18. fejezet

Három és fél nap

Drága olvasók! Itt a megérdemelt 18. fejezet. Sikerült! Összegyűlt a 30 komment, sőt át is léptétek!! Köszönöm szépen! :) Nagyon boldoggá tettetek!
Remélem sikerül viszonoznom valamennyire ezzel a fejezettel! Amit a cím is mutatja, kicsit összesűrítettem a dolgokat, nem nagyon akartam már húzni az időt és két fejezetesre írni, ezt a pár napot! Hiszen a következő a Teen Choice Awards lesz, Rob szemszögéből, ahogy megszavaztátok! Gondoltam szeretnétek minél hamarabb olvasni.
Most nincs komment határ, de nagyon örülnék, ha írnátok sok véleményt, mert vannak kételyeim a résszel kapcsolatban!
Plusz extra sok kép a rész végén!:D
Puszi és remélem, élvezni fogjátok!:)

Csak mert Angyalkával mind a ketten erre gondoltunk!:) Katt!


Úgy surrantunk be a Hotel Cafe-ba, mint a tolvajok. Persze, nem loptunk semmit, de sosem lehet tudni, hogy azok az átkozott paparazzik, hol bukkannak fel.
A teljes biztonság kedvéért a hátsó ajtón mentünk be, ami a színpad hátsó részéhez vezetett.
Rob három mondatban elintézett egy telefont, mire nem sokkal később megjelent két mosolygós férfi. Rögtön tudtam, hogy megérkeztek, akikre vártunk. Olyan angol fejük volt.

Rob köszöntötte őket, nem kis hévvel futottak egymás mellkasának, majd röhögve összeölelkeztek. Kicsit furcsán néztem, de ez biztos valami Brit köszönési forma.
Mosolyogva visszasétált mellém és megfogta a kezem. Kicsit szégyenlősen a két fiúra néztem, akik vigyorogva és egymást oldalba bökdösve várták, mi lesz.

- Ez Marcus, ez meg Bobby! – intett feléjük flegmán. – Ő pedig a barátnőm, Kristen! – szerencséje, hogy ezt már harminckét fogas vigyorral mondta.
A két pasi vigyora még szélesebb lett, én pedig magamban ismételgettem a barátnő szót. Tetszett, nem kicsit. Főleg, Rob szájából volt jó hallani. Robnak egy elégedett mosoly terült el az arcán, majd finoman a fiúk felé lökött.

Bemutatkoztunk. Félelmem, hogy nem lesz oldott a hangulat, alaptalannak bizonyult. Ez már a második mondat során kiderült.
- Szóval igaz lenne? – Bobby játékosan karon vágta Robot.
- Bobby, nem nagyon hitt Robnak, mikor mondta, hogy együtt vagytok! – magyarázott Marcus az értetlen fejem láttán.
- Ja, mert nincs az a nő, aki ezt kibírná! – bökött Rob felé és komolyan folytatta. – Lehetetlen.
- Én egész jól bírom! – jegyeztem meg halkan. Erre Bobby hangosan felnevetett, szinte hahotázott. Rob viszont rám mosolygott.

- Mert még nem tudsz róla mindent! – kacsintott Robra. – De mi beavatunk, minden piszkos kis részletbe Pattinson életének! – Rob mosolya lehervadt.
- Inkább menj és szórakoztasd a közönséged! – Bobby hirtelen észbe kapott, hogy már a színpadon kéne lennie, így felrohant.

Én, Rob és Marcus leültünk a színpad mögötti VIP részbe, egy kényelmes U-alakú kanapéra. Semmi szükség most rajongókra, meg kíváncsi tekintetekre.
Marcus felajánlotta, hogy hoz nekünk némi piát, az alkohol szomjunk csillapítására.
- Nagyon gázok, mi? – fintorgott rám.
- Dehogy! Lazák, bírom őket! – ártatlanul megsimítottam a karját, mire hirtelen rám kapta a tekintetét. Vágytól izzott? Mi az isten, pedig nem is csináltam semmi kihívót. A francba, a francba… tudtam mi jön most! Mikor így néz, nem bírok magammal.

Közelebb kúsztam hozzá és megcsókoltam. A belső hang figyelmeztetett, hogy Marcus, mindjárt visszaér, de tojtam rá.
Rob az ölébe rántott. Kezemmel a hajában kezdtem turkálni, csókunk egyre vadabb és vadabb lett.
- Khm! – Marcus ott állt a kanapé mellett az italokkal. Arcom hasonlított egy jó érett paradicsomhoz, fasza. Rob csak nevetett. Megpróbáltam lemászni ellenállhatatlan Pattinson öléből, de keze nem mozdult a derekamról.

- Öhm, Rob?! – fejemmel a kezei felé intettem.
- Oh, bocsi! – elrántotta őket, így végre vissza tudtam helyezkedni mellé. Szépen bemutatkoztam Marcusnak. Elég ciki… elmegy piáért, aztán mire visszajön én már Rob ölében vagyok. Ügyes Kristen. De a hangulat zavartalan maradt, ugyan úgy beszélgettünk tovább.

Nem mertem többet hozzáérni, még a végén, ha akaratlanul is, de újra elindítom a lavinát.
Aztán nagy meglepetésemre, Rob keze a combomra simult és zavartalanul folytatta, amiről éppen beszélt.

Bobby a koncert végén, csatlakozott szerény kis társaságunkhoz. Onnantól kezdve volt ott minden… de főleg köcsög beszólások és egymás lejáratása. Úgy tűnik Bobby volt a keménymag, Marcus pedig a csendesebb művész típus. Nem tudtam eldönteni, nekem megy-e a cirkusz vagy mindig ilyenek. Bár elég profi szinten csinálták, így azt hiszem ez általános.

Az volt a fura, hogy annak ellenére, hogy így viselkedte, látszott rajtuk, tényleg legjobb barátok. Azt hiszem a leggyíkabb beszólás tulajdonosa címet ma Bobby kapja meg, a hozzám intézett kérdésével, aminek egyértelműen Rob porig alázása volt a célja. Persze csak baráti alapon.
- Én úgy hallottam, Rob nem egy álom az ágyban! Kristen? – majdnem megfulladtam a sörtől. Bobby csak elégedetten nevetett.
- Engem lehet, de Őt hagyd ki ebből! – Rob felháborodottan nézett a barátjára. Hmm, micsoda kis tigris…
- Nyugi! – mosolyogtam és a kezembe vettem combomon lévő kezét. – Nos Bobby, nem tudom kitől hallottad, de az egyértelműen nem volt tisztában Rob képességeivel ezen a téren… szeretnéd, hogy jobban kifejtsem? – magas labda volt, de nem eléggé. Rob szájtátva bámult rám, és a kérdés szülőatyja sem tudott mit mondani. Csak Marcus kuncogott és én vigyorogtam elégedetten.

Az este végén Robbal szó szerint elkommandóztunk a már előre megrendelt taxihoz. Egész este arra vártunk, hogy végre kettesben lehessünk és vakációzhassunk egyet az ágyikóban. Mire fél kettőre haza értünk, ledobáltam a ruháimat, bedőltem az ágyba és vártam, hogy Rob végezzen a zuhanyzással és én is mehessek. De a szemhéjaim egyre nehezebbek voltak és végül feladtam a harcot.

*

Rob még csendesen szuszogott, mikor felébredtem puha mellkasán. Halkan kimásztam mellőle és bepótoltam a tegnap elmaradt zuhanyt. Fel is öltöztem és vártam, hogy Rob felébredjen. Közben telefonált Mandy, aki valami nagyon fontosat szeretne mondani, amit nem lehet telefonon, de nem is várhat tovább. Így megígértem neki, hogy meglátogatom.

Rob délben felébredt, így már csak egy gyors búcsúra volt idő és rohantam is a kocsihoz, ami hazavisz.
Sajnos a paparazzik ma nagyon is észnél voltak. Ott sorakoztak a hotel előtt és elégedetten kattintgattak.

Nagyon jó, akinek van egy kis sütnivalója, annak lejön, hogy nem társasozni voltam Robnál. Úgyis úgy szeretnek a Rob és Kristen egy pár-e témán csámcsogni. Ráadásul már másodszorra kapnak rajta egy hotelben Robbal.

Otthon villám gyorsan lepakoltam és már száguldottam is Mandy felé. Bekopogtam és leesett az állam mikor ajtót nyitott.
A legjobb barátnőm terhes és én az ötödik hónapban tudom meg. Nem kicsit voltam megsértődve, hiszen minden héten telefonálunk. Erre is volt magyarázata. Telefonban nem akarta közölni, mert ez nem telefontéma. Ebben mondjuk igaza van. Mikor június elején meglátogattam, akkor lépett a 3.hónapba, de mondta, hogy akkor még senkinek sem szóltak Briannel.

Jut eszembe, a csávóját, aki most már a gyermeke apja is, még nem is láttam és egy ideig még nem is fogom, hiszen nemsokára megyek Vancouverbe. Esküvőt még nem tudják, mikor tartanak, laza család! Mikor megkérdezte, hogy lenék-e a pici keresztanyukája, tapsikolva ugrottam a nyakába és sikítoztam, hogy igen. A nemét még nem tudják, de én tudom, hogy lány lesz!

Este, mikor haza értem és közöltem otthon, hogy akkor megyek, anyám hisztizett egy sort, hogy egész nap nem voltam itthon és különben is blablabla.

Mikor közöltem a recepción, hogy Robert Pattinson kulcsát kérem, a nő végigmért és fintorogva oda adta. Szívesen kidekoráltam volna a képét, de helyette csak megköszöntem és megkértem, hogy küldjön fel a szobába egy pezsgőt. Ez még nem volt nekem elég…

A biztosítékot az ütötte ki nála, mikor vigyorogva megkérdeztem, hogy a szobához jár-e óvszer. Majd mikor köpni, nyelni nem tudott, úgy döntöttem, nem kínzom tovább… annyira. Így kedvesen közöltem vele, hogy sebaj, hoztam magammal és otthagytam.
Hiába Rob az enyém, egy kis recepció őrző bige, ne is álmodozzon róla.

A pezsgő megérkezett és gondoltam leszólok telefonon új házi kedvencemnek, csak megköszönni. De mégsem tettem… mi van veled Stew?

Aztán Rob is megérkezett, Marcus koncertjén volt. Én is mentem volna, de anya otthon tartott, így esélyem nem volt oda érni, max a végére, de annak nem sok értelmét láttam.
Körülbelül, mint a hurrikán söpört le a lábamról és döntött az agyba. Nagy nehezen még leállítottam, mert a pezsgőt is meg akartam inni.

- Pezsgő? – kérdezte meglepetten, mikor a hűtőhöz sétáltam és kivettem belőle az üveget.
- Baszki, nem ihatunk mindig sört! – méltatlankodtam és a kezébe nyomtam a poharat. – Ránk! – mosolyogtam és koccintottunk.

Elfogyott a pezsgő. Rob olyan sebességgel itt, mintha üldöznék! De már értem miért.
Miután az én torkomon is lecsúszott az utolsó korty, ismét hanyatt fekve, az ágyon találtam magam.
Rob elégedetten mászott fölém és kezdte meg a vetkőztetésemet. Miután már mind a kettőnkről lekerült az összes ruha, végre egész testét be tudtam járni ajkaimmal.

Levegő után kapkodva „szenvedtem” a kéjtől. Még mindig nem értem, Rob hogy képes ilyen érzelmeket kipréselni belőlem.
Szorítottam, csókoltam, ahol értem, miközben testünk egy ritmusra mozgott. Mintha attól félnék, hogy elmegy és elhagy. Furcsa volt, nem tudom megmagyarázni, egyszerűen csak ezt éreztem.
Zihálva dőltünk vissza a lepedőre, és mint mostanában mindig, már megint Rob mellkasán nyomott el az álom!

*


Nem tudom mi van, de már megint én keltem korábban! Megszokott rituáléként siettem a fürdőbe, majd felöltöztem. Nikotin hiányom is jelentkezett, így felkaptam a Ray Bent-t és az erkélyre siettem.

Még jó, hogy vittem a telefonom, mert anyám már vagy húsz különböző hangnemben mondta az üzenetrögzítőmre, hogy jó lenne, ha végre haza húznék.
Felhívtam és az enyhe kifejezés, hogy nem volt túl boldog, mikor közöltem, nem tervezek ma haza menni! Sopánkodott vagy tíz percig, mert hétfőn elutazom, és szerinte nem töltök vele elég időt. Mikor végre leráztam, volt lehetőségem arra összpontosítani, ami jelenleg a legjobban izgatta a fantáziámat.

A jó édes anyjukat! Már megint ott kattintgatják a rohadt gépüket, ezeknek nincs családja? Idegesen vágtattam be az erkélyről, megfeledkezve arról, hogy Rob talán még alszik.
Szerencsére ébren volt.

- Mi a baj? – kérdezte álmos fejjel.
- Kint cigizek nyugodtan, erre látom, hogy a paparazzik már megint itt csöveznek! Ezek nem normálisak! Mi a büdös picsáért nem tudnak leszállni rólunk? Mi a faszom közük van hozzá, mit csinálok és kivel? – dühöngtem.

- Gyere ide! – kinyújtotta a karját, így oda mentem hozzá. – Nyugodj meg. Nem tudunk, mit tenni, szóval felesleges idegeskedni! – magához ölelt és gyengéden a hátamat simogatta.
- Hogy tudsz ilyen kibaszott nyugodt maradni? – egyszerűen nem értettem azt a birka természetét.

- Úgy sem tudnak semmit ránk bizonyítani! Azt tudják, hogy barátok vagyunk… miért ne lehetnénk együtt csak úgy? – igaza volt.
- Jah. És nem is fogom engedni, hogy valaha is olyan helyzetben lássanak minket, ami egyértelmű! Soha, nem fogunk nekik engedni… a magánéletünk tabu, rendben? – kétségbe voltam esve, de Rob simogatása és mosolya lenyugtatott.

- Rendben! Majd óvatosak leszünk! – a teljes relax csak akkor állt be nálam, mikor Rob óvatosan ajkát az enyémhez érintette. Hittem benne, ha ez a mi kis „titkunk” marad, minden rendben lesz!

- Akkor külön? – kérdezte az ajtóban.
- Ott találkozunk! – nyomtam még neki egy csókot, majd elindultam a taxihoz. Rob telefonon figyelmeztetett, hogy a paparazzik is ott vannak. És tényleg, a mélygarázsban a fotósok fogadtak! Mi lesz még itt?

Robék már a Palihouse hotel tetőterén vártak engem. Marcus mosolyogva megölelt és bemutatta a barátnőjét.
Robnak még csak egy csókot sem mertem adni, nehogy lefotózzák, pedig majd meg vesztem érte. És az a majdnem félig kigombolt ing… őrjítő.

Marcus és a barátnője épp egy kellemes emléküket mesélték el és a végén nevetve megcsókolták egymást. Azonnal Robra kaptam a tekintetem, aki már engem nézett. Ugyan azt a vágyakozást láttam a szemében. Tudtam, hogy Ő is arra vágyik a legjobba, hogy megcsókolhasson vagy megfoghassa a kezem.
A legtöbb, amit tehettem, hogy az asztal alatt lábamat a lábához nyomtam. Az asztal alatt csak nincsenek kamerák…

Az ebéd után visszamentünk a hotelba, természetesen külön. Én hamarabb oda értem és vártam Robot. A percek teltek, de még mindig nem érkezett meg. Kezdtem aggódni…
Mikor már egy órája vártam rá, elkezdtem hívogatni, de csak az üzenetrögzítője válaszolt.
Másfél óra után már kibaszott ideges voltam. A telefont szorongattam és másodpercenként hívtam, de semmi.

Egyszer csak nyílt az ajtó, mire idegesen felugrottam.
- Hol a francban voltál? És a telefonod? Van fogalmad róla, mennyire aggódtam? – soroltam a kéréseimet idegesen.

- Sajnálom, én csak… csak összetörtem a bérelt autót! – ereimben meghűlt a vér, ahogy a szavak eljutottak a tudatomig… nyugi Kristen, itt áll és látszólag semmi baja. A szemem előtt lepergett, hogyan sülhetett volna el a dolog. Nem bírtam megszólalni, csak megkövülve álltam ott. Az felfedezés, hogy komolyabb baja is eshetett volna, rosszabb volt mindennél. Valószínűleg, nagyon ijesztő látványt nyújtottam. – Kris, jól vagyok! – elmosolyodott és közelebb lépett hozzám.

Odarohantam és szorosan megöleltem, ott csókoltam, ahol értem.
- Biztos semmi bajod? Sehol egy karcolás… nem fáj semmid? – kérdezgettem aggódva és közben össze-vissza nyomkodtam a testét. – Orvos látott? Most azonnal elviszlek dokihoz…
- Hé-hé kicsim, nyugodj meg! Mondom, hogy semmi bajom! – lefogta a kezeimet és magához ölelt.

- Mond el mi volt! – kértem, nem is, inkább utasítottam. Elmosolyodott, a kanapéhoz vezetett és az ölébe ültetett.
- Mikor beszálltam a kocsiba a parkolóban, a fotósok ott voltak. Nagyon sokáig követtek, én meg próbáltam lerázni őket és nem vettem észre egy stop táblát. Így belementem abba, akinek elsőbbsége volt. Szerencsére a sofőr figyelt, meg én is fékeztem, így kisebb koccanással megúsztuk. Elintéztük a papírokat, elvitték a kocsit, amit majd ki kell fizetnem és vége. – megöleltem, de közben elöntött a méreg.

- Tetves paparazzik, nézd meg mit tettek! Ezeknél tényleg nincs határ… és ha valami komolyabb történik? – ha lehet most még jobban utáltam őket, ezeknek semmi sem szent.
- A lényeg, hogy nem történt semmi! – már megint nyugodt, én ezt nem hiszem el.
- De történhetett volna! – makacskodtam tovább. Felnevetett, úgy tűnik felfogta, hogy nincs értelme vitatkozni! Megsimította az arcomat és lágyan megcsókolt. Kicsit megnyugodtam, ahogy ajkaival az enyémet becézgette, ennél jobb idegnyugtató nem is volt számomra.

- Kicsit lepihenek a koncert előtt! – mondta.
- Rendben. – elballagott a szobába.
Olyan önző vagyok, arra nem is gondoltam, neki milyen lehet… mégiscsak vele történt. Utána mentem és befészkeltem magam mellé, talán jó neki, ha mellette vagyok. Nekem biztosan.
- Köszönöm. – suttogta és megpuszilta a fejem búbját. Még szorosabban öleltem és elnyomott az álom.


Rob ébresztett, hogy indulni kéne. Jól elaludtam, pedig nem is voltam fáradt.
Marcus koncertjét a háttérből néztük végig. Én folyamatosan Rob mellett voltam és valamilyen módon, mindig hozzá értem. Vagy ölelkezve figyeltük a koncertet, de volt, hogy csak a kezét vagy combját fogtam. Éreznem kellett, hogy mellettem van. Azt hiszem engem jobban megviselt a délutáni baleset.

A koncert végén a kijáratnál várakoztunk, hogy megérkezzen a kocsi. Persze belül, mert a rohadékok már megint fényképezőgéppel álltak kint. Nagy volt a kísértés, hogy a képébe nyomjam a gépet, de nem tehettem.
Vezényszóra futottunk ki az épületből és gyorsan bepattantunk a kocsiba.

A szoba a legbiztonságosabb hely számunkra, az már biztos. Ma este valahogy egyikünk sem erőltette a szex dolgot, csak csendben lefeküdtünk és egymást ölelve elaludtunk.

*

Olyan óvatlan voltam, hogy nem kapcsoltam ki a telefonom, így reggel tízkor anya ébresztett. Felöltöztem és kimentem egy cigire, majd vissza a szobába. Rob még szundikált, ezért úgy döntöttem, hagyom és csak egy levelet írok neki.

Hazamentem készülődni, a díjátadón találkozunk!
Szeretlek: Kristen

Otthon anyával beszélgettem egy kicsit, majd elindultam, hogy felkészítsenek az eseményre.
Viszonylag hamar emberi külsőt varázsoltak nekem és indulhattam is.
A kocsi leparkolt, eljött az ideje, hogy kiszálljak. Kicsit ideges voltam, de erőt vettem magamon és kimásztam a védett burokból.

Elindultam a Teen Choice Awards vörös szőnyege felé… várjunk csak ez fű! Mindegy. Aztán végre kiléptem a vakuk kereszttüzébe!



Rob és Kristen távoznak Bobby Long koncertjéről(aug.6.):
http://i48.tinypic.com/mslmh.jpg

Kristen hazamegy Rob hoteljéből(aug.7):
http://i49.tinypic.com/nz54hz.jpg

Kristen reggel dohányzik az erkélyen (aug.8):
http://i49.tinypic.com/qyu9l2.jpg

Kristen megérkezik az ebédre, a Palihouse hotelbe(aug.8.):
http://i50.tinypic.com/10h7zm1.jpg

Az ebéd Marcussal és a barátnőjével:
http://i46.tinypic.com/2qkiljm.jpg

Kristen és Rob távoznak Marcus Foster koncertjéről(aug.8):
http://i50.tinypic.com/k0n1bp.jpg

Kristen reggeli cigi(aug.9.):
http://i48.tinypic.com/2hgtoa0.jpg