27. fejezet

Kezdődik...

Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott!:) Na, de végre itt van és nem is szövegelek, hogy olvashassátok is! Csak annyit, hogy most a végén temérdek kép van, mivel el egy elég hosszú időszakot ölel fel ez a rész! Remélem tetszeni fog!:D
Puszi: Lady

Nem szólt semmit csak állt a félhomályban és bámult. Aztán egy káprázató mosolyt villantott felém, amitől a szívem kihagyott egy ütemet! Figyelmeztetnem kellett magam, hogy miért vagyok itt… hogy mit csinált, mert egy pillanatra megfeledkeztem arról, mire is készül most. Felöltöttem a legzordabb arckifejezésemet és egyre közelebb araszoltam hozzá. Erre már az Ő mosolya is leolvadt, sőt egyenesen rémült lett. Mikor elé értem fogtam és a kezébe nyomtam a telefont, egy szót sem szóltam, csak figyeltem, ahogy értetlenül olvasni kezdi a már megnyitott üzenetet.

- Kristen… - kezdett bele teljes nyugalommal, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Ennyire könnyedén fogja közölni velem, hogy vége?
- Hogy voltál képes erre? Játszottál velem… mióta tart ez köztetek? Könnyítsük meg a dolgot rendben? Mondd ki és már itt sem vagyok! – a mondandóm végére, összeszorítottam a szemem, így könnyebb lesz elviselni és talán a könnyek sem buggyannak ki.
- Kinyitnád a szemed kérlek? – kérte igen türelmetlenül. Egy pillanatig hezitáltam, majd megtettem, amire kér. Tekintetünk találkozott, de nem sokáig bámulhattam két szemébe, ugyanis meglengetett valami feketét az orrom előtt.

- Mi ez? – kérdeztem feszülten és értetlenül.
- Nyisd ki! – utasított, mire remegő kezeim a kis doboz után nyúltak. Elvettem és kinyitottam a kis ékszeres dobozt. Egy gyönyörű gyűrű volt a kis dobozkában. Még mindig értetlenül emeltem rá a tekintetem. Lehet, hogy nagyon IQ light vagyok, de ebben a pillanatban semmit sem értettem. – Ezt nem így akartam… ennek máshogy kellett volna lennie! És ha nem kerül a kezedbe az az átkozott mobil, akkor sikerült volna. Körültekintőbbnek kellett volna lennem! Így megint csak félre értettél valamit és bele sem akarok gondolni, milyen dolgok járhattak a fejedben! – idegesnek tűnt, fel-alá járkált előttem és a fejét vakargatta. Én még mindig csak egyetlen dologra tudtam… itt nincs semmi félreértés.

- Ezen nem lehet mit félreérteni! – emlékeztettem az sms-re.
- Dehogynem! És természetesen neked sikerült! – nevetett fel keserűen.
- Gyűrűt vettél Emilienek… világos! – közöltem gúnyosan, mire idegesen megállt és felém fordult.
- Hát ez az… Nem Emilienek vettem ezt az átkozott gyűrűt! Ő segített kiválasztani neked… vagyis segített volna, de elkésett vele! Hogy vagy képes ennyire nem bízni bennem, ez már sértő komolyan mondom! – nem kiabált, de látszott, hogy nagyon vissza kell fognia magát.
- Azért ez elég félreérhető volt…

- Bizalom Kristen, bizalom! – szólt közbe, aminek most kivételesen örültem, mert fogalmam sem volt mit mondanék! Ha eddig nem akart elhagyni, most biztos megfordul a fejében. Ügyes vagy… ekkor marha is csak te lehetsz Stew!
- Sajnálom! – suttogtam lehajtott fejjel, szinte némán. Aztán eszembe jutott valami. – Szóval a gyűrű az enyém? - kérdeztem rémülten. És csak ekkor tudatosult bennem, hogy a szobában lévő félhomály a gyertyáknak köszönhető, amivel tele van rakva a szoba meg az asztal. Az asztal, ami megterítve ácsorgott a helyén. Csak egy dolog jutott eszembe erről…

- Igen! De ne nézz ilyen rémülten… nem fogom megkérni a kezed! – nyugtatott meg mosolyogva. Mondanom sem kell, mekkora kő esett le a szívemről!
- Akkor miért? – néztem rá egyre bambábban.
- Tudod hányadika van? – kérdezte reménykedve.
- Ja, 25.-e! – vágtam rá azonnal, de nem értettem miért fontos ez. – Miért? – értetlenkedtem tovább, mire mosolyogva a kezem után nyúlt.

- Negyed év… ma vagyunk együtt negyed éve, cica! – közölte szomorúan. Ebben a pillanatban a világ legnagyobb kreténjének éreztem magam. Bassza meg… bassza meg! Hogy voltam képes ezt elfelejteni? Azt hittem megcsal, pedig pont az ellenkezője. Túlságosan szeret, amit nem érdemlek meg.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom! – valahogy úgy éreztem, ezek csak üres szavak! Utáltam magam, nagyon. – Én vagyok a világ legrosszabb barátnője! – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem és úgy folytattam. – És igazuk van azoknak, akik azt mondják nem vagyok elég jó neked!

- Ezt meg ne halljam még egyszer! – fújtatott dühösen, miközben az állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézzek. – Egyáltalán hogy mondhatsz ilyet? Ha kettőnk közül valaki nem elég jó a másiknak az én vagyok! És nem, te vagy a világ legjobb barátnője! Még most sem hiszem el, hogy lehet ilyen piszok nagy mázlim! – szerettem volna elhinni, amiket mond, de nem ment.
- Jobbat érdemelsz! – sóhajtottam.
- Nem, nem és nem! Nálad jobb nincs és nekem nem kell senki más rajtad kívül! És erről nem beszélünk többet! – közölte ellentmondást nem tűrően. Bólintottam, nem akartam ezen vitatkozni. Örülök, hogy hajlandó volt elnézni nekem a baklövésemet. – Gyere ide! – kitárta a karját felém, én pedig örömmel bújtam ölelésébe. – Szeretlek Stew!

- Én is szeretlek Pattz! – bújtam még jobban hozzá.
Mosolyogva megfogta a kezem és az ujjamra húzta azt a meseszép gyűrűt. Aztán leültetett az asztalhoz, hogy megvacsorázhassunk.

*

A hátralévő pár napot együtt töltöttük Vancouverben, de hamar véget ért a hét és mi már csak azt vettük észre, hogy LA felé tartunk a gépen. Természetesen a paparazzik már vártak ránk, miért is maradnánk le egy ekkor szenzációról?! Hülye majmok…
Ma Rob a szállodájában aludt, én meg haza mentem anyukéhoz. Így volt a legjobb, mert anyám ugyan oda van Robért, tudom, hogy ma csak engem akar haza. Ha meg én mentem volna Robbal, tuti kiakad. Úgy örült nekem, mint aki ezer éve nem látott, mindent tudni akart! Alig bírtam csendre inteni, nem akart aludni engedni. Hiába magyaráztam neki, hogy holnap én tovább utazom.

Másnap reggel rohantam a stúdióhoz, hogy a srácokkal megnézzük a New Moon végleges verzióját. Aztán ismét haza, hogy összepakoljak és indulhassak a reptérre megint. Robbal csak a film közben tudtunk egymással foglalkozni… igen, azt hiszem a premieren nekünk is legalább akkora újdonság lesz, mint a nagyérdeműnek. A film végén még kerestünk egy félreeső sarkot, hogy hosszú csókokat váltva elbúcsúzzunk egymástól.
Ezt is melyik fasz találta ki, hogy nekem Taylorral kell mennem? Igazából szeretem a gyereket, de Robbal jobban szórakoznánk! Három hónapja szinte folyamatosan együtt vagyunk, őrjítő lesz ez a négy nap! Még szerencse, hogy Európába már édes négyesben megyünk…

Anyám otthon még károgott egy sort…azt hittem le fogom késni a repülőt, mikor még felrohant a naptejért, „ le ne égj Brazíliában” jelmondattal.
Aztán órákat unatkoztam végi Taylor mellett a gépen, nem volt valami beszédes kedvében, ahogy én sem! Brazíliába érve azonnal a szállodába menekítettek minket, hogy felkészülhessünk a holnapi eseményekre. Vagy egy órát beszéltem Robbal telefonon, alig bírtuk letenni, lehet holnap kirúgnak a filmből, mert olyan fáradt fejem lesz, hogy Bella megszégyenítésével fognak vádolni.

Reggel ahogy gondoltam alig bírtam felkelni. Elsőként interjúkra mentünk, ahol a filmről kellett beszélnünk, majd a sajtókonferencia következett. Ennél unalmasabb nem is lehetett volna.

Másnap már Mexikóban csináltuk végig ugyan ezt. Estére teljesen hulla voltam, ahogy Taylor is, de azért még átjött kicsit a szobámba, hogy ne egyedül szomorkodjak. Bár nem szomorkodtam volna, hanem Rob hívását vártam, ami perceken belül meg is érkezett.
- Szia! – az álmosságomat, mintha elfújták volna, újra éber és vidám lettem.
- Nahát cica, ilyen boldoggá tesz, hogy hallhatod a hangom? – kérdezte nevetéstől fulladozva. Jellemző, Mr. ego felszínre tört… biztos az a sok Kínai vagy Japán csaj ápolgatja neki. De még ez is hiányzik.

- Tudod, hogy igen! – gondoltam nem adom meg neki azt az örömet, hogy visszaszólok, mivel azt várja. Így csak szégyenlősen bevallottam gyengeségem tárgyát: Őt magát.
- Unalmas ez az egész nélküled! Azt akarom, hogy itt legyél! – nyavalygott a telefonba.
- Tudom, én is halálra unom magam nélküled! – végigdőltem a kanapén és megláttam Taylort. Róla meg is feledkeztem. Ciki, épp most mondtam, hogy untat. – Persze Taylor jó, hogy itt van… csak – valahogy nem tudtam folytatni, Taylor elnézően elmosolyodott, jelezve azt, tudja, hogy értem.

- Már csak hetvenkét óra, harmincöt perc és ő…ő húszon kilenc másodperc! – mondta teljes átéléssel.
- Még a másodperceket is számolod? – kérdeztem nevetve.
- Valamivel szórakoztatnom kell magam, különben már rég bediliztem volna! – felelte komoran.
- Nagyon- nagyon hiányzol édes! – sóhajtottam.
- Te is nekem! Megyek is aludni, hátha gyorsabban megy az idő! – nevetett fel, de valahogy cseppet sem volt vidám ez a nevetés.

- Az a baj, hogy én még aludni sem tudok rendesen nélküled! Legtöbbször csak forgolódom. Ez már kezd beteges lenni – mosolyogtam zavartan. Mi van ha hülyének néz és kinevet?
- Akkor én is nagyon beteget vagyok, mert ugyan ezek az elvonási tünetek jelentkeznek rajtam is! – sóhajtott elégedetten. Felsóhajtottam én is, legalább nem csak én vagyok ennyire bolond. Két marha, egy pár!
- Majd ápollak! – feleltem kacéran, amire azonnal ráharapott.
- Hogy? – kérdezte izgatottan.

- Hát… - kezdtem volna bele, aztán eszembe jutott, hogy Taylor is itt van. Hiába, ha Rob a közelben van – ha csak telefonon is -, nekem minden megszűnik. – Majd inkább megmutatom! – fejeztem be a mondatot.
- Alig várom! Szeretlek! – suttogta végszóként.
- Én is szeretlek! – a beszélgetés befejeztével, Taylorhoz fordultam.
- El ne kezdj mentegetőzni! – tartotta maga elé a kezét. – Egy élmény volt! – nevetett, miközben felkelt a kanapéról. – Holnap találkozunk, cica! – gúnyolódott, mire oldalba vágtam.
- Üdvözlöm Taylort! – vágtam vissza, mire csak egy nyelvöltést kaptam válasznak. Na látod babám, az érem másik oldalán már nem olyan vicces. Csak miután kislisszolt fogtam fel, hogy Tay, Robot is tisztán hallotta a telefonban. Na mind egy, úgyis tudja, mi van velünk.

Még egy napot dekkoltunk Mexikóban, aztán egy délutáni géppel visszaindultunk LA-be. Taylor egész úton rajtam röhögött, vagyis azon ahogy a lábam rángott az úton. El is sütött pár – inkább Kellanra jellemző- poént: „Elvonási tünetek? Nyugi mindjárt megkapod a Pattinson adagodat!” vagy „Ejnye Kristen, egy hetet nem bírsz ki?” Nem tudtam mit csinálni, csak vihogni, mint egy idióta. Még visszaszólni sem volt erőm, annyira eluralkodott rajtam a Rob utáni vágy. Nyugi, Stew…Már csak pár óra és ismét együtt lesztek!

Ezzel a tudattal szálltam ki a gépből és rohantam, hogy megkeressem anyám. Nagy meglepetésemre a reptéren a bátyám, Taylor várakozott rám. Megölelgettem, de nem bírtam a kíváncsiságommal.
- Nem úgy volt, hogy anya jön? – kérdeztem végül, mikor beszálltunk a kocsiba.
- De és üzeni, hogy nagyon sajnálja, de apával ment New Yorkba valami film tárgyalás kapcsán! – mondjuk nem zavar… várjunk csak? Anyámék New Yorkban, ergo a ház üres… zseni vagy Kristen! Azonnal előkaptam a mobilom és írni kezdtem.

„ Én Los Angelesben…anyámék New Yorkban…mi jut eszedbe? – remegve vártam a választ és röhögtem magamon. Tényleg idiótán festhettem kívülről. Hogy Taylornak mennyire igaza volt…pont, mint egy drogos! Nem is késlekedett sokáig, fél perc múlva már rezgett is a mobil.
„ Hétre ott vagyok…Szeretlek!” – na, pont ezért szeretem ezt a pasit!

Ahogy ígérte, hétre meg is érkezett! És mintha a gondolataimban olvasott volna, nem jött üres kézzel. Egy üveg tequilával a kezében, ultra szexin várakozott rám az ajtóban. Egyből berántottam és az üveget a székre hajítva – még szerencse, hogy párnás szék volt – az ölébe ugrottam. Neki sem kellett több, felvágtatott velem a szobámba és az ágyra döntve bebizonyította nekem, hogy Ő is annyira hiányolt, mint én Őt!

Egy dologgal nem számoltunk csak, miközben átszeretkeztük az éjszakát és megittuk a tequilát…nekünk ma szereplésünk van, nem is egy! A reggel – vagyis inkább délelőtt- fejvesztett kapkodásba torkollott.
Rob ügynöke csak a fejté csóválva megjegyezte, hogy látja hosszú éjszakánk volt és beterelt minket a sminkszobába. Egy órányi sminkeléssel sikerült eltüntetni az össze árulkodó karikát a szemem alól és a hajam is új pompával ragyogott. Egy falatnyi – semmit sem takaró – fekete ruhában szambáztam ki. Elégedetten elvigyorodtam, ahogy Rob álla már a földet nyaldosta… hiába ezek a miniruhák nagyon beindítják, vagyis nem a ruhák, ahogy egyszer már elmagyarázta: „Nem a miniruhára gerjedek be, hanem arra, tudom mi van alatta. Ilyenkor mindig elképzelem, hogyan tépném most le rólad, ezeket az átkozottul szexi darabokat!” Hiába, nem is Ő lenne…

A felvétel egész vicces volt, csak egy kínos kérdést kaptunk, de az is Tayloré lett a végén… neki mostanában úgyis favorit téma a kapcsolatunk, de most ügyesen terelt. Majd adok neki egy puszit érte. Na meg aztán ebből a témából lett Taylor „kétszer” téma. Végre nem csak mi kapjuk…
A hosszú felvétel után volt még egy dolgunk. Szépen elmentünk a társainkhoz a rajongói találkozóra. Szerencsére nem volt hosszú, és ahogy vége lett azonnal sprinteltem Rob után a színpad mögé. Páran még a színpadon vigyorogtak egy sort. Éppen Robbal kezdtem volna enyelegni, mikor Nikkit hallottam meg.

- Befejezni! Most inni megyünk! – szökkent mellénk Ash társaságában. Robra néztem, aki a szemeit forgatva jelezte, nem igazán van kedve ehhez.
- Ne kezdjétek! – dorgált, minket Ash. – Kristen bulit ígértél, ha hazajöttünk! – emlékeztetett az egyességünkre.
- Robsten is jön? – hallottuk meg Kellan vihogását, majd Rob kapott a hátára egy jól irányzott ütést.
- Robsten megy haza! – közöltem velük, mire felszisszentek.

- Öcsém, ti komolyan rossz hatással vagytok egymásra! Eddig ti voltatok a legnagyobb parti arcok a társaságban, akik minden buliban benne voltak…most meg csak otthon döngettek! – méltatlankodott a Kellan.
- Ez azért nem teljesen igaz! – szólalt meg Rob.
- Minden buli előtt könyörögni kell nektek! – kontrázott rá Nikki. – Két órát csak kibírtok!
És kibírtuk… nem könnyen, de megbirkóztunk vele. Imádom őket, tényleg a legjobb haverok a világon, de az egyetlen személy, akinek a társaságára vágytam, az nem meglepő módon Rob volt. Bár itt is együtt voltunk, de nem kettesben. Rob négy sörön, én pedig három vodkán – szárazon – voltam túl, mire végre elindultunk haza.

Másnap újabb kalandokban volt részünk, ami nem mást jelent, mint interjúkat és pletykára éhes riporterek kielégítését kifulladásig. Azt, hogy mennyire pletykára éhesek is, ma is bebizonyították. A megunhatatlan Robsten kérdést ma sem kerülhettem el, nem is egyszer tették fel, burkoltabbnál burkoltabb módokon, hogy Robbal együtt vagyunk-e. A végén már annyira untam a dolgot, hogy komolyan arra gondoltam bevallok mindent, de szerencsére a józan eszem kerekedett felül. Kedvesen elmagyaráztam, ész érvekkel az egyik riporternek, hogy soha nem fogom megválaszolni azt a kérdést, mert semmivel sem lenne könnyebb az életem tőle. Sőt…

Fáradtan indultam haza, ahol már anya és apa várt engem. Úgy gondoltam fáradtság ide vagy oda, itt az ideje, hogy apa is megtudja a Robbal való kapcsolatomat.
- Jól titkoljátok! – volt a válasz. Igazán nem zaklatta fel a dolog, elég semlegesen reagált a hallottakra. Aztán persze elmondta, hogy örül, mert Robot jó gyereknek tartja – az Ő szavaival élve – és reméli megbirkózunk a médiával. Felajánlotta, hogy ha összefut néhány lesifotóssal, majd elüti őket. Ha kettővel kevesebb van, már az is számít.
Lefekvés előtt még felhívtam Robot és elmeséltem neki, hogy apa is tudja már. Aztán aludtam is.

Az éjszaka megint nem telt túl jól, nehezen alszom nélküle. Éppen ezért a következő éjszakát már vele töltöttem a szállodájában és onnan indultunk másnap a reptérre, hogy Párizsban is tiszteletünket tegyük.

Mire oda értünk már este volt, és holnap már megyünk is tovább. Még szerencse, hogy a temérdek időzóna átrepülése igen fáradttá tett minket és nem volt szükségünk altatóra.
A következő napon egy sajtó tájékozatón vettünk részt, aminek az elején a rajongóknak is köszöntünk. A rendezvényt követően visszamentünk a szállodába, hogy összeszedjük a cuccainkat és elinduljunk a következő állomásra. Ami ebben az esetben nem jelent mást, mint Londont.

Azt hiszem többé nem tekintek rá úgy, mint egy egyszerű európai nagyvárosra. Már több annál számomra, hiszen ez Rob szülőhazája és az egyetlen hely a világon, ahol nyugodt lehet. A reptér felé haladva búcsút intettünk a francia rajongóknak és egy új kalandra készen szálltunk taxiba…

Hazatérés Vancouverből:
http://i43.tinypic.com/55fic7.jpg
New Moon vetítés:
http://i40.tinypic.com/dery9l.jpg
Indulás Brazíliába:
http://i44.tinypic.com/25zlbg4.jpg
Brazíliai megjelenés:
http://i44.tinypic.com/2gtoyls.jpg
Mexikói hajcihő:
http://i42.tinypic.com/211p3k8.jpg
Ismét otthon LA-ben:
http://i42.tinypic.com/1zmo2hg.jpg
Rajongói találkozó Los Angelesben(New Moon csapat):
http://i43.tinypic.com/2djw3r6.jpg
Kristen Robnál:
http://i41.tinypic.com/24o94pl.jpg
Érkezés Párizsba:
http://i44.tinypic.com/2afwl1y.jpg
Párizsi hajcihőn:
http://i42.tinypic.com/211qetx.jpg

Díj

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat.

Akiktől kaptam a díjat:

Nikimaci és Rosalic, akinek nagyon szépen köszönöm, hogy rám gonoltak!:)

Akiknek adnám a díjat:
1. Bunny
2. Angyalka
3. Kristen
4. Brianna
5. Drusilla
6. Doryka

Teszt:

Név: Lady
Becenév: van egy pár...
Lakhely: Bp.
Születési hely: Bp.
Magasság: 165 cm
Névnap: május 18.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: hamarosan
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: angol, német
Gyűjtemény: régen gyűjtöttem a porcelánbabákat...még most is megvannak:D
Cipőméret: 36-37
Iskola: főiskola
Kedvencek: olvasás, buli és barátok...meg a fagyi!!!!:P
Hobbi: síelés, olvasás, úszás és még sok egyéb
Zsebpénz: titok:P
Álom: huha, na ebből is van egy pár...
Szerencseszám: nincs
Szeretnék találkozni: RPattzXD
Háziállatok: van kutya meg macska is!

26. fejezet

Rejtély

Lányok, köszönöm a türelmet és a jutalmatok ez a fejezet! :P Jó nem… Szóval lehet, hogy nem fogtok szeretni ezután a fejezet után, sőt biztos!xD Ha valami nem világos lehet kérdezni a chatben, ha elolvastátok! Persze, csak olyat, amire válaszolhatok!:)
Na, de nem húzom tovább az időt!
Puszi: Lady

A telefon csörgésére ébredtem fel, de mire megfordultam, Rob már nem volt mellettem. Megdörzsöltem a szemem és kimásztam az ágyból, hogy megkeressem és megtudjam, ki az hajnalok hajnalán. Igazából tíz óra van, de mind egy.
Álmosan kibotorkáltam a nappaliba, aminek a közepén ott állt és éppen beszélt. Megálltam és vártam, hogy letegye.
- ez igaz, de nem a te dolgod!... nem… figyelj, ez nem a legalkalmasabb erre, majd megbeszéljük máskor!... jó, szia – letette, majd megfordult és úgy tűnt, mint aki meglepődött, hogy ott lát.

- Ki volt az? – kérdeztem ásítva. Beletúrt a hajába és egy pillanatnyi gondolkozás után válaszolt.
- A menedzserem – felelte tömören. Felvontam a szemöldököm a válasz hallatán, majd vállat vonva el akartam sétálni mellette. – Hova mész? – elkapta a derekam és visszahúzott magához.
- Cigizni indultam! – mondtam és igyekeztem lefejteni időközben csípőmre vándorolt kezeit.
- Inkább bújjunk vissza az ágyba! – kezei mintha rám ragadtak volna, nem engedtek. Sóhajtva engedtem a „kényszernek” és ismét Rob mellkasán találtam magam. Aminek örültem, hiszen az elkövetkezendő napokban megint forgatunk és alig lesz időnk egymásra.

*

Így is volt. Átkoztam Davidet, amiért teljesen leszívta az energiánkat és nem tudtunk rendesen egymással foglalkozni.
- Kicsim, hányra is megyünk? – szólt ki a fürdőszobából egyik este. A mai program Jackson koncert. De lehet, hogy én nem megyek, ugyanis ez a hiú félnótás már fél órája a fürdőszobában trónol és én nem jutok be. Még mindig zuhanyzásra állok sorba.
- Kilencre! – megálltam a fürdőszoba ajtóban és mily meglepő módon Rob éppen a haját babrálta a tükör előtt. – Ugye tudod, hogy pontosan tizenkét perce foglalkozol a hajaddal – egy lemondó sóhaj szakadt fel belőlem.
- Tényleg? Észre sem vettem – hát persze hogy nem vette. Fintorogva kimentem, hogy elővegyek néhány ruhát. El sem hittem, mikor végre bemehettem a fürdőszobába és elkezdhettem a készülődést.

Két óra múlva, fél óra késéssel – természetesen Rob miatt – már meg is érkeztünk a helyszínre. Nem volt nagyszabású buli, csak kevesen voltak és én pont ezt élveztem. Rob már legalább a hatodik sört itta zsinórban. Általában nem szokott zavarni, mivel én is szeretem a piát, de most valahogy nem tetszett.
Természetesen minden nő körülötte legyeskedett és a sör hatására, valahogy nem volt olyan visszautasító, mint szokott. Már elég régóta beszélgetett egy barnával, amit nem néztem jó szemmel. Sőt, a csaj fejét már el is képzeltem egy jó kis dárctáblaként, amelyet unalmas óráimban dobálhatok.

Mikor meguntam a beszélgetést Nikkivel – miközben folyamatosan szemmel tartottam Robot -, leültem egy asztalhoz. Úgy döntöttem nem idegesítem magam, miért ne beszélgethetne másokkal is.

Unottan pöckölgettem a szalvétámat, mikor Kellan és valami haverja leült hozzám. Velük kezdtem beszélgetni és meg is feledkeztem a zavarom okáról. Kellan haverja legalább olyan idióta volt, mint a mi mackó barátunk, így remekül szórakoztam rajta. Egyszer csak Rob csúszott mellém és néhány percnyi csönd után a fülemhez hajolt.

- Megyünk? – kérdezte sürgetően. Persze, hogy akkor akar menni, mikor végre jól érzem magam.
- Maradjunk még egy kicsit – néztem rá boci szemekkel.
- De én fáradt vagyok! – folytatta türelmetlenül.
- Én meg most kezdem magam jól érezni! – közöltem vele, mire felsóhajtott. – De ha szeretnél menj, én még maradok! – erre rám meredt, majd felvonta a szemöldökét és úgy válaszolt.
- Ahogy gondolod! – felállt és otthagyott, se puszi se pá. Megütközve bámultam magam elé, nem szokott ilyen lenni. Talán egy fél órát beszélgettem még a fiúkkal, de már koránt sem éreztem jól magam. Aztán úgy döntöttem megyek Rob után.

Beléptem a szobába és meglepetten tapasztaltam, hogy Roba a kanapén fekszik és unottan kacsolgatja a tv-t.
- Azt hittem fáradt vagy! – ledobtam a kabátomat és leültem vele szembe.
- Azt hittem nem érdekel! – mondta gúnyosan. Ennek tényleg van valami baja, nem csak én vagyok a paranoiás.
- Mi a franc bajod van? – kérdeztem kissé talán túl hevesen.
- Azon kívül, hogy egy idegen pasival szórakoztál és engem le se szartál semmi! – közölte két csatorna váltás között.
- Talán ha nem a kis barnával vagy elfoglalva, akkor nem kellett volna más társaságát keresnem! – fújtattam dühösen.

- Én nem…
- Persze, te sosem! – fogtam magam és a szoba felé indultam, nem volt kedvem vitatkozni vele. Mégis mit képzel ez? Ő szórakozik és még neki áll feljebb.
Jól felhúztam magam, még akkor is puffogtam, mikor a pizsamámat készültem átvenni. De mikor megfordultam, észrevettem, hogy az ajtónak támaszkodva figyel. Vajon mióta állhat ott?

- Kimennél? Szeretnék átöltözni! – hangomból csak úgy áradt a düh.
- Mióta kell kimennem, mikor átöltözöl? – kérdezte, miközben próbált elfojtani egy mosoly. Ilyen viccesnek találja? Lássuk ez mennyire tetszik neki.
- Most óta! Kifelé! – intetem neki, de egy tapodtat sem mozdult. – Hát jó! – fujtatva elindultam kifelé, gondoltam majd máshol átöltözöm. De ez csak terv maradt. Elkapta a karom és a falhoz szorított.

- Nagyon beindít, mikor ilyen vagy! – suttogta a nyakamhoz. Beleborzongtam, ahogy lehelete finoman csiklandozta azt a területet. Rob elégedetten elmosolyodott, ahogy észlelte a hatását. Én meg felsóhajtottam, mikor megéreztem finom nyelvét a nyakamon. Elég Kristen, állj ellen!
- Azt hiszed ennyivel el van intézve? Mert akkor nagyot tévedsz. Nem érdemeltem ki ezt a viselkedést! – igyekeztem minél határozottabban mondani, de a mondta közben, néha elakad a lélegzetem.

- Igazad van! – elhúzódott a nyakamtól és komoly tekintetét az enyémbe fúrta. – Sajnálom, de nem bírom elviselni, ha egy pasi akár csak rád néz! Csak magamnak akarlak – komoly tekintetéből valami furcsa, új dolgot olvastam ki. Mintha félne…
- Csak a tiéd vagyok! – nyögtem elkápráztatva kitartóan vizslató szemeitől. Aztán valami furcsa kezdődött. Először egy szenvedélyes csókkal örvendeztetett meg, alig kaptam levegőt, ahogy nyelveink vadul játszottak egymással. Már vártam a folytatást, de nem az történt amire számítottam.

Rob egy cseppet sem finomnak nevezhető módon lehúzta rólam a pólóm, de ez még csak a kezdet volt. Ugyan így szabadított meg a többi ruhámtól is. Ledöbbenve álltam a falnál, nem értettem, most mi van. De nem zavartatta magát, egy pillanat alatt megszabadult a saját ruháitól is – a segítségem nélkül - és az ágy felé húzott. Meg akartam kérdezni, mégis mit tervez most, de nem volt rá lehetőségem. Leült az ágyra és se szó, se beszéd engem az ölébe rántott.
Több dolog történt egy időben. Megéreztem magamban, mire Robbal szinkronban felnyögtem. Testem átjárta az ismerős bizsergés és ebben a pillanatban már semmi sem érdekelt. Csak Ő! Kezei a fenekemre csúsztak, erősen tartva. Furcsa, nem volt semmi előjáték, mégis annyira élveztem, mintha már egy órája várnék erre.

Rob hangosan nyögve a melleimet szívogatta és egyre gyorsabban mozgott.
Körmeimmel végigszántottam meztelen hátán, mire finoman beleharapott az érzékeny bőrbe. Teljes eufóriában kapaszkodtam vállaiba, semmit sem lassítva a Rob által diktált észveszejtő tempón. Úgy éreztem menten felrobbanok, túl sok volt nekem. Arcomat nyögve Rob nyakába temettem, miközben beleharaptam. Egyre jobban szorított és egyre hangosabban nyögött, amiből tudtam, hogy nemsokára bekövetkezik. Én is a végén jártam már, egyre közeledett a felszabadító érzés.

Aztán hirtelen bekövetkezett, hullámokban öntött el a végső gyönyör. Szavakkal nehéz lenne leírni, mit éreztem akkor. Éreztem, ahogy Rob teste megfeszül alattam és végső üvöltése is biztosított róla, hogy Ő is révbeért. Kimerülten dőltem a mellkasának, miközben karjai bilincsként zárultak körém. Testem még mindig remegett és a levegőt is csak szaggatottan tudtam venni. Rob lélegzete simogatta a vállamat, ahogy apró csókokat lehelt rá. Néhány perc után képes volta ismét érzékelni a külvilágot és nagy nehezen felemeltem a fejem, hogy Rob arcára nézhessek. Tekintetéből sütött az aggodalom. Hiába mosolyogtam erőtlenül, Ő továbbra is feszülten figyelt.

- Ez… ez
- Tudom! Bocsáss meg, nem tudom mi ütött belém. Képtelen voltam türtőztetni magam, én…
- Hé-hé! Nem hagytad, hogy befejezzem! Ez egyszerűen csodálatos volt. Én nagyon élveztem! – motyogtam kicsit zavartan.
- Ezt nem csak azért mondod…
- Nem! – szóltam közbe gyorsan. – Komolyan mondom Rob!
- Akkor jó, mert én is és nagyon rosszul éreztem volna magam, ha neked nem lett volna jó! – mosolyogva belecsókolt a mellkasomba, majd eldőlt az ágyon, magával húzva engem is. – Szeretlek cica!
- Én is szeretlek! – utolsó erőmmel lemásztam róla, hogy mellégördülve megcsókoljam.

Másnap reggel egy kis reggelivel ébresztettem, amit ugyan nem én csináltam, hanem a szálloda, de nagyon büszke voltam magamra. Aztán cigizés közben épp azt ecseteltem neki, hogy már alig van egy hónap a forgatásból és kezdhetjük a promóciós körutunkat. De a telefonja megzavart minket. Elővette, de csak nézete és nem vette fel, majd visszacsúsztatta a zsebébe.
- Nem veszed fel? – kérdeztem meglepetten, hiszen Ő mindig felveszi.
- Nem, mert indulnunk kell! – felállított az öléből és befelé kezdett terelni. Valami nem stimmel vele…egy óra múlva kell odaérni a forgatásra. Ki lehet, akivel ennyire nem akar beszélni és mi az amiről nekem nem akar beszélni.

Ezzel a kérdéssel szórakoztattam magam egész nap, David ki is volt bukva rám, mert sok szöveget rontottam és nem tudtam figyelni. Rob már végzett a jeleneteivel, már csak nekem volt egy. A kamerák mögül figyelt, ahogy – szerinte – csodálatosan alakítom a szerepem. Éppen David azt magyarázta, mit kéne máshogy csinálnom, mikor ismét Robra tévedt a tekintetem. Aki éppen akkor indult meg a telefonjával a kezében kifelé.
- Kristen! Figyelsz? – integetett David a képembe.
- Öhm, persze, csak ki mehetnék egy pillanatra? – meg sem vártam a válaszát, hanem kikerültem és Rob után siettem.

- Láttam, hogy hívtál… persze, ezt meg kell még beszélnünk pontosan…nem hiszem, hogy tudja… – ebben a pillanatban hátra fordult és én lebuktam. – Ö, majd visszahívlak, most nem alkalmas! Szia. – azt hittem leég a bőr a képemről. Lehajtott fejjel piszkáltam a parókát a fejemen. Közelebb lépett és kérdően belefúrta tekintetét az enyémbe.
- Csak nem tudtam, hova tűntél! – magyaráztam a kínos helyzetet, de nyilván valóan nem vette be. – Na ne nézz már így… csak aggódtam! – közelebb léptem és próbáltam nagyon ártatlan fejet vágni.
- Akkor menjünk vissza, hogy minél előbb végezzünk! – gyengéden megcsókolt és visszaterelt a forgatásra.
Talán megint csak én vagyok paranoiás és nem is titkol semmit.

*

A következő héten Rob ügynöke elhívott minket vacsorázni és Sam is evünk tartott. Stephanie szerint ez egy eldugott étterem, nem leszünk feltűnőek. Mint kiderült nem ok nélkül mentünk és nem is csak a puszta kedvesség vezérelte erre. Bár jó fej a nő, egész bírom.
A vacsora közben elkezdett a kapcsolatunkról érdeklődni, hogy mennyire akarjuk ezt nyilvánosan felvállalni. Robbal szinkronban, azonnal rávágtuk, hogy semminyire. Ez a magánügyünk és nem szeretnénk ha a sajtó ezen csámcsogna. Hiszen amíg csak találgatnak, nem olyan veszélyes a dolog.

Stephanie közölte velünk, hogy örül, hogy így gondoljuk, mert a Summit is ezt akarja. Ám ők nem feltétlenül a magánéletünket féltik, hanem a saját hírnevüket. Hiszen amíg találgatnak rólunk és érdekesek vagyunk, addig nekik jó. Plusz szerintük nem tenne jót a filmnek, ha a kapcsolatunk kiderülne és mondjuk szakítanánk… Igazából leszarom őket, ha ezt akarják ez lesz. Nekünk itt nem sok szavunk van. De így nekünk is jobb, ezt már rég megbeszéltük Robbal. Kíváncsi voltam a Summit mikor áll elő ezzel, már vártam.

Amint vége szakadt a kínos témának, már oldottabb lett a hangulat. Éppen Sam viccén nevettünk, mikor egy kiscsaj odajött hozzánk. Robbal mosolyogva fordultunk felé, gondoltuk aláírást szeretne.

- Hogy gondolod, hogy Rob tényleg a tied lehet? Nézz már magadra és nézz rá…sokkal jobb nálad és jobbat érdemel mint te! Te csak egy kis senki vagy, aki azt hiszi több lehet, ha Robbal nyomul! De nem… jó lenne ha észrevennéd magad és békén hagynád végre őt, te kis hülye ribanc! – azt hittem menten leájulok a székről. Nem hittem el, hogy ezt tényleg az én fejemhez vágja hozzá. Megkövülve ülte ott és néztem, ahogy elégedetten elsétál. A többiek is csak tátott szájjal bámultak utána, kivéve egy valakit.
Rob egy sor káromkodást elszavalva pattant fel a székéből és megindult a csaj után, de elkaptam a karját.

- Engedj el Kristen, ezt nem teheti! – fortyogta és azt hittem mindjárt felrobban.
- Haver, ha utána mész, akkor semmivel sem leszel több nála! – Sam mellém állt és próbálta meggyőzni Robot.
- Nem érdekel! – szűrte a fogai közt és megint meg akart indulni.
- Rob… Rob nézz rám! – fogtam és magam felé fordítottam a fejét. Szemeiben csak úgy lobogott a düh. – Édes ez az egész nem ér ennyit…
- Hogy nem ér ennyit? Senki nem mondhat neked ilyeneket! Érted? Senki! – dünnyögte még mindig megfeszült testel. Ez a Rob egész megrémített. Soha nem láttam még ennyire kikelni önmagából.

- Kérlek! – kétségbeesetten néztem rá, mire tekintete megenyhült. Kaptam az alkalmon és visszaültem a székre, magammal húzva őt is, mielőtt megint rájön a gyilkolhatnék. Tudtam, ha most a lány után ment volna, nem bírta volna fékezni magát és olyat tesz, amit megbán. Kezeinket összekulcsoltam és csendben vártam, hogy teljesen lenyugodjon.
- Legalább Kristennek helyén van az esze! Szerencs, hogy így tud rád hatni! – mosolyogott rám elismerően Sam.
- Nem tudom te mit tettél volna a helyemben, ha valaki ilyeneket mond a barátnődnek! Inkább engedtetek volna utána – még mindig nem volt teljesen magánál, éreztem, hogy a dühtől újra megfeszül a teste.

- Köszönöm, hogy nem mentél utána! – odahajoltam hozzá és megsimítottam a mellkasát, amitől megint enyhülni látszott. Piszmogott valamit az orra alatt, de nem hagytam, hogy ismét beleélje magát. Fogtam magam és megcsókoltam. Még szerencse, hogy egy eldugott sarokban volt az asztal, így csak Stephanie és Sam kezdett zavartan mással foglalkozni, miközben mi teljes átéléssel ízlelgettük egymása ajakit, cseppet sem foglalkozva azzal, ki mit gondol.
Egy idő után Sam feltűnően megköszörülte a torkát, mire nagy nehezen elszakadtunk egymástól.
Rob most már teljesen lenyugodott, bennem meg kezdett tudatosulni, miket is vágtak a fejemhez az imént. Eddig túlzottan lefoglalt Rob leszerelése, nem volt lehetőségem átgondolni a történteket.
Eldugott hely ide vagy oda a paparazzikat sajnos így sem sikerült elkerülni. Még a szállodában is ott voltak. Emiatt elég idegesek is voltunk.

*

Valahogy nem bírtam elfelejteni amit a fejemhez vágtak, beárnyékolta a napjaimat és az elkövetkezendő heteket is. Rob nem értette mi bajom van, nem mondtam neki, nem voltam hajlandó az esetről beszélni. Ő próbálta volna, de én mindig lerendeztem egy „nem érdekel” válasszal. Pedig ez hazugság volt. Sokszor gondoltam vissza azokra a szavakra… tudtam, hogy a legtöbb tini lány utál engem – még így is, hogy nem biztosak abban, hogy tényleg Rob barátnője vagyok – és azt gondolják nem illek hozzá. Igazából én sem értem mit eszik rajtam. Rossz bele gondolni mire lennének képesek, ha felvállalnánk a kapcsolatunkat!
Egyik hétvégére haza utaztam, bár nem szívesen hagytam itt Robot, de anyám már nyaggatott, így muszáj volt meglátogatnom. És apával is rég találkoztam már.

Egyik szabadnapunkon éppen a kanapén szürcsöltem a kávém, mikor Rob telefonja megcsörrent.
- Igen?... most nem alkalmas… elég rosszul hallak amúgy is… ja…rendben, akkor lemegyek most, hátha ott jobb! – felkaptam a fejem a beszélgetésre. Miért van az, hogy mostanában elég sok telefonbeszélgetésében szerepel a most nem alkalmas válasz? Mégis mi nem alkalmas. Az elmúlt héten is többször hívták és ha én ott voltam, a beszélgetés mindig furcsán titokzatos volt. Lehet, hogy tényleg az agyamra ment a csaj által lenyomott szöveg. Mindenesetre rossz előérzetem volt.

- Ki volt az? – már csak megszokásból kérdeztem rá, mert a választ már úgy is tudtam. Általában ezek az alternatívák vannak: a menedzserem, az ügynököm, a rendező vagy valamelyik barátja.
- Egy barátom… de nem volt jó a vétel úgyhogy lemegyek telefonálni! És lehet, hogy átugrom Jacksonhoz is, valamit akart mondani! – hadarta, de olyan gyorsan, hogy válaszolni sem volt időm. Bár azt sem tudom mit mondtam volna. Egy gyors puszit nyomott a homlokomra és már ott sem volt.

- Neked is szia! – hallottam meg Ash hangját. – Jaj de sietős! – puffogott és bevágta az ajtót. – Hova siet? – kérdezte Ash és leült mellém.
- Állítólag telefonálni! – sóhajtottam és beleittam a kávémba.
- Állítólag? Ez nem hangzik túl jól – már meg is bántam, hogy kiejtettem a számon, ez hosszú lesz. – Nem akarsz mesélni? – kérdezte sürgetőleg.
- Áh, lehet, hogy csak én vagyok kicsit paranoiás. De mostanában úgy érzem titkol valamit és érdekes telefonokat kap! Valami nem stimmel – Ash arca megváltozott, mintha gondolkodna valamin.
- Úgy érted… - jelentőségteljesen elhallgatott a mondat végén.
- Nem tudom, mondom, lehet csak én reagálom túl! – legyintettem, pedig rossz előérzetem még mindig megvolt.

- Nem tudom Kris nehezen tudom elképzelni Robról, hogy megcsalna. De az ilyen előérzetekre érdemes odafigyelni! – Ash szavai még jobban összezavartak. Talán igaza van és jobban kéne figyelnem. – De azért jöttem, mert jövő héten mi már nem leszünk itt! – a mondat végére elszomorodott. Valóban, a csapat megint feloszlik. A jövő héten már csak Rob és én leszünk itt, hogy leforgassunk még néhány Edward-Bella jelenetet.
- Tudom és szomorú is vagyok. Egy búcsú buli? – kérdeztem. Ash szeme felragyogott, tudtam én, hogy erre vágyik. Ha már a stáb bulin nem voltam ott – mert nem volt kedvem, de Rob ott volt egy kicsit -, akkor legalább egy ilyet kell csinálni.

*

Az utolsó héten már tényleg csak Rob és én voltunk a szereplők közül. Hiányoztak a többiek, de a buli nagyon jól sikerült. Ash már szervezi a következőt, mikor mindenki Los Angelesben lesz.

Unottan nyomkodtam a telefonom és Robra vártam, aki megint elment valahova. Hírtelen valami pittyent egyet. Az asztalra néztem, amin Rob telefonja hevert, úgy tűnik itthon hagyta. Azonnal érte nyúltam, majd figyelmeztettem magam, hogy ezt nem kéne. Bíznom kell benne, nem használhatom ki, hogy nincs itt. Sajnos az az énem nyert, aki meg akarta nézni. Úgy döntöttem nem olvasom el, csak megnézem ki írta. De ahogy megláttam a nevet, azonnal meggondoltam magam. Emilie… Megnyitottam az sms- t és már az első mondatnál padlót fogtam.

„Rob ezek a gyűrűk gyönyörűek! Remélem még nem késtem el… szóval én azt választanám, amit elsőre néztünk, de természetesen ez a te döntésed! Bármelyiket választod tökéletes lesz! Már nagyon kíváncsi vagyok!;) Em”

Azt hittem ott helybe elájulok! Az ereimben meghűlt a vér, a külvilágot már alig észleltem. Ahogy felfogtam mit jelentenek az előbb olvasott szavak, már biztos voltam benne, nem tévedtem. A megérzésem jó volt. Megcsaltak… megcsalt! A szemeim égni kezdtek, a düh egyre jobban terjedt szét bennem. Hogy is gondoltam, hogy elég jó vagyok neki? Csak addig kellettem amíg nem jön egy jobb.
Aztán tompán ugyan, de meghallottam a szobában lévő vonalas telefon csörgését. Odasétáltam és akár egy zombi a fülemhez emeltem.

- Igen? – kérdeztem színtelen hangon.
- Kristen kérlek, gyere a szobámba! – válaszolt az ismerős hang.
- Megyek! – feleltem és letettem a kagylót. Megyek… hogyne mennék? Már nem is érdekel mit keres ott, mikor azt mondta valamit el kell intéznie a városban. Nyilván most akarja közölni velem a dolgot! De előtte még lesz egy pár szavam hozzá. Ahogy felfogtam, hogy vége a könnyek előbuggyantak a szememből. Egy percig némán álltam és bámultam magam elé, majd megtöröltem az orrom és elindultam, hogy végső sebet ejtsen rajtam.

A szoba előtt nagy levegőt vettem, eszemben sem volt kopogni, csak egyszerűen benyitottam. Rob a szoba közepén állt, úgy tűnt már várt rám…

Képek:

Rob és Kristen távoznak az étteremből:
http://i45.tinypic.com/hvck76.jpg
http://i50.tinypic.com/2nr3kok.jpg
Szállodában:
http://i46.tinypic.com/jq6xhl.jpg
Kristen haza látogat:
http://i47.tinypic.com/2mc7dc5.jpg