy egyáltalán ilyesmit feltételeztem. Megbocsájtasz nekem? – kérdezte ártatlan tekintettel.

- Sosem haragudtam rád! Csak magamra, hogy mindent elcseszek. – feleltem.
- Nem is te lennél, ha nem magadat hibáztatnád! – sóhajtott. Elnevettem magam, mert megint igaza volt. Nagyon jól ismert engem.
- Mitől gondoltad meg magad? – kérdeztem. Egy pillanatra megint elgondolkodott, talán, hogy válaszoljon-e.

- Egy ismerős térített jobb belátásra. – megköszörülte a torkát és beletúrta a hajába. Úgy látom, nem szívesen beszél róla. Végülis nem is számít, a lényeg, hogy itt van.
- Akárki is volt az, tartozom neki! – nevettem. Hírtelen elsötétült a tekintete, nem értettem mi történt. Talán valami rosszat mondtam? De mivel?

- Nem kell neki meghálálni! – közölte gúnyosan, de a végén elmosolyodott.
- Esetleg ma hajlandó vagy velem reggelizni? – kérdeztem és kimásztam az ágyból.
- Reméltem, hogy megkérdezed! – felült az ágyban és nagyon sajnáltam, hogy a takarót magára tekerte. Undorító vagy Robert. A telefonhoz siettem és tárcsáztam az éttermet.

- Jó reggel, szeretnék reggelit rendelni!... Igen… Lesz két adag szalonnás tojásrántotta és kérünk hozzá salátát is… Az remek… Kérnék még két kávét, mind a kettőt tejjel. Az egyiket egy, a másikat két cukorral… Ja és palacsintát is áfonyaöntettel…igen, köszönöm! – nem kellett megkérdeznem Krist, hogy mit kér. Pontosan tudtam, hogy mit szeret reggelizni és azt is, hogy issza a kávét.

Letettem a telefont és oda fordultam hozzá. Mosolyogva figyelt engem.
- Mi az? – érdeklődtem zavartan.
- Imádom, hogy nem is kell mondanom, mit szeretnék, mert úgyis tudod! – egy olyan angyali mosolyt küldött felém, amitől konkrétan megszédültem.
Leültem mellé az ágyra és egy perc hezitálás után, ajkaimat az övéihez érintettem. Megfeszült, így elhúzódtam és azonnal mentegetőzésbe kezdtem, nehogy elrontsak mindent.
- Bocsi, Én csak nem bírtam megállni, hogy megtegyem. – lehajtottam a fejem, de Kristen nem engedte, tudta, hogy most jön az önostorozás ala Robert Pattinson.

- El se kezd! – kezdte és elengedte az államat - Tudod, sokat gondolkodtam mostanában és reméltem, hogy ha csak egy napra is, de újra RPattz és KStew tudunk lenni. Csak egy kicsit megint legjobb barátok! Gondolod, menne még? - kezébe fogta az én kezemet és kérdően nézett rám. Ő az egyetlen dolog, amit az életben akarok, és nem kaphatom meg. Mindennél fontosabb nekem, így amit, szeretne az lesz! Legalább ennyit tudok neki adni.
- Bármi, amit szeretnél KStew! – rámosolyogtam és homlokon pusziltam.

- Köszönöm! – suttogta. Az idilli, ugyan akkor szigorúan baráti pillanatot a szobaszerviz zavarta meg. Míg Én ajtót nyitottam, addig Kristen összeszedte a ruháit és a fürdőbe vonult. Nagy sajnálatomra nyakig betekerve a takaróval.

A reggeli valóban baráti hangulatban telt, pont mint régen. Kristen bevágta az Ő részét a rántottából és a palacsintából is. Miután mondtam neki, hogy az összes palacsintát neki rendeltem, egy „Hála Istennek” kíséretében azt is eltüntette a tányérról. El is felejtettem mennyit bír enni, és mégis tökéletes az alakja. A végén, pedig egy nagy böfögéssel koronázta meg a reggelit. Aztán szégyenlősen bocsánatot kért. Pedig engem nem zavart. Soha nem szerettem, ha egy nő nem magát adja és felszínes. Kristen nem volt ilyen, és ez volt az egyik dolog, amit imádtam benne, azon kívül, hogy gyönyörű, kedves és vicces. Nekem Ő volt a tökéletes nő.

Az erkélyen folytatódott a délelőtt, a kávénk és a cigink kíséretében.
- Mit szólnál, ha megnéznénk egy filmet? Aztán este a többiek elmennek valami bárba, esetleg velük tarthatnánk, nem? – kérdezte és beleivott a kávéba.
- Üm, az jó lenne. Csak megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele délután. De, ha szeretnéd lemondom! – mondj igent, kérlek!

- Nem, dehogy! Menj csak. Ideje lesz felbukkanom otthon. Anya szerintem úgyis azon töri a fejét, hogy tizenkilenc évesen nem késő-e még leányiskolába adnia! – mosolygott. Igen, ismertem Julest. Legalább olyan makacs, mint Kris. Elég hasonló a természetük, de ezt sosem mertem mondani Krisnek, mert a végén keresztben lenyelne. Tudtam, hogy imádja a lányát, de ugyan akkor nagyon is aggódik érte, amivel pedig Kristent kiborítja.

- Igaz. – bólintottam rá. - De este már megyek! – mondtam gyorsan.
- Helyes. És kivel találkozol? – érdeklődött két slukk közt.
- Meséltem már neked Camilla Belle-ről, ugye? - bólintott – Vele. Rég láttam már és tegnap felhívott, hogy ráérek-e ma. – Kristen nagyot nyelt, a programom hallatán.
- Oké. – nyögte és ismét a poharat emelte a szájához. Úgy tűnt zavarja, hogy Camillával találkozom. Ilyenkor mindig megszólalt bennem a kisördög és kicsit örültem, hogy talán féltékeny. Persze, miután logikusan átgondoltam rájöttem, hogy nem. De ha csak picit is, jó volt ezt képzelni.

Gyorsan délután lett, bár ha Vele vagyok, mindig repül az idő.
- Akkor este a bárban. Kiveszek estére Én is egy szobát itt, ahogy a többiek. Ha van, kedved átjöhetnél este. – kacéran elmosolyodott és a nyakam köré kulcsolta a kezét. Átfogtam vékony derekát és elmosolyodtam.
- Este már nem leszünk csak RPattz és KStew? – kérdeztem nevetve.

- Persze, ha Te inkább…
- Nem! Inkább átmennék! – győzelemittasan bólintott egyet és adott egy szájra puszit. Majd nevetve otthagyott. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne rántsam vissza és csókoljam addig, még nem könyörög levegőért.
Sóhajtva becsaptam az ajtót és elkészültem a találkozóra.

Taxival mentem Camilla házához és csodálkoztam, hogy egyetlen pióca fotós sem követett. Ritka napok egyike…
Camilla azonnal a nyakamba ugrott, mikor kopogtam. Beterelt a konyhába, lenyomott egy székre és azonnal elém rakott egy tányért is.
- Mi a menü, anyu? – kérdeztem nevetve.
- Nem kell a pimasz beszólás! Tudom, hogy ezer éve nem ettél rendes házi kosztot! - közölte felhúzott orral és már szedte is a tányérba a zöldbors mártásos bélszínt és a hozzá készített balzsamecetes salátát. Majd Ő is helyet foglalt velem szemben és nekiláttunk az evésnek.

- Milyen? – érdeklődött, mikor már a felét megettem.
- Nagyon jó! – mondtam elismerően. Tényleg nagyon ízlett és igaza is volt, rég ettem házi kosztot. – A barátod örülhet, ha mindig ilyen kaját kap! Tényleg hol van most? – eszembe jutott, hogy hol lehet.
- Már nem a barátom! – vállat vont és bekapott még egy falat húst.
- Mi? Mi történt? – kérdeztem meghökkenve. Néhány hete még halálosan szerelmes volt.

- Szakítottam vele! Nem működött már és elegem is volt belőle. – sorolta a végzetes problémákat.
- Sajnálom! – úgy tűnt, mit aki nem szívesen beszél róla, ezért nem akartam zaklatni vele.
- Én nem! – mosolyodott el. Kemény a csaj, azt meg kell hagyni. – És veled mi van? Egyre több helyen olvasom azt a pletykát, hogy Te és a szereplőtársad Kristen együtt vagytok! Őrület ez a sok kitaláció, mi? – rázta a fejét és közben összeszedte a tányérokat.
- Aha. – nyögtem halkan. Éppen a tányérokat rakta a mosogatóba, mikor nagy csörömpölést hallottam. Odafordultam és Camilla is épp akkor fordult hátra.

- Köztetek tényleg van valami! Nem is csak kitaláció, igaz? – kérdezte megütközve.
- Azért az túlzás! – mosolyogtam kínosan. Leült velem szemben és az asztalra csapott.
- Mesélj! – parancsolta, Én meg mint egy jól nevelt öleb elmeséltem neki mindent. – Ezt nem hiszem el. Miért pont ez a nő? – nem tetszett ahogy kérdezte.
- Mi az, hogy miért pont ez a nő? Talán valami problémád van vele? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Olyan fura ez a lány. Flegma és nemtörődöm, nem túl szimpatikus. – felelte egyszerűen. Kezdett bennem felmenni a pumpa. Mégis, hogy jön ahhoz, hogy ilyeneket mondjon Kristenre, mikor nem is ismeri. Fogalma sincs milyen. Még hogy flegma és nemtörődöm? El sem hiszi, mennyire téved.
- Nem is ismered! Ráadásul teljesen rosszul ítélted meg! – mondtam idegesen.
- Ha Te mondod, elhiszem! Csak ez jött le Vele kapcsolatban! - Camillára még sosem voltam mérges, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje.

- Ez történik, ha úgy akarsz valakiről véleményt alkotni, hogy nem is ismered! – nem jellemző rám, hogy ennyire felhúzom magam. Úgy tűnik megtalálta az egyetlen gyenge pontomat, amiről nem is tudtam, hogy van.
- Akkor had ismerjem meg! – hátradőlt a székben és elmosolyodott.
- Rendben! – vágtam rá. – Ma este a srácokkal egy bárba megyünk. Kris is jön, ott találkozhatsz vele! – Camilla bólintott.
- Már alig várom! – mondta és elpakolta az utolsó tányért is.
Alig vártam az estét, már csak azért is, hogy Camilla lássa mekkorát tévedett Krissel kapcsolatban. Meg persze, azt, hogy utána a szobájában kössek ki Vele. Hogy lehet ennyire belezúgni valakibe?


(Kristen szemszöge)


- Készülsz valahová? – ahogy meghallottam a nyugodt, de ugyan akkor számon kérő hangsúlyt és a könyv csukódását, a hideg futkosott a hátamon. Megpördültem, és ahogy számítottam rá, anya ott állt.
- Nem, csak gondoltam kiteszem ezt a zsák ruhát a verandára, hátha kell valakinek! – lóbáltam meg előtte a hátizsákot.

- Az éjjel sem aludtál itthon! – folytatta, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi ironizálásom. – Megtudhatom hol voltál? – felvonta a szemöldökét, és tudtam, hogy kurvára nem csak költői kérdés volt. Tehát, nincs más választásom, csak az igazság.
- Szerinted? – kérdeztem vissza.

- Hát persze! – sóhajtott – És ma hova lesz a kiruccanás kisasszony? – folytatta a kínzásom.
- Ide-oda. – nem unja még?
- Rendben van! Amint apád hazajön, én leveszem rólad a kezem és átadom neki az irányítást! – közölte. Ajaj, ez komolyan gondolja. Akkor sokkal rosszabbul járnék. Ő intézte a dolgokat a két fiúval, engem pedig anya tartott szemmel. Ez volt a megállapodásuk.

- Ne, ne olyan hevesen! – kaptam utána ijedten. Anya még mindig jobb. Ő legalább csak tudni akarja hova megyek, és nem akadályoz meg. De apa… akkor ki se tehetném a lábam.
- Gondoltam, hogy ez hatni fog! – elégedett mosolyra húzta a száját és várakozóan nézett rám.
- Elmegyünk egy bárba a többiekkel, aztán kivettem egy szobát a Four Seasons-ben. Mindenki ott alszik. – mint a jó kislányok, soroltam neki az este menetét.
- Nos, csak ennyit akartam tudni! Látod, ha beszámolsz, nincs gond! Jó szórakozást és holnap találkozunk! – homlokon puszilt és elindult fel a lépcsőn. Csak ne akarna, ennyire szemmel tartani. Megőrjít.

A bárban már ott volt Nikki, Ash, Jackson, Kellan és Taylor is. Odasétáltam az asztalhoz, és láttam, hogy még valaki hiányzik.
- Sziasztok! Rob? – kérdeztem, miközben helyet foglaltam köztük és tekintetem a bejáratra szegeztem.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk Tőled! – vigyorgott Kellan. Csak egy szigorú pillantást intéztem felé, aztán újra az ajtót pásztáztam.

Negyed óra múlva meg is érkezett, aki miatt ma én itt vagyok. Csakhogy nem egyedül. Mintha mi sem lenne természetesebb, mosolyogva odasétáltak. Jó, gondoltam nem húzom fel magam előre.
- Helló! – állt meg az asztal mellett, majd szépen mindenkinek bemutatta a vele érkezett hölgyet. Szóval Ő lenne Camilla Belle.
Rob leült mellém, a másik oldalán meg az a nő foglalt helyet. Mégis minek hozta el?
Bár az elején még nem is idegesítette annyira, de mikor Robhoz ért, legszívesebben letörtem volna a kezét. Mind csak ártatlan érintésnek tűntek, valószínűleg Rob észre sem vette a dolgot, de nekem, mint nőnek nagyon is feltűnt és hihetetlenül zavart. Ezek az este folyamán csak egyre sűrűbben fordultak elő, én meg majd szétrobbantam.

De természetesen semmit nem mutattam belőle a külvilág felé, csak mosolyogtam és részt vettem a beszélgetésben.
A pohár akkor telt be, mikor Camilla keze, Rob combjára simult. Rob pedig csak hagyta a dolgot.
- Én most megyek! – közöltem és felpattantam. – További jó szórakozást! – intéztem egy nem túl kedves pillantást Rob felé, majd elindultam kifelé.
Az ajtóban valaki visszarántott.

- Most meg mi a bajod? – kérdezte Rob feszülten.
- Fáradt vagyok! – közöltem.
- Nem. Az zavar, hogy elhoztam Camillát, igaz? – a kezét megtámasztotta a falon, ezzel elzárva előlem a kijáratot. Pedig én nem akartam hisztizni, de ha kikényszeríti…
- Ha vele akartál lenni, miért nem hívtál fel és mondtad, hogy nem jössz! Otthon is enyeleghettetek volna! – próbáltam nyugodt maradni és nem mutatni, hogy mennyire bánt a dolog.
- Azért hoztam, mert meg akart ismerni téged! De ha tudom, hogy ilyen leszel, inkább nem hozom. – szűrte a fogai közt. Tényleg ennyire naivnak néz.

- Khm. Mi is indulunk! – hallottuk meg Ash hangját mögöttünk. Rob elvette a kezét és hátrafordult. Ott állt az egész társaság. Rob bólintott és elindult kifelé, de előtte még vetett rám egy csúnya pillantást. Én utolsónak kullogtam ki az ajtón.
Mint kiderült új kedvencem kocsival érkezett, így le is lépett. Persze, szigorúan csak azután, hogy jó hosszan megölelgette Robot.

A mi taxiink is megérkeztek. A fiúk beszálltak az egyikbe, majd mi lányok a másikba.
Akármennyire is örültem, a liftben azért együtt kellett utaznom Mr. Pattinsonnal. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet. A feszültség csak úgy vibrált köztünk és ez a többieket is kínosan érintette.
Néma csendben voltunk, még Kellan sem poénkodott. Minden percel egyre rosszabbul éreztem magam. Reméltem, hogy átjön este, és tudunk beszélni, de nem volt alkalmam neki szólni, mert mindenki a liftben volt még. Aztán Ash és én kiszálltunk a hatodikon, a többiek meg mentek tovább. Csak reméltem, hogy még emlékszik, ma este jelenése van nálam.

Már vagy egy órája a szobámban ültem és vártam, azt a nőcsábászt. Nem akartam, így lefeküdni, hogy éppen molyszünet van. Főleg, mert már biztosan tudtam, szeretem.
Eléggé ki voltam készülve. Az újonnan felfedezett érzéseim, az esti dolgok Camillával és a vitánk miatt, de nem hagyhattam annyiban. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Nem is fáradoztam kopogással, csak fogtam és berontottam a szobájába. Még szerencse, hogy nem volt bezárva.

Éppen a kanapén ült és bámult kifelé az ablakon. Hangosan bevágtam az ajtót és megálltam a szoba közepén. Rob a csapódásra már hátra fordult, de csak bámult rám.


Camilla Belle