48. fejezet

Látogató

Csajok, meghoztam a következő, és egyben utolsó előtti fejezetet. Nem fűznék, nagyon semmit hozzá, talán csak annyit, hogy egy díjnyertes khm részt is találtok benne!:D Bizony, egyetlen Brianna barátnőm a falat kaparta utána. Csak annyit fűzött hozzá – miután kifejtette, hogy imád -, hogy ez az eddigi legjobb, amit VALAHA olvasott, mert ízléses, mégis ütős! Idézve: „BEST KHM PART EVER!!!” Kíváncsi vagyok, nektek is ennyire tetszik-e majd.;)

Puszi, Lady

- Vége! – kiáltotta a rendező, én meg fellélegeztem. Ez volt a végszó, hogy a mai forgatásnak is vége. Lassan kisétáltam a stúdió elé és elővettem a cigim, hogy káros szenvedélyemnek hódolhassak. Tom sétált felém.

- Végeztél mára? – kérdezte, miközben kivette a kezemből a cigim. Pufogtam egy sort, hogy elvette, amire már három órája vágyom. Tom tegnap érkezett, Ő is szerepet kapott az On he Roadban. Kicsit furcsa, hogy egy barátommal forgatok, de nagyon élvezem. – Mikor jön? – érdeklődött. Meg sem kellett magyaráznia, hiszen három napja folyamatosan a perceket számolom.

- Este – feleltem és rágyújtottam egy újabb méregre, mert a kezében lévőről már lemondtam.

- Helló srácok – jött mellénk egy cigivel a szájában Garrett. – Mit csinálunk ma este? – kérdezte reménykedve. Az utóbbi egy hónapban mióta Kanadában vagy

unk, elmentünk pár este, hogy ne unjuk halálra magunkat.

- Én ma nem tartok veletek – mondtam nekik, elnyomtam a cigit, hogy bemenjek, összeszedjem magam, és végre haza mehessek.

- Miért? - kérdezte meglepetten Garrett.

- Ma jön Rob – közölte mindentudóan Tom, mire nekem levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon.

- Oh – nyögte Garrett meglepetten, majd elgondolkodott. – Gyertek együtt – mondta.

- Azt felejtsd el haver, két napig nem látod őket. Ilyenkor mindig jobb elfoglaltságuk akad – vihogott Tom, én meg legszívesebben képen töröltem volna.

- Nekem is van szám – morogtam neki. Az egy dolog, hogy folyton rajtunk poénkodik, de hogy másoknak is, az már zavaró.

- Csak a tényeket mondom – folytatta, mire ráfintorogtam.

- Majd talán holnap – zártam le a beszélgetést ennyivel, majd sarkon fordultam és visszamentem a stúdióba. Összeszedtem a cuccaimat, hogy végre a szállodába induljak.

Szerettem volna valami kaját rendelni, ha megérkezik Rob biztos éhes lesz, de az étterem folyamatosan foglalt volt. Izgatottan ugrottam a telefonomhoz, mikor meghallottam az sms-t jelző hangot. Mikor Rob neve volt rajta, már egyenesen kalapált a szívem. Viszont az sms elolvasása után, lehervadt a mosoly az arcomról. Két órát késik a gépe valami vihar miatt, ami azt jelenti, hogy éjfél körül ér ide hozzám. A jókedvem és a szépen megtervezett estém képei, egy másodperc alatt foszlottak szét. Nem sok idő, most mégis nagyon rosszul érintett. Egy hónapja nem találkoztunk, és már nagyon hiányzott.

Az elmúlt több mint három hónapban szinte folyamatosan együtt voltunk. Mióta Vancouverben volt az Eclipse néhány jelenetének újraforgatása és visszamentünk L.A.-be, alig váltunk szét. Rob ott forgatta a Water for Elephants című új filmjét, így a közelemben volt. Én ugyan néha utaztam az Eclipse promotálása miatt – ami megjegyezem, Rob nélkül elég unalmas volt -, de azok csak napok voltak. Ráadásul miután hazamentem Londonból, elkezdtem házat nézni magunknak, és a megfelelőt rövid idő után meg is találtam. Robnak is nagyon tetszett, így nem gondolkodtunk sokat, megvettük. Mióta beköltöztünk, ha forgatott is, az estéket együtt töltöttük. Kivéve, ha Rob hajnalban ment forgatni, mert akkor a számára fenntartott hotelszobában aludt, ilyenkor általában én is vele mentem. Kínosan ügyeltünk arra, hogy ne derüljön ki a házunk megléte, így ha egy koncert vagy vacsora után paparazzikba botlottunk, a szállodába mentünk aludni. Nem mondom, hogy kellemes a bujkálás, de a magánéletünk megóvása érdekében még ezt is bevállaljuk. Nekem egy hónapja nagyjából nyugtom van, mert itt, Montrealban nincsenek paparazzik, vagyis még eggyel sem találkoztam. Ezért is várom annyira Robot, nyugodtan tölthetjük az időnket. Szemfüles rajongók néha előkerülnek, bár eddig csak egyszer, az egyik vacsoránk alkalmával találkoztam velük, akkor is csak egy fotó erejéig zaklattak.

Most viszont nem tudom, mivel fogom elütni az időt, míg Rob ide nem ér. Ha itt maradok, megkattanok. Hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam Tomot, hogy a szálloda aljában várjanak meg, mert mégis velük tartok. Gyorsan összekaptam magam, amíg velük vagyok, addig is gyorsabban telik az idő.

- Hogy- hogy jössz? – kérdezte Tom, mikor melléjük léptem a szálloda recepcióján.

- Rob gépe késik, éjfél körül ér ide – sóhajtottam szomorúan.

- Szívás. Addig is tegyük hasznossá magunkat, igyunk – kezdett kifelé lökdösni az ajtón. Taxiba szálltunk és egy étterembe vitettük magunkat, hogy megvacsorázzunk. Nem mondhatom, hogy jó kedvem volt az este folyamán. Nagyrészt unottan lökdöstem a tányéromon lévő hús falatokat, és kortyolgattam a sörömet. Szórakozásképpen az embereket kezdtem nézegetni, mikor észrevettem egy csajt, aki nagyon stírölte Garrettet.

- Hé, a szőke csaj a pult végén nagyon bámul. Bejössz neki – böktem oldalba Garrettet, aki pár másodperccel később feltűnésmentesen odakukkantott.

- Nem az esetem – közölte egykedvűen, majd beleszívott a cigijébe.

- Miért? – kérdezte meglepetten Tom azt, amire én is kíváncsi voltam. – Én tuti nem rúgnám ki az ágyamból – vihogott. Ez a kijelentése valahogy nem lepett meg.

- Jobban szeretem a természetes lányokat, akik magukat adják. Taszít, ha valaki mű – mondta közvetlenül nekem, majd megrántotta a vállát. Ezt nem tudtam hova tenni, kicsit furcsa volt ez a kijelentés, mintha nekem címezte volna. Talán azért is volt fura, mert eddig semmilyen érdeklődést nem mutatott az irányomba, szerencsére. Lehet, most is csak én gondolom többnek. Biztos már csak Rob hiánya láttat velem rémképeket. Az viszont gyanús volt, hogy Tom feltűnően hallgatott, és csak bámulta Garrettet.

- Azt hiszem, én megyek. Rob nemsokára megérkezik, egy percet sem akarok elszalasztani - jelentettem ki, és felkeltem az asztaltól.

- Szerintem mi is megyünk – nézett Garrett Tomra, aki csak bólintott. Rendeztük a számlát, majd kifelé indultunk, hogy taxit fogjunk.

Két férfi feltűnően bámult minket miközben az utcán haladtunk, majd beigazolódott, amitől féltem, és leszólítottak minket, közös fotót szeretek volna. Kedvesek voltak, így teljesítettük a kérésüket, és beálltunk velük egy-egy közös képre.

A szálloda recepciójához lépve meglepetés ért, mikor a kulcsomat kértem.

- Már elvitték a kulcsot – közölte mosolyogva a férfi, mire azonnal heves dobogásba kezdett a szívem, hiszen ez egyetlen dolgot jelenthetett. A fiúkat se szó, se beszéd otthagytam, és mint egy idióta rohantam a lift felé. Majdnem lefejeltem az ajtót, ahogy önkívületi állapotban próbáltam elfordítani a kilincset, ami nem akart engedelmeskedni. Vettem két nagy levegőt, és végre sikerült bejutnom. A szoba közepén ott állt az én személyes, két lábon járó meglepetésem. Egy pillanatra csak végigfutattam rajta a szemeim, jól szemügyre véve meztelen felsőtestének, minden négyzetcentiméterét.

- Szia – leheltem elfúlóan, mikor végre felfogtam, nem csak a szemem káprázik, tényleg itt van.

- Szia – mosolygott, majd felém nyújtotta a kezét. Földbegyökerezett lábaim azonnal elszabadultak, és a nyakába ugrottam. Egy percig csak vadul téptük egymás ajkait, majd zihálva a fülembe suttogott:

- El sem hiszem, hogy végre itt vagyok.

- Mikor érkeztél? Ne haragudj, csak mikor írtad, hogy késel, kellett valami, ami eltereli a figyelmem, ezért elmentem kajálni Tommal és Garrettel – magyarázkodtam.

- Semmi baj, kicsim. Fél órája jöttem csak, és addig lezuhanyoztam – nyugtatott, nem sok sikerrel, mert fél óra! Atya ég, ennyit elvesztegettem. – Szépségem – motyogta, és kihúzta a hajgumit a hajamból. Fejét először a hajamba, majd a nyakamba fúrta és kis puszikkal halmozott el. – Annyira hiányoztál – ölelt szorosabban magához, majd megcsókolt. Két csók között, nehezen – főleg a levegőhiánytól -, én is kinyögtem neki, hogy mennyire vártam már, aztán nem fecséreltük tovább az időt beszédre.

Mondhatnám úgy is, hogy egy szempillantás alatt került le rólam az ing és a póló, de a gatyának sem kellett több. Talán az érzések miatt, amiket Rob érintései, csókjai váltottak ki belőlem, még azt is alig vettem észre, hogy már csak egy fehérneműben élvezem a kényeztetést. Nekem egyelőre nem volt dolgom, hiszen rajta csak egy alsónadrág volt, így könnyedén be tudtam hinteni izgató mellkasát csókjaimmal. Rob sóhajtozva élvezte, ahogy nyelvem egyre hevesebben ízlelgeti bőrét, majd lassan a falhoz nyomott. Egy vérforraló csók közben, elhajította a melltartómat, majd izgató játékba kezdett a mellkasomon nyelvével. Felhevült testemnek csak olaj volt a tűzre, ahogy kezei finoman, mégis határozottan körbeölelték a mellem. A hátát karmolásztam édes kínjaim közepette, majd az alsónadrágja szélén kezdtem kutatni, de hirtelen a fejem fölött, a falhoz szorítva találtam a kezem. Szemérmetlenül nyögtem fel, mikor Rob kínzóan lassan kezdte végigpuszilgatni a felsőtestem, egészen a hasam aljáig, a melleimet gaz módon kihagyva. Felpillantott rám, gyötrődő grimaszom láttán elmosolyodott, majd nyelvét végighúzta az előbb bejárt úton. Levegőt már nem nagyon kaptam, bár tüdőm szinte üvöltött érte. Rob élvezettel legeltette arcomon a tekintetét, miközben egyik mellbimbóm körül körözött nyelvével. Finoman szívogatni kezdte a bőrt, néha becsípte fogai közé, amibe mindig belenyögtem. Kezei elengedték az enyémet, majd az oldalamon végighúzva, egész a tangámig haladt. Megszabadított a felesleges anyagtól, és néhány őrjítő simítás után elhúzta a kezét.

Azt hittem szétrobbanok, felnyögtem a kíntól, ahogy ujjai elszakadtak tőlem, de ismét meglepett. Két ujját a szájába vette, majd visszavezette a lábaim közé, és mélyen belém fúrta. A számat harapdálva viseltem, ahogy egyre gyorsabban mozgatja bennem, és előző tette sem volt rám hatástalan. Leguggolt elém, lábaimat szélesebbre tárta, és ujjait nyelve váltotta fel. Az, hogy élveztem, enyhe kifejezés arra, amit ezekben a pillanatokban éreztem. Legszívesebben azonnal hanyatt döntöttem volna, de ez viszonzást kíván. Éreztem, ahogy testemben a pici szikrák felrobbannak, én pedig remegve csúsztam a padlóra, nem volt erőm tovább két lábon maradni. Rob elégedetten csókolt meg, pedig még nem is számított rá, hogy Ő következik. Izgatóan simított végig rajtam újra és újra, ezzel ismét fellobbantva bennem a pár perce kihunyt tüzet. Nem mintha sokat kéne tennie ezért… Mikor valamennyire biztosnak éreztem a lábaim felkeltem, őt is magammal húzva. Leszedtem róla az alsónadrágot, majd kezem közé fogtam merev vágyát. Elég volt csak picit megmozdítani a kezem, és máris hallottam elfúló nyögését. Most rajtam volt a sor, hogy elégedett legyek magammal, hiszen Rob arcán az élvezet bizonyítékát látva, a gyomrom is beleremegett a gyönyörbe. Nyelvem lassan végighúztam rajta párszor, majd teljesen ajkaim közé fogadtam, amit nem bírt sokáig. Zihálva rántott fel magához, majd a falhoz szorított, és lábaim szélesre tárva hatolt belém. Felnyögtem, ahogy a rég tapasztalt érzés újra megremegtette a gyomrom. Mellkasommal a heves lökés hatására még jobban a falhoz préselődtem, ami most kifejezetten jól esett tüzelő testemnek.

Rob langyos leheletét éreztem a vállamon, nyakamon, vagy éppen a hátamon, mindig, ahol éppen ajkaival kényeztetett. Kétségbeesetten kaparásztam a falat, vagy éppen Rob fenekéhez nyúltam hátra, és markoltam bele. Ilyenkor általában egy harapással lettem gazdagabb, de ez csak még jobban beindított. Kezét végigvezette az alhasamon, egészen a lábam közéig, és már nem csak vad lökéseivel, de ujjai játékával is ingerelt. Fejemet a vállára döntöttem, és a hajába markolva húztam magamhoz ajkait egy csókra. Nyelve, mozdulatainkkal ellentétben gyengéden kényeztette az enyémet, még abban a pillanatban is, mikor az orgazmus hulláma végigsöpört rajtam. Elfojtott sikollyal haraptam Rob szájába, és téptem a hajába. Két határozott lökéssel később, Ő is egy rekedt kiáltás közepette követett engem. Testünk megállt, izzadtan tapadtunk szorosan egymáshoz, mellkasunk vadul emelkedett fel és le.

Zihálva próbáltam kis puszikkal behinteni Rob kisebesedett ajkát, ami vadságom szemmel látható bizonyítékaként rajta díszelgett. Mosolyogva simított végig a hajamon, a melleimen, majd a hasamon, és kicsúszva belőlem, a hálószoba felé terelt. Ott kissé fáradtan rogyott le az ágyra, de nekem még eszem ágában sem volt aludni.

- Ugye nem akarsz aludni? – kúsztam a mellkasához, mire bágyadtan rám mosolygott.

- Eszemben sincs – rázta a fejét.

- Remek. Zuhanyozni készültem, velem tartasz? – kérdeztem egy csábos mosollyal, amitől ismét fény gyúlt a szemében. Az álmosságnak már nyoma sem volt az arcán a továbbiakban.

*

Másnap reggel szólított a kötelesség, ezért nehéz szívvel, de otthon hagytam a drágámat. Még nagyban szuszogott, mikor elindultam forgatni. Ha már este nem, jobban mondva alig hagytam aludni, most nem lehettem önző, és kelthettem fel, mert akarok egy csókot indulás előtt. Gyorsan írtam neki egy cetlit, hogy pihenje ki magát, estefelé jövök.

A fogatás rém lassan telt, talán a tudat, hogy Rob a szobában vár rám, nehezebbé tette számomra a napot. Garrett kedvesen érdeklődött, hogy Rob megérkezett-e, és hogy valamelyik este nem lenne-e kedvünk vele vacsorázni. Még nem feleltem semmit, erről Robot is meg kell kérdeznem. Hazaérve egyetlen szerelmem, vacsorával várt.

*

- Biztos nem fogsz unatkozni? – kérdeztem aggódva ismét, mielőtt a lakókocsimban hagytam volna, hogy forgatni mehessek.

- Már mondtam, hogy nem. Különben is, minden szünetben itt foglak várni, nem sokkal jobb így? – kérdezte mosolyogva, és az ölébe húzott.

- Nekem mindenképpen – bólintottam. Kezem a nyaka köré fontam, ajkait megcirógattam az enyémekkel. Csak egy búcsú puszit terveztem, ami mint szokásunkhoz híven kicsit több lett. Zihálva túrtam a hajába, miközben vad csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Fogalmam sincs, meddig megyünk el, ha valaki be nem kopog az ajtón. Sóhajtva másztam le Robról és vonszoltam magam az ajtóhoz. Garrett volt, akit értem küldtek. Ha már úgyis itt van, remek alkalom, hogy megismerje Robot. Rob kezet fogott ugyan vele, és illedelmesen bemutatkozott, de azért tüzetesen végigmérte filmbéli partneremet. Gyanús pillantásokkal nézett végig rajta, de nem hiszem, hogy ez Garrettnek lejött volna, csak én ismertem ennyire. Neki csupán kíváncsi pillantásnak tűnhetett.

- Remélem, hamar jövök – fordultam Rob felé, aki csak megszólalásom után vette le szemét Garrettről.

- Itt foglak várni – mosolygott rám. Egy puszira nyújtottam felé ajkaimat, de megint sikerült meglepnie. A csípőmet megragadva magához rántott, egyik kezével a hajamba túrt, míg másikkal a fenekembe markolt. Nyelve vadul tört utat magának ajkaim közé, én pedig majdnem összeestem ettől a heves megnyilvánulástól. Mikor kezdtem felfogni, mi is történik, egyik kezem a nyakára csúsztatva, piszkáltam hajának tarkójára logó részét. Fél percig csak faltuk egymás ajkait, majd Rob megszakította a csókot.

- Innen folytatjuk – közölte elégedetten, majd Garrettre nézett, és vigyora még szélesebb lett. Ekkor esett le a tantusz. Ez kedves kollégámnak szólt, hogy még csak ne is próbálkozzon nálam. Nem mintha egyébként ilyet tett volna. Mosolyogva megráztam a fejem, és követtem Garrettet a stúdió felé. Nem szóltunk egymáshoz, úgy látszott, zavarban van Rob előbbi akciója miatt.

Nyugodtan kijelenthetem, hogy ma csúcsformában voltam, amit annak a félistennek köszönhetek, aki a lakókocsimban vár rám. Ő volt az egyetlen ok, amiért ma egyetlen szót sem rontottam, ellentétben a többiekkel. Mintha a világ összefogott volna ellenem, ma kifejezetten nehezen ment a munka. Főleg Garrett szerencsétlenkedett sokat, amiért a végén már kezdetem igazán kijönni a sodromból. Szerencsére a rendező nem sokkal később, elrendelte az első szünetet. Futólépésben haladtam a kijárat felé, éppen hogy csak kiléptem, Garrett szólt utánam. Morcosan fordultam hátra.

- Ne haragudj, ma nem vagyok formában – kezdett mentegetőzni.

- Semmi gond – nyugtattam, mert már nagyon nem itt akartam állni, és vele beszélni. Motyogott még valamit, de arra már nem igazán figyeltem, mert a Robot kutató szemem, végre kiszúrta Őt. A lakókocsim előtt szobrozott, és, ahogy észrevette, hogy megláttam, felém indult.

- Garrett, majd később beszélünk, most mennem kell – mosolyogtam rá, és otthagytam. Kicsit meglepődött, de remélem, nem vette zokon.

Majd kiugrottam a bőrömből, ahogy egyre közelebb értem hozzá. Ő csak egy szívdöglesztő mosollyal várta, hogy végre oda érjek. Legszívesebben rávetettem volna magam, de voltak néhányan körülöttünk, én meg nem szeretem a közönséget az intim pillanatok közben.

- Kár, hogy nem rövidebb ez a szoknya – célzott arra a rusnya barna szövetre, ami rajtam volt. – Így nem látom a szexi lábaid – suttogta mosolyogva a fülem mellett.

- Még pár óra, és te magad tépheted le rólam – erre jóízűen felnevetett.

- Már alig várom!

- Tudom – kacsintottam rá, majd elvettem a cigis dobozát.

- Már Tomot is sminkelik – jutott eszembe. – Olyan fura, hogy vele játszom egy filmben – jegyeztem meg.

- Legalább szemmel tartja azt a bájgúnárt – fintorgott az ajtó felé. Odakaptam a tekintetem, nem mondhatom, hogy meglepett, kire használta a jelzőt.

- Garrett? – nevettem el magam.

- Ne röhögj, legszívesebben kikaparnám a szemét… ahogy rád néz , az…

- Ne már Rob! Ne akarj olyat belelátni, ami nincs is – dorgáltam könnyed hangon, de csak morcosabb lett.

- Tom mondta, mit mondott a múltkori vacsorátok alkalmával – idegesen elnyomta a cigijét, majd kérdően rám pillantott.

- Azt nem úgy mondta… esküszöm neked, eddig semmiféle érdeklődést nem mutatott felém – bizonygattam az igazam.

- Vagy csak nem veszed észre – dünnyögte.

- Nem mindegy? És ha halálosan belém lenne zúgva, akkor? Nekem akkor sem kéne, Te vagy az egyetlen, aki kell… és Te az enyém vagy. Ez több mint elég – mosolyogtam. Erre kicsit Ő is jobb kedvre derült.

- Akkor sem bírom – tette még hozzá, mire csak lemondóan felsóhajtottam.

- Kit nem bírsz? – lépett mellénk Tom. Rob a fejével az ajtó felé bökött, ahol Garrett még mindig cigizett, két másik szereplő társaságában. – Jah, én sem bírnám, ha a csajomra nyomulna – tett rá még egy lapáttal az a marha.
- Tom! – förmedtem rá. Miért kell emlegetnie? – Félreértitek… és különben is, már Robnak is elmondtam az imént, de akkor veled is tisztáznám. Ha lenne is valami igazság abban, amit állítotok, engem akkor is hidegen hagyna. És én ezzel lezártam a Gerrett témát – néztem rájuk szigorúan, mire csak bólintottak.

- Bár én nem is gondoltam, hogy Te leállnál vele, ne érts félre – bólintottam, hogy értem, na meg azért, hogy most már hanyagoljuk a témát.

- Na, gyere – ragadtam meg Rob kezét. – Már így is túl sok időt fecséreltünk Garrettre – belöktem a lakókocsim ajtaján, és egy ideig nem is szándékoztam onnan kimenni.

*

Azt hittem, sikerült meggyőznöm Robot arról, hogy Garrett nem akar tőlem semmit, de rövid időn belül beláttam, hogy tévedtem. Hiába unta halálra magát, ott gubbasztott a forgatáson velem, és már a lakókocsiban sem volt hajlandó maradni. Minden egyes jelenetnél ott volt, bár állítása szerint nagyon élvezte, és szereti nézni, ahogy játszom. Ráhagytam, ha ez őt megnyugtatja, akkor legyen velem.

Egyik nap sikerült meggyőznöm, mikor Tom sem forgatott, hogy menjenek el ebédelni, meg kicsit mászkálni. Sam, az egyik másik kollégám felesége is itt volt, aki szintén unatkozott a forgatáson, így Ő is velük tartott. Mi pedig dolgoztunk. Mikor végeztem a forgatással, már bőven elmúlt tíz óra. Azonnal hívtam Robékat, akik mint kiderült, még beültek vacsorázni is. Nem volt más választásom, mennem kellett.

Éppen hogy csak letettem a telefont, kopogtak az öltözőm ajtaján. Kiszóltam, hogy szabad.

- Nem zavarok? – dugta be az ajtón a fejét Garrett.

- Nem, bár épp menni készültem – mosolyogtam rá.

- Muszáj? Úgy értem, megihatnánk valamit – huppant le a fotelba.

- Majd máskor. Rob vár rám – hadartam, miközben a szanaszét lévő cuccaimat pakolásztam a táskámba.

- Nem értem, mit eszel benne – közölte egyszerűen, mire megállt a kezem a mozdulatban.

- Tessék? – kérdeztem vissza meglepetten, azt hittem rosszul hallok.

- Te sokkal jobb csaj vagy ennél, Kristen, foghatnál nála ezerszer jobbat – mondta, mintha mi sem lenne természetesebb.

- Ezt mondjuk, hogy meg sem hallottam – egyre idegesebben nyomkodtam a táskába a dolgaimat, és még mindig reménykedtem benne, hogy csak viccel. Eddig kedveltem…

- Pedig, ez az igazság – folytatta.

- Még csak nem is ismered! Fogalmad sincs milyen ember, párszor láttad, és mégis ilyeneket mondasz – feleltem meghökkenten. – De különben is, ezt nem veled fogom megvitatni – céloztam rá szerényen, hogy semmi köze az életemhez.

- Én csak azt mondom, amit látok – úgy éreztem, komolyan hergel. – Lehetne nála jobb – ismételte, mire furcsa érzés költözött belém, és nem bírtam ki, hogy ne mondjam, ami eszembe jutott.

- Például Te? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mire kissé elmosolyodott.

- Például – francba! Robéknak igazuk volt… de hogy nem vettem észre? Nem, nem volt, mit észrevenni, mert nem nyomult eddig.

- Oké, őszinte leszek veled – leraktam a táskám, és leültem vele szemben. – Eddig bírtalak Garrett, egész összehaverkodtunk, de ezzel kicsit elvetetted a sulykot. Szóval vázolom a helyzetet. Két választásod van. Vagy feldolgozod, hogy Robbal járok, mert szerelmes vagyok belé, és továbbra is haverok maradunk, vagy megpróbálsz lecsapni a kezéről, de – feltartottam a mutatóujjam – előre szólok, hogy minden erőlködésed felesleges lesz, és még csak hozzád sem fogok szólni, amint a kamera leáll. Te döntesz – nagy levegőt vettem, és vártam, hogy melyik megoldást választja.

- Te aztán beleestél ebbe a pasiba – csóválta a fejét, de nem tűnt különösebben csalódottnak. Jó, hogy az elején tisztáztuk a helyzetet. – Legyen az első… és nyugi, nem akasztom fel magam – vigyorgott.

- Helyes – csaptam össze a tenyerem elégedetten. – Akkor ezt megbeszéltük. Most viszont indulnom kell – mutattam az ajtó felé. Sóhajtva feltápászkodott, majd két különböző irányba indultunk. Én egy taxival az étterembe vitettem magam, ahol Robék már vártak rám. Fáradtan bújtam hozzá, de máris jobban éreztem magam, ahogy karjai közé fészkelődtem. Jól éreztem magam, annak ellenére is, hogy már csak homályosan észleltem a külvilágot. Rob finoman megcirógatta az arcom, és javasolta, hogy induljunk, ami ellen nem bírtam tiltakozni. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy a szexre gondoljak, még a ruhámat is Rob segítségével sikerült csak levennem. Persze nem szalasztotta el az alkalmat, hogy a felszabadult bőrfelületekre, édes csókokat nyomjon, de én ennek csak örültem. Kicsit ellazultam, és hálát adtam, hogy holnap nem fogok éjszakába nyúlóan forgatni, bár programom lesz, arról a fiúk már gondoskodtak…

Kristen Fan picture:

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg7j9_5DndvYZlX3Xihv5NFDo6I5DLz-m_QrxIbfNsFdzRwzRUcyC9q9FqywUtEYKt2OTIGpv1QaVct56nC_KQ-eGpH0-SPDonSazcpWKHAgrJb15zVWpVhqdVCjmtglpM00q-bmDDkDdYJ/s1600/mont2.JPG

Forgatás szünetében:

http://images4.fanpop.com/image/photos/14600000/RobSten-in-Montreal-robert-pattinson-14694158-400-381.jpg

47. fejezet

Tervek

Megjött Lady anyátok, csak, hogy Briannám szavaival éljek!:D Nos, amit a chatben írt drága barátném, az mind igaz…:S Én szerettem volna már csütörtökön felrakni, de nem volt net a kocsmában, ahova természetesen csak netezni jártunk!:P Most már hazafelé tartok – igen, elbúcsúztunk, sírtunk meg minden:(-, és gondoltam felrakom Nektek gyorsan a fejezetet, unalmamban, a buszon. Remélem, tetszeni fog…:)

Természetesen, ha holnapig megvan a 30 komi, jön a következő fejezet!!!
Puszi Nektek, Lady

- Kristen, én … - kezdett bele, de fojtatás helyett csak kifújta a levegőt, és megfordult. Nem hagytam, hogy elmenjen, kezemmel utána kaptam és magam felé fordítva, elé álltam.

- Hé-hé, félre értesz – suttogtam kétségbeesetten.

- Nem hiszem…

- Had fejezzem be! – vágtam közbe. – Rob, én csak nem készültem fel erre, még. Szeretlek! És egyszer majd férjhez akarok menni, mint minden ember, de nem most. Nem a legnagyobb őrület közepén, mikor még csak azt sem vallhatjuk be, hogy együtt vagyunk! És igen, hozzád akarok menni…majd, pár év múlva! – hadartam el egy szuszra. Azt hittem most jön az a rész, hogy azt mondja, Ő most akarja, és ha, én nem vége, de meglepett. Közelebb hajolt hozzám, ajkait végighúzta a nyakamon, majd mosolyogva ismét a szemembe nézett.

- Vagyis hozzám jössz! – jelentette ki boldogan, mire értetlen arcot vágtam. – Kicsim, én sem holnap akartam az esküvőt tartani, mindenképpen várnék még vele. Nem sietünk sehova, csak szerettem volna kicsit hivatalosabbá tenni, hogy hozzám tartozol. Eljegyezni! – megsimította meglepett arcomat, amin talán egy kis megkönnyebbülés is látszott.

- Oh – a megkönnyebbülés és meglepettség egyszerre suhant át rajtam. Többet nem bírtam kinyögni.

- Na, akkor még egyszer – vigyorgott, és ismét elém térdelt, felnyitva a kis dobozt. – Kristen Jaymes Stewart! Hozzám jössz feleségül, majd valamikor? – majdnem elnevettem magam a megfogalmazáson, de visszatartottam, és csak mosolyogva így feleltem:

- Igen! – levakarhatatlan mosoly költözött az arcára, de azt hiszem az enyémen is valami hasonló lehetett. Kivette a gyűrűt, és lassan az ujjamra húzta, majd felállt, és egy csókkal is megpecsételtük.

- Szeretlek – nevetett két csók között.

- Szeretlek – bújtam hozzá szorosabban. Végre jobban szemügyre vettem az ékszert, ami kicsit nagy volt a gyűrűsujjamra.

- Tudtam, hogy nem örülnél egy csili-vili, túldíszítettnek, ezért választottam ezt. És nézd csak – mutatott a gyűrű belsejére, ahol nagy meglepetésemre az Ő neve díszelgett, bár kicsit olvashatatlanul. – Belül pedig a mai dátum van, és, hogy Kris meg Rob – mosolygott büszkén. Levettem, hogy megnézzem és valóban az állt benne. Igaz, nem konkrétan eljegyzési gyűrű volt, de pontosan tudta, hogy egy feltűnő darabot nem biztos, hogy viselnék. Ez viszont minden további nélkül, mindennap rajtam lesz.

- Nem baj, ha nem a gyűrűs ujjamon hordom? – kérdeztem félénken, mert arra kicsit nagy volt, és nem akartam elhagyni.

- Nem. Azt terveztem, hogy mintának elcsórom az egyik gyűrűdet, de sosem sikerült – nevetett. Megsimította az ékszert a kezemen, majd mosolyogva közelebb húzott magához. – Boldog szülinapot, cica – mondta és ajkai rásimultak az enyémekre. Kezeim lassan kulcsolódtak a nyaka köré, sóhajtva nyílt meg a szám, kutató nyelve előtt. A kanapé felé kezdtünk araszolni, és arra dőlve folytattuk csókunkat. Rob kutató kezei bejárták az egész testem, óvatosan felfelé tűrve a pólómat. Én is az ingjét kezdtem gombolni, mikor lefogta a kezem. Egyáltalán nem értettem, hogy most meg mi a szentség van.

- Ma van a szülinapod, nem szeretnél valamit csinálni? – magyarázta értetlen arckifejezésem láttán.

- De. Éppen belekezdtünk volna abba, amit most a legjobban szeretnék csinálni – közöltem vele, majd ismét szája után kaptam. Egy gyengéd csókot kaptam tőle, majd ismét eltolt magától. Kissé zokon vettem a dolgot.

- Ezt később is folytathatjuk. Másra gondoltam – mosolyogott, amitől a szívem ritmusa jócskán a duplájára szökött, most mégis sértett voltam. Durcásan toltam magam ülőhelyzetbe a kanapén, mellkasom előtt összefonva karjaimat.

- Később – ismételtem gúnyosan, mire felnevetett. Most legszívesebben kidekoráltam volna, azt a tökéletes arcát.

- Linda kérdezte, hogy este nincs-e kedvünk csatlakozni hozzá, és néhány barátjához. Egy eldugott pubba mentek, ami állítólag a törzshelyük, mindenkit ismernek ott, azt mondta biztonságos lenne – kezdett bele a szövegbe.

- Nem – vágtam rá idegesen.

- Azt mondtam neki, megkérdezlek, hátha van kedved kicsit kimozdulni, és elvegyülni a Budapesti éjszakában, ha már úgyis szülinapod van – folytatta, mintha semmit sem feleltem volna a kérdésére. Ha öt perce nem kaptam volna egy kis ízelítőt abból, milyen módon ünnepelhetném a szülinapom, talán igent mondtam volna. – Ha nem tetszik, hazajövünk – győzködött tovább. Úgy láttam neki kedve lenne menni, végülis én is szívesen szórakoznék egy kicsit a szülinapomon.

- Jó – fintorogtam. Győzelemittasan és boldogan csókolt meg, majd el kezdtünk készülődni.

- Boldog szülinapot, pöttöm – ölelgetett Dean, mikor a kocsi elé léptünk. Testőrre mindig szükség van.

- Köszönöm – mosolyogtam, majd beszálltunk a kocsiba, hogy elinduljunk a „partira”.

A helységbe belépve nem éreztem úgy, hogy kívülálló lennék, a hely teljesen a mi ízlésünknek megfelelő volt. Csendes volt, csak halk zene szólt a bárpult mögül, és tömeg sem volt. Sőt, alig volt néhány, kisebb embercsoport. Aztán megpillantottuk Lindát, amit az egyik félreeső sarokból integet nekünk. Mosolyogva közelítettünk felé, majd miután ismét boldog szülinapot kívánt nekem, helyet foglaltunk mellette. Két barátjával volt, akik az első pillanattól kezdve kedvesen vettek be minket a beszélgetésbe. Már túl voltam az első két szülinapi sörömön, mikor Linda oda állított hozzám egy kis pohárkával. Valami átlátszó folyadék volt benne, elsőre vodkára tippeltem volna.

- Ezt nem – szólalt meg szigorúan Rob, mikor Linda elém tette az ismeretlen löttyöt. Értetlenül néztem rá, de nem fárasztotta magát magyarázkodással, továbbra is csak a fejét rázta.

- Az egy dolog, hogy te nem bírod. Viszont ezt neki is meg kell kóstolni – jelentette ki Linda, majd biztatólag a pohár felé bökött. – Egy húzásra – tartotta felém a saját poharát. Nem kérdeztem, bíztam abban, hogy nem ciánt itat velem. Rob aggódó arca végigkísérte a mozdulatot, ahogy összeér a poharunk majd a számhoz emelem. Lehúztam. Egy pillanatra azt hittem, hogy tűzet fogok okádani, annyira marta a torkom. Ilyen erőset még sosem ittam. Azonban, mikor ez a furcsa érzés elmúlt, egész kellemes volt.

- Mi volt ez? – kérdeztem.

- Pálinka – felelte egyszerűen. – Magyar specialitás, a kedvencünk. Ízlett? – bólintottam, miután igyekeztem helyesen kiejteni ezt a furcsa szót.

- Kérhetek még? – Rob meglepett arcára nézve, majdnem elröhögtem magam.

- Kicsim… eléggé üt – aggodalmaskodott tovább. Nem is kellett kérdeznem, Linda azonnal magyarázni kezdett.

- Elvittem egyik este bulizni – bólintottam, Rob már mesélt erről. De talán kihagyott pár dolgot. – Megkóstolta a pálinkát, és már egytől olyan volt, mintha én ötöt ittam volna – nevetett.

- Mondom, hogy üt – morgott Rob tovább.

- Nem tudom, én még nem érzem. Talán jobban bírom a piát – mosolyogtam rá egy csók után, és lehúztam a következő adagot is. Rob ismét óva intett, de Linda rá sem bagózva, elment a következő körért.

*

Reggel, mikor kinyitottam a szemem, kissé fájt a fejem, de valahogy nem éreztem magam másnaposnak. Ami azért fura, mert nem álltam meg három pálinkánál, hanem Lindával benyomtunk még kettőt. Innentől ugyan semmire nem emlékszem, de mégsem érzem ma szarul magam. Lassan megfordultam, Rob kíváncsian fürkészett a mozdulat közben.

- Mennyi az idő? – nyögte, és megdörzsöltem a visszacsukódni készülő szemeimet.

- Kilenc – felelte egyszerűen. – Jól vagy? – kérdezte, és végigsimított az arcomon.

- Miért ne lennék? – értetlenkedtem. – Kicsit fáj a fejem, de amúgy semmi.

- Hmm. Örülök, hogy csak kicsit – óvatosan felhúzott a mellkasára, és megcsókolt.

- Rob? – néztem rá ártatlanul, mire felhúzta a szemöldökét. – Nem igazán emlékszem semmire, a harmadik pálinkától – erre hangosan felnevetett.

- Sejtettem. Mondtam, hogy üt. Amúgy nem volt semmi. Miután megpróbáltál leteperni az asztalnál, elmentél Lindával táncolni, és mikor visszajöttél megint próbáltál rávenni, hogy csináljuk ott helyben. Akkor éreztem úgy, hogy ideje hazajönni – le sem tagadhatta volna, mennyire jól szórakozik az emlékeken.

- Tehát jól bebasztam – mondtam ki, amire már a fejfájásból is rájöttem.

- Szülinapod volt – legyintett kuncogva. – Most viszont ideje készülődni, egy óra múlva jön a kocsi, hogy elvigyen minket a következő forgatási helyszínre – helyeslően bólintottam, és csak reménykedtem benne, hogy odaérve azonnal a hotelszobába mehetek és aludhatok még egy kicsit.

Természetesen semmi sem az elképzeléseim, vagyis reményeim szerint történt. Odaérve azonnal a forgatás helyszínére vittek minket. Robot villámgyorsan felkészítették a jelenetre, én pedig a lakókocsijában mulattam az időt. Egyszer Lindával kimentem sétálgatni a Balaton partjára, amit szívesen megnéznék egyszer nyáron. Aztán bevackoltam magam a lakókocsiban lévő kanapéra, és elaludtam. Rob estefelé végzett, engem csak akkor ébresztett fel, bár elmondása szerint többször bejött, de én egyszer sem ébredtem fel, még a csókolgatására sem. A szállodába érve, már nagyon szükségem volt egy frissítő zuhanyra, ettől újra embernek éreztem magam. Christina, akivel még nem beszéltem sokat, rávett minket, hogy a szálloda klubhelységében rendezett stáb buliba menjünk mindenképpen le. Így tettünk. Az alkoholt nélkülöztem, helyette inkább csak kólát szürcsölgettem, míg Rob a szokásos sörét itta. Nem maradtunk sokáig, mert holnap reggel még forgatni készültek.

Reggel viszonylag korán keltünk. Miután leforgatták a még hátra lévő jeleneteket, elindultunk vissza Budapestre. A szállodában összeszedtük minden cuccunkat, majd a reptér felé vettük az irányt. Lindától elbúcsúztunk, Ő már nem tartott velünk a reptérre.

Hiába győzködtem Robot, hogy majd a repülőn eszik, Ő ragaszkodott hozzá, hogy még a mekibe álljunk meg.

Lassan begördült a kocsink a reptér kapuja elé, ahol a rengeteg ember között felfedeztem pár olyat, akikre most igazán nem voltam kíváncsi, és nem is igazán számítottam rájuk.

- Rob – nyögtem kétségbeesetten, mire felnézett a telefonjából.

- Mi a baj, kicsim? – kérdezte aggódva, ijedt arcom láttán. Csak a fejemmel odaböktem az ajtó felé, mire eltátott a száját. – Mi a franc?! Eddig egyetlen fotóssal sem találkoztam – közölte idegesen, miközben kinyitották az ajtót, és kiszállni készült.

- Nem. Én itt nem szállok ki! – jelentettem ki, kissé talán hisztérikusan.

- Muszáj Kristen, nem tudunk máshol bemenni – győzködött.

- De meglátnak Rob, kiderül, hogy itt vagyok és onnan már nincs visszaút. Minden kiderül, és minden eddigi erőlködésünk, hogy titkoljuk a magánéletünket, kárba veszik – láttam az arcán, hogy Ő is elgondolkodik, de csak megrázta a fejét.

- Gyere – motyogta, és kiszállt a kocsiból. Legszívesebben elbőgtem volna magam, ezt nagyon nem akartam. Nem volt más választásom, követnem kellett. Igyekeztünk gyorsan eljutni az ajtóig, miközben mereven magam elé bámultam, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fotósokat. Rob többször is hátra tekintett rám én, meg mint egy múmia követtem. Szerencsére a csekkolásnál nem sokat szaroztak, a rajongók sem tudtak minket megkörnyékezni, Dean nagyon észnél volt.

- Minden rendben? – kérdezte Rob, mikor már a terminál biztonságos falai között voltunk. Vállat vontam, és kibámultam az ablakon. Rob nem cseszegetett, csak összekulcsolta kezeinket, és némán vártuk a gép indulását.

Ha azt hittem a Budapesti reptéren volt valami, Londonban megbizonyosodhattam róla, hogy az semmi volt. Semmi, ahhoz képest, ami az angol reptéren várt minket. Éppen hogy csak kimentünk, fényképezőgép vakuk villogtak a szemünkbe. Itt már nem idegeskedtem, csak hagytam, hogy mint akiknek az életük múlik rajta, kattintgassanak. Hiába, nem lehet akkora mázlink, hogy titokban maradjon a hollétünk.

A szállodába érve Rob továbbra sem zaklatott, jól ismert és hagyta, hogy magamban oldjam meg a dolgokat. Azt pontosan tudta, hogy segíthet nekem szavak nélkül is, ezért elővette a gitárját. Először csak a húrokat pengette, majd felcsendült rekedtes hangja is, amit annyira imádok. Azonnal kikapcsoltam, és csak hallgattam, ahogy egymás után játssza el a kedvenc számaimat. Néha én is bekapcsolódtam, ilyenkor mindig édes mosoly terült szét az arcán. Volt, hogy abbahagyta az éneklést, és csak engem hallgatott, továbbra is pengetve.

Már az ágyban feküdtünk, egész késő éjszaka volt már, mikor eszembe jutott még valami. Vagyis újra eszembe jutott.

- Hogy lesz így valaha is normális életünk? – kérdeztem a mellkasát cirógatva. Nem láttam az arcát, de hátamat simogató keze megállt egy pillanatra, majd mintha mi sem történt volna folytatta.

- Nem tudom, de amíg itt vagy nekem, nem is érdekel – felelte egyszerűen, de én nem lettem nyugodtabb.

- Ez így annyira…nem is tudom. Most is itt vagyunk egy szállodában, mert itt biztonságosabb. Neked Los Angelesben nincs is igazi otthonod, mindig egy hotelben vagy – nem nyavalygásnak szántam, mégis úgy éreztem, mintha az lenne.

- Furcsa, hogy most hozod ezt elé – jegyezte meg, és éreztem a hangján, hogy elmosolyodik. Felemeltem a fejem a mellkasáról, hogy lássam az arcát. Valóban mosolygott.

- Ezt nem értem – vallottam be.

- Nos, valójában ma gondolkoztam ezen, idefelé a repülőn. Szóval arra gondoltam, hogy vehetnék egy házat Los Angelesben. Csak nem tudtam, oda költöznél-e velem – magyarázta kissé elgondolkodva.

- Egy közös ház? – kérdeztem meglepetten. Ugyan nekem már sokszor eszembe jutott a dolog, de mindig elvetettem. Alig lehetnénk ott, bár most egy ideig Los Angelesben leszünk…

- Igen, persze csak ha…

- Jó lenne – tettem mosolyogva a mutatóujjam a szája elé.

- Tényleg? – kérdezte vigyorogva. – Csak mert arra gondoltam, lehetne valami külső, eldugott részen. És persze mindig vigyáznánk, hogy ne tudjon róla a média, meg lehet oldani – folytatta, majd elgondolkodott. – Hmm, nem kell túl nagy kert, és a háznak sem kéne nagyon nagynak lennie. Pár szoba és… Jaj, bocs, csak teljesen belelkesültem – kezdett magyarázkodni. Igazából nagyon tetszett, ahogy a közös életünk egy részét tervezi, olyan jó volt hallani.

- Ennek örülök – feleltem neki, majd megcsókoltam.

- Az a baj, hogy én egy ideig még itt forgatok – motyogta szomorúan.

- Mi lenne, ha én intézném. Úgy sem lesz most semmi dolgom, ha haza mentem, foglalkozhatnék ezzel. Anyámnak van egy barátja, aki ingatlanügynök, biztos szívesen segít majd. Mindig elküldeném a fotókat a házról, amiket megnéztem és a végén együtt kiválasztjuk – vetettem fel az ötletet.

- Zseni vagy, cica – közölte elégedetten.

- Már holnap felhívom anyát, hogy beszéljen meg vele egy találkozót nekem. Minél előbb a saját házunkban akarok lakni – most én voltam teljesen felspannolva, Rob pedig mosolyogva hallgatta, ahogy a további elképzeléseimet osztom meg vele. Mivel teljesen egyet értettünk abban, minden szempontból, hogy milyennek is kéne lennie, nem lesz probléma.

Már csak három napig maradok Londonban, és amint haza éretem bele is vetem magam a dolgokba. Mire Rob újra L.A.-be jön, már a közös otthonunkba érkezhet. Kíváncsi leszek, anyám mit fog szólni, ha közölöm vele, hogy elköltözöm, bár nem hiszem, hogy visszatartana. Attól még sokat járok majd hozzájuk. Holnap meglátogatjuk Clareéket is, Ők is tuti boldogok lesznek.

Még legalább egy órán keresztül tervezgettünk Robbal, egyszerűen nem lehetett engem lelőni.

- Majd holnap folytatjuk – nyöszörögte a nyakamat csókolgatva, miközben a pólóm hírtelen eltűnt rólam.

- Tök izgatott vagyok – nevetgéltem, miközben Rob már a hasamat csókolgatta, és minden kérdésemre egy „hmm”, vagy éppen egy „ühüm” volt a válasz. – Olyan jó tervezgetni! – túrtam a hajába, hogy felnézzem rám.

- Igen, de én most egész mást akarok veled csinálni – közölte ködös tekintettel, és egy félreérhetetlen csókkal biztosított a dolog felöl.

- Akkor majd ho…holnap folytatjuk – sóhajtottam, és hagytam, hogy maga fölé húzzon.

Képek:

Távozás Budapestről:

http://twifun-bg.com/wp-content/uploads/2010/04/kristen-stewart-rob-pattinson-budapest-01.jpg

http://2.bp.blogspot.com/_KyaZXEZ8hiA/S8KV6IiJuFI/AAAAAAAAA1Q/-htKA4gL9sk/s1600/kristen-stewart-rob-pattinson-budapest-03.jpg

http://4.bp.blogspot.com/_KyaZXEZ8hiA/S8KVe6awShI/AAAAAAAAA1A/w3g-7KjjBFs/s1600/kristenstewartrobpattinsonbudapest02.jpg

Érkezés Londonba:

http://4.bp.blogspot.com/_5tpgvEUuTJA/S8XbyKOM_3I/AAAAAAAAAZQ/mu1FvOtMI8A/s1600/aa11.jpg

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhzYM6mGRL5OYuFLjj35BTBh4n-qd6OCoK24L2QbwLYzcGlwk8WjL6SsB2nVRGof7XvuF4i-JAPRV6I7fWCHkU3uDCKVZTC7eJ-0RHYuFO_W3K_wyANFdSUXbQzZZUR6rvNWk6rqWyvGxQ/s1600/p1705617.jpg

46. fejezet

Budapest

Csajok, meghoztam a 46. fejezetet, ami nekem a kedvencem, csak mert PEST!!!!!!!!!!!:) Na, azt hiszem ezzel mindent elmondtam, remélem nektek is tetszeni fog, mert igyekeztem, nagyon.

A frissről elöljáróban annyit, hogy holnap reggel elutazom (Angyalkámmal és Briannámmal karöltve XD), és csak szombaton jövök haza. Vagyis nem ígérek új fejezetet csütörtökön, hiszen ez az időmtől is függ, meg a nettől, ami nem biztos, hogy lesz. Viszont, ha majd írásra szentelünk pár órát, és net is lesz, akkor minden további nélkül felkerül a 48. fejezet csüt. Ha nem, akkor vasárnap.

Addig is legyetek jók, még mindenki élvezze ki a szünet utolsó napjait, és jó olvasást!

Puszi, Lady

Azt gondoltam, kibírom… de egyre jobban szenvedtem. Nem túlzok, ha azt mondom, az a három nap csigalassúsággal telt. Szó szerint nem tudtam mit kezdeni magammal, és anyámat kezdtem az őrületbe kergetni. Ilyen még úgysem volt, mivel általában Ő teszi ezt velem. Már nagyon unta, hogy egész nap a nyakán lógok, és különböző hülyeségekkel bombázom. Szinte fellélegezett, mikor kirakott a reptéren.

- Nézd, egy paparazzi sincs – hüledeztem a reptér előtt, nem mintha hiányoznának.

- Mivel fogalmuk sincs róla, hogy éppen elhagyod az országot – forgatta a szemeit, majd sürgetőleg dobolni kezdett a körmeivel a kormányon.

- Be sem jössz velem? – kérdeztem szomorkásan.

- Minek mennék? – sóhajtotta, majd a kiskutya szemeimet elnézve, és valamit az orra alatt motyogva kiszállt az autóból. Győzelemittas arccal követtem a mozdulatban, és a csomagjaimmal együtt a jegyért indultunk. Pár percnyi sorban állás után végre a kezemben tarthattam az életemet megmentő papirkát.

- Rendben, ideje bemenned – lökdösött a kapu felé, pedig még volt egy órám a beszállásig. Engedtem a kényszernek, és elbúcsúzva tőle, átestem a kötelező vizsgálatokon.

A maradék háromnegyed órát egy kávézóban töltöttem, internetezéssel és sms írogatással Robnak. Valószínűleg forgatott, mert egyikre sem válaszolt, vagyis de, az utolsóra.

„ Unatkozol, cica? Ne aggódj, nemsokára velem leszel és gondoskodom róla, hogy ne legyen időd ilyenekre. Szeretlek, és már nagyon várlak!” – ez állt a válaszban. Nem igazán nyugtatott meg, mert tudtam, hogy amíg forgat, igenis lesznek unalmas óráim. Egyáltalán, mit fogok ott csinálni? Igazából azt sem tudom, hova megyek. Vagyis tudom, Budapestre, de ezen kívül semmit. Majd sétálgatok…

Végre felszólítottak minket, hogy a beszállás megkezdődik, én meg szinte futva tettem meg azt a néhány métert a gépig. Ott persze kezdődött a szokásos repülés iszonyom, de nem sokkal a felszállás után már be is aludtam. Egy órával az érkezés előtt tértem csak magamhoz, bevágtam a repcsin felszolgált kaját, és remegő gyomorral vártam a leszállást.

Párizsban szintén volt egy órám a csatlakozásig, de mivel a gép késett fél órát, sietve tettem meg az utat a másik repülőig.

Ez az út cseppet sem volt hosszú, két óra alatt megérkeztünk Budapestre. A repülőn egyáltalán nem volt tömeg, és a csomagokat is hamar megkaparintottam. Úgy döntöttem, nem szólok Robnak, hogy megérkeztem, lepődjön csak meg, mikor hazaér a szállodába. Gyorsan átállítottam a telefonomban lévő órát a budapesti időre, ami délelőtt tizenegy óra volt. Nem siettem el semmit, szépen komótosan kicsoszogtam, majd taxi után néztem. Egyszer csak egy kicsit duci, kopasz ember termett előttem és vigyorogva a képembe hajolt. Kis híján szívinfarktust kaptam.

- Elnézést, de Ön Miss Stewart, igaz? – kérdezte kissé érdekes angol akcentussal a féri.

- Öhm, igen – feleltem tétován.

- Remek. Én Robert Pattinson sofőrre vagyok - nyújtott mosolyogva kezet felém, és még valamit elmotyogott, amit nem értettem. Gondolom a neve volt az… - Én viszem a forgatásra – tette még hozzá, majd elvette a csomagot a kezemből és egy fekete Merci felé lépkedett. Követtem, és közben tudomásul vettem, hogy ennyit a meglepetésről. El is felejtettem, hogy Rob pontosan tudta, hogy mikor érkezem. Nem tudom, miért gondoltam, hogy nem szervezkedik.

- Messze van a szálloda? – érdeklődtem út közben, mert már nagyon kellett pisilnem.

- Nincs, de nem is oda megyünk. Robert azt kérte, hogy a forgatásra vigyem magát – egy pillanatra meghűlt bennem a vér. Forgatás egyenlő rajongók, ez pedig lebukást jelent. A pasi félreértette a rémült arckifejezésem, mert azonnal magyarázni kezdett. – Az sincs messzebb, egy óra sincs az út – nyugtatott, hátra mosolyogva a visszapillantó tükörben.

Próbáltam magam nyugtatni és inkább a tájat figyelni. Néztem az embereket, a házakat és csak úgy egybevéve mindent. Eddig kifejezetten tetszett, szép, régi épületek voltak az úton, amin haladtunk. Aztán beértünk egy zsúfoltabb részre, ahol a forgalom is nagyobb volt, majd az utca végén szemet szúrt a tömeg. Újra pánikolni kezdtem, de a sofőr hírtelen lekanyarodott egy utcába, majd oda intett annak a két embernek, akik kinyitották nekünk a nagy kaput, köszönés képen. Fellélegeztem, mikor leparkolt egy udvarban, ahonnan nem lehetett kilátni, de belátni se. Nagyjából üres volt a placc, csak egy-két stábtagnak tűnő emberke mászkált, vagy éppen cigizett ott. A sofőr ki sem pakolta a cuccaimat, mondván, hogy nemsokára megyünk tovább, de nekem azért kinyitotta az ajtót és közölte, hogy Rob nemsokára végez. Fogalmam sem volt, addig mit kezdjek magammal, ezért előkaptam a cigimet és rágyújtottam, hogy ne teljenek olyan unalmasan a percek, meg már amúgy is rég cigiztem. Közben szemügyre vettem jobban a környezetet, ahol álldogáltam éppen, de nem nagyon volt rá időm, mert a következő pillanatban egy hatalmas dörejjel kivágódott az ajtó, engem arra kényszerítve, hogy megforduljak.

Rob sétált ki rajta, egy levakarhatatlan mosollyal az arcán, és szinte futva szelte át a köztünk lévő távolságot. Azonnal elhajítottam a cigim, és elindultam én is felé, hogy végül a nyakában kössek ki. Elsőként a számat tapasztottam az övére, és több mint fél percig nem is engedtem szabadon. Már annyira hiányzott, ahogy puha ajkai kényeztetik az enyémet. A hajába markolva csábítottam, egyelőre még alsó ajkaimat cirógató nyelvét a számba. Kezei szorosan ölelték a derekam, már ennyitől elvesztettem az eszem.

- Hiányoztál – suttogta a nyakamba, miután elvált tőlem.

- Nekem mondod? – kacarásztam végre felszabadultan most, hogy ismét magam mellett tudhattam. Egy halk torokköszörülés végett, kissé fanyalogva ugyan, de elváltunk egymástól. Egy alacsony, sapkás lány állt velem szemben.

- Bocsi a zavarásért, fiatalok, de ma csak egy óra a szünet. És még oda is kell érni – közölte fintorogva, majd teljes figyelmét nekem szentelte. – Szia, Linda vagyok, Rob személyi asszisztense. Még nem ismersz, de én már többet tudok rólad, mint a saját anyámról – mosolygott egy kacsintás is megeresztve, és jelentőségteljesen Robra pillantott. Követtem a tekintetét, de Rob csak lehajtott fejjel, egy szégyenlős fél mosollyal konstatálta az elhangzottakat.

- Jó volt az informátorod – jegyeztem meg, mire Rob még jobban vigyorogni kezdett, és a derekamnál fogva magához rántott.

- Szegénynek egyszerűen nem bírtam másról beszélni – bocsánatkérően Lindára pillantott, aki csak legyintett, és a kocsi felé terelt minket.

- Nocsak, itt a pöttöm – jött felénk Dean mosolyogva, és megölelt. – Kétszer annyi munkám lesz – sóhajtott színpadiasan, de a végét elröhögte.

- Tudom, hogy örülsz nekem – bokszoltam a vállába játékosan, mire összekócolta a hajam. Nevetve másztam be a kocsiba Rob után, majd Dean is bepréselődött mellénk.

Rob egész úton a kezemet fogta, és az utazás felől érdeklődött. Ahova vittek minket az a bázis volt, ahol a színészek ebédeltek, összekészültek a forgatásra vagy éppen, ha sok idejük volt egy-egy jelenet közt, pihentek. Azonnal a lakókocsija felé húzott, nem mintha nagyon kényszeríteni kellett volna, örömmel mentem magamtól.

- Aztán nem rosszalkodni, nincs ma hosszú szünet – szólt még utánunk röhögve Dean, amire Rob csak egy káromkodással felelt. Éppen hogy csak ismét rátaláltunk egymás ajkaira, máris kopogás zavart meg minket. Az ebédet hozták, aminek az elfogyasztására Robot, csak nagy nehezen lehetett rávenni.

- Kérsz? – érdeklődött már sokadszorra.

- Nem, mondom, hogy ettem a repülőn nemrég – simítottam meg az arcát, mire kiesett a kezéből a villa, és utánam kapva az ölébe rántott. – Azt a három falatot már igazán megehetnéd – noszogattam, de válasz helyett az ajkaimra nyomta a sajátját. Ujjai izgató táncba kezdtek a combomon, szája pedig a kulcscsontomra tért át.

- Jól laktam… azzal – jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd félreérthetetlen módon végigfutatta szemeit rajtam. Nem bírtam, sőt, nem is akartam vele vitatkozni, csak visszahúztam ajkait az enyémekre. Szenvedélyes csókunk közben eldöntött a kanapén, és lábaim közé férkőzött. Egyik keze mindenféle hezitálás nélkül kúszott a pulcsim alá, hogy a melleimre szorítsa.

- Basszus, megszoktam, hogy egyedül van. Bocsi! – Linda egyik kezét a szeme elé tartotta, miközben Rob sóhajtva lemászott rólam. – Indulni kéne – lesett ki az ujjai közt és kínosan elmosolyodott.

- Rendben – nyögte Rob, majd a ruháit megigazítva felkelt a kanapéról, magával húzva engem is. Cseppet sem boldogan indultam az ajtó felé, de a végcélt már nem értem el. Rob a csípőmnél fogva visszarántott magához egy utolsó, ugyanakkor elég intenzív csókra.

- Induljunk – toltam el magamtól, és kisétáltunk a lakókocsiból.

- Gyerünk, fiatalok – integetett Linda a kocsi ajtaja felé, de én megtorpantam.

- Rob, mi lenne, ha a szállodában várnálak? – kérdetem a számat harapdálva.

- Miért? – döbbent le.

- Úgy kisebb az esélye a lebukásnak – babráltam az ingjével.

- Ahogy akarod, kicsim. Legalább nem tereled el a figyelmem – jegyezte meg viccesen.

- Akkor hívok neked egy taxit – termett ott azonnal Linda, és már telefonált is.

A taxi tíz perc múlva meg is érkezett, a furcsa nevű sofőr meg átpakolta a cuccaimat. Megköszöntem Lindának, majd egy búcsúcsókot követően, beszálltam a kocsiba. Szerencsére Linda elmondta a sofőrnek, hova kell menni, így nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy a seggemen üljek, és a várost nézegessem. Lassan megérkeztünk a szálloda elé, vagyis külön kérésre a mélygarázsban tett ki a taxis. A recepción minden probléma nélkül megkaptam Rob szobakulcsát, és fellifteztem az emeletre.

A szoba szép volt, amin már sosem lepődöm meg, hiszen mindig hasonló szobákban helyeznek el minket. A hatalmas ablak mögött lévő kilátás viszont meglepett. Egyszerűen fergetegesen szép látvány volt, ahogy a délutáni nap sugarai bevilágítják a szemben lévő hegyet. Egy vár is volt ott, ennek még utánanézek később. Ami pedig még inkább érdekessé tette, az a folyó volt, ami kettészelte a két oldalt. Előttünk egy gyönyörű híd volt, ami átvezetett a másik oldalra. Ha nagyon tekergettem a nyakam, láttam még többet is. Már előre vártam, milyen lesz a kilátás este.

Első körben elmentem lezuhanyozni, ahol csak a megszokott látvány fogadott, vagyis Rob szétdobált cuccai mindenhol. Miután végeztem, kicsit összeszedtem a dolgait. A hálóban is óriási kupi volt, vagy egy órán át pakoltam a disznó után. Kicsit meg is éheztem, ezért a kimerítő rendrakás után vacsorát rendeltem magamnak. Már akkor is laposakat pislogtam, de miután bevágtam mindent és a tv előtt fetrengtem, egyre nehezebben tartottam nyitva a szemem.

Nem tudom, hány óra lehetett, de arra ébredtem, hogy Rob éppen felkapar a kanapéról, és a hálóba siet velem. Fáradt voltam, de eszem ágában sem volt visszaaludni. Óvatosan az ágyra fektetett, de elmenni már nem tudott, mert karjaim szorosan zárultak a nyaka köré. Mosolyogva vette tudomásul, hogy innen nem szabadul, és mellém feküdt. Én meg azon kezdtem kuncogni, hogy már alsónadrágban van, és a tusfürdő illatát is éreztem a mellkasán, vagyis a zuhanyzáson túl van. Örültem, hogy csak miután elkészült mindennel hozott be, mert ez azt jeleni, hogy reménykedett benne, hogy felébredek és… Töprengés helyett, inkább cselekedtem.

*

Reggel már egyedül ébredtem, csak egy cetli volt mellettem, amit Rob hagyott nekem. Ez állt rajta: „Este jövök, addig is légy jó. Szeretlek! És Boldog Születésnapot, előre is.”

Az óra mutatója már elérte a tizenegyest, úgy látszik ez az időeltolódás megviselt. Nagyjából összekaptam magam, miközben azon törtem a fejem, hogy mégis mihez kezdjek egész nap. Azt se tudom, milyen lehetőségek vannak, de nem akarok egésznap a hotelben ülni, az biztos. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leszóltam a recepcióra, hogy kérek egy taxit lehetőleg egy olyan sofőrrel, aki beszél angolul. Hamarosan szóltak is, hogy a taxi lent vár rám, így a napszemüvegem után kapva, lerohantam. Jó idő volt, elég volt egy pulcsi, természetesen kapucnis. Mondtam a taxisnak, hogy reggelizni szeretnék, ha lehet, valahol a közelben olyan helyen, ami nem annyira feltűnő. Talán öt percet mehettünk, majd kirakott egy téren, ami tele volt éttermekkel. Bementem az egyikbe, ahol kevesen voltak, majd a reggeli után egy kicsit sétálgatni kezdtem. A kapucnimban és a szemüvegemben teljesen biztonságban éreztem magam, nem alaptalanul, senkinek sem tűntem fel.

Aztán egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem. Felhívtam Deant és kértem, hogy adja a telefont Lindának. Lediktáltattam vele a bázis címét, majd fogtam egy taxit és odanyújtottam a sofőrnek a cetlit. Minden probléma nélkül odavitt, én meg Rob lakókocsijába mentem. Már vagy fél órája ültem ott, és kezdtem nagyon unatkozni. Aztán végre nyílt a kocsi ajtaja, és belépett rajta életem értelme.

- Cica – nézett rám döbbenten. – Hát te? – kérdezte mosolyogva, mikor végre felfogta, hogy igen, tényleg én vagyok az.

- Meglepetés! – vigyorogtam, és kitárt karjaiba bújtam. – Nem bírtam volna ki egy egész napot nélküled, nem azért jöttem – suttogtam a fülébe, majd villámsebesen leszedtem róla a zakóját, és a mellényét kezdtem gombolgatni.

- Örülök, hogy itt vagy – nem voltam benne biztos, hogy a mostani meglepetésre érti, vagy csak úgy általában, hogy ide utaztam hozzá, de most nem is ez foglalkoztatott.

Rob is vetkőztetni kezdett, majd gyorsan az ajtóhoz lépett és ráfordította a zárat. Leültem a kanapészerűségre, és vártam, hogy csatlakozzon hozzá. Már csak a fehérneműm volt rajtam, és Rob zavarba ejtően vizslatott végig, miközben visszasétált hozzám.

- Új? – kérdezte, miközben az ölébe rántott, és végigsimított a csipkés bugyim szélén.

- Mi számít újnak? – mosolyogtam.

- Nem érdekes – búgta a nyakamba. – Szexi vagy, őrjítően kívánatos!– finoman beleharapott a nyakamba, mire felnyögtem, majd egyre lejjebb borított be csókokkal. Nagy nehezen letornáztam róla a nadrágot is, így mind a kettőnkön már csak az alsóneműk voltak. Rob végigdöntött a kanapén, és a lábaim közé helyezkedett, szorosan hozzám nyomva, kemény ágyékát. Türelmetlenül kezdtem befúrni a kezem a boxer alá, és szó szerint felnyögtem az élvezettől, mikor végre megérintettem, akárcsak Ő. Lassan mozgattam a kezem fel-le lüktető vágyán, miközben jóleső sóhajait és morgásait hallgattam, amiket hol a számban, hol pedig a nyakamon éreztem. Mielőtt a végletekig feszítettem volna a húrt, Rob elhúzta a kezem és a bugyimat félrehúzva, ajkaival kezdte felfedezni legérzékenyebb pontomat.

A szám elé kaptam a kezem, ami valamennyire elnyomta a sikoltást, ami akkor szakadt fel belőlem, mikor megéreztem magamban egyik ujját, míg nyelve tovább simogatott. Másik keze a mellemet markolászta, miután sikeresen leszedte rólam a melltartót. Azt hittem fejbe vágom, mikor vigyorogva fölém helyezkedett és egy csók közben lehúzta rólam a bugyit is. Zihálva tettem én is hasonlóképpen az alsónadrágjával, úgy éreztem, ha nem kapom meg azonnal, felrobbanok. Szélesebbre tártam a lábaim, mire kő kemény vágya azonnal birtokba vette a testem, és mozogni kezdett. Azt sem tudtam, hol csókoljam. Neki ezzel nem volt problémája, bejárta a nyakam ajkaival, majd a melleimet kényeztette sűrű nyögések közepette. Én nem voltam ilyen felszabadult, kétségbeesetten kerestem valamit, amit a számba nyomhatok, majd a pólómra rátalálva ráharaptam. Rob megrökönyödve nézte, amit művelek, és egy idő után nem bírta tovább.

- Mi… mit csinálsz? – zihálta, amivel egy időben a mozgást is abba hagyta.

- Sokan... van... vannak kint –nyögtem, és türelmetlenül megmozdítottam a csípőm, de nem érdekelte.

- Leszarom! Hallgatni akarlak – búgta a fülembe, majd elhajította a pólómat, és csípőjével eszeveszett mozgásba kezdett. Ha akartam volna sem bírtam volna visszafogni magam, teljesen kikészített, persze jó értelemben. Már nem érdekelt, ki hallja, csak Rá koncentráltam. Utolsó határozott lökésével, mindkettőnket egy másik dimenzióba repített. Ajkai vadul az enyémre tapadtak, valamennyire elnyomva feltörő hangjainkat. Zihálva ült fel a kanapén, engem magával húzva. Sokáig nem hallatszott más, csak hangos zihálásunk. Fintorogva nézte, ahogy felemelkedem róla, és öltözni kezdek. Aztán Ő is hasonlóképpen cselekedett. Enyhe lelkiismeret furdalásom lett, mikor meghallottunk a kopogást az ajtón, ami az indulást jelezte, hiszen nem hagytam enni.

Kilépve, kissé zavarba jöttem, főleg, mikor Linda és Dean is feltűnően elkezdtek bámulni egy-egy pontot a falon. Remek, tehát mindent hallottak. Vádlóban Robra néztem, aki csak mosolyogva nyomott egy csókot a számra.

- Visszamész a szállodába, vagy itt megvársz? – kérdezte reménykedve.

- Nem mehetek veled? Nem zavarlak, ígérem – néztem rá a Stew-féle boci szemekkel.

- Az lenne a legjobb – bólintott, mire majd’ kiugrottam a bőrömből.

- Kristen, hívok neked egy taxit, ami majd bevisz a kapun, ahogy tegnap is jöttél. Ha nem akartok feltűnést, jobb lenne, ha Robert a szokott rendben szállna ki a kocsiból a rajongók előtt – azonnal rábólintottam, Linda már csak tudja. Elköszöntem Robtól, majd türelmetlenül vártam a taxit, hogy én is mehessek utánuk.

Nem sokkal később már Linda várakozott rám az udvaron, majd bevezetett a forgatásra. Robra éppen egy kis plusz vakolatot kentek a nagy sürgés-forgás közepette. Már indult volna felém, de a sminkes visszanyomta a székbe, még nem volt kész. Aztán a jelenet előtt, míg a fénypróbát csinálták, oda tudott surranni hozzám egy csókra. Irigykedve néztem, ahogy szerelmem profin játssza a szerepét. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, aminek az lett a vége, hogy Rob nem nézett el rólam, majd meghallottunk a rendező hangját. Paradicsom-színnel az arcomon hajtottam le a fejem, ennek ellenére ezt még sikerült kétszer eljátszani, mire a rendező idegesen elrendelt negyedóra szünetet. Rob vigyorogva sétált elém, és semmivel sem törődve lekapott, majd az udvarra tolt.

- Egy pillanat – mondta, és visszarohant a templomba. Már öt perc is eltelt, de még nem jött vissza. Aztán végre megjelent. Kíváncsi voltam, így a cigi meggyújtása után, rá is kérdeztem.

- Ez mi volt? – érdeklődtem.

- Semmi csak… csak még meg kellett beszélnem valamit Lindával – összekulcsolta ujjainkat, és úgy tűnt lezártnak tekinti a témát.

A cigi után ugyan visszamentem, de elvonultam egy félreeső sarokba, hogy ne vonjam el többet a figyelmét, de én azért lássam. Linda odajött hozzám és beszélgetni kezdtünk. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a rendező elrendeli a mai forgatás végét.

- Akkor hívom a taxit, a bázison találkozunk – mosolygott, én meg kimentem az udvarra.

Pár perccel előbb érkeztem meg, mint ők. Rob gyorsan átvette a rendes ruháját a lakókocsiban, majd miután Linda is boldog szülinapot kívánt nekem, beültünk a fekete mercibe.

Rob kicsit fáradtnak tűnt, nem is akartam azzal zaklatni, hogy keressünk egy eldugott pubot, és kicsit szórakozzunk. Örültem, hogy vele lehetek.

A szobába lépve azonban elállt a lélegzetem. A padló rózsaszirmokkal volt teleszórva, amik egy kis utat szegélyeztek, egy csodásan feldíszített asztal felé. A szobában csak a gyertyák világítottak és a város esti fénye, ami beszivárgott az ablakon. Robra néztem, aki mosolyogva szemlélte, ahogy nem jutok szóhoz.

- Boldog születésnapot, kicsim – egy olyan csókot kaptam, amitől még a saját nevemet is elfelejtettem, majd az asztalhoz vezetett.

- Hogyan? – ennyit bírtam kinyögni, de megértette. Kezébe vette a pezsgőt, és miközben töltött belőle mindkettőnknek, magyarázni kezdett.

- Fogalmam sem volt, hogy fogom véghezvinni, de mikor megjelentél a lakókocsimban, majd közölted, hogy velem jönnél, elmondtam mindent Lindának. Elmagyaráztam mindent, aztán Ő felhívta a szállodát, ők pedig teljesítették a kérésemet – helyet foglalt velem szemben, majd lassan enni kezdtünk. Közben beszélgettünk, és nevettünk, néha csak csöndben néztünk egymás szemébe, vagy csak fogtuk a másik kezét. Pont olyanok voltunk, mint két tini, akik az első randijukon vannak. Miután befejeztük az evést, Rob kicsit feszültebb lett. Nem akartam megkérdezni, mi a gond, bár aggasztott.

- Akkor most jöjjön az ajándék – egy halk torokköszörülés után a táskája mellé lépett, majd eldugott valamit a háta mögött.

- Rob… - kezdtem volna akadékoskodni, hogy nem szeretem az ajándékokat, miért kell, de nem hagyta.

- Tudom! De remélem, ez mégis tetszeni fog – halványan elmosolyodott, majd elém állt. Most már én is feszülten vártam, mi lesz.

- Kristen Jaymes Stewart – mondta és leguggolt. Ajaj! – Hozzám jönnél feleségül? – kérdezte egy kábító mosoly kíséretében, amitől minden szituációban elaléltam volna, legalábbis eddig azt hittem. A kis doboz kinyílt, amiben ott volt a bizonyíték, hogy nem hallottam rosszul, tényleg megkérte a kezem. A szívverésem a háromszorosára ugrott, a torkom kiszáradt, szinte nem kaptam levegőt. A tenyerem izzadt és egyetlen szó sem jött ki a számon, de Rob türelmesen várt. Egy ideig. Aztán a mosoly lassan lehervadt az arcáról, és dobozka tetejét visszacsukta, majd csalódottan felemelkedett. Szomorú tekintetét az enyémbe fúrta, és száját szólásra nyitotta.

- Kristen, én…

45. fejezet

Beszélgetés

Itt a 45. fejezet, amivel remélem javítom a hibám!:D Most kicsit tisztázzuk a dolgokat, hogy miért is volt olyan Emilievel Rob, vagyis, hogy valóban az volt-e, amit Kristen látott. Na, eléggé összezavartam már mindenkit? Helyes!XD Akkor nem is beszélek tovább, olvassatok és írjatok 30 kommentet, mert akkor vasárnap friss!:)

Puszi, Lady

Egyre jobban sajgott a szívem, ahogy az ajtó felé sétáltam, mégsem volt visszaút. Most nem, én belefáradtam. Szaporáztam a lépteim, de amint elérhető közelségbe került az ajtó, kivágódott előttem. Rob lépett be rajta, majd cseppet sem meglepetten a csomagomra tekintett, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Hova mész? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- El – feleltem égszerűen, mire felsóhajtott.

- Nem – vágta rá, mintha csak úgy megmondhatná nekem, hogy mit tehetek és mit nem.

- Tessék? – pillantottam rá azonnal felháborodottan.

- Addig innen nem mész sehova, még meg nem beszéltük – jelentette ki, elszántságot tükröző arckifejezéssel.

- Rob, ne kezdjük kérlek. Te elkezdesz magyarázkodni, én előbb-útóbb beadom a derekam…egy ideig minden rendben, de aztán megint jön valami és minden kezdődik elölről. Én ebbe már belefáradtam – sóhajtottam kétségbeesetten, és a cipőm orrát kezdtem fixírozni.

- Nézz rám, Kristen – kérte, de eszem ágában sem volt engedelmeskedni. Szabadulni akartam. Hírtelen előttem termett, és kezével felemelte az állam. – Te ilyen könnyen lemondanál arról, ami köztünk van? Inkább elmenekülsz ahelyett, hogy egyszer végre leüljünk és minden problémát megbeszéljünk? Belátom, ezt rendesen elbasztuk…mégpedig ott, hogy nem beszéltünk a békülés után a problémáról. Te nem adtad ki magadból, és a tüske még mindig benned van. Nem fogom ezt ennyiben hagyni, egyszer már elveszítettelek, nem akarlak megint – közölte elszántan, majd a csomagomat kivette a kezemből, és a földre dobta.

- Zuhanyozz le! –hirtelen kijelentésem után, csak meglepetten pislogott rám. – Pia szagod van – elnevette magát, ami ebben a helyzetben elég képtelenül hatott.

- De…

- Nem megyek sehova – leültem a kanapéra, és keresztbe fontam a karjaim. – Itt várlak.

Talán igaza van. Ha megbeszéljük a dolgokat, talán még rendbe lehet hozni. Én sem akarom elveszíteni, de néha azt érzem, hogy egyszerűen kicsúszik a kezeim közül az irányítás, ilyenkor pedig könnyebb elmenekülni, mint megoldást találni. Hülye voltam, akkor, mikor azt mondtam Robnak, hogy felejtsük el a dolgokat és ne beszéljünk róla. Ha akkor megbeszéljük, talán most nem tartunk itt. Mind a ketten hibásak vagyunk, ezt el kell fogadnunk. Egy kapcsolat holdpontja sosem egy emberen múlik…

Rob nem sokkal később megjelent az ajtóban, majd helyet foglalt mellettem. A feszültség érezhetően nagy volt köztünk, ez abból is látszott, hogy szinte a kanapé másik végén ült. Percekig tartott a kínos csönd, amit cégül Ő szakított meg.

- Már megint nem vártad meg, míg megmagyarázom a helyzetet az after partyn, csak a fejedben kialakult képet követted elvakultan, és megint félre értettél egy olyan…

- Ezen nem volt mit félre érteni – vágtam közbe.

- Még nem fejeztem be – közölte morcosan, mire sóhajtva intettem, hogy folytassa. – Emilie odajött, mikor az ügynökömmel beszélgettem, és elkezdett mindenféle marhaságról fecsegni. Kapóra jött, mert amúgy is beszélni akartam vele. Egyáltalán nem figyeltem rá, csak mosolyogtam és bólogattam, hogy úgy tűnjön mégis, miközben végig az járt a fejemben, hogy miként fogom leüvölteni a fejét, a délutáni kis akciójáért. Aztán csak azt vettem észre, hogy már mellettem vagy és csúnyán nézel. Azért mondtam, hogy csak beszélgettünk, mert nem akartam, hogy félbeszakíts, végre tisztázni akartam vele egyszer és mindenkorra, hogy felejtsen el, és hagyjon békén téged. De téged megint nem lehetett leállítani – mosolyodott el egy kicsit. – Aztán csak arra eszméltem, hogy olyan dolgokat vágsz a fejemhez, amik fájnak. Egy mondtat ragadt meg bennem: „Ideje elgondolkodnod, hogy miért hagyod neki.” Nem értettem, és már csak azt láttam, hogy kifelé mész. Akkor vettem észre, hogy Emilie keze rajtam van, és, hogy milyen elégedetten vigyorog. Lesöpörtem a kezét, és azt hiszem nem éppen kulturált stílusban közöltem vele, amit a beszélgetés elejétől fogva szerettem volna – egy percig néma csöndben várta a reakcióm, de én nem tudtam mit mondani. Már megint félre értettem valamit…

- Bíznom kéne benned, és bízom is…csak mikor ilyet látok, ami félreérthető, akkor nem bírok magammal. A fantáziám beindul, és rögtön a legrosszabbra gondolok. Rettegek, hogy valaki elvesz tőlem – ezt már szinte suttogva mondtam ki. Sosem értettem, mégis mit eszik bennem, annyi jó nő szaladgál az utcán, és Ő bárkit megkaphatna. Félek, hogy egyszer megjön a józan esze.

- Megértem, ezzel én is így vagyok, hidd el! – ujjai lassan végigsimítottak a kézfejemen, mire bátortalanul rámosolyogtam. – Beszéljünk a probléma fő okáról…arról, hogy …hogy mit tettem Emilivel – összerezzentem, ahogy befejezte a mondatot, ami neki is nehézkesen hagyta le a száját. Ez volt az, amiről sosem akartam megint beszélni, de most be kellett látnom, hogy muszáj lesz. Igaza van, ez a fő oka annak, hogy itt tartunk. – Halogathatjuk, de annak megint ez lesz a vége.

- Nem csaltál meg, ezt már rég helyre tettem magamban,nem így fogom fel. Egyszerűen a tudat zavar, hogy lefeküdtél valaki mással, aki nem én vagyok. Csak ezt nem bírom megemészteni, elrejtem, nem foglalkozom vele, de igazad van, a tüske bennem van. Próbálok rajta túllenni, elfelejteni…csak nehéz – bukott elő belőlem, amit eddig önmagam elöl is olyan profin titkoltam, hogy most szinte meglepődtem, hogy így érzek.

- Számít, ha azt mondom, hogy közben is rád gondoltam? Úgy értem, arra, amit irántad érzek, és amit elveszítettem, vagyis akkor azt hittem. Az egy olyan öt perc volt az életemben, amiből csak a fájdalomra emlékszem, mint érzésre és semmi másra – egyik kezével óvatosan végigsimított az arcomon, mire lehunytam a szemem, és hagytam, hogy átjárjon az érzés. A szerelem érzése, ez iránt a férfi iránt, aki mindennél fontosabb a számomra. Emellett, valahogy minden más eltörpült. Úgy éreztem, ezen az érzésen kívül többé semmi nem számit. Nem érdekel, hogy lefeküdt egy másik nővel, mivel az egyetlen, akit abban a percben is szeretett, és aki a fejében volt, az én voltam. Most valóban, tiszta szívből kezdtem úgy érezni, hogy el tudom fogadni, és túl tudok rajta lépni.

- Köszönöm, hogy elmondtad – kinyitottam a szemem, és felé fordultam, hogy lássam. Kissé meggyötört volt a tekintete, de amint elhagyta a számat ez a mondat, halvány mosoly derült szét arcán.

- Bármit megtennék, hogy semmissé tegyem – motyogta, és az arcvonásai szinte egy másodperc alatt torzultak fájdalmassá. Neki ugyan annyira fáj, mint nekem…

- Nem lehet azzá tenni, de túl tudunk rajta lenni. Máris könnyebb, segített, hogy megbeszéltük – most én érintettem meg arcát, ami ujjaim alatt ismét megenyhült.

- Ezentúl mindent meg kell beszélnünk. Minden apróságot, ami nyomja a lelked – ünnepélyesen bólintottam, ezzel megígérve, hogy úgy lesz, ahogy mondja. – Gyere ide! – mosolyogva kitárta felém a karjait, én meg közéjük bújtam. – Szeretlek, Kristen.

- Én is szeretlek, Rob - felnéztem rá, majd lassan ajkai felé közeledtem. Finoman becézgettük egymás ajkait, mindig megszakítva azt, egy-egy hosszú öleléssel. Alig hittem el, hogy egy órája még kisétálni készültem az életéből, vagyis a közös életünkből, hogy a problémák megbeszélése helyett, elmeneküljek előlük. Csodálom, hogy Robnak még nincs elege belőlem, és a folyamatos hisztikből, amiket produkálni tudok. Ez is csak egy bizonyíték nekem, hogy tényleg szeret úgy, ahogy vagyok.

Egyre mohóbban ízlelgettem édes ajkait, amik megállíthatatlanul mozogtak az enyémen. Bozontos hajába túrtam, és ajkait a nyakamra vezette, hogy egy kis levegőhöz jussak, mert kezdett fogyóban lenni, a heves csókcsatánknak köszönhetően. Ahogy elszakadt tőlem, máris hiányérzetem volt, mégis jól esett, ahogy nyelvével finoman felfedezni a fülem mögötti területet. Én sem tétlenkedtem, szépen kiszabadítottam szexi felsőtestét az ing takarásából, mire Ő is vérszemet kapott. Kihámozott a feleslegessé vált felsőmből, majd maga elé állítva a nadrágot kezdte lehúzni rólam. Minden egyes felszabadult centire a lábamon csókot nyomott, majd visszafelé is elvégezte a műveletet. Ajkai őrjítő játékot végeztek a hasamon, aztán ismét az ölében találtam magam, és a mellkasomat csókolgatta végig, hogy eljusson a végcélhoz, ami ebben az esetben a szám volt.
 

Mohón kaptam utána, és szemérmetlenül nyögtem bele a csókba, mikor Rob kezei hosszú simogatás után, megmarkolták a fenekem. Nekem ez volt az a pont, ahonnan már nem bírtam tovább. Felkeltem az öléből, és a kezét megragadva a hálóba húztam. Ott, az ágyra döntöttem, és kiszabadítottam a nadrágjából. Eddig is éreztem, hogy milyen hatással van rá a kis játékunk, de most csípőjére helyezkedve érezhettem is. Elvigyorodtam, miközben lágyan ringatni kezdtem a csípőm. Rob lehunyt szemmel, halk sóhajokkal élvezte, ahogy ágyékunk egyre vadabb tempóban ér össze. Ajkaimat az övére szorítottam, és egy szenvedélyes csók, valamint mellkasa végigízlelése után, lehúztam róla az alsónadrágot. Felém meredező vágyát a kezembe fogtam és néhány kézmozdulat utána a nyelvemmel, kezdtem ízlelgetni. Rob kínlódva nyögött alattam, ujjai a hajamba csúsztak, de úgy tűnt még maga sem tudja, mit akar, így folytattam. Egyik percben még kényeztettem a másikban pedig, már alatta találtam magam. Mosolyogva hajoltam felé egy csókért, de csak egy puszit kaptam, majd a melltartóm elhajítása után a melleimre vetette magát. Azt hittem felrobbanok, mikor fogai közé fogta az egyik mellbimbómat, kezét pedig ezzel egy időben a lábaim közé vezette. Még a falatnyi tangám eltávolításával sem vesztegette az időt, profin fúrta alá az ujjait.

- Ké…érlek Rob…e..elég! – nyögtem, mikor már nem bírtam tovább az ujjai által okozott édes kínokat. Mosolyogva fölém hajolt, miközben szó szerint letépte rólam a bugyit. Ártatlan tekintetével mutatta felém a használhatatlanná vált anyagot, de most nagyon nem érdekelt. Majd a számlájára írom… Elhajította jó messzire, majd egy édes csók közepette, éreztem, hogy ismét kitölti az űrt bennem. Lassan kezdett mozogni, mámorító csókokkal hintette be a nyakam, a melleim, vagy éppen az arcom. Sóvárgó testemnek ez a tempó nagyon nem volt elég, ezért a fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb ritmusra. Hirtelen feltérdelt az ágyon, magával rántva engem is, mert lábaimmal idő közben körbeöleltem a csípőjét. Jobban tetszett így, mert nagyobb esélyem volt az irányítás átvételére, és nem is késlekedtem, azonnal gyorsabban kezdtem mozogni rajta. Hangos nyögéseink belehasítottak a csöndbe, verejtéktől nedves testünk szinte egybeolvadt. Testem felett lassan átvette a remegés az uralmat, és egy fáradt sikoly kíséretében feljutottam a csúcsra. Rob is követett, még két határozott lökés után felmorgott, majd éreztem, ahogy elernyed bennem. Kimerültem döntöttem a fejem Rob nyakára, lágy csókokkal borítva be Őt. Szerelmem közben megállás nélkül simogatott. Visszadőlt velem az ágyra, majd kihúzódva belőlem, mellém feküdt. Pár nagy levegővétellel később, már ismét a mellkasán volt a fejem, és vártam az édes öntudatlanságot.

*

Ragyogó napsütésre ébredtem, és mosolyogva tapogattam magam mellett az ágyat. Üres volt. Hunyorogva néztem körbe a szobában, de Rob sehol sem volt. A lepedőt magam köré csavarva indultam a keresésére, és meg is találtam, amit kávét szürcsölget az ebédlőasztalnál. Mosolyogva tárta szét a karjait, én pedig örömmel foglaltam helyet az ölében, miközben kivette a kávét a kezéből.

- Neked is csináltam – mutatott az asztalon lévő másik bögre felé.

- Nekem a tied kell – csókoltam meg, és tovább iszogattam a lopott kávát. Kicsit fáradt voltam, vagyis nagyon jól estet a reggeli koffein bomba. Az éjszaka nagy részét nem éppen az alvásnak szenteltük, ki kellett élvezni minden pillanatot, hiszen most megint hosszú böjt következik. Rob kezei izgatóan simogatták a combom, amit lehet nem szánt annak, bennem mégis újra fellobbant a vágy. A hajába markolva kezdtem újra csókolgatni, egészen addig még az ajtó ki nem vágódott.

- Eltűnt – lépett be rajta Tom, kétségbeesett fejjel.

- Zárni kéne az ajtót – morogtam Rob felé, hiszen, ha Tom csak két perccel később jön…

- Tudom – sóhajtotta, majd Tom felé fordult. – Ki? – kérdezte cseppet sem érdeklődve.

- Candy…azt hiszem ez volt a neve – vakargatta a fejét, mi pedig csak értetlenül pislogtunk rá. – A tegnapi pultos csaj – magyarázta türelmetlenül, majd levágta magát a székbe, és morcosan inni kezdte a kávém. – Fúj, mi a fasz ez? Cukormáz? – fintorgott, és visszarakta az asztalra a bögrét.

- Három cukor, Kristen így szereti. Tudod, az az övé – közölte Tommal gúnyosan.

- Mind egy – újra a szájához emelte, és szürcsölni kezdte, de olyan arckifejezéssel, mintha ciánt itatnánk vele.

- Szóval? – tudakoltam.

- Áh semmi. Tegnap este jól elvoltunk, aztán feljött és egy jót döngettünk…de milyen jót – elmerengett, majd megrázta a fejét és folytatta. – Aztán reggelre eltűnt. Se egy telefonszám, de még csak egy üzenet se.

- Mintha te nem ezt csinálnád – kuncogott Rob.

- Hát épp ez az! Ezt én szoktam csinálni, nem velem csinálják – méltatlankodott tovább. Robbal csak mindent tudóan egymásra mosolyogtunk.

- Megérdemelted! – jelentettem ki.

- Ez fájt Kristen. Az én barátom vagy, engem kéne védened…nekem sérült a lelkem – dörzsölte a mellkasát, jelzésképpen.

- Sajnálom haver – közölte Rob ártatlan arccal, de a végét elrontotta, mert röhögni kezdett.

- Kösz az együttérzést – nyavalygott Tom. – Pedig tényleg tetszett. Talán még egy kapcsolat is lehetett volna belőle – erre már én is nevetni kezdtem. – Jó, de még pár jó menet – javította magát, mert Ő is érezte, mennyire nem hangzik hitelesen.

- Nyugi, holnap már otthon leszünk és újra a Londoni csajok nyomába eredhetsz. Már ha van még olyan, aki szóba áll veled – tett rá még egy lapáttal Tom.

- Tényleg, Lizzy otthon van? – kérdezte felélénkülve.

- Tom, már az összes barátnőjét megdöntötted – emlékeztette Rob.

- Igaz. Kristen, a te barátnőidet még nem ismerem – nézett rám reménykedve.

- Nem is fogod – ütöttem vállon a fürdő felé tartva. Magukra hagytam egy kicsit Őket, legalábbis még lezuhanyozom, mert hamarosan indulnom kell a reptérre. Megláttam Rob kedvenc fehér pólóját, ami tegnap volt rajta a premieren, és úgy döntöttem magammal viszem, vagyis szó szerint magamon viszem. Megcsomóztam az alját, feltűrtem az ujját és tökéletesen elégedett voltam. Így mintha rám öntötték volna. Tom még mindig panaszkodott, Rob pedig kikerekedett szemekkel fogta fel, hogy lenyúltam a pólóját.

- Nyugi, visszakapod, csak elviszem zálognak – nevettem.

- És nekem mi lesz a zálogom? – méltatlankodott.

- Hmm. A tegnapi szakadt tanga ott van valahol a földön. Keresd elő és a tiéd. – Tom vihogni kezdett, én meg egy gyors csókot nyomtam Rob szájára, majd összeszedtem a még elöl lévő cuccaimat. Indulásra készen álldogáltam az ajtóban, Rob csókjaitól megrészegülve.

- De mikor? – kérdezte már sokadszorra.

- Nem tudom, most egy csomó promóciós dolgom lesz a Runaways-el. Te meg folyamatosan forgatsz… - motyogtam szomorúan. Ez konkrétan azt jelentette, hogy most megint legalább egy hónapig nem találkozunk. Szomorúan törődött bele, majd egy utolsó hosszú csókot követően, elindultam a reptérre. A paparazzik már megint vártak rám, de most nem érdekelt. Figyelmen kívül hagyva őket siettem a terminál felé.

Otthon anya örömmel újságolta, hogy már elküldték a ruhám, amit a Runaways premierjén fogok viselni. De az öröme nem is ettől volt akkor, mint később kiderült. Megérkezett az a ruha is, amint az Oscaron fogok viselni és teljesen oda volt érte. Nagy nehezen sikerült lebeszélnem, hogy ugyan ne próbálja már fel, mert ha szét szakad, miközben ráncigálja magára, mit viselek a díjátadón?

*

A következő napokban, vagyis inkább hetekben, szinte egy percem sem volt. A Runaways promotálása körüli hajcihő miatt, egész nap rohangáltam. Ha nem épp egy városban volt az újabb premier, akkor sajtótájékoztatókra, interjúkra, show műsorokba és egyéb ínyencségekre jártam. Éppen a New York-i premierrel esett egybe, a Remember Me Londoni premierje is. Rob még a vörös szőnyegre lépése előtt felhívott engem. Én még csak éppen készülődtem az estére. Nevetve hallottam, ahogy pár rajongó az én nevemet kiabálja. Rob kuncogva mondta, hogy fogalma sincs, honnan veszik, hogy velem beszél. Nevettem még ezen egy ideig, majd letettük, mert mennie kellett.

Április első napjaira lett csak vége minden majomparádénak. Anya éppen a konyhában pakolászott, mikor haza értem Mandytől.

- Mit szeretnél csinálni a szülinapodon? Süssek tortát? Mikor jön Rob? – záporoztak a kérdései, amikre még nagyon nem volt válaszom. Csak egyre…

- Rob nem jön – közöltem szomorúan.

- Hogy-hogy? Azt mondtad elintéz pár szabadnapot, mert veled akar lenni – értetlenkedett anya. Valóban így volt, csakhogy tegnap felhívott, hogy mégsem tud jönni, mert nem végeznek addigra a…mit tudom én hol való forgatásokkal.

- Igen, de nem tud szabadulni – magyaráztam feszülten.

- Akkor miért nem mész te? Vele akarsz lenni, nem? Neked most nincs semmi dolgod – emlékeztetett.

- Már Rob is mondta, sőt győzköd, de nem tudom. Bár azt mondja, hogy ott nincsenek paparazzik…

- Na látod, akkor semmi akadály. Menj foglalj repjegyet, amíg el nem intézted, addig látni sem akarlak – tuszkolt ki a konyhából. Végül is igaza van, Robbal akarok lenni, nem számít hol. Ráadásul azt mondja, ez a hely biztonságos is. Basszus, fel kell hívnom, mert azt sem tudom hova kell foglalnom a jegyet. A harmadik csöngetésre fel is vette.

- Hol vagy helyileg? – kérdeztem rögtön, teljesen izgatott voltam.

- Forgatáson, ma korábban kezdtünk – kezdte el magyarázni ez az ütődött.

- Nem úgy. Milyen városban? – kérdeztem egyértelműben.

- Budapest, miért? – egy fél percig hallgattam, hátha leesik neki. – Oh… jössz? – kérdezte most már Ő is izgatottan.

- Igen. Veled akarok lenni – mosolyogtam. Még vagy fél órán keresztül hajtogatta, hogy mennyire boldog, hogy megyek, aztán lejárt a szünete és mennie kellett.

Villámgyorsan tárcsáztam a repteret, de nagyon elkeserítettek. Én úgy terveztem, hogy már holnap indulok, de olyan gép, amire még lehetett jegyet szerezni csak szerdán, azaz hetedikén indult. Gyorsan lefoglaltam, mielőtt erre sem lesz. Szomorúan meséltem anyának, aki felajánlotta, hogy majd Ő szerez jegyet egy előbbi járatra. Viszont, most még a MamaStew féle, elsőre kedves, majd határozottabb, ki ha én nem stílusa sem jött be. Akárhogy is számoltam, az indulásomig még mindenképpen volt három nap. Valahogy csak kibírom majd…

Képek:

Kristen elhagyja New Yorkot:

http://kristenstewarttwilight.com/wp-content/uploads/2010/03/kristen-stewart-hotfoots-new-8484-0.jpg

Oscar:

http://not-just-popcorn.freeblog.hu/files/2010/03/kristen_stewart_o10.jpg

Runaways L.A. premier:

http://www.contactmusic.com/pics/md/the_runaways_110310/kristen_stewart_5443702.jpg

Runaways N.Y. premier:

http://backseatcuddler.com/wp-content/uploads/2010/03/full_the_runaways_6_wenn2777214.jpg

Még egy premier:

http://www.imagebam.com/image/fbf23472583844