39. fejezet

Isle of Wight

Csajok, még egyszer bocsánat a késésért. Most viszont itt van a lényeg, azaz a 39. fejezet. Remélem mindenki tetszését elnyeri majd, igyekeztem nagyon!:)
Jó olvasást kívánok hozzá!
Puszi, Lady

Másnap csak a délelőtt folyamán tértem magamhoz. Majdnem – vagyis teljesen – belepirultam, ahogy magam elé idéztem a tegnap este emlékeit. Eddig is igen színes volt az életünk együtt, szexuális téren sem panaszkodhattam, de tegnap este a legvadabb elképzelésim is valóra váltak. Rob teljesítménye mindig is kifogástalan volt, de tegnap az őrületbe kergetett – persze a legpozitívabb értelemben –, azzal a fajta vadsággal, amit kihoztam belőle. Ezt az oldalát eddig még nem ismertem, de a vele töltött éjszakáimon szerezett élményeim szerint felállított tízes listán, mindenképpen az első helyek egyikén van. Már meg is született a fejemben a terv, hogyan fogom ezt viszonozni neki. Méghozzá olyan módon, amit talán ki sem nézne belőlem.

Fordultam egyet, amint végigpörgettem újra a képeket, de meglepődtem, mert Rob nem volt mellettem. Arról nem is beszélve, hogy a „reggelem”, még az iszonyatos fejfájásom is beárnyékolta. Még szenvedtem öt percig, majd úgy döntöttem, felkutatom, merre is mászkál ez a kis vadállat, és menetközben keresek egy gyógyszert is.

A konyhában találtam rá, amint valamin nagyon ügyködik. Ez nem más volt, mint gondolom az ebédünk. Az ajtónak támaszkodva, mosolyogva figyeltem, ahogy valami papírról igyekszik leolvasni a hozzávalókat, miközben a tészta szétforr. A jobbik felem azt súgta, segítsek neki, hiszen a szándék a lényeg, főleg Rob főzési tudományát ismerve. Viszont a gonosz Kristen élvezte, ahogy szenved.

- Bassza meg – ugrott a tésztához morogva, amit már nem bírtam tovább és elnevettem magam. Erre megpördült, és vigyorogva nézte, ahogy próbálom visszafojtani a még hangosabb nevetést. Innentől kezdve már nem érdekelte a kaja, azonnal hozzám lépett és megcsókolt. A tűzhelyhez léptem, és vigyorogva ráztam a fejem a pusztítás láttán. – Anya diktálta telefonban a receptet, lépésről lépésre elmagyarázta, de így sem megy! – magyarázta, mikor felemeltem a kis papírját.

- Ezt már nem lehet megmenteni – mondtam neki, és a mosogatóba dobtam a fazekat. – Majd én megcsinálom – toltam arrébb, de hátulról körém fonta karjait.
- Én akartam neked ebédet csinálni! – morogta a nyakamba, két csók között.
- Értékelem, hidd el, de jobb lesz, ha én folytatom. Te addig kereshetnél nekem valami gyógyszert, szétmegy a fejem – panaszkodtam, mire azonnal maga felé fordított.
- Fáj? Mitől? Nincs hányingered? – érdeklődött, miközben az arcomat hintette be apró csókokkal. Mondanom sem kell, hogy erre az időre teljesen lényegtelenné vált a fejfájásom, és ajkaim máris az övét ízlelgették. – Talán jobb lenne, ha keresnénk egy orvost! – erre hangosan felnevettem. Értetlenül figyelte a reakcióm, magyarázatra szorult.

- Édes, nem fogok orvoshoz rohanni, mert fáj a fejem. Nem szoktam, és te sem tennéd – még mindig nevettem ezen a képtelenségen.
- Igaz – mosolyodott el Ő is. – Talán túlaggódom, de nem szeretem, ha nem vagy jól – szorosan átölelt, miközben ujjai finoman cirógatták a hátam. Ebben viszont igaza volt, tényleg hajlamos túlaggódni minden kis dolgot. Még az Eclipse-et forgattuk, mikor megfáztam, akkor is rögtön orvoshoz akart rohanni velem, alig bírtam leállítani.
- Tudom, én is hasonlóképpen reagálnék – gondolkodtam el. – De kérlek, mert nagyon fáj – toltam kifelé. Aztán nekiláttam a tésztafőzésnek, és a szószt is befejeztem. Rob hosszú idő múlva tért csak vissza.

- Azt hiszem, nem hoztunk gyógyszereket – vakargatta a fejét tehetetlenül. Ekkor a fejemre csaptam, ami nem volt túl jó ötlet. Persze, csak ezeket nem pakoltuk be. – De elmegyek, keresek egy patikát és hozok neked gyógyszert – mondta. Ellenkezni kezdtem, de meggyőzött, hogy még később is lehet rá szükségünk. Végül elengedtem, addig én befejeztem az ebédet.

A kaja után, be is vettem a gyógyszert, de még fél óra múlva sem akart hatni. Kezdtem ideges lenni, mire Rob meggyőzött, hogy talán jót tenne, ha kicsit lefeküdnék és aludnék egy keveset. Ellenkezni akartam, de olyan kis sunyi volt, hogy egy csók közben az ölébe kapott, és már csak az ágyban fekve fogtam fel, mi történt. Annyira ellenkezni sem volt már kedvem, mivel ő is befeküdte mellém. Percek múlva már aludtam is.

Mire felébredtem, a fejfájásomnak már nyoma sem volt. Talán tényleg csak a kialvatlanság volt az oka, azért nem hatott a gyógyszer. Ébredés után úgy éreztem magam, minta kicseréltek volna, már csak egyetlen dolog hiányzott, az pedig Rob volt. Ez a kis disznó, már megint itt hagyott. Remélem nem megint főzni próbál, még a végén magára gyújtja a konyhát. Kikászálódtam a finom meleg ágyikóból, és a bugyimban, valamint a pólómban, amiben lefeküdtem, a keresésére indultam. A konyhában nem volt, és a nappaliban sem. Kinéztem a kertbe, de ott is hűlt helye volt. Lassan az egész házat végigkutattam, de sehol nem találtam, pedig még a vendégszobákba is benéztem. Kezdtem ideges lenni. Azért nem haragudnék, ha elmegy, de hogy még egy cetlit sem hagyott, felháborító. Benéztem a garázsba, hátha a kocsi sincs itt, akkor legalább tudom, hogy tuti elment valahova. Nagy meglepetésemre a kocsi ott állt a helyén. Puffogva lépdeltem vissza a konyha felé, mikor még valami feltűnt az előszobában.

Egy ajtó, ami önmagában nem meglepő egy házban, de eddig fel sem tűnt, hogy ott van. Kíváncsian kukucskáltam be rajta, de egy lépcsőn, valamint annak az alján, egy újabb ajtón kívül, semmi különöset nem láttam. Gondoltam egy pince lehet, de azért a saját szememmel akartam látni, mit is rejt még ez a házikó. Leballagtam a lépcsőn, majd benyitottam az ajtón, és amit ott láttam, az minden volt, csak nem pince. Vagyis egy pince, ami uszodaként funkcionált. Nagyon meglepődtem, egyrészt, mert Rob ezt nem mondta, másrészt, mert az említett éppen a medencében úszkált. Halkan becsuktam az ajtót, majd lassan közelebb merészkedtem a medencéhez, miközben a szemem körbejárt a helységben. Nagyon szép volt, azt meg kell hagyni, de engem jelen pillanatban jobban letaglózott Rob látványa. Talán ha nem félmeztelenül úszkál éppen, mikor először lépek ide be, jobban felkeltette volna a kíváncsiságom a hely. De így, csak Rob szexi testét láttam fel és alámerülni a vízbe.

A falnak dőltem, és figyeltem, ahogy életem szerelme nekem háttal úszik. Nem sokáig gyönyörködhettem a látványban, mert amint a másik oldalra ért és megfordult, észrevett. Egy csábos mosoly terült szét az arcán, majd gyorsan visszafelé kezdett úszni. A medence széléhez léptem, hogy leguggolva várjam Őt. Fél perc múlva már egy vizes száj falta az enyémet. Mosolyogva toltam el magamtól, mert eszem ágában sem volt csurom vizesnek lenni.

- Jobban vagy már? – kérdezte, miközben elkapta a karom, ezzel megakadályozva, hogy felálljak.
- Igen, már egyáltalán nem fáj a fejem. Szerintem csak fáradt voltam – feleltem neki, mire egy csibészes mosoly jelent meg az arcán.
- Hmm, talán nem kéne ennyire kifárasztanom téged. Majd visszafogom magam – le sem tagadhatta volna, mennyire elégedett.
- Meg ne próbáld – mondtam neki szigorúan, de Ő csak nevetett. – Meg amúgy sem bírnád –nevettem fel én is.

- Nem szívem, te nem bírnád! – közölte teljes bizonyossággal.
- Szeretnéd kipróbálni? – kérdeztem kihívóan.
- Nem – vágta rá azonnal, mire én nem bírtam visszatartani a nevetésem. Nem mintha én kibírtam volna, és ezt Ő is pontosan tudta. – Sokkal jobb terveim vannak, amit már most el akarok kezdeni – vigyorgott, és még mielőtt felfoghattam volna, mit is mond, már a medencében találtam magam.
- Te sunyi dög – lökdöstem arrébb, immár a medencében. Nevetve közelebb vont magához, hiába tiltakoztam.

- Nem árt, ha kicsit lehűlsz – fokozta tovább, mire képen fröcsköltem. Több sem kellett neki, máris a víz alá nyomott. Rosszul járt, mert húztam magammal Őt is. A víz alatt elkapott, magához húzott és egy olyan csókot kaptam tőle, amitől el is felejtettem, mit is kéne visszaadnom neki. Helyette lábaim automatikusan fonták körbe a derekát, még közelebb húzva magamhoz. Még a víz alatt is képes volt belemosolyogni a csókba, és így éreztem, hogy ez az elégedett mosolya. Ördögien elvigyorodtam magamban, a csatát megnyerte, de a háborút közel sem.

Feltornáztam magunkat a víz fölé, és mint, aki jól végezte dolgát, a medence széléhez úsztam. Amint rájött, mit tervezek, azonnal a csípőmre tette a kezét, és nem engedte, hogy kimásszak. Végül is, így is be fog válni a tervem. Felé fordultam, kissé kinyomtam magam a vízből, épp annyira, hogy jól lássa a mellemre feszülő, vizes pólót, és rákönyököltem a medence szélére. Vigyorogva figyeltem, ahogy az alsó ajkát beszívva, szemei azonnal a kívánt területre vándoroltak. Valahogy nagyon sürgős lett neki a csók, azonnal ajkaim után kapott, kezeivel pedig szorosan magához húzott. Lábaim ismét a csípője köré kulcsoltam, izgatottan a hajába túrtam, miközben csípőmet izgatóan az övéhez dörgöltem. Amint megéreztem a dudort a fürdőnadrágjában, az elégedettség felülkerekedett a vágyamon, és elszakadva szájától, elégedetten rávigyorogtam.

- Lehet, inkább neked kéne lehűlnöd – nevettem, és eltaszítva magamtól, kegyetlenül a víz alá nyomtam. Kimásztam, és felültem a medence szélére, várva, hogy ismét felbukkanjon.
- Nem is tudom, mire számítottam – célzott fintorogva az előbbi akciómra, de az én mosolyom csak még szélesebb lett.
- Ugyan édes, már egy kis poénban sem vagy benne? – hecceltem tovább, lábaimmal a vizet rugdosva.
- Inkább másban lennék benne – vad tekintete egy pillanatra elfelejtette velem, min is nevettem az imént. Az ajkaimat harapdálva figyeltem, ahogy lassan felém közeledik, miközben kétértelmű kijelentésén gondolkoztam. Ám hamar feladtam minden erre irányuló törekvést, főleg, mikor puha kezei végigszántottak a combomon, és egy halk sóhajjal el is árultam magam.

Ujjai továbbra is izgatóan köröztek a combomon, és automatikusan hajoltam előrébb, egy csók reményében. Nyelvemmel végigszántottam az alsó ajkán, majd finomam a fogaim közé vettem az érzékeny bőrt. A kellő hatást elértem, a sóvárgó nyögés, amit Rob hallatott, belehasított a csöndbe. Egy laza mozdulattal szélesre tárta a lábaimat, majd közelebb húzódott hozzám, hogy jobban az ajkaimhoz férjen. Nedves hajába markolva húztam a fejét még közelebb, hogy nyelvem minél közelebbről térlépezhesse fel a száját. Vadul viszonozta a csókot, faltuk egymás ajkait. Rob előtt, még a nedves póló sem volt akadály, ami kitartóan tapadt a testemre. Addig ügyeskedett, míg ujjai be nem férkőztek a szűk anyag alá, és kezei el nem kezdték kényeztetni a bőröm. Még csak a hasamnál járt, mikor belőlem már sűrű sóhajok törtek fel, amik nyögéssé változtak, mikor egyik keze ráfeszült a mellemre. Izgatóan becézgette két ujjával a mellbimbómat, miközben ajkaink továbbra is vadul tépték egymást.

Sokként életem meg, mikor Rob morogva elhúzta a kezét, hiányzott az érintése. Hamar felfogtam, hogy csak a pólómat akarja leszedni rólam, ami nem bizonyult egyszerű műveletnek. A nedves anyag úgy tűnt, nagyon ragaszkodik hozzám, miközben én már a pokolba kívántam. Egyre türelmetlenebbül cibálta le rólam, de egyelőre eredménytelenül. Megelégeltem, és én magam húztam át a fejemen, majd vágyakozva Robra néztem. Ő is ugyanezt tette, csak éppen a melleimet fürkészte hasonló tekintettel. Lassan észhez tért, és most ajkaival kényeztette, amit az előbb még a keze birtokolt. Kissé megborzongtam, mikor hideg ujjai megtalálták az utat a bugyimba. Ujjainak cirógatása, most még kéjesebb érzést nyújtott, már nem is próbáltam visszatartani nyögéseim.

Remegve vártam a folytatást, mikor elhúzta kezét, és óvatosan hátradöntött a kőre. Arrébb húzta a bugyimat az útból, hogy nyelvével még közelebb sodorjon a kéj kapuja felé. Szemérmetlenül sikítottam fel, mikor nyelvét egyre beljebb és beljebb csúsztatta. Ilyenkor hálát adtam, hogy ennyire ismer már, hogy tudja mit, hogyan kell csinálnia, hogy féktelenül száguldjak a vég felé. Édes nyelve fáradhatatlanul kényeztetett, ajkaimat egyre hangosabb nyögések hagyták el. Sikítva markoltam bele Rob hajába, mikor megéreztem a remegést, Ő pedig készségesen fúrta mélyebbre a nyelvét. Összeszorított szemmel tört rám a végső hullám, a hátam ívbe hajlott, ajkaim közül egy végső hangos sikoly szakadt fel. Rob utolsó nyelvcsapásai mellett, igyekezett vonagló testemet is egyhelyben tartani, miközben ujjaim bozontos haját markolászták.

Csak percekkel később sikerült magamhoz térnem annyira, hogy felemeljem a fejem. Tekintetem azonnal találkozott Rob elégedett, ugyanakkor szerelmes mosolyával. Felültem, hogy egy köszönöm csókra húzzam magamhoz, ami ellen nem volt kifogása. Leemelt a medence széléről, de közben egy pillanatra sem szakította meg a csókunkat. Jó érzés volt, ahogy a hideg víz körbeöleli túlhevült testemet, de meg is borzongtam, ahogy elmerültem benne. Szorosan hozzábújva fúrtam fejem a nyakába, lágy csókokkal behintve puha bőrét. Kezei lassan simogatták a hátam, kis időt hagyva nekem a teljes lehiggadásra. Aztán egyik keze a fenekemre siklott, míg másik ismét a bugyim felé vette az irányt, újra felkorbácsolva bennem a vágyat.

Finoman kényeztetett ujjaival, miközben én is befúrtam kezem a fürdőnadrág vékony agyaga alá. Ugyan ott már nem sok dolgom volt, bevetésre készen várakozó férfiasságán már nem volt mit izgatni. Mosolyogva csókoltam meg, miközben kezeimmel és lábaimmal összhangban próbáltam lejjebb tolni a nadrágot. Amint sikerrel jártam, Rob is leszedte a bugyimat, az utolsó ruhadarabot, ami még az utunkban állt. Az utolsó másodpercek voltak a legkínzóbbak, mégis a legizgalmasabbak, amik színesebbé tették az együttléteinket. Imádtam ilyenkor Rob vágytól izzó, szürkéskék szemibe nézni. Most sem szalasztottam el, miközben minden másodpercet kiélvezve, lassan a csípője kőré tekertem a lábaim. Finoman markolászta a fenekem, miközben ágyékát nekem dörgölte, tovább korbácsolva az amúgy is feszítő vágyakozásunkat. Nagyokat nyögve élveztem, ahogy csípőnk egymáshoz ér, tekintete egy pillanatra sem engedte szabadon az enyémet.

Csak egy másodpercre csukódtak le a szemeim, mikor Rob egy határozott lökéssel eggyé olvasztotta testünket. Hangos nyögés szakad fel mindkettőnkből, ahogy megéreztem magamban. Lassan kezdett mozogni, amit nem sokáig bírtam, ezért a vállába kapaszkodva kezdtem gyorsabban ringtatni a csípőm. Állatias morgásai még inkább feltüzeltek, amit a vállába harapva igyekeztem csillapítani. Felnyögött a hirtelen érzéstől, majd a fenekembe markolva kapcsolt még gyorsabb tempóra. Heves mozgásunk következtében, a víz is szinte külön életre kelt körülöttünk, ahogy egyre nagyobb mennyiség távozott belőle a medence szélén.

- Kristen – nyögte a nevem, ahogy kezeim végigszántottak a hátán, mikor egy hangos sikollyal elértem a végső gyönyört. Éreztem, hogy Rob még két lökés után megfeszül bennem, és arcát a vállamba temetve próbálja elnyomni férfias kiáltását. Zihálva fontam szorosabbra kezeim a nyaka körül, miközben apró csókokkal hintette be a nyakam, és a vállam.
- Oh, Rob – jelen pillanatban ennyit bírtam kinyögni, többre nem voltam képes. Hallottam, ahogy halkan felkuncog a sóhajom hallatán, de továbbra is ajkaival kényeztetett. Hosszú percekkel később, rám nézett, és tudtam, hogy készül valamire. Nem tévedtem.
- Fogd be az orrod, cica! – nevetett, és már a víz alatt is voltunk. Már megint, még meglepődni sem maradt időm, nem hogy reagálni. Még akkor is vigyorgott, mikor ismét a visszatértünk a felszínre.

- Szeretlek, te barom – mosolyodtam el fáradtan.
- Tudom. Én is szeretlek, kicsim – közölte egy féloldalas mosoly kíséretében, amitől a szívem megint hevesebben kezdett kalimpálni, mikor még csak nemrég állt vissza a normális ütemre.
Lábra állított, de én, mint egy pióca, továbbra is a nyakába csimpaszkodtam, és addig szívogattam a nyakát, míg megelégelte, végül pedig ajkaival kényszerített leállásra. Egy ideig még úszkáltunk a vízben, aztán felmentünk, hogy valami kaja után nézzünk. Az ebédre készített tésztából már nem volt semmi. A hűtőben kezdtem kutatni valami alapanyag után, de Rob elhúzott onnan.

- Mi van? – kérdeztem értetlenül és bevágtam a hűtő ajtaját.
- Nem akarom, hogy folyamatosan főznöd kelljen – összeszűkült szemekkel meredtem rá. Talán nem ízlik neki a főztöm, csak nem meri megmondani.
- Jó, akkor keress magadnak valakit, aki jobban főz, mint én – közöltem vele sértetten, majd az erkély felé indultam volna. Szitkozódva fogtam fel, hogy nincs rajtam, csak egy bugyi, így idegesen felvágtattam a szobába, és magamra kaptam néhány ruhadarabot. Rob még mindig a konyhában állt, nem törődve vele, bevágtam magam mögött az erkélyajtót és rágyújtottam. Nem is értem, miért kaptam fel ezen a vizet, ráadásul lehet, nem is úgy értette. A friss levegő úgy tűnik, kissé kijózanított. Fél perc múlva ijedten ugrottam meg, mikor két kar fonódott a derekam köré.

- Imádom a főztöd, te őrült tyúk – suttogta a nyakamba, majd bele is csókolt.
- Nem va…
- Sss. Még nem fejeztem be! – fordított maga felé, és befogta a számat. – Csak nem akarom, hogy egy percet is mással foglalkozz, amit velem is tölthetnél – vallotta be mosolyogva. Helyes válasz, gondoltam magamban, de mielőtt megszólalhattam volna, feltűnt, hogy ez a nagyon hülye egy szál alsónadrágban áll előttem.
- Normális vagy? Tüdőgyulladást fogsz kapni – kezdtem rémülten befelé tolni, a cigit meg útközben elnyomtam valahol.
- Öltözz át, elmegyünk vacsorázni – nyomott egy csókot a homlokomra, szórakozott mosollyal, mintha mi sem történt volna. Lemondóan megráztam a fejem, majd követtem az emelet felé.

Fél óra múlva már a tengerparti sétányon andalogtunk kéz a kézben. Közben Rob a környékről mesélt, hogy mennyi baromságot csináltak itt Tommal annak idején. A legérdekesebb sztorikat viszont kihagyta, mondván legyen Tommal is mit mesélniük. A sétány végén volt egy kedves kis vendéglő, ide mentünk enni. Egy idős pár volt a tulaj, Robot megismerték, mivel a szüleivel sokszor jártak ide. Kedvesen érdeklődtek a szülők felől is, mire mondtuk, hogy csak ketten jöttünk.

- Oh milyen helyes kis pár, annyira jól mutatnak együtt, igaz Will? – mosolygott a felesége, mire a férfi bólintott. – Emlékszem, mikor még mi is csak jegyesek voltunk. Talán már a dátum is ki van tűzve? – érdeklődött az asszonyka. Majdnem megfulladtam, mikor leesett a tantusz. Rob csak előre meredt.
- Jaj, nem. Mi nem vagyunk jegyesek – ráztam a fejem, mire a néni meglepődött.
- Még – tette hozzá Rob mosolyogva, ami engem újabb sokként ért. Kidülledt szemekkel néztem rá, de Ő csak tovább mosolygott.
- Persze, ráértek még – legyintett a férj, majd a feleségét magával húzva, egyedül hagyott minket. A vacsora néma csendben folytatódott, mondhatni kínos csendben. Én Rob szavait emésztgettem, Ő pedig elgondolkodva falatozott.

- Rob? – hazafelé már nem bírtam tovább.
- Nem láttad, milyen fejet vágott a nő, mikor közölted, hogy nem vagyunk jegyesek? Itt régimódiak az emberek Kristen, csak azért mondtam – hadarta egy szuszra, miközben végig a betont fürkészte.
- Rendben – sóhajtottam, és összekulcsoltam a kezeinket. Úgy éreztem, van itt még valami, de ha magától nem hozza fel, én nem fogom zaklatni. Este pedig főleg semmilyen téma nem került már szóba…

Reggel végre én ébredtem előbb, ezért meglepetem Robot egy kis reggelivel.
- Hánykor jönnek a többiek? – kérdeztem, mikor már a kanapén feküdtünk.
- Nem tudom, még nem hívtak – vonta meg a vállát, miközben kezei a hátamat simogatták. – Menjünk ebédelni – kezdte, és már kelt is volna fel, de visszanyomtam.
- Én nem vagyok éhes – tekintettem mélyen az övébe fúrtam, de úgy tűnt, egyértelműbb célzásra van szüksége. Fogtam magam, megcsókoltam, és közben az ölébe másztam. Esze ágában sem volt ellenállni, azonnal közelebb rántott magához, és kezei máris a pólóm alját keresték. De én most egész más kezdésre vágytam, ezért eltoltam kezeit, mire értetlenül nézett rám.

Megráztam a fejem, egy szenvedélyes csókot leheltem az ajkaira, majd lemásztam az öléből. Kissé széjjelebb tártam a combjait, majd közéjük térdeltem. Nagy nehezen lejjebb rángattam róla az alsónadrágot, és kiszabadítottam férfiasságát.
- Kristen… - kezdte volna, de mikor kezemet mozgatni kezdtem rajta, valahogy már nem ment a folytatás. Mosolyogva figyeltem, ahogy a különböző érzelmek váltják egymást szerelmem arcán, miközben kezeim megállás nélkül kényeztetik. Ahogy vágya lüktetett a kezemben, vad gondolataimnak utat engedtem, és nyelvemmel is ízlelgetni kezdtem. Rob vad morgással válaszolt, és egyik keze belemarkolt a mellette lévő párnába. Egyik kezemmel még mindig férfiasságát simogattam, másikkal pedig a combját karmolásztam.

Nyelvem megállás nélkül dolgozott, és elvezettel hallgattam Rob vadító hangjait, amik egyre gyorsabb ritmusra ösztönöztek, és amiktől én is szinte felforrtam. Teljesen a számba vettem, és kínzóan lassan tűntettem el újra és újra kívánatos testrészét. Rob egyre sűrűbben ismételgette a nevem, amibe beleborzongtam, fejét hátravetve, a kanapé támlájának döntötte. Már nem bírta tovább, egy utolsó vad morgással ernyedt el, majd számat elöntötte élvezetének nedve. Mosolyogva váltam el tőle, amire csak egy bágyadt vigyor volt a válasza. Kisimult arcában gyönyörködve másztam vissza mellé a kanapéra, és vártam, hogy helyre álljon a lélegzése.

- Isteni vagy, csodálatos – suttogta a nyakamba, amitől megborzongtam. Boldog voltam, hiszen, ha neki jó, az nekem is jó. Aztán hanyatt döntött a kanapén és fölém helyezkedett. Izgatottan vártam a folytatást, de éppen hogy csak ajkaink összeértek, valami zajra lettünk figyelmesek. Rob azonnal megdermedt fölöttem, majd egy sor káromkodás közepette, felhúzott magához ülő helyzetbe.

A házi uszoda:
http://i26.tinypic.com/2dsjomu.jpg

38. fejezet

Karácsony

Lányok, bocsánat, hogy nem volt tegnap friss, de a gépem elromlott. A winchester beadta a kulcsot, szóval meghalt a drágám!:S Már segítenek rajta, de nem tudni, mikor is lesz kész. Úgy gondoltam szerdán megint hozok új fejezetet, de így nem merem bevállalni, hogy nincs gépem folyamatosan. Úgyhogy következő fejezet vasárnap!
Addig viszont olvassátok a 38. fejezetet, ami remélem tetszeni fog. A rész végén képek!:)
Puszi, Lady

Halk csörömpölésre nyitottam ki a szemem. Rob mellkasa még ütemesen emelkedett fel és le a fejem alatt, édes szuszogása töltötte be a teret. Angyali arcára néztem, résnyire nyitott ajkain áramlott ki-be a langyos lélegzete. Kényszert éreztem, hogy számat az övére illesszem, talán nem lenne ellenére az ébresztő. Óvatosan emeltem meg a fejem, és lágy csókot leheltem ajkaira. Nem ébredt fel. Finom puszilgatni kezdtem meztelen mellkasát, mire jóleső sóhajok szakadtak fel a torkából. Hátamon nyugvó keze most felfedezőútra indult, borzongást kiváltva belőlem, érintései nyomán. Tudtam, hogy felébredt, de csak folytattam megkezdett akcióm, nem néztem fel rá. Keze a tarkómra csúszott, arcom felhúzta az övéhez, és mosolyogva hajolt egy jó reggelt csókért. Eszem ágában sem volt visszakozni, ujjaim a hajába túrtak, és vadul viszonoztam lágy kényeztetését. Nyelvünk pillanatok alatt kezdett örült ritmusba, és csak percek múlva engedték szabadon egymást.

- Boldog Karácsonyt, cica – mondta mosolyogva, majd belepuszilt a nyakamba.
- Boldog Karácsony – feleltem rá kissé hebegve, mert édes nyelve a fülem mögött indult felfedezőútra. Rob lassan fölém gördült, felébresztve bennem a vágyat azzal, ahogy meztelen teste az enyémnek feszül. Olyan erővel tört rám, hogy most minden előjáték és kényeztetés nélkül akartam Őt, abban a pillanatban. Egyik, fürtjeit markoló kezem kiszakítottam a hajából, és a mellkasán végigvezetve, egyre lejjebb és lejjebb kalandoztam kívánatos testén. Mosolyogva fürkészte az arcom, de nem hagytam, hogy ezzel eltereljen eredeti tervemtől. A vágyakozás lassan fájdalmasan erős lett bennem, nem akartam mást, csak megkapni végre.

A lenti hangokból ítélve már zajlott az élet a Pattinson házban, és egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy már csak ránk várnak. A hangsúly itt a pillanaton van. Rob sikeresen elérte, hogy ismét minden gondolatom csak körülötte forogjon, mikor ajkaival a mellemet kezdte szívogatni. Nyögdécselve ragadtam meg nekem feszülő férfiasságát. Végighúztam rajta a kezem egyszer-kétszer, de jelen pillanatban a türelmetlenségem erősebb volt. Rob felnyögött, és félig lehunyt pillái alól meglepetten pillantott rám, mikor magamba vezettem bevetésre kész testrészét. Az én ajkaimat is hangos nyögés hagyta el, és nem foglalkozva a meglepettségével, szélesebbre tártam a lábaim és türelmetlenül megmozdítottam a csípőm, ezzel újabb sóhajt előcsalva mindkettőnkből. Ezután nem kellett több bíztatás neki, megragadta a csípőm, és egy heves mozdulattal még jobban magára húzott. Ajkaimat beharapva próbáltam a lehető leghalkabb sikolyt kiengedni magamból, hiszen már nem csak ketten voltunk a házban.

Rob fejét a nyakamba temette, folyamatos nyögéseit ezzel elnyomva valamennyire. Egy-egy hangosabb sikolyomnál mindig ajkaival hallgatatott el, miközben legszívesebben világgá kiáltottam volna, amit érzek. Ritmusos lökéseivel az őrület határára sodort. Gyorsabb tempóra vágytam, éreztem, hogy nemsokára vége édes kínjaimnak, halk nyöszörgésemmel próbáltam jelezni neki, hogy gyorsabban mozogjon, de nem mertem kinyitni a szám. Szavak nélkül is megértette kérésemet, így percekkel később már egymás karjaiban lihegve próbáltunk lehiggadni. Rob fordult egyet, így én kerültem fölé, és még így is percekig csak bámultuk egymást, simogattuk a másik verejtéktől nedves arcát.

- Le kéne menni, már biztos várnak minket – suttogtam a nyakába.
- Igen – értett velem egyet, és leemelt magáról. Összekaptuk a cuccainkat, de egyetértettünk abban, hogy egy zuhany nem ártana. Mindkettőnknek nagy erőfeszítésébe került, hogy a zuhany alatt ne essünk ismét egymásnak. Törölközőbe csavarva léptünk ki a folyosóra, ahol Lizzy mosolygós arcával találtuk szembe magunkat. Azonnal a nyakunkba ugrott, majd a lelkünkre kötötte, hogy öt perc múlva legyünk a nappaliban. Ugyan még csak reggel tíz óra volt, ez nem egy szokásos nap kezdete volt. Felvettem a fekete farmerom, és előkotortam egy csinosabbnak mondható felsőt. Rendbe szedtem a fejem is, majd Robbal kézen fogva elindultunk a családjához. Útközben Rob letette a csomagokat a nappaliban álldogáló karácsonyfa alá, majd a konyha felé kezdett húzni, ahol a többiek gyülekeztek. Egy átlátszó kifogással előre küldtem, amíg kiviszem Rob ajándékát a fa alá. Aztán csatlakoztam a konyhában lévő család tagjaihoz.

Clare mosolyogva megölelgetett, és így tett a család többi tagja is. Victoria is odarohant hozzám, vele még nem találkoztam ma. Lizzy és Ő, csak ma reggel érkeztek meg. Clare egy luxuséttermet megszégyenítő reggelit készített, volt ott minden, több is, mint ami szükséges. Tipikus angol reggelivel kápráztatott el minket. Rob mosolyogva húzta ki maga mellett a nekem fenntartott széket, majd keze a combomra simult, és nem is vette el onnan, míg fel nem álltunk az asztaltól, hogy az ajándékokhoz menjünk. A családias, meleg hangulat, ami a reggelit végigkísérte, megadta mindnyájunknak az ünnepi hangulatot. A terasz színes égőkkel volt beborítva, amiből a nappali ablakára is került. Így nem csak a karácsonyfán lévő kicsi gömbök világítottak. Rob leült a fotelba, és azonnal az ölébe húzott engem. Átkaroltam a nyakát, és nem bírtam ki, hogy nem csókoljam meg. Clare és Richard a kanapén ültek, míg Vic a lábuknál kuporodott össze. Így vártuk Lizzyt, aki az ajándékokhoz rohant, és elkezdte kiosztani őket.

A lányok mind a ketten a nyakunkba ugrottak, mikor kibontották a tőlünk kapott ajándékot. Vic még viccesen meg is jegyezte, hogy biztos én választottam, mert a bátyja valószínűleg nem tudta volna, mit vegyen neki. Rob vigyorogva közölte, hogy minden Kristen ötlete volt, ezzel nem kis zavarba hozva engem. Lizzy majd kiugrott a bőréből a bérlet és mikrofon láttán, mire Rob bevallotta, hogy az az Ő ötlete volt. Lizzy egy cuppanós puszit nyomott az arcára, majd tovább nézegette a kis masinát. Olyan jó volt nézni a boldogságot az arcukon. Miután Rob kibontogatta az ajándékait, Clare és Richard is megnézte a tőlünk kapott utazást. Eltátott szájjal, meghatottan ölelgettek minket, és nem győzték köszöngetni. Ezután két ajándék landolt az ölemben. Furcsán néztem Robra, aki csak vigyorogva megcsókolt.

Elkezdtem bontogatni az egyiket, mire Clare mondta, hogy azt tőlük kapom. Azonnal megálltam a mozdulatban, hiszen megbeszéltük, hogy nincs ajándék, de csak mosolyogva kérte, hogy nyissam ki, nem olyan nagy dolog. Egy nagy fényképalbum bontakozott ki a csomagolópapírból. Kinyitottam, és az első oldalon már elnyílt a szám. Egy Robbal közös képünk volt benne, ami még az első film forgatásán készült rólunk Vancouverben. Clare azonnal magyarázatba kezdett.

- Tudtam, hogy úgysem fogadnál el semmit, de ez ellen talán nem lesz kifogásod. Összegyűjtöttem, vagyis megkértem Robot, hogy küldje el az eddigi összes közös fotótokat, hogy belerakhassam egy albumba. Nagyjából próbáltam időrendi sorrendbe rakni – mondta mosolyogva. Meghatottan néztem rájuk, majd vissza az albumra, és megsimítottam a képet. Rob a nyakamba puszilt, mialatt ő is a képet nézegette.
- Köszönöm – suttogtam Clare-éknek. Rob a kezembe adta a másik ajándékot, ami gondolom, tőle van. Összevont szemöldökkel néztem rá, és csak reméltem, hogy valami apróság. Ez a reményem egy pillanat alatt szállt el, mikor kibontottam a kis dobozt, és felfedeztem a benne rejlő kulcsot. Fogalmam sem volt mi lehet az, csak nézegettem és próbáltam kitalálni mégis, minek a kulcsa lehet ez.

- Mi ez? – kérdeztem meg végül kíváncsian.
- Ez egy kulcs – közölte mindentudóan, mire tőlem egy csúnya pillantást kapott. Nevetve folytatta. – Próbáltam valami olyat kitalálni, ami örök emlék mard mind a kettőnknek, és amitől nem borulsz ki – nevetett. Igen, ismert már annyira, hogy utáltam az ajándékokat. – Szóval ez egy ház kulcsa. Egy olyan házé, ahova holnap elutazunk és csak szilveszter után jövünk vissza – eltátottam a szám. Erre tényleg nem számítottam, ez tényleg nem az a fajta ajándék, aminek ne örülnék.
- Köszönöm – csak ennyit bírtam kinyögni, miközben a kulcsot bámultam.
- Boldog Karácsonyt, kicsim – mondta mosolyogva.

- Szeretlek – erre a választ, már csak a számba tudta suttogni, mert hírtelen nagyon sürgős lett megcsókolnom őt. – Ez a tiéd – nyújtottam át neki, amit tőlem kap. Most ő lepődött meg, és forgatta a kezében a csomagot. Mosolyogva rám nézett, majd bontogatni kezdte. Ahogy kicsomagolta a kis könyvet, egy pillanatig csak bámulta, majd rám pillantott. Boldogan csillogott a szeme, ahogy felfogta mi is az.
- Az első? – kérdezte tagadhatatlan boldogsággal az arcán.
- A legeslegelső darab, ami a polcra került – feleltem büszkén.
- Annyira köszönöm – hol rám, hol a könyvre pillantott megbabonázva.
- Boldog Karácsonyt, édes – most rajtam volt a sor, hogy boldogan figyeljem, ahogy össze-vissza forgatja az ajándékot.

Tudtam, hogy ez telitalálat lesz, Virgil: Utolsó tangó Pariszban című könyve. Ez volt Rob kedvenc könyve, és ez volt az első könyv, amit odaadott nekem, hogy olvassam el. Én is megkedveltem, és Rob nekem adta a saját példányát. Mikor beszélgettünk róla, elkotyogta, hogy nagy álma, hogy megszerezze belőle a legelső darabot, de eddig még nem sikerült. Ez még a Twilight forgatásakor volt. Gondoltam egy alkalomra majd megpróbálom neki valahogy megszerezni. Most jött el ez az alkalom. Már október eleje óta kutattam, hogy melyik antikváriumban lehet az első példány, és végül egy családi barát segítségével kiderítettem, hogy egy régi könyveket gyűjtő, francia férfi a tulajdonosa. Természetesen nem volt akadály előttem, és végül nem kis honorárium árán hajlandó volt megválni tőle. Ez az arc, mindent megért.

- Emlékszel rá?! – suttogta maga elé, nem is hangzott igazán kérdésnek, inkább mintha csak megjegyezte volna.
- Mindenre – mondtam boldogan.
- Szerelek – és megcsókolt. Ez egy tökéletes csók volt, amivel megkoronáztuk ezt a boldog pillanatot.

Nem sokkal később Clare már a konyhában készítette az ünnepi ebédet, mi meg a kanapén feküdtünk. Richard a karosszékében olvasgatott egy könyvet, de néha felpillantott ránk, mikor felnevettünk egy-egy emlék hatására, amit a fényképalbumban lévő fotók hoztak ki belőlünk. Lassan néztük át az egészet, benne volt minden kép, amit valaha csináltunk. Abból az időből is, mikor még csak a legjobb barátok voltunk, és a mostani időkről is. Az egyik kedvencem is köztük volt. Ez a kép nálunk készült, Rob átölel engem, miközben a kezemben ott van a macskám, Max is. Mire végeztünk vele, Clare szólt, hogy ideje asztalhoz ülni, mert az ebéd elkészült.

Clare ismét megcsillogtatta konyhaművészetét, isteni ebéddel kápráztatott el minket. De ebéd után volt egy kissé kínos szituáció. Én az utolsó falatokon csámcsogtam, mikor Rob a mosogatóhoz vitte a tányérját, hogy belerakja. Calre messzebb állt tőle, a konyhapultnál pakolászott. Aztán először csak ijedten nézett Robra, majd mellé lépett.
- Mi történt a nyakaddal, kisfiam? – kérdezte rémülten. Rob ijedten kapta oda a kezét, mint aki egy pillanatra nem érti, mit lát az anyja. Nekem persze abban a pillanatban leesett a dolog, és vörösödve kezdtem bámulni a már üres tányéromat, miközben igyekeztem a hajam a nyakamra húzni, eltakarni vele az én lila-zöld foltomat.
- Öhm, semmi csak…- nem nagyon tudta, hogy folytassa. Zavarában rám pillantott, Clare azonnal követte a tekintetét, és ez lett a vesztünk. Észrevette, hogy én éppen nagyon igyekszem eltakarni a nyakam. Aztán visszakapta Robra a tekintetét, majd megint rám nézett. Láttam az arcán a megvilágosodást, majd két „oh” kíséretében visszafordult a pulthoz, hogy tovább csinálja a dolgát. A lányok persze fulladozva nevettek rajtunk. Villámgyorsan beraktam a tányérom a mosogatóba, zavartan elrebegtem egy „köszönöm az ebédet” félét, és kimentem dohányozni.

A délutánt a családja társaságában töltöttük. Clare a lányokkal a kanapén ült, míg Richard a karosszékében foglalt helyet. Én a két személyes kanapén ültem, Rob pedig mellettem. Az ölében lévő lábamat masszírozta, miközben régi családi történeteket meséltek nekem.
Később Tom is beugrott, hogy Boldog Karácsonyt kívánjon, meg, hogy teletömje magát Clare süteményeivel. Rob már nagyon szerette volna lerázni kilenckor, és visszavonulni velem a szobájába, de Tom csak mondta és mondta a magáét.

- Akkor holnap utaztok, igaz? – kérdezte teli szájjal. Időközben elmesélték nekem, hogy Tom segített Robnak elintézni mindent a meglepetésemhez. Meg azt is, hogy később Ők is csatlakoznak majd hozzánk, hogy velünk töltsék a szilvesztert. Rob persze felajánlotta, hogy csak egy szavamba került, és kettesben leszünk, de én örültem neki, hogy jönnek. Fontosak Robnak, és én is megkedveltem a barátait.
- Igen, és elég korán, szóval nem akarsz hazamenni? – kérdezte Rob türelmetlenül. Tom erre hangosan felnevetett, majdnem félre is nyelte a tejet, amit Clare sütijéhez ivott.
- Ne nézz már madárnak, tesó. Tudom, hogy nem aludni készültök. Szóval még simán kibírtok negyed órát! – kacsintott Robra, aki szem forgatva sóhajtotta, hogy tíz perc, de Tom csak nevetett. Könyörgő szemekkel nézett rám, mintha azt várná, hogy én küldjem el Tomot.
Megsimítottam a combját, és rámosolyogtam, jelezve, hogy ennyit még kibírunk.

Aztán Tom valóban elment negyed óra múlva, de csak miután egy kaján vigyor kíséretében, jó szórakozást kívánt nekünk.
- Meglesz – vigyorogtam vissza, mire kicsit meglepődött, de azért még mindig mosolygott. Rob egy puszit nyomott a számra, majd beterelt a nappaliba, hogy elköszönjünk a szüleitől. Aztán szinte futva tettük meg azt a rövid utat az emeletig.


*

Reggel, vagyis inkább a délelőtt folyamán kissé fáradtan nyitottam ki a szemem. Szinte minden porcikám tiltakozott a felkelés ellen. Az egész testemben kellemes zsibbadtság uralkodott, emlékeztetve a tegnapi, jól sikerült éjszakára.
Lassan felemeltem a fejem Rob mellkasáról, és nagy meglepetésemre, két csodaszép, szürkéskék, boldog szempárral találtam szemben magam. Egy szédítő mosollyal is megajándékozott, mire felkúsztam hozzá, hogy a reggeli csókom is megkapjam végre.
- Fáradt vagy? – kérdezte, miközben a hajam piszkálta.
- Kicsit – vallottam be. – Mikor is indulunk? – érdeklődtem, és felültem az ágyban, hogy kicsit kinyújtsam magam. Rob figyelme azonnal a testemre siklott, a száját ugyan eltátotta, hogy válaszoljon, de hang már nem jött ki rajta. Tetetett bosszúsággal magam köré vontam a takarót, mire észrevette magát, és rám mosolygott. Ezt már én sem bírtam ki nevetés nélkül.


- Összepakolunk, gondolom, hogy megebédelünk és utána – mondtam, majd Ő is felkelt. Újabb csókért hajolt hozzám, kezeim azonnal megtalálták az utat a nyaka köré, így húztam közelebb magamhoz. Nyelvemmel végigszántottam alsó ajkán, mire vadul kapott a szám után. Vagy tíz percig folytattuk a kis játékunkat, egy idő után már vízszintes helyzetben. Nagy’ nehezen elmentem lezuhanyozni, míg Rob elkezdett pakolni. Vagyis azt hittem, azt csinálja. Mikor visszamentem, tanácstalanul vakargatta a fejét a szekrény előtt.
- Menj zuhanyozni, majd én összepakolok neked is – öleltem át hátulról, és belecsókoltam meztelen hátába. Kissé megborzongott, majd felém fordult, és egy köszönöm után megcsókolt. Aztán elbattyogott a fürdő felé, én meg hozzákezdtem. Nem volt nehéz dolgom Rob cuccait illetően, pontosan tudtam, mit szeret hordani, vagyis, hogy miket kell beraknom. Mire végzett a zuhanyzással, az Ő csomagja már készen volt. Egy kis táskával érkezett, amiben a „pipere” cuccai voltak, majd benyomta a táska tetejére.

Az én ruháimmal már nem boldogultam ilyen jól. Rob felhozta a bőröndjeimet a vendégszobából, és elkezdtem bepakolni a szekrénybe a ruháimat, és kiszedtem, amit magammal akarok vinni. Vagy tízszer válogattam át, adtam hozzá és raktam ki néhány darabot. Aztán a fürdőszobába siettem, hogy onnan is összeszedjek mindent, ami kell.
Mikor mindennel végeztünk, a konyhába siettünk, ahol cseppet sem meglepő látvány fogadott minket. Clare az ebéd utolsó simításit végezte, Richard meg az asztalnál olvasta a napi híreket. Míg én Clare-rel beszélgettem, Rob és Richard ebéd előtt még gyorsan elmentek az autóért, amit Rob bérelt a kis utunkhoz. Mivel ismertem a tájékozódási képességeit, kicsit aggódtam, hogyan fogunk odatalálni, de megnyugtatott, hogy régen sokat mentek oda a családjával, így fejből tudja az utat.

Edéd után elbúcsúztunk a családtól és útra keltünk. Míg ki nem értünk a városból, volt egy kis forgalom, de ez sem tartott hosszú ideig. Az autópályán pedig már jól haladtunk a nyugalmat rejtő sziget felé.
Egy órányi autózás után megálltunk egy benzinkútnál, hogy vegyünk kávét és cigit. Rob azt mondta, várjam meg a kocsiban, majd bemegy egyedül. Jó ötletnek tartottam, elég egy híresség, aki felbolygatja a benzinkút unalmas napjait. Éppen a lemezek közt válogattam, mikor Rob kissé zilált fejjel ült vissza mellém a kocsiba. A fejét hátra döntötte, úgy tűnt, valami felzaklatta. Azonnal ideges lettem.

- Mi a baj? – kérdeztem ijedten, mikor végre a kezdeti sokk után megtaláltam a hangom.
- Csak volt bent pár ember… hirtelen mindenki a telefonját kezdte nyomogatni, mikor észrevettek. Nyilván lefotóztak – dünnyögte, miközben nagyokat lélegzett. Sóhajtva simítottam végig az arcán, de nem segített, még mindig ideges volt. Kicsatoltam magam, és az ölébe másztam, szorosan átöleltem. Viszonozta, miközben fejét a nyakamba fúrta és nagy levegőket vett. Nem szerettem, ha ideges, olyankor én is mindig az lettem. Még jó, hogy nem mentem be vele, az totál bukta lett volna. Simogatva próbáltam megnyugtatni, de még mindig elég feszültnek látszott. A szemébe néztem, és lassan megcsókoltam. Nemcsak, hogy eltereljem a figyelmét, egyszerűen vágytam rá. Mondjuk, mikor nem?! Végre kezdett egyenletessé válni a légzése, ezért elszakadtam tőle, és az arcát vizslatva vártam egy percet.

- Jobb már? – érdeklődtem.
- Sokkal – egy mosoly is előbukkant belőle, bizonyítva, hogy igazat mond. Túl jól ismertem már, hiába érzi magát jobban, pontosan tudom, hogy a fejében rémképek vannak. Utoljára megcsókoltam, majd visszamásztam a helyemre, mire dünnyögött valamit.
- Ha az öledben vagyok, nem tudsz vezetni – nevettem, mire megint dünnyögött valami olyasmit, hogy megoldaná, de csak tovább nevettem. Ismét az autópályán találtuk magunkat. Rob és én is rágyújtottunk a kocsiban, miközben a kávénkat szürcsölgettük.

Aztán, mikor Rob keze felszabadult, azonnal megtalálta az utat a combom felé. Egy ideig hagytam, majd ráraktam a kezem az övére, mire összekulcsolta ujjainkat. Mosolyogva vezetett tovább, néha énekelgetve az éppen szóló dalt. Ilyenkor megbabonázva hallgattam, imádtam a hangját, olyan jó volt hallgatni. Régebben is sokszor kértem, hogy énekeljen nekem, és nagyon megörültem, mikor ma pakolásnál a gitárját is berakta a csomagtartóba. Annak meg külön örültem, hogy ha Samék is csatlakoznak hozzánk, valószínűleg minden este mini koncertben lesz részem.
Lassan megérkeztünk a komphoz, ami éppen indulásra készen állt. Robbal kiszálltunk a kocsiból, és a korlát mellé állva rágyújtottunk. Amúgy sem volt éppen meleg, de itt a tengeren még inkább hideg volt. Robhoz bújtam, és együtt figyeltük, ahogy a kis sziget felé közeledünk. A komptól még autóztunk egy kicsit, aztán hírtelen óriási izgalom lett úrrá rajtam, mikor megláttam a Ventort jelző táblácskát az út szélén. Tudtam, hogy megérkeztünk.

Rob áthajtott a főúton, és annak a végén lekanyarodott. Egy ideig keringtünk a kisutcákban, majd megállt egy óriási ház előtt. Egy ideig szájtátva bámultam, majd Rob mosolyogva megnyomott egy gombot, mire kinyílt a garázs. Felhordtuk a csomagokat a kocsiból, egyelőre csak a nappaliba. Ahogy beléptünk ténylegesen a házba, mérhetetlen boldogság terjedt szét bennem. Körülnéztem, tökéletes volt. Ízlésesen berendezett háznak látszott. A nappali óriási nagy volt, pont alkalmas nagy társaságok számára. Persze a többiek még nem ma érkeznek, addig Robbal ketten élvezzük a ház szépségét. Azonnal átszaladtam a konyhába, ami igazából a nappali folytatása volt, mindössze egy botív választotta le a másik helységtől. Olyan voltam, mint egy mérgezett egér. Rob mosolyogva követte minden lépésemet. Innen nyílt egy erkélyajtó – igazából a konyhából is nyílt egy-, ahol azonnal kiléptem, és egy csodás kert tárult a szemem elé. És nem csak a kert. Csak egy kis, vékony út választott el minket a tengerparttól. Gyönyörű volt, ahogy elnéztem a sziklák övezte partot, szinte el sem hittem, hogy tényleg itt vagyok.

- Tetszik? – kérdezte Rob, és átölelt hátulról.
- Hogy tetszik-e? – tátottam el a szám. – Az enyhe kifejezés. Egyszerűen imádom! – mondtam, és a nyakába borultam. – Ez a legszebb ajándék, köszönöm – suttogtam a fülébe.
- Örülök, hogy tetszik – egy csókot nyomott a számra, majd kézen fogott. – Gyere – húzott maga után. Megnéztük még egyszer a földszintet, ahol volt még egy hálószoba is. Aztán Rob megragadta a csomagokat, és az emelet felé terelt. Végignéztük mind a három fent lévő hálószobát, aztán rám bízta a választást. Én már az elején tudtam, hogy melyiket akarom, így besiettem a folyosó végén lévőbe. Rob mosolyogva utánam jött, és közölte, hogy Ő is ezt választotta volna.
Szerettem volna azonnal kipróbálni az ágyat, de Rob meglepett. Döbbentem vettem tudomásul, hogy megállítja a kezem, és visszagombolja a nadrágom.

- Jó, értem – sóhajtottam sértetten, és az erkély felé indultam. Megragadta a kezem, és visszarántott, így a mellkasának csapódtam. Felemelte az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Dehogy érted! – nevetett fel kínosan. – Természetesen most is őrülten kívánlak, és legszívesebben azonnal letépném a ruháid – motyogta a nyakamba, majd izgatóan végighúzta nyelvét rajta. Nem sok kellett, hogy én tépjem le a ruháit. A szemembe nézett, én meg már nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, mégis mi akadályozza meg a benne, de észrevette, hogy megszólani készülök, ezért mutatóujját a számra helyezte, hogy jelezze, még nem fejezte be. -, de szeretném, ha ennénk előbb valamit! – felhúzott szemöldökkel néztem rá, de beszéd helyett, fogta és visszaadta rám a kabátot, és miután a sajátját is felvette, lefelé kezdett húzni. Nem szóltam semmi, csak követtem.

- Elsétálunk a kedvenc éttermembe, nincs messze – magyarázta, mikor már az utcán sétálgattunk kézen fogva. A felhős idő ellenére sem hiányozhatott rólunk a napszemüveg, hiszen sosem lehet tudni… Itt, az eldugott városkában mégis minden hezitálás nélkül kulcsoltuk össze ujjainkat, ami Los Angelesben kizárt lenne. De Angliában meg merjük tenni, főleg itt, ahol senkit sem érdekel, ki vagy. Menetközben volt lehetőségem körbenézni, és konkrétan öt perc alatt beleszerettem ebbe a helybe. A fő utcába mentünk, onnan nyílt egy másik kis utca, ahol az étterem állt. Egy csendes kis sarokban fogyasztottuk el a vacsoránkat, majd visszasétáltunk a házba. Éreztem, hogy Rob tervének ez is a része volt, hogy legalább nagyjából megmutassa már ma a várost.

Amint átléptük a küszöböt, Rob felé fordultam. Éppen hogy csak szembe kerültem vele, felkapott, és az emeletig meg sem állt velem. Ez a vakáció kétségkívül jól kezdődik…

A ház:
http://i28.tinypic.com/9hnacw.jpg
A nappali és a konyha:
http://i28.tinypic.com/hrww21.jpg
http://i27.tinypic.com/110gcnb.jpg
Robsten hálója:
http://i31.tinypic.com/4tucl1.jpg
Fürdőjük:
http://i27.tinypic.com/szhhxg.jpg
Bérelt kocsi:
http://i30.tinypic.com/5e5tvd.jpg

37. fejezet

Előkészületek

Csak, mert annyira szeretlek titeket, meghoztam a 37. fejezetet. Remélem, ezzel sem okozok csalódást!:D
Gondolom már mindenki megcsodálta, a gyönyörűséges új fejlécemet, ami Fanni érdeme. Én teljesen bele vagyok szerelmesedve ebbe a műbe!
Aztán még egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem. Ezentúl a kommenthatár 25. Ugye, nem sokkal több!:) Szóval vasárnap jön a folytatás.
Puszi, Lady

Pislogva nyitottam ki a szemem. Rob ujjaival a karomon cirógatott, ajkai a mellkasomon kényeztettek. Felkuncogtam a csiklandós érzéstől, amit a hajával, a nyakam tövénél okozott. Erre felemelte a fejét, és egy csábos, ugyanakkor bűnbánatos mosollyal ajándékozott meg, aztán a nyakamra vándorolt. Az óra hajnali kettőt mutatott.
- Ne haragudj – motyogta a nyakamba, gondolom, az ébresztésért kért bocsánatot.
- Aludtál egyáltalán valamit? – kérdeztem, miközben kezem a nyakára kúszott, simogatva őt.
- Nem sokat – felemelte a fejét, és mélyen a szemembe nézett. – Nagy önuralmamba került, hogy legalább eddig hagyjalak aludni – suttogta ismét a mellkasomba egy-két csók között. – Eszméletlenül kívánlak! – közölte fojtott hangon, és folytatta a puszilgatást. Nyelvét végighúzta a kulcscsontomon, nekem meg jóleső sóhaj szakadt fel ajkaim közül.

Mosolyogva gondoltam végig, hogy nem is pasi lenne, ha az éjszaka közepén nem ébresztene fel a szex miatt. Ellenvetésem nem volt, mert ahogy lejjebb tolta a takarót, és a melleimen éreztem ajkait, bennem is felébredt a vágy. A jól ismert fojtogató érzés, ami szinte megölne, ha nem kapnám meg. Száját az enyémhez húztam, hogy nyelvem vad táncba csábítsa az övét. Közben kezével folytatta azt, amit az imént még a szája csinált. Finoman masszírozta kezeivel a melleimet, újabb nyögéseket eredményezve ezzel. Hirtelen teljesen ledobta rólam a takarót, és fölém kerekedett. A nyakamtól indult, és végigcsókolta az egész testemet, sokáig elidőzve a mellemnél. Szépen haladt egyre lejjebb, végigsimított a combomon, majd a térdemnél fogva, feltolta mind a két lábam. Önkéntelenül tártam még szélesebbre, hogy rendesen közéjük férjen. Halk sóhajokkal viseltem, ahogy őrjítően lassan, újabb és újabb nyelvcsapásokkal izgat a végtelenségig. Türelmetlenül mozgattam a csípőm, de csak vigyorogva rám emelte a tekintetét, majd folytatta. Nyelve mélyen belém fúródott, a levegőm vészesen fogyni kezdett, halk sikkantással jeleztem neki, hogy abba ne hagyja. Testem remegni kezdett, de ekkor olyat tett, hogy majdnem elkáromkodtam magam.

Ajkaival felcsúszott a hasam mentén, és egy vad csókot követelt tőlem. Abban a pillanatban utáltam, amiért kielégítetlenül hagyott. A haragom azonban egy másodperc alatt foszlott szét, mikor megemelte csípőm, és belém csúszott. A fenekébe markolva, kényszerítettem még mélyebbre. Elégedett nyögés hagyta el a számat, mikor mozogni kezdett bennem. Faltam ajkait, miközben minden lökésénél hangosan felnyögtem. Aztán jött a hullám, egy pillanatig minden eltompult körülöttem, csak Rob elhomályosult tekintetét láttam tisztán. A hátam ívbe feszült, ahogy végigsöpört rajtam a megsemmisítő érzés. Lihegve öleltem át Robot, és csókokat követeltem. Mosolyogva simított végig, verejtéktől nedves arcomon, majd különvált tőlem és visszakúszott a lábaim közé. Fogalmam sem volt, mit tervez még, de lassan ki fog nyírni. Nyelve ismét megállás nélkül becézgetett, aztán a hajába markolva eltoltam magamtól. Úgy éreztem, túl sokáig tartja vissza magát, most már én akartam őt kényeztetni. Értetlenül nézett rám, de én csak felültem, és minden magyarázat nélkül a hátára fordítottam. Inkább megmutatom, gondoltam. Nyelvem végighúztam lüktető vágyán, aztán a számba véve próbáltam neki megadni minden tőlem telhetőt. Vad morgásai egyre jobban feltüzeltek, és gyorsítottam a tempón.

Rob hirtelen felült, és elrántotta a fejem magáról. Ismét hátradőlt, engem magával húzva. Fölé helyezkedtem, és magamba vezettem, amitől mind a ketten hangosan felnyögtünk. Lihegve fúrtam tekintetem az övébe, miközben csípőm mozogni kezdett. A mellkasán támaszkodva diktáltam lassú tempót, és megpróbáltam elnyomni a zavaromat, amit Rob elragadott tekintete okozott, amivel a testem nézte. Még mindig képes zavarba hozni azzal, ahogy ilyenkor rám néz. Egyre gyorsabb ritmust diktáltam, a nyögéseink egyre sűrűsödtek. Rob most csak egy pontot nézett, szinte áhítattal, ott, ahol testünk összekapcsolódott. Kezei a fenekemről felcsúsztak a melleimre, hogy lágy érintéseivel teljesen elvegye az eszem. Ajkaimat egyre sűrűbben hagyta el a neve, amitől vadul a csípőmbe markolt, hogy még gyorsabb mozgásra ösztönözzön. Hangos sikollyal köszöntöttem az újabb orgazmust, aztán éreztem, hogy egy hangos üvöltéssel Rob is megfeszül a testem mélyén. Remegve borultam a mellkasára, végigcsókolva, ahol éppen értem. Rob szüntelenül a nevemet ismételgette, és közben a nyakamat hintette be apró csókokkal. Nem bírtam tovább, éreztem, hogy a szemem egyre nehezebben tartom nyitva, aztán már nem is küzdöttem az álmosság ellen, hagytam, hogy magával ragadjon.

Reggel olyan kipihenten ébredtem, mint már rég nem. A fárasztó este, majd éjszaka ellenére, frissnek és üdének éreztem magam. Robnak háttal feküdtem, és Ő szorosan ölelt magához. Az óra szerint, még csak tíz óra volt, mégsem bírtam volna tovább aludni. Óvatosan kimásztam Rob karjai közül, majd egy lágy csókot lehelve a szájára, kikeltem az ágyból. Mivel a ruháim a vendégszobában voltak, Rob szekrényéhez léptem, hogy magamra kapjak valamit. Jut eszembe, a ruháink! Valahol szanaszét vannak a házban, azokat is össze kell szednem, mielőtt Clare-ék hazaérnek. Közben lementem a konyhába, hogy valami reggelit összedobjak, most már igencsak éhes voltam. Ezalatt pedig tovább járt az agyam. Most, hogy Robbal kibékültünk, eszem ágában sem volt hazamenni, a ma délutáni géppel. Vagyis visszatértünk az eredeti terveinkhez, miszerint itt töltöm a karácsonyt. Remélem, Rob is ezt szeretné, és Clare-nek sem lesz kifogása ellene. Bár ezt magam sem hittem, hiszen két napja még könyörgött, hogy maradjak. Akkor nem úgy álltak a dolgok, de két nap alatt sok minden megváltozott. Kissé elpirultam, ahogy észrevettem a szétdobált ruháinkat a konyha kövén.

Gyorsan összeszedtem, miközben a gyomrom is beleremegett a tegnap esti képek felidézésébe. A saláta maradványai a mosogatóban voltak, kiszedtem és kidobtam őket. A nappaliba siettem, megigazítottam a kanapén a párnákat, és a takarót is összehajtottam. Kivittem a borosüveget, meg a poharakat is a konyhába, már csak a mécsesek maradtak. Azt inkább Robra hagyom, Ő is csináljon valamit. Hozzáláttam a bundás kenyér elkészítéséhez, közben pedig felhívtam a repteret és visszamondtam, a jegyfoglalásom. Aztán anya következett. Elmeséltem neki, hogy kibékültem Robbal, mire örömujjongásban tört ki, alig bírtam leállítani. Azon sem bánkódott, hogy mégis Londonban maradok az ünnepekre. Kértem, hogy küldje el valami expressz csomagküldő szolgálattal Rob ajándékát, mivel azt otthon hagytam, mondván, hogy úgy sem lesz rá szükség. Bevallotta, hogy ez már megtörtént, mert titkon remélte, hogy mégis rendbe jönnek köztünk a dolgok, és szükségem lesz rá. Fejmosás helyett, most csak hálásan megköszöntem neki.

Már éppen kész volt a reggeli, és egy tálcán vittem volna fel magunknak, mikor csöngettek. Magamra kaptam a nadrágom, és ajtót nyitottam. A postás volt, és Rob ajándékát hozta. Gyorsan aláírtam amit kellett, majd sietve elrejtettem a vendégszobában. Ismét az emelet felé indultam, hogy felébresszem életem egyetlen értelmét.
Mikor beléptem, már az ágyon ült, és a szemét dörzsölgette. Amint meglátott, egy elkápráztató mosoly terült szét az arcán. Odalibbentem mellé, a tálcát leraktam az éjjeliszekrényre, és egy csókot nyomtam a szájára. De neki nem volt elég, végigdőlt velem az ágyon, és tovább ostromolta ajkaimat. Nagy nehezen rávettem, hogy együnk is, mire bevallotta, hogy eddig fel sem tűnt neki a kaja, csak engem látott. Mosolyogva megráztam a fejem és elé toltam a tálcát.

- Még mindig haza akarsz ma menni? – kérdezte kissé félénken, mikor eltüntette az első bundáskenyeret.
- Igazából reggel lemondtam a jegyfoglalást. Szeretnék itt maradni, veled – mondtam neki, és ittam egy korty kávét. Erre elmosolyodott, és megcsókolt.
- Reméltem, hogy így lesz – felelte. Miután befejeztük a reggelit, Rob előállt az aznapi tervével. – Cica, sajnos el kell rángatnom téged vásárolni. Még semmit sem vettem karácsonyra. Te meg segíthetnél, mert nem vagyok túl jó az ajándékokat illetően. Ráadásul a családom többsége nő – nézett rám boci szemekkel.

- Persze – vágtam rá egyből, majd eszembe jutott valami. – De várj. Eddig még nem tudják, hogy itt vagyok… nem fogunk lebukni? – kérdeztem kissé idegesen, mire keze rögtön az arcomra csúszott, és megnyugtatóan megcirógatta.
- Tudod, hogy London a legbiztonságosabb hely ebből a szempontból. Ráadásul, azt sem tudják, hogy én itt vagyok – nevetett fel. – Nem lesz gond, tudod, hogy Londonban nem foglalkoznak annyira a hírességek magánéletével – nyugtatott. Igen, ez ki is ment a fejemből.

Levittem a tálcát a konyhába, majd visszaindultam a szobába, de Rob már nem volt ott. A folyosóra lépve hallottam, hogy a fürdőben folyik a víz. Gondolkodás nélkül léptem be, és Rob mosolygós arcával, na meg meztelen testével találtam szemben magam. Ledobáltam magamról a ruhát, és azonnal mellé léptem. Lassan mosdatott végig, miközben ajkai izgatóan szívogatták a nyakam. Túl hamar lett vége a fürdésnek, mert már így is a fél nap elment. A tükör előtt igyekeztem magamnak normális fejet vágni, mikor feltűnt valami a nyakamon.
- Hé!!! Te kiszívtad a nyakam? – fordultam felé, de Ő csak kajánul elvigyorodott. – Megjelöltél – suttogtam hitetlenkedve, miközben ismét a tükörben vizsgálgattam az egyelőre még piros, nem túl kicsinek nevezhető foltot.

- Szeretlek – hátulról átölelt, gondolta ezzel kiengesztel. Bár nem is voltam mérges, tetszett a dolog. De ha Ő, akkor én is.
- Én is téged – megfordultam, fejem a nyakába fúrtam. Most rajtam volt a sor, Rob nevetve tűrte, hogy én is „megjelöljem”, majd a tükörben felmérte, mit okoztam.
- Szép – mosolygott. Igazából kicsit nagyobb lett, mint, amit én kaptam, de nem érdekelte. Egy csókra húzott magához, majd elindultunk felöltözni.

London tényleg halál-nyugodt volt, senkinek sem tűnt fel, hogy mi sétálgatunk az utcákon, mondjuk nem is voltak igazán zsúfoltak. Próbáltuk kitalálni, mégis mivel lepjük meg a családját. Egy utazási iroda mellett elhaladva, eszembe jutott, az én szüleimet, mi fogja várni tőlem a karácsonyfa alatt.
Felvetettem Robnak, hogy talán Clare és Richard is örülnénk egy utazásnak. Elgondolkodva bólintott, és közölte, hogy pont ezért hozott magával. Nem akarta őket a trópusokra, a dög melegbe küldeni, ezért egy párizsi utazásra esett végül a választás. Öt napot fognak a romantikus városban tölteni, egy ötcsillagos luxusszállodában.
Rob cselesen január közepére tetette, mert azt mondta, addig úgysem enged haza, és akkor lesz még egy pár napunk, csak kettesben. Végül is a legközelebbi programom, már majdnem január végén van, addig nem szándékozom elhagyni Londont. De ezt majd később közlöm vele.

Már csak a nővéreinek kellett kitalálnunk valamit. Victoria végül egy szépségkúrát kapott, London leghíresebb szépségszalonjában, amiben minden benne volt. Lizzyről köztudott, hogy imád mindent, ami sporttal kapcsolatos, ezért Őt egy éves fitnesz bérlettel leptük meg, egy hírhedt konditerembe. Rob még egy mikrofont is vett neki, mert amint elhaladtunk egy zenebolt előtt, nem bírta ki, hogy nem menjen be, aztán, hogy ne vegyen valamit. Azt mondta Lizzy már amúgy is régóta akart egy ilyet. Már három óra felé járt az idő, mikor beültünk egy étterembe, hogy ebéd gyanánt, valami táplálékot vegyünk magunkhoz. Egész sokáig ültünk ott, és csak beszélgettünk.

Mikor hazaértünk, Robnak megint egész más tervei voltak, ami ellen nem is volt kifogásom. Már a gatyámat is lecibálta rólam a hálóban, mikor eszembe jutott, hogy ma jönnek haza a szülei. A konyha szinte romokban állt, és még Robnak is akadt egy feladata. Összeszedni a mécseseket a nappaliban.
- Nem lehetne később? Nekem most máshoz van kedvem! – a pólómat kezdte felgyűrni, én meg igyekeztem lefogni a kezét, kevés sikerrel. Szerencsére a telefonja félbeszakította. Ismét Tom kereste, mire fintorogva beleszólt. Egy ideig csak hallgatott, majd közölte, hogy változtak a tervek, és kisietett a szobából. Fogalmam sem volt, mire értette, de furcsa volt, hogy így kiviharzott. Azt hittem nincsenek titkaink egymás előtt… Mindenesetre kapóra jött a telefon, lementem a konyhába, hogy kicsit emberibb környezetté varázsoljam.

Útközben benéztem a nappaliba, telefonnal a fülén, mécseseket szedegető Robhoz. Helyes, gondoltam magamban, majd elkezdtem a konyhában a dolgom. Nem mintha akkora kupi lett volna, de mégsem akartam egyetlen mosatlan poharat sem a mosogatóban hagyni. Clare szereti, ha rend van, miattam meg nem fog a fejetetejére állni a ház. Éppen az utolsó foltot töröltem le a konyhapultról, mikor két kéz font körbe hátulról.
Puha ajkai azonnal rátaláltak a nyakamra, kezeivel, pedig már megint a pólóm kezdte felfele gyűrni. Nagyon zavarta, hogy rajtam van. Felé fordultam, és a szemében lévő vágy ugyanolyan intenzíven lobogott, mint nemrég a hálóban. Egyik keze a fenekemre csúszott és közelebb vont magához. Ajkaim a mellkasára csúsztattam, és lágyan csókolgatni kezdtem. Még szerencse, hogy csak egy alsónadrág volt rajta. Az állam alá nyúlt, és számat az övére vezette, de nekem eszembe jutott valami, ezért elhúztam a fejem.

- Mit akart Tom? – érdeklődtem két csók között, mert nem volt hajlandó abbahagyni.
- Semmit – felelte, majd újabb csókért hajolt, de megtagadtam tőle.
- Azt mondtad neki, változott a terv… talán keresztülhúztam valamilyen férfias programtervet, azzal, hogy itt maradtam? – kérdeztem követelően, még a karomat is keresztbe fontam a mellkasom előtt, hogy komolyabbnak tűnjek. Nem jött be.

- Meglepetés – közölte mosolyogva, és megpuszilta az arcom.
- Micsoda? – tudakoltam meglepetten.
- Majd megtudod… de még nem akard tudni. De esküszöm, semmi rosszban nem sántikálok – mondta, egy csibészes mosollyal, amitől a szívverésem megzavarodott. Még a kezét is a szívére rakta, úgy próbált meggyőzni. Elnevettem magam, és egész a székig toltam, majd lenyomtam rá.

- Nem szeretem a meglepetéseket, RPattz! – szigorú tekintettel az ölébe ültem, vele szembe.
- Ezt szeretni fogod, KStew! – közelebb rántott magához egy ellenállhatatlan mosollyal, és még mielőtt felelhettem volna, ajkait az enyémre tapasztotta. A csók hevében, és közelségének köszönhetően a vér felforrt az ereimben.

Még közelebb akartam lenni hozzá, és ahogy előrébb csúsztam az ölében, ágyékunk szorosan egymásnak dörzsölődött. Mind a kettőnk ajkát egy izgatott nyögés hagyta el, majd Rob a fenekemet markolászva buzdított rá, hogy ringassam a csípőm. Egyik kezével ráfogott a mellemre, és izgató masszásba kezdett rajta. Én belenyögtem, míg Ő belemosolygott a csókba. Furcsa zajra lettem figyelmes, de mikor el akartam húzódni, hogy megnézzem, mi az, Rob az ajkaim után kapott, és olyan csókot adott, hogy a nevemet is elfelejtettem, nemhogy ezt a kis apróságot. Az ereimben szó szerint meghűlt a vér, mikor valaki halkan megköszörülte a torkát az ajtóban.

Robbal egy emberként fordítottuk arra a fejünket, ahol nem más állt, mint Richard. Éreztem, hogy arcom elönti a vér, de Richard csak kedvesen mosolygott. Ott ültem Rob ölében, egy szál pólóban, meg egy bugyiban, míg Robon csak egy alsónadrág volt. Ráadásul nem éppen illedelmes helyzetben. Rob egyik keze a fenekemen, míg a másik még mindig a pólóm alatt tapadt a mellemre. A legrosszabb az volt, mikor Clare is belépett. Rob hátravetett fejjel nyögött fel, és végre kihúzta a kezét a pólóm alól. Az én arcom, ha lehetséges, még vörösebb lett, miközben kínosan igyekeztem lejjebb húzni a pólóm, de ezt is csak zavaromban tettem. Ez az egész fél perc alatt zajlott le, majd Clare meglepettségét felváltotta az öröm.

- Nézd Richard, kibékültek – ölelte meg a férjét. Fel akartam kelni Rob öléből, de a csípőmnél fogva visszahúzott.
- Ne – suttogta. Persze, zavaromban megfeledkeztem a nekem nyomódó kisfickóról. Clare felénk kezdett rohanni, aki csak így tudott minket megölelni, de úgy tűnt, nem zavarja.
- Annyira boldog vagyok. Gyorsan kipakolok, aztán jövök vissza – mondta, majd Richardot kézen fogva eltűnt.

- Jó, hogy nem később jöttek – sóhajtottam, és Robra borultam.
- Igazán jöhettek volna egy órával később – morogta. Most már felkeltem róla, és a szoba felé kezdtem húzni. Mire felkapkodtuk a ruháinkat, Robnak is sikerült lenyugodnia, így kézen fogva visszamentünk a konyhába. Clare már természetesen ott volt, és valami papírokat szedett elő az egyik szekrényből.

- Áh, itt vagytok, remek. Rob menj, segíts apádnak behozni és feldíszíteni a fát! – mutatott az ajtó felé. Rob felnyögött, mire óvatosan megszorítottam a kezét, és rámosolyogtam. – Kristen, te meg segíthetnél nekem – mosolygott rám. Bólintottam.
- Nem tudod, mire vállalkozol – suttogta a fülembe Rob, majd megcsókolt. Csak egy ártatlan szájra puszinak indult, de szenvedélyes csók lett belőle.
- Rob, menj már. Ne tarts fel minket – Rob belenyögött a csókba, az anyja hangja hallatán, és elgyötört arccal elvált tőlem.

Clare mellé léptem, aki elmondta, milyen süteményeket fogunk készíteni, majd hozzá is láttunk. Olyan volt, mint egy energiabomba, most már értettem, hogy miért mondja Rob, hogy ilyenkor a feje tetejére áll a ház. Clare az egyik percben ideges volt, de a másikban ismét vigyorgott. Igazából, hozzá voltam ehhez szokva, mert az én anyám is hasonlóképpen szokott viselkedni az ünnepek alatt.

Clare közben sokszor nézte meg a fával szenvedő fiúkat, és vagy hatszor átpakoltatta velük, mert sehol sem volt jó helyen. Mikor meglestem a fiúkat és Rob meglátott engem, otthagyta a fadíszítést, és egy csókra magához húzott. Clare kiakadt, hogy miért tart fel engem – mikor igazából, én tartottam fel őt! -, és visszazavarta az apjához. Már vagy a harmadik féle süteményt vettük ki a sütőből, és Clare végre berakta az utolsót. Fellélegeztem, hogy lassan kész vagyunk. Közben Rob is belépett a konyhába, persze azonnal a karjaiba zárt, de most Clare nem szidta le érte, hanem mosolyogva nézte, ahogy Rob megcsókol.

- Na jó, menjetek. Ez már egyedül is menni fog. Köszönöm a segítséget, szívem – megölelt. – Annyira örülök, hogy mégis velünk maradsz – mondta mosolyogva. Megsimította a fia arcát, majd kilökdösött minket a konyhából. A lépcső felé tartva, Richarddal találtuk szemben magunkat.
- Elengedett titeket? – kérdezte meglepetten. – Ajaj, mi vár még rám – motyogta. Ebben a pillanatban hallottuk, hogy Clare a férjét szólítja a konyhából. Rob csak felkuncogott, mire Richard sóhajtva elindult a hang irányába.

Mi folytattuk utunkat a szobába, én szinte hullaként dőltem be az ágyba. Rob szintén így cselekedett. Egy pillanatra összerezzentünk, mikor megcsörrent a telefonja, de miután felvette, kiderült csak jó híreket kaptunk.
Kate hívta Robot, hogy ígéretéhez híven, beszámoljon a barátja állapotáról. Az orvosok azt mondták nekik, hogy túl van az életveszélyen, és teljesen fel fog épülni. Mind a ketten fellélegeztünk, aggódtunk érte.
Rob a mellkasára húzott, és Clare kiképzésének köszönhetően, már egyikünknek sem volt ereje a szexre. Egy hosszú és édes csók után, elnyomott minket az álom.

Szavazás!

Most veszi kezdetét a szavazás második fordulója. Összesítettem a vélemények alapján, hogy melyik négy fejezetet bocsássam a végső szavazásra. Vagyis, az a fejezet lesz megírva a négy közül, amelyikre a legtöbben szavaztok majd. Elárulom, hogy a legkedvencebb a 28. fejezet volt, vagyis a többség azt olvasná legszívesebben. Nyomában rögtön a 6. fejezet jön.
Oldalt fogjátok megtalálni a szavazást, a chat alatt. Tessék nyomkodni, mert összesen öt napotok lesz kiválasztani, hogy melyik legyen a győztes. A 36. fejezet nem játszik, szavaztak rá néhányan, de nem vettem figyelembe, mert…csak. :D
Várom a szavazatokat!
Puszi, Lady

36. fejezet

Valami vége, valami kezdete...

Itt a legújabb, azaz a 36. fejezet. Remélem, mindenkinek elnyeri majd a tetszését, és nem fogtok megharagudni, amiért kicsit megszalad a fantáziám!:D
Ne feledjétek, hogy még mindig várom, ki, melyik részt olvasná el szívesen, Rob szemszögéből. Keddig még mindenki, aki nem írta be, tegye meg, mert mint mondtam, addig várom az óhajokat. Aztán jön a szavazás…
Nem is beszélek többet, jöjjön a lényeg! Jó olvasást kívánok.
Puszi, Lady

Nagyot sóhajtva szólásra nyitottam a számat, de hang nem jött ki rajta. Mintha elfelejtettem volna beszélni. Rob türelmesen várta, hogy végre megtudja, mi ütött belém.
- Nem akarod nekem elmondani – vonta le a teljesen helytelen következtetést csalódottan. Félreértett.
- De, el akarom. Csak… csak félek, hogy kinevetsz, és bolondnak tartasz majd – suttogtam magam elé.
- Ettől nem kell tartanod – biztosított mosolyogva, amitől a szívem vagy két ütemet kihagyott.
- Csak ma a kórházban történtek hatására kicsit elgondolkodtam, tisztán kezdtem látni – kezdtem bele zavartan. Igazából azt sem tudtam, hogy mondjam, hogy legyen értelme. Izgultam, mint egy tini az első randi előtt. – Szóval ma, mikor Kate barátjának leállt a szíve, és láttam Kete-et… Rob, én azt képzeltem, hogy te vagy ebben a helyzetben és… én – motyogtam kétségbeesetten, és a szemem újból könnybe lábadt. Mint egy hisztis picsa…
- Kris, én itt vagyok, jól vagyok – kezdett azonnal nyugtatni.

- Nem, nem érted. Elképzeltem, hogy elveszíthetlek. Nem így, hogy szakítunk, hanem, hogy végérvényesen! – magyaráztam neki szinte hisztérikusan. Rápillantottam, de úgy tűnt, nem nagyon érti hova is akarok kilyukadni. – Az, amit akkor éreztem, mikor lejátszódott előttem, hogy te lebegsz élet és halál közt, leírhatatlan volt és sok mindent megváltoztatott. Igazából csak egyet… Rob, én nem tudnék nélküled élni. Eddig is nehezen tudtam, de a feltételezés, hogy már nem is hozhatnánk rendbe, mert te… szóval nem akarlak elveszíteni. Vagyis inkább vissza akarlak kapni! – mondtam neki félénken. Ledöbbent, nem kicsit.
- Ezt úgy értsem, hogy… hogy megbocsátasz? – kérdezte hitetlenkedve.
- Szeretném, ha elfelejtenénk, ami történt és tiszta lappal kezdenénk. Sikerülni fog? Akarod még egyáltalán, mert ha… - mutatóujját az ajkaimra tette, mert közben nagyon belelendültem a szövegbe, csak úgy jött belőlem.

- Semmi másra nem vágyom. Mégis, hogy gondolhatod, hogy nem akarom? – kérdezte meglepetten, egy hitetlen mosollyal az arcán.
- Csak arra gondoltam eleged lett belőlem, a viselkedésemből, és inkább megpróbálsz továbblépni – hitetlenül megrázta a fejét egy kis félmosollyal a szája sarkában.
- Sosem tudnék továbblépni – felelte természetesen.
- Úgy néz ki, én sem – mondtam neki, és egy halvány mosoly kúszott a számra. Közelebb lépett hozzám és megfogta a kezem, hogy összekulcsolt ujjainkat felemelje, és kézfejével megsimítsa az arcomat. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és csak élveztem az érzést, ami átjárt.
- Én annyira sajnálom, olyan hülye voltam…
- Ne kezdd el – szakítottam félbe. – A tiszta lap azt jelenti, a múltat kitöröljük. Ezentúl, nem vagyok hajlandó még csak egy mondatot sem szentelni a történteknek. Csak az számít, ami ezután következik – másik kezemmel, ami nem az övében volt, most én simítottam végig bűnbánó arcán.

- Nem érdemellek meg! – sóhajtotta bánatosan. Nem akartam, hogy szomorú legyen, azt meg főleg nem, hogy így érezzen.
- Ne rontsd el a pillanatot – kértem mosolyogva.
- A világért se tenném – erre már ő is elmosolyodott. Úgy éreztem, mintha hatszáz pillangó röpködne a gyomromban, miközben vártam, hogy végre megcsókoljon.
- Szeretlek – őszinte volt, a szeme ragyogott. Mosolyogva kulcsoltam karjaim a nyaka köré, könnyedén, mintha ’mi se történt volna. Aztán ajkai rátaláltak az enyémre, és többé már tényleg nem érdekelt semmi rajta kívül. A szívem ismét hevesebben dobogott, csakis érte, ahogy ajkaival az enyémeket kóstolgatta. Egy pillanatra elszakadtam tőle, és még félig lehunyt szempilláim alól is láttam, hogy megijed.

- Én is szeretlek – suttogtam ajkai közé, egy mosolyt kicsalva belőle. Ajkaink ismét szinkronban mozogtak, miközben Rob egyre szorosabban ölelt magához. Egy kósza hajtincsét tekergettem az ujjaim körül, majd óvatosan a tarkóját kezdtem cirógatni. Kicsit féltem, hogy ez csak egy álom, és hamarosan felébredtek, Rob pedig nem lesz sehol. A gondolatra, ha lehetséges egyáltalán, még inkább közelebb húztam magamhoz, ami ellen természetesen nem volt kifogása.
Ujjai a hátamon játszottak, ismeretlen mintákat karcolva, a póló által befedett bőrömre. Én ennél többre vágytam. Egyik kezemmel megkerestem a pólója alját, hogy kezemmel bejárhassam az olyannyira szeretett testfelületet. Számban éreztem sóhaját, mikor körmeimmel óvatosan végigszántottam a mellkasát. A következő pillanatban elhúzódott, és mielőtt méltatlankodni kezdtem volna, kézen fogott. Szinte gyerekes izgatottsággal vártam, hogy felérjünk a szobájába. A gyomrom is beleremegett az izgalomba, mikor belegondoltam, hogy végre ismét vele lehetek. Mikor a nappali felé indult, meglepetten megtorpantam. Visszafordult felém, és kérdően várta, hogy mit csinálok.

- Nem a szobádba megyünk? – egy féloldalas mosollyal közelített felém, amitől levegőt is elfelejtettem venni. A karjába zárt, megcsókolt és közben éreztem, hogy a lábam alól eltűnik a talaj. Nem is érzékeltem merre megyünk, csak azt, hogy finom nyelve szédítő táncot jár az enyémmel. Kábultan nyitottam ki a szemem, mikor ismét talajt észleltem a lábam alatt. Csak egy másodpercig ráncoltam a szemöldököm, pontosan annyi ideig, még fel nem tűnt valami furcsa. Nem a szobájában voltunk, hanem a nappaliban. A furcsaság, pedig a szoba homálya volt. Körbenéztem, és alig hittem a szememnek. A szoba körbe volt rakva mécsesekkel, melyek sejtelmes félhomályba burkolták a helységet. A dohányzóasztal négy szélén – szemben a kanapéval – is volt egy-egy mécses, az asztal közepén, pedig két borospohár és egy üveg bor álldogált. A szám tátva maradt a meglepetéstől. Ide-oda kapkodtam a fejem a rajtam mosolygó Rob, és a romantikus fényárban úszó szoba között.

- Ezt… ezt hogy? Mikor? – hebegtem.
- Miközben zuhanyoztál ide készítettem mindent. Mikor én is kész voltam és hallottam, hogy a konyhában vagy, gyorsan bejöttem és meggyújtottam a mécseseket – még mindig csak a számat nyitogattam, de megszólalni nem tudtam.
- Miért? – nyögtem ki.
- Mert kétségbeesetten vissza akartalak hódítani, és mert szeretlek – felelte mosolyogva, majd a kanapéhoz húzott. Töltött nekem egy pohár bort, magának is, és felém tartotta a poharát, de még mielőtt megszólalhatott volna, én tettem.
- Ránk – néztem mélyen a szemébe. Féltem, hogy megint előad valami öngyűlölő szöveget.
- Ránk – ismételte mosolyogva. Újra és újra végignéztem a szobán, miközben a bort szürcsölgettem a poharamból. Rob is hasonlóképpen cselekedett, de Ő a szoba helyett engem bámult. Kissé zavartan letettem a poharat, aztán felé fordultam, és közelebb húzódtam hozzá.

Keze azonnal az arcomra siklott, a bőröm bizseregni kezdett, ahogy puha kezével végigsimított a nyakamon, hogy kicsit oldalra tűrje a hajam, majd a nyakam felé hajolt. Lágy csókokkal borította be, az én ereimben már ettől az apróságtól lüktetni kezdett a vér. Kétségbeesetten túrtam a hajába, hogy ajkait az enyémekre húzzam. Nem ellenkezett, azonnal vad csókjával forgatta fel körülöttem a világot. Kivettem a kezében tartott poharat, az asztalra helyeztem, miközben nyelvünk játéka egy pillanatra sem állt le. Hirtelen ötlettől vezérelve az ölébe telepedtem, Rob pedig hátrébb csúszva a kanapén húzott még közelebb magához. Nem tudtam, mit tervez, csak reméltem, hogy neki is hasonló elképzelései vannak az éjszakát illetően.
Amint puha keze a pólóm alá csúszott, már tudtam, hogy egyet akarunk. A nyakára hajoltam, hogy most én kényeztessem lágy csókjaimmal, mire fejét a kanapé háttámlájának döntötte, és sóhajtozva élvezte ajkaim és nyelvem játékát. Kezem bedugtam a pólója alá, érezni akartam a bőrét ujjaim alatt. Aztán türelmetlenségem eluralkodott rajtam, és egy mozdulattal áthúztam fején az utamba álló anyagdarabot. Rob mosolyogva követte a példámat, és amint rólam is lekerült a felső, hanyatt döntött a kanapén, és ajkaival kezdett kényeztetni.

A bőrömet vészesen forrónak éreztem ott, ahol ajkai érintettek. Felsóhajtottam, ahogy nyelve a köldököm körül körözött, közben pedig szinte észrevétlenül kigombolta a nadrágom, majd egy gyors mozdulattal megszabadított tőle. Éhes vadat megszégyenítő tekintettel nézett végig szinte meztelen testemen. Éreztem, hogy az arcom bizseregni kezd, ezért inkább egy csókra húztam magamhoz. Egyre dudorodó vágya nekem feszült, amitől a hasamban lévő nyomás egyre erősebb lett. Végre nekem is sikerült róla letornásznom a nadrágot, de ahelyett, hogy visszafeküdt volna fölém, a lábamat kezdte csókolgatni. A vádlimtól haladt lassan felfelé, szinte fájdalmasan lassan. A combom belső felénél, már nem bírtam visszatartani a nyögéseimet, akaratlanul is egyre hangosabban adtam tudtára, mennyire élvezem a kis játékát. Vigyorogva kezdte volna lehúzni a bugyimat, de nem hagytam neki. Visszalöktem ülőhelyzetbe, és rátelepedtem.

Rob zihálva kapcsolta ki a melltartómat, amint körkörös mozdulatokat kezdtem végezni rajta a csípőmmel. Ajkai azonnal a mellemre tapadtak, vadító szívogatásától ismét nyögdécselni kezdtem. Vágytól izzó tekintetét rám emelte, amint megérezte kezemet az alsónadrágján. Mosolyogva toltam beljebb, és elakadt a lélegzetem, mikor megérintettem. Hangos morgás-szerű hanggal adta tudtomra, hogy kezem jó helyen van. Számmal a mellkasát kezdtem feltérképezni, hosszan elidőzve az alhasán, ám amikor szerettem volna számmal is megízlelni, amit kezem előkészített, visszarántotta a fejem. Kissé meglepetten néztem rá, mire csak egy szédítő mosolyt kaptam válaszul. Már e nélkül is ájulás közeli állapotban voltam, az érintései olyanok voltak számomra, mint szomjazónak egy korty víz. Csillapította a szomjamat, de nem oltotta el. Egyszerűen nem tudtam betelni vele.

Megemelte a csípőmet, és kezével megkereste a bugyim tetejét. Hangosan felnyögtem, mikor megéreztem ujjait a vékony anyag alatt. A kanapé hátulját markoltam egyre szorosabban, miközben Rob kényeztető simogatásba kezdett. Másik kezével az arcomat mega felé fordította, mélyen a szemembe nézett. Az ajkaimat harapdálva élveztem, amit Rob ujjai művelnek. Mikor megéreztem magamban egyik ujját, felsikítottam a rég tapasztalt bizsergés feszítő érzésétől. Rob elmosolyodott, és mozgatni kezdte bennem. Egyre jobban markoltam a kanapét, az ujjaim már elfehéredtek a szorítástól. Rob a nyakamat csókolgatta, miközben én remegve vártam a beteljesülést. Nem is váratott magára és neki köszönhetően ismét a fellegekben éreztem magam. Mosolyogva tűrte el a hajam, és figyelte, ahogy remegve próbálok levegőhöz jutni. Már csak egyetlen dologra vágytam, érezni akartam őt. Gyorsan felpattantam, magammal húzva őt is, majd lehúztam a bugyim, amit mosolyogva szemlélt, ahelyett, hogy vetkőzött volna.

Türelmetlenül kezdtem leráncigálni róla az alsónadrágot, majd visszalöktem a kanapéra, és magamba vezettem lüktető vágyát. Egyszerre nyögtünk fel a kéjes érzéstől, amire mind a ketten egy hónapja vártunk. Feljebb toltam magam rajta, de Rob egy határozott mozdulattal megragadta a csípőmet, és visszanyomott magára teljesen. Hangos sikoly tört fel belőlem, aztán ismét szerettem volna elkezdeni, de Rob nem hagyta. Hitetlenkedve néztem rá, talán nem akarja?

- Egy kicsit… olyan jó ez így – zihálta. Egy pillanat alatt megértettem, ajkaimmal az övét kerestem, amit nem tagadott meg tőlem. Nekem is hiányzott, mintha egy részem nem lenne velem. Most újra egésznek éreztem magam. Lassan, de mégis szenvedélyesen csókoltuk egymást, aztán Rob szorítása enyhült a csípőmön. Ezt zöld útnak vettem, ezért ismét feljebb toltam magam, és ezúttal nem akadályozott meg benne. Hangos nyögéseink törték meg a csendet, ahogy egy ritmusra mozgott testünk. Egy ideig szépen lassan mozogtunk, hagyta, hogy én diktáljam a ritmust, kiélvezve minden mámorító pillanatát újraegyesülésünknek. Rob kezei a csípőmre tapadtak, így kényszerítve engem gyorsabb mozgásra. Sikítva tapadtam az ajkaira, ahogy egyre gyorsabban mozogtam fel és le rajta. Fogaimmal az ő ajkait haraptam, nem is, inkább téptem, ahogy testem remegve feszült meg rajta. Lihegve próbáltam szabályozni testem vonaglását, ahogy a kéj végigsöpört rajtam. Rob magához szorított és várta, hogy kicsit lenyugodjak.

- Olyan gyönyörű vagy – suttogta a fülembe vágytól érdes hangján. Tudtam, hogy nagy önuralmába került visszatartani magát, hitetlenkedve emeltem rá a tekintetem, de Ő csak mosolyogva, és vágyakozó szemekkel nézte remegő testemet.
- Szeretlek – feleltem neki, és újra mozogni kezdtem, mire egy hangos nyögés szakadt fel belőle. Éreztem, hogy már nem sok van neki hátra, gyorsabb ritmussal hajszoltam magamat a második, míg őt az első kielégülés felé. Kezeivel a mellemet kényeztette, míg ajkaival a nyakamat kóstolgatta. Nem bírtam visszatartani sikolyaimat, ahogy Ő sem férfias morgásait, amik a nyakam bőrét csiklandozták. Testünk egy időben merevedett meg. Rob egy hangos kiáltás kíséretében a fenekembe markolt, én pedig a vállába harapva nyomtam el valamennyire a sikolyomat. Végigdőlt a kanapén, engem is magával húzva.
Szorosan összeölelkezve feküdtünk, és vártuk, hogy lecsillapodjunk.

Kicsivel később leszálltam róla, egy csalódott sóhajjal jelezte, hogy nagyon is ellenére van a dolog. Félig rajta, félig mellette helyezkedtem el, ahogy a nem túl széles kanapé engedte. Rob kicibálta a párnák alól a plédet, és betakarta vele izzadt testünket. Annyira jó volt így feküdni vele, szótlanul, az érintéseink és csókjaink mellett nem volt szükség szavakra.
- Annyira hiányzott már ez – sóhajtotta egy kis idő múlva.
- Hát persze – fintorogtam – te is csak pasiból vagy – céloztam a szex utáni vágyára.
- Ezt most miért mondod? Nem értem – érdeklődött panaszosan, miközben csodás szemeit az enyémbe fúrta. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy felidézzem, mire is mondtam.
- Hiányzott a szex… jellemző! – mondtam neki kicsit gúnyosan, mire olyan angyalian nevetett fel, hogy azt hittem elájulok.

- Nem a szexre gondoltam… - egy pillanatra elgondolkozott, miközben egy hajtincsemmel játszadozott. – Bár meg kell hagyni, az is nagyon! – egy féloldalas mosollyal kápráztatott el. – De most arra gondoltam, hogy mennyire hiányzott az, hogy a karjaimban tarthatlak. Hogy itt vagy, megcsókolhatlak, – egy puszit nyomott a nyakamra – megérinthetlek – végigsimított meztelen hátamon. – Erre értettem! – erre már én is elmosolyodtam.
- El sem tudod képzelni, mennyire értem – fejemet a mellkasára hajtottam, de előtte még belecsókoltam. Egy ideig még így feküdtünk, de nekem jelentkezett a nikotin éhségem is. Bár ez igazán elhanyagolható volt azzal szemben, mennyire kívántam még mindig Robot. Feltápászkodtam, mielőtt ismét rávetem magam.

- Mit csinálsz? – kapott utánam kétségbeesetten. Elmosolyodtam.
- Elszívnék egy cigit – fintorogva elengedett, majd nézte, ahogy a ruháim kutatom. Nem mozdult, csak engem nézett. – Te nem jössz? – kérdeztem értetlenül.
- Mindjárt – közölte, de le sem vette a szemét a testemről. Amilyen gyorsan csak tudtam, felkapkodtam a ruháim. Ekkor Ő is felkelt végre. Nem tudtam nem végigmérni alaposan meztelen testét. Ajkaimat beharapva próbáltam elnyomni a fintorom, mikor felvette az alsónadrágját. Feltűnt neki, mert mosolyogva elém állt, és egy láb-remegtető csókot adott.
Jól esett a hűvös levegő, ami megcsapott, mikor kiléptünk az erkélyre. Rob leült egy székbe, engem pedig az ölébe húzott. A cigi szinte érintetlenül sistergett a kezünkben, mert inkább egymás csókolgatásával voltunk elfoglalva. Nevetve nyomtuk el az elégett cigit, majd megpróbálkoztunk egy újabb szállal. Ebből már kicsit több került a tüdőnkbe.

Bementünk a konyhába, hogy együnk is valamit, bár én egyáltalán nem voltam éhes. Mosolyogva figyeltem, ahogy Rob teljesen tanácstalanul nézegeti a hűtő tartalmát, majd becsapja, és felém fordul.
- Inkább rendeljünk – közölte szórakozottan. Csodálkoztam is, mikor közölte, hogy csinál valami vacsorát, mert köztudottan nem egy konyhatündér. Egy kenyér megkenése is komoly problémát okoz neki.
- Majd én főzök – mondtam és eltoltam a hűtőtől. Kinyitottam a hűtőt, és lehajoltam, hogy jobban lássam, mi van benne. Ebben a pillanatban Rob keze a fenekemre simult, és izgató simogatásba kezdett. – Rob, így nem lesz vacsora – fordultam felé elszántan, de Ő csak kajánul vigyorogva magához rántott, és megcsókolt.

Nagy nehezen eltoltam magamtól, mert még fél perc, és mással fogunk jól lakni. Megadóan a konyhapultnak dőlt, és figyelte, ahogy előveszem a paradicsomot meg a tojást. Gondoltam egy rántotta jó lesz, hamar megvan, és egy kis salátával tűrhető kaja. Rob elővett egy kést, amit ki akartam venni a kezéből, de elhúzta és bosszúsan közölte, hogy egy paradicsomot még Ő is képes felvágni. Gondoltam ráér még a tojás, ezért egy székre ülve szemléltem, ahogy Rob a paradicsommal szenved. Nagyon is kedvemre való volt a látvány, ugyanis tökéletes rálátásom nyílt feszes fenekére, ami még a farmeron keresztül is felbolygatta érzékeimet. Nem is bírtam tovább egy helyben ülni, Rob mögé somfordáltam, és elölről átkarolva a hátára hajtottam a fejem. Ahogy ujjaim a pólóján keresztül kitapintották kívánatos felsőtestét, nem bírtam uralkodni a kezem fölött. Becsúsztattam Rob pólója alá, és úgy simogattam. Sóhajtva igyekezett a szeletelésre koncentrálni, de mikor kezem lejjebb tévedt, kiesett a kezéből a kés. Most már úgyis mindegy alapon befúrtam a kezem a nadrágjába, és kezembe vettem újra éledező vágyát.

- Tényleg nem lesz vacsora – mondta elfúló hangon, mire csak ördögien felkacagtam.
- Még csak – az órára pillantottam – fél kilenc van. Később is ehetünk – közöltem vele, a hátát puszilgatva. Hírtelen felém fordult, tekintetét az enyémbe fúrta, majd elnevette magát. Nem hagytam megszólalni, ajkaimat az övére nyomtam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Leszedtem róla a pólóját, és számmal bejártam a mellkasát, miközben halk sóhajait hallgattam. Nem bírtam magammal, kibontottam a nadrágját, és kezem ismét rátalált. Felnyögött, ahogy mozgatni kezdtem a kezem, és próbált leállítani, de nem hagytam magam. Igazából nem is volt olyan nagyon ellenkező. Tekintetem az övébe fúrtam, vágyakozó szemeitől elolvadtam és még többet akartam neki adni. A telefon szakított félbe minket. Rob megragadta a pulton heverő, hevesen zenélő mobilját, és egy káromkodás kíséretében közölte, hogy Tom az.

- Ne vedd fel! – közöltem vele, és a kezem újra mozgásba lendült.
- Muszáj, ha nem veszem fel, akkor ide fog jönni – Tomból én is kinéztem ezt, ezért sóhajtva bólintottam.
- Szia – szólt bele Rob. – Ma nem… nem érek rá…- mondta neki unottan, én meg egy vad gondolat hevében elé térdeltem, és letoltam róla a nadrágot, meg az alsónadrágot. Ijedten rám kapta a szemeit, miközben Tomnak válaszolgatott. Egy mosollyal feleltem neki, majd végighúztam nyelvem, merev férfiasságán. – Neh… - nyögte. – Nem, nem neked… - válaszolta Tomnak, miközben kezem és nyelvem megállíthatatlanul kényeztette. – Öhm… igen… - nyögdécselte a telefonba, miközben hallottam Tom hangját is, aki meglepetten érdeklődött, hogy mi baja van. Megpróbálta eltolni a fejem, de ahelyett, hogy engedtem volna, a számba vettem. – Kristen – nyöszörögte, ujjai vészjóslóan elfehéredtek, ahogy szorította a fülén tartott készüléket. – Nem, Tom.
Figyelj… hmm… vissza… visszahívlak… mondjuk ho… holnap… igehn. Szia – azzal a lendülettel eldobta a telefont, és hitetlenkedve rám nézett.

- Te boszorkány – nevetett, de a vége átment nyögésbe, ahogy szinte teljesen eltüntettem a számban vágytól lüktető kincsét. Néha a kezem is beszállt a játékba, miközben élvezettel hallgattam Rob morgásait. Az arcomat simogatta, mialatt nézte, hogy mit csinálok. Folyamatosan tartottam vele a szemkontaktus, az érzelmek, amik a szemében váltották egymást, még jobban felizgattak. Körmeim a hasán játszottak, tovább borzolva élvezetét. Rob a hajamba tűrt, gyorsabb mozgásra ösztönzött, amit örömmel teljesítettem. Nem sokkal később, éreztem, hogy férfias kiáltásával együtt megmerevedik, aztán a langyos nedvesség elöntötte a számat, élvezete végső bizonyítékaként. Elégedetten mosolyogva keltem fel, és néztem végig Robon, aki még mindig kapkodta a levegőt. Ahogy egy szintbe kerültem vele, magához rántott, és egy szenvedélyes csók közepette, türelmetlenül rángatta le rólam a nadrágot, majd a pólót. Először a ruha alól kiszabadult melleimet szívogatta, majd a hasam élvezhette nyelve cseppet sem szelíd játékát. Levegő után kezdtem kapkodni, mikor a bugyimat is letépte, majd mögém nyúlva, egy mozdulattal lesöpört mindent a pultról és felültetett rá. Széttárta a lábaimat.

- Ne – nyöszörögve próbáltam eltolni a fejét, de csak felnevetett.
- Te is megkapod a magadét – ujjaim azonnal ellazultak a hajában, mikor nyelvével a lábam közé siklott. Már kicsit sem volt kedvem ellenkezni, ezt az érzést nem kívántam megtagadni magamtól. Sóhajtozva élveztem a kínzást, testem bizseregve reagált a földöntúli érzésre. Egyik ujját belém vezette, miközben nyelve még mindig fáradhatatlanul kényeztetett. Remegve szorítottam a vállát, körmeim belemélyedtek a puha bőrbe, de nem panaszkodott. Egyik meze felcsúszott a mellemre, finoman masszírozva azt, míg másik még mindig a testem mélyén volt. Aztán ujja hírtelen eltűnt, és hangos sikoly szakadt fel belőlem, mikor annak helyén megéreztem a nyelvét. Remegő kézzel túrtam a hajába, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Tehetetlenül nyögdécselve figyeltem tevékenységét. Aztán jött az ismerős remegés, és sikítva hagytam, hogy szétáramoljon a testemben a megsemmisítő érzés. Rob hagyott nekem néhány percet, amíg lenyugszom, bár nem segített benne. Ajkaival a mellemre hajolt, hol az egyiket szívogatva vadul, hol a másikat. Kezei ismét a lábam közt cirógattak, újraélesztve bennem a vágyat.

A következő pillanatban lerántott a pultról, magának háttal fordított. Vadul markolta a melleimet, mire csak nyögdécselni tudtam. Újraéledt vágya a fenekemnek nyomódott. Eltoltam magamtól, és a pultra hajoltam, a fenekemet kidugva csalogattam magamhoz. Kezei a fenekemre csúsztak, lassan végigsimított rajta, majd a csípőmet megragadva magára húzott. Felsikoltottam az érzéstől, ami átjárta a testem. Rob egy pillanat alatt dermedt kővé, ekkor már éreztem, hogy valami nincs rendben.
- Kristen? – kérdezte ijedten.
- Nem… semmi baj. Nem azért… kérlek folytasd – igyekeztem megnyugtatni, mert tudtam, hogy azt hiszi, fájdalmat okozott. Biztatásképpen egyik kezemmel hátra nyúltam, és a fenekébe markolva buzdítottam folytatásra. Eleget tett a kérésemnek, én meg újabb nyögésekkel reagáltam vad lökéseire. Rám hajolva csókolta végig a hátam, de én ajkait az enyémeken akartam érezni.

Lassan felegyenesedtem, és a fejem hátra fordítva nyújtottam számat csókra. Fenevadként kapott utánam, és ahogy lökései, csókja is eszeveszett volt. Hangos nyögéseink töltötték be a teret, fogaival harapdálta az alsó ajkam, majd átcsúsztatta száját a nyakamra. Már nem voltam messze, melleimet kényeztette kezeivel, majd az egyik lejjebb kúszott a testemen, és lábaim közé nyúlva hajszolt minket a végső robbanás felé. Pillanatokon belül a testem megremegett a gyönyör okozta édes kíntól. Hangos sikolyom átment, halk nyöszörgésbe és a szívem majd kiugrott a helyéről. Rob egy pillanattal később, egy állatias morgás kíséretében megfeszült bennem. Lihegve csókolgatta a nyakam, a vállam, miközben szorosan tartott. Kezeivel pille finoman simogatta a hasam, én meg hátranyúlva ahol értem.

Vagy öt perce álltunk így összeölelkezve, mire valamennyire sikerült szabályozni a légzésünket. Rob lassan kicsúszott belőlem, mire fintorogva felé fordultam és átöleltem. Máris hiányzott. Lágy csókokkal kényeztettük egymást, majd felkapott és a hálóba száguldott, velem a karjaiban. Az ágyra fektetett, mellém gördült és ránk húzta a takarót. Azonnal a mellkasára húzódtam, amit a kezemmel simogattam. Az Ő kezei is engem kényeztettek, hol a karomon, hol a hátamon váltott ki kellemes bizsergést érintésével.
- Szeretlek kicsim – búgta a hajamba, majd finom csókot lehelt rám.
- Én is szeretlek – feleltem neki, de már csak halk suttogás volt. Pillanatok alatt nyomott el az álom Rob karjai közt.
Nem tudtam, hány óra van, mikor kipattant a szemem, de kint még bőven sötét volt. Nem tudtam többet foglalkozni az idővel, mert az ébredésemnek oka volt. Méghozzá elég különös…

Bónusz fejezet - szavazás

Lányok, támad egy ötletem. Mivel sokan írtátok a kommentekhez, egy-egy Rob szemszöges rész után, hogy szeretitek, ezért arra gondoltam, kitalálok valamit. Aztán az jutott eszembe, hogy biztos mindenkinek van egy kedvenc fejezete, az eddig felkerültek közül, amit szívesen elolvasna Rob szemszögéből is. Én most felajánlom nektek, hogy az eddigi 35 fejezet közül (nyilván, amiben van Rob szemszög, vagy az egész fejezet az Ő szemén keresztül íródott, az nem játszik!:D), egyet megírok nektek.
A menete a dolognak az lenne, hogy mindenki szépen kigondolja, hogy melyik fejezetet olvasná szívesen kedvenc pasink szemszögéből, és leírja ide-ez alá a bejegyzés alá- a kommentekhez, a fejezet számát. Kitűzök egy határidőt. Kedden este hétig várom a kívánságokat, majd összesítem őket. Megnézem melyek azok a fejezetek, amiket a legjobban szeretnétek, aztán ebből, még aznap este összeállítok egy szavazást. Négy napig lehet majd szavazni a „döntős” fejezetekre.
Remélem, tetszik az ötlet!:) Akkor mostantól várom a kívánságokat!
Puszi, Lady

35. fejezet

Tiszta fejjel

Ahogy megígértem, itt a 35. fejezet. Köszönöm a sok kommentet, nagyon örültem nekik!:) Mostantól visszaáll a régi rendszer, és csak Kristen szemszögén keresztül követjük a történetet. Ebben a fejezetben nem történik sok minden, nem egy pörgős rész. Vagyis kinek milyen…:) Viszont egy, a történet alakulásának szempontjából nagyon is meghatározó dolog lesz benne. Nem is mondok többet, ha valami nem világos, lehet kérdezni!:)
Elnézést a késői frissért, de moziban voltam. Igen, végre megnéztem az Eclipset. Nekem személy szerint ez a kedvencem az eddigi filmek közül! Azt kell mondjam, az összes színész messze felülmúlta magát az előző részekhez képest. Nagyon jól volt megcsinálva, látványos, pörgős és izgalmas. Szerintem David Slade nevét imába foglalom, teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeimet! És az Edward-Bella részek…huh, hát gondolom, aki látta egyet ért majd velem, ha azt mondom, minden eddiginél nagyobb volt az a kémia. Teljesen hitelesen játszották a szerelmespárt, nekem nagyon átjöttem a megjeleníteni kívánt érzelmek! Egyszóval: imádom!:) Na, ennyit a filmről elöljáróban. Aki még nem látta, mindenképpen nézze meg, megéri!
Holnap reggel elutazom, tehát nem tudok majd reagálni a kérdésekre, ha esetleg lesznek. Kedden jövök haza, remélem addigra sokan elmondják a véleményüket. Következő rész a megszokott módon, jövő héten vasárnap lesz, ha megvan a 23 komment!:D És végre befejezem, kicsit hosszú lett ez az előszó.:)
Jó olvasást kívánok a részhez.
Puszi, Lady

Másnap reggel korán keltem, nem aludtam valami jól. A tegnap este jobban felzaklatott, mint hittem volna.
Mikor haza értem, Clare még fent volt, és természetesen észrevette rajtam, hogy valami nem stimmel. Nem mondtam neki semmit, csak, hogy fáradt vagyok, de nem úgy nézett ki, mint aki hitt nekem.

Reggel beszéltem anyával, értesítettem, hogy holnap indulok haza. Kicsit meglepődött, és bevallotta, hogy azt hitte, kibékülök Robbal. Felvilágosítottam, hogy erről szó sincsen.
Már tényleg csak két napot kell kibírnom, és ha Rob nem támad le újra, akkor nem is lesz semmi gond. Majd elkerülöm. Azt viszont be kell vallanom, hogy nagyon hatással volt rám a tegnapi csókos dolog. Végre megint úgy éreztem magam, mint aki él. Valahogy mégsem volt akkora hatással rám, hogy kitörölje a múltat. Az Emilie-s dolog, még mindig ott lebegett előttem, és nem tudtam megbocsájtani.

Feltettem magamnak a kérdést, hogy minek a hatására tudnék túllépni a dolgon, de egyelőre nem találtam olyat. Rob egy idő után úgyis meg fogja unni, hogy könyörög. Most még úgy gondolja, hogy nem, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után feladja majd. Úgyis hazamegyek, nem fog látni, majd csak beletörődik. De vajon, nekem menni fog a továbblépés? Nem hiszem. Ugyanaz lesz, mint mielőtt ide jöttem. Szenvedni fogok, de majd csak elfelejtem én is. Jelen pillanatban ezt lehetetlennek éreztem, de talán menni fog idővel.
Hallottam, hogy valaki már ébren van. Magamban fohászkodva mentem ki a konyhába, hogy csak ne Rob legyen az. Mákom volt, mert Clare csomagolt éppen egy szendvicset. Nem értettem, miért csinálja.

- Jó reggelt – köszöntem neki. Megpördült, majd egy kedves mosolyt eresztett felém.
- Szia, Kristen – majd mintha ott sem lennék, folytatta.
- Készülsz valahova? – kérdeztem kissé értetlenül.
- Oh, igen. Richard és én ma meglátogatjuk a nővérét – felelte. Mi? Tehát egy napig egyedül leszek Robbal? Nem, addig elmegyek sétálni, vagy mit tudom én. Lényeg, hogy ne legyek a közelében.
- Mikor jöttök? – érdeklődtem. Ha késő délután már itthon lesznek, az kb. öt óra. Azt talán kibírom valahogy…
- Holnap. Mielőtt mész a reptérre, hazaérünk – újabb sokk. Hogy holnap? Vagyis két nap Robbal, ráadásul kettesben? Nem, az kizárt.

- Clare, én nem akarok egyedül maradni Robbal – közöltem kétségbeesetten. Végre abbahagyta a csomagolást, és felém fordult. Arcán bíztató mosoly játszott.
- Biztos vagyok benne, hogy jól fog viselkedni. Megígérte – egy pillanatra megölelt, majd mintha mi sem történt volna, teát kezdett tölteni egy kis üvegbe. Megígérte? Ezek szerint Ő már tudja. És mi az, hogy jól viselkedni? Azt hiszem Rob és Clare fogalomtára kicsit más…
- De mi van Richarddal? Látom, hogy egyre jobban van, de akkor is. Egy ilyen út, nagyon megterhelő! – kapaszkodtam az utolsó ész érvbe, ami eszembe jutott.
- Nem lesz baj, közel lakik Richard testvére. Ide megyünk London mellé, Marlow-ba. Richardnak még jót is fog tenni – mondta. Ezzel az utolsó reményem is elveszett.
- Rendben. Addig én elmegyek egy szállodába – jelentettem ki. A jegyem csak holnapra szól, vagyis hazamenni nem tudok. Meg már egy gépen sincs hely.

- Jaj Kristen, ne csináld, kérlek. Akkor nagyon rosszul érezném magam. Szeretném, ha maradnál, meglátod, nem lesz semmi baj – győzködött tovább. Nem értettem, miért lenne neki baj, ha egy szállodában lennék, de nem is érdekelt. Nem kell neki arról tudnia.
- Rendben. Robot miért nem viszitek? – kérdeztem fintorogva.
- Régebben az egész család ment, ez egy ilyen családi hagyomány volt. Aztán mióta a gyerekek kirepültek, csak én és Richard szoktunk menni – magyarázta mosolyogva. Hmm, pedig milyen jó lett volna, ha Rob is megy. Nem volt mit tenni, nekem kell menni. Amint kiteszik a lábukat, én lelépek egy szállodába – döntöttem el.
- Kész vagy, szívem? – lépett be Richard a konyhába. Engem is meglepett, milyen jól néz ki. Koránt sem tűnt, olyan betegnek. Bár ha jobban bele gondolok, eddig sem. Talán csak Clare fújta fel a dolgot. Mindenesetre furcsa…

- Igen – felelte Clare, és Richard kezébe nyomta az összecsomagolt ételeket. – Akkor holnap találkozunk, drágám. Érezd jól magad – ölelt meg.
- Köszi – fintorogtam, de szerencsére nem láttam. Érezzem jól magam! Marha jó. Majd sakkozunk Robbal, vagy nem tudom… Végül Richard is megölelt, és aztán nézhettem, ahogy kilépnek az ajtón. Annyira tudtam, hogy nem kéne Londonba jönnöm, éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.

Visszamentem a szobába, hátha még tudok, kicsit aludni. Fél óra szenvedés után rájöttem, hogy ahhoz túl ideges vagyok. A hasam viszont reggeliért kiáltott.
Megittam egy bögre kávét, majd nekiláttam valami reggelit csinálni. Megláttam a tojást a hűtőben, és a kenyeret a polcon. Egyből összefutott a nyál a számban, egy jó kis bundás kenyérre.

Már a tojást törtem, mikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Ez csak Rob lehet. Felébresztettem volna? Remélem. Ez csak a gonoszságom volt, legbelül tudtam, hogy nekem most az lenne igazán jó, ha legalább este hatig aludna.
- Jó reggelt – köszönt álmosan.
- Neked is – vetettem oda neki, cseppet sem kedvesen. Reggel? Tizenkét óra múlt….
- Anyáék már elmentek? – kérdezte. Ebben a pillanatban eszembe jutott valami.
- Ugye nem te küldted el őket? – kérdeztem megpördülve a tengelyem körül, így szembe kerültem vele. Lehet, hogy tervez valamit… de hiába.
- Nem! – közölte meglepetten. – Nekem is tegnap este szólt anya – elég őszintének tűnt, általában látom rajta, ha hazudik. Megnyugodtam.
- Helyes – visszafordultam, hogy elkezdjem a kenyér felszeletelését.
- Kérsz kávét? – kérdezte, csupán néhány centi távolságból, amitől úgy megijedtem, hogy majdnem levágtam az ujjam. Egy pillanat alatt mögém lépett, és megfogta a kezem, amiben a kés volt. – Sajnálom – suttogta a fülembe, miközben kivette a kezemből, és a pultra helyezte.

Éreztem, hogy ez így nem lesz jó, mégsem bírtam elmozdulni. Lassan végigsimított a kezemen, fel a karomon, a vállamig. Ott eltűrte a hajamat a nyakamból, majd beleszagolt, és egy csókot nyomott a felszabadult területre. Másik keze a hasamra kúszott, ott kezdett óvatos simogatásba. A lábaim, már felmondták a szolgálatot, ha Rob nem szorít magához, talán még össze is csuklom. Eddig vállamon nyugvó keze, a torkomra csúszott, hogy fejemet kicsit oldalra fordítsa. Tehetetlenül hagytam, amit tesz. Azt is, hogy lágy csókot leheljen az ajkaimra. – Hmm – motyogta, miközben ismét a nyakamra siklott szájával. Teljesen el voltam kábulva, akár csak tegnap este. Nem bírtam ellenkezni, úgy hiányzott, mint a levegő. Hasamon lévő keze eleresztett, de csak azért, hogy megkeresse a pólóm alját, és becsússzon alá. Ahogy megérintette csupasz bőrömet, szinte beleborzongtam.

- Kérlek, ne – nyöszörögtem utolsó erőmmel. Tudtam, hogy az egyetlen lehetőség, ha magától áll meg, mert én nem leszek képes leállítani. Egy hirtelen mozdulattal maga felé fordított, két oldalamnál a konyhapultra támaszkodott, engem teljesen neki döntve ezzel. Szürkéskék szemeit az enyémbe fúrta, most is, mint régen, teljesen elvarázsolt velük.
- Szeretlek, és tudom, hogy te is – sóhajtotta. Nem tudtam ellenkezni, ez így volt. Mikor nincs a közelemben, olyan könnyű meggyőzni magam, hogy kibírom nélküle, hogy nem hagyom magam… de ilyenkor nem bírok ellenkezni. Ezt ő is észrevette, és minden hezitálás nélkül megcsókolt. Nyelve ellentmondást nem tűrően tolakodott be ajkaim közé, én pedig megint csak hagytam magam. Ismét elveszettem az eszem, kezeimet a nyakára kulcsoltam, és viszonoztam a csókot. Bozontos hajába túrtam, majd egy kis tincset kezdtem tekergetni az ujjaim között. Rob kezei a derekam köré tekeredtek, és kicsit felemelt a földről, hogy ne kelljen annyira lehajolnia. Egyre hevesebben ostromoltuk egymás ajkait, mikor megszólalt a telefon. Nem törődött vele, de én megszakítottam a csókot.

- Vedd fel! – ziháltam.
- Eszemben sincs – suttogta az ajkaim közé.
- De. Lehet anyukádék – sóhajtva lerakott a lábamra, de egy centivel sem ment távolabb tőlem, úgy nyúlt a telefonért. A szökésről lemondtam.
- Igen? – szólt bele kelletlenül. – Szia Kate, hogy vagy?... Nem, anyuék most utaztak el, csak holnap jönnek haza… igen… én nem tudok valamiben segíteni?... hol vagy?... de-de, miért?... jézusom… - suttogta néhány percnyi csönd után, de olyan fejjel, hogy meghűlt bennem a vér. Hátrafelé kezdett araszolni, míg el nem ért a székig, majd leült rá. Közelebb léptem hozzá, nagyon meg voltam rémülve. – Kate, ha bármiben tudok segíteni… van veled valaki?... én oda megyek addig… nem, nem érdekel, akkor is… egy óra és ott vagyok…- letette a telefont, de csak egy pontot bámult a konyhaszekrényen.

- Rob, mi történt? – kérdeztem idegesen, és közelebb araszoltam hozzá. Erre rám pillantott, de olyan arckifejezéssel, hogy komolyan félni kezdtem.
- Kate szülei és az én szüleim nagyon jóban voltak, de aztán elkötöztek Londonból… a barátja kórházban van, autóbaleset érte. Kate, ugye nem itt lakik, a pasi is csak munkaügyben volt itt. Csak minket ismer errefelé. – suttogta maga elé. Nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Teljesen megrémisztett, nagyon aggódtam érte.
- Istenem – motyogtam magam elé.
- Be kell mennem hozzá – pattant fel.

- Veled megyek – vágtam rá azonnal. Nem akartam ilyen állapotban egyedül elengedni, féltettem. Ebben a pillanatban csak Ő számított…
- Nem kérnék ilyet tőled – mondta lehajtott fejjel.
- Nem is kérted – végigsimítottam a karján, amin nem csak ő lepődött meg, hanem én is. Zavartan visszakaptam a kezem, és szorosan az oldalam mellé szorítottam. – Öt perc és kész vagyok! – dadogtam, majd berohantam a szobámba, hogy magamra kapjak valamit. Farmerre, pólóra és egy kapucnis pulcsira esett a választásom. Az utóbbira azért, mert nyílt terepre megyünk.

Mire kiértem, Rob már az ajtóban álldogált, lehajtott fejjel és tisztán látszott rajta, hogy nincs túl jó állapotban. Majd’ meg szakadt a szívem, ahogy végignéztem rajta. Soha nem akartam ilyennek látni. Mellé léptem, mikor észrevett kitárta előttem az ajtót. A taxi már a ház előtt várt ránk, beszálltunk, és a kórházig meg sem álltunk. Útközben egy szót sem váltottunk azon kívül, hogy Rob megköszönte, hogy vele jöttem. Annyira furcsa volt. A mai nap még úgy indult, hogy bárhova képes vagyok elmenni, csak ne Robbal kelljen töltenem a napot. Ehhez képest, most egy kórház felé haladok vele.


Sietve haladtunk a hatalmas építmény felé, aminek már csak a látványától is a hideg rázott. Bent a fehér köpenybe burkolózott emberek, fel és alá rohangáltak, úgy tűnt, sok dolguk van. Az információs pulthoz mentünk, majd Rob bediktálta Kate barátjának a nevét. Fél perc múlva közölték velünk, hogy az intenzív osztályra legyünk szívesek felfáradni. A gondolatba is beleborzongtam.
Rob türelmetlenül nyomkodta a lift hívógombját, nekem is remegett a lábam az idegességtől. Furcsa mód, nagyon is együtt éreztem ezzel az idegennel, akinek a barátja, most élet-halál közt lebeg, gépekre kötve. Ha Robbal történt volna valami… nem, erre gondolni sem bírtam. Gyorsan elhessegettem a gondolatot, és figyelmem ismét Robra korlátoztam.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a lift elérte a kívánt emeletet. Kiszállva a liftből, Rob idegesen tekintgetett körbe, majd a szeme megállapodott, egy a széken, magányosan üldögélő lányon.

- Ott van – mutatott felé, majd el is indult abba az irányba. Sietetve követtem. – Kate! – erre a lány felkapta a fejét, és halványan elmosolyodva felkelt a székből. Mikor Rob elé ért, azonnal a karjaiba zárta, és hosszú percekig vigasztalta az idő közben zokogásban kitört lányt.
- Köszönöm, hogy eljöttél – szipogta. – Anyuék is már úton vannak, elvileg nemsokára megérkeznek.
- Ez csak természetes Kate, nem hagytalak volna egyedül egy ilyen helyzetben – dörzsölgette Rob a hátát kedvesen. A lány elmosolyodott, majd felém fordította a fejét, azt hiszem addig észre sem vett. Rob követte a tekintetét. – Oh, de hülye vagyok. Ő a… Ő – dadogott, nem nagyon tudta, minek is nevezzen.
- Tudom ki Ő, láttam a filmet – nyugtatta meg Robot. Ezzel megúsztuk a kínos magyarázkodást. Kate felém lépett, bemutatkozott és megköszönte, hogy itt vagyok.
Néhány percig csendesen üldögéltünk a folyosón, de Rob megtörte a csendet.

- Hogy történt? Hogy van? Az orvosok mit mondanak? – kérdezte.
- Egy kamionnal ütközött össze. Nagyon súlyos állapotban szállították be, több bordája eltört, a fejsérülése is nagyon… kómában van. Jelenleg a gépek tartják életben… - ennél a pontnál elcsuklott a hangja. Rob és én sem tudtunk megszólalni. Talán ilyenkor nincs is helyes válasz. Egy egyszerű sajnálom, olyan kifejezéstelen. A bíztatás meg nem helyén való.

Gondoltam hasznossá teszem magam, és hozok kávét a folyosó végén lévő automatából. Kate hálás volt érte, de még mindig a zsepit szorongatta és az időnként előbukkanó könnyeit törölgette. Már vagy másfél órája ültünk itt, de cigizni eddig még nem mentem ki. Odasúgtam Robnak, hogy szükségem van egy cigire, mire bólintott, és mondta Katenek, hogy kimegyünk egy szálra. Igazából egyedül terveztem menni, nem akartam, hogy Rob egyedül hagyja Kate-et.

Bár Robot meg én nem szerettem volna nem a közelemben tudni. Fogalmam sincs, miért éreztem így, de szükségem volt a közelségére. Talán hülyeség, de biztonságban akartam tudni. Mintha bármi is történne vele egy folyosón. Nem értettem magam…
- Én ezt nem bírnám ki – szólalt meg Rob, hosszas hallgatás után, majd beleszívott a félig elégett cigijébe.
- Rendbe kell jönnie – sóhajtottam feszülten. Egyszerűen nem lehet másképp. Erre nem felelt semmit, csak összeszorította ajkait. Nem kellett mondania, tudtam, hogy az ő fejében is ott van az a bizonyos „mi van ha…” kérdés.



Elszívtuk a cigit, és visszamentünk Kate-hez. Szegény lány, annyira hálás volt, amiért itt vagyunk. Egy újabb eseménytelen óra telt el. Az orvosok nem mondtak semmit, mintha itt sem lennénk. Kate egyre idegesebben mászkált a folyosón. Eddig eszembe sem jutott, de ma még egy falatot sem ettünk. A reggeli gyártása félben maradt, először Rob akciója miatt, majd a telefon zavart meg minket. Most kezdtem csak érezni, hogy éhes vagyok.
- Mindjárt jövök – mondtam Robnak, aki csak bólintott. Felkeltem, és a büfé felé indultam. Mint megtudtam egy ápolótól, egy emelettel lejjebb van. Vettem három szendvicset, meg ugyanennyi üdítőt, és visszamentem hozzájuk. Odanyújtottam Katenek, aki megköszönte, de csak letette maga mellé.

- Köszönöm – motyogta Rob, mikor átnyújtottam neki a saját részét. Mosolyogva nézegette a kólás üveget, amit hoztam neki. Tudtam, hogy ez a kedvence. Csendesen elfogyasztottuk a szendvicset, majd ismét cigizni mentünk. Fél négy volt, mikor megérkeztek Kate szülei. Kedvesen üdvözölték Robot, annak ellenére, hogy jól láthatóan ők is teljesen maguk alatt voltak. Váltottak vele pár szót, Richard és Clare felől érdeklődtek, aztán teljes figyelmüket a lányuknak szentelték.

Csak ültünk a folyosón, néma csöndben. Rob néha rám nézett, de nem szólt semmit. Én is figyeltem. Ebben a helyzetben nem számított, hogy mi is történt köztünk, csak mellette akartam lenni, támogatni akartam.
Ahogy elnéztem Kate-et, nem bírtam nem arra gondolni, hogy akár én is lehetnék ebben a helyzetben, bármelyikünkkel megtörténhet. Csak egy csöppnyi balszerencse kérdése az egész. Ha Rob…
- Szerintem mi mehetünk is – mondta Rob, de csak halványan fogtam fel. Azért felkeltem a székről. A gondolataim eluralkodtak rajtam, és lepörgettem magam előtt, ha most Rob feküdne abban a kórteremben, élet és halál közt lebegve… szinte magam előtt láttam a helyzetet.

- Leállt a szíve! – kiabálta valaki a folyosón, ezzel visszahúzva engem a valóságba. Két orvos rohant afelé a szoba felé, ahol Kate barátja feküdt. Atyaisten! – villant be. Láttam, hogy Kate zokogva rogyna össze, ha az apja nem tartja. Láttam magam mellett Robot, aki visszatartott lélegzettel nézte szobát. De mintha csak külső szemlélő lennék. Méghozzá, mintha magamat látnám éppen Kate helyében, Rob pedig… Ő meg…

- Ne! – kiáltottam fel, és majdnem én is összerogytam. – Rob! Rob! Rob! – ziháltam, és a kezemmel felé nyújtózkodtam. Abban a pillanatban utánam kapott, szorosan a mellkasára vont, én meg mintha az életem múlna rajta, kapaszkodtam belé. Arcomat a mellkasába fúrtam, még szorosabban hozzápréseltem magam, és közben magamban skandáltam, hogy ez nem a valóság, mellettem van, jól van.
- Ssss – csitítgatott, miközben nyugtatólak a hátamat simogatta. Éreztem, hogy tartja magát miattam, miközben Ő is kétségbe van esve. Percek teltek el így, meg sem mozdultam, nem bírtam elengedni. Éreznem kellett ahhoz, hogy tudjam, jól van.
- Sikerült visszahozni, az állapota stabil, de az elkövetkezendő huszonnégy óra a fontos. Ha addig semmi komplikáció nem lép fel, túl van az életveszélyen – hallottam az orvos hangját, vagyis gondoltam, hogy ő lehet. Még mindig nem néztem fel, csak szorosan Robhoz simultam.

- Nyugodj meg Kris, minden rendben van – suttogta a fülembe, meleg és nyugtató hangján. Ekkor felnéztem rá, és elvesztem tekintetében. Igen, itt van és semmi baja – nyugtattam magam. Hiszen eddig sem volt veszélyben, én mégis bepánikoltam. Ha csak a gondolatra is így reagálok, mi lenne ha… nem, ezt be kell fejeznem. Viszont ebben, az elmúlt pár percben, egy dolog világos lett számomra. Nem tudnék nélküle élni. Ha vele történne valami, abba én belepusztulnék. Egyre jobban fájt a gondolat. Egy Rob nélküli élet… De hiszen, most is ezt csinálom – döbbentem rá. Én nem vagyok normális. Itt van velem, és ahelyett, hogy kihasználnám minden édes percét a közös életünknek, duzzogok, egy olyan dolog miatt, ami végül is mind a kettőnk hibája. Igen, én is hibás vagyok – fogtam fel. Ha akkor nem hagyom ott, nem mondok neki olyanokat, akkor nem ért félre, és nem fekszik le Emilie-vel.

Kezdett letisztulni bennem a kép. Most, hogy nem a sértettség uralta az elmémet, kezdtem józanul gondolkodni. Végre képes voltam átlátni a helyzetet. Elkövetett egy hibát… egy nagy hibát, de ha nem bocsájtok meg neki, nem lesz lehetősége helyrehozni. Szeret engem, végig szeretett. Kínzom őt, és saját magamat is. Ahelyett, hogy tiszta lappal kezdenénk, csak szenvedünk mind a ketten. Nekem tulajdonképpen Ő az életem, és pont ezért nem voltam képes nélküle normálisan létezni. Ha nincs Rob, nincs normális élet… Ez kellett hozzá, egy ilyen élmény, és Rob végleges elvesztésének az elképzelése, hogy ezt felfogjam? Úgy tűnik. Talán még nem késő.

- Menjünk haza – motyogtam neki, kicsit megnyomva a haza szót. Valahogy el kell neki mondanom, mire jutottam, de nem ez a megfelelő hely. Remélem, még nem mondott le rólam teljesen.
- Rendben – felelte kissé meglepetten, de valamivel élettelibb hangon. Nehezemre esett ugyan, de elengedtem. Odamentünk Kete-hez és a családjához. Most már valamivel jobb állapotban voltak, Kate újra reménykedett. Elköszöntünk tőlük, és kértük, hogy azonnal hívjon, ha letelt a huszonnégy óra. Megígérte, és még egyszer megköszönte, hogy itt voltunk. Én is hálás voltam neki, mert ha ezt nem élem át, talán soha nem jön meg az eszem. Közel, nagyon közel húzódva Robhoz sétáltam mellette a lift felé.

A hazaút sokkal rövidebbnek tűnt, mint a kórházhoz vezető. Rob kinyitotta nekem a ház ajtaját, ami teljesen üres volt. Csak ketten voltunk. Most rögtön beszélni akartam vele, de aztán úgy döntöttem, inkább előtte felfrissülök egy kicsit.
- Lezuhanyozom – mondtam Robnak, majd a fürdő felé vettem az irányt. A langyos víz kicsit felfrissített. Egy törölközőbe csavarva léptem a folyosóra, ahol Rob a falnak támaszkodva állt. A lélegzetem is elakadt, ahogy végignézett rajtam. Nyelt egy nagyot, majd megindult felém. A szívem hevesebben kezdett verni.

- Én is felfrissítem magam – motyogta, és belépett mellettem az ajtón. Be sem próbálkozott… talán már feladta? Próbáltam elnyomni magamban a feltételezést, és inkább a szobába mentem. Felkaptam a farmerom, meg egy pólót, és úgy döntöttem a konyhában várok rá. Biztos oda jön, ha végzett.
Először az asztalnál ültem, de nem bírtam a tétlenséget. Fél percenként az órát kémleltem, az idő hihetetlenül lassan haladt.

Elkezdtem a mosogatóban lévő pár edényt mosogatni, ezzel lekötöttem magam. De nem eléggé. Ismét leperegtek előttem a mai nap eseményei, az is, ahogy elképzeltem, hogy Rob… Összeszorult a szívem a gondolatra megint csak, és a szemem égni kezdett. Nem akartam sírni, vissza akartam fojtani, de a könnyek előtörtek belőlem. Túl sok volt ez nekem. Léptek zajára lettem figyelmes, azonnal pánikolni kezdtem, nem akartam, hogy Rob lásson így. Megtöröltem az orrom, és a szemem alól is igyekeztem eltüntetni az árulkodó nedvességet. Szipogtam egyet, mire érintését éreztem a vállamon.
- Kris, mi a baj? – kérdezte aggodalommal teli hangon.
- Semmi – igyekeztem könnyed hangot megütni, de nem vette be. Elém nyúlt, elzárta a csapot, és kivette a kezemből a szivacsot. Lassan maga felé fordított, de nem akartam, hogy lássa. Elfordítottam a fejem, kitartóan egy pontot kezdtem vizslatni a konyhaszekrényen. Nem hagyta annyiban, maga felé fordította a fejem, majd ijedten nézte az arcom.
- Te sírsz? – kérdezte döbbenten. Megráztam a fejem, de hiába. – Kristen, mi a baj? Már vége, nem lesz semmi baj – próbált nyugtatni, holott még csak a közelében sem járt a sírásom valódi okának. Újra megráztam a fejem.
- Nem azért sírok. Vagyis nem konkrétan a mai nap történtek miatt – gondoltam, hogy ködös megfogalmazásomból egy szót sem ért. Erről arcának értetlensége is biztosított.

- Akkor miért? – tudakolta, miközben végigsimított az arcomon. Érintésébe a lábujjam hegyéig beleborzongtam. Tudtam, hogy eljött az idő, de féltem. Mi lesz, ha hülyének néz vagy ha már túl késő? Ehhez hasonló félelmekkel álltam kutató és egyben kíváncsi pillantását.