13. fejezet

Érzelmek

Drága lányaim! Remélem, elégedettek lesztek a fejezettel. Főleg a „ne legyen bonyodalom” brigád figyelmébe ajánlom, ezt a részt, mert nincs bonyodalom! :) Sőt a következő is nekik fog kedvezni valamennyire.
Szóval olvassatok, és ne felejtsétek el megosztani velem a véleményeiteket!
Puszi Robstenesek:P


Idióta, idióta Kristen Stewart! Te fogod tönkretenni a kapcsolatodat Robbal. Hiába nem tetszik, amit az a szipirtyó Emilie mondott, akkor is igaza van.

Nem is csak erre a kapcsolatra- vagy mire- vonatozik, de a barátságunkra is. Hiszen mi van már? Mi van most? Teljes káosz. Olyan jó barátok voltunk… a legjobbak. Éjszakákat beszélgettünk át… emlékszem. Már a Twilight idején megbeszéltük, hogy ezt együtt csináljuk végig. Együtt az egésszel és mindenkivel szemben, két jó haver, együtt küzd és együtt vedel címszóval.

Oh, mennyit ittunk együtt, jó azt most is csináljuk, szóval egy szavam sem lehet.
Hiányzik, mint a legjobb barátom. De tudom, nem tudnék már csak a barátja lenni. Az nekem már nem menne.

Szép lassan beértem anyát is, aki épp a pia osztályon nézelődött.
Természetesen megláttam a polcon sorakozó Heinekeneket. És ki jutott eszembe? Persze. Legalább egy percig nem gondoltam rá. Jó lehet csak 40 másodperc volt. De már az is valami.
Szóval a Heineken, de ez is az Ő hibája. Rob szoktatott rá.

- Hol voltál? – éppen nagyon vizsgálgatott egy üveg bort, még a szemüvegét is levette hozzá.
- Csak összefutottam egy ismerőssel. – most már engem is érdekelt a bor, amit néz. Mégis miért olyan érdekes? Közelebb léptem és nézegetni kezdtem Én is. – Ünnepelünk valamit? – próbáltam vicceskedni. Csak sóhajtva felhúzta a szemöldökét. Oké, ez nem jött be.

- Apádnak jövő héten lesz a szülinapja! – közölte. Basszus, basszus tényleg.
- Nem felejtettem el! – ciccegtem, mert ki nem állhattam a vádló tekintetét, amivel méregetett.
- Aha. – sóhajtotta és visszamerült a címke olvasgatásába. Na, jó csak egy kicsit felejtettem el. Vagy nem lehet valamit kicsit elfelejteni? – Mehetsz közben mást nézni! – nézett végig rajtam. Baszki, észre se vettem, hogy rázom magam, mint egy idegbeteg.

- Nem, jó ez így! – megálltam, mint egy cölöp. Cölöp? Rögtön perverz gondolatok ugrottak be. Hmm, milyen piszkos a fantáziám mostanság…
- Kristen…- sóhajtotta idegesen. Jaj, már megint csinálom, egy pillanatra azt hittem hangosan is kimondtam, amin az előbb gondolkoztam.
- Befejeztem! – ígértem.

- Tudod ez a bor abban az évben készült, mikor apád született. – jó, akkor vegyük meg és húzzunk innen. – Mit gondolsz? – mit gondolok, mit gondolok, azt, hogy ideje lenne arrébb tolni a biciklit, meg, hogy Robot akarom. MOST!
- Ez zseniális ötlet. – mosolyogtam.
- Jó! – betette a kosárba. Megyünk, végre megyünk!

Amíg sorba álltunk a kasszánál, újra jobbnál jobb gondolatok kúsztak zseniális elmémbe. Mind a ma estével voltak kapcsolatosak, amit pedig terveim szerint Robbal fogok tölteni. Tudtam kire van szükségem a terveim megvalósításához. Nem is késlekedtem tovább és tárcsáztam a „szervezőmet”.

- Szia, Ash! … Igen, minden!... Veled?... Remek. Figyelj, ma este Robbal lesztek a Four Seasons bárjában, ugye?... Jó, lehet egy kérésem?...



Hazafelé a kocsiban, ritka alkalmak egyike volt. Néma csönden ültem anya mellett az anyósülésen. Úgy tűnik, még mindig nem sikerült feldolgozni a boltban történt incidenseket. Szerintem még mindig azon törte a fejét, hogy mikorra kérjen időpontot a pszichiátriára.

Elhaladva egy utcában kellemes emlékek törtek rám. Na jó, nem nevezném kellemesnek, hiszen pont itt robbant le az a tragacs, mikor a Twilight szereplő válogatására igyekeztem. Akkor Bella szerepét már magaménak tudhattam, aznap a megfelelő Edwardot kerestük. A szép emlékek onnan kezdődnek, mikor megérkeztem.

Cathrine házában volt a válogatás. Már a finisben voltunk, még négy fiú volt hátra. Ők bizonyultak a legjobbnak az előválogatások alkalmával, és itt jöttem Én a képbe. Kellettem, hogy megnézzük, hogy működik a dolog Velem. Ki kellett deríteni, kivel mutatok a legjobban együtt és ki az, akivel a legjobb a vonzalom. Hiszen Edward és Bella szerepére, olyanok kellettek, akik hitelesen tudják előadni ezt a románcot.

Mikor megérkeztem Catherinehez el is kezdtük. Az első sráccal, már a legelején kiderült, hogy nem fog működni, így az le is tudtuk. A második is gáz volt, arról nem is beszélve, hogy a rétjelenet elpróbálásánál, fejbevágott az ágként funkcionáló kispárnával. De nem ezért nem kapta meg a szerepet.

Két évvel korábban…

Catherine idegesen sétált be a szobába.
- Már csak két jelenező van! Ha egyik sem felel meg, kezdhetjük előröl az egészet. – nem csodálom, hogy ideges. Nagy a nyomás szegényen. Egy tökéletes férfit kéne találni, ami lássuk be lehetetlen feladat. Ráadásul a karakterek olyan pontosan meg vannak írva, nehéz feladat egy könyvből filmet csinálni. Főleg ebből a könyvből. – Legyen öt perc szünet mielőtt jön a következő, rendben? – kérdezte Catherine. Bólintottam és Ő kiment a szobából.

Gondoltam, ha úgyis szünet van, megkeresem a mosdót. A felső szinten nem találtam meg, így lementem. Amint leértem vonzó volt a gondolat, hogy a nappaliba besétálva megláthatom a két még versenyben lévő fiút. A kíváncsiságom által vezérelve beléptem a hatalmas helyiségbe.

Rögtön megláttam egy barna hajú srácot, aki valami szöveget tanulmányozott. Nem találtam érdekesnek, így a másikra pillantottam.

Nála nem volt semmilyen szöveg, lehajtott fejjel ült a kanapén és idegesen rángott a lába. Pont, mint nekem szokott. Próbáltam közelebb férkőzni, hogy lássam az arcát, amit az a bozontos valami a fején igen csak megnehezített.

- Kristen, mit csinálsz itt? – mint, akit tetten értek ugrottam meg, mikor Catherine megszólalt. Odasiettem hozzá.
- Csak a mosdót kerestem. – feleltem. Catherine elkezdett kifelé terelni, Én pedig kétségbeesetten próbáltam még egy pillantást vetni a bozontos srácra, hátha láthatom az arcát. De hiába.

Végezve a mosdóban, újra a hálószobában találtam magam. Catherine elrendezte a papírjait és közölte, hogy hívja a következő jelöltet, aki Brit. Két perc múlva beterelte a srácot, aki nem volt más, mint a bozontos hajú, a nappaliból. Végre láthattam az arcát, tényleg elég Brit feje volt.

- Ő Kristen! – intett felém Catherine és megint a papírjáért nyúlt.
Felkeltem az ágyról és odaléptem a fiú elé. Azonnal felfedeztem, hogy milyen gyönyörű szürkéskék szemei vannak.
- Szia, Kristen Stewart vagyok! – nyújtottam kezet.
- Robert Pattinson, szia. – felelte némi csönd után és megrázta a kezem.
- Remek, akkor kezdjük a lényeggel. Készüljetek a csókjelenetre. – közölte Catherine és leült a fotelba.

Visszaültem az ágyra és vártam. Robert zavartan elmosolyodott és leült velem szemben.
- Mehet! – sóhajtott Catherine. Látszott rajta, hogy nagyon unja már. Robert becsukta a szemét, megrázta a fejét és belekezdett.

- Mindig is ki akartam próbálni valamit. Maradj nagyon nyugodt! – mondta nagyon halkan és elkezdett felém hajolni, az Én szívem meg ki akart ugrani a helyéről. Mi történik, mi van velem? Ez nem normális reakció, az biztos. – Ne mozdulj! – dörmögte és már csak pár centi volt az ajkaink között. Próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen dögös ez a pasi, akit épp készülök megcsókolni. A várakozás őrjítő volt, de a tudtat még inkább, hogy vágytam rá, vágytam arra csókra.

Először csak finoman súrolta ajka az enyémet, majd még egyszer. Aztán már nem csak hozzá-hozzá nyomta száját az enyémhez, hanem ott is tartott. Többet nem hagytam, hogy elhúzza. Kezem a hajába csúsztattam és eldőltem az ágyon, magammal húzva Őt is. Ajakim sóhajtva szétváltak és egyre jobban tapadtakat az övére.

Éreztem, hogy forr a vérem és nem győztem figyelmezeti magam, hogy éppen szerepben vagyok. Meg, hogy otthon vár a barátom.
Egyre jobban átadtam magam a pillanatnak. Olyan volt, mintha egy örvénybe kerültem volna, ami beszippant. A külvilág teljesen megszűnt, csak Ő volt és Én. Azt sem tudtam, hol vagyunk.

Végigsimított a combomon és felrántotta lábam a csípőjére. Zihálva toltam magam fölé és az ágyékára ültem, de a csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Sőt, már a nyelvünk is beszállt az őrjítő játékunkba. Nem bírtam leállni és hiába próbáltam arra gondolni, hogy talán nem kéne ezt. Főleg élveznem nem kéne, hogy egy másik pasival hempergek, mikor Mike ott van Nekem. De nem tudtam parancsolni magamnak. Robert keze gyengéden végigsiklott a hátamon, át a fenekemen és ismét maga alá fordított.

Egy pillanatra elszakadt tőlem, hogy levegőhöz jussunk. Itt lett volna, az alkalom, hogy véget vessek az izgató játékunknak, de helyette visszarántottam a fejét és folytattunk a csókcsatát.

Majdnem szétrobbantam, mikor megéreztem nyelvét a nyakamon. Robert ismét fordult, engem is húzva maga fölé. Olyan furcsa érzésem támadt, mintha már nem lenne hova gurulni, de annyira nem voltam képben, hogy nem fogtam fel mi történik éppen. Sőt, mikor megtörtén is csak nehezen sikerült ismét visszatérnem a földre.

- Atyaisten, jól vagytok? – Catherine aggódó hangja hozott vissza a való világba. Lenéztem, Robert alattam feküdt és ugyan úgy kapkodta a levegőt, mint Én. Aztán feltűnt még valami. Már nem az ágyon voltunk, hanem a földön. Jézus, lezuhantunk az ágyról és nekem fel sem tűnt.

- Jó vagy? – kérdeztem gyorsan az alattam fekvő srácot.
- Igen, és Te? – érdeklődött Ő is.
- Aha! – ekkor tűnt fel, hogy még mindig rajta fekszem. Zavartan megmozdultam, és mikor felfogta mit akarok azonnal elengedett.

Feltápászkodtam, de a fejem még mindig kavargott és nem a zuhanástól. Ha ez nem történik meg, nem tudom mikor álltunk volna le. Sőt, nem tudom, leálltunk-e volna egyáltalán. Azzal nyugtattam magam, hogy Catherine időben közbelépett volna.

- Srácok, ez zseniális volt! Egyszerűen nem találok szavakat. Ez a szexuális feszültség csak úgy vibrál köztetek… ez csodálatos volt! – tényleg az volt! Basszus Kristen, te nem vagy normális! Elment az eszed! Catherine teljesen kikelve magából magyarázta, azt hittem el kezd ugrálni is örömében. – Rendben, akkor megnézünk más jelenetet is! - mosolygott.
Mikor végeztünk és Robert kiment, Catherine hozzám fordult.

- Mit gondolsz? – kérdezte kíváncsian.
- Szerintem ez nem kérdés! Ő kell. Catherine, nagyszerű volt! Rá van szükségem, Én… Én nélküle nem tudom megcsinálni ezt a filmet! Muszáj, hogy Ő kapja a szerepet. – most Én magyaráztam neki teljesen kikelve magamból.

- Én is így gondolom! – mosolygott Catherine. – Még meg kell beszélnem Stephanieval, de azt gondolom nem lesz kifogása ellen. – mondta és elment megmondani Robertnek a nagy hírt.

Boldog voltam. Egyrészt, mert tudtam, Vele tényleg jól meg fogom tudni csinálni a filmet. Másrészt, ami mar egy sokkal aggasztóbb rész volt, örültem, hogy láthatom még. Valami van benne, nem tudom megmagyarázni mi, de valami, ami nem hagy szabadulni. Talán a titokzatossága ragadott meg. Nem tudom, de azt igen, hogy Mike már vár rám…

Jelen…

- Föld hívja Miss „ma teljesen megijesztem az anyámat a furcsa viselkedésemmel” Stewartot! – anya hangja rángatott vissza a jelenbe. A kezével hadonászott előttem és csak akkor fogtam fel, hogy már a garázsban állunk.
- Igen? – pislogtam.
- Külön kérvényt nyújtsak be, hogy végre kiszállj és segíts bevinni a csomagokat? – kérdezte felháborodva.

- Megtennéd? – gúnyolódtam.
- Na, kifelé! – engedelmesen kiszálltam, jobb, ha nem feszítem tovább a húrt, mert a végén elpattan, és akkor nézhetek.

Segítettem neki becipelni a csomagokat, majd elmentem aludni. Csak valamikor fél kilenckor keltem fel és mentem le enni.
Gyors fürdés és öltözés után az órára néztem. Tíz óra volt. Mi van már, basszus?
A körmömet rágcsálva nézegettem a telefonom és akkor megérkezett a megmentő sms! Fejvesztve rohantam le a lépcsőn, csak egy nem tudom, mikor jövök hagyta el a számat, anyának címezve és már ott sem voltam.

Belépve a Four Seasons szálloda előterébe, Ashley mosolyogva rohant felém.
- Itt van, de ne tudd meg, milyen nehéz volt megszerezni! – méltatlankodott, de közben ott volt a mosoly az arcán.
- Igen? Miért? – kérdeztem.

- Hát először is, mert sehogy sem akaródzott neki felmenni aludni. Másodszor meg, mikor végre sikerült rávennem, nem igazán értette miért is akarom felkísérni, így bevágtam, hogy pisilnem kell, és nem szeretem a szállodai közös wc-ket. Elég hülyének nézett, de végül bejött és mikor eljöttem szépen elemeltem ezt! – vigyorgott és meglengette előttem a szobát nyitó kártyát.

- Köszönöm! – nyúltam utána.
- Nana! – húzta vissza. – Ha már ilyen rendes voltam, hogy ennyit küzdöttem, nem gondolod, hogy megérdemlem, hogy tudjam, miért kellett ennyi mindenen keresztülmennem? – ilyen kacifántosan kifejezni is csak Ash képes magát.
- Csak kicsit igazságtalan voltam Vele és megbántottam. Szeretnék kettesben lenni Vele és megbeszélni a dolgokat. – Ash csak mindent tudóan bólintott.

- Akkor ezért volt, ma olyan rossz kedve! – merengett.
- Megyek is! – mondtam és megöleltem. – Köszönöm a közreműködést, szia!
- Szívesen. Aztán ügyesen. – kacsintott rám, mikor elengedett. Csak mosolyogva megráztam a fejem és elindultam.

A szoba előtt néhány percig még toporogtam. Bazd meg, hogy mekkora gyáva kukac vagy Te Stew.
Halkan benyitottam, a szobában sötét volt. Beljebb sétáltam és megláttam Robot, aki az ágyban tündérien szuszogott. Minden erőm elszállt, ahogy megláttam Őt. Olyan tündéri volt…talán el kéne mennem. Nem, nem, ha már itt vagyok, ha volt elég erőm bejönni, akkor nem mehetek el. Nem is akarok elmenni. De alszik, felkelteni sem akarom.

Mi lenne, ha csak bebújnék mellé, és reggel, ha felébred, itt leszek. És, ha nem akarná, hogy itt legyek, ha haragszik rám. Oka van rá. Ha pofátlanul befekszem mellé, választást sem hagyva neki, lehet, megharagszik még jobban.

Ah, nem tudom. Olyan szerencsétlen egy hülye vagyok, hogy el sem hiszem.
Itt állok és hezitálok. Lehet, ennél rosszabb? Nem. Akkor mire várok? Nem tudom.

Elkezdtem kigombolni a nadrágomat. Ezt le kell vennem, nem aludhatok nadrágban. Rajta természetesen nem volt póló. Vajon alsógatya van rajta? Nem, Kristen nem nézheted meg. Az a pofátlanság netovábbja lenne. De akkor honnan tudjam, mennyi ruhában feküdjek mellé.

A pólóm is leveszem. Lerúgtam a cipőm és a zoknim is. Akkor fehérneműben maradjak? Nem szeretnék melltartóban aludni, az olyan…nem is tudom milyen. Kölcsönvehetnék egy pólót Robtól.

Ezt az ötletet hamar elvetettem, ahogy ránéztem a szétdobált ruhákra. Talán mégsem kéne.
Még mindig itt álldogálsz kretén Stewart? Gondoltam egyet és ledobtam a melltartót magamról.

Nagyon lassan és óvatosan felemeltem a takarót és befeküdtem mellé. Meleg volt, mégis a nyakamig felhúztam. Oldalra fordultam és néztem, ahogy alszik. Olyan nyugodt volt. Csend volt, csak Rob cuki szuszogása hallatszott. Közelebb húzódtam, de vigyáztam, hogy ne érjek hozzá, nem akartam felébreszteni.

Nem tudtam elaludni, csak feküdtem ott és néztem még mindig. Egyszer csak a keze oldalra lendült, egészen rám. Rám csapódott. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felébredt-e rá. Úgy tűnt nem… aztán elkezdett tapogatózni. Mégis felébredt? Ajaj, akkor most elküld vagy… nem volt elég időm, mert közelebb húzódott, teljesen nekem nyomódott. Nem volt ébren, legalábbis úgy tűnt. A szeme csukva volt.

- Kristen! – sóhajtotta. Megfogott és a mellkasára húzott, szorosan ölelt magához. Megint az arcára néztem, de még mindig úgy tűnt, alszik. És akkor olyat mondott, amitől elakadt a lélegzetem. – Szeretlek. – újra ránéztem, de semmi jele nem volt, hogy ébren lenne.

Megsimítottam az arcát. Semmi. A fejem a mellkasára hajtottam és mélyen magamba szívtam bőrének illatát. Olyan isteni volt, szerettem ezt az illatot. Ez Rob volt és Én szerettem mindent, ami hozzá tartozik. Hallgattam, ahogy szuszog és azon gondolkodtam, mit is jelent nekem ez a szó. Vagy inkább, hogy neki mit jelent. Tudom, hogy szeret, Én is szeretem. Végtére is legjobb barátok lennénk vagy mi.

A saját gondolataim kezdtek megrémíteni. Miért zaklat fel ez a szó annyira? Szerelem. Brrr, nem. Lehet, hogy nem vagyok rá felkészülve, csak az a baj, hogy ez nem választás kérdése.

Aztán eszembe jutott, ami miatt most itt vagyok. Emilie szavai. „ Ha szereted…” Szeretem?
Ismét ránéztem és a szívem gyorsabban kezdett verni, csak a látványa képes volt ezt művelni velem. Innentől kezdve a kérdés, már nem is volt kérdés. A választ pontosan tudtam…

Tényleg Emilie kellett az érzéseim tisztázásához? Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Már csak egyetlen bökkenő van. Megint ránéztem a mellettem szunyókáló emberre. Vajon, Ő mit érez? Hiszen az előbbi szó, álmában csúszott ki a száján és az nem ér, nem jelent semmit.

Álmomban voltam már szerelmes Jacksonba is. Lehet, hogy Ő is csak valami ilyesmit álmodott.
Furcsa volt az új ismereteimmel együtt itt feküdni, olyan bizarrnak éreztem az egészet.

Próbáltam nem foglalkozni a felfedezésemmel, hanem hagytam, hogy elnyomjon az álom. Így, Rob mellkasán percek múlva már Én is húztam a lóbőrt.