14. fejezet

Zöldszemű szörny

Drága Robsten lányok! Nagyon bízom benne, hogy tetszeni fog a 14. fejezet. Ez most egy olyan vegyes rész lett, mert van aki bonyodalmat szeret, van aki nyugalmat! (Nehéz veletek!:P) Ezért most mégis lesz egy kis bonyodalom. De hamarosan valami nagy változás fog bekövetkezni főszereplőink életében. Hogy jó, avagy rossz… az majd kiderül! :D
Mindig örülök, ha megosztjátok velem a véleményeteket, így most is várom a kommenteket!
Puszi



(Rob szemszöge)

Óriási fényre ébredtem reggel. Hát persze, elfelejtettem behúzni a függöny. Tegnap este még ahhoz sem volt kedvem, mikor feljöttem aludni. Igazából tegnap reggel óta semmihez sincs kedvem.
Nagyon zavarta a szemem a napsütés, és mikor átfordultam a másik oldalamra hatalmas meglepetés ért. Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam azt a gyönyörűséget magam mellett.

Aztán összezavarodtam. Hogy kerül ide? Tegnap este tuti nem jött fel velem, ott sem volt a bárban. De akkor hogy lehet? Lehet, hogy csak álmodom és nincs is itt?
Végignéztem karcsú testén, amit alig takart a lepedő, így pontosan láttam, hogy meztelen. Arra tuti emlékeznék, ha történt volna valami.

Közelebb kúsztam hozzá és az arcát kezdtem simogatni, de nem ébredt fel.
Mutatóujjam lassan végighúztam tökéletes és meztelen hátán. Ez hatásos volt. Pislogva nyitotta ki a szemét és mikor meglátott kicsit ijedt képet vágott. Rögtön rosszabbnál rosszabb gondolatok kúsztak a fejembe.

Zavartan magára húzta a takarót és elmosolyodott. Akkor mégsem lehet baj.
- Szia! – suttogta álmosan.
- Szia! – feleltem és visszahúztam a még mindig hátán tartott kezem. Bár nagyon nehezemre esett, a bőre, mint a selyem és mágnesként vonzotta a kezem. – Kristen, emlékeznem kéne hogy kerülsz ide? – kérdeztem zavartan. Felnevetett, azt hiszem értette a kacifántos eszmefuttatásom.

- Beszélni szerettem volna Veled, de mikor ide értem már aludtál. Így reméltem, hogy nem haragszol meg, ha befekszem melléd. – finoman megsimította a kézfejem, de gyorsan el is húzta a kezét. Bár ne tette volna.
- Nem haragszom, de csak mert meztelen vagy! – viccelődtem és végignéztem rajta.
- Van rajtam bugyi! – közölte örömmel, mintha most megfogott volna.

- Ezen segíthetünk! – és a kezem már a takaró alatt volt.
- Hülye! – kihúzta a feje alól a párnát és az én fejemhez vágta hozzá.
- Beszélni akartál velem! – elvettem a párnát és visszanyomtam a feje alá. Gyönyörű zöld szemébe aggodalom költözött. Beharapta az alsó ajkát és úgy tűnt, mint aki hezitál. Aztán nagy levegőt vett és belekezdett.

- Bocsánatot kérek a múltkoriért, mert rémesen viselkedtem és megbántottalak. – mondta bűnbánóan. De nem tehetett róla, csak egy hülye félreértés volt. Nem akartam, hogy rágja magát és Én egyébként sem tudok rá haragudni.
- Nem kell …- Kristen a számra tette a mutatóujját, lehetetlenné téve, hogy folytassam.
- Had mondjam végig. – bólintással jeleztem, hogy rendben, így elvette az ujját. – Tudom, hogy semmi nem történt Emilie és közted és sajnálom, hogy egyáltalán ilyesmit feltételeztem. Megbocsájtasz nekem? – kérdezte ártatlan tekintettel.

- Sosem haragudtam rád! Csak magamra, hogy mindent elcseszek. – feleltem.
- Nem is te lennél, ha nem magadat hibáztatnád! – sóhajtott. Elnevettem magam, mert megint igaza volt. Nagyon jól ismert engem.
- Mitől gondoltad meg magad? – kérdeztem. Egy pillanatra megint elgondolkodott, talán, hogy válaszoljon-e.

- Egy ismerős térített jobb belátásra. – megköszörülte a torkát és beletúrta a hajába. Úgy látom, nem szívesen beszél róla. Végülis nem is számít, a lényeg, hogy itt van.
- Akárki is volt az, tartozom neki! – nevettem. Hírtelen elsötétült a tekintete, nem értettem mi történt. Talán valami rosszat mondtam? De mivel?

- Nem kell neki meghálálni! – közölte gúnyosan, de a végén elmosolyodott.
- Esetleg ma hajlandó vagy velem reggelizni? – kérdeztem és kimásztam az ágyból.
- Reméltem, hogy megkérdezed! – felült az ágyban és nagyon sajnáltam, hogy a takarót magára tekerte. Undorító vagy Robert. A telefonhoz siettem és tárcsáztam az éttermet.

- Jó reggel, szeretnék reggelit rendelni!... Igen… Lesz két adag szalonnás tojásrántotta és kérünk hozzá salátát is… Az remek… Kérnék még két kávét, mind a kettőt tejjel. Az egyiket egy, a másikat két cukorral… Ja és palacsintát is áfonyaöntettel…igen, köszönöm! – nem kellett megkérdeznem Krist, hogy mit kér. Pontosan tudtam, hogy mit szeret reggelizni és azt is, hogy issza a kávét.

Letettem a telefont és oda fordultam hozzá. Mosolyogva figyelt engem.
- Mi az? – érdeklődtem zavartan.
- Imádom, hogy nem is kell mondanom, mit szeretnék, mert úgyis tudod! – egy olyan angyali mosolyt küldött felém, amitől konkrétan megszédültem.
Leültem mellé az ágyra és egy perc hezitálás után, ajkaimat az övéihez érintettem. Megfeszült, így elhúzódtam és azonnal mentegetőzésbe kezdtem, nehogy elrontsak mindent.
- Bocsi, Én csak nem bírtam megállni, hogy megtegyem. – lehajtottam a fejem, de Kristen nem engedte, tudta, hogy most jön az önostorozás ala Robert Pattinson.

- El se kezd! – kezdte és elengedte az államat - Tudod, sokat gondolkodtam mostanában és reméltem, hogy ha csak egy napra is, de újra RPattz és KStew tudunk lenni. Csak egy kicsit megint legjobb barátok! Gondolod, menne még? - kezébe fogta az én kezemet és kérdően nézett rám. Ő az egyetlen dolog, amit az életben akarok, és nem kaphatom meg. Mindennél fontosabb nekem, így amit, szeretne az lesz! Legalább ennyit tudok neki adni.
- Bármi, amit szeretnél KStew! – rámosolyogtam és homlokon pusziltam.

- Köszönöm! – suttogta. Az idilli, ugyan akkor szigorúan baráti pillanatot a szobaszerviz zavarta meg. Míg Én ajtót nyitottam, addig Kristen összeszedte a ruháit és a fürdőbe vonult. Nagy sajnálatomra nyakig betekerve a takaróval.

A reggeli valóban baráti hangulatban telt, pont mint régen. Kristen bevágta az Ő részét a rántottából és a palacsintából is. Miután mondtam neki, hogy az összes palacsintát neki rendeltem, egy „Hála Istennek” kíséretében azt is eltüntette a tányérról. El is felejtettem mennyit bír enni, és mégis tökéletes az alakja. A végén, pedig egy nagy böfögéssel koronázta meg a reggelit. Aztán szégyenlősen bocsánatot kért. Pedig engem nem zavart. Soha nem szerettem, ha egy nő nem magát adja és felszínes. Kristen nem volt ilyen, és ez volt az egyik dolog, amit imádtam benne, azon kívül, hogy gyönyörű, kedves és vicces. Nekem Ő volt a tökéletes nő.

Az erkélyen folytatódott a délelőtt, a kávénk és a cigink kíséretében.
- Mit szólnál, ha megnéznénk egy filmet? Aztán este a többiek elmennek valami bárba, esetleg velük tarthatnánk, nem? – kérdezte és beleivott a kávéba.
- Üm, az jó lenne. Csak megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele délután. De, ha szeretnéd lemondom! – mondj igent, kérlek!

- Nem, dehogy! Menj csak. Ideje lesz felbukkanom otthon. Anya szerintem úgyis azon töri a fejét, hogy tizenkilenc évesen nem késő-e még leányiskolába adnia! – mosolygott. Igen, ismertem Julest. Legalább olyan makacs, mint Kris. Elég hasonló a természetük, de ezt sosem mertem mondani Krisnek, mert a végén keresztben lenyelne. Tudtam, hogy imádja a lányát, de ugyan akkor nagyon is aggódik érte, amivel pedig Kristent kiborítja.

- Igaz. – bólintottam rá. - De este már megyek! – mondtam gyorsan.
- Helyes. És kivel találkozol? – érdeklődött két slukk közt.
- Meséltem már neked Camilla Belle-ről, ugye? - bólintott – Vele. Rég láttam már és tegnap felhívott, hogy ráérek-e ma. – Kristen nagyot nyelt, a programom hallatán.
- Oké. – nyögte és ismét a poharat emelte a szájához. Úgy tűnt zavarja, hogy Camillával találkozom. Ilyenkor mindig megszólalt bennem a kisördög és kicsit örültem, hogy talán féltékeny. Persze, miután logikusan átgondoltam rájöttem, hogy nem. De ha csak picit is, jó volt ezt képzelni.

Gyorsan délután lett, bár ha Vele vagyok, mindig repül az idő.
- Akkor este a bárban. Kiveszek estére Én is egy szobát itt, ahogy a többiek. Ha van, kedved átjöhetnél este. – kacéran elmosolyodott és a nyakam köré kulcsolta a kezét. Átfogtam vékony derekát és elmosolyodtam.
- Este már nem leszünk csak RPattz és KStew? – kérdeztem nevetve.

- Persze, ha Te inkább…
- Nem! Inkább átmennék! – győzelemittasan bólintott egyet és adott egy szájra puszit. Majd nevetve otthagyott. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne rántsam vissza és csókoljam addig, még nem könyörög levegőért.
Sóhajtva becsaptam az ajtót és elkészültem a találkozóra.

Taxival mentem Camilla házához és csodálkoztam, hogy egyetlen pióca fotós sem követett. Ritka napok egyike…
Camilla azonnal a nyakamba ugrott, mikor kopogtam. Beterelt a konyhába, lenyomott egy székre és azonnal elém rakott egy tányért is.
- Mi a menü, anyu? – kérdeztem nevetve.
- Nem kell a pimasz beszólás! Tudom, hogy ezer éve nem ettél rendes házi kosztot! - közölte felhúzott orral és már szedte is a tányérba a zöldbors mártásos bélszínt és a hozzá készített balzsamecetes salátát. Majd Ő is helyet foglalt velem szemben és nekiláttunk az evésnek.

- Milyen? – érdeklődött, mikor már a felét megettem.
- Nagyon jó! – mondtam elismerően. Tényleg nagyon ízlett és igaza is volt, rég ettem házi kosztot. – A barátod örülhet, ha mindig ilyen kaját kap! Tényleg hol van most? – eszembe jutott, hogy hol lehet.
- Már nem a barátom! – vállat vont és bekapott még egy falat húst.
- Mi? Mi történt? – kérdeztem meghökkenve. Néhány hete még halálosan szerelmes volt.

- Szakítottam vele! Nem működött már és elegem is volt belőle. – sorolta a végzetes problémákat.
- Sajnálom! – úgy tűnt, mit aki nem szívesen beszél róla, ezért nem akartam zaklatni vele.
- Én nem! – mosolyodott el. Kemény a csaj, azt meg kell hagyni. – És veled mi van? Egyre több helyen olvasom azt a pletykát, hogy Te és a szereplőtársad Kristen együtt vagytok! Őrület ez a sok kitaláció, mi? – rázta a fejét és közben összeszedte a tányérokat.
- Aha. – nyögtem halkan. Éppen a tányérokat rakta a mosogatóba, mikor nagy csörömpölést hallottam. Odafordultam és Camilla is épp akkor fordult hátra.

- Köztetek tényleg van valami! Nem is csak kitaláció, igaz? – kérdezte megütközve.
- Azért az túlzás! – mosolyogtam kínosan. Leült velem szemben és az asztalra csapott.
- Mesélj! – parancsolta, Én meg mint egy jól nevelt öleb elmeséltem neki mindent. – Ezt nem hiszem el. Miért pont ez a nő? – nem tetszett ahogy kérdezte.
- Mi az, hogy miért pont ez a nő? Talán valami problémád van vele? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Olyan fura ez a lány. Flegma és nemtörődöm, nem túl szimpatikus. – felelte egyszerűen. Kezdett bennem felmenni a pumpa. Mégis, hogy jön ahhoz, hogy ilyeneket mondjon Kristenre, mikor nem is ismeri. Fogalma sincs milyen. Még hogy flegma és nemtörődöm? El sem hiszi, mennyire téved.
- Nem is ismered! Ráadásul teljesen rosszul ítélted meg! – mondtam idegesen.
- Ha Te mondod, elhiszem! Csak ez jött le Vele kapcsolatban! - Camillára még sosem voltam mérges, de úgy tűnik ennek is eljött az ideje.

- Ez történik, ha úgy akarsz valakiről véleményt alkotni, hogy nem is ismered! – nem jellemző rám, hogy ennyire felhúzom magam. Úgy tűnik megtalálta az egyetlen gyenge pontomat, amiről nem is tudtam, hogy van.
- Akkor had ismerjem meg! – hátradőlt a székben és elmosolyodott.
- Rendben! – vágtam rá. – Ma este a srácokkal egy bárba megyünk. Kris is jön, ott találkozhatsz vele! – Camilla bólintott.
- Már alig várom! – mondta és elpakolta az utolsó tányért is.
Alig vártam az estét, már csak azért is, hogy Camilla lássa mekkorát tévedett Krissel kapcsolatban. Meg persze, azt, hogy utána a szobájában kössek ki Vele. Hogy lehet ennyire belezúgni valakibe?


(Kristen szemszöge)


- Készülsz valahová? – ahogy meghallottam a nyugodt, de ugyan akkor számon kérő hangsúlyt és a könyv csukódását, a hideg futkosott a hátamon. Megpördültem, és ahogy számítottam rá, anya ott állt.
- Nem, csak gondoltam kiteszem ezt a zsák ruhát a verandára, hátha kell valakinek! – lóbáltam meg előtte a hátizsákot.

- Az éjjel sem aludtál itthon! – folytatta, teljesen figyelmen kívül hagyva az előbbi ironizálásom. – Megtudhatom hol voltál? – felvonta a szemöldökét, és tudtam, hogy kurvára nem csak költői kérdés volt. Tehát, nincs más választásom, csak az igazság.
- Szerinted? – kérdeztem vissza.

- Hát persze! – sóhajtott – És ma hova lesz a kiruccanás kisasszony? – folytatta a kínzásom.
- Ide-oda. – nem unja még?
- Rendben van! Amint apád hazajön, én leveszem rólad a kezem és átadom neki az irányítást! – közölte. Ajaj, ez komolyan gondolja. Akkor sokkal rosszabbul járnék. Ő intézte a dolgokat a két fiúval, engem pedig anya tartott szemmel. Ez volt a megállapodásuk.

- Ne, ne olyan hevesen! – kaptam utána ijedten. Anya még mindig jobb. Ő legalább csak tudni akarja hova megyek, és nem akadályoz meg. De apa… akkor ki se tehetném a lábam.
- Gondoltam, hogy ez hatni fog! – elégedett mosolyra húzta a száját és várakozóan nézett rám.
- Elmegyünk egy bárba a többiekkel, aztán kivettem egy szobát a Four Seasons-ben. Mindenki ott alszik. – mint a jó kislányok, soroltam neki az este menetét.
- Nos, csak ennyit akartam tudni! Látod, ha beszámolsz, nincs gond! Jó szórakozást és holnap találkozunk! – homlokon puszilt és elindult fel a lépcsőn. Csak ne akarna, ennyire szemmel tartani. Megőrjít.

A bárban már ott volt Nikki, Ash, Jackson, Kellan és Taylor is. Odasétáltam az asztalhoz, és láttam, hogy még valaki hiányzik.
- Sziasztok! Rob? – kérdeztem, miközben helyet foglaltam köztük és tekintetem a bejáratra szegeztem.
- Ezt inkább mi kérdezhetnénk Tőled! – vigyorgott Kellan. Csak egy szigorú pillantást intéztem felé, aztán újra az ajtót pásztáztam.

Negyed óra múlva meg is érkezett, aki miatt ma én itt vagyok. Csakhogy nem egyedül. Mintha mi sem lenne természetesebb, mosolyogva odasétáltak. Jó, gondoltam nem húzom fel magam előre.
- Helló! – állt meg az asztal mellett, majd szépen mindenkinek bemutatta a vele érkezett hölgyet. Szóval Ő lenne Camilla Belle.
Rob leült mellém, a másik oldalán meg az a nő foglalt helyet. Mégis minek hozta el?
Bár az elején még nem is idegesítette annyira, de mikor Robhoz ért, legszívesebben letörtem volna a kezét. Mind csak ártatlan érintésnek tűntek, valószínűleg Rob észre sem vette a dolgot, de nekem, mint nőnek nagyon is feltűnt és hihetetlenül zavart. Ezek az este folyamán csak egyre sűrűbben fordultak elő, én meg majd szétrobbantam.

De természetesen semmit nem mutattam belőle a külvilág felé, csak mosolyogtam és részt vettem a beszélgetésben.
A pohár akkor telt be, mikor Camilla keze, Rob combjára simult. Rob pedig csak hagyta a dolgot.
- Én most megyek! – közöltem és felpattantam. – További jó szórakozást! – intéztem egy nem túl kedves pillantást Rob felé, majd elindultam kifelé.
Az ajtóban valaki visszarántott.

- Most meg mi a bajod? – kérdezte Rob feszülten.
- Fáradt vagyok! – közöltem.
- Nem. Az zavar, hogy elhoztam Camillát, igaz? – a kezét megtámasztotta a falon, ezzel elzárva előlem a kijáratot. Pedig én nem akartam hisztizni, de ha kikényszeríti…
- Ha vele akartál lenni, miért nem hívtál fel és mondtad, hogy nem jössz! Otthon is enyeleghettetek volna! – próbáltam nyugodt maradni és nem mutatni, hogy mennyire bánt a dolog.
- Azért hoztam, mert meg akart ismerni téged! De ha tudom, hogy ilyen leszel, inkább nem hozom. – szűrte a fogai közt. Tényleg ennyire naivnak néz.

- Khm. Mi is indulunk! – hallottuk meg Ash hangját mögöttünk. Rob elvette a kezét és hátrafordult. Ott állt az egész társaság. Rob bólintott és elindult kifelé, de előtte még vetett rám egy csúnya pillantást. Én utolsónak kullogtam ki az ajtón.
Mint kiderült új kedvencem kocsival érkezett, így le is lépett. Persze, szigorúan csak azután, hogy jó hosszan megölelgette Robot.

A mi taxiink is megérkeztek. A fiúk beszálltak az egyikbe, majd mi lányok a másikba.
Akármennyire is örültem, a liftben azért együtt kellett utaznom Mr. Pattinsonnal. Kezdett egyre kínosabb lenni a helyzet. A feszültség csak úgy vibrált köztünk és ez a többieket is kínosan érintette.
Néma csendben voltunk, még Kellan sem poénkodott. Minden percel egyre rosszabbul éreztem magam. Reméltem, hogy átjön este, és tudunk beszélni, de nem volt alkalmam neki szólni, mert mindenki a liftben volt még. Aztán Ash és én kiszálltunk a hatodikon, a többiek meg mentek tovább. Csak reméltem, hogy még emlékszik, ma este jelenése van nálam.

Már vagy egy órája a szobámban ültem és vártam, azt a nőcsábászt. Nem akartam, így lefeküdni, hogy éppen molyszünet van. Főleg, mert már biztosan tudtam, szeretem.
Eléggé ki voltam készülve. Az újonnan felfedezett érzéseim, az esti dolgok Camillával és a vitánk miatt, de nem hagyhattam annyiban. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez.
Nem is fáradoztam kopogással, csak fogtam és berontottam a szobájába. Még szerencse, hogy nem volt bezárva.

Éppen a kanapén ült és bámult kifelé az ablakon. Hangosan bevágtam az ajtót és megálltam a szoba közepén. Rob a csapódásra már hátra fordult, de csak bámult rám.


Camilla Belle

13. fejezet

Érzelmek

Drága lányaim! Remélem, elégedettek lesztek a fejezettel. Főleg a „ne legyen bonyodalom” brigád figyelmébe ajánlom, ezt a részt, mert nincs bonyodalom! :) Sőt a következő is nekik fog kedvezni valamennyire.
Szóval olvassatok, és ne felejtsétek el megosztani velem a véleményeiteket!
Puszi Robstenesek:P


Idióta, idióta Kristen Stewart! Te fogod tönkretenni a kapcsolatodat Robbal. Hiába nem tetszik, amit az a szipirtyó Emilie mondott, akkor is igaza van.

Nem is csak erre a kapcsolatra- vagy mire- vonatozik, de a barátságunkra is. Hiszen mi van már? Mi van most? Teljes káosz. Olyan jó barátok voltunk… a legjobbak. Éjszakákat beszélgettünk át… emlékszem. Már a Twilight idején megbeszéltük, hogy ezt együtt csináljuk végig. Együtt az egésszel és mindenkivel szemben, két jó haver, együtt küzd és együtt vedel címszóval.

Oh, mennyit ittunk együtt, jó azt most is csináljuk, szóval egy szavam sem lehet.
Hiányzik, mint a legjobb barátom. De tudom, nem tudnék már csak a barátja lenni. Az nekem már nem menne.

Szép lassan beértem anyát is, aki épp a pia osztályon nézelődött.
Természetesen megláttam a polcon sorakozó Heinekeneket. És ki jutott eszembe? Persze. Legalább egy percig nem gondoltam rá. Jó lehet csak 40 másodperc volt. De már az is valami.
Szóval a Heineken, de ez is az Ő hibája. Rob szoktatott rá.

- Hol voltál? – éppen nagyon vizsgálgatott egy üveg bort, még a szemüvegét is levette hozzá.
- Csak összefutottam egy ismerőssel. – most már engem is érdekelt a bor, amit néz. Mégis miért olyan érdekes? Közelebb léptem és nézegetni kezdtem Én is. – Ünnepelünk valamit? – próbáltam vicceskedni. Csak sóhajtva felhúzta a szemöldökét. Oké, ez nem jött be.

- Apádnak jövő héten lesz a szülinapja! – közölte. Basszus, basszus tényleg.
- Nem felejtettem el! – ciccegtem, mert ki nem állhattam a vádló tekintetét, amivel méregetett.
- Aha. – sóhajtotta és visszamerült a címke olvasgatásába. Na, jó csak egy kicsit felejtettem el. Vagy nem lehet valamit kicsit elfelejteni? – Mehetsz közben mást nézni! – nézett végig rajtam. Baszki, észre se vettem, hogy rázom magam, mint egy idegbeteg.

- Nem, jó ez így! – megálltam, mint egy cölöp. Cölöp? Rögtön perverz gondolatok ugrottak be. Hmm, milyen piszkos a fantáziám mostanság…
- Kristen…- sóhajtotta idegesen. Jaj, már megint csinálom, egy pillanatra azt hittem hangosan is kimondtam, amin az előbb gondolkoztam.
- Befejeztem! – ígértem.

- Tudod ez a bor abban az évben készült, mikor apád született. – jó, akkor vegyük meg és húzzunk innen. – Mit gondolsz? – mit gondolok, mit gondolok, azt, hogy ideje lenne arrébb tolni a biciklit, meg, hogy Robot akarom. MOST!
- Ez zseniális ötlet. – mosolyogtam.
- Jó! – betette a kosárba. Megyünk, végre megyünk!

Amíg sorba álltunk a kasszánál, újra jobbnál jobb gondolatok kúsztak zseniális elmémbe. Mind a ma estével voltak kapcsolatosak, amit pedig terveim szerint Robbal fogok tölteni. Tudtam kire van szükségem a terveim megvalósításához. Nem is késlekedtem tovább és tárcsáztam a „szervezőmet”.

- Szia, Ash! … Igen, minden!... Veled?... Remek. Figyelj, ma este Robbal lesztek a Four Seasons bárjában, ugye?... Jó, lehet egy kérésem?...



Hazafelé a kocsiban, ritka alkalmak egyike volt. Néma csönden ültem anya mellett az anyósülésen. Úgy tűnik, még mindig nem sikerült feldolgozni a boltban történt incidenseket. Szerintem még mindig azon törte a fejét, hogy mikorra kérjen időpontot a pszichiátriára.

Elhaladva egy utcában kellemes emlékek törtek rám. Na jó, nem nevezném kellemesnek, hiszen pont itt robbant le az a tragacs, mikor a Twilight szereplő válogatására igyekeztem. Akkor Bella szerepét már magaménak tudhattam, aznap a megfelelő Edwardot kerestük. A szép emlékek onnan kezdődnek, mikor megérkeztem.

Cathrine házában volt a válogatás. Már a finisben voltunk, még négy fiú volt hátra. Ők bizonyultak a legjobbnak az előválogatások alkalmával, és itt jöttem Én a képbe. Kellettem, hogy megnézzük, hogy működik a dolog Velem. Ki kellett deríteni, kivel mutatok a legjobban együtt és ki az, akivel a legjobb a vonzalom. Hiszen Edward és Bella szerepére, olyanok kellettek, akik hitelesen tudják előadni ezt a románcot.

Mikor megérkeztem Catherinehez el is kezdtük. Az első sráccal, már a legelején kiderült, hogy nem fog működni, így az le is tudtuk. A második is gáz volt, arról nem is beszélve, hogy a rétjelenet elpróbálásánál, fejbevágott az ágként funkcionáló kispárnával. De nem ezért nem kapta meg a szerepet.

Két évvel korábban…

Catherine idegesen sétált be a szobába.
- Már csak két jelenező van! Ha egyik sem felel meg, kezdhetjük előröl az egészet. – nem csodálom, hogy ideges. Nagy a nyomás szegényen. Egy tökéletes férfit kéne találni, ami lássuk be lehetetlen feladat. Ráadásul a karakterek olyan pontosan meg vannak írva, nehéz feladat egy könyvből filmet csinálni. Főleg ebből a könyvből. – Legyen öt perc szünet mielőtt jön a következő, rendben? – kérdezte Catherine. Bólintottam és Ő kiment a szobából.

Gondoltam, ha úgyis szünet van, megkeresem a mosdót. A felső szinten nem találtam meg, így lementem. Amint leértem vonzó volt a gondolat, hogy a nappaliba besétálva megláthatom a két még versenyben lévő fiút. A kíváncsiságom által vezérelve beléptem a hatalmas helyiségbe.

Rögtön megláttam egy barna hajú srácot, aki valami szöveget tanulmányozott. Nem találtam érdekesnek, így a másikra pillantottam.

Nála nem volt semmilyen szöveg, lehajtott fejjel ült a kanapén és idegesen rángott a lába. Pont, mint nekem szokott. Próbáltam közelebb férkőzni, hogy lássam az arcát, amit az a bozontos valami a fején igen csak megnehezített.

- Kristen, mit csinálsz itt? – mint, akit tetten értek ugrottam meg, mikor Catherine megszólalt. Odasiettem hozzá.
- Csak a mosdót kerestem. – feleltem. Catherine elkezdett kifelé terelni, Én pedig kétségbeesetten próbáltam még egy pillantást vetni a bozontos srácra, hátha láthatom az arcát. De hiába.

Végezve a mosdóban, újra a hálószobában találtam magam. Catherine elrendezte a papírjait és közölte, hogy hívja a következő jelöltet, aki Brit. Két perc múlva beterelte a srácot, aki nem volt más, mint a bozontos hajú, a nappaliból. Végre láthattam az arcát, tényleg elég Brit feje volt.

- Ő Kristen! – intett felém Catherine és megint a papírjáért nyúlt.
Felkeltem az ágyról és odaléptem a fiú elé. Azonnal felfedeztem, hogy milyen gyönyörű szürkéskék szemei vannak.
- Szia, Kristen Stewart vagyok! – nyújtottam kezet.
- Robert Pattinson, szia. – felelte némi csönd után és megrázta a kezem.
- Remek, akkor kezdjük a lényeggel. Készüljetek a csókjelenetre. – közölte Catherine és leült a fotelba.

Visszaültem az ágyra és vártam. Robert zavartan elmosolyodott és leült velem szemben.
- Mehet! – sóhajtott Catherine. Látszott rajta, hogy nagyon unja már. Robert becsukta a szemét, megrázta a fejét és belekezdett.

- Mindig is ki akartam próbálni valamit. Maradj nagyon nyugodt! – mondta nagyon halkan és elkezdett felém hajolni, az Én szívem meg ki akart ugrani a helyéről. Mi történik, mi van velem? Ez nem normális reakció, az biztos. – Ne mozdulj! – dörmögte és már csak pár centi volt az ajkaink között. Próbáltam nem arra gondolni, hogy milyen dögös ez a pasi, akit épp készülök megcsókolni. A várakozás őrjítő volt, de a tudtat még inkább, hogy vágytam rá, vágytam arra csókra.

Először csak finoman súrolta ajka az enyémet, majd még egyszer. Aztán már nem csak hozzá-hozzá nyomta száját az enyémhez, hanem ott is tartott. Többet nem hagytam, hogy elhúzza. Kezem a hajába csúsztattam és eldőltem az ágyon, magammal húzva Őt is. Ajakim sóhajtva szétváltak és egyre jobban tapadtakat az övére.

Éreztem, hogy forr a vérem és nem győztem figyelmezeti magam, hogy éppen szerepben vagyok. Meg, hogy otthon vár a barátom.
Egyre jobban átadtam magam a pillanatnak. Olyan volt, mintha egy örvénybe kerültem volna, ami beszippant. A külvilág teljesen megszűnt, csak Ő volt és Én. Azt sem tudtam, hol vagyunk.

Végigsimított a combomon és felrántotta lábam a csípőjére. Zihálva toltam magam fölé és az ágyékára ültem, de a csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Sőt, már a nyelvünk is beszállt az őrjítő játékunkba. Nem bírtam leállni és hiába próbáltam arra gondolni, hogy talán nem kéne ezt. Főleg élveznem nem kéne, hogy egy másik pasival hempergek, mikor Mike ott van Nekem. De nem tudtam parancsolni magamnak. Robert keze gyengéden végigsiklott a hátamon, át a fenekemen és ismét maga alá fordított.

Egy pillanatra elszakadt tőlem, hogy levegőhöz jussunk. Itt lett volna, az alkalom, hogy véget vessek az izgató játékunknak, de helyette visszarántottam a fejét és folytattunk a csókcsatát.

Majdnem szétrobbantam, mikor megéreztem nyelvét a nyakamon. Robert ismét fordult, engem is húzva maga fölé. Olyan furcsa érzésem támadt, mintha már nem lenne hova gurulni, de annyira nem voltam képben, hogy nem fogtam fel mi történik éppen. Sőt, mikor megtörtén is csak nehezen sikerült ismét visszatérnem a földre.

- Atyaisten, jól vagytok? – Catherine aggódó hangja hozott vissza a való világba. Lenéztem, Robert alattam feküdt és ugyan úgy kapkodta a levegőt, mint Én. Aztán feltűnt még valami. Már nem az ágyon voltunk, hanem a földön. Jézus, lezuhantunk az ágyról és nekem fel sem tűnt.

- Jó vagy? – kérdeztem gyorsan az alattam fekvő srácot.
- Igen, és Te? – érdeklődött Ő is.
- Aha! – ekkor tűnt fel, hogy még mindig rajta fekszem. Zavartan megmozdultam, és mikor felfogta mit akarok azonnal elengedett.

Feltápászkodtam, de a fejem még mindig kavargott és nem a zuhanástól. Ha ez nem történik meg, nem tudom mikor álltunk volna le. Sőt, nem tudom, leálltunk-e volna egyáltalán. Azzal nyugtattam magam, hogy Catherine időben közbelépett volna.

- Srácok, ez zseniális volt! Egyszerűen nem találok szavakat. Ez a szexuális feszültség csak úgy vibrál köztetek… ez csodálatos volt! – tényleg az volt! Basszus Kristen, te nem vagy normális! Elment az eszed! Catherine teljesen kikelve magából magyarázta, azt hittem el kezd ugrálni is örömében. – Rendben, akkor megnézünk más jelenetet is! - mosolygott.
Mikor végeztünk és Robert kiment, Catherine hozzám fordult.

- Mit gondolsz? – kérdezte kíváncsian.
- Szerintem ez nem kérdés! Ő kell. Catherine, nagyszerű volt! Rá van szükségem, Én… Én nélküle nem tudom megcsinálni ezt a filmet! Muszáj, hogy Ő kapja a szerepet. – most Én magyaráztam neki teljesen kikelve magamból.

- Én is így gondolom! – mosolygott Catherine. – Még meg kell beszélnem Stephanieval, de azt gondolom nem lesz kifogása ellen. – mondta és elment megmondani Robertnek a nagy hírt.

Boldog voltam. Egyrészt, mert tudtam, Vele tényleg jól meg fogom tudni csinálni a filmet. Másrészt, ami mar egy sokkal aggasztóbb rész volt, örültem, hogy láthatom még. Valami van benne, nem tudom megmagyarázni mi, de valami, ami nem hagy szabadulni. Talán a titokzatossága ragadott meg. Nem tudom, de azt igen, hogy Mike már vár rám…

Jelen…

- Föld hívja Miss „ma teljesen megijesztem az anyámat a furcsa viselkedésemmel” Stewartot! – anya hangja rángatott vissza a jelenbe. A kezével hadonászott előttem és csak akkor fogtam fel, hogy már a garázsban állunk.
- Igen? – pislogtam.
- Külön kérvényt nyújtsak be, hogy végre kiszállj és segíts bevinni a csomagokat? – kérdezte felháborodva.

- Megtennéd? – gúnyolódtam.
- Na, kifelé! – engedelmesen kiszálltam, jobb, ha nem feszítem tovább a húrt, mert a végén elpattan, és akkor nézhetek.

Segítettem neki becipelni a csomagokat, majd elmentem aludni. Csak valamikor fél kilenckor keltem fel és mentem le enni.
Gyors fürdés és öltözés után az órára néztem. Tíz óra volt. Mi van már, basszus?
A körmömet rágcsálva nézegettem a telefonom és akkor megérkezett a megmentő sms! Fejvesztve rohantam le a lépcsőn, csak egy nem tudom, mikor jövök hagyta el a számat, anyának címezve és már ott sem voltam.

Belépve a Four Seasons szálloda előterébe, Ashley mosolyogva rohant felém.
- Itt van, de ne tudd meg, milyen nehéz volt megszerezni! – méltatlankodott, de közben ott volt a mosoly az arcán.
- Igen? Miért? – kérdeztem.

- Hát először is, mert sehogy sem akaródzott neki felmenni aludni. Másodszor meg, mikor végre sikerült rávennem, nem igazán értette miért is akarom felkísérni, így bevágtam, hogy pisilnem kell, és nem szeretem a szállodai közös wc-ket. Elég hülyének nézett, de végül bejött és mikor eljöttem szépen elemeltem ezt! – vigyorgott és meglengette előttem a szobát nyitó kártyát.

- Köszönöm! – nyúltam utána.
- Nana! – húzta vissza. – Ha már ilyen rendes voltam, hogy ennyit küzdöttem, nem gondolod, hogy megérdemlem, hogy tudjam, miért kellett ennyi mindenen keresztülmennem? – ilyen kacifántosan kifejezni is csak Ash képes magát.
- Csak kicsit igazságtalan voltam Vele és megbántottam. Szeretnék kettesben lenni Vele és megbeszélni a dolgokat. – Ash csak mindent tudóan bólintott.

- Akkor ezért volt, ma olyan rossz kedve! – merengett.
- Megyek is! – mondtam és megöleltem. – Köszönöm a közreműködést, szia!
- Szívesen. Aztán ügyesen. – kacsintott rám, mikor elengedett. Csak mosolyogva megráztam a fejem és elindultam.

A szoba előtt néhány percig még toporogtam. Bazd meg, hogy mekkora gyáva kukac vagy Te Stew.
Halkan benyitottam, a szobában sötét volt. Beljebb sétáltam és megláttam Robot, aki az ágyban tündérien szuszogott. Minden erőm elszállt, ahogy megláttam Őt. Olyan tündéri volt…talán el kéne mennem. Nem, nem, ha már itt vagyok, ha volt elég erőm bejönni, akkor nem mehetek el. Nem is akarok elmenni. De alszik, felkelteni sem akarom.

Mi lenne, ha csak bebújnék mellé, és reggel, ha felébred, itt leszek. És, ha nem akarná, hogy itt legyek, ha haragszik rám. Oka van rá. Ha pofátlanul befekszem mellé, választást sem hagyva neki, lehet, megharagszik még jobban.

Ah, nem tudom. Olyan szerencsétlen egy hülye vagyok, hogy el sem hiszem.
Itt állok és hezitálok. Lehet, ennél rosszabb? Nem. Akkor mire várok? Nem tudom.

Elkezdtem kigombolni a nadrágomat. Ezt le kell vennem, nem aludhatok nadrágban. Rajta természetesen nem volt póló. Vajon alsógatya van rajta? Nem, Kristen nem nézheted meg. Az a pofátlanság netovábbja lenne. De akkor honnan tudjam, mennyi ruhában feküdjek mellé.

A pólóm is leveszem. Lerúgtam a cipőm és a zoknim is. Akkor fehérneműben maradjak? Nem szeretnék melltartóban aludni, az olyan…nem is tudom milyen. Kölcsönvehetnék egy pólót Robtól.

Ezt az ötletet hamar elvetettem, ahogy ránéztem a szétdobált ruhákra. Talán mégsem kéne.
Még mindig itt álldogálsz kretén Stewart? Gondoltam egyet és ledobtam a melltartót magamról.

Nagyon lassan és óvatosan felemeltem a takarót és befeküdtem mellé. Meleg volt, mégis a nyakamig felhúztam. Oldalra fordultam és néztem, ahogy alszik. Olyan nyugodt volt. Csend volt, csak Rob cuki szuszogása hallatszott. Közelebb húzódtam, de vigyáztam, hogy ne érjek hozzá, nem akartam felébreszteni.

Nem tudtam elaludni, csak feküdtem ott és néztem még mindig. Egyszer csak a keze oldalra lendült, egészen rám. Rám csapódott. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felébredt-e rá. Úgy tűnt nem… aztán elkezdett tapogatózni. Mégis felébredt? Ajaj, akkor most elküld vagy… nem volt elég időm, mert közelebb húzódott, teljesen nekem nyomódott. Nem volt ébren, legalábbis úgy tűnt. A szeme csukva volt.

- Kristen! – sóhajtotta. Megfogott és a mellkasára húzott, szorosan ölelt magához. Megint az arcára néztem, de még mindig úgy tűnt, alszik. És akkor olyat mondott, amitől elakadt a lélegzetem. – Szeretlek. – újra ránéztem, de semmi jele nem volt, hogy ébren lenne.

Megsimítottam az arcát. Semmi. A fejem a mellkasára hajtottam és mélyen magamba szívtam bőrének illatát. Olyan isteni volt, szerettem ezt az illatot. Ez Rob volt és Én szerettem mindent, ami hozzá tartozik. Hallgattam, ahogy szuszog és azon gondolkodtam, mit is jelent nekem ez a szó. Vagy inkább, hogy neki mit jelent. Tudom, hogy szeret, Én is szeretem. Végtére is legjobb barátok lennénk vagy mi.

A saját gondolataim kezdtek megrémíteni. Miért zaklat fel ez a szó annyira? Szerelem. Brrr, nem. Lehet, hogy nem vagyok rá felkészülve, csak az a baj, hogy ez nem választás kérdése.

Aztán eszembe jutott, ami miatt most itt vagyok. Emilie szavai. „ Ha szereted…” Szeretem?
Ismét ránéztem és a szívem gyorsabban kezdett verni, csak a látványa képes volt ezt művelni velem. Innentől kezdve a kérdés, már nem is volt kérdés. A választ pontosan tudtam…

Tényleg Emilie kellett az érzéseim tisztázásához? Nagyon úgy tűnik, hogy igen. Már csak egyetlen bökkenő van. Megint ránéztem a mellettem szunyókáló emberre. Vajon, Ő mit érez? Hiszen az előbbi szó, álmában csúszott ki a száján és az nem ér, nem jelent semmit.

Álmomban voltam már szerelmes Jacksonba is. Lehet, hogy Ő is csak valami ilyesmit álmodott.
Furcsa volt az új ismereteimmel együtt itt feküdni, olyan bizarrnak éreztem az egészet.

Próbáltam nem foglalkozni a felfedezésemmel, hanem hagytam, hogy elnyomjon az álom. Így, Rob mellkasán percek múlva már Én is húztam a lóbőrt.

12. fejezet

Bizalomhiány

Remélem elég gyors voltam! :D Nah, olvassátok és nézzétek el nekem, hogy nem lett valami jó! :S Remélem, azért olvasható!
Várom a véleményeket róla!


A tekintete egy pillanat alatt változott meg. Elsötétült. Még csak nem is hibáztathatom, Emilie üzenete elég félreérthető volt. Hogy tud minden elromlani röpke öt másodperc alatt? Talán, mert egy szerencsétlen marha vagyok?

- Én most megyek! – szólalt meg végül és egy pillanat alatt az ajtó felé indult.
- Kristen…- megragadtam a karját és nem engedtem tovább.
- Mi az? Mit akarsz még? Épp eleget hallgattam, épp eleget hülyítettél már! – kiabálta nekem. Nem tudom láttam-e már ennyire kikelni önmagából.
- Állj! Én sosem hülyítettelek. Soha, egy ujjal sem értem Emilihez. – ez igaz is volt, az egyetlen alkalommal, mikor megcsókolt, akkor sem bírtam megérinteni.

- Nem hiszek neked Pattinson! Többet nem! – még mindig kiabált.
- Rendben van. És ha történt valami, akkor mi van? Nem ez egy nyitott kapcsolat lényege? – kérdeztem Én is már szinte kiabálva. Kristen meghökkent arccal hátrébb lépett. Ezt kimondtam, tényleg kimondtam?
- Igaz, menj és feküdj le fűvel-fával. Ha már nyitott kapcsolat használd ki! – olyan lesújtó pillantást vetett rám, amitől az életkedvem is elment. És igaza volt.

- Ne haragudj, igazad van! Nem is tudom, miért mondtam. – lehajtottam a fejem és vártam, hogy valami rámessen. Az lett volna a legjobb, de nem jött a kegyelemdöfés. Csak Kristen csalódott tekintete és Én voltunk.
- Én tudom! – felelte és ismét az ajtó felé indult.
- Nem, nem mész sehova! – elálltam az útját.
- Ezt nem Te döntöd el! – próbált arrébb lökni, de nem hagytam.

- De. Szükségem van Rád és Neked is Rám! – végigsimítottam az arcán, de ellökte a kezem.
- Nem, nincs! – kiáltotta és ki akart kerülni. – Engedj ki! – parancsolta, de csak a fejem ráztam. – Mégis mit akarsz? – kérdezte végső kétségbeesésében.
- Téged! – feleltem és közelebb léptem hozzá. Nem érdekelt a figyelmeztető pillantása, sem az, hogy esetleg pofon lesz az akcióm vége. Egyet akartam és az Ő volt.

Megcsókoltam, de nem engedett. Talán egy fadarabbal jobb lett volna. Rájöttem, hogy nem jó, ha erőszakoskodom. Nem kényszeríthetem rá az akaratom.
- Akkor menj. De tudnod kell, hogy senki mással nem voltam együtt és nem is vágyom senki másra rajtad kívül! - lehajtottam a fejem és vártam az ajtócsapódást, de semmi. Felnéztem és Kristen még mindig ott állt velem szemben. Teljes valójában, szemében tele kételyekkel.
Nekem pedig ennyi éppen elég.

Újra közelebb araszoltam hozzá, homlokomat az Övének támasztottam és a csípőjénél közelebb húztam magamhoz.
- Ajánlom, hogy jól teljesíts! - közölte. Ennél pillanatgyilkosabb kijelentése nem is lehetett volna. De nem volt időm válaszolni, mert ajkait az enyémre tapasztotta. Olyan vadul csókolt, teljesen meglepett. Ha ez még nem lett volna elég, olyan erősen mart a karomba, hogy legszívesebben felüvöltöttem volna.

Válaszul belemartam a fenekébe és az lepett meg igazán, ami ez után következett. Egy elégedettnek hangzott nyögés hagyta el a száját. Ez indítja be? Mondjuk, nekem sincs ellene kifogásom, hogy ezúttal kicsit szenvedélyesebbek legyünk. Igazából engem is beindít, nem is kicsit.
- Várj… nincs nálam óvszer! – ziháltam.
- Nem kell! – felelte két csók között.

- Kristen, én nem…
- Nyugi paragép! Szedem a gyógyszert! – sóhajtotta és a szemét forgatta hozzá, olyan Kristenesen.
- Nem vagyok…- egy csókkal gyorsan elhallgatatott.

Kicsit csillapodni látszott a kezdeti hév, mikor Kristen puha ujjaival a benyúlt a pólóm alá és a felsőtestem kényeztette. Így én is vettem a bátorságot és viszonoztam a kedvességét. De nem, nagy úgy tűnik, mégsem vesszük finomabbra.
Fogta az ingemet és egy határozott mozdulattal, eltávolította rólam. A pólómmal sem ügyetlenkedett. Levettem én is a felsőjét, úgyis olyan keveset takart.

Egy pillanatra elállt a lélegzetem, mikor megéreztem nyelvét a hasam alján. Legszívesebben az ágyra dobtam volna és azonnal a lényegre térek. Lassan, kínzóan lassan haladt felfelé és a nyakamhoz érve nem az történt amire számítottam. Beleharapott, de úgy istenesen.
- Auu! – csúszott ki a számon. Kristen ijedten rám kapta a tekintetét.

- Bocs! Talán Emilie finomabb! – gúnyolódott, de közben a gatyám övével bíbelődött. Mikor sikerült kicsatolnia, letolta a gatyámat. Nem mondhatni, hogy finoman bánt Velem.
- Fogalmam sincs, milyen Emilie! – dünnyögtem és egy gyenge lökéssel a falhoz taszítottam, és testemmel hozzá is szorítottam. Nincs menekvés, baby.
- Hát persze, hogy nincs! – tudom, hogy nem a gondolatomra válaszolt, de milyen jó azt képzelni. Tudom azt is, hogy gáz, de el sem lehet mondani mennyire beindított ez a viselkedése.

- Nem, nincs! – mielőtt mondhatott volna valamit, elhallgatattam egy csókkal. Ennél jobb dolgot nem is tudtam volna elképezni, Kristent csókolni a legjobb.
Vad gondolataimnak szabad utat hagyva, a feje fölé szorítottam a kezét és a nyakát kényeztettem, majd egyre lejjebb és lejjebb hintettem be csókokkal tökéletes testét.

Jólesett hallgatni apró sóhajait. A nadrágjához érve, lehúztam róla és szerettem volna azt az őrjítően pici és vadító tangát is leszedni, de a hajamnál fogva visszarántott magához. Azért nem hagytam magam. Igaz, így csak a kezem csúsztattam be az apró anyag alá. Kristennek egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd nagyot sóhajtott és éreztem, hogy végre teljesen átadja megát nekem.

Annál szebb látványt, mint amit Kris nyújtott most, el sem tudtam volna képzelni. A szemeit összeszorította, a homloka ráncolódott és az alsó ajkát harapdálta, miközben halk nyögések hagyták el a száját. De kisimult volt az arca, amiből arra következtettem, hogy élvezi amit csinálok. Na, meg nem csak ez jelezte… Egy pillanattal később elhúzta a kezem és kikapcsolta a melltartóját. Ezt nem inkább nekem kellett volna? De nem tudtam teljesen átadni magam a gondolatnak, hogy talán nem jó, amit teszek. Pedig már jöttek a kérdések rendesen. Megszólalt az önmarcangoló Robert. Túl lassú vagyok? Nem jól csinálom? Kristen ebből semmit nem vett észre. Habozás nélkül letolta az alsónadrágom és a kezébe vette a legnemesebb kincsem. Mosolyogva figyelte az arcom és a kéjes vonaglásom, amit a kezével végzett mutatványa váltott ki belőlem.

Már megint a falnak szorítottam és szenvedélyes csókokat váltottunk. Ismét a nyakamat vette célba, éreztem finom nyelvét és akkor megint megharapott.
Nem is tudja, mit váltott ki belőlem, bár azt hiszem megmutattam neki. Hírtelen felemeltem és egy heves lökéssel beléhatoltam. Aztán persze észbe kaptam, hogy esetleg nem ez volt, az amire vágyott és azonnal mozdulatlanná dermedtem. Az arcát vizsgáltam, de nem tűnt feldúltnak. Az ajkait egy hangos nyögés hagyta el.

- Ne… ne hagyd abba! – kérte elfúló hangon és megmozdította a csípőjét. Eleget téve a kérésének folytattam az előbb elkezdetteket és egyre hangosodó nyögései meggyőztek arról, hogy jó, amit csinálok. Szavakkal leírhatatlan érzés volt, ahogy vékony teste az általam diktált ritmusra mozog.

- Nem… nem túl…- ziháltam, de Kristen közbeszólt.
- Nem, tökéletes! – válaszolt nyögdécselve a ki nem mondott kérdésre. Nem tudom, miért aggódom túl… talán mert ilyen vagyok. Csak az érdekel, hogy neki jó legyen. Mert nekem… nem arra nincsenek szavak milyen.

Kristen teste megfeszült és a körmeit, egy hangos sikítással kísérve, végighúzta a hátamon, szépen kidekorálva azt. Alig kaptam levegőt a gyönyörtől. El akartam húzódni, hogy teret hagyjak neki, de nem hagyta.

- Ne, ez nem volt elég! Még akarom! – lihegte. Alig hittem a fülemnek, még? Rajtam nem fog múlni, akár egész hétre bezárkózom Vele. Bármeddig képes lennék ezt csinálni Vele!
Villámgyorsan az ágyhoz siettem és ráfektettem. Éhes oroszlánként kapott az ajkaim után.
- Te aztán jól bírod! – nevettem rajta. Összeráncolta a homlokát és fölém gördült.
- Talán elfáradtál? – kérdezte gúnyosan. – Mert, ha elég volt, akkor hagyom pihenni az öregurat! – kacérkodott.

- Belőled sosem elég és fáradt sem vagyok! Csak megleptél. – mondtam és addig ügyeskedtem, míg megint én tornyosultam fölé.
- Csak mi olyan rég… szóval olyan rég voltam már Veled és hiányzott! – szégyenlősen beharapta az alsó ajkát. Pedig nincs mit szégyellnie, ha tudná Én mennyit szórakoztattam magam a gondolattal, a New Yorki hotel szobájában esténkét, hogy mi lesz, ha találkozunk… ha tudná, miket képzeltem. Bár Kristen a legvadabb álmaimat is képes megtestesíteni. Főleg, hogy az összesnek Ő a főszereplője.

- Nekem is! – biztosítottam.
- Helyes! De most én irányítok! – kacagott angyalian és már megint a hátamon találtam magam.
- Ahogy akarja főnök! – mosolyogtam és a jó viselkedésemért egy vad csókot kaptam. Tényleg komolyan gondolta, hogy Ő irányít. De még mennyire komolyan és hogy! Készségesen adtam át magam Neki.

Nem is tudom hány féle pózban szerettünk egymást és arra sem, igazán emlékszem, hogy mennyi ideje fekszem itt. De nem is érdekelt, hogy mennyi idő telte el. Kristen itt volt. A karjaimban, rajtam feküdt és halkan szuszogott. Elaludt? Nem tudtam megnézni, mert a feje a mellkasomon volt és pont nem láttam az arcát. Megmozdulni meg nem akartam, mert még a végén elhúzódna.

Egyszer csak felemelte a fejét és rám nézett. Hosszan csak egymás szemébe néztünk, majd felült és mintha a tekintetével keresett volna valamit.
Azt hittem lefordulok az ágyról, mikor felkelt és a ruháit kezdet felvenni. Mindezt egyetlen szó nélkül művelte.


(Kristen szemszöge)


Végre megvan a bugyim! Már a nadrág felvételénél tartottam, mikor a szex isten megszólalt az ágyból.
- Kristen, mit művelsz? – kérdezte meghökkenve.
- Mégis minek látszik? – okoska – Öltözöm! – sóhajtottam.
- Arra rájöttem, de minek? – jézus, tényleg ilyen idióta?
- Mert ruha nélkül mégsem mehetek az utcára. – közöltem és felvettem a pólóm is.
- Elmész? – leesett a tantusz neki! Hallottam is, hogy koppan.
- Igen. – közben kerestem a cipőmet.

- De miért? – nincs meg, hova dobhattam. Mit is kérdezett? Ja, hogy miért. Felnéztem és a csalódottság csak úgy sugárzott a tekintetéből.
- Minek maradjak? Megkaptad, amit akartál. – vádlón ránéztem, mire csak lehajtotta a fejét. Na, pontosan erről beszélek!
- Én nem csak…
- Hagyjuk inkább! – vágtam közbe.

- Hajnali fél hat van! Nem maradnál? Rendelek valami reggeli és…
- Nem érted, hogy nem? – förmedtem rá. Talán kicsit kemény voltam, a tekintete magváltozott. Talán szomorú volt? – Jobb, ha haza megyek. – végre megláttam a cipőm az egyik sarokban. Felvettem és útra kész voltam. Ránéztem arra a szerencsétlen fejére és elfogott a bűntudat.

- Még mindig mérges vagy, igaz? – kérdezte halkan. Olyan szerencsétlen fejet vágott, mint egy kiskutya, akit épp lebasznak.
- Nem! – gondolkodtam, hogy mi legyen a válasz, de miután kioktatott, hogy milyen is egy jó nyitott kapcsolta, gondoltam jó egy egyszerű nem.
- Tényleg semmi nem volt kötünk! – kezdet megint.
- Rendben. – mondtam flegmán.

- Kristen, miért nem hiszel nekem? – odaugrott elém és két kezébe fogta az arcom. Kihúztam a fejem.
- Mégis hogy az istenbe került hozzá a pólód? Azt ne mond, hogy nem volt neki tiszta és a tiedet kérte el! – fakadtam ki. A francba, miért vagyok ilyen hülye. Pedig megfogadtam, hogy befogom. De az igazi Kristen megint előkerült.

- Egyik este nálam iszogattunk és a mosdóban bénázott a csappal és lefröcskölte magát. Én meg adtam neki egy száraz pólót. Ennyi. – sóhajtott a végén, mintha unatkozna. De a figyelmem nem is a szánalmas védőbeszéde kötötte le. Meztelen volt. És uh…

- Rob, öhm… nincs rajtad semmi! – egy pillanatra mintha nem értette volna a dolgot, majd zavartan végignézett magán és egy hupsz kíséretében előkereste az alsónadrágját. Nem bírtam visszafojtani egy mosolyt. Szívesen visszabújtam volna vele az ágyba, de nem engedhettem. Az a fránya büszkeségem… igen, úgy tűnik olyanom is van.

- Szóval? – reménykedett még.
- Szóval megyek. – kitartottam a célom mellett és el is indultam. Már nem próbált visszatartani, hanem hagyott elmenni. Kisétáltam az ajtón és nem tudhatta –én sem -, hogy jövök-e még.

Természetesen nem úsztam meg a találkozást anyával. Ha nincs dolga sosem kel fel kilenc előtt, de ma már ébren volt. Ilyen az Én szerencsém. Nem hiába a második nevem a szerencsétlen.

Szépen végighallgattam a hegyi beszédet és mikor a végén közölte, hogy nincs kaja, mert tegnap elfelejtett bevásárolni, majdnem káromkodtam. De eszembe jutott mennyire utálja, és akkor holnap sem kapok enni.

Meg is lett a jutalmam, amiért kusba maradtam. Elmehettem vele vásárolni. Szerintem ez inkább büntetés, de elfogadom, hogy más az értékrendünk. Minden dologban!

Épp unottan tologattam a kocsit, mikor megpillantottam Őt! Mit keres itt? Ott állt a kenyérpultnál és valami sütifélét nézegetett. Nem kéne, már így is akkora segge van. Jézus, már megint kezdem. Igazából nagyon is jó segge van, ha nem a féltékenység beszél belőlem. Vagyis kicsit szottyadt, de mit lehet tenni… ez a korral jár. Jót röhögtem rajta, de fokozni már nem volt időm a kedves szavakat, mert megfordult.

Mint valami béna kommandós elbújtam a kocsi és a polc közé. Anya csak tovább beszélt, de mikor észrevette, hogy eltűntem és meglátott a búvóhelyemen…

- Kristen, minden rendben? – érdeklődött kedvesen, de tudom, hogy totál hülyének nézett.
- Öhm igen, csak néztem a… - gyorsan megnéztem mi van a polcon – a madárkaját. Van még otthon? – mi van? Madárkaja? Totál égés. Anya nyelt egyet és úgy nézett rám mint, aki éppen azon gondolkozik, hogy hívja-e a pszichológust vagy rögtön az elmeosztályt tárcsázza.

- Nekünk nincs is madarunk! – világított rá a lényegre.
- Tényleg! – vihogtam idiótán. – Akkor feltétlenül kell szerezni egyet. Nagyon jó kis kaják vannak! – folytattam komolyan.
- Nem tudom, mi bajod van, de nem is érdekel! Mehetünk? – elhúzta a kocsit, én pedig bepánikoltam.

- Ne! – rántottam vissza. – Még kell…- próbáltam rögtönözni, de nem ment.
- Mi? Krokodil táp? Ne hülyéskedj már kislányom, gyere! – újra elhúzta kocsit én pedig reflektorfénybe kerültem. Felpattantam és elindultam a másik irányba. De amilyen peches vagyok… igen, pont az történt.

- Kristen? Kristen Stewart? – iiiii! Mint akit tetten értek fordultam meg.
- Igen? – mosolyogtam rá kedvesen. Gondoltam, belököm, hogy most nincs időm fotózkodni, de az sok lett volna.
- Szia! Emilie De Ravin vagyok! – nyújtotta a kezét felém kedvesen.
- Jaj, szia! – megráztam – Mit csinálsz itt? – érdeklődtem színlelt kedvességgel.
- Csak nagyon éhes voltam! – egy hülye vigyorral a képén –amit lett volna ötletem hogyan töröljek le onnan- , megrázta a sütis zacskót.

- Nahát, el sem hiszed mennyit hallottam rólad! – nevetett tovább.
- Tényleg nem! – utánoztam. Huh, de nincs ehhez kedvem. Hozzá és a bájvigyorához.
- Hát Rob nem mesélte, hogy mennyi időt töltöttünk együtt? – és milyen elégedetten vigyorog hozzá. Megráztam a fejem. – Biztos azért, mert csak rólad beszélt. – vihogott megint. Nem tudná, ezt befejezni végre? Elég idegesítő.

- Gondolom! – fintorogtam.
- Igen, ezt is mesélte. Sőt fültanúja is voltam. – közölte egyszerűen.
- Minek?– kérdeztem vissza.
- Hogy milyen kis féltékeny tudsz lenni! Pedig nincs rá okod. De ne aggódj nem Én vagyok ilyen rendes, simám rámásztam volna, de Ő egy igazi gentleman. Túl fontos vagy neki. – meghökkenve hallgattam Emilie szavait. De csak egy valami fogalmazódott meg benne: mekkora egy büdös ribanc!
- Köszi, hogy ezt megosztottad velem! – mondtam nem kis iróniával a hangomban. – De most megyek.

- Vigyázz Kristen! Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni! Ezt nem fogja sokáig bírni. – szólt utánam. Vettem egy nagy levegőt és visszafordultam.
- Nem hiszem, hogy szükségem van a tanácsodra! Viszlát Emilie! – megfordultam és otthagytam. Mégis mit képzel.
Újra lezajlott előttem a beszélgetésünk. Tehát bepróbálkozott Robnál és ezek szerint Rob ártatlan.

Te jó ég! Mit csináltam. Nem bírtam másra gondolni, végig Emilie szavai jártak a fejemben: „Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni!”
Ha szereted…


Rob ebben a hotelban szállt meg:
(Four Seasons Hotel, Los Angeles in Beverly Hills (Beverly Wilshire))
http://i46.tinypic.com/bgedk8.jpg

Szoba:
http://i49.tinypic.com/jrcsva.jpg

11. fejezet

Comic Con

Meghoztam nektek ezt az extra hosszú, ünnepi fejezetet! :P Köszönöm a kommenteket, túlléptétek a kitűzött számot! Remélem tetszeni fog, ha már kiharcoltátok! :D
További kellemes ünnepeket, élvezzétek ki, ami még hátra van! Egyetek sok bejglit, én is azt teszem! :P
Puszi lánykáim!!


- Remek! – sóhajtotta és belökött az üres szobába. Egész a szoba közepére. Kicsi szoba volt, nagyon pici. Megkövülve álltam ott, nem bírtam mozdulni. Mégis mit akar? Ez most mi volt? És ehhez hasonló kérdések záporoztak a fejemben.

Kristen gondosan kulcsra zárta az ajtót, már végképp nem értettem semmit. Megfordult, de a tekintetéből sem tudtam semmit kiolvasni. Ott állt az ajtónak támaszkodva és farkasszemet nézett velem.

Furcsa, de már nem tűnt idegesnek. Elmosolyodott, ellökte magát az ajtótól és elindult felém.
- Kristen, minden…- rendben? Hangzott volna a kérdés, de közbe szólt.
- Pofa be! – szólt szigorúan.
- Én ezt nem értem! – sóhajtottam és égnek emeltem a szemem. Kristen nagy levegőt vett és hangosan kifújta, úgy tűnt zavarja az értetlenségem.

- Csókolj meg.– ez igen csak parancsnak hangzott. Hitetlenkedve néztem rá. Fél perce még a leg flegmább hangnemet használta, amit valaha embertől halottam és nem is volt hajlandó beszélni a félreértésről. Most meg azt akarja, hogy csókoljam meg? – Most! – idegesen szólt újra. Kétségkívül zavarta a szerencsétlenkedésem.
Megcsókolom. Eldöntöttem, hogy megteszem. Ennél rosszabb már úgy sem lehet.

Óvatosan csúsztattam kezem az arcára és lassan magamhoz húztam a fejét. Ajkaimmal lágyan érintettem az övét. Hatalmába kerített az érzés. Ez maga a mennyország. Biztosan tudtam, hogy számomra nincs jobb dolog a világon, mint Kristen édes ajkait a sajátomon érezni.
Hírtelen kapott a szám után. Hiába akartam lassú és lágy lenni, nem hagyta. Olyan sürgősen nyomta nyelvét a számba, mintha a következő pillanatban megszűnne a világ. Heves játékba kezdtünk egymás ajkaival, hamar átvettem a követelőző ritmusát.

Már csak arra eszméltem, hogy Kristen a falak présel. Egész testével hozzám simult. Nem mondhatnám, hogy ellenemre volt a dolog. Megmarkoltam tökéletes formával megáldott fenekét és felkaptam. Halk nyögéssel adta a tudtomra, hogy jól cselekedtem. Elégedett voltam, legalább ebben a kedvére tudok tenni.
Most én préseltem a falhoz és keskeny nyakát apró csókokkal hintettem be.

- Rob! Öt perc és kezdés! – kopogtattak az ajtón. Sóhajtva lábra állítottam Kristent, aki szintén olyan fejet vágott, mint akit épp kivégzésre visznek.
- Nem volt semmi köztem és Emilie között! – nem bírtam ki, hogy ne mondjam.
- Elhiszem, nem tudom miért, de el! – sóhajtotta.
- És te azzal a pasival mit csináltál? – ezt sem bírtam ki, tudnom kellett. Forgatta a szemét, de válaszolt:

- Természetesen semmit! Beszélgettünk kicsit, de ennyi. Csak idegesíteni akartalak! – kuncogott angyalian.
- Sikerült. – mosolyogtam. – Egyébként jó a hajad! – súgtam a fülébe. Összerezzen és zavartan a hajához kapta a kezét.
- Tényleg tetszik? – elpirult? Kirsten, tényleg elpirult?

- Igen! Nagyon-nagyon szexi vagy vele! – mondtam mélyen a szemébe nézve. – Őrjítően dögösen áll! – azt sem tudta hova nézzen zavarában. Nagyon tetszett, amit elértem nála. Csak úgy ujjongtam belül, hogy ennyire hatással vagyok rá. Arról nem is beszélve, hogy így még kívánatosabb volt. El sem tudja képzelni, mit hoz ki belőlem azzal, ahogy zavartan beharapja az alsó ajkát.

Egy hosszú és szenvedélyes csókra, megint magamhoz húztam gyönyörű arcát és nagyon nem akaródzott elengedni Őt. Mégis kénytelen voltam, mert megint kopogtak.

Követtem kifelé Kristent, ahol már vártak ránk, hogy elvezessenek az első helyszínre. Kicsit, vagyis nagyon furcsán néztek ránk, ahogy lehajtott fejjel kisuhantunk egymás után, de nem szóltak semmit, csak bekísértek minket a sajtókonferenciára. A „megmétettetés” előtt a summit sajtósa – aki felügyelni fogja az egész konferenciát -, megállított minket pár szóra. Elsőként végigmért minket, majd megszólalt:

- Nem válaszoltok semmilyen személyes kérdésre, nem azért vagytok itt, hogy a magánéletetekről beszéljetek! – Kristennel engedelmesen bólintottunk. – Remek. A fontos dolog, hogy köztetek fog ülni Taylor, mindig! Szeretném, ha Te – Kristenre nézett – Vele foglalkoznál. Lássák, hogy jóban vagytok! – sorolta a dolgokat a nő.
- De minek? – kérdezte Kristen meglepetten.

- Mert, mint már mondtam a film miatt vagyunk itt, és Taylornak nagy szerepe van benne. Őt kell sztárolni, a figyelem középpontjában kell lennie, ahogy Bella és Jacob kapcsolatának is. Ez a koncepció! – felelte a nő ellentmondást nem tűrő hangon. Kristen megint bólintott és a sajtos asszony elégedett mosollyal nyugtázta, hogy felfogtuk a lényeget.

Szép lassan behívtak minket a terembe, ahol mindenkinek megvolt a helye. Ahogy mondták Taylor, köztem és Kristen között ült. Igazság szerint semmi érdekes nem volt, csak a szokásos kérdések érkeztek. Nehezen bírtam rávenni magam, hogy ne bámuljam azt az isteni szépséget Taylor mellett. Néha muszáj volt ránéznem.

Természetesen nem tudtuk kikerülni a kedvenc „mi van köztetek kérdést”, amire Kristennel – legalábbis Ő is bele kezdett valamibe – frappáns választ akartunk adni, de kedvenc summit ladynk leintette a kérdést a sablonos „nem válaszolnak személyes kérdésekre” szöveggel.

Kristennel mind a ketten egyszerre kezdtünk el nevetni. És bennem felmerült a „ha tudnád mi folyik köztünk” válasz. Mi már edzettek voltunk. De Taylor nem, szegény olyan fejet vágott, mint akit tetten értek. Pedig Ő nem is tudja a dolgot és a kérdés nem is neki szólt.
Szép sorjában haladtunk tovább a kérdésekkel. És nem volt több személyes.
Egy gyors fotózással a végén mehettünk is át a következő konferenciára.

Itt már Chris és Ashley is csatlakozott hozzánk. A kérdések özönlöttek és meg kell hagyni Kristen szépen alakította a rá bízott szerepet. Ahol tudta dicsérte Taylort és biztosította az embereket, hogy köztük megvan az a barátság, ami Bella és Jacob között. Végülis igaz volt, jó barátok és Taylor rendes gyerek, Én magam is nagyon kedvelem.

A kedvenc kérdéseim közt dobogós helyet foglalt el a, mit várunk a legjobban a következő filmben. Taylor viccesre vette a formát és közölte, hogy a sátras jelenetet. Oda is súgtam neki, hogy csak lassan a testel, haver. Erre elkezdett nevetni és a vállamat megveregetve közölte, hogy labdába sem rúghat mellettem. Vajon miért nem?

Kristen is hozta a formáját és egy olyan magas labdát dobott fel, amire senki sem számított.
- Várom, hogy valóban terhes legyek! – zavartan vigyorogva hátradőlt, miközben mindenki szakadt a nevetéstől. Láttam rajta, hogy nem tudja, jó ötlet volt- e ezt mondani. Rám nézett és egy ördögi vigyor jelent meg az arcán. Istenem, de szexi volt! Már csak a pletykák miatt is nagyon ott volt és azt sem szabad elfelejteni, hogy tényleg azt hitte terhes. Rajtam volt a sor.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni a „teherbe ejteni Őt!” bekiabálásokat és kitalálni valami frappánsat, akárcsak a két előttem szóló.

- Igazából alig várom, hogy császármetszést végezhessek! - nyögtem ki vigyorogva. Nem volt a legjobb, de mindenki nevetett ezen is. Kristenre néztem, az Ő véleménye érdekelt egyedül. Rávigyorogtam és nem vártam, hogy szóljon valamit, de megtette.

- Előbb teherbe kell ejtened! – mondta nagyon halkan és vigyorogva. Én is vigyorral próbáltam leplezni a zavaromat. Nagy nehezen továbbléptünk a dolgot, legalábbis én azt hittem. Éppen nekem kellett válaszolnom egy kérdésre, mikor Taylor valami papírt csúsztatott a kezembe. Nagy nehezen kidadogtam még három mondatot, mialatt kinyitottam az összehajtogatott papírt. Aztán Taylor átvette a szót, így el tudtam olvasni, amit Kristen írt:

Este, a szobádban megmutathatod, mit tudsz nagyfiú! Ránéztem és kihívó pillantást kaptam válaszként. Rámosolyogtam és próbáltunk mind a ketten a visszatérni a való világba, ahol a konferencia zajlik.

A konferencia után szünet nélkül rohantunk egy rajongói találkozóra, ahol mindenféle vicces dolgot kellett csinálni, majd Taylorral, Ashleyvel és persze Kristennel interjút adtunk.

Majd kimentünk a többiekhez, a mozi elé – ahol a rajongókkal néztük meg a Twilight-ot – és fotozkodtunk. Kristen mellé álltam, mellette akartam lenni mindenképpen.
- Hé, ez az én sapkám! – vigyorgott Kristen, mikor észrevette, mi van a fejemen. Még Vancouverben nyúltam le tőle, azt hittem emlékszik. Persze Nikki is bekapcsolódott a dologba. Aztán csak nevettünk rajta.

Beültünk a moziba, nekünk a leghátsó sor volt fenntartva, így nyugodtan bekuporodhattam a fal mellé. Kristen beült mellém, természetesen ennek örültem a legjobban. Vagyis csak addig hittem ezt, míg Kristen keze rá nem simult a combomra a film közben. Figyeltem, hogy a mellettünk ülő kollégák észrevették-e, de szerencsére elég sötét volt és különben is mindenki a filmet figyelte.


(Kristen szemszöge)


Rob sem tétlenkedett, miután a kezem a combjára csúsztattam. Először hagyta, hogy a kezem ott tartsam, majd megfogta és összefonta az ujjainkat.

A film végén mindenki ment haza. Robot egy kocsi vitte Los Angelesbe, a hotelba. Én pedig mentem a saját kocsimmal, mivel azzal jöttem. De még mielőtt meglóghattam volna Ashley letámadott.

- Kris, várj! – megfordultam és bevártam a felém loholó lányt. – Jössz az esti buliba, ugye? – oh, a francba az teljesen kiment a fejemből, hogy ma este az egész csapat együtt bulizik. Egy amolyan Comic Con After Party lesz.

- Öhm, nem is tudom! – fintorogtam, hiszen ez igazán keresztbe húzza az esti terveimet.
- Jaj, ne már! Mindenki ott lesz, el kell jönnöd! – nyaggatott.
- Rendben! – sóhajtva ugyan, de beadtam a derekam. Csak nem tart olyan sokáig.
- Szuper! Akkor most átjössz hozzám és ott összekészülődünk. – ugrándozott örömében.
- Jó! – nem ellenkeztem, mert nem lett volna értelme. Ashleynek nem nagyon lehet nemet mondani.

Erről, akkor is megbizonyosodtam, mikor a szekrényem előtt állt és szépen lassan tudatosult bennem, hogy semmilyen beleszólásom nincs, hogy mit veszek fel este.
Hiába mondtam neki, hogy nem akarom, Ő csak rám erőltetett egy fekete, csillogós és igen kivágott felsőt. Nem csak az eleje volt mélyen dekoltált, de a háta is. Majdnem a hátam aljáig ki volt vágva. Nem is tudom, honnan a francból szedte elő ezt a felsőt. Úgy emlékszem a szekrény aljára suvasztottam. Valami rendezvényre kellett ebben mennem, azóta nem láttam. De most ismét fel kellett vennem.

Mikor előkotort egy miniszoknyát és közöltem, hogy ezt tényleg felejtse el, mert a végén nem megyek sehova, fintorogva előhúzott egy csőszárú, kék farmert. Mikor elővettem a fekete converse cipőmet, szó szerint kiröhögött és benyúlt egy fekete magas sarkúért.
Aztán kisminkelt és a szénakazalhoz is hozzányúlt a fejemen, kivasalta. Majd, mikor végignézett rajtam nagyon elégedetten közölte:

- Tökéletes! – mosolygott.
- Ash, nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? Ez csak egy buli, ugyan olyan, mint akármelyik másik. – húztam a szám. Nem értem miért kellett ezt elszenvednem.
- Ehhez volt kedvem! – vigyorogva vállat vont. Ő már fel volt öltözve, mert mielőtt hozzánk jöttünk volna, beugrottunk hozzá is és felöltözött. Még kisminkelte magát, meg a haját is kicsit megigazította és végre elindultunk. A lépcső alján Taylorba botlottunk:

- Ejha! – mért végig engem és Asht elismerően. – Hódítani készülsz, húgi? – vigyorgott.
- Naná! – vihogott Ashley mellettem és mielőtt én is reagálhattam volna, megragadta a kezem és az ajtó felé húzott.
- Anyának szólok, hogy ne várjon haza! – kiáltotta utánunk Taylor, és ahogy a hangjából hallottam nagyon jól szórakozott.

Nem is csodálkozom, hogy a taxi már a ház előtt várt minket. Amilyen előrelátó nem is vártam mást tőle. Egész hamar megérkeztünk a party helyszínére, ami nem máshol volt, mint a Standard Hotelben. Az after parytra kibérelték nekünk a szállodában lévő bárt egész éjszakára. Csak mi leszünk ott, meg akit viszünk magunkkal. Tehát, abszolút zártkörű lesz.

Marhára idegesített, ahogy a cipőm kopogott a csempén, miközben átvágtunk a szállodán. Ash nagyon magabiztosan vágtatott előre, azt mondta volt már itt és tudja, merre kell menni. Egyszer csak egy nagy ajtóhoz értünk, Ash kinyitotta és betessékelt rajta. Ahogy beléptünk kicsit meglepődtem, eddig nem gondoltam bele, mit jelenthet a bár neve, de ekkor felfogtam. Az egész terem lila fényben pompázott. Meg volt egy kis rózsaszín is, a bár rész azzal volt megvilágítva.
Az ismerős arcok között, azért volt jó pár ismeretlen is. Gondolom, akiket hoztak magukkal a drága kollégák. Nem volt zsúfolt a hely, de éppen elegen voltunk.

Még így is kiszúrtam Robot a tömegben. Kellan oldalba vágta és mikor oda fordult hozzá, Kellan a lépcső felé intett a fejével, vagyis felénk. Rob oda nézett és hírtelen nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Először kinyitotta a száját, majd becsukta – talán ezt nevezik úgy, hogy leesett az álla –, nyelt egyet és végre elmosolyodott. Viszonoztam a gesztust, majd csak arra eszméltem, hogy Ash karon ragad és elindul lefelé, mert még mindig a lépcső tetején álltunk. Nagyon koncentráltam, hogy ne zúgjak le a lépcsőn, a magas sarkú cipőmben.

- Aszta, Kristen! – Kellan elismerően végignézett rajtam, mikor odaértünk az asztalukhoz.
- Ugye? – Ash büszkén kihúzta magát, nagyon elégedett volt az „alkotásával”. Majd leült Jackson mellé és átölelte. Náluk ez megszokott gesztus volt, nagyon imádták egymást. Én kicsit tétovázva álltam még egy ideig. Mikor Rob megköszörülte a torkát és arrébbcsúszott, elindultam felé. Talán ez volt a jel, hogy üljek mellé.
- Nagyon, öhm…. szóval nagyon csinos vagy! – elmosolyodtam, nagyon vicces volt, ahogy kereste a szavakat.

- Köszi. – kuncogtam egy sort, de abba is hagytam, mikor a pincér odajött az asztalhoz. Ash és Én, a két utolsó érkező is rendelni tudtunk. Azt hiszem a harmadik vagy a negyedik koktélon lehettünk túl, mikor Ashley nem bírt magával és elrángatott táncolni. Nikki is nemsokára csatlakozott hozzánk. Sokan táncoltak rajtunk kívül is, szóval nem éreztem magam annyira feszélyezve.

Éppen Nikkivel adtunk elő valami fura táncot, nem tudom mi volt az, csak követtem Őt, mikor észrevettem, hogy Rob engem figyel.
- Már egy ideje, ezt teszi! – hallottam meg Nikki suttogását. Visszakaptam rá a fejem és értetlenül néztem rá.
- Mi? – kérdeztem. Csak sóhajtott:
- Rob! Már jó ideje bámul, pontosan mióta elkezdtél táncolni. – vihorászott Nikki.
- Oh. – csak ennyit nyögtem. Akkor adjunk neki kicsit többet, gondoltam. Odamentem Ashez – magammal húzva Nikkit - meg Elisabethhez és beszálltunk a nem éppen visszafogott táncba.

Fél szemmel Robra sandította, aki kikerekedett szemekkel bámult. Talán, ezt az énemet nem ismerte. Mondjuk Én sem. Rákacsintottam, mire rendezte a vonásait. Elnevettem magam és visszafordultam a lányokhoz. Kis idő múlva két erős kéz nyomódott a csípőmnek. Mielőtt hátrafordulhattam volna, meghallottam a hangját:

- Ezt büntetni kéne! – suttogta lány hangon a fülembe.
- Mit? – mosolyogtam.
- Amit csinálsz. Túl szexi! – a nyakamhoz hajolt és mélyen beleszagolt a bőrömbe.
- Ha szeretnéd, abba hagyom! – feleltem kihívóan és közelebb dőltem hozzá.
- Eszedbe ne jusson! – mormolta és erősebben szorította a csípőmet.

Azzal a lendülettel magához préselt és mozogni kezdtünk a zenére. Körbe néztem, de senki nem figyelt minket, szerencsére mindenki el volt foglalva magával. Egyre erősebben préselődtem Rob ágyékához, mialatt a kezei rajtam kalandoztak. Hol a combomat simogatta, hol a hasamat, nem is akár hogy. Simán benyúlt a felsőm alá, nem zavartatta magát.
Hírtelen felé fordultam, talán jobban is tetszett neki így, mert azonnal a fenekemre helyezte a kezeit.

Egyre jobban forrt a levegő köztünk, úgy éreztem Rob pillantásaitól mindjárt felgyulladok. Ha most ketten lennénk…de tényleg, miért is vagyunk még itt? Nem tudtam, csak annyit, hogy nem lesz elég tűrőképességem és meg fogom csókolni. Ahogy a gondolat végére értem, megéreztem lágy ajkait a nyakam tövénél. Kész, feladtam.

Megragadtam a hajánál és száját az enyémhez préseltem. Tudtam, ezt nem kéne. Túl sokan vannak itt. Miért vagyok ilyen bolond? És miért van, az, hogy nem érdekel, mennyien látják? Csak az érdekelt, hogy Rob nyelve az enyémmel játszik. Más nem. Még mindig mozogtunk a zene diktálta ritmusra, de a csókot nem igazán szakítottuk meg. Úgy tűnt Robot sem zavarják a többiek. Főleg, akkor vontam le ezt a következtetést, mikor a fenekemnél fogva felkapott.

Készségesen kulcsoltam lábaim a csípőjére. A csókok egyre szenvedélyesebbek lettek és az érintések sem voltak szolidnak mondhatóak. Rákényszerítettem magam, hogy ha csak egy fél percre is, de kinyissam a szemem. Megkerestem a többieket. A Jackson és Ashley páros nem messze tőlünk táncoltak, Nikki Taylorral ropta és Elisabeth meg Chriss is a parketten voltak.

Az asztalhoz nézve Kellan vigyorgó fejét láttam meg elsőként. Minket nézett természetesen. Mellette Peter ült, aki szintén minket figyelt, de inkább kicsit döbbent volt. Most már úgy is mindegy. Visszacsuktam a szemem és ismét átadtam magam Robnak.

Rob hirtelen megszakította a csókot és megszólalt:
- Mi lenne, ha ezt máshol folytatnánk? – kérdezte vigyorogva.
- Milyen messze van a hotel, ahol laksz? – kérdeztem zihálva.
- Közel! – vágta rá. Leugrottam az öléből és az asztal felé húztam. Összeszedtem a táskámat és odaköszöntünk a többieknek, majd az ajtó felé siettünk.
- Csak óvatosan, fiatalok! – vihogott Kellan, de nem vettük a fáradtságot, hogy visszaforduljunk.

Őrjítően lassan haladt a taxi, legalábbis nekem úgy tűnt. Valószínűleg már a liftben újra egymásnak estünk volna, ha nem utazik velünk egy másik férfi.
A szobába érve Rob telefonjának a pityegése zavart meg minket, ami az asztalon volt. Úgy tűnik itthon felejtette a drága.
- Majd reggel. – sóhajtotta és meg akart csókolni.
- Ne, nézd csak meg. Ezt a fél percet már kibírjuk. – mosolyogtam.
- Négy nem fogadott hívás és egy hangüzenet! – nyomkodta a készüléket, majd elindította az üzenetet:
„ Szia, Rob! Emilie vagyok és csak azért kerestelek, hogy szóljak én is Los Angelesben vagyok. Ha ráérsz, esetleg összefuthatnánk, és akkor vissza tudnám adni a pólódat is, tudod, amit a múltkor, szóval tudod. Elhoztam magammal, hátha kell. Na, majd hívj!”

Ránéztem a férfire, aki engem ölel és hírtelen ellöktem magamtól. Szóval tévedtem volna és ezek ketten mégis…

Rob, Kristen és Taylor a sajtókonferencián:
http://i48.tinypic.com/j7rwn6.jpg
Megint:
http://i48.tinypic.com/r9mqus.jpg
Flört a mozi előtt: P:
http://i45.tinypic.com/289x8p3.jpg
Az egész cast a mozi előtt:
http://i47.tinypic.com/fe1coz.jpg

Purple Bar:
http://i47.tinypic.com/fnutty.jpg
http://i49.tinypic.com/2n1g9br.jpg

Boldog Karácsonyt és Köszönet Nektek!

Ezúton is szeretnék Minden Kedves Olvasómnak Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni!
Gondoltam ezzel a képpel kedveskedem Karácsony napján, amit Én csináltam Nektek! :)

Valamint szeretném megköszönni, hogy ennyien voltatok itt, ugyanis átléptük a 20.000-et! (mikor ezt írtam pontosan 20.154-nél tartott a számláló) Nagyon hálás vagyok nektek, hogy mióta november 14.-én felkerült az 1. fejezet (másfél hónapja), ennyien kíváncsiak vagytok a történetre!
Köszönöm Nektek!

Millió puszi!

10. fejezet

Féktelen buli

Helló, csajszik! Sajnálom a tegnapot, de mint a chatben már írtam nincs netem otthon! :( De megoldottam és így is megkapjátok a fejezetet!
És mindenkinek szeretnék így előre Boldog Karácsonyt kívánni! Nem tudom, hogy holnapra jó lesz-e a netem és tudok-e jönni, ezért inkább előre írom!
Sok puszi!


- Hogy lehetsz ilyen hiszékeny liba? – kérdeztem magamtól, de közben a telefonnak üvöltöttem.
Hiányzom neki? Micsoda hazug disznó. De mit vártam, hiszen Ő is csak férfiből van.
Már csak az érdekelne, hogy szex előtt vagy szex után jutottam eszébe. Esetleg közben… Remélem az én nevem mondta Emilie neve helyett.

Jaj, elég már! Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom, hogy ilyeneken gondolkodom.
Egyébként meg nem kéne úgy oda lennem, hiszen egy nyitott kapcsolatba belefér. Jajííí, Kristen Kretén Stewart. Mégis miért kellett belemenned egy ilyen dologba? Két éve ismered ezt a fajankót és még soha nem veszekedtél vele ennyit, mint mióta megy ez a huza-vona.
Helyesbítek, soha nem is veszekedtél vele.

Teljesen jól működne ez a „nyitott” kapcsolat, ha nem kezdene mással. Te hülye, hiszen ez a nyitott kapcsolat lényege! Nem csak egy emberrel vagy. Ez volt az Ő célja is, hogy lehessen mással, úgy, hogy engem is megtart mellette. Nincs számonkérés csak színtiszta élvezet, amíg csak a kedve tartja. Nem baj. Mindenki követhet el hibákat. Most én is elkövettem egyet, de még nem késő változatni rajta. Egyszer és mindenkorra befejezetem Mr. szoknyavadásszal. Maradunk a jól bevált módszernél. Csak barátok. Talán a barátságunkra még nem nyomta rá teljesen a bélyegét, ez a kurva ötlet. Bár most egy ideig nem akarok vele beszélni.

- Ideges vagy kislányom? – kérdezte anyám, mikor elindultam.
- Nem! Majd jövök! – kivágtattam az ajtón és becsaptam. A taxi már várt rám. Bediktáltam Dakota címét és hívtam őt, azért mégsem állíthatok csak úgy oda.
- Szia, Kirsten! – szólt a telefonba kedvesen.
- Szia! Elkészülsz tíz perc alatt? Bulizni megyünk. – hadartam.
- Mi az, hogy! Tíz perc múlva a kapu előtt? – a hangja nagyon vidám volt.
- Ott várlak! – elmosolyodtam mikor letettem. Hiába, tudom ki az, aki mindenre kapható.

Tíz perc múlva tényleg az ajtaja előtt toporgott és vihogva szállt be a kocsiba.
- Mi ez a hírtelen bulizhatnék KStew? – vigyorgott.
- Csak szükségem van egy kis kikapcsolódásra! – vontam vállat.
- Ne aggódj, ez kikapcsolódás lesz a javából! – a sofőrhöz fordult és bediktált neki egy címet.

Fogalmam sem volt hova megyünk, de nem is érdekelt. Inni akartam, azt meg bárhol lehet. Nem telt bele újabb tíz percbe és a taxi lefékezett egy Night club előtt. Soha nem hallottam még róla, de Dakota közölte, hogy a legjobb bulik itt vannak. Én pedig nem is kételkedtem, hiszen, ha valaki, akkor Ő, a bulik koronázatlan királynője biztos tudja.

Ahogy beléptünk már tudtam, hogy igaza volt. A tánctér óriási volt, aminek körülbelül a fele volt tele emberekkel. Igaz, nem igazán szoktam táncikálni, de mindent el kell kezdeni. Dakota átvágott a tánctéren, egészen a kényelmes asztalokhoz. A pincér egy pillanat múlva már mellettünk is állt, és kérdezte, hogy mit kérünk. Akartam mondani, hogy egy sört, mikor Dakota négy tequillát kért. Úgy voltam vele, minél erősebb annál jobb. Amint lehúztuk, már kértük is a következőt és a következőt, így egyre jobb kedvem lett.

Két nagyon is helyes srác vetődött mellénk, kezükben egy-egy koktéllal nekünk, aminek már a nevére sem emlékszem. De az sem veszett kárba.

Mikor kimentem a mosdóba már jócskán éreztem az alkohol kellemes hatását, és ezt csak fokozta, mikor az asztalhoz visszatérve újabb két pohár tequilla várt rám.
Dakota éppen nagyon el volt foglalva az egyik srác fogainak a számlálásával, amit a nyelvével hajtott végre. Így oda fordultam Dan-hez, azt hiszem így hívták. Beszélgetni kezdtünk, amit a telefonom zavart meg. És nem más, hívott, mint aki miatt ma este itt vagyok. Csak nem akarta letenni, ezért végül felvettem, addig Dan hozott még inni.

- Mi az, Rob? – kérdeztem flegmán.
- Csak bánt az előbbi félreértés! – úgy döntöttem nem ronthatja el még jobban az estémet.
- Ne érdekeljen, én sem törődöm vele! – mondtam könnyedén.
- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.
- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.

- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.
- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.

Lehúztam az italt és megragadtam Dan kezét, a parkett felé húzva Őt. Gyorsan belejött a táncba, akárcsak én. Hamar ráéreztünk a másik ritmusára és onnantól kezdve nem volt megállás. Viszont, mikor szája az enyémhez közeledett, elhúztam a fejem.
- Sajnálom, de nekem ez nem megy! – ráztam a fejem.
- Rendben. De a táncot folytathatjuk. – mosolygott. Bólintottan és el sem hittem, hogy nem próbálkozik tovább. Elnéztem Dakotát, akinek nem volt gondja a dologgal. Továbbra is eszeveszett csókcsatát vívott a másik fiúval.

A testünk tovább mozgott a ritmusra és azon kívül, hogy belém került legalább még egy pohár édes méreg, nem emlékszem semmire. Elértem a célom. Az este további része teljes filmszakadás!


(Rob szemszöge)


Mégis ki az a Dan? – majdnem földhöz vágtam a telefont, annyira dühbe gurultam. Emilie – aki bűnös az egészért, mivel Ő győzködött, hogy hívjam vissza Kristent és beszéljem meg vele -, próbált nyugtatni, hogy biztos csak valami félreértés lesz. Nem igazán járt sikerrel.

Olyan mocskosul féltékeny voltam, hogy azt el sem lehet mondani. Elképzelni, hogy valaki más szorítja magához Kristen gyönge testét, maga volt a pokol. Fájt, jobban, mint bármi eddigi életem során. Már ott tartottam, hogy most azonnal Los Angeles-be utazom, ha kirúgnak a filmből, ha nem. De joga van azt tenni, amit akar, hiszen a hülyeségem miatt szabad ember. Nincs semmi kötelezettsége felém.


(Kristen szemszöge)

Reggel – ahogy arra számítottam – olyan fejgörccsel ébredtem, hogy alig bírtam megmozdulni. A gyomrom kavargott a tegnap éjszakai mértéktelen piálástól és, ahogy felültem, azonnal a legrosszabb érzés kerítette a hatalmába. Tudtam, mi következik most. Fejvesztve rohantam, hogy kiérjek a wc-re, mielőtt a gyomrom visszaadja a tegnap belétöltött pia nagy hányadát.

Szitkozódva görnyedtem a wc fölött és hagytam, hogy kijöjjön, ami kikívánkozott. Előhalásztam a fiókból a fájdalomcsillapítót és bevettem kettőt.

Már valamivel jobb állapotban indultam a konyha felé. Majdnem kiejtettem a bögrét a kezemből, mikor anyám kérdően leült az asztalhoz és hangosan kihúzta a széket maga mellett.

- Basszus anya, nagyon megijedtem! – panaszkodtam és töltöttem egy adag kávét. Nem értem miért nem lehet halkan közlekedni, mikor így is majd szétrobban a fejem.
- Aki legény éjjel, legyen legény nappal is! – közölte és összefonta a kezét a mellkasa előtt. Kurva nagy poén volt, szétröhögtem magam. De ahogy elnézem, most következik a hegyi beszéd.
- Magamba öntöm ezt a kis koffeint és a kívánságod máris teljesül. – meglóbáltam előtte a bögrét.

- Szóval nem szeretnéd elmesélni, merre jártál tegnap? – kezdte a faggatózást.
- Dakotával voltam egy night clubban. – feleltem egyszerűen.
- Ennyi? Ennyire emlékszel? – kérte szánom. Majdnem megfulladtam a kávétól.
- Nem, persze, hogy nem! Emlékszem én mindenre! – hazudtam köhécselve. Anya, egy „ezt te sem gondolod komolyan, hogy elhiszem” nézés kíséretében folytatta a kínzásomat:
- Mikor értél haza? – kérdezte.
- Kettőkor! – vágtam rá.

- Te nem emlékszel semmire! Háromkor jöttél haza és arra ébredtem, hogy levertél egy vázát. Kijöttem, hogy megnézzelek és te alig bírtál állni a lábadon! – vázolta a valódi helyzetet.
- Jó, rendben! Mit akarsz hallani? – kérdeztem idegesen – Azt, hogy annyira bebasztam, hogy a saját nevemet sem tudtam? És, hogy arra sem emlékszem, hogy jöttem haza? Tessék, ez történt! Elégedett vagy? – hadartam.
- Szerinted az vagyok? – azt hiszem ez egy költői kérdés volt - Hogy lennék már az, mikor épp azt ismerted be, hogy nem vagy képes mértéket tartani? – került igazán kihoznom a sodrából.

- De képes vagyok! Viszont tegnap pont azt a hatást akartam, amit elértem. Egy estére megfeledkezni mindenről! – sóhajtottam.
- Örülök, hogy elégedett vagy a teljesítményeddel! – nevetett idegesen.
- Én is! – feleltem és felrohantam a szobámba. Pont ez hiányzott nekem, még anyával is összeveszni. Kibaszott büszke lehetek magamra. Épp ledőltem az ágyra, mikor kopogtak.

- Gyere! – szóltam. Anya bejött és nagyon bánatos arcot öltött.
- Aggódom érted, Kristen! – leült az ágyamra és megsimogatta a kezem.
- Felesleges. – mondtam.
- Nem a tegnap miatt. Előfordul az ilyen, hanem úgy egyáltalán. Mostanában nem vagy a legjobb formában. – aggódva nézett rám.
- Csak kifáraszt a forgatás! – legyintettem.
- Nem, nem csak ennyi. Tegnap este is mikor elmentél sík ideg voltál. – próbálkozott tovább.
- Csak összevesztem Robbal! – csúszott ki a számon és azonnal meg is bántam.
- Hát innen fúj a szél! Éreztem én, hogy köze van a viselkedésednek hozzá. – sóhajtotta anya.

Valóban, mostanában az életemben minek nincs köze Robhoz?!

- Kicsit nehéz, hogy több mint egy hónapja nem láttam! Nem gondoltam, hogy ez ennyire kikészít majd! – mondtam őszintén.
- Min veszekedtek ennyit? – kérdezte.
- Csupa apróságon. – rántottam vállat. Úgy éreztem nem kéne közölnöm vele a valódi okokat: terhesség, féltékenység… ezek nem azok, amiket el akarok mondani.
- De még mindig nem vagytok együtt rendesen? – érdeklődött.
- Nem és jobb is így. Ha így ezt csináljuk egymással, gondolj, bele mi lenne, ha tényleg együtt lennénk! – keserűen felnevettem a gondolatra.

- Talán nem kéne folyton azon aggódnotok, hogy hűtlen a másik. – már épp akartam szólni, mikor folytatta. – Tudom, ez nem számít annak, mert nem vagytok egy pár, de zavar téged, hogy esetleg mással van. Vagy tévedek? – megráztam a fejem, hogy nem, nem téved. Elmosolyodott. – Erről beszélek. – nevetett.
- De nem akarok elkötelezettséget. Most nem. Nem tudom miért, de nem! – ráztam a fejem.
- Csak, azt, hogy Ő ne legyen mással! – már megint a lényegre tapintott. De én sem vagyok mással, nem tudok mással lenni.

- Azt hiszem! – suttogtam, mert pontosan tudtam, hogy mennyire nem etikus, amit akarok.
- Ez nem így működik! – nevetett, elég viccesnek találta a dolgot.
- Tudom. De azért még próbálkozunk! – mosolyogtam.
- Akkor hívd fel! – ajánlotta anyu és tényleg ez lett volna a legjobb.
- Azt már nem! – túl makacs vagyok, tudom én.
- Rendben. Három nap múlva úgy is találkoztok! – nevetett és kivonult a szobámból.

Milyen igaza van. Csütörtökön lesz a Comic Con-on, majd akkor látom. Bár még mindig haragszom rá az Emilie akció miatt, de mit lehet csinálni. Joga van azt tenni, amit akar.


*


- Kristen, ha nem kelsz fel most azonnal, el fogsz késni! – kopogtatott anyám. El sem tudja képzelni mennyire leszarom, ha elkésem. Sőt, legjobb lenne nem is menni. Kár, hogy nem tehetem meg… bár! Nem, sajnos nem lehet. Kénytelen leszek felkelni és elmenni oda. Válaszolni a hülye kérdésekre és jó pofát vágni az egészhez. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt!

Kivánszorogtam a fürdőbe és reménykedtem benne, hogy a langyos zuhany majd segít az észhez térésben. Nem sokat, de segített.
Felkaptam egy farmert, egy egyszerű szürke pólót és egy fekete kardigánt.

- Ügyes legyél! – vigyorgott anya. Hát, ehhez aztán nagyon ügyesnek kell lenni. Ha jobban bele gondolok, nekem tényleg ügyesnek kell lennem. El kell hitetnem a sok sajtómajommal, hogy szívesen vagyok ott és nem kívánom a hátam közepére, ezt az egész hajcihőt.

Beültem a kocsimba és elindultam San Diego felé. Tegnap mikor felhívtak, azt mondtam saját kocsival megyek, nem kell értem küldeni senkit. Lehet, jobb lett volna, ha mégis igent mondok a fuvarra. Bár saját kocsival jobb, még mindig ezt gondolom.

Bekapcsoltam a zenét is, így gyorsabban telik az idő. A cd lejátszóban egy Runaways album volt. Énekeltem is. Nagyon szerepben vagyok, legalábbis igyekszem.

Tényleg egész gyorsan San Diego-ba értem, nem gondoltam, hogy ilyen gyors leszek, és még azt sem lehet mondani, hogy nagyon repesztettem volna.

Leparkoltam az épület magánparkolójában, védett helyre a paparazziktól. Tényleg, nem is láttam egyet sem. Valamilyen ünnep van? Tudtommal nincs. Biztos csak nem fárasztják magukat, mert úgyis készül majd egy csomó hivatalos kép rólunk. Egy ilyen eseményen ez alap.

Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsimból. A bejáratnál egy biztonsági őr állt, aki ahogy elnézem nagyon komolyan veszi a munkáját. Még haladtam felé, azt figyeltem hogy mindenki kártyáját megnézi. Odaléptem elé és hiába mutattam a kártyámat nem is nézte, csak mondta, hogy menjek tovább. Mi a franc? Nem mindenki köteles igazolni magát. De lehet, hogy csak túl sok újságot olvas.

Bementem az épületbe és nem is kellett sokáig nézelődnöm merre kell menni. Egy lehetőség volt. Elindultam hát jobbra, végig egy hosszú folyosón. De milyen hosszú már basszus, hát sosem lesz vége? De még tíz lépés és van egy ajtó. Remélem nincs zárva.

Nyitva volt, beléptem és elállt a lélegzetem. Na, nem azért, mert valami kibaszott szép hely volt. Nem. Azért mert Rob a folyosó közepén szobrozott, egy ajtó előtt. Nagy levegőt vettem és elindultam felé, szép lassan. Még mindig elég messze volt tőlem, mikor oda fordult és észrevett. Egy pillanatig csak bámultuk egymást és vártam, hogy elárasszon a harag. A harag a veszekedések miatt. Például a legutóbbi miatt, mikor Emilie nála volt.

De semmi, nem jött semmiféle harag. Oké, már biztos, hogy teljesen elment az eszem. A harag helyett örömöt éreztem. Örültem, hogy láthatom. Talán meg is érinthetem és…. elég. Már megint kénytelen voltam magamra szólni. Még mindig csak ott állt, teljes valójában.

Szexi volt meg kell hagyni. Egy fekete farmer volt rajta, egy szürke póló és egy kockás ing. Meg az elmaradhatatlan fekete Nike edzőcipő. Csak még vonzóbbá tette az arcán lévő félénk mosoly. Biztos fél, hogy kap egy pofont. Fel is nevettem magamban, nem szoktam verekedni, de Rob kihozná belőlem. Úgy kiborítani, mint Ő, nem igazán tud más. Ennek is meglehet az oka…

De az angyali mosolya megbabonázott. Nem is érdekelt már az Emilies dolog. Végülis lehetnek barátok. Hamar meggyőztem magam, hogy felesleges volt idegeskedni, biztos nem történt köztük semmi. Nagyon jó elég csak rám mosolyognia és én mindent elfelejtek neki.

- Szia! – köszönt, mikor oda értem.
- Szia! – válaszoltam és észrevettem, hogy rázom magam. Ideges lennék? Nyugi. Ez csak Rob. Pontosan, de Ő nekem már nem csak Rob, annál több. Több egy barátnál, de nem tudnám pontosan megmondani mi is.

- Kristen, én….
- Ne kezd! – hallgatattam el. Engedelmesen bólintott és lehajtotta a fejét. – Többiek? – érdeklődtem és körbenéztem.
- Nem tudom! – megrántotta a vállát és csalódottan nézett rám. A szívem is belesajdult ebbe a nézésbe.

-Mi van abban a szobában? – böktem a mögötte lévő ajtóra.
- Valami öltöző szerű! – felelte.
- Van bent valaki? – kérdeztem.
- Nem, üres! – kicsit furán nézett rám, látszott, hogy nem érti, miért érdekel egy látszólag ennyire lényegtelen dolog. Csakhogy nekem már megvolt a terv a fejemben. Tudtam, már mikor megláttam a folyosó végéről, és nem érdekel, ha hülyeség.

- Remek! – sóhajtottam és belöktem az ajtón. Abszolút nem tudta mire vélni a reakciómat. Az előbb még hűvös és távolságtartó voltam, most meg egy üres szobába zárkózom vele. Teljes értetlenség tükröződött az arcán. Így fordulhatott elő, hogy szótlanul, farkasszemet nézve álltunk egymással szemben.


A szórakozóhely, ahol Dakota és Kristen bulizott:
http://i45.tinypic.com/1zmhwee.jpg
http://i48.tinypic.com/2evb8rp.jpg

A következő fejezetből…

Még így is kiszúrtam Robot a tömegben. Kellan oldalba vágta és mikor oda fordult hozzá, Kellan a lépcső felé intett a fejével, vagyis felénk. Rob oda nézett és hírtelen nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Először kinyitotta a száját, majd becsukta – talán ezt nevezik úgy, hogy leesett az álla –, nyelt egyet és végre elmosolyodott.

Viszonoztam a gesztust, majd csak arra eszméltem, hogy Ash karon ragad és elindul lefelé, mert még mindig a lépcső tetején álltunk. Nagyon koncentráltam, hogy ne zúgjak le a lépcsőn, a magas sarkú cipőmben.

Egy kis részlet a 10.fejezetből!

Itt a részlet a holnap este felkerülő 10. fejezetből! Remélem tetszik! :D
Jó olvasgatást! Puszi


- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.

- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.
- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.

- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.