20. fejezet

Fájó szavak

Lányok, ahogy megígértem itt az új fejezet! Csak reménykedni tudok, hogy elnyeri a tetszéseteket és miután elolvastátok nem fogtok nagyon utálni! Viszont nem is húzom tovább az időt, olvassátok csak!:) Kíváncsi leszek, mit gondoltok majd!
Puszillak titeket: Lady


Kiszálltam a kocsiból és a bejárat felé indultam. Már éppen a kulcsot kerestem, mikor meghallottam egy hangot. De nem is akármilyen hangot… azt a hangot, amit már legalább három hónapja nem hallottam.

- Kristen! – megfordultam, alig hittem a szememnek. – Szia!
- Mike? – kérdeztem ledöbbenve.
- Igen. – bólintotta, miközben a korlátnak támaszkodott.
- Mit akarsz itt? – tértem a lényegre.

- Milyen kedves fogadtatás! – vihogott idiótán. Három hónapja nem is beszéltünk, erre megjelenik itt és még azt várja, hogy a nyakába ugorjak? Ez hülye.
- Miért jöttél? – keresztbe fontam a karjaimat és várakoztam, hogy végre valami lényegeset is mondjon.

- Beszélni akartam veled! – közben a kezével a korlátról kezdte vakargatni a festéket. Mindjárt odabaszok egyet. Az anyja korlátját kapargassa…
- Nem tudom, miről beszélhetnénk! - közöltem egy kedves pofa kíséretében.
- Rólunk! – vágta rá gyorsan.

- Michael, olyan már nincs, hogy rólunk! – figyelmeztettem, mielőtt elkalandozik a fantáziája.
- Pont ez a baj! Hiányzol Kris. – na, már csak ez hiányzott nekem.
- Nekem erre nincs időm! – közöltem vele és be akartam menni.
- Várj! – elkapta a kezem és visszafordított maga felé.
- Mégis mire? – sóhajtottam. Egy pillanatig nem válaszolt, így ránéztem. A vállam fölött merengett a semmibe…

- Erre! – ismét rám kapta a tekintetét, elmosolyodott és megcsókolt. A derekamnál fogva közelebb húzott magához és erősen nyomta ajkait az enyémre. Szükségem volt egy pár másodpercre, mire felfogtam mit is csinál éppen. De ahogy eljutott a tudatomig, kezemet az arcára tettem és próbáltam eltolni magamtól, de nem hagyta. Nyelvét erőszakosan a számba nyomta és még közelebb rántotta magához.

További két sikertelen próbálkozás után, nem ellenkeztem tovább, de nem is csókoltam vissza. Előbb vagy utóbb csak megunja. Elégedetten sóhajtott és tovább ostromolta ajkaimat. És én ezzel a pasival voltam együtt. Hihetetlen.
Hmm, Rob mennyivel jobban csókol. Ezzel a gondolattal szórakoztattam magam, mialatt Ő gondolom élvezkedett. Bár Rob nem csak a csókban jobb nála…
Igazam lett, tényleg megunta.

- Befejeztetd? – kérdeztem ingerülten. Mosolyogva bólintott. Helyes, gondoltam és egy akkora pofont lekevertem neki, hogy ott maradt mind a tíz ujjam nyoma. – Remélem megérte! – üvöltöttem neki. Csak fintorogva az arcát dörzsölgette.
- Minden bizonnyal megérte! – ördögien elvigyorodott, mintha ezzel megnyert volna valami csatát.

- Akkor lelépsz végre? – kérdeztem cseppet sem kedves hangnemben.
- Hát nem érted? Nem akarok lelépni. Beszéljük meg a dolgainkat, hozzuk rendbe! Szeretlek Kristen! – rossz volt nézni azt az elszontyolodott fejét. Talán még sajnáltam is volna, ha az előbbi csókjával nem bassza fel ennyire az agyam. Én ezzel már nem tudok mit kezdeni, már akkor sem tudtam, mikor szakítottam vele.

- Mike, én ezt már három hónapja lezártam veled! Nem hozunk rendbe semmit, vége. Még mindig csak azt tudom mondani, hogy már nem szeretlek! Próbálj meg túllépni rajta. – lassan és tagoltan beszéltem, hátha így felfogja.
- De…
- Nincs de! – bevágtattam az ajtón és bezártam. Az ablakhoz sunnyogtam és néztem, ahogy beszáll az autójába.

Az első dolgom az volt, hogy hívtam Robot. Nem vette fel, aztán hazaért anya és vele kellett foglalkoznom.
Lefekvés előtt még megpróbáltam hívni, de semmi. Biztos feltartják, azt mondta, ha tud jönni hív. Furcsa volt nélküle aludni, már megszoktam, hogy mellettem van.
Reggel összepakoltam mindent és útban a reptér fele hívtam Robot, de nem volt bekapcsolva. A gép indulása előtt negyed órával még sehol sem volt.

- Szia, itt Kristen… Rob merre van?... Későbbi géppel? … Miért rakatta át… Értem… Köszi, szia. – Rob egy későbbi géppel jön és nekem nem is szólt? Ez furcsa és a menedzsere sem tudja miért.

Felszólítottak a beszállásra, így kénytelen voltam engedelmeskedni.
Hamar eltelt az a pár óra, míg a megérkeztünk Vancouverbe. Aztán ismét az ismerős falak közt találtam magam. Ugyan azt a szobát kaptam, amit a New Moon forgatásán is. Bedőltem az ágyba.

Már bánom, hogy nem zártam be az ajtót. Ashley, mint egy hurrikán söpört végig a szobán, majd rám ugrott.
- Én is örülök neked Ash, de talán leszállhatnál rólam. – fészkelődtem.
- Bocsi, csak olyan jó, hogy újra itt vagyunk, mind együtt. Bár mi már itt voltunk a múlt héten is, csak te meg Rob hiányozatok. De megértem, hogy kettesen akartatok lenni. Tényleg, Rob hol van? – körbenézett, mintha dugdosnám valahol.

- Ez engem is érdekelne! – Ash nem nagyon értette, így folytattam. – Úgy volt, hogy ugyan azzal a géppel jövünk és mikor nem jött, felhívtam a menedzserét, aki közölte, hogy egy későbbi géppel jön. Telefonon meg nem érem el. – sóhajtottam.
- Biztos nincs gond! Tudod, milyen szétszórt tud lenni. – vígasztalt.
- Igazad lehet. Majd ha megjön, beszélek vele! – mindenesetre a Mr., tartozik nekem némi magyarázattal. – Na, de mesélj valamit! Mi történt veled? – felültem és kíváncsian vártam valami jó kis történetet.

- Honnan tudod, hogy történt valami? – kérdezte döbbenten.
- Ash, veled mindig történik valami! – nevettem.
- Lefeküdtem Chaceel! – a nevetésem egy pillanat alatt maradt abba és meghökkenve néztem rá. Ilyesmire nem is gondolta.
- Részleteket! – utasítottam.
- Hát jó. Régen mi együtt jártunk egy ideig, aztán mióta szakítottunk nem láttam. Egészen tegnapig. És tudod, hogy van ez… nosztalgiáztunk, aztán pedig megtörtént. – idegesen tördelte a kezét, miközben beszélt.

- Akkor újra együtt vagytok? – Ash felnézett és zavartan elmosolyodott.
- Nem. Kikísért ma a reptérre és közben megbeszéltük, hogy ezzel feltettük az i-re a pontot! – micsoda bonyolult megfogalmazás. Úgy tűnik nem csak az én kapcsolatom fura. Pedig rendes pasinak tűnt.
- De nem vagy szomorú miatta! – érdeklődtem.

- Nem, dehogy. Szép este volt, de nem működött ez köztünk, ezért is lett vége. – tudom, miről beszél. Eszembe is jutott a tegnap esti kis incidensem Mikekal.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán Jackson hívta Ashleyt, hogy találkozzunk a szálloda egyik bárjában este nyolckor. Igaz, még csak hat óra volt, de Ash elment készülődni. Végülis neki sok idő kell hozzá.

Továbbra is próbáltam elérni Robot telefonon, de semmi. Mégis miért csinálja ezt? Már biztos itt van, arról pedig Jacksonnak tudnia kell. Majd a bárban kifaggatom, hogy mi van Mr. szarokabarátnőmfejére Pattinsonnal.

Összeszedtem magam és elindultam a bár felé. Ugyan a New Moon forgatása alatt is ebben a hotelben szálltunk meg, de a bárban még sosem voltunk. Legalábbis én nem. Mikor beléptem, nem is értettem miért nem. Ez egy pontosan olyan hely, ami nekünk való.

Az asztalokra néztem, de nem láttam még senkit a csapatból. Egészen addig, míg a bárpultra nem tévedt a tekintetem. Amit ott láttam, az úgy ért, mint a hidegzuhany.
Rob egy csajjal ült a pult előtt, félreérthetetlen helyzetben. A nő keze, Robén volt és az arcuk nagyon közel egymáshoz.
Hogy azt a rohadt gerinctelen tapló mindenit. Ezért nem veszi fel a telefonját… fogtam magam és elindultam feléjük.

- Zavarok? – kérdeztem, mikor odaértem. Úgy rebbentek szét, mintha villacsapott volna közéjük. Nem, én annál is rosszabb vagyok.
- Kristen…

- Igen, Kristen! Úgy látom meglep, hogy itt látsz. Nem mondom engem is meglepett, amit láttam. Nem tudom, mit csinálsz itt ezzel a – végigmértem a kurvát – nővel, de kapsz tíz másodpercet, hogy megmagyarázd. - a nő megbotránkozva nézett rám, majd megszólalt:
- Elnézést, de mégis mi folyik itt? – kérdezte, hülye affektálós hangon. Nem, ez abszolút, de nem Rob esete. De akkor mégis mit csinál vele?

- Neked nem osztottam lapot ribikém. Ahelyett, hogy mások pasijával enyelegsz, kereshetnél magadnak valami jobb elfoglaltságot! – olyan tetű, értetlen fejet vágott, hogy úgy éreztem egyértelműbe célzásra van szüksége. – Most! - a csaj felhúzta az orrát, felkapta a táskáját és elviharzott. Szerencséje, ha még két percig ott ül, én esküszöm nem állok jót magamért és megtépem.

- Mégis mi a franc volt ez? – még mindig vártam a magyarázatát. Csak vállat vont és hátátfordított nekem. – Ahogy gondolod. De ne mond, hogy nem adtam esélyt a magyarázatra! – még mielőtt kimentem volna, fogtam a poharában lévő maradék sört és egy határozott mozdulattal az ölébe borítottam. További jó szórakozást Te mocsok.

Épp a bár előtti kihalt folyosón rongyoltam végig, mikor hallottam, hogy követ. Eszemben sem volt megállni, de egy erős kéz visszarántott.
- Normális vagy? – kérdezte ingerülten.
- Nem, remélem csak megörültem és képzeltem, hogy egy másik nővel ücsörögsz a bárban, miközben én halálra aggódom magam, mert nem veszed fel a kibaszott telefonod tegnap óta és még csak vissza sem hívsz! – üvöltöttem a képébe. Hátrált egy lépést és a kezemet is elengedte.

- Milyen álszent vagy! – a cinikus mosoly, ami a szája sarkában bujkált, végképp érthetetlenné tette számomra, ezt a mondatot.
- Tessék? – kérdeztem egy fokkal higgadtabban.

- Képes vagy nekem arról papolni, hogy mennyire aggódtál értem? Téged nem érdekel, mi van velem. Ha érdekelne, nem játszanál velem, nem használnád ki az érzéseimet irántad és főleg nem tartanál két vasat a tűzbe. Nem csókolóznál Michaellel a házatok előtt. De ilyen vagy, elfogadom. Csak azt mond meg mióta tart? Talán nem is szakítottatok, az is csak egy részlet volt a tökéletes tervben? Akkor gratulálok, mert sikerült. Bedőltem neked, a hazugságaidnak, annak, hogy szeretsz. Valóban remek színésznő vagy. Én meg egy idióta, de ne aggódj, minden erőmmel azon leszek, hogy elfelejtselek. Kitörölni nem tudom az elmúlt két hónapot, pedig megtenném, hidd el. Nem is értem, miért nem vettem észre, mekkora kurva vagy! – lebénulva hallgattam, amiket a fejemhez vágott.

A szavai úgy fájtak, mintha vasszegeket ütnének a testem minden egyes négyzetcentiméterébe. Tényleg ezt gondolja rólam? Ennyire nem ismer. És az a nagy helyzet, hogy én is félre ismertem.
Akkor olyat tettem, amit még soha és nem gondoltam, hogy valaha is megteszem vele. Egy óriási pofont kevertem le neki. A szám összeszorítottam, a könnyek csak gyűltek a szememben, de ezt az egy mondatot még el kell mondanom neki.

- Egyszer és mindenkorra végeztem veled, Robert Pattinson! – az arca döbbent volt, talán nem számított a pofonra. Én sem. Megfordultam és otthagytam.
- Kristen…. – nem érdekelt mit akar. Csak gyors léptekkel haladtam a lift felé. A sírás kitört belőlem, úgy zokogtam, mint egy hároméves, mikor elveszik a kedvenc játékát. Csak én nem a kedvenc játékom veszítettem el, hanem az életem legfontosabb részét…Őt.
Azt hiszi megcsaltam… ha ennyire nem bízik bennem, és még csak magyarázatot sem vár, talán túlértékeltem az érzelmeit irántam. Igen, ez lehet. De már úgy sem számít.

A lift megérkezett, én már semmit sem láttam a könnyektől, így beleütköztem valakibe.
- Kristen, te jó Isten, mi van veled? – oh, ez csak Ash… hála az Égnek. – Hallasz? Válaszolj már… Kristen, megijesztesz! – rázogatott tovább. Csak a nyakába borultam és tovább sírtam, nem bírtam beszélni.
- Vigyük fel. – Jackson is itt van? Észre sem vettem.

Hallottam, ahogy bezáródik az ajtó, majd, hogy Ashley leül velem a kanapéra. Fejemet az ölébe hajtottam és csak sírtam. Fél óra múlva már csak szipogtam. Talán elfogytak a könnyeim?
- Jobban vagy? – kérdezte Ash, aki még mindig a fejemet simogatta.
- Ne… nem! – mégsem fogytak el a könnyek, mert újra rákezdtem. Rémes fájdalmat éreztem, ami ürességgel párosult. A sértettség és megalázottság érzéséről nem is beszélve.
- Talán még várnunk kéne egy kicsit. Nyugi, Ash. – Jackson hangja nyugodt volt.
- Jackson, nem látod milyen állapotba van? Amíg nem tudom, mi okozta ezt nála, addig nem tudok megnyugodni. – Ash hangja viszont igen csak hisztérikusan csengett. Felültem, megtöröltem a szemem, így láttam Ashley arcán a félelmet és az aggódást. Meg, hogy várja, mikor tör ki belőlem a sírás megint.

- Re… rendben… va…vagyok. – megijedtem a saját hangomtól, rekedt volt és gyenge. Arról nem is beszélve mennyire remegett.
- Nem, nem vagy! Még soha nem láttalak ilyen állapotban. Mi történt veled? – erőt vettem magamon és belekezdtem.
- R… Rob történt velem! – fájt kimondani a nevét, szinte égette a torkomat.
- Talán valami baja van? – Ash egyre idegesebb volt.
- Nem! Ő él és virul. – kifújtam az orrom, amit még türelmesen megvártak, de aztán újra rákérdeztek.

- Szóval? – érdeklődött Ashley felvont szemöldökkel.
- Azt hiszi megcsaltam, hogy Mike és én még mindig együtt vagyunk és átvertem Őt. Olyan dolgokkal gyanúsított meg, amit nem viselek el neki. – újra végigcsorgott egy könnycsepp az arcomon, ahogy felidéztem Rob szavait. – Aztán pofon vágtam és közöltem, hogy végeztem vele. – Jackson és Ashley köpni, nyelni nem tudtak.

- De honnan veszi ezt a marhaságot? – szólalt meg végül Jackson.
- Tegnap este Mike átjött és közölte, hogy szeret. Elküldtem melegebb éghajlatra, de az a barom megcsókolt. Valószínűleg Rob ezt látta és ebből született meg az idióta fejében az összeesküvés elmélet. – magyaráztam és már megint sírtam. A kurva életbe, hogy nem vagyok képes abbahagyni.
- Barom állat! Megyek és beszélek a hülye fejével! – közölte Jackson.

- Nem! Nem akarom. Higgyen, amit akar. Én végeztem vele. Ha annyit nem jelentek neki, hogy rendesen utána járjon a vádaskodás előtt, akkor bassza meg magát! – Jackson visszaült a székbe.
- Kristen, talán mégiscsak…
- Ashley kérlek, érts meg. Képzeld magad a helyembe, te is ezt tennéd! – Ash elgondolkodott és csak bólintott, láttam rajta, hogy nem ért teljen egyet velem, de tiszteletben tarja a döntésem. – Robnak egy szót sem! Értve vagyok? – fintorogva ugyan, de mind a ketten bólintottak.

Szerettem volna visszamenni a szobámba és egyedül lenni, de nem engedtek. Azt mondták, jobb ha ma este itt maradok. Így csendesen befeküdtem Ash ágyába, ahol megint rámjött a sírógörcs. Ashley csendesen mellém kuporodott és hagyta, hogy eláztassam a pólóját. Ezen az estén megfogadtam, hogy ezek az utolsó könnycseppek, amit érte hullatok. Nem érdemli meg.

Reggel, mikor kimentem a nappaliba, Jackson és Ashley azonnal csendben maradtak. Várták, hogy mikor kell rohanniuk, mikor tör utat magának megint a sírás. De tegnap este megfogadtam valamit. Egyetlen könnycsepp sem.
- Nem fogok sírni! – közöltem velük, miközben közéjük ültem. – Köszönöm, hogy mellettem voltatok. – megöleltem őket, majd mondtam, hogy hazamennék végre. Vagyis a jelenlegi otthonomba, a szobába.

A szoba üressége rosszabbul érintett, mint gondoltam. Legszívesebben bedőltem volna az ágyba és sírtam volna egész nap. De a fogadalmam kötött, és ma már munka is van.
A tükörbe nézve megrettentem magamtól. A hajam, mint egy csövesé, a szemem meg… vörös volt az egész, akár csak az orrom. A szemem alatt lila, duzzadt karikák voltak. Így nem mehetek emberek közé. Beálltam a zuhany alá, a langyos víz jól esett. Megmostam a hajam is.
Alapjában véve nem kenek magamra alapozót, de most kellett valami, ami eltünteti a sírás nyomait. Így már elviselhetőbb.

A szállodának van több nagyterme. A héten mi ezeket fogjuk használni, mert szövegösszemondás és egyéb megbeszélések lesznek. Ma lesz az egyik ilyen megbeszélés.
Útban odafelé még magamra kaptam a napszemüvegemet is, biztos, ami biztos alapon.
Nem volt kedvem semmihez, főleg ahhoz nem, ami ott várt rám…


Kristen a LAX reptéren:
http://i45.tinypic.com/f2r3h0.jpg
Kristen megérkezik Vancouverbe:
http://i49.tinypic.com/687ec8.jpg
Rob a LAX-on:
http://i48.tinypic.com/2lk6w5w.jpg

Bár:
http://i46.tinypic.com/ru2rtv.jpg