12. fejezet

Bizalomhiány

Remélem elég gyors voltam! :D Nah, olvassátok és nézzétek el nekem, hogy nem lett valami jó! :S Remélem, azért olvasható!
Várom a véleményeket róla!


A tekintete egy pillanat alatt változott meg. Elsötétült. Még csak nem is hibáztathatom, Emilie üzenete elég félreérthető volt. Hogy tud minden elromlani röpke öt másodperc alatt? Talán, mert egy szerencsétlen marha vagyok?

- Én most megyek! – szólalt meg végül és egy pillanat alatt az ajtó felé indult.
- Kristen…- megragadtam a karját és nem engedtem tovább.
- Mi az? Mit akarsz még? Épp eleget hallgattam, épp eleget hülyítettél már! – kiabálta nekem. Nem tudom láttam-e már ennyire kikelni önmagából.
- Állj! Én sosem hülyítettelek. Soha, egy ujjal sem értem Emilihez. – ez igaz is volt, az egyetlen alkalommal, mikor megcsókolt, akkor sem bírtam megérinteni.

- Nem hiszek neked Pattinson! Többet nem! – még mindig kiabált.
- Rendben van. És ha történt valami, akkor mi van? Nem ez egy nyitott kapcsolat lényege? – kérdeztem Én is már szinte kiabálva. Kristen meghökkent arccal hátrébb lépett. Ezt kimondtam, tényleg kimondtam?
- Igaz, menj és feküdj le fűvel-fával. Ha már nyitott kapcsolat használd ki! – olyan lesújtó pillantást vetett rám, amitől az életkedvem is elment. És igaza volt.

- Ne haragudj, igazad van! Nem is tudom, miért mondtam. – lehajtottam a fejem és vártam, hogy valami rámessen. Az lett volna a legjobb, de nem jött a kegyelemdöfés. Csak Kristen csalódott tekintete és Én voltunk.
- Én tudom! – felelte és ismét az ajtó felé indult.
- Nem, nem mész sehova! – elálltam az útját.
- Ezt nem Te döntöd el! – próbált arrébb lökni, de nem hagytam.

- De. Szükségem van Rád és Neked is Rám! – végigsimítottam az arcán, de ellökte a kezem.
- Nem, nincs! – kiáltotta és ki akart kerülni. – Engedj ki! – parancsolta, de csak a fejem ráztam. – Mégis mit akarsz? – kérdezte végső kétségbeesésében.
- Téged! – feleltem és közelebb léptem hozzá. Nem érdekelt a figyelmeztető pillantása, sem az, hogy esetleg pofon lesz az akcióm vége. Egyet akartam és az Ő volt.

Megcsókoltam, de nem engedett. Talán egy fadarabbal jobb lett volna. Rájöttem, hogy nem jó, ha erőszakoskodom. Nem kényszeríthetem rá az akaratom.
- Akkor menj. De tudnod kell, hogy senki mással nem voltam együtt és nem is vágyom senki másra rajtad kívül! - lehajtottam a fejem és vártam az ajtócsapódást, de semmi. Felnéztem és Kristen még mindig ott állt velem szemben. Teljes valójában, szemében tele kételyekkel.
Nekem pedig ennyi éppen elég.

Újra közelebb araszoltam hozzá, homlokomat az Övének támasztottam és a csípőjénél közelebb húztam magamhoz.
- Ajánlom, hogy jól teljesíts! - közölte. Ennél pillanatgyilkosabb kijelentése nem is lehetett volna. De nem volt időm válaszolni, mert ajkait az enyémre tapasztotta. Olyan vadul csókolt, teljesen meglepett. Ha ez még nem lett volna elég, olyan erősen mart a karomba, hogy legszívesebben felüvöltöttem volna.

Válaszul belemartam a fenekébe és az lepett meg igazán, ami ez után következett. Egy elégedettnek hangzott nyögés hagyta el a száját. Ez indítja be? Mondjuk, nekem sincs ellene kifogásom, hogy ezúttal kicsit szenvedélyesebbek legyünk. Igazából engem is beindít, nem is kicsit.
- Várj… nincs nálam óvszer! – ziháltam.
- Nem kell! – felelte két csók között.

- Kristen, én nem…
- Nyugi paragép! Szedem a gyógyszert! – sóhajtotta és a szemét forgatta hozzá, olyan Kristenesen.
- Nem vagyok…- egy csókkal gyorsan elhallgatatott.

Kicsit csillapodni látszott a kezdeti hév, mikor Kristen puha ujjaival a benyúlt a pólóm alá és a felsőtestem kényeztette. Így én is vettem a bátorságot és viszonoztam a kedvességét. De nem, nagy úgy tűnik, mégsem vesszük finomabbra.
Fogta az ingemet és egy határozott mozdulattal, eltávolította rólam. A pólómmal sem ügyetlenkedett. Levettem én is a felsőjét, úgyis olyan keveset takart.

Egy pillanatra elállt a lélegzetem, mikor megéreztem nyelvét a hasam alján. Legszívesebben az ágyra dobtam volna és azonnal a lényegre térek. Lassan, kínzóan lassan haladt felfelé és a nyakamhoz érve nem az történt amire számítottam. Beleharapott, de úgy istenesen.
- Auu! – csúszott ki a számon. Kristen ijedten rám kapta a tekintetét.

- Bocs! Talán Emilie finomabb! – gúnyolódott, de közben a gatyám övével bíbelődött. Mikor sikerült kicsatolnia, letolta a gatyámat. Nem mondhatni, hogy finoman bánt Velem.
- Fogalmam sincs, milyen Emilie! – dünnyögtem és egy gyenge lökéssel a falhoz taszítottam, és testemmel hozzá is szorítottam. Nincs menekvés, baby.
- Hát persze, hogy nincs! – tudom, hogy nem a gondolatomra válaszolt, de milyen jó azt képzelni. Tudom azt is, hogy gáz, de el sem lehet mondani mennyire beindított ez a viselkedése.

- Nem, nincs! – mielőtt mondhatott volna valamit, elhallgatattam egy csókkal. Ennél jobb dolgot nem is tudtam volna elképezni, Kristent csókolni a legjobb.
Vad gondolataimnak szabad utat hagyva, a feje fölé szorítottam a kezét és a nyakát kényeztettem, majd egyre lejjebb és lejjebb hintettem be csókokkal tökéletes testét.

Jólesett hallgatni apró sóhajait. A nadrágjához érve, lehúztam róla és szerettem volna azt az őrjítően pici és vadító tangát is leszedni, de a hajamnál fogva visszarántott magához. Azért nem hagytam magam. Igaz, így csak a kezem csúsztattam be az apró anyag alá. Kristennek egy pillanatra elakadt a lélegzete, majd nagyot sóhajtott és éreztem, hogy végre teljesen átadja megát nekem.

Annál szebb látványt, mint amit Kris nyújtott most, el sem tudtam volna képzelni. A szemeit összeszorította, a homloka ráncolódott és az alsó ajkát harapdálta, miközben halk nyögések hagyták el a száját. De kisimult volt az arca, amiből arra következtettem, hogy élvezi amit csinálok. Na, meg nem csak ez jelezte… Egy pillanattal később elhúzta a kezem és kikapcsolta a melltartóját. Ezt nem inkább nekem kellett volna? De nem tudtam teljesen átadni magam a gondolatnak, hogy talán nem jó, amit teszek. Pedig már jöttek a kérdések rendesen. Megszólalt az önmarcangoló Robert. Túl lassú vagyok? Nem jól csinálom? Kristen ebből semmit nem vett észre. Habozás nélkül letolta az alsónadrágom és a kezébe vette a legnemesebb kincsem. Mosolyogva figyelte az arcom és a kéjes vonaglásom, amit a kezével végzett mutatványa váltott ki belőlem.

Már megint a falnak szorítottam és szenvedélyes csókokat váltottunk. Ismét a nyakamat vette célba, éreztem finom nyelvét és akkor megint megharapott.
Nem is tudja, mit váltott ki belőlem, bár azt hiszem megmutattam neki. Hírtelen felemeltem és egy heves lökéssel beléhatoltam. Aztán persze észbe kaptam, hogy esetleg nem ez volt, az amire vágyott és azonnal mozdulatlanná dermedtem. Az arcát vizsgáltam, de nem tűnt feldúltnak. Az ajkait egy hangos nyögés hagyta el.

- Ne… ne hagyd abba! – kérte elfúló hangon és megmozdította a csípőjét. Eleget téve a kérésének folytattam az előbb elkezdetteket és egyre hangosodó nyögései meggyőztek arról, hogy jó, amit csinálok. Szavakkal leírhatatlan érzés volt, ahogy vékony teste az általam diktált ritmusra mozog.

- Nem… nem túl…- ziháltam, de Kristen közbeszólt.
- Nem, tökéletes! – válaszolt nyögdécselve a ki nem mondott kérdésre. Nem tudom, miért aggódom túl… talán mert ilyen vagyok. Csak az érdekel, hogy neki jó legyen. Mert nekem… nem arra nincsenek szavak milyen.

Kristen teste megfeszült és a körmeit, egy hangos sikítással kísérve, végighúzta a hátamon, szépen kidekorálva azt. Alig kaptam levegőt a gyönyörtől. El akartam húzódni, hogy teret hagyjak neki, de nem hagyta.

- Ne, ez nem volt elég! Még akarom! – lihegte. Alig hittem a fülemnek, még? Rajtam nem fog múlni, akár egész hétre bezárkózom Vele. Bármeddig képes lennék ezt csinálni Vele!
Villámgyorsan az ágyhoz siettem és ráfektettem. Éhes oroszlánként kapott az ajkaim után.
- Te aztán jól bírod! – nevettem rajta. Összeráncolta a homlokát és fölém gördült.
- Talán elfáradtál? – kérdezte gúnyosan. – Mert, ha elég volt, akkor hagyom pihenni az öregurat! – kacérkodott.

- Belőled sosem elég és fáradt sem vagyok! Csak megleptél. – mondtam és addig ügyeskedtem, míg megint én tornyosultam fölé.
- Csak mi olyan rég… szóval olyan rég voltam már Veled és hiányzott! – szégyenlősen beharapta az alsó ajkát. Pedig nincs mit szégyellnie, ha tudná Én mennyit szórakoztattam magam a gondolattal, a New Yorki hotel szobájában esténkét, hogy mi lesz, ha találkozunk… ha tudná, miket képzeltem. Bár Kristen a legvadabb álmaimat is képes megtestesíteni. Főleg, hogy az összesnek Ő a főszereplője.

- Nekem is! – biztosítottam.
- Helyes! De most én irányítok! – kacagott angyalian és már megint a hátamon találtam magam.
- Ahogy akarja főnök! – mosolyogtam és a jó viselkedésemért egy vad csókot kaptam. Tényleg komolyan gondolta, hogy Ő irányít. De még mennyire komolyan és hogy! Készségesen adtam át magam Neki.

Nem is tudom hány féle pózban szerettünk egymást és arra sem, igazán emlékszem, hogy mennyi ideje fekszem itt. De nem is érdekelt, hogy mennyi idő telte el. Kristen itt volt. A karjaimban, rajtam feküdt és halkan szuszogott. Elaludt? Nem tudtam megnézni, mert a feje a mellkasomon volt és pont nem láttam az arcát. Megmozdulni meg nem akartam, mert még a végén elhúzódna.

Egyszer csak felemelte a fejét és rám nézett. Hosszan csak egymás szemébe néztünk, majd felült és mintha a tekintetével keresett volna valamit.
Azt hittem lefordulok az ágyról, mikor felkelt és a ruháit kezdet felvenni. Mindezt egyetlen szó nélkül művelte.


(Kristen szemszöge)


Végre megvan a bugyim! Már a nadrág felvételénél tartottam, mikor a szex isten megszólalt az ágyból.
- Kristen, mit művelsz? – kérdezte meghökkenve.
- Mégis minek látszik? – okoska – Öltözöm! – sóhajtottam.
- Arra rájöttem, de minek? – jézus, tényleg ilyen idióta?
- Mert ruha nélkül mégsem mehetek az utcára. – közöltem és felvettem a pólóm is.
- Elmész? – leesett a tantusz neki! Hallottam is, hogy koppan.
- Igen. – közben kerestem a cipőmet.

- De miért? – nincs meg, hova dobhattam. Mit is kérdezett? Ja, hogy miért. Felnéztem és a csalódottság csak úgy sugárzott a tekintetéből.
- Minek maradjak? Megkaptad, amit akartál. – vádlón ránéztem, mire csak lehajtotta a fejét. Na, pontosan erről beszélek!
- Én nem csak…
- Hagyjuk inkább! – vágtam közbe.

- Hajnali fél hat van! Nem maradnál? Rendelek valami reggeli és…
- Nem érted, hogy nem? – förmedtem rá. Talán kicsit kemény voltam, a tekintete magváltozott. Talán szomorú volt? – Jobb, ha haza megyek. – végre megláttam a cipőm az egyik sarokban. Felvettem és útra kész voltam. Ránéztem arra a szerencsétlen fejére és elfogott a bűntudat.

- Még mindig mérges vagy, igaz? – kérdezte halkan. Olyan szerencsétlen fejet vágott, mint egy kiskutya, akit épp lebasznak.
- Nem! – gondolkodtam, hogy mi legyen a válasz, de miután kioktatott, hogy milyen is egy jó nyitott kapcsolta, gondoltam jó egy egyszerű nem.
- Tényleg semmi nem volt kötünk! – kezdet megint.
- Rendben. – mondtam flegmán.

- Kristen, miért nem hiszel nekem? – odaugrott elém és két kezébe fogta az arcom. Kihúztam a fejem.
- Mégis hogy az istenbe került hozzá a pólód? Azt ne mond, hogy nem volt neki tiszta és a tiedet kérte el! – fakadtam ki. A francba, miért vagyok ilyen hülye. Pedig megfogadtam, hogy befogom. De az igazi Kristen megint előkerült.

- Egyik este nálam iszogattunk és a mosdóban bénázott a csappal és lefröcskölte magát. Én meg adtam neki egy száraz pólót. Ennyi. – sóhajtott a végén, mintha unatkozna. De a figyelmem nem is a szánalmas védőbeszéde kötötte le. Meztelen volt. És uh…

- Rob, öhm… nincs rajtad semmi! – egy pillanatra mintha nem értette volna a dolgot, majd zavartan végignézett magán és egy hupsz kíséretében előkereste az alsónadrágját. Nem bírtam visszafojtani egy mosolyt. Szívesen visszabújtam volna vele az ágyba, de nem engedhettem. Az a fránya büszkeségem… igen, úgy tűnik olyanom is van.

- Szóval? – reménykedett még.
- Szóval megyek. – kitartottam a célom mellett és el is indultam. Már nem próbált visszatartani, hanem hagyott elmenni. Kisétáltam az ajtón és nem tudhatta –én sem -, hogy jövök-e még.

Természetesen nem úsztam meg a találkozást anyával. Ha nincs dolga sosem kel fel kilenc előtt, de ma már ébren volt. Ilyen az Én szerencsém. Nem hiába a második nevem a szerencsétlen.

Szépen végighallgattam a hegyi beszédet és mikor a végén közölte, hogy nincs kaja, mert tegnap elfelejtett bevásárolni, majdnem káromkodtam. De eszembe jutott mennyire utálja, és akkor holnap sem kapok enni.

Meg is lett a jutalmam, amiért kusba maradtam. Elmehettem vele vásárolni. Szerintem ez inkább büntetés, de elfogadom, hogy más az értékrendünk. Minden dologban!

Épp unottan tologattam a kocsit, mikor megpillantottam Őt! Mit keres itt? Ott állt a kenyérpultnál és valami sütifélét nézegetett. Nem kéne, már így is akkora segge van. Jézus, már megint kezdem. Igazából nagyon is jó segge van, ha nem a féltékenység beszél belőlem. Vagyis kicsit szottyadt, de mit lehet tenni… ez a korral jár. Jót röhögtem rajta, de fokozni már nem volt időm a kedves szavakat, mert megfordult.

Mint valami béna kommandós elbújtam a kocsi és a polc közé. Anya csak tovább beszélt, de mikor észrevette, hogy eltűntem és meglátott a búvóhelyemen…

- Kristen, minden rendben? – érdeklődött kedvesen, de tudom, hogy totál hülyének nézett.
- Öhm igen, csak néztem a… - gyorsan megnéztem mi van a polcon – a madárkaját. Van még otthon? – mi van? Madárkaja? Totál égés. Anya nyelt egyet és úgy nézett rám mint, aki éppen azon gondolkozik, hogy hívja-e a pszichológust vagy rögtön az elmeosztályt tárcsázza.

- Nekünk nincs is madarunk! – világított rá a lényegre.
- Tényleg! – vihogtam idiótán. – Akkor feltétlenül kell szerezni egyet. Nagyon jó kis kaják vannak! – folytattam komolyan.
- Nem tudom, mi bajod van, de nem is érdekel! Mehetünk? – elhúzta a kocsit, én pedig bepánikoltam.

- Ne! – rántottam vissza. – Még kell…- próbáltam rögtönözni, de nem ment.
- Mi? Krokodil táp? Ne hülyéskedj már kislányom, gyere! – újra elhúzta kocsit én pedig reflektorfénybe kerültem. Felpattantam és elindultam a másik irányba. De amilyen peches vagyok… igen, pont az történt.

- Kristen? Kristen Stewart? – iiiii! Mint akit tetten értek fordultam meg.
- Igen? – mosolyogtam rá kedvesen. Gondoltam, belököm, hogy most nincs időm fotózkodni, de az sok lett volna.
- Szia! Emilie De Ravin vagyok! – nyújtotta a kezét felém kedvesen.
- Jaj, szia! – megráztam – Mit csinálsz itt? – érdeklődtem színlelt kedvességgel.
- Csak nagyon éhes voltam! – egy hülye vigyorral a képén –amit lett volna ötletem hogyan töröljek le onnan- , megrázta a sütis zacskót.

- Nahát, el sem hiszed mennyit hallottam rólad! – nevetett tovább.
- Tényleg nem! – utánoztam. Huh, de nincs ehhez kedvem. Hozzá és a bájvigyorához.
- Hát Rob nem mesélte, hogy mennyi időt töltöttünk együtt? – és milyen elégedetten vigyorog hozzá. Megráztam a fejem. – Biztos azért, mert csak rólad beszélt. – vihogott megint. Nem tudná, ezt befejezni végre? Elég idegesítő.

- Gondolom! – fintorogtam.
- Igen, ezt is mesélte. Sőt fültanúja is voltam. – közölte egyszerűen.
- Minek?– kérdeztem vissza.
- Hogy milyen kis féltékeny tudsz lenni! Pedig nincs rá okod. De ne aggódj nem Én vagyok ilyen rendes, simám rámásztam volna, de Ő egy igazi gentleman. Túl fontos vagy neki. – meghökkenve hallgattam Emilie szavait. De csak egy valami fogalmazódott meg benne: mekkora egy büdös ribanc!
- Köszi, hogy ezt megosztottad velem! – mondtam nem kis iróniával a hangomban. – De most megyek.

- Vigyázz Kristen! Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni! Ezt nem fogja sokáig bírni. – szólt utánam. Vettem egy nagy levegőt és visszafordultam.
- Nem hiszem, hogy szükségem van a tanácsodra! Viszlát Emilie! – megfordultam és otthagytam. Mégis mit képzel.
Újra lezajlott előttem a beszélgetésünk. Tehát bepróbálkozott Robnál és ezek szerint Rob ártatlan.

Te jó ég! Mit csináltam. Nem bírtam másra gondolni, végig Emilie szavai jártak a fejemben: „Ha szereted, ne legyél ilyen makacs, mert el fogod veszíteni!”
Ha szereted…


Rob ebben a hotelban szállt meg:
(Four Seasons Hotel, Los Angeles in Beverly Hills (Beverly Wilshire))
http://i46.tinypic.com/bgedk8.jpg

Szoba:
http://i49.tinypic.com/jrcsva.jpg

11. fejezet

Comic Con

Meghoztam nektek ezt az extra hosszú, ünnepi fejezetet! :P Köszönöm a kommenteket, túlléptétek a kitűzött számot! Remélem tetszeni fog, ha már kiharcoltátok! :D
További kellemes ünnepeket, élvezzétek ki, ami még hátra van! Egyetek sok bejglit, én is azt teszem! :P
Puszi lánykáim!!


- Remek! – sóhajtotta és belökött az üres szobába. Egész a szoba közepére. Kicsi szoba volt, nagyon pici. Megkövülve álltam ott, nem bírtam mozdulni. Mégis mit akar? Ez most mi volt? És ehhez hasonló kérdések záporoztak a fejemben.

Kristen gondosan kulcsra zárta az ajtót, már végképp nem értettem semmit. Megfordult, de a tekintetéből sem tudtam semmit kiolvasni. Ott állt az ajtónak támaszkodva és farkasszemet nézett velem.

Furcsa, de már nem tűnt idegesnek. Elmosolyodott, ellökte magát az ajtótól és elindult felém.
- Kristen, minden…- rendben? Hangzott volna a kérdés, de közbe szólt.
- Pofa be! – szólt szigorúan.
- Én ezt nem értem! – sóhajtottam és égnek emeltem a szemem. Kristen nagy levegőt vett és hangosan kifújta, úgy tűnt zavarja az értetlenségem.

- Csókolj meg.– ez igen csak parancsnak hangzott. Hitetlenkedve néztem rá. Fél perce még a leg flegmább hangnemet használta, amit valaha embertől halottam és nem is volt hajlandó beszélni a félreértésről. Most meg azt akarja, hogy csókoljam meg? – Most! – idegesen szólt újra. Kétségkívül zavarta a szerencsétlenkedésem.
Megcsókolom. Eldöntöttem, hogy megteszem. Ennél rosszabb már úgy sem lehet.

Óvatosan csúsztattam kezem az arcára és lassan magamhoz húztam a fejét. Ajkaimmal lágyan érintettem az övét. Hatalmába kerített az érzés. Ez maga a mennyország. Biztosan tudtam, hogy számomra nincs jobb dolog a világon, mint Kristen édes ajkait a sajátomon érezni.
Hírtelen kapott a szám után. Hiába akartam lassú és lágy lenni, nem hagyta. Olyan sürgősen nyomta nyelvét a számba, mintha a következő pillanatban megszűnne a világ. Heves játékba kezdtünk egymás ajkaival, hamar átvettem a követelőző ritmusát.

Már csak arra eszméltem, hogy Kristen a falak présel. Egész testével hozzám simult. Nem mondhatnám, hogy ellenemre volt a dolog. Megmarkoltam tökéletes formával megáldott fenekét és felkaptam. Halk nyögéssel adta a tudtomra, hogy jól cselekedtem. Elégedett voltam, legalább ebben a kedvére tudok tenni.
Most én préseltem a falhoz és keskeny nyakát apró csókokkal hintettem be.

- Rob! Öt perc és kezdés! – kopogtattak az ajtón. Sóhajtva lábra állítottam Kristent, aki szintén olyan fejet vágott, mint akit épp kivégzésre visznek.
- Nem volt semmi köztem és Emilie között! – nem bírtam ki, hogy ne mondjam.
- Elhiszem, nem tudom miért, de el! – sóhajtotta.
- És te azzal a pasival mit csináltál? – ezt sem bírtam ki, tudnom kellett. Forgatta a szemét, de válaszolt:

- Természetesen semmit! Beszélgettünk kicsit, de ennyi. Csak idegesíteni akartalak! – kuncogott angyalian.
- Sikerült. – mosolyogtam. – Egyébként jó a hajad! – súgtam a fülébe. Összerezzen és zavartan a hajához kapta a kezét.
- Tényleg tetszik? – elpirult? Kirsten, tényleg elpirult?

- Igen! Nagyon-nagyon szexi vagy vele! – mondtam mélyen a szemébe nézve. – Őrjítően dögösen áll! – azt sem tudta hova nézzen zavarában. Nagyon tetszett, amit elértem nála. Csak úgy ujjongtam belül, hogy ennyire hatással vagyok rá. Arról nem is beszélve, hogy így még kívánatosabb volt. El sem tudja képzelni, mit hoz ki belőlem azzal, ahogy zavartan beharapja az alsó ajkát.

Egy hosszú és szenvedélyes csókra, megint magamhoz húztam gyönyörű arcát és nagyon nem akaródzott elengedni Őt. Mégis kénytelen voltam, mert megint kopogtak.

Követtem kifelé Kristent, ahol már vártak ránk, hogy elvezessenek az első helyszínre. Kicsit, vagyis nagyon furcsán néztek ránk, ahogy lehajtott fejjel kisuhantunk egymás után, de nem szóltak semmit, csak bekísértek minket a sajtókonferenciára. A „megmétettetés” előtt a summit sajtósa – aki felügyelni fogja az egész konferenciát -, megállított minket pár szóra. Elsőként végigmért minket, majd megszólalt:

- Nem válaszoltok semmilyen személyes kérdésre, nem azért vagytok itt, hogy a magánéletetekről beszéljetek! – Kristennel engedelmesen bólintottunk. – Remek. A fontos dolog, hogy köztetek fog ülni Taylor, mindig! Szeretném, ha Te – Kristenre nézett – Vele foglalkoznál. Lássák, hogy jóban vagytok! – sorolta a dolgokat a nő.
- De minek? – kérdezte Kristen meglepetten.

- Mert, mint már mondtam a film miatt vagyunk itt, és Taylornak nagy szerepe van benne. Őt kell sztárolni, a figyelem középpontjában kell lennie, ahogy Bella és Jacob kapcsolatának is. Ez a koncepció! – felelte a nő ellentmondást nem tűrő hangon. Kristen megint bólintott és a sajtos asszony elégedett mosollyal nyugtázta, hogy felfogtuk a lényeget.

Szép lassan behívtak minket a terembe, ahol mindenkinek megvolt a helye. Ahogy mondták Taylor, köztem és Kristen között ült. Igazság szerint semmi érdekes nem volt, csak a szokásos kérdések érkeztek. Nehezen bírtam rávenni magam, hogy ne bámuljam azt az isteni szépséget Taylor mellett. Néha muszáj volt ránéznem.

Természetesen nem tudtuk kikerülni a kedvenc „mi van köztetek kérdést”, amire Kristennel – legalábbis Ő is bele kezdett valamibe – frappáns választ akartunk adni, de kedvenc summit ladynk leintette a kérdést a sablonos „nem válaszolnak személyes kérdésekre” szöveggel.

Kristennel mind a ketten egyszerre kezdtünk el nevetni. És bennem felmerült a „ha tudnád mi folyik köztünk” válasz. Mi már edzettek voltunk. De Taylor nem, szegény olyan fejet vágott, mint akit tetten értek. Pedig Ő nem is tudja a dolgot és a kérdés nem is neki szólt.
Szép sorjában haladtunk tovább a kérdésekkel. És nem volt több személyes.
Egy gyors fotózással a végén mehettünk is át a következő konferenciára.

Itt már Chris és Ashley is csatlakozott hozzánk. A kérdések özönlöttek és meg kell hagyni Kristen szépen alakította a rá bízott szerepet. Ahol tudta dicsérte Taylort és biztosította az embereket, hogy köztük megvan az a barátság, ami Bella és Jacob között. Végülis igaz volt, jó barátok és Taylor rendes gyerek, Én magam is nagyon kedvelem.

A kedvenc kérdéseim közt dobogós helyet foglalt el a, mit várunk a legjobban a következő filmben. Taylor viccesre vette a formát és közölte, hogy a sátras jelenetet. Oda is súgtam neki, hogy csak lassan a testel, haver. Erre elkezdett nevetni és a vállamat megveregetve közölte, hogy labdába sem rúghat mellettem. Vajon miért nem?

Kristen is hozta a formáját és egy olyan magas labdát dobott fel, amire senki sem számított.
- Várom, hogy valóban terhes legyek! – zavartan vigyorogva hátradőlt, miközben mindenki szakadt a nevetéstől. Láttam rajta, hogy nem tudja, jó ötlet volt- e ezt mondani. Rám nézett és egy ördögi vigyor jelent meg az arcán. Istenem, de szexi volt! Már csak a pletykák miatt is nagyon ott volt és azt sem szabad elfelejteni, hogy tényleg azt hitte terhes. Rajtam volt a sor.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni a „teherbe ejteni Őt!” bekiabálásokat és kitalálni valami frappánsat, akárcsak a két előttem szóló.

- Igazából alig várom, hogy császármetszést végezhessek! - nyögtem ki vigyorogva. Nem volt a legjobb, de mindenki nevetett ezen is. Kristenre néztem, az Ő véleménye érdekelt egyedül. Rávigyorogtam és nem vártam, hogy szóljon valamit, de megtette.

- Előbb teherbe kell ejtened! – mondta nagyon halkan és vigyorogva. Én is vigyorral próbáltam leplezni a zavaromat. Nagy nehezen továbbléptünk a dolgot, legalábbis én azt hittem. Éppen nekem kellett válaszolnom egy kérdésre, mikor Taylor valami papírt csúsztatott a kezembe. Nagy nehezen kidadogtam még három mondatot, mialatt kinyitottam az összehajtogatott papírt. Aztán Taylor átvette a szót, így el tudtam olvasni, amit Kristen írt:

Este, a szobádban megmutathatod, mit tudsz nagyfiú! Ránéztem és kihívó pillantást kaptam válaszként. Rámosolyogtam és próbáltunk mind a ketten a visszatérni a való világba, ahol a konferencia zajlik.

A konferencia után szünet nélkül rohantunk egy rajongói találkozóra, ahol mindenféle vicces dolgot kellett csinálni, majd Taylorral, Ashleyvel és persze Kristennel interjút adtunk.

Majd kimentünk a többiekhez, a mozi elé – ahol a rajongókkal néztük meg a Twilight-ot – és fotozkodtunk. Kristen mellé álltam, mellette akartam lenni mindenképpen.
- Hé, ez az én sapkám! – vigyorgott Kristen, mikor észrevette, mi van a fejemen. Még Vancouverben nyúltam le tőle, azt hittem emlékszik. Persze Nikki is bekapcsolódott a dologba. Aztán csak nevettünk rajta.

Beültünk a moziba, nekünk a leghátsó sor volt fenntartva, így nyugodtan bekuporodhattam a fal mellé. Kristen beült mellém, természetesen ennek örültem a legjobban. Vagyis csak addig hittem ezt, míg Kristen keze rá nem simult a combomra a film közben. Figyeltem, hogy a mellettünk ülő kollégák észrevették-e, de szerencsére elég sötét volt és különben is mindenki a filmet figyelte.


(Kristen szemszöge)


Rob sem tétlenkedett, miután a kezem a combjára csúsztattam. Először hagyta, hogy a kezem ott tartsam, majd megfogta és összefonta az ujjainkat.

A film végén mindenki ment haza. Robot egy kocsi vitte Los Angelesbe, a hotelba. Én pedig mentem a saját kocsimmal, mivel azzal jöttem. De még mielőtt meglóghattam volna Ashley letámadott.

- Kris, várj! – megfordultam és bevártam a felém loholó lányt. – Jössz az esti buliba, ugye? – oh, a francba az teljesen kiment a fejemből, hogy ma este az egész csapat együtt bulizik. Egy amolyan Comic Con After Party lesz.

- Öhm, nem is tudom! – fintorogtam, hiszen ez igazán keresztbe húzza az esti terveimet.
- Jaj, ne már! Mindenki ott lesz, el kell jönnöd! – nyaggatott.
- Rendben! – sóhajtva ugyan, de beadtam a derekam. Csak nem tart olyan sokáig.
- Szuper! Akkor most átjössz hozzám és ott összekészülődünk. – ugrándozott örömében.
- Jó! – nem ellenkeztem, mert nem lett volna értelme. Ashleynek nem nagyon lehet nemet mondani.

Erről, akkor is megbizonyosodtam, mikor a szekrényem előtt állt és szépen lassan tudatosult bennem, hogy semmilyen beleszólásom nincs, hogy mit veszek fel este.
Hiába mondtam neki, hogy nem akarom, Ő csak rám erőltetett egy fekete, csillogós és igen kivágott felsőt. Nem csak az eleje volt mélyen dekoltált, de a háta is. Majdnem a hátam aljáig ki volt vágva. Nem is tudom, honnan a francból szedte elő ezt a felsőt. Úgy emlékszem a szekrény aljára suvasztottam. Valami rendezvényre kellett ebben mennem, azóta nem láttam. De most ismét fel kellett vennem.

Mikor előkotort egy miniszoknyát és közöltem, hogy ezt tényleg felejtse el, mert a végén nem megyek sehova, fintorogva előhúzott egy csőszárú, kék farmert. Mikor elővettem a fekete converse cipőmet, szó szerint kiröhögött és benyúlt egy fekete magas sarkúért.
Aztán kisminkelt és a szénakazalhoz is hozzányúlt a fejemen, kivasalta. Majd, mikor végignézett rajtam nagyon elégedetten közölte:

- Tökéletes! – mosolygott.
- Ash, nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás? Ez csak egy buli, ugyan olyan, mint akármelyik másik. – húztam a szám. Nem értem miért kellett ezt elszenvednem.
- Ehhez volt kedvem! – vigyorogva vállat vont. Ő már fel volt öltözve, mert mielőtt hozzánk jöttünk volna, beugrottunk hozzá is és felöltözött. Még kisminkelte magát, meg a haját is kicsit megigazította és végre elindultunk. A lépcső alján Taylorba botlottunk:

- Ejha! – mért végig engem és Asht elismerően. – Hódítani készülsz, húgi? – vigyorgott.
- Naná! – vihogott Ashley mellettem és mielőtt én is reagálhattam volna, megragadta a kezem és az ajtó felé húzott.
- Anyának szólok, hogy ne várjon haza! – kiáltotta utánunk Taylor, és ahogy a hangjából hallottam nagyon jól szórakozott.

Nem is csodálkozom, hogy a taxi már a ház előtt várt minket. Amilyen előrelátó nem is vártam mást tőle. Egész hamar megérkeztünk a party helyszínére, ami nem máshol volt, mint a Standard Hotelben. Az after parytra kibérelték nekünk a szállodában lévő bárt egész éjszakára. Csak mi leszünk ott, meg akit viszünk magunkkal. Tehát, abszolút zártkörű lesz.

Marhára idegesített, ahogy a cipőm kopogott a csempén, miközben átvágtunk a szállodán. Ash nagyon magabiztosan vágtatott előre, azt mondta volt már itt és tudja, merre kell menni. Egyszer csak egy nagy ajtóhoz értünk, Ash kinyitotta és betessékelt rajta. Ahogy beléptünk kicsit meglepődtem, eddig nem gondoltam bele, mit jelenthet a bár neve, de ekkor felfogtam. Az egész terem lila fényben pompázott. Meg volt egy kis rózsaszín is, a bár rész azzal volt megvilágítva.
Az ismerős arcok között, azért volt jó pár ismeretlen is. Gondolom, akiket hoztak magukkal a drága kollégák. Nem volt zsúfolt a hely, de éppen elegen voltunk.

Még így is kiszúrtam Robot a tömegben. Kellan oldalba vágta és mikor oda fordult hozzá, Kellan a lépcső felé intett a fejével, vagyis felénk. Rob oda nézett és hírtelen nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Először kinyitotta a száját, majd becsukta – talán ezt nevezik úgy, hogy leesett az álla –, nyelt egyet és végre elmosolyodott. Viszonoztam a gesztust, majd csak arra eszméltem, hogy Ash karon ragad és elindul lefelé, mert még mindig a lépcső tetején álltunk. Nagyon koncentráltam, hogy ne zúgjak le a lépcsőn, a magas sarkú cipőmben.

- Aszta, Kristen! – Kellan elismerően végignézett rajtam, mikor odaértünk az asztalukhoz.
- Ugye? – Ash büszkén kihúzta magát, nagyon elégedett volt az „alkotásával”. Majd leült Jackson mellé és átölelte. Náluk ez megszokott gesztus volt, nagyon imádták egymást. Én kicsit tétovázva álltam még egy ideig. Mikor Rob megköszörülte a torkát és arrébbcsúszott, elindultam felé. Talán ez volt a jel, hogy üljek mellé.
- Nagyon, öhm…. szóval nagyon csinos vagy! – elmosolyodtam, nagyon vicces volt, ahogy kereste a szavakat.

- Köszi. – kuncogtam egy sort, de abba is hagytam, mikor a pincér odajött az asztalhoz. Ash és Én, a két utolsó érkező is rendelni tudtunk. Azt hiszem a harmadik vagy a negyedik koktélon lehettünk túl, mikor Ashley nem bírt magával és elrángatott táncolni. Nikki is nemsokára csatlakozott hozzánk. Sokan táncoltak rajtunk kívül is, szóval nem éreztem magam annyira feszélyezve.

Éppen Nikkivel adtunk elő valami fura táncot, nem tudom mi volt az, csak követtem Őt, mikor észrevettem, hogy Rob engem figyel.
- Már egy ideje, ezt teszi! – hallottam meg Nikki suttogását. Visszakaptam rá a fejem és értetlenül néztem rá.
- Mi? – kérdeztem. Csak sóhajtott:
- Rob! Már jó ideje bámul, pontosan mióta elkezdtél táncolni. – vihorászott Nikki.
- Oh. – csak ennyit nyögtem. Akkor adjunk neki kicsit többet, gondoltam. Odamentem Ashez – magammal húzva Nikkit - meg Elisabethhez és beszálltunk a nem éppen visszafogott táncba.

Fél szemmel Robra sandította, aki kikerekedett szemekkel bámult. Talán, ezt az énemet nem ismerte. Mondjuk Én sem. Rákacsintottam, mire rendezte a vonásait. Elnevettem magam és visszafordultam a lányokhoz. Kis idő múlva két erős kéz nyomódott a csípőmnek. Mielőtt hátrafordulhattam volna, meghallottam a hangját:

- Ezt büntetni kéne! – suttogta lány hangon a fülembe.
- Mit? – mosolyogtam.
- Amit csinálsz. Túl szexi! – a nyakamhoz hajolt és mélyen beleszagolt a bőrömbe.
- Ha szeretnéd, abba hagyom! – feleltem kihívóan és közelebb dőltem hozzá.
- Eszedbe ne jusson! – mormolta és erősebben szorította a csípőmet.

Azzal a lendülettel magához préselt és mozogni kezdtünk a zenére. Körbe néztem, de senki nem figyelt minket, szerencsére mindenki el volt foglalva magával. Egyre erősebben préselődtem Rob ágyékához, mialatt a kezei rajtam kalandoztak. Hol a combomat simogatta, hol a hasamat, nem is akár hogy. Simán benyúlt a felsőm alá, nem zavartatta magát.
Hírtelen felé fordultam, talán jobban is tetszett neki így, mert azonnal a fenekemre helyezte a kezeit.

Egyre jobban forrt a levegő köztünk, úgy éreztem Rob pillantásaitól mindjárt felgyulladok. Ha most ketten lennénk…de tényleg, miért is vagyunk még itt? Nem tudtam, csak annyit, hogy nem lesz elég tűrőképességem és meg fogom csókolni. Ahogy a gondolat végére értem, megéreztem lágy ajkait a nyakam tövénél. Kész, feladtam.

Megragadtam a hajánál és száját az enyémhez préseltem. Tudtam, ezt nem kéne. Túl sokan vannak itt. Miért vagyok ilyen bolond? És miért van, az, hogy nem érdekel, mennyien látják? Csak az érdekelt, hogy Rob nyelve az enyémmel játszik. Más nem. Még mindig mozogtunk a zene diktálta ritmusra, de a csókot nem igazán szakítottuk meg. Úgy tűnt Robot sem zavarják a többiek. Főleg, akkor vontam le ezt a következtetést, mikor a fenekemnél fogva felkapott.

Készségesen kulcsoltam lábaim a csípőjére. A csókok egyre szenvedélyesebbek lettek és az érintések sem voltak szolidnak mondhatóak. Rákényszerítettem magam, hogy ha csak egy fél percre is, de kinyissam a szemem. Megkerestem a többieket. A Jackson és Ashley páros nem messze tőlünk táncoltak, Nikki Taylorral ropta és Elisabeth meg Chriss is a parketten voltak.

Az asztalhoz nézve Kellan vigyorgó fejét láttam meg elsőként. Minket nézett természetesen. Mellette Peter ült, aki szintén minket figyelt, de inkább kicsit döbbent volt. Most már úgy is mindegy. Visszacsuktam a szemem és ismét átadtam magam Robnak.

Rob hirtelen megszakította a csókot és megszólalt:
- Mi lenne, ha ezt máshol folytatnánk? – kérdezte vigyorogva.
- Milyen messze van a hotel, ahol laksz? – kérdeztem zihálva.
- Közel! – vágta rá. Leugrottam az öléből és az asztal felé húztam. Összeszedtem a táskámat és odaköszöntünk a többieknek, majd az ajtó felé siettünk.
- Csak óvatosan, fiatalok! – vihogott Kellan, de nem vettük a fáradtságot, hogy visszaforduljunk.

Őrjítően lassan haladt a taxi, legalábbis nekem úgy tűnt. Valószínűleg már a liftben újra egymásnak estünk volna, ha nem utazik velünk egy másik férfi.
A szobába érve Rob telefonjának a pityegése zavart meg minket, ami az asztalon volt. Úgy tűnik itthon felejtette a drága.
- Majd reggel. – sóhajtotta és meg akart csókolni.
- Ne, nézd csak meg. Ezt a fél percet már kibírjuk. – mosolyogtam.
- Négy nem fogadott hívás és egy hangüzenet! – nyomkodta a készüléket, majd elindította az üzenetet:
„ Szia, Rob! Emilie vagyok és csak azért kerestelek, hogy szóljak én is Los Angelesben vagyok. Ha ráérsz, esetleg összefuthatnánk, és akkor vissza tudnám adni a pólódat is, tudod, amit a múltkor, szóval tudod. Elhoztam magammal, hátha kell. Na, majd hívj!”

Ránéztem a férfire, aki engem ölel és hírtelen ellöktem magamtól. Szóval tévedtem volna és ezek ketten mégis…

Rob, Kristen és Taylor a sajtókonferencián:
http://i48.tinypic.com/j7rwn6.jpg
Megint:
http://i48.tinypic.com/r9mqus.jpg
Flört a mozi előtt: P:
http://i45.tinypic.com/289x8p3.jpg
Az egész cast a mozi előtt:
http://i47.tinypic.com/fe1coz.jpg

Purple Bar:
http://i47.tinypic.com/fnutty.jpg
http://i49.tinypic.com/2n1g9br.jpg

Boldog Karácsonyt és Köszönet Nektek!

Ezúton is szeretnék Minden Kedves Olvasómnak Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánni!
Gondoltam ezzel a képpel kedveskedem Karácsony napján, amit Én csináltam Nektek! :)

Valamint szeretném megköszönni, hogy ennyien voltatok itt, ugyanis átléptük a 20.000-et! (mikor ezt írtam pontosan 20.154-nél tartott a számláló) Nagyon hálás vagyok nektek, hogy mióta november 14.-én felkerült az 1. fejezet (másfél hónapja), ennyien kíváncsiak vagytok a történetre!
Köszönöm Nektek!

Millió puszi!

10. fejezet

Féktelen buli

Helló, csajszik! Sajnálom a tegnapot, de mint a chatben már írtam nincs netem otthon! :( De megoldottam és így is megkapjátok a fejezetet!
És mindenkinek szeretnék így előre Boldog Karácsonyt kívánni! Nem tudom, hogy holnapra jó lesz-e a netem és tudok-e jönni, ezért inkább előre írom!
Sok puszi!


- Hogy lehetsz ilyen hiszékeny liba? – kérdeztem magamtól, de közben a telefonnak üvöltöttem.
Hiányzom neki? Micsoda hazug disznó. De mit vártam, hiszen Ő is csak férfiből van.
Már csak az érdekelne, hogy szex előtt vagy szex után jutottam eszébe. Esetleg közben… Remélem az én nevem mondta Emilie neve helyett.

Jaj, elég már! Nem hiszem el, hogy tényleg ezt csinálom, hogy ilyeneken gondolkodom.
Egyébként meg nem kéne úgy oda lennem, hiszen egy nyitott kapcsolatba belefér. Jajííí, Kristen Kretén Stewart. Mégis miért kellett belemenned egy ilyen dologba? Két éve ismered ezt a fajankót és még soha nem veszekedtél vele ennyit, mint mióta megy ez a huza-vona.
Helyesbítek, soha nem is veszekedtél vele.

Teljesen jól működne ez a „nyitott” kapcsolat, ha nem kezdene mással. Te hülye, hiszen ez a nyitott kapcsolat lényege! Nem csak egy emberrel vagy. Ez volt az Ő célja is, hogy lehessen mással, úgy, hogy engem is megtart mellette. Nincs számonkérés csak színtiszta élvezet, amíg csak a kedve tartja. Nem baj. Mindenki követhet el hibákat. Most én is elkövettem egyet, de még nem késő változatni rajta. Egyszer és mindenkorra befejezetem Mr. szoknyavadásszal. Maradunk a jól bevált módszernél. Csak barátok. Talán a barátságunkra még nem nyomta rá teljesen a bélyegét, ez a kurva ötlet. Bár most egy ideig nem akarok vele beszélni.

- Ideges vagy kislányom? – kérdezte anyám, mikor elindultam.
- Nem! Majd jövök! – kivágtattam az ajtón és becsaptam. A taxi már várt rám. Bediktáltam Dakota címét és hívtam őt, azért mégsem állíthatok csak úgy oda.
- Szia, Kirsten! – szólt a telefonba kedvesen.
- Szia! Elkészülsz tíz perc alatt? Bulizni megyünk. – hadartam.
- Mi az, hogy! Tíz perc múlva a kapu előtt? – a hangja nagyon vidám volt.
- Ott várlak! – elmosolyodtam mikor letettem. Hiába, tudom ki az, aki mindenre kapható.

Tíz perc múlva tényleg az ajtaja előtt toporgott és vihogva szállt be a kocsiba.
- Mi ez a hírtelen bulizhatnék KStew? – vigyorgott.
- Csak szükségem van egy kis kikapcsolódásra! – vontam vállat.
- Ne aggódj, ez kikapcsolódás lesz a javából! – a sofőrhöz fordult és bediktált neki egy címet.

Fogalmam sem volt hova megyünk, de nem is érdekelt. Inni akartam, azt meg bárhol lehet. Nem telt bele újabb tíz percbe és a taxi lefékezett egy Night club előtt. Soha nem hallottam még róla, de Dakota közölte, hogy a legjobb bulik itt vannak. Én pedig nem is kételkedtem, hiszen, ha valaki, akkor Ő, a bulik koronázatlan királynője biztos tudja.

Ahogy beléptünk már tudtam, hogy igaza volt. A tánctér óriási volt, aminek körülbelül a fele volt tele emberekkel. Igaz, nem igazán szoktam táncikálni, de mindent el kell kezdeni. Dakota átvágott a tánctéren, egészen a kényelmes asztalokhoz. A pincér egy pillanat múlva már mellettünk is állt, és kérdezte, hogy mit kérünk. Akartam mondani, hogy egy sört, mikor Dakota négy tequillát kért. Úgy voltam vele, minél erősebb annál jobb. Amint lehúztuk, már kértük is a következőt és a következőt, így egyre jobb kedvem lett.

Két nagyon is helyes srác vetődött mellénk, kezükben egy-egy koktéllal nekünk, aminek már a nevére sem emlékszem. De az sem veszett kárba.

Mikor kimentem a mosdóba már jócskán éreztem az alkohol kellemes hatását, és ezt csak fokozta, mikor az asztalhoz visszatérve újabb két pohár tequilla várt rám.
Dakota éppen nagyon el volt foglalva az egyik srác fogainak a számlálásával, amit a nyelvével hajtott végre. Így oda fordultam Dan-hez, azt hiszem így hívták. Beszélgetni kezdtünk, amit a telefonom zavart meg. És nem más, hívott, mint aki miatt ma este itt vagyok. Csak nem akarta letenni, ezért végül felvettem, addig Dan hozott még inni.

- Mi az, Rob? – kérdeztem flegmán.
- Csak bánt az előbbi félreértés! – úgy döntöttem nem ronthatja el még jobban az estémet.
- Ne érdekeljen, én sem törődöm vele! – mondtam könnyedén.
- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.
- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.

- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.
- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.

Lehúztam az italt és megragadtam Dan kezét, a parkett felé húzva Őt. Gyorsan belejött a táncba, akárcsak én. Hamar ráéreztünk a másik ritmusára és onnantól kezdve nem volt megállás. Viszont, mikor szája az enyémhez közeledett, elhúztam a fejem.
- Sajnálom, de nekem ez nem megy! – ráztam a fejem.
- Rendben. De a táncot folytathatjuk. – mosolygott. Bólintottan és el sem hittem, hogy nem próbálkozik tovább. Elnéztem Dakotát, akinek nem volt gondja a dologgal. Továbbra is eszeveszett csókcsatát vívott a másik fiúval.

A testünk tovább mozgott a ritmusra és azon kívül, hogy belém került legalább még egy pohár édes méreg, nem emlékszem semmire. Elértem a célom. Az este további része teljes filmszakadás!


(Rob szemszöge)


Mégis ki az a Dan? – majdnem földhöz vágtam a telefont, annyira dühbe gurultam. Emilie – aki bűnös az egészért, mivel Ő győzködött, hogy hívjam vissza Kristent és beszéljem meg vele -, próbált nyugtatni, hogy biztos csak valami félreértés lesz. Nem igazán járt sikerrel.

Olyan mocskosul féltékeny voltam, hogy azt el sem lehet mondani. Elképzelni, hogy valaki más szorítja magához Kristen gyönge testét, maga volt a pokol. Fájt, jobban, mint bármi eddigi életem során. Már ott tartottam, hogy most azonnal Los Angeles-be utazom, ha kirúgnak a filmből, ha nem. De joga van azt tenni, amit akar, hiszen a hülyeségem miatt szabad ember. Nincs semmi kötelezettsége felém.


(Kristen szemszöge)

Reggel – ahogy arra számítottam – olyan fejgörccsel ébredtem, hogy alig bírtam megmozdulni. A gyomrom kavargott a tegnap éjszakai mértéktelen piálástól és, ahogy felültem, azonnal a legrosszabb érzés kerítette a hatalmába. Tudtam, mi következik most. Fejvesztve rohantam, hogy kiérjek a wc-re, mielőtt a gyomrom visszaadja a tegnap belétöltött pia nagy hányadát.

Szitkozódva görnyedtem a wc fölött és hagytam, hogy kijöjjön, ami kikívánkozott. Előhalásztam a fiókból a fájdalomcsillapítót és bevettem kettőt.

Már valamivel jobb állapotban indultam a konyha felé. Majdnem kiejtettem a bögrét a kezemből, mikor anyám kérdően leült az asztalhoz és hangosan kihúzta a széket maga mellett.

- Basszus anya, nagyon megijedtem! – panaszkodtam és töltöttem egy adag kávét. Nem értem miért nem lehet halkan közlekedni, mikor így is majd szétrobban a fejem.
- Aki legény éjjel, legyen legény nappal is! – közölte és összefonta a kezét a mellkasa előtt. Kurva nagy poén volt, szétröhögtem magam. De ahogy elnézem, most következik a hegyi beszéd.
- Magamba öntöm ezt a kis koffeint és a kívánságod máris teljesül. – meglóbáltam előtte a bögrét.

- Szóval nem szeretnéd elmesélni, merre jártál tegnap? – kezdte a faggatózást.
- Dakotával voltam egy night clubban. – feleltem egyszerűen.
- Ennyi? Ennyire emlékszel? – kérte szánom. Majdnem megfulladtam a kávétól.
- Nem, persze, hogy nem! Emlékszem én mindenre! – hazudtam köhécselve. Anya, egy „ezt te sem gondolod komolyan, hogy elhiszem” nézés kíséretében folytatta a kínzásomat:
- Mikor értél haza? – kérdezte.
- Kettőkor! – vágtam rá.

- Te nem emlékszel semmire! Háromkor jöttél haza és arra ébredtem, hogy levertél egy vázát. Kijöttem, hogy megnézzelek és te alig bírtál állni a lábadon! – vázolta a valódi helyzetet.
- Jó, rendben! Mit akarsz hallani? – kérdeztem idegesen – Azt, hogy annyira bebasztam, hogy a saját nevemet sem tudtam? És, hogy arra sem emlékszem, hogy jöttem haza? Tessék, ez történt! Elégedett vagy? – hadartam.
- Szerinted az vagyok? – azt hiszem ez egy költői kérdés volt - Hogy lennék már az, mikor épp azt ismerted be, hogy nem vagy képes mértéket tartani? – került igazán kihoznom a sodrából.

- De képes vagyok! Viszont tegnap pont azt a hatást akartam, amit elértem. Egy estére megfeledkezni mindenről! – sóhajtottam.
- Örülök, hogy elégedett vagy a teljesítményeddel! – nevetett idegesen.
- Én is! – feleltem és felrohantam a szobámba. Pont ez hiányzott nekem, még anyával is összeveszni. Kibaszott büszke lehetek magamra. Épp ledőltem az ágyra, mikor kopogtak.

- Gyere! – szóltam. Anya bejött és nagyon bánatos arcot öltött.
- Aggódom érted, Kristen! – leült az ágyamra és megsimogatta a kezem.
- Felesleges. – mondtam.
- Nem a tegnap miatt. Előfordul az ilyen, hanem úgy egyáltalán. Mostanában nem vagy a legjobb formában. – aggódva nézett rám.
- Csak kifáraszt a forgatás! – legyintettem.
- Nem, nem csak ennyi. Tegnap este is mikor elmentél sík ideg voltál. – próbálkozott tovább.
- Csak összevesztem Robbal! – csúszott ki a számon és azonnal meg is bántam.
- Hát innen fúj a szél! Éreztem én, hogy köze van a viselkedésednek hozzá. – sóhajtotta anya.

Valóban, mostanában az életemben minek nincs köze Robhoz?!

- Kicsit nehéz, hogy több mint egy hónapja nem láttam! Nem gondoltam, hogy ez ennyire kikészít majd! – mondtam őszintén.
- Min veszekedtek ennyit? – kérdezte.
- Csupa apróságon. – rántottam vállat. Úgy éreztem nem kéne közölnöm vele a valódi okokat: terhesség, féltékenység… ezek nem azok, amiket el akarok mondani.
- De még mindig nem vagytok együtt rendesen? – érdeklődött.
- Nem és jobb is így. Ha így ezt csináljuk egymással, gondolj, bele mi lenne, ha tényleg együtt lennénk! – keserűen felnevettem a gondolatra.

- Talán nem kéne folyton azon aggódnotok, hogy hűtlen a másik. – már épp akartam szólni, mikor folytatta. – Tudom, ez nem számít annak, mert nem vagytok egy pár, de zavar téged, hogy esetleg mással van. Vagy tévedek? – megráztam a fejem, hogy nem, nem téved. Elmosolyodott. – Erről beszélek. – nevetett.
- De nem akarok elkötelezettséget. Most nem. Nem tudom miért, de nem! – ráztam a fejem.
- Csak, azt, hogy Ő ne legyen mással! – már megint a lényegre tapintott. De én sem vagyok mással, nem tudok mással lenni.

- Azt hiszem! – suttogtam, mert pontosan tudtam, hogy mennyire nem etikus, amit akarok.
- Ez nem így működik! – nevetett, elég viccesnek találta a dolgot.
- Tudom. De azért még próbálkozunk! – mosolyogtam.
- Akkor hívd fel! – ajánlotta anyu és tényleg ez lett volna a legjobb.
- Azt már nem! – túl makacs vagyok, tudom én.
- Rendben. Három nap múlva úgy is találkoztok! – nevetett és kivonult a szobámból.

Milyen igaza van. Csütörtökön lesz a Comic Con-on, majd akkor látom. Bár még mindig haragszom rá az Emilie akció miatt, de mit lehet csinálni. Joga van azt tenni, amit akar.


*


- Kristen, ha nem kelsz fel most azonnal, el fogsz késni! – kopogtatott anyám. El sem tudja képzelni mennyire leszarom, ha elkésem. Sőt, legjobb lenne nem is menni. Kár, hogy nem tehetem meg… bár! Nem, sajnos nem lehet. Kénytelen leszek felkelni és elmenni oda. Válaszolni a hülye kérdésekre és jó pofát vágni az egészhez. Hogy én mennyire gyűlölöm ezt!

Kivánszorogtam a fürdőbe és reménykedtem benne, hogy a langyos zuhany majd segít az észhez térésben. Nem sokat, de segített.
Felkaptam egy farmert, egy egyszerű szürke pólót és egy fekete kardigánt.

- Ügyes legyél! – vigyorgott anya. Hát, ehhez aztán nagyon ügyesnek kell lenni. Ha jobban bele gondolok, nekem tényleg ügyesnek kell lennem. El kell hitetnem a sok sajtómajommal, hogy szívesen vagyok ott és nem kívánom a hátam közepére, ezt az egész hajcihőt.

Beültem a kocsimba és elindultam San Diego felé. Tegnap mikor felhívtak, azt mondtam saját kocsival megyek, nem kell értem küldeni senkit. Lehet, jobb lett volna, ha mégis igent mondok a fuvarra. Bár saját kocsival jobb, még mindig ezt gondolom.

Bekapcsoltam a zenét is, így gyorsabban telik az idő. A cd lejátszóban egy Runaways album volt. Énekeltem is. Nagyon szerepben vagyok, legalábbis igyekszem.

Tényleg egész gyorsan San Diego-ba értem, nem gondoltam, hogy ilyen gyors leszek, és még azt sem lehet mondani, hogy nagyon repesztettem volna.

Leparkoltam az épület magánparkolójában, védett helyre a paparazziktól. Tényleg, nem is láttam egyet sem. Valamilyen ünnep van? Tudtommal nincs. Biztos csak nem fárasztják magukat, mert úgyis készül majd egy csomó hivatalos kép rólunk. Egy ilyen eseményen ez alap.

Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsimból. A bejáratnál egy biztonsági őr állt, aki ahogy elnézem nagyon komolyan veszi a munkáját. Még haladtam felé, azt figyeltem hogy mindenki kártyáját megnézi. Odaléptem elé és hiába mutattam a kártyámat nem is nézte, csak mondta, hogy menjek tovább. Mi a franc? Nem mindenki köteles igazolni magát. De lehet, hogy csak túl sok újságot olvas.

Bementem az épületbe és nem is kellett sokáig nézelődnöm merre kell menni. Egy lehetőség volt. Elindultam hát jobbra, végig egy hosszú folyosón. De milyen hosszú már basszus, hát sosem lesz vége? De még tíz lépés és van egy ajtó. Remélem nincs zárva.

Nyitva volt, beléptem és elállt a lélegzetem. Na, nem azért, mert valami kibaszott szép hely volt. Nem. Azért mert Rob a folyosó közepén szobrozott, egy ajtó előtt. Nagy levegőt vettem és elindultam felé, szép lassan. Még mindig elég messze volt tőlem, mikor oda fordult és észrevett. Egy pillanatig csak bámultuk egymást és vártam, hogy elárasszon a harag. A harag a veszekedések miatt. Például a legutóbbi miatt, mikor Emilie nála volt.

De semmi, nem jött semmiféle harag. Oké, már biztos, hogy teljesen elment az eszem. A harag helyett örömöt éreztem. Örültem, hogy láthatom. Talán meg is érinthetem és…. elég. Már megint kénytelen voltam magamra szólni. Még mindig csak ott állt, teljes valójában.

Szexi volt meg kell hagyni. Egy fekete farmer volt rajta, egy szürke póló és egy kockás ing. Meg az elmaradhatatlan fekete Nike edzőcipő. Csak még vonzóbbá tette az arcán lévő félénk mosoly. Biztos fél, hogy kap egy pofont. Fel is nevettem magamban, nem szoktam verekedni, de Rob kihozná belőlem. Úgy kiborítani, mint Ő, nem igazán tud más. Ennek is meglehet az oka…

De az angyali mosolya megbabonázott. Nem is érdekelt már az Emilies dolog. Végülis lehetnek barátok. Hamar meggyőztem magam, hogy felesleges volt idegeskedni, biztos nem történt köztük semmi. Nagyon jó elég csak rám mosolyognia és én mindent elfelejtek neki.

- Szia! – köszönt, mikor oda értem.
- Szia! – válaszoltam és észrevettem, hogy rázom magam. Ideges lennék? Nyugi. Ez csak Rob. Pontosan, de Ő nekem már nem csak Rob, annál több. Több egy barátnál, de nem tudnám pontosan megmondani mi is.

- Kristen, én….
- Ne kezd! – hallgatattam el. Engedelmesen bólintott és lehajtotta a fejét. – Többiek? – érdeklődtem és körbenéztem.
- Nem tudom! – megrántotta a vállát és csalódottan nézett rám. A szívem is belesajdult ebbe a nézésbe.

-Mi van abban a szobában? – böktem a mögötte lévő ajtóra.
- Valami öltöző szerű! – felelte.
- Van bent valaki? – kérdeztem.
- Nem, üres! – kicsit furán nézett rám, látszott, hogy nem érti, miért érdekel egy látszólag ennyire lényegtelen dolog. Csakhogy nekem már megvolt a terv a fejemben. Tudtam, már mikor megláttam a folyosó végéről, és nem érdekel, ha hülyeség.

- Remek! – sóhajtottam és belöktem az ajtón. Abszolút nem tudta mire vélni a reakciómat. Az előbb még hűvös és távolságtartó voltam, most meg egy üres szobába zárkózom vele. Teljes értetlenség tükröződött az arcán. Így fordulhatott elő, hogy szótlanul, farkasszemet nézve álltunk egymással szemben.


A szórakozóhely, ahol Dakota és Kristen bulizott:
http://i45.tinypic.com/1zmhwee.jpg
http://i48.tinypic.com/2evb8rp.jpg

A következő fejezetből…

Még így is kiszúrtam Robot a tömegben. Kellan oldalba vágta és mikor oda fordult hozzá, Kellan a lépcső felé intett a fejével, vagyis felénk. Rob oda nézett és hírtelen nem tudtam leolvasni az arcáról semmit. Először kinyitotta a száját, majd becsukta – talán ezt nevezik úgy, hogy leesett az álla –, nyelt egyet és végre elmosolyodott.

Viszonoztam a gesztust, majd csak arra eszméltem, hogy Ash karon ragad és elindul lefelé, mert még mindig a lépcső tetején álltunk. Nagyon koncentráltam, hogy ne zúgjak le a lépcsőn, a magas sarkú cipőmben.

Egy kis részlet a 10.fejezetből!

Itt a részlet a holnap este felkerülő 10. fejezetből! Remélem tetszik! :D
Jó olvasgatást! Puszi


- Én nem akarom ezt. Nem bírom, hogy folyton valami hülye félreértés miatt veszekszünk! – sóhajtotta. Hülye félreértés? Ha Ő így nevezi…
- Semmi gond nincs! – folytattam, mintha nem érdekelne.
- Kristen, minden rendben? – kérdezte furcsán.

- Persze!– elnevettem magam, mert Dan majdnem elejtette a poharakat, ahogy jött visszafelé. Elég vicces volt, ahogy egyensúlyozott vele.
- Elmondanád mi olyan vicces? – kérdezte hirtelen.
- Igen! Dan majdnem elejtette a tequilám! – közöltem még mindig nevetve.
- Ki az a Dan és hol vagy? – érdeklődött cseppet sem kedvesen.

- Nem mintha rád tartozna, de elmondom! Egy night clubban Dakotával, és Dan pedig egy cuki srác, aki épp hoz nekem tequilát. Úgyhogy, ha nem haragszol most leteszem, hogy vele foglalkozhassak! – vázoltam a helyzetet kedves, de ugyan akkor kimért hangon. – Aludj jól, Rob! – közöltem és kinyomtam a telefont.

9. fejezet

Baba... vagy nem baba...

Drága lányaim remélem tetszeni fog. :) Van egy jó hírem… a bonyodalmak még csak most kezdődnek! :D És sok-sok véleményt várok! Mert kétségeim vannak a fejezettel kapcsolatban! :S
Puszi


- Gyerünk már! – idegesen doboltam a lábamon és vártam az eredményt. Ezek a percek óráknak tűntek. Közben azon gondolkoztam, mi lesz, ha két csík jelenik meg rajta. Az maga lesz a halál, semmi kétség. Én még nem vagyok felkészülve egy gyerekre. 19 éves vagyok, ez nem az, amire én vágyom. Még nem. És Rob? Belegondolni is rossz, hogy mit reagálna, ha terhes lennék. Mind a kettőnknek most indult be a karrierje, egy gyerek lenne a legrosszabb, ami történhet most velünk. Ráadásul igazán, nem is vagyunk egy pár!

De mi van, ha mégis megtörténik velünk? Természetesen ez nem volt kérdés. Soha nem tudnám megölni a babámat. Ő az enyém, a miénk.

Idegesen doboltam, immár a mosdó kagylón. Letelt az idő!
Csak annyi a dolgod Kristen, hogy ránézz arra a szarra. De nem megy. Féltem az eredménytől. Idegesen járkáltam fel és alá a fürdőben és nem tudtam megnézni.
Meg kell nézned!

Oké! – sóhajtottam és felemeltem a tesztet. Kinyitottam a szemem és leroskadtam a wc-re. Megnéztem még egyszer, csak, hogy biztos legyek benne, tényleg csak egy csík van. Csak egy volt! Nagy kő esett le a szívemről, ahogy elnéztem a negatív tesztet. Elkezdtem nevetni, ami hamar átcsapott sírásba. Most meg mi a faszért sírok? Ez az, amit akartam.

Nem terhesnek lenni és nem vagyok az. Talán a feszültség jött így ki rajtam. Természetesen Rob erről az egészről semmit nem fog tudni! Bár már vége, de nem akarok neki semmit mondani.

Szép lassan megnyugodtam és mikor ismét önmagam voltam, visszamentem forgatni.
Nem ment jól a forgatás, nagyon megviselt az a háromnegyed óra, amíg félő volt, hogy terhes vagyok. Joan kicsit ideges is volt, amiért nem voltam formában. Otthon fáradtan dőltem be az ágyba és percek alatt elaludtam.

*

Először azt hittem az ébresztő, de mikor a kezembe vettem a telefont és megláttam Rob nevét, gyorsan felvettem:
- Szia! – izgatottan felültem az ágyban és elmosolyodtam magamon. Ha valaki kívülről látna most…
- Kristen! Beszélnünk kell! – megijesztett a hangja, túl komoly volt.
- Mi az, mi történt? – kérdeztem gyorsan.

- Ezt szeretném én is tudni! – felelte.
- Értenem kéne, hogy miről beszélsz? – lehet, hogy reggel van, de ezt semelyik napszakban nem érteném.
- Terhes vagy? – kérdezte hirtelen. Azt hiszem elsápadtam.
- E…ezt honnan veszed? – kérdeztem dadogva.
- Számít most ez? – horkant fel. Kérdésre, kérdéssel. Ügyes.
- Igen, és ha nem válaszolsz, én sem! – jelentettem ki.
- Ne legyél már gyerek, ez nem egy játék! – közölte.
- Valóban nem az! Szóval? – kitartottam, tudni akartam, hogy honnan tud róla.

- Lizzy mesélte, hogy találkozott veled Los Angelesben és megkérdezte tőlem, hogy mennyire komoly a dolog közted és a barátod közt, mert éppen terhességi tesztet vettél. Ő nem tudta, hogy Michaellel már vége. Akkor válaszolsz végre? Mert azt hiszem engem is érint a dolog! - kérdezte idegesen. Hát persze, már el is felejtettem, hogy összefutottam Lizzyvel. Mondjuk abban a pillanatban az érdekelt a legkevésbé.

- Nem, nem vagyok terhes! – mondtam.
- De azt hitted, az vagy! – huha, micsoda logika, apám!
- Igen, késett a menzeszem három napot és megijedtem, mert mindig pontos. – hadartam.
- Én azt hittem szedsz fogamzásgátlót! Akkor mégis, hogy lehetnél terhes? – értetlenkedett.
- Szedtem! Mióta szakítottam Michaellel már nem szedem. – feleltem.
- Tehát, mikor együtt voltunk már nem szedted! A francba Kristen, hogy lehettél ilyen felelőtlen? – kérdezte szemrehányóan. Tényleg szemrehányást tesz nekem?

- Ne csinálj úgy, mintha csak az én hibám lenne! Neked is eszedbe juthatott volna, hogy felhúzz egy kurva gumit! – kiabáltam a telefonba.
- De hát, azt hittem szeded a gyógyszert! – kiabált Ő is.
- Mégis honnan gondoltad, hogy szedek? Mi van, ha soha nem szedtem? – még mindig magamból kikelve beszéltem.
- Akkor közölhetted volna, hogy nem szedsz! – kiabálta vissza.

- Nem csak neked lett volna szívás, ha terhes vagyok. Nekem is, az én karrieremről is szó van! – azt hittem felrobbanok, olyan ideges voltam.
- Tudom. – sóhajtotta és csak egy fél perc szünet után folytatta: - Majd legközelebb már óvatosabbak leszünk! – mondta sokkal higgadtabban.
- Nem, Rob! Nem lesz legközelebb! – lecsaptam a telefont.

A kezem remegett, alig bírtam kivenni egy szál cigit a dobozból. És még a meggyújtás is okozott némi problémát. Az erkélyemen álltam és átkoztam Robert Pattinsont. Mégis mit képzel? Ez nem csak róla szól. És képes azt mondani, hogy legközelebb? Nem, abban biztos lehet, hogy nem lesz legközelebb. Befejeztem vele. Mondtam már ezt, de most komolyan is gondolom.


(Rob szemszöge)


Lecsapta? Most tényleg lecsapta a telefont? Talán túl durva voltam? De mégis mit gondolt… egy gyerek? És mi lett volna, ha terhes? Ebbe még belegondolni is rossz. Most indult be a karrierem és az Övé is, egyikünknek sem hiányzik egy gyerek. Ráadásul mi nem is vagyunk együtt. A gondolat is kiborító. Bár, ha valakit elkellene képzelnem a gyerekeim anyjaként akkor… nincs mese, csak Kristent tudom elképzelni.

A megvilágosodás hidegzuhanyként ért. Én teljes mértékben beleszerettem Kristenbe. Tudtam, hogy sokat jelent nekem, többet, mint egy barát. De, hogy szerelmes vagyok belé, eddig nem fogtam fel. Nélküle nem tudom elképzelni a jövőmet.

De Ő még annyira sem tart, hogy értesítsen, mikor azt hiszi talán terhes. Nem, Lizzy-től kell megtudnom. Ez reménytelen. Neki nem számítok annyit, mint Ő nekem. De még ez sem érdekel, mert szeretem. Szükségem van rá, mint a levegőre. A mosolyára, a nevetésének hangjára. A szemére, amiből minden gondolatát ki tudom olvasni.

Felnevettem, ahogy ez eszembe jutott. Bármennyire is próbálja tagadni mit gondol épp, a szeme mindig elárulja. Hiányzik, minden percben körülötte járnak a gondolataim, ezt le sem tagadhatná. Ha arra gondolok, hogy láthatom, a gyomrom fura görcsbe rándul. Mi ez, ha nem szerelem?

Már az elején tudtam, hogy Ő különleges. A nekem való nő! De Kristen nálam jobbat érdemel. Én nem lehet neki elég jó.
Nem érdekel, mit akar. Fel kell hívnom. Most!
Elővettem a telefont és tárcsáztam. Nem vette fel. Még próbáltam háromszor, de semmi. Talán csak nem hallja és majd visszahív.

- Robert! Vége a szünetnek! – kopogtam be a lakókocsim ajtaján. Felvettem a szemüvegem és kiléptem a vakuk tüzébe.



*


Természetesen nem hívott vissza tegnap. Felhívjam, vagy ne… ezt is a kérdés!
A kanapén feküdtem a hotelszobában és egy Heinekent szürcsölgettem. Ez a kedvenc söröm. Kristen is ilyet szokott inni, azt mondja én szoktattam rá.

Elképzeltem, ahogy ott ül a velem szemben lévő fotelban és belekortyol a kezében tartott zöld üveges sörbe, és azt mondja vigyorogva:
- Úgy látom, nem csúszik a sör RPattz! Ma megint én iszlak az asztal alá. – nevetni kezdtem. Nevettem saját magamon. Már képzelődöm is.

Vajon tényleg kopogtak, vagy azt is csak elképzeltem? Odaslattyogtam az ajtóhoz és nagyon meglepődtem a szőke mosolygós lány látogatásán.
- Emilie, mi járatban? – kedvesen rámosolyogtam.
- Nem volt kedvem egyedül a szobámban kuksolni! Bejöhetek? – kérdezte és már mozdult is előre.
- Persze! – feleltem és arrébbálltam. Nem igazán vele szeretném tölteni az estémet, de legalább nem leszek egyedül. És talán nem is hallucinálok többet, legalábbis a mai estén. Leült a kanapéra, oda ahol az előbb feküdtem.
- Sört? – kérdeztem a hűtő előtt állva.
- Köszi! – bólintott. Kivettem magamnak is még egyet és leültem mellé a kanapéra.

El kezdett beszélni, és ahogy beszélt azon kaptam magam, hogy Kristennel hasonlítom össze. Azon gondolkodom, hogy neki miért nem olyan finomak a vonásai, mint Kristennek és miért nem olyan selymes és simogató a hangszíne, hogy akár örökre is el tudnám hallgatni. Mikor nevetni kezdett megállapítottam azt is, hogy még csak a közelében sincs Kristen csilingelő nevetésének. Se annak, mikor szívből nevet, se annak, mikor erőltetetten, vagy kínosan, egyik sem Kristen nevetése. De hát, hogy is lenne az, mikor Ő nem Kristen. És ez az, ami engem nagyon zavart.

Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem. Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha Kristen csinálná ezt. Emilievel ültem itt, de én Kristent akartam a helyébe.

Ahogy bekúszott az agyamba csodaszép arca, azonnal bűntudat árasztott el. Képtelen vagyok ezt tenni vele. Hiába nyitott kapcsolat és hiába vagyunk most fasírtban, én nem tudok mással lenni. Nem is akarok, csak vele.

- Nekem ez nem megy! – toltam el Emiliet magamtól. Zavartan a szembe nézett és gyorsan hátrébb kúszott.
- Sajnálom, én…én nem tudom miért csináltam ezt! – kezdett mentegetőzni. Gondolatban vállon veregettem magam, amiért ilyen tapintatlan bunkó vagyok. Szegény lány, pedig Ő nem tehet róla, hogy egy szerencsétlen idióta vagyok.
- Nem tettél semmi rosszat! Én vagyok a hülye, én sajnálom. – lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen látnom a sajnálatot a szemében.
- Miatta van igaz? – kérdezte hirtelen. Meglepetten felpillantottam rá, és értetlen fejet vágtam. – Kristen miatt utasítasz vissza, igaz? – meglepődtem ezen a nyílt kérdésén, nem is tudtam válaszolni csak fél perc után.

- Én csak nem akarok olyasmit tenni, amit később megbánnék! – feleltem egyszerűen, figyelmen kívül hagyva a valódi kérdését.
- Ha nem miatta lenne, akkor nem lenne mit megbánnod! – folytatta és nem is tudja mennyire a lényegre tapintott. Vagy mégis?
- Talán igazad van, és miatta nem megy! Számít? – kérdeztem flegmán. Elmosolyodott.
- Nekem igen is számít. Így legalább tudom, hogy nem velem van a baj! – felnevetett. Szóval innen fúj a szél. Megsértettem az önérzetét.
- Nem veled semmi gond. A gond csak velem van! – sóhajtottam. Talán ha nem lenne Kristen, akár még történhetett is volna köztünk valami.

- Remélem Kristen tudja, milyen mázlija van veled. – erre én nevettem fel.
- Mázlija? Mégis miért lenne mázlija! – mondtam keserűen. Emillie a szemét forgatta, mintha valami alapvető dolgot nem értenék.
- Nem sok pasi tudott nekem ellenállni! – nevetett – Most komolyan. Látszik, rajtad mennyire komolyan veszed! – ahogy ezt mondta Ő is elkomolyodott.
- Nem is vagyunk együtt! – csúszott ki a számon.
- Ezt nem értem! – megrázta a fejét és várta a magyarázatom. Nem mintha tartoztam volna neki vele, de elkezdtem mesélni a dolgokat. Emilie pedig érdeklődve hallgatott. Néha kérdezett, ha valamit nem értett, de egyébként végig csöndben volt és én beszéltem. Ami fura, mert nem szoktam ennyit beszélni.

- Szóval maradtunk a nyitott kapcsolatnál! – értem a mondandóm végére. Emilie nagyot nyelt.
- És még azt hittem az én kapcsolataim bonyolultak! – nevetett.
- Ez tűnt az egyetlen biztos módnak, hogy magam mellett tartsam. – sóhajtottam.
- Ha neked ennyi elég! – felelte felhúzott szemöldökkel.
- Éppen ez a baj! – csattantam fel – Azt hittem elég lesz, de nem. Beleszerettem. – most először mondtam ki másnak, hogy szerelmes vagyok Kristenbe. Nem gondoltam, hogy éppen Emilienek fogom elmondani.
- Ezt mondtad neki? – kérdezte.
- Dehogy mondtam! – feleletem gyorsan.
- Talán jobb lenne, ha tudná! – mondta halkan Emilie.
- Azzal csak elüldözném és még ennyire sem lehetnék vele. – panaszkodtam.

- Honnan veszed ezt a marhaságot? Mi van, ha pont így rontod el a dolgokat. Mi van, ha Ő is szeret. Ti pedig itt szerencsétlenkedtek! – mondta Emilie idegesen.
- Kirsten olyan fajta, hogy közölné, ha akarnak valamit. – ráztam a fejem.
- Te tudod, nyilván jobban ismered. De ne feledd, hogy ez is egy eshetőség. – sóhajtotta.
- De Ő ezt akarja! – megrántottam a vállam és belekortyoltam a sörömbe.
- És mi van azzal, amit te akarsz? – folytatta az akadékoskodást.
- Krisztennek szüksége van rám, mint a barátjára. Nem lehetek olyan önző, hogy választásra kényszerítem. – feleltem.
- Azzal, hogy őszinte vagy még nem kényszeríted választásra. – úgy tűnik Emilie nem érti a probléma gyökerét.

- De pontosan azzal kényszeríteném arra. Ha elmondanám neki, amit érzek a fejébe venné, hogy meg kell szakítanunk az eddigi kapcsolatot – elfintorodtam a kapcsolat szónál, hiszen ez nem egy kapcsolat. -, mert azzal kínoz engem. Mondhatnék akármi, Ő döntene. Én pedig belepusztulnék, ha nem lehetnék vele. Inkább vele vagyok így, mint sehogy. – magyaráztam tovább a dolgokat.

Ezzel le is zártuk a témát, mert nem voltam hajlandó többet beszélni róla. Emilie meglepően értelmes lány, nem számítottam rá. Természetesen ez az én saram, mert nem vettem a fáradtságot, hogy megismerjem. Csak hallgattam az első benyomásra, ami mint a példa is mutatja, lehet téves.


*


Elég jól elvoltam már New Yorkban. A múlt héten este, Tomékkal kajáltunk.
Emilievel egyre jobban éreztem magam. Sokszor jött át este. Olyankor iszogattunk meg dumáltunk, néha kérte, hogy játsszak neki a gitáron.

Ma este is nálam van és a sörök megint csak fogynak és fogynak.
- Oké, muszáj pisilnem! – kicsit megingott, mikor felkelt a fotelból.
- Akkor ez volt az utolsó sör? – vigyorogtam. Mikor inni kezdtünk fogadtunk, hogy ki bír többet.
- Csak hiszed! Amint kiengedtem a felesleges folyadékot, új erővel vágok neki! – nevettem, ahogy kitámolygott a wc-be. Majdnem annyit bír inni, mint Kriszten. Sőt, lehet, hogy még le is kőrözi?

Már volt bennem, annyi ital, hogy felhívjam. A napokban is próbáltam, de soha nem értem el. De most felvette… Mi? Tényleg felvette?
- Haló? – szólt bele még egyszer.
- Kristen, én vagyok az Rob! – majdnem kiugrottam a nadrágomból, annyira örültem a hangjának.
- Tudom! – sóhajtotta.
- Ja, tényleg! – nevettem idiótán.
- Rob! Mi akarsz? – kérdezte türelmetlenül.

- Én… én csak beszélni veled! Hallani a hangod. Hiányzol Kristen, nagyon! – még én is meglepődtem, milyen drámai a hangom.
- Tényleg? – a hangja meglepett volt és kedves. Azonnal megragadtam az alkalmat.
- Igen, el sem hiszed mennyire! És nagyon bánom, amiket akkor mondtam, csak kiborultam, mert egy hülye vagyok. – csak úgy jött belőlem a szöveg.
- Jaj Rob, te is hiányzol nekem és….

- Rob! Hol találok törölközőt? – kiabált Emilie a fürdőszobából.
- A mosdó alatt van! – kiabáltam vissza. – Bocsi, mit is mondtál? – kérdeztem Krisetntől.
- Ki volt az? – a hangja már csöppet sem volt olyan kedves, mint egy perce.
- Emilie! Csak törölközőt kért! – mondtam.
- Emilie nálad van? – a hangja döbbent volt.
- Igen, iszogatunk és beszélgetünk. – sóhajtottam és tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.

- Értem! Nos, akkor további jó szórakozást! – mielőtt válaszolhattam volna, már lecsapta a telefont. Miért nem képes végig hallgatni. És miért baj, ha Emilie itt van? Értetlenül bámultam a telefonom, mikor Emilie kijött.

- Valami baj van? – kérdezte, valószínűleg látta rajtam.
- Kristennel beszéltem és mikor megtudta, hogy itt vagy lecsapta! – panaszkodtam. Emilie elvigyorodott és visszaült a fotelba.
- Majd megbékél! – elvette a sörét és belekortyolt. – A helyében én is féltékeny lennék! – vigyorgott. Féltékeny? Kristen féltékeny?

- Nem féltékeny csak… nem tudom. Csak kell neki valami, amiért balhézhat! – mondtam. Igen, ez lehet. Kristen szeret kiakadni.
- Ahogy gondolod! – mosolygott Emilie azzal a mindent tudó mosolyával. Ezt meg mire véljem?

The New York Palace Hotel:
http://i49.tinypic.com/2afx2js.jpg
Rob jobban szereti ezt a bejáratot:):
http://i50.tinypic.com/2jcy7fk.jpg
Lakosztálya:
http://i45.tinypic.com/vdetxc.jpg
http://i45.tinypic.com/x1n0cx.jpg

Egy kis részlet a 9. fejezetből!

Itt a kis részletetek a 9. fejezetből! :D Tudom rövid, de nem lehetett hosszabbat, mert akkor rájönnétek mi lesz most és annak nem örülnék! :( És ti sem, mert akkor hol az izgalom! :)


Mégis hagytam, hogy megcsókoljon. Hagytam, hogy benyúljon a pólóm alá és simogassa a felsőtestem. De én képtelen voltam hozzáérni. A kezeim a combomon pihentek és nem bírtam rávenni magam, hogy felemeljem, nem bírtam átölelni, de még csak megérinteni sem.

Rosszul voltam attól, amit csinálok. Hagytam, hogy a nyakamat árassza el apró csókokkal és közben arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha ezt nem Ő csinálná…

8. fejezet

Mi lesz, ha...

Remélem tetszeni fog a 8. fejezet! :) Kicsit izgulok, hogy milyen lett, szóval visszajelzéseket szeretnék! Sok-sok véleményt! :D


- Mehet? – mosolygott kedvesen a fodrász.
- Aha. – bólintottam és Ő belevágott a hajamba. Mikor tegnap közölték velem, hogy nem lesz jó a paróka, mert a hosszú hajam nem fér be alá, kicsit kiborultam. És a legviccesebb az, hogy nem is arra gondoltam, milyen érzés lesz nekem. Sajnálni fogom-e, esetleg nem fog tetszeni. Nem, ez nem érdekelt. Robtól féltem, hogy neki nem fog tetszeni. Mindig is azt mondta, hogy imádja a hosszú hajamat. Ez már beteges.

Természetesen a paparazzik vártak rám a stúdió előtt. Így megjelenhetnek az első képek rólam és az új hajamról. És mikor este távoztam, már a végleges rövid fekete változattal, szintén ott voltak.

Ígérd meg, hogy nem nézel rólam képet a neten és az újságokban. Messziről el kell kerülnöd őket! - írtam egy sms-t Robnak.

Mi? Miért, mi van? - jött a kérdés.

Csak ígérd meg. – válaszoltam.

Nem! Vagy megmondod, miért vagy most azonnal felmegyek a netre és megnézem az utolsó rólad készült képeket. Megcsinálom, tudod, hogy meg! Megijesztesz. – persze, hogy tudom.

Új a hajam, de nem akarom, hogy lásd. Majd, ha személyesen találkozunk. Kérlek, ez fontos nekem. – próbáltam bevetni a mézes mázos stílust, bár nem tudom, így sms-ben mennyire fogja.

Jah, csak ennyi? Én már azt hittem verekedésbe keveredtél vagy valami… :) Rendben, kivárom még találkozunk. – nagy kő esett le a szívemről. Remélem, igazat mond, és nem megy most azonnal a netre és nézi meg.

Köszönöm! Valamikor jössz Los Angelesbe, vagy csak a Comic Con-on találkozunk? – kérdeztem.

Valószínűleg csak a Comic Con-on. Bár szívesen mennék, de elég szoros a menetrend. Ugye tudod, hogy hiányzol? – a szívem csak úgy kalapált, ahogy az utolsó mondatot olvastam.

Te is nekem Spunk Ransom!


(Rob szemszöge)

Szóval hiányzom neki. Annyira biztos nem, mint Ő nekem. Egyszerűen rémesen érzem magam New York-ban. Vele akarok lenni Los Angeles-ben.
Tegnap Tommal voltam napközben és az valamennyire jó volt. Ma pedig egymagam sétálgattam az utcákon.

Mióta eljöttem, folyton az jár az eszemben, hogy jó ötlet volt-e ez a nyitott kapcsolat. Úgy érzem Kristen még nem akar komolyabb kapcsolatot senkivel, amit megértek, hiszen csak most szállt ki egy négy éves kapcsolatból. Tudom, hogy vonzódik hozzám. Ez egyértelműen kiderült, de én nem fogok rákényszeríteni semmit.

Tényleg csak végső kétségbeesésemben csúszott ki a számon ez a dolog és nagyon meglepődtem, hogy belement. Barátok vagyunk, akik lefekszenek egymással. Végülis nem rossz. De én sokkal jobban szeretem ennél és csak remélem, hogy esetleg idővel több is lehet, majd a dologból.


*

Egy sörrel a kezemben szívtam a cigit, ebben az unalmas hotel szobában. Ekkor valaki kopogott.
- Szia! – mosolygott Emilie az ajtóm előtt.
- Szia. Bejössz? – kérdeztem udvariasan.
- Köszi. Igazából azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e kedved vacsorázni. – még mindig mosolygott.

- Igazság szerint egy kedves barátom itt van és vele vacsorázom, de ha téged nem zavar a dolog velünk tarthatsz! – ajánlottam fel a lehetőséget.
- Ha nem zavarok. – mondta lehajtott fejjel.
- Persze, hogy nem. Azért mondtam. – nevettem.
- Mikor indulunk? - kérdezte.
- Ö… most! – felvettem a kabátom és kiléptem a szobából.

Az étteremben már ott volt Elizabeth. Bemutattam őket egymásnak. Kiraktam a telefonom az asztalra és végig azt vártam, hogy mikor csörög. Kristen, azt ígérte, hogy felhív, ha végez.
Kimentem a mosdóba, azt hiszem sok sört ittam és majd bepisiltem. Mikor visszaértem Elizabeth nagyon mosolygott.

- Rob, csörgött a telefonod és mikor láttam, hogy Kristen az felvettem. Ugye nem baj? – kérdezte.
- Nem! – biztosítottam – Kristen volt? Mit mondott? Egész nap vártam, hogy hívjon, erre pont akkor kell neki, mikor egy pillanatra nem vagyok a telefon mellett. – csak úgy áradt belőlem a szöveg és magamban átkozódtam, hogy nem vittem magammal a klotyóra.
- Csak annyit kért, hogy hívd vissza, ha ráérsz. – mosolygott. Bólintottam és visszaültem az asztalhoz. Folyamatosan a telefonom néztem és ezt Elizabeth is észrevette. – Rob, rossz rád nézni. Hívd vissza, mi nem haragszunk meg. – ennyire feltűnő. Ajaj, akkor kicsit vissza kell fognom magam.

- Nem, majd ha hazaértem. – feleltem és letettem a telefont. Elizabeth már biztos tudja, hogy mit érzek. Legalábbis Ő elég jól ismeri az embereket és látja rajtuk a dolgokat. Emilie meg… igazából az nem is érdekel. De azt hiszem neki is világossá vált, hogy Kristen mennyit jelent nekem.
Nem is késlekedtem tovább, amint taxiba szálltam hívtam is.

- Szia! – szólt bele.
- Szia. Most végeztél? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Egy órája, mikor hívtalak. – felelte.
- Sajnálom, hogy nem én vettem fel, csak pont akkor mentem a mosdóba. – folytattam kedves hangon, figyelmen kívül hagyva a szemrehányó hangnemét.
- Mindegy. Jó volt a vacsora? – kérdezte.
- Igen. Nagyon örültem, hogy Elizabeth ott volt. – mondtam.
- És Emilie? Ő is ott volt, nem? – nem értettem miért beszél így, de úgy döntöttem nem foglalkozom vele.

- Igen, ott volt és jól érezte magát. Legalábbis úgy tűnt. - feleltem.
- Azt gondolom. – szisszent fel. Lehetséges, hogy Kristen féltékeny? Mielőtt eljöttem is kérdezte, hogy szép-e Emilie. Nagyon tetszett az elméletem, miszerint féltékeny.
- Tudod, mire vágyom most a legjobban? – kérdeztem mosolyogva, hátha kicsit elterelem a figyelmét és két normális mondatot is tudunk váltani.
- Mire? – a hangja türelmetlen volt. Ez bejött.
- Arra, hogy ha most visszaérek a hotelba, te meglepetésként ott legyél a szobámban. – mosolyogtam.

- Arra én is. – nevettet fel. Imádtam, ahogy nevet, főleg ezt a fajta nevetést. Ez a zavart nevetése volt.
- Nem vagy olyan messze. – célozgattam.
- Persze, reggel 6-ra oda is érnék. – horkant fel.
- Az teljesen jó. – vigyorogtam.
- Hidd el, ha lenne szabad fél napom már a gépen ülnék. – sóhajtotta.
- Tudom, csak hiányzol. – panaszkodtam.
- És még csak 10 nap telt el. – tudtam mire gondol. Csak tíz nap és már nem bírjuk. És még legalább egy hónap van, ha minden jól megy. Ha nem, akkor több. – Na, leteszem, mert a végén még repülőre szállok és kirúgatom magam. – keserűen felnevetett.
- Jó éjt. – mondtam, bár ott még csak este kilenc van.
- Neked is. – és letettük.

A szobába érve, majdnem átestem egy dobozon, amit Vancouverből hozattam ide. Nem szarakodtam, konkrétan dobozokból életem. Ebben voltak a szennyes ruhák, ha jól tudom. Meg a földön persze. Bebújtam az ágyamba és megpróbáltam túlélni az éjszakát.

(Kristen szemszöge)

Az elmúlt napokban egy csomó gitár és ének órám volt. Aztán próbáltunk is, ami nagyon jól sikerült. Az új hajammal már egész kibékültem. Teljesen csak akkor fogok megnyugodni, ha Rob majd azt mondja, tetszik neki.

Végre Joan Jett-el is próbáltam. Nagyon sok dolgot segített nekem és megígérte, hogy a forgatáson is mindig jelen lesz és, ha bármire szükségem van, segít. Szerettem volna jól megcsinálni ezt a filmet. Kicsit nagyvolt a nyomás, hogy egy olyan embert kellett eljátszanom, aki él és virul. És ráadásul ott fog állni a kamera túloldalán. Ez csak még jobban inspirált.

Sok anyagot adott az életéről és mesélt is rengeteg mindent.
A másik, aminek nagyon örültem, hogy Dakotával játszom megint egy filmben. Sok időt töltöttünk együtt.
Gyorsan telet az idő, már csak azt vettem észre, hogy a temérdek sok próba és előkészület után, végre felvesszük az első jelenetet.

Nagyon izgultam, tudtam, hogy kurva jól kell csinálnom. Joan nagyon elégedett volt a munkámmal és megdicsért a nap végén, hogy nagyon jól csináltam.
Tegnap beszéltem Robbal. Kiderült, hogy őt is elengedték a Comi Con-ra, így ott végre találkozhatunk, de az is még egy hónap. Épp Dakotával reggeliztem, mikor pityegett a telefonom.

Nem normálisak az emberek New York-ban! Kristen, én kezdek félni a rajongóktól. Alig bírták a testőrök leszedni rólam a sikítozó nőket. Kiborít ez a hisztéria. – nagyon megijesztett az sms.

Nyugodj meg! Tudom, hogy rémisztő, de nem lehet semmi baj. Nem őrültek, csak nagyon elhatározottak! :) Vegyél két nagy levegőt és gondolja arra, hogy nemsokára megint itt leszel, ahol nincs akkora nyüzsi! – gyorsan válaszoltam neki.

Igazad van! Sajnálom, hogy ilyenekkel zaklatlak, tudom, hogy neked is ezer már gondod van! – ne, ezt nem mondja komolyan.

Ugye, csak viccelsz? Nehogy már elnézést kérj. Tudod, hogy én mindig itt vagyok neked és emlékszel mit beszéltünk meg, mikor ez az egész őrület elkezdődött? Úgy tűnik nem! Majd segítek. Azt, hogy együtt csináljuk végig és, hogy mindig itt leszünk egymásnak! Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – emlékeztettem az egyességünkre. Már akkor is jó barátok voltunk, mikor ezt beszéltük.

Emlékeztem, de köszi, hogy kimondtad! :) Igyekszem. Te is magadra, mert egyben van rád szükségem! :D – persze, majd ha végre megint találkozunk. De hol van az még…

Este szerettem volna csak bedőlni az ágyamba és aludni, de anya valami fontosat akart.
- Olyan fáradt vagy mostanában. Nagyon leterhelő a forgatás? – kérdezte. Basszus, ez az a fontos dolog?

- Igen, fárasztó. Viszont nem fárasztóbb, mint a többi. – feleltem.
- Biztos? Mert nekem sokkal fáradtabbnak tűnsz! – aggodalmaskodott anyu.
- Pedig nem érzem úgy! – mondtam és szerettem volna végre lefeküdni. Tényleg fáradt voltam, de mindig ilyen szoktam lenni, egy- egy forgatás után. Valamit még mondott, de már nem nagyon figyeltem. Letusoltam és elaludtam.


*

Másnap Dakota aggódva szalad be az öltözőmbe.
- Oh, Kristen! Te vagy az utolsó reményem. Kérlek, mond, hogy van nálad tampon! – olyan kétségbeesett volt, hogy elnevettem magam.

- Persze! – nevettem és konyítottam a táskámat. Elővettem a bontatlan dobozt és a kezébe nyomtam. Várjunk csak!
Bontatlan…
Jézusos, hányadika van. Annyira el vagyok foglalva, hogy azt sem tudom, mi a dátum. A falon lógó naptárra néztem, amin június 25.-e volt. A rohadt életbe, három napja meg kellett volna jönnie. Mindig pontos volt a menstruációm, sosem késett. Nem az nem lehet…

- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.
- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem és becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

Előszedtem a pipere táskámat és a fogamzásgátló után kutattam benne. Ahogy elnéztem a bontatlan levelet, a sírógörcs kerülgetett. Mégis, hogy lehetek ilyen hülye? Miután Michaellel szakítottam, feleslegesnek láttam szedni.

Csakhogy közben Robbal…nem, az nem lehet! Nem lehetek terhes! Leroskadtam a padlóra, nem bírtam felfogni, hogy lehettem ilyen hülye. Hogy felejthettem el, hogy már nem szedem a fogamzásgátlót. Jó, egy csomó más dolog volt közben, ezer felé álltak a gondolataim, de mégis.

- Szereznem kell egy terhességi tesztet! – remek, már hangosan beszélek magammal, gondoltam. Felálltam a földről, felkaptam a kocsi kulcsot, meg a hitelkártyám és elrohantam. Hálát adtam, hogy olyan baszott mázlim van, hogy egy paparazzi sincs a környéken.


Ritka esetek egyike, pedig micsoda cikk lehetne abból, ha meglátnának tesztet venni.
Idegesen néztem az utcákat és kerestem egy boltot. Végre. Leparkoltam, elég kicsinek tűnt, biztos nincsenek sokan.

Berohantam és megkerestem a gyógyszeres polcot. Megvan. Leguggoltam a tesztek elé és próbáltam kiválasztani melyik lehet a legjobb.
- Kristen? – nem, ez nem lehet. Pont most kell összetalálkoznom valakivel, amint épp a terhességi tesztek előtt guggolok? Felnéztem és majdnem szívinfarktust kaptam.

- Lizzy. – nyögtem. Ekkora balszerencsét. Mosolyogva megölelt, majd ránézett a polcra, ami előtt álltam. – Te mit csinálsz itt? – próbáltam elterelni a figyelmét.
- Én épp Robhoz tartok New York-ba. Volt egy kis dolgom itt és holnap reggel repülök hozzá. – mosolygott. Remek, egyre jobb. – De megyek is, mert egy találkozóm van. Majd találkozunk még, gondolom!
- Persze, biztos! – megölelt és elment a kasszához. Valahogy nem volt jó előérzetem.
Levettem a legjobbnak tűnő tesztet és megvettem.

Szerencsére gond nélkül visszaértem a stúdióba, nem voltak fotósok. Azonnal bezárkóztam az öltözőm fürdőjébe és kinyitottam a dobozt. Elolvastam a használati utasítást és tettem a dolgom. Leraktam a mosó szélére azt a kis dolgot, aminek az eredményétől a további életem függ…


Kristen az új hajával:
http://i47.tinypic.com/2hwdnb.jpg
Rob New York-ban Tommal:
http://i48.tinypic.com/2v8gvut.jpg
Rob hívja Kristent a taxiban:
http://i49.tinypic.com/2nheziu.jpg

Egy kis részlet a 8. fejezetből!

Itt a kis részlet a 8. fejezetből. Aztán holnap jön az egész! Most csak rövidke, mert ha többet szedtem volna ki, lelőném a poént! :D


Nem, az nem lehet…
- Jól vagy Kirsten? Úgy lesápadtál. – Dakota aggódva fürkészte az arcomat.
- I…igen, persze. Csak otthon hagytam valamit és vissza kell mennem érte! – hazudtam és kitoltam az öltözőmből.

- De az ebédszünet végére visszaérsz? – kérdezte.
- Persze! – feleltem. Becsuktam az ajtót és gondosan bezártam, hogy még véletlenül se jöjjön be senki!

7.fejezet

Búcsú

Na, akkor nagyon jó olvasást a 7. fejezethez. Remélem tetszeni fog!

És nagyon BOLODOG SZÜLETÉSNAPOT LYNN!!
Ez a fejeztet most főleg a tiéd! :)


Arra ébredtem, hogy Rob a hátamat puszilgatja. Kinyitottam a szemem, de abban a pillanatban vissza is csuktam. Nem akartam, hogy rájöjjön, ébren vagyok és abbahagyja.
- Tudom, hogy ébren vagy! – végigsimított az arcomon és várta, hogy reagáljak. Kelletlenül, egy halk nyögéssel felé fordultam és láttam, hogy mosolyog.
- Oh, pedig olyan jó volt, amit csináltál. – mosolyogtam.
- Így is folytathatom. – végigcsókolta a karomat és folytatta a nyakamnál, majd a mellkasomnál. Már majdnem teljesen átadtam magam az élménynek, mikor észrevettem, hogy ruhában van.

- Hé, te már felöltöztél? Mennyi az idő? – kérdeztem.
- Fél tizenkettő! – felelte.
- Istenem! Miért nem hallottam az ébresztőt? – hírtelen felültem és azt sem tudtam mit csináljak.
- Gyorsan kinyomtam, hogy tudj még aludni! – közölte természetesen.
- A francba, most, hogy fogok elkészülni? – kérdeztem idegesen.
- Minek? – csodálkozott.

- Hogy- hogy minek? Kikísérlek a reptérre. – mondtam és elkezdetem kimászni az ágyból.
- Nem kell, maradj és pihenj! – ránéztem és úgy láttam komolyan gondolja.
- Azért a kocsiig kikísérhetlek? – kérdeztem. Mosolyogva bólintott. – Rob, ő…- tudtam, hogy beszélnünk kell, de nem tudtam hogyan kezdjem.
- Igen? – várta, hogy folytassam.
- Azt… azt hiszem meg kéne beszélnünk, ami történt. – kezdtem. Nagy levegőt vett és lehajtotta a fejét.

- Kristen én nem várok tőled semmit. Úgy értem tudom, hogy most vagy túl egy szakításon és nem vagy kész ilyenekre. – suttogta. Lehet, hogy igaza volt és még nem voltam kész egy új kapcsolatra, de úgy éreztem megpróbálhatnánk.
- Rob, én… - el akartam mondani, hogy mit érzek, hogy szükségem van rá, de közbeszólt:
- Ne mentegetőzz. Én megértem, ráadásul most olyan sokáig nem találkozunk majd, nem kéne túlbonyolítani. – világos, tehát Ő nem szeretné igazából. Én nem fogom erőltetni.

- Ezek szerint úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna? – kérdeztem meglepetten. Nem gondoltam volna, hogy ilyen keveset jelentett neki a tegnap este.
- Nem! Persze, hogy nem. Az csodálatos volt, nem akarok úgy tenni, mintha semmi sem lett volna! – mondta gyorsan. – Sőt, meg is ismételhetjük! – mosolygott. Na, ezen meglepődtem.
- Ezt, hogy érted? – játszottam a hülyét.
- Áh, semmi! Felejtsd el. – megrázta a fejét.

- Engem azért érdekelne, mire gondolsz! – nem hiheti, hogy ennyivel megúszta.
- Csak arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálkozhatnánk egy ilyen izé… nyitott kapcsolattal! Hiszen, az neked sem jelente igazán nagy elkötelezettséget, de hülyeség, felejtsd el, hogy egyáltalán kimondtam. Sajnálom!– a mondta végére szégyenlősen lehajtotta a fejét. Szóval nyitott kapcsoltat, mi?

- Végülis nem hülyeség! Miért ne próbálhatnánk ki? – próbáltam biztatóan mosolyogni. Jobb, mint a semmi. Abban igaza van, hogy nem lehetnénk együtt normálisan, főleg most. A távolság meg minden. Ez meg egy kapcsolat elején a legrosszabb. De akkor már miért ne szórakozhatnánk? Egyre jobban tetszett az ötlet.
- Tényleg? – úgy tűnt, mint aki meglepődött.

- Persze! Majd meglátjuk hogy működik! – lehet, hogy nem jó ötlet belemenni egy ilyenbe, de jelen pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. És talán tényleg nem kéne még belevágnom egy új kapcsolatba. Még a végén rámenne a barátságunk. De ez így kivitelezhető lesz.
- Nem gondoltam, hogy belemész! – mondta.
- Akkor nem ismersz eléggé! – vigyorogtam.
- Adhatok egy nyitott csókot? – mondta viccesen.

- Mindenképpen! – odakúszott mellém és ajkát, az enyémhez érintette. Ahogy belemerültem a csókba már biztosan tudtam, hogy ez a legjobb megoldás. A tegnap este csodálatos volt, én nagyon élveztem és nem bírnám ki, ha nem élhetném át vele megint. És az ismétlésnek ez az egy biztos módja van. Legalábbis úgy tűnt a mi esetünkben most ez a helyzet. Furcsa lesz ez a dolog, de majd megszokom.

- Felöltözöm! – felpattantam az ágyról és a táskámmal a fürdőbe siettem. Nagyon gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, megmostam a fogam és visszamentem Robhoz, aki még mindig az ágyon ült. Bement ő is én pedig bekapcsoltam a telefonom. Öt nem fogadott hívás volt rajta és mind anyámtól. Gyorsan visszahívtam:
- Szia!
- Szia, anya. Láttam, hogy kerestél.
- Ja, igen. Csak elintéztem pár dolgot és meg akartam kérdezni, hogy elmenjek-e érted valahova. – mondta.
- Ö, igazából kocsival jöttem. Te kocsival vagy? – kérdeztem.
- Nem, taxival. – felelte.
- Oh, akkor eljöhetnél a szállodába és hazavihetnél. Kicsit fáradt vagyok, nem szívesen vezetnék! – még a végén nekimegyek valaminek, de ezt inkább nem mondtam.
- Persze! Melyik hotel? – kérdezte.
- A Chaplin. Tudod hol van? – érdeklődtem.
- Igen. Elég közel vagyok most hozzá, úgyhogy tíz perc és ott vagyok! – mondta.
- Remek! Szia. – és letettük.

Rob kijött és mikor mondtam neki, hogy jön anya, nagyon örült, hogy nem vezetek ilyen fáradtan. A maradék tíz percben összeszedtük a cuccainkat. Rob kiment a kocsihoz, ami várt rá, én pedig visszaadtam a kulcsokat és rendeztem a számlát. Rob akarta természetesen, de mondtam, hogy ez az én ajándékom volt. Kicsit nevettünk is az ajándék kifejezésen, valóban viccesen hangzott. Elindultam Rob után a szálloda elé.

Éppen berakta a táskáját egy nagy fekete autóba. Amint megfordult és észrevett, mosolyogni kezdett. Odasétáltam mellé és épp be akarta csukni a kocsi ajtaját, mikor az egyik alkalmazottja, vagy a franc tudja ki is pontosan elkapta azt.
- Paparazzik, ti ketten maradjatok az ajtó mögött! – utasított minket. Körülnéztem, de egy árva lelket sem láttam a környéken. De ha Ő mondja.
Ebben a pillanatban fordult be egy sárga taxi a sarkon és fél perc múlva anyám kipattan belőle.

- Jó reggelt fiatalok! – derűs volt, mint mindig.
- Szia, anya! – feleltem.
- Szia, Jules! – mosolygott Rob.
- Ejnye Rob, hogy milyen remekül nézel ki ma reggel! Ha fiatalabb lennék, nem menekülnél előlem! – Rob szégyenlősen elmosolyodott és lehajtotta a fejét.
- Anya! – sziszegtem.
- Jól van na! – mosolygott – Szóval hogy telet az este? Mit csináltatok? – ugye, most csak viccel? Biztos tudja, hogy nem sakkoztunk. Remélem csak költői kérdés volt. Bár úgy tűnt, mint aki tényleg választ vár.
- Nos, ö… igazából ö… – kezdte Rob dadogva. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mégis mit akar mondani.

- Jézusom! Csak vicc volt. Nem vagyok rá kíváncsi mit csináltatok! – anyám látszólag nagyon élvezte a helyzetet. Vigyorgott, mint a vadalma. Mi pedig Robbal csak egyre vörösebbek lettünk. Anyám mindig is olyan volt nekem, mint egy barátnő. Persze, ha arról volt szó és arra volt szükség – meglátása szerint -, akkor az anyám volt. De tabu témák sosem voltak a mi anya-lánya kapcsolatunkban. Nagyon jóban voltunk.

- Mi csak beszélgettünk… sokat beszélgettünk és… és aludtunk! – próbáltam menteni a mentetőt, legalább, hogy Robot ne hozzam kényelmetlen helyzetbe. Bár már késő.
- Hát persze! – anyám sokat sejtetően elmosolyodott. És még mielőtt valami mást is mondhatott volna, valaki közbeszólt.

- Idő van Rob! – figyelmeztették. Sóhajtva bólintott. Anyám beletúrta a hajába és megszólalt:
- Vigyázz magara nagyfiú, aztán ha visszajöttél látogass meg! – mosolygott.
- Úgy lesz! – Rob megölelte, majd felém fordult.
- Felhívsz, ha odaértél? – kérdeztem tőle és megsimogattam az arcát.

- Igen! – anyu ott állt mellettünk és mosolyogva figyelt minket. Kicsit zavart a jelenléte, igazán arrébb mehetett volna. Majd bele haltam, hogy megcsókoljam Robot, de nem kell, hogy asszisztáljon hozzá. Ahogy azok a gyönyörű zöldesszürke szemek néztek rá, már nem érdekelt, hogy ki látja és ki nem. Csak meg akartam csókolni. Felsóhajtottam és figyelmen kívül hagyva anya jelenlétét, kezem a tarkójára csúsztattam és megcsókoltam.

Egy pillanatig még nyitva volt a szemem, így láttam, hogy anya gyorsan elfordítja a fejét és nagyon fontos beszélgetésbe kezd a mellette álló emberrel. Aztán lehunytam a szemem és csak Robra koncentráltam, meg a csókunkra. Mivel ki tudja, mikor érezhetem újra, ahogy édes nyelve gyengéden játszik az enyémmel. Teljesen átadtam magam a pillanatnak és nagyon szenvedtem, mikor Rob elhúzódott.

- Vigyázz magadra! – suttogta és megsimította az arcomat.
- Te is! – egy pillanatra megszorítottam a kezét, majd követtem anyámat a kocsi felé. Egy perce ültünk még csak bent, mikor Rob odajött a kocsim mellé és még pár szót beszélt velünk. Aztán tényleg elindultak.

Összeszorult a szívem, ahogy a kocsi kifordult a parkolóból. Anyám is beindította a motort és elindultunk haza.
- Kislányom, én igazán nem akarok kíváncsiskodni, de ti most együtt vagytok, ugye? – kérdezte anyám, mikor beértünk a házba. Sóhajtottam és leültem a kanapéra.
- Nem, vagyis igen! Ez amolyan nyitott kapcsolat! – feleltem és felraktam a lábam az asztalra. Anya leülte mellém és miután lelökte a lábamat az asztalról megszólalt:
- Beavatnál abba, hogy ez mit takar pontosan? – kérdezte várakozóan. A szememet forgatva válaszoltam neki:

- Kötőségek nélkül élvezzük egymás társaságát! – egy szuszra hadartam el a jelentését. Legalábbis, azt hiszem nálunk valami ilyesmit jelent. Csak a társasága szó nem a megfelelő.
- Társaságát? – persze, hogy fennakadt rajta.
- Anya, kérlek! – sóhajtottam, mert tudtam, hogy postosan tisztában van vele, mit értek társaság alatt.
- Rendben. Te tudod, mit csinálsz. De mond csak, jó ez így neked? – látszott rajta, hogy aggódik.
- Jobb, mint a semmi! – feleltem egyszerűen.
- Nem biztos! – mondta.
- Biztos! – erősködtem tovább.
- Csak ígérd meg, hogy amint nem jó neked kiszállsz a dologból. – pont, mint az óvodában.
- Oké! – feleltem és a szobámba siettem, hogy aludjak egy kicsit.

*

- Halló? – a fülemhez emeltem a készüléket és vártam a választ.
- Szia! Mi újság veled? Ezer éve nem beszéltünk. Mit csinálsz? – érkezett a kérdés a vonal végéről.
- Szia, Mandy! Én rendben vagyok és te? – tényleg ezer éve nem beszéltem a barátnőmmel.
- Én is. Azt akartam tudni, hogy a zsúfolt napirendedbe be tudsz-e sűríteni egy látogatást hozzám? – hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Ennél jobbkor nem is hívhattál volna. Ma semmi dolgom. Egy óra múlva nálad? – kérdeztem.
- Várlak! – és kinyomta a telefont. Se puszi, se pá? Nem baj, ez Mandy! De imádom.
Gyorsan összeszedtem magam. Jó is lesz egy kis kikapcsolódás. Két napja itthon döglök, és nem csinálok semmit. Na jó, tegnap délután volt egy fotózásom a tengerparton, Santa Monica-ban. Úgyhogy akkor csináltam valamit. Meg ezek szerint ma is fogok, megyek Mandyhez.

Beültem az autómba és elindultam, hogy meglátogassam az egyik legkedvesebb barátomat. Mandy már a kapuban toporgott és a nyakamba ugrott, mikor oda értem.
- Nagyon hiányoztál már, csajszi! – elém tolt egy üveg kólát és némi süteményt, mikor az asztalhoz ültünk.
- Te is nekem! – rámosolyogtam. Örültem, hogy felhívott. Ő tipikusan az az ember, aki mindig jókedvű és ezt átragasztja a környezetére is. Köztük rám is.
- Szóval rockert fogsz játszani, mi? – már egy ideje beszélgettük, mikor ez szóba került. Nagyon viccesnek találta a dolgot.
- Mondhatjuk úgy is! – feleltem.
- Akkor a film Joan Jett életéről fog szólni? Meg a zenekarról, a … hm, mi is a neve? – kicsit elakadt.

- Runaways! – elkezdett nevetni. – Mi az? – kérdeztem.
- Semmi, csak …- még mindig nevetett – olyan komolyan mondtad. Runaways! – utánzott és folytatta a nevetést.
- Talán, mert komolyan veszem. – közöltem egyszerűen. Abbahagyta a nevetést és rám nézett.
- Te mindent komolyan veszel. – mondta – Úgy értem, minden munkát, szerepet. Ne érts félre, ez jó. Felnézek rád emiatt. Sőt csodállak és nagyon szeretem, ahogy a szerepekre készülsz. – kedvesen elmosolyodott.
- Igyekszem! – rámosolyogtam. Jól esett, amit mondott.
- Hogy ment a második rész forgatása? – kérdezte, ezzel témát váltva.
- Jól. Nagyon jól. – mondtam és belekortyoltam a kólába.
- Hogy van a szexi Brit? – kérdezte. Persze, hogy Ő is Rob felől kérdez. Mindenkit érdekel mi van vele.

- Jól! Most New York-ban forgat. – részemről le is zártam a témát.
- Há! Hogy tudtad rögtön, hogy rá gondolok! Pedig nem is mondtam a nevét! – hangosan felkiáltott és a mutatóujjával felém bökött.
- Nem sok Britet ismerek! – ferdén néztem rá.
- Jogos. – sóhajtotta és csalódottan leeresztette a kezét. Ez nem jött be, gondoltam.
- És te mikor mutatod be végre azt a szerencsést, aki olyan szerencsés és megfelel az elvárásaidnak? – kérdeztem nevetve. Mandy sosem talált olyan férfit, aki elég jó lenne neki. Mindig van valami gebasz a csávóval… legalábbis eddig volt, most úgy tűnik megtalálta a megfelelőt.

- Brien-t? – kérdezett vissza.
- Feltételezem, hogy Őt. Vagy több van? – nevettem.
- Vicces! – fintorgott – Majd ha kicsit több időd lesz rám! – közölte. Remek, ezek szerint, majd ha esküvő lesz, megismerem.
Nagy nehezen elindultam haza, de csak miután százszor megígértette velem, hogy hamar jelentkezem, és majd bemutatom neki a „szexi Britet”, ahogy Ő nevezi. Persze a feltételem az volt, hogy én is meg akarom ismerni Brien-t.
Így is tíz óra volt, mire haza értem.

*

- Kristen! Kelj már fel végre, nekem mennem kell, de nem merlek, így itt hagyni, mert tovább alszol. – anya az ajtót verte.
- Már fent vagyok, és a ruhámat keresem… meg is van a póló, amit kerestem! – hazudtam, mintha könyvből olvasnák, mert még mindig az ágyamban feküdtem egy párnával a fejemen. Anya még beordította, hogy megy én meg már majdnem visszaaludtam, de szerencsére megszólalt a telefonom. Egyrészt azért baszott nagy szerencse, mert tök simán visszaaludtam volna és az első nap kibasznak a filmből, másrészt meg azért, mert a kifejezőn az a név villogott, ami mostanában folyton a fejemben van.

- Szia! – sóhajtottam.
- Ajaj, ugye nem én ébresztettelek? – kérdezte aggódva.
- De, és köszönöm, mert megmentetted az állásom. – nevettem fel.
- Már forgattok? – kicsit meglepett volt a hangja.
- Nem, majd csak egy hét múlva kezdjük a forgatást, azt hiszem. Addig meg megbeszélések és zeneórák tömkelege vár rám. És te? – sóhajtottam és kimásztam az ágyamból.
- Nem, még én sem. – mondta.
- És milyen a társaság? – ez érdekelt a legjobban.
- Még nem igazán ismerek senkit. Amúgy jó csapatnak tűnik. Majd meglátjuk. – felelte. Vajon az az Emilie milyen lehet? Tudom ki az, rákerestem a neten. Hogyne kerestem volna, mert baszott féltékeny vagyok. De miért? Nem mertem külön rákérdezni Robnál, hogy milyen a csaj. Pedig érdekel, mit gondol róla.

- Akkor jó! – remek Kriszten, jó, hogy legalább ennyit sikerült kinyögnöd.
- Megyek, mert csak eddig tartott a szünet. Csak a hangodat akartam hallani. – sóhajtotta.
- Uhm, oké! – megint egy értelmes válasz. Miért nem mondod te is, hogy hallani akarod a hangját? A nap 24 órájában? Mert hozzám képest egy gyáva nyuszi…
- Jó! – várta, hogy mondjak valamit, de nem ment. – Majd hívlak, ha lesz időm. – mondta és már akarta letenni.
- Rob! Ő… vigyázz magadra! – mondtam, jobb nem jutott eszembe.
- Te is! –nevetett és letette. Ügyes vagy Kristen. De a franc tudja, hogy mit lehet egy nyitott kapcsolatban és mit nem.

Inkább elkezdtem készülődni. Megtaláltam Rob szürke pólóját a szekrényben, amit még a forgatás alatt nyúltam le tőle. Legalább valami lesz rajtam, ami az övé. Oké, úgy tűnik teljesen elment az eszem, gondoltam magamban. De nem érdekelt. Felvettem azt és megcsomóztam a szélét, mert kicsit nagy volt rám.

Ma valahogy jó kedvem volt. Lehet, hogy a reggeli hívás miatt. Még az sem törölte le a mosolyt az arcomról, mikor paparazzik vártak a stúdió előtt.
A megbeszélés alatt megint azon gondolkodtam, hogy mit lehet, egy nyitott kapcsolatban. Mondjuk meglátogatni Robot New York-ban, az belefér? Bár, mégis hogy? Minden percem be van osztva.

Búcsúzkodás:
http://i47.tinypic.com/sz90xw.jpg
http://i50.tinypic.com/mbsg47.jpg

Kristen a fotózáson:
http://i48.tinypic.com/10gfxvn.jpg

Kristen a stúdióba menet:
http://i47.tinypic.com/2gsedrq.jpg