12. fejezet

Bizalomhiány

Remélem elég gyors voltam! :D Nah, olvassátok és nézzétek el nekem, hogy nem lett valami jó! :S Remélem, azért olvasható!
Várom a véleményeket róla!


A tekintete egy pillanat alatt változott meg. Elsötétült. Még csak nem is hibáztathatom, Emilie üzenete elég félreérthető volt. Hogy tud minden elromlani röpke öt másodperc alatt? Talán, mert egy szerencsétlen marha vagyok?

- Én most megyek! – szólalt meg végül és egy pillanat alatt az ajtó felé indult.
- Kristen…- megragadtam a karját és nem engedtem tovább.
- Mi az? Mit akarsz még? Épp eleget hallgattam, épp eleget hülyítettél már! – kiabálta nekem. Nem tudom láttam-e már ennyire kikelni önmagából.
- Állj! Én sosem hülyítettelek. Soha, egy ujjal sem értem Emilihez. – ez igaz is volt, az egyetlen alkalommal, mikor megcsókolt, akkor sem bírtam megérinteni.

- Nem hiszek neked Pattinson! Többet nem! – még mindig kiabált.
- Rendben van. És ha történt valami, akkor mi van? Nem ez egy nyitott kapcsolat lényege? – kérdeztem Én is már szinte kiabálva. Kristen meghökkent arccal hátrébb lépett. Ezt kimondtam, tényleg kimondtam?
- Igaz, menj és feküdj le fűvel-fával. Ha már nyitott kapcsolat használd ki! – olyan lesújtó pillantást vetett rám, amitől az életkedvem is elment. És igaza volt.

- Ne haragudj, igazad van! Nem is tudom, miért mondtam. – lehajtottam a fejem és vártam, hogy valami rámessen. Az lett volna a legjobb, de nem jött a kegyelemdöfés. Csak Kristen csalódott tekintete és Én voltunk.
- Én tudom! – felelte és ismét az ajtó felé indult.
- Nem, nem mész sehova! – elálltam az útját.
- Ezt nem Te döntöd el! – próbált arrébb lökni, de nem hagytam.

- De. Szükségem van Rád és Neked is Rám! – végigsimítottam az arcán, de ellökte a kezem.
- Nem, nincs! – kiáltotta és ki akart kerülni. – Engedj ki! – parancsolta, de csak a fejem ráztam. – Mégis mit akarsz? – kérdezte végső kétségbeesésében.
- Téged! – feleltem és közelebb léptem hozzá. Nem érdekelt a figyelmeztető pillantása, sem az, hogy esetleg pofon lesz az akcióm vége. Egyet akartam és az Ő volt.

Megcsókoltam, de nem engedett. Talán egy fadarabbal jobb lett volna. Rájöttem, hogy nem jó, ha erőszakoskodom. Nem kényszeríthetem rá az akaratom.
- Akkor menj. De tudnod kell, hogy senki mással nem voltam együtt és nem is vágyom senki másra rajtad kívül! - lehajtottam a fejem és vártam az ajtócsapódást, de semmi. Felnéztem és Kristen még mindig ott állt velem szemben. Teljes valójában, szemében tele kételyekkel.
Nekem pedig ennyi éppen elég.

Újra közelebb araszoltam hozzá, homlokomat az Övének támasztottam és a csípőjénél közelebb húztam magamhoz.
- Ajánlom, hogy jól teljesíts! - közölte. Ennél pillanatgyilkosabb kijelentése nem is lehetett volna. De nem volt időm válaszolni, mert ajkait az enyémre tapasztotta. Olyan vadul csókolt, teljesen meglepett. Ha ez még nem lett volna elég, olyan erősen mart a karomba, hogy legszívesebben felüvöltöttem volna.

Válaszul belemartam a fenekébe és az lepett meg igazán, ami ez után következett. Egy elégedettnek hangzott nyögés hagyta el a száját. Ez indítja be? Mondjuk, nekem sincs ellene kifogásom, hogy ezúttal kicsit szenvedélyesebbek legyünk. Igazából engem is beindít, nem is kicsit.
- Várj… nincs nálam óvszer! – ziháltam.
- Nem kell! – felelte két csók között.

- Kristen, én nem…
- Nyugi paragép! Szedem a gyógyszert! – sóhajtotta és a szemét forgatta hozzá, olyan Kristenesen.
- Nem vagyok…- egy csókkal gyorsan elhallgatatott.

Kicsit csillapodni látszott a kezdeti hév, mikor Kristen puha ujjaival a benyúlt a pólóm alá és a felsőtestem kényeztette. Így én is vettem a bátorságot és viszonoztam a kedvességét. De nem, nagy úgy tűnik, mégsem vesszük finomabbra.
Fogta az ingemet és egy határozott mozdulattal, eltávolította rólam. A pólómmal sem ügyetlenkedett. Levettem én is a felsőjét, úgyis olyan keveset takart.

Egy pillanatra elállt a lélegzetem, mikor megéreztem nyelvét a hasam alján. Legszívesebben az ágyra dobtam volna és azonnal a lényegre térek. Lassan, kínzóan lassan haladt felfelé és a nyakamhoz érve nem az történt amire számítottam. Beleharapott, de úgy istenesen.
- Auu! – csúszott ki a számon. Kristen ijedten rám kapta a tekintetét.

- Bocs! Talán Emilie finomabb! – gúnyolódott, de közben a gatyám övével bíbelődött. Mikor sikerült kicsatolnia, letolta a gatyámat. Nem mondhatni, hogy finoman bánt Velem.
- Fogalmam sincs, milyen Emilie! – dünnyögtem és egy gyenge lökéssel a falhoz taszítottam, és testemmel hozzá is szorítottam. Nincs menekvés, baby.
- Hát persze, hogy nincs! – tudom, hogy nem a gondolatomra válaszolt, de milyen jó azt képzelni. Tudom azt is, hogy gáz, de el sem lehet mondani mennyire beindított ez a viselkedése.

- Nem, nincs! – mielőtt mondhatott volna valamit, elhallgatattam egy csókkal. Ennél jobb dolgot nem is tudtam volna elképezni, Kristent csókolni a legjobb.
Vad gondolataimnak szabad utat hagyva, a feje fölé szorítottam a kezét és a nyakát kényeztettem, majd egyre lejjebb és lejjebb hintettem be csókokkal tökéletes testét.

Jólesett hallgatni apró sóhajait. A nadrágjához érve, lehúztam róla és szerettem volna azt az őrjítően pici és vadító tangát is leszedni, de a hajamnál fogva visszarántott magához. Azért nem hagytam magam. Igaz, így csak a kezem csúsztattam be az apró anyag alá. Kristennek egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd nagyot sóhajtott és éreztem, hogy végre teljesen átadja megát nekem.

Annál szebb látványt, mint amit Kris nyújtott most, el sem tudtam volna képzelni. A szemeit összeszorította, a homloka ráncolódott és az alsó ajkát harapdálta, miközben halk nyögések hagyták el a száját. De kisimult volt az arca, amiből arra következtettem, hogy élvezi amit csinálok. Na, meg nem csak ez jelezte… Egy pillanattal később elhúzta a kezem és kikapcsolta a melltartóját. Ezt nem inkább nekem kellett volna? De nem tudtam teljesen átadni magam a gondolatnak, hogy talán nem jó, amit teszek. Pedig már jöttek a kérdések rendesen. Megszólalt az önmarcangoló Robert. Túl lassú vagyok? Nem jól csinálom? Kristen ebből semmit nem vett észre. Habozás nélkül letolta az alsónadrágom és a kezébe vette a legnemesebb kincsem. Mosolyogva figyelte az arcom és a kéjes vonaglásom, amit a kezével végzett mutatványa váltott ki belőlem.

Már megint a falnak szorítottam és szenvedélyes csókokat váltottunk. Ismét a nyakamat vette célba, éreztem finom nyelvét és akkor megint megharapott.
Nem is tudja, mit váltott ki belőlem, bár azt hiszem megmutattam neki. Hírtelen felemeltem és egy heves lökéssel beléhatoltam. Aztán persze észbe kaptam, hogy esetleg nem ez volt, az amire vágyott és azonnal mozdulatlanná dermedtem. Az arcát vizsgáltam, de nem tűnt feldúltnak. Az ajkait egy hangos nyögés hagyta el.

- Ne… ne hagyd abba! – kérte elfúló hangon és megmozdította a csípőjét. Eleget téve a kérésének folytattam az előbb elkezdetteket és egyre hangosodó nyögései meggyőztek arról, hogy jó, amit csinálok. Szavakkal leírhatatlan érzés volt, ahogy vékony teste az általam diktált ritmusra mozog.

- Nem… nem túl…- ziháltam, de Kristen közbeszólt.
- Nem, tökéletes! – válaszolt nyögdécselve a ki nem mondott kérdésre. Nem tudom, miért aggódom túl… talán mert ilyen vagyok. Csak az érdekel, hogy neki jó legyen. Mert nekem… nem arra nincsenek szavak milyen.

Kristen teste megfeszült és a körmeit, egy hangos sikítással kísérve, végighúzta a hátamon, szépen kidekorálva azt. Alig kaptam levegőt a gyönyörtől. El akartam húzódni, hogy teret hagyjak neki, de nem hagyta.

- Ne, ez nem volt elég! Még akarom! – lihegte. Alig hittem a fülemnek, még? Rajtam nem fog múlni, akár egész hétre bezárkózom Vele. Bármeddig képes lennék ezt csinálni Vele!
Villámgyorsan az ágyhoz siettem és ráfektettem. Éhes oroszlánként kapott az ajkaim után.
- Te aztán jól bírod! – nevettem rajta. Összeráncolta a homlokát és fölém gördült.
- Talán elfáradtál? – kérdezte gúnyosan. – Mert, ha elég volt, akkor hagyom pihenni az öregurat! – kacérkodott.

- Belőled sosem elég és fáradt sem vagyok! Csak megleptél. – mondtam és addig ügyeskedtem, míg megint én tornyosultam fölé.
- Csak mi olyan rég… szóval olyan rég voltam már Veled és hiányzott! – szégyenlősen beharapta az alsó ajkát. Pedig nincs mit szégyellnie, ha tudná Én mennyit szórakoztattam magam a gondolattal, a New Yorki hotel szobájában esténkét, hogy mi lesz, ha találkozunk… ha tudná, miket képzeltem. Bár Kristen a legvadabb álmaimat is képes megtestesíteni. Főleg, hogy az összesnek Ő a főszereplője.

- Nekem is! – biztosítottam.
- Helyes! De most én irányítok! – kacagott angyalian és már megint a hátamon találtam magam.
- Ahogy akarja főnök! – mosolyogtam és a jó viselkedésemért egy vad csókot kaptam. Tényleg komolyan gondolta, hogy Ő irányít. De még mennyire komolyan és hogy! Készségesen adtam át magam Neki.

Nem is tudom hány féle pózban szerettünk egymást és arra sem, igazán emlékszem, hogy mennyi ideje fekszem itt. De nem is érdekelt, hogy mennyi idő telte el. Kristen itt volt. A karjaimban, rajtam feküdt és halkan szuszogott. Elaludt? Nem tudtam megnézni, mert a feje a mellkasomon volt és pont nem láttam az arcát. Megmozdulni meg nem akartam, mert még a végén elhúzódna.

Egyszer csak felemelte a fejét és rám nézett. Hosszan csak egymás szemébe néztünk, majd felült és mintha a tekintetével keresett volna valamit.
Azt hittem lefordulok az ágyról, mikor felkelt és a ruháit kezdet felvenni. Mindezt egyetlen szó nélkül művelte.


(Kristen szemszöge)


Végre megvan a bugyim! Már a nadrág felvételénél tartottam, mikor a szex isten megszólalt az ágyból.
- Kristen, mit művelsz? – kérdezte meghökkenve.
- Mégis minek látszik? – okoska – Öltözöm! – sóhajtottam.
- Arra rájöttem, de minek? – jézus, tényleg ilyen idióta?
- Mert ruha nélkül mégsem mehetek az utcára. – közöltem és felvettem a pólóm is.
- Elmész? – leesett a tantusz neki! Hallottam is, hogy koppan.
- Igen. – közben kerestem a cipőmet.

- De miért? – nincs meg, hova dobhattam. Mit is kérdezett? Ja, hogy miért. Felnéztem és a csalódottság csak úgy sugárzott a tekintetéből.
- Minek maradjak? Megkaptad, amit akartál. – vádlón ránéztem, mire csak lehajtotta a fejét. Na, pontosan erről beszélek!
- Én nem csak…
- Hagyjuk inkább! – vágtam közbe.

- Hajnali fél hat van! Nem maradnál? Rendelek valami reggeli és…
- Nem érted, hogy nem? – förmedtem rá. Talán kicsit kemény voltam, a tekintete magváltozott. Talán szomorú volt? – Jobb, ha haza megyek. – végre megláttam a cipőm az egyik sarokban. Felvettem és útra kész voltam. Ránéztem arra a szerencsétlen fejére és elfogott a bűntudat.

- Még mindig mérges vagy, igaz? – kérdezte halkan. Olyan szerencsétlen fejet vágott, mint egy kiskutya, akit épp lebasznak.
- Nem! – gondolkodtam, hogy mi legyen a válasz, de miután kioktatott, hogy milyen is egy jó nyitott kapcsolta, gondoltam jó egy egyszerű nem.
- Tényleg semmi nem volt kötünk! – kezdet megint.
- Rendben. – mondtam flegmán.

- Kristen, miért nem hiszel nekem? – odaugrott elém és két kezébe fogta az arcom. Kihúztam a fejem.
- Mégis hogy az istenbe került hozzá a pólód? Azt ne mond, hogy nem volt neki tiszta és a tiedet kérte el! – fakadtam ki. A francba, miért vagyok ilyen hülye. Pedig megfogadtam, hogy befogom. De az igazi Kristen megint előkerült.

- Egyik este nálam iszogattunk és a mosdóban bénázott a csappal és lefröcskölte magát. Én meg adtam neki egy száraz pólót. Ennyi. – sóhajtott a végén, mintha unatkozna. De a figyelmem nem is a szánalmas védőbeszéde kötötte le. Meztelen volt. És uh…

- Rob, öhm… nincs rajtad semmi! – egy pillanatra mintha nem értette volna a dolgot, majd zavartan végignézett magán és egy hupsz kíséretében előkereste az alsónadrágját. Nem bírtam visszafojtani egy mosolyt. Szívesen visszabújtam volna vele az ágyba, de nem engedhettem. Az a fránya büszkeségem… igen, úgy tűnik olyanom is van.

- Szóval? – reménykedett még.
- Szóval megyek. – kitartottam a célom mellett és el is indultam. Már nem próbált visszatartani, hanem hagyott elmenni. Kisétáltam az ajtón és nem tudhatta –én sem -, hogy jövök-e még.

Természetesen nem úsztam meg a találkozást anyával. Ha nincs dolga sosem kel fel kilenc előtt, de ma már ébren volt. Ilyen az Én szerencsém. Nem hiába a második nevem a szerencsétlen.

Szépen végighallgattam a hegyi beszédet és mikor a végén közölte, hogy nincs kaja, mert tegnap elfelejtett bevásárolni, majdnem káromkodtam. De eszembe jutott mennyire utálja, és akkor holnap sem kapok enni.

Meg is lett a jutalmam, amiért kusba maradtam. Elmehettem vele vásárolni. Szerintem ez inkább büntetés, de elfogadom, hogy más az értékrendünk. Minden dologban!

Épp unottan tologattam a kocsit, mikor megpillantottam Őt! Mit keres itt? Ott állt a kenyérpultnál és valami sütifélét nézegetett. Nem kéne, már így is akkora segge van. Jézus, már megint kezdem. Igazából nagyon is jó segge van, ha nem a féltékenység beszél belőlem. Vagyis kicsit szottyadt, de mit lehet tenni… ez a korral jár. Jót röhögtem rajta, de fokozni már nem volt időm a kedves szavakat, mert megfordult.

Mint valami béna kommandós elbújtam a kocsi és a polc közé. Anya csak tovább beszélt, de mikor észrevette, hogy eltűntem és meglátott a búvóhelyemen…

- Kristen, minden rendben? – érdeklődött kedvesen, de tudom, hogy totál hülyének nézett.
- Öhm igen, csak néztem a… - gyorsan megnéztem mi van a polcon – a madárkaját. Van még otthon? – mi van? Madárkaja? Totál égés. Anya nyelt egyet és úgy nézett rám mint, aki éppen azon gondolkozik, hogy hívja-e a pszichológust vagy rögtön az elmeosztályt tárcsázza.

- Nekünk nincs is madarunk! – világított rá a lényegre.
- Tényleg! – vihogtam idiótán. – Akkor feltétlenül kell szerezni egyet. Nagyon jó kis kaják vannak! – folytattam komolyan.
- Nem tudom, mi bajod van, de nem is érdekel! Mehetünk? – elhúzta a kocsit, én pedig bepánikoltam.

- Ne! – rántottam vissza. – Még kell…- próbáltam rögtönözni, de nem ment.
- Mi? Krokodil táp? Ne hülyéskedj már kislányom, gyere! – újra elhúzta kocsit én pedig reflektorfénybe kerültem. Felpattantam és elindultam a másik irányba. De amilyen peches vagyok… igen, pont az történt.

- Kristen? Kristen Stewart? – iiiii! Mint akit tetten értek fordultam meg.
- Igen? – mosolyogtam rá kedvesen. Gondoltam, belököm, hogy most nincs időm fotózkodni, de az sok lett volna.
- Szia! Emilie De Ravin vagyok! – nyújtotta a kezét felém kedvesen.
- Jaj, szia! – megráztam – Mit csinálsz itt? – érdeklődtem színlelt kedvességgel.
- Csak nagyon éhes voltam! – egy hülye vigyorral a képén –amit lett volna ötletem hogyan töröljek le onnan- , megrázta a sütis zacskót.

- Nahát, el sem hiszed mennyit hallottam rólad! – nevetett tovább.
- Tényleg nem! – utánoztam. Huh, de nincs ehhez kedvem. Hozzá és a bájvigyorához.
- Hát Rob nem mesélte, hogy mennyi időt töltöttünk együtt? – és milyen elégedetten vigyorog hozzá. Megráztam a fejem. – Biztos azért, mert csak rólad beszélt. – vihogott megint. Nem tudná, ezt befejezni végre? Elég idegesítő.

- Gondolom! – fintorogtam.
- Igen, ezt is mesélte. Sőt fültanúja is voltam. – közölte egyszerűen.
- Minek?– kérdeztem vissza.
- Hogy milyen kis féltékeny tudsz lenni! Pedig nincs rá okod. De ne aggódj nem Én vagyok ilyen rendes, simám rámásztam volna, de Ő egy igazi gentleman. Túl fontos vagy neki. – meghökkenve hallgattam Emilie szavait. De csak egy valami fogalmazódott meg benne: mekkora egy büdös ribanc!
- Köszi, hogy ezt megosztottad velem! – mondtam nem kis iróniával a hangomban. – De most megyek.

- Vigyázz Kristen! Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni! Ezt nem fogja sokáig bírni. – szólt utánam. Vettem egy nagy levegőt és visszafordultam.
- Nem hiszem, hogy szükségem van a tanácsodra! Viszlát Emilie! – megfordultam és otthagytam. Mégis mit képzel.
Újra lezajlott előttem a beszélgetésünk. Tehát bepróbálkozott Robnál és ezek szerint Rob ártatlan.

Te jó ég! Mit csináltam. Nem bírtam másra gondolni, végig Emilie szavai jártak a fejemben: „Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni!”
Ha szereted…


Rob ebben a hotelban szállt meg:
(Four Seasons Hotel, Los Angeles in Beverly Hills (Beverly Wilshire))
http://i46.tinypic.com/bgedk8.jpg

Szoba:
http://i49.tinypic.com/jrcsva.jpg