30. fejezet

Premier #2

Lányok, meghoztam a soron következő, vagyis a 30. fejezetet! Nem tudom, hogy mit fűzzek hozzá… talán, hogy ne utáljatok! :D Remélem tetszeni fog…
Tudjátok, jövő vasárnap jön a következő, ha megvan a 20 komment! Jó olvasást!:)
Puszi: Lady


Az előző éjszakánk hosszúra sikerült, hiába próbáltunk meg korán aludni…a tökéletes terv befuccsolt, mikor Rob zuhanyzás után visszatért a szobába.
Ennek eredménye képen hulla fáradtan kászálódtunk le a délelőtti órákban a gépről. Hideg volt New Yorkban, kellemetlenül fújt a szél, ami nem meglepő november közepén. Csak ilyen fáradtan, valahogy még elviselhetetlenebb volt.
- Rég nem voltam New Yorkban, egész pontosan a Remember Me forgatása óta! – közölte, mialatt gyors tempóban a kijárat felé haladtunk.
- Te miről beszélsz? – kérdeztem meglepetten. – Két hónapja voltunk itt azon az MTV izén… - világosítottam fel, azt a selejtes memóriáját.
- Huh tényleg… talán mégis aludni kellett volna az éjszaka! – arcára kúszott egy kínos mosoly, mire megráztam a fejem.

- Majd legközelebb szólj, hogy lökjelek le magamról! – feleltem gúnyosan.
- Ugyan cica, tudod, hogy nem úgy gondoltam! Inkább egy hétig nem alszom, csak rajtad lehessek – kacsintott rám. Ettől a gesztustól és a szövegtől együttvéve, elpirultam. A reakciómat látva, elégedetten somolygott a bajsza alatt. Hiába kiábrándítóan elégedett magával, én megörülök érte. Minden porcikámmal remegek az értéseiért, a csókjaiért. Szóval be kell lássam, van miért elégedettnek lennie!

A szállodába érve az első utam a fürdőszobába vezetett. Rob azt mondta nemsokára utánam jön, de nem tette. Kicsit furcsálltam, de a langyos víz jótékony hatása által nem kerítettem nagy feneket a dolognak. Kimásztam a zuhanyból és egy törölközőbe bugyoláltam magam, majd visszamentem a szobába. Vicces, hogy a menedzsereink már nem is fáradoztak a külön szobával, hanem egyet foglaltak kettőnk részére. Rob éppen akkor tette le a telefont és mikor meglátott, csalódottan futatta végig rajtam tekintetét. „Igen…ezt lekésted, szivi!” – gondoltam magamban. Odasompolygott elém, egészen közel hozzám és a csípőmnél közelebb húzott magához. Lágy tekintetének és teste forróságának érzésétől, azonnal elkábultam.

Végképp akkor vezetettem el lényegemet, mikor finom ajkai az enyémhez értek. Lágy csókokat nyomott a számra, minden egyes után kis szünetet tartva, hogy a reakciómat vizsgálhassa. Le sem tagadhatta volna, mennyire élvezi a helyzetet, amiben van. Aztán ajkai hosszabban időztek enyémeken, megvárva még sóhajtva szétnyílnak előtte és utat engednek édes nyelvének. Karjaim eddig a testem mellett pihentek, de a csók hatására a nyakában kötöttek ki, cirógatva az érzékeny területet. Mert tudtam ám, hol és hogyan kell megérintenem ahhoz, hogy kiváltsam belőle a megfelelő hatást. Ez a legérzékenyebb területei egyike volt… Finoman beletúrtam a hajába, amivel végképp elszakítottam nála, azt az amúgy sem túl vastag cérnát. Kezei sürgősen a fenekemre siklottak. Lassan, körkörös mozdulatokkal simogatta végig, majd gondolt egyet és hírtelen az ölébe kapott. Ajkai átvándoroltak a nyakam és a mellkasom vonalára. Szorosabbra fogtam lábaimat a csípője körül és egész testemmel hozzá tapadtam.

- Szeretnéd megnézni a Remember Me-t? – susogta a nyakamba.
- Mih? – ziháltam értetlenül. Rob elhúzta a fejét a nyakamtól és mosolyogva a szemembe nézett.
- Hívott a rendező, hogy kész a film első vágása. Holnap meg tudnánk nézni, ha szeretnéd! – magyarázta.
- Persze, hogy szeretném! – elmosolyodott heves bólogatásom láttán.
- Ennek örülök, mert utálom visszanézni a filmjeimet, de ha te ott vagy úgy el tudom viselni! – válaszolni nem volt lehetőségem, mert ajkai ismét rátaláltak az enyémekre.


Este – miután elkészítettek minket a premierre – a fekete, sötétített üvegű autók felé vettük az irányt. Robot belökte az egyikbe a menedzsere, és én követni készültem, mikor egy kezet éreztem a vállamon. Kérdően pillantottam a kéz tulajdonosára, aki az én menedzserem volt.
- Másik kocsi! – bökött a fejével a Rob kocsija mögött álló felé.
- Mert? – kérdeztem, cseppet sem titkolva meglepettségemet.
- Summit! – fintorogva megártotta a vállát, miközben kiejtette ezt a szót a száján. Megértettem, lassan káromkodásnak fogom használni. Lemondóan beültem a számomra fent tartott kocsiba és vártam, hogy megérkezzünk a helyszínre.

A vörös szőnyegen leszedték rólam a kabátot, annak ellenére, hogy szerintem mínusz két fok biztos volt. Mondjuk a lámpák valamennyit javítottak a helyzeten. Csodálkoztam, hogy hagyják, hogy Rob mögött haladjak és nem rakják be közénk Taylort vagy Nikkit. A szokásos pózolás után végre bemehettünk a helyiségbe.
Marcus és Tom vigyorogva fogadtak minket a bejárat mögött.
- Azt hittük már be sem jöttök! – törte meg a csendet Marcus.
- Jaja – tette hozzá unottan Tom – És hol lesz az utóparti? – érdeklődött már valamivel vidámabban. Robékkal csak egymásra mosolyogtunk… mi is érdekelné Tomot a legjobban?! – Jó tudom, nektek a szállodában, privátban…na de a többieknek? – próbált poénkodni.
- Majd megadjuk a címet! – biztosította Rob, majd kezeit a derekamra csúsztatta és a terem felé kezdett tolni.

Robbal úgy döntöttünk, hogy a privát – ahogy Tom fogalmazna – parti előtt, azért tiszteletünket tesszük a bulin is, amit hamar meguntunk és átmentünk egy éterembe kettesben. Tom örömmel maradt a partin, mivel távozásunkkor éppen egy flört kellős közepén volt, az egyik szőke pincérlánnyal. Nem tudom a paparazzik mégis honnan tudták meg, hova megyünk, de mire oda értünk már egy tucat várakozott ránk, bekészített fényképezőgépeik társaságában. Szerencsére, mire távoztunk már nem voltak ott. Boldogan haladtunk Robbal a szálloda felé, hogy úgy ünnepelhessünk, ahogy nekünk kedvünk tartja.

- Édes… - halk suttogásra ébredtem, ami közvetlenül a fülem mellől jött. Felismertem a hangot, akár ezek közül is meg tudtam volna mondani, kihez tartozik. Ujjaival a karomat simogatta, miközben lágy csókokat lehelet a nyakamra. Mosolyogva felé fordultam. – Jó reggelt! – motyogta és megcsókolt. Hiába, ezeket a reggeleket szeretem a legjobban. Mindig kitalál valami, számomra remek ébresztőt. A csók után elhúzódott és felült, hogy elvegyen valamit az éjjeliszekrényről. Meghatódva fogtam fel, hogy az egy csésze gőzölgő kávé, nekem. – Gondoltam jól esne – felém nyújtotta, miközben figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert még meleg.

- Köszönöm! - mondtam neki boldogan. – Nagyon figyelmes vagy.
- Igyekszem… neked mindenből a legjobb jár! – ismét lágy csókot nyomott ajkaimra, amitől összerezzentem.
- Úgy tűnik ez igaz… te is az enyém vagy! – tudtam, hogy nem hiszi el, mennyire értékes ember. És azt sem, nekem mennyit jelent! Ezért minden lehetséges alkalommal, igyekeztem ezt a tudtára adni. Mint máskor, most sem vett komolyan… elmosolyodott és a fülemhez hajolt.
- Ez az én szerencsém! – dörmögő hangjától testemen végigfutott a hideg. Már éppen ajkai után kaptam volna, de váratlanul témát váltott. – Ha szeretnénk megnézni, akkor indulnunk kéne!
- Mennyi az idő? – kérdeztem zavartan. Azt sem tudtam, mennyit aludtam.
- Fél egy.
- Úr isten! És kettőre kell menni, igaz? Jaj, akkor fél perc és kész vagyok! – villámgyorsan felugrottam az ágyról és bevetődtem a fürdőbe. Fél óra múlva már kész állapotban álltam előtte. – Mehetünk!

Szerencsére addigra már Ő is kész volt. A taxisnak bediktált egy címet, mire az motyogott valamit egy étteremről.
- Nem filmet nézni megyünk? – elmosolyodott értetlen arckifejezésem láttán, majd magához ölelt.
- Gondoltam éhes vagy. Ma még nem ettél semmit, szeretném ha megebédelnénk előtte! – nem terveztem vele vitatkozni, főleg mivel valóban éhes voltam. Fejemet a vállára hajtva figyeltem a várost. De a mellettem ülő férfi, sokkal jobban lekötötte a figyelmem. Felemeltem a fejem, hogy őt nézhessem. Egyik kezével a vállamat ölelte, másikkal pedig a combomat simogatta. Ugyan előre nézett, kifelé az ablakon, de arcán látszott, hogy gondolatai egész máshol járnak.

Óvatosan állához érintettem orrom és végighúztam rajta, egészen a nyakáig, ahol magamba szívtam, számomra annyira csábító illatát. Ezzel kizökkentettem, éreztem ahogy megremeg. Érdeklődve néztem vissza rá és mikor tekintetünk találkozott, mind a ketten elmosolyodtunk.
Állam alá nyúlva közelebb húzta magához arcomat, hogy gyengéd csókkal ajándékozzon meg.
- Mind gondolkodtál annyira az előbb? – kérdeztem néhány percnyi csönd után.
- Semmin, csak úgy járt az agyam! – vonta meg a vállát a mondat közben. Tudtam, hogy az nem semmi volt. Akkor szokott így nézni és ennyire megijedni, mikor hozzá érek, ha erősen töri valami a fejét. Nem akartam tovább zaklatni, ha akarja úgyis elmondja. Lakatott tettem a számra és visszahajtottam fejem a vállára.

Az étterem ahova mentünk eszméletlen szép volt. Rob azt mondta, mikor New Yorkban forgatott, gyakran megfordult itt. Csak reméltem, hogy Emilie nem tartott vele…
A pincér nagyon kedves, 30 év körüli srác lehetett. Látszott rajta, hogy felismert minket, de egy szót sem szólt. Ezt meg is jegyeztem Robnak. Csak annyit mondott, hogy ezért is jöttünk ide, mivel már a nyáron sem zaklatták itt. Arról nem is beszélve, hogy az étel is nagyon finom volt.

Tele hassal igyekeztünk a New York-i stúdióba, ahol a Remember Me utómunkálatait végzik. Robot a portán várta a vágásért felelős ember - mint bemutatkozása után kiderült -, Joe.
- Gyertek utánam! – egy lifthez vezetett minket, majd a 23. emeleten haladtunk végig, egészen egy folyosói ajtóig. Benyitott egy műszerekkel teli szobába, ahol már sötét volt. Két fotel el volt helyezve a fallal szemben, ahol a kivetítő volt. Leültetett minket, majd megnyomta az indítás gombot. – Akkor most megyek is! – válaszolni sem volt időnk, mert ahogy kimondta a mondatot, már ott sem volt. Éppen, hogy csak elkezdődött a bevezető, éreztem, hogy Rob máris fészkelődik mellettem. Átnyúltam hozzá és megfogtam a kezét. Elmosolyodott és abbahagyta a nyugtalankodást.

Ezt a szerepet Robra írták… ez már az első percekben kiderült számomra. Csak a képernyőre összpontosítottam, a külvilág megszűnt számomra, annyira magával ragadott a színészi teljesítménye. Eddig is tudtam, hogy jó… az összes filmjét láttam, szóval tisztában voltam vele, mire képes. Emilie-t kiütöttem volna, de az más kérdés….
A hangulatom akkor hágott a tetőfokára, mikor igencsak intim viszonyba került vele! Tudtam, hogy ez színészet. Pontosan tudom, mi történik ilyenkor és, hogy van megcsinálva egy-egy ilyen jelenet, mégis ideges voltam. Rob is észrevette a hangulatváltozásom.

- Szeretnéd, hogy áttekerjem? – kérdezte kedvesen, szorosan hozzám simulva, ezzel is kimutatva, hogy számára csak én létezem a képernyőn kívül. Legszívesebben, azt feleltem volna: „Igen!” De nem, ezt nem mondhattam. – Ellenkező esetben, én ezt kérném tőled! – nocsak… rámosolyogtam és megráztam a fejem. Úgy döntöttem, Én erős leszek. És különben is, ez semmi volt ahhoz képest, ami a végén történt.
Rob nem győzött nyugtatatni, annyira bőgtem. Megölelt gyengéden, de lelöktem magamról a kezeit. A következő pillanatban, meg mint egy dúvad az ölébe vetettem magam és olyan szorosan csimpaszkodtam belé, amennyire csak lehetséges volt. Tudnom kellett, hogy mellettem van és épségben. Úgy tűnik ez a film valóban nagy hatással volt rám.

- Nyugi, ez csak egy film… nincsen semmi baj! Kristen, én még nem láttalak ennyire kiborulni egy filmen! – nevetett fel, de semmi jókedv nem volt a hangjában. Csak aggodalom.
- Ez… ez is miattad van, mert… - szipogtam, az orromat törölgetve.
- Szeretlek! – olyan hírtelen rántotta magához az arcomat, hogy majdnem lefejeltem. Hevesen és sürgetően csókolt. Alig kaptam levegőt a meglepettségtől, de végülis kinek kell ilyenkor levegő?! Nyelve vadul kutatta az enyémet, átszellemülten simogatott, ahol ért.
- Én… én is téged! – kapkodtam a levegőt, az előző szenvedélyes megnyilvánulásától – amit nem is nagyon tudtam mire vélni - még most is kavargott a fejem.
- Menjünk! – felalított az öléből és kivezetett az ajtón. Az volt a szerencsém, hogy szorosan ölelt magához. Még mindig nem álltam biztosan a lábaimon. Elköszöntünk Joe-tól, aki éppen az ebédjét fogyasztotta.

- El sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rád! – már a taxiban ültünk, mikor megtaláltam a hangom. Furcsán nézett rám, mint akinek elment az esze, ezért folytattam: - Hiába nézel így, ez a film tökéletes volt. Vagyis nem is a film, mert az semmi extra, hanem Te! Te vagy benne tökéletes! El sem tudom mondani, mit éreztem amikor néztem. Annyira nagy hatást gyakoroltál rám… - mondandóm közben lehajtotta a fejét, de nem hagytam. Kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen, ezt végig kell hallgatnia! - Ez is közrejátszott a sírásomban. Nem csak a vége miatt volt, hanem mert annyira csodálatos volt végi, amit csináltál! - nem foglalkoztam a hitetlenkedő tekintetével, fogtam magam és megcsókoltam. Most én adtam bele mindent: szenvedélyt, törődést, és főleg szerelmet. Azt a mérhetetlen szerelmet, amit iránta érzek. Amiért nem tudom elképzelni nélküle az életemet!
- Csak a te véleményed számít! – suttogta.
- Ezt ne mond, mert nem igaz! – feleltem. Mélyen a szemembe nézett, amiben, most egy pillanatra felcsillant a harag.
- De igaz! Lehet, hogy nem abban az értelemben… de nekem csak az számít, hogy neked tetszett! – elhittem neki. Nem volt, miért kételkednem a szavában, mikor ilyen őszintén mondja.

Este még azt is megjegyezte, hogy azért mentek ilyen jól a szenvedős részek – amiből igen sok volt -, mert mikor forgatták, mi pont fasírtban voltunk és akkor igazából is szenvedett. Visszaemlékeztem, arra az időszakra. Mennyit gyötörtük egymást… de szerencsére az már csak a múlt.

Rob baráti szombat reggel elutaztak, a hétvége csak a miénk volt. Annyira hamar elrepült, hogy már csak azt vettük észre, vasárnap van és holnap visszautazunk Los Angelesbe. De ezzel a promo időszak is véget ér és mi végre élvezhetjük jól megérdemelt szabadságunkat.
Még egy ideig LA-ben maradunk. Úgy tervezzük, huszadika környékén megyünk Londonba és addig maradok ott Robbal, amíg nem akad valami dolgom. Remélhetőleg jó sokáig.
És szombat este kaptam még egy hírt! Megszületett a keresztlányom, Mandy kislánya. Szóval, amint ismét Los Angelesben leszünk, meglátogatjuk. Mandy még úgy sem ismeri Robot, itt a remek alkalom, hogy végre találkozzanak. Szerdát beszéltünk meg, mert hiába akarom minél hamarabb látni őket, Robnak sajnos a keddje foglalt.

Vasárnap este éppen kedves barátnőmmel telefonáltam, mikor megláttam Robot a fürdő felé menni. Aztán hallottam, hogy megnyitja a zuhanyt és bennem erős vágy támadt, hogy kövessem. Gyorsan letettem a telefont és utána sunnyogtam. Halkan nyitottam be az ajtón és elállt a lélegzetem a látványtól.
Háttal állt nekem, ami pont jó rálátást biztosított tökéletes hátára és fenekére. Halkan becsuktam az ajtót, eddig még nem vette észre, hogy bementem. Továbbra is háttal az ajtónak engedte magára a vizet. A cseppek kis patakokban folytak le izmos hátán, amitől egyre nehezebben vettem a levegőt. Hátamat a falnak vetettem és igyekeztem kiűzni a fejemből a perverz gondolatokat. De Rob nem könnyítette meg a dolgom. Beletúrt nedves hajába, amivel több, az érzékeimre nagyon is ható dolgot követett el. Egyrészt majd meg őrjített, ahogy ujjai végigszántanak nedves haján. Másrészt, ahogy karja felemelkedett, a hátán lévő izmok megfeszültek, még jobban kiadva testének tökéletes formáit. Úgy éreztem meghalok ha nem kapom meg minél előbb.

Ebben a pillanatban Rob megfordult. Észrevette, hogy ott állok és őt bámulom. Látványa megint meghozta a várt eredményt. Így elölről még súlyosabb hatást gyakorolt rám. Ajkaim szinte eltátottam, ahogy ott állt velem szemben, teljes testi valójában és meztelenül. Vajon megfogom szokni valaha ezt? Nem hiszem, mindig ugyan így fogok reagálni a látványára. Elmosolyodott, de ezt már csak futólag láttam, mert szemeim végigsiklottak újra és újra testének minden apró részletén.
- Khm… - ijedten visszakaptam rá a tekintetem és csak ekkor fogtam fel, hogy elég sokáig pihentettem szemeim egy bizonyos testrészén. Kínos vigyoromra csak egy mosollyal válaszolt és kinyújtotta felém kezét.

Szinte villámtempóban ellöktem magam a faltól, de aztán lassítottam. Egyáltalán nem sietve húztam le magamról a pólóm, aztán levettem a tangám is – már csak ezek voltak rajtam -, és lassan felé indultam, hogy megfogjam a kezét. Úgy láttam őt sem hagyja teljesen hidegen fedetlen testem. Nyelt egy nagyot, de igyekezett rezzenéstelen arcot vágni. Beléptem mellé a kádba, mellkasán támasztottam meg a kezem, miközben a langyos víz már rám is folyt. Hosszan néztünk egymás szemébe, majd egy- egy lágy csókot váltottunk. Megengedtem magamnak, hogy nedves haján az én ujjaim is végigszántsanak. Mosolyogva figyelte ténykedésemet. Az ő ujjai a hátamon írtak le apró köröket, amitől piciket, de folyamatosan borzongtam.
- Azt hittem már sosem érsz be! – nyelvét végighúzta a nyakamon. Ismét megborzongtam.
- Szóval előre megfontolt terv volt! – kezeimmel átfogtam a nyakát és szorosan hozzápréseltem magam.
- Úgy is mondhatjuk! – csibészesen elmosolyodott és ajkait az enyémekre szorította.
- Esélytelen volt, hogy kihagyjam, mivel imádlak nézni meztelenül! – szemei felcsillantak vallomásom hallatán.


- Nem jobban, mint én téged! – kezei hátamról közénk préselődtek, hogy végigsimítson testemen. Tekintetében szikrát ütött a vágy. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, jelen pillanatban a csókjára vágytam és nem is késlekedtem. Ajkaink szinkronban nyíltak szét, hogy nyelveink összegabalyodhassanak, és vad táncba kezdhessenek, még jobban feltüzelve egymást.
Rob keze egyre lejjebb merészkedett, egészen addig míg be nem csúsztatta ujjait a lábam közé. Beleremegtem az érintésébe, számat egy jóleső sóhaj hagyta el, miközben fogaimmal beleharaptam ajkába. Nem kegyelmezett, szüntelenül simogatott, addig míg zihálva szakadtam el ajkaitól. Szemei vágytól voltak fátyolosak. Kétségbeesetten kapaszkodtam a karjába, mialatt ujjai egyre kínzóbban tevékenykedtek. Mellkasába temettem a fejem és egyre hangosabban nyögtem, éreztem, hogy testem már nem sokáig bírja ezt a fajta gyötrést. Igazam lett. Rob ujjai elérték azt a pont, amire testem remegve reagált, és amitől ajkaimat sikítva hagyta el Rob neve. Pihegve öleltem át izmos testét, fejemet a nyakába temetve próbáltam visszatérni a földre.

- Szeretlek, el sem hiszed mennyire szeretlek! Rob, én el sem tudom mondani, mennyire szerelmes vagyok beléd! – mondtam neki, mikor már kicsit lenyugodtam. Addig ő türelmesen várt, magához ölelve. Felemeltem fejem, hogy a szemébe nézzek. A vágy még mindig ott volt, de más is bujkált emellett, méghozzá az, amit az imént én szavakba öntöttem neki. Meghatottan simította végig az arcomat, majd lágyan megcsókolt.
- Én is beléd… sőt, azt hiszem az már nem a megfelelő kifejezés! Te vagy a mindenem, Kristen! Fogalmam sincs, mit csinálnék nélküled! Nem lenne, miért élnem! – kétségbeesetten szorított magához, mintha féle, hogy ebben a pillanatban elszakítanak tőle. De nem, soha… nincs olyan, hogy külön, csak együtt!
Ajkai ismét az enyémeket kényeztették. Akartam, most azonnal, de neki nem ez a terv volt a fejében. Eltolt magától, majd kilépett a kádból. Értetlenül néztem rá, mire mosolyogva kisegített engem is.
- Most mi van? – kérdeztem kétségbeesetten. Csak nem akarja itt abbahagyni…
- Mi lenne? – fordult felém kíváncsian.
- Azt hittem aka… áh mind egy! – felvettem a földről egy törölközőt, hogy leitassam magamról a vizet. Rob nevetve kikapta a kezemből és elhajította jó messzire. Én már tényleg nem értem…

- Gondoltad, hogy ennyi volt? – megfogta a kezem és odanyomott a falhoz. Ajkai fél perc múlva már a nyakamat kényeztették. – Nem rázol le ilyen könnyen! – suttogta, miközben ajkaival finom szívogatni kezdte a nyakamat. Nem bírtam megállni, nyögdécselve vártam az újabb kínzásokat.
- Reméltem, hogy ne… - nem jutottam tovább a mondatban, mert Rob ajkai rátaláltak a mellemre. Alig kaptam levegőt, ahogy szája a mellbimbómra tapad és kegyetlenül szívogatni kezdte, egyre jobban felkorbácsolva a már amúgy is fájdalmas vágyakozásomat. Sikoltva mélyesztettem körmeimet Rob csípőjébe, mikor finoman fogai közé fogta az érzékeny területet. A lábam felmondta a szolgálatot, Rob kapott utánam, hogy el ne terüljek a padlón. Szorosan a falhoz nyomva tartott és akárhogy könyörögtem, hogy ne tegye, folytatta a kínzásomat. Ebben a helyzetben, vágyának ékes bizonyítéka nekem nyomódott, amitől csak erősebb nyomás keletkezett a hasamban. Befúrtam a kezem kettőnk közé és kezembe vettem kőkemény férfiasságát, ajkaimat beharapva vártam a reakcióját. Néhány percig még kitartóan kényeztette melleimet, majd mikor már nem bírt nyögéseivel a szembe nézett. Megragadta a kezem és visszanyomta a falhoz, mire dühösen fújtatva lehunytam a szemem.


Abban a pillanatban nem láttam semmit, csak érzékeltem, hogy lábaim elemelkednek a talajtól és egy másodperccel később már valami keményet éreztem a fenekem alatt. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy már a mosdó szélén ükök, Robbal a lábaim közt.
Kitartóan tovább próbálta nyújtani a pillanatot, de én már nem bírtam magammal.
- Kérlek… - nyögtem vágytól elfúló hangon. Talán az ő tűrőképessége is a végéhez közeledett, mert a következő pillanatban már magamban éreztem, vágytól lüktető férfiasságát. Egyszerre hagyta el szánkat egy kéjes nyögés és testünk egy ritmusban kezdett mozogni. Heves mozgásunk alatt igyekeztem ajkaimmal kényeztetni szexi felsőtestét. Néhol nyelvemmel is besegítettem a biztosabb hatás érdekében. Játékom nem maradt viszonzatlan, nem csak férfias morgásokat kaptam, de az ő ajkai sem tétlenkedtek. Főleg a nyakam környékét borította be finom csókokkal, mivel azt érte el ebben a helyzetben. A mennyekben éreztem magam, főleg, mikor nevem többször is elhagyta száját.

Arcom visszarántotta magához, hogy nyelvünk is felvehesse testünk ritmusát. Most szánk elnyelte élvezetünk hangjait. Rob lassított a ritmuson és egyik keze felcsúszott a melleimre, amit először megszorított, hangos nyögést előhívva ajkaimból, majd lágy masszírozásba kezdett. Ezzel a tettével, nem sejtette milyen lavinát indított el. Csípőmet türelmetlenül, egyre gyorsabban kezdtem mozgatni. Belemarkoltam a fenekébe, ezzel irányítva őt is, hogy ismét kapcsoljon gyorsabb fokozatra. Meglepetten nézett a szemembe, de teljesítette szavak nélküli kérésemet. Szám újra az övét kereste, hogy elnyelje kielégülésünk hangját. Testemben éreztem a kicsiny szikrák pattogását, amik egy fél perccel későbbi robbanást idéztek elő. Rob testét megmerevedett, majd erősen magához szorítva engem, kezdett fellazulni. Ajkaink szétváltak, hangos zihálásunk belehasított a csendbe. Fejét a nyakamba temette, langyos lélegzetére libabőrrel válaszolt testem.

- Szeretlek! – suttogta.
Néhány perc múlva felemelt a mosdóról és a szobába sietett velem. Végigdőlt az ágyon, majd maga alá fordított és egy gyengéd csókot követően, kicsusszant belőlem. Kiterülve próbáltam lehiggadni, ahogy néhány centire tőlem Rob is tette. Ahogy testünk szétvált már nem éreztem egésznek magam teljes mértékben. Mintha egy puzzle egyik darabja lennék, ami önmagában nem állja meg a helyét. Rob elhelyezkedett az ágyon, majd magára húzott és egy hosszú csókot követően, lehunytuk szemeinket.

Másnap későn keltünk és már csak arra volt időnk, hogy megebédeljünk és menjünk a repülőhöz.
Los Angelesbe érve több paparazzi is várakozott ránk, hogy lekapják, amit hazaérkezünk. Szigorúan tartva a távolságot közelítettünk a kocsik felé, amik elvisznek majd miket. Robot a szállodába, engem meg haza.
Szerettem volna rendesen elbúcsúzni tőle, de ez a piócáknak köszönhetően lehetetlen volt.
Hazaérve felhívtam, hogy legalább telefonon elbúcsúzzak tőle.

Reggel viszonylag korán ébredtem és türelmetlenül néztem az órámat, hogy mikor lesz már hat óra. A percek rémesen lassan teltek és bár anyám lefoglalt, mégsem találtam a helyem.
De hiába, Robot még nagyban fotózzák Emilie táraságában, ami megint csak az őrületbe kerget.
Fél hatkor bepattantam a kocsimba és a hotelig meg sem álltam. Felmentem Rob szobájába és vártam, hogy az óra hatot üssön. Mikor ez megtörtént csalódottan vettem tudomásul, hogy nem annyira pontos. Negyed óra után, már kicsit idegeskedtem, de gondoltam csak csúszik a fotózás. Fél óra múlva már elővettem a telefonom, hogy megkérdezzem merre jár, de hiába csörgettem, nem vette fel. Aztán eszembe jutott, hogy a fotózásnak már ötkor vége volt és, hogy azt mondta még elmegy vacsorázni Emilievel. Már tegnap sem tetszett az ötlet, de gondoltam nekem is könnyebb, ha elfogadom, hogy jóban vannak. De az, hogy fél órát késik, mert azzal a szutyokkal eszik, nagyon kiakasztott. Egyre jobban hergeltem bele magam és úgy éreztem el kell vele beszélgetnem kicsit.
Viszont mikor eltelt háromnegyed óra, már nem éppen beszélgetést terveztem, hanem kiadós fejmosást. És mi az, hogy nem veszi fel a telefonját.

Mikor az óra mutatója elérte hetest, úgy döntöttem nem várok tovább. Ha ennyire jól érzi magát Emilie társaságában, akkor folytassa vele az estét. Abban a pillanatban, hogy megfogtam a táskám és az ajtó felé indultam, kinyílt. Rob lépett be rajta, olyan fejjel, mintha semmi sem történt volna. Idegesen levágtam a táskám a kanapéra és felé fordultam. Az arca megváltozott, talán tudta, hogy most nem éppen bájcsevej fog következni.
- Mégis hol a francban voltál? – kérdeztem, cseppet sem titkolva mennyire ideges vagyok. A szemembe nézett, de a tekintetéből nem tudtam kiolvasni semmit és ez megijesztett.


New Moon New York-i vetítés:
Kristen:
http://i40.tinypic.com/3537400.jpg
Rob:
http://i43.tinypic.com/14dn53s.jpg
Rob és mögötte a másik lényeg:
http://i39.tinypic.com/2rxiubt.jpg
Megint egy Rob, Kristennel a háttérben+ a Londoni falka két tagja!:P
http://i40.tinypic.com/1z217bp.jpg

Rob és Kristen az étterembe mennek:
http://i40.tinypic.com/dcggsy.jpg
http://i42.tinypic.com/2ylojk6.jpg

JKF-en:
http://i44.tinypic.com/15pq3hl.jpg
Érkezés LA-be:
http://i39.tinypic.com/bdllie.jpg

29. fejezet

Premier

Lányok, meghoztam a legújabb fejezetet, vagyis a 29.-et! Nem is tudom, mit mondhatnék még róla…gondolom inkább azt olvasnátok, mint a szövegem!:D Ja, még annyit, hogy Angyalkám ott egy meglepi kép neked a fejezet végén! Tudni fogod, melyik az!:)
Következő fejezet jövő hét vasárnap, ha megvan a 20 komment!
Puszi, Lady

Délelőtt Rob nevetve hívott fel és miután elmesélte, mi dobta fel ennyire, szinte hülyének néztem!
- Hogy lehet valaki ekkora kretén? – tettem fel a költői kérdést anyámnak, miközben tett-vett a konyhában. Leültem egy székre és belekezdtem: - Most hívott és teljesen boldog volt! Ez a marha elment egy gyorsétterembe, ami közel van a ma esti premier helyszínéhez és megnézte, hányan vannak ott. Természetesen már egy csomón várakoznak, Ő meg elsétált előttük és senki nem ismerte fel. Most meg örül magának! – a végére már én is nevettem. Be kell látnom tényleg vicces, hogy nem ismerik fel rajongásuk tárgyát. Annyira koncentrálnak rá, hogy észre sem veszik. Anya is viccesnek találta a történetet, de nem hagyott igazán kibontakozni. Tíz perc múlva felküldött a szobámba, hogy kezdjem el összeszedni magam, mert nemsokára indulnom kell, hogy kicicomázzanak az estére.

- A premieren találkozunk, kicsim! – szinte kilökött az ajtón, egy gyors ölelés után. Sóhajtva szálltam be a taxiba. Mikor megérkeztem, Tara szinte lesöpört a lábamról. Izgatottan mesélte, hogy mennyire tökéletes ruhát talált nekem az alkalomra. Szemeimet forgatva követtem a befelé és közben imádkoztam, hogy nehogy valami extrém darabot akarjon rám aggatni! De ahogy felemelte a ruhát, majd elájultam. Komolyan mondom gyönyör volt…nagyon tetszett. Örömmel kaptam ki a kezéből és vettem fel. Tara elégedetten nézte, hogy mennyire oda vagyok a ruciért. Eligazgatta rajtam, majd a kiegészítőkért nyúlt. Rám agatatot néhány karkötőt, meg gyűrűt. A sajátjaim rajtam maradhattak, ám egyet le akart szedni rólam.

- Nem, ezt nem veszem le! – elkaptam a kezem és hevesen ráztam a fejem.
- Miért? – kérdezte döbbenten.
- Ezt Robtól kaptam és szeretném, ha rajtam lenne! – ártatlan kiskutya szemekkel néztem rá, hátha meghatom.
- Milyen édes! Volt valami alkalom, vagy csak úgy? – mosolygott.
- Három hónapja voltunk együtt és azért! – közöltem büszkén, miközben megigazítottam a kis ékszert. Sajnos a gyűrűs ujjamról félő volt, hogy elhagyom, kicsit nagy volt, ezért a mutatóujjamon hordtam.
- Rendben, akkor ez marad! – mondta kedvesen és átterelt a sminkszobába, majd a fodrászhoz.

Már majdnem elaludtam a székben, mikor sms-t kaptam:
„Már nagyon hiányzol…alig várom, hogy lássalak! Találkozunk a premieren! Szeretlek.” – hát én is babám.
„Éppen a hajamat sütik és majd elalszom a fodrász székben! Ott találkozunk, szeretlek!” – pötyögtem gyorsan a választ.
„Hmm…biztos gyönyörű leszel! Remélem nem túl rövid a ruhád, mert akkor megint nem látjuk a filmet…;) – felnevettem a sms hatására. A fodrász nem értette, mi bajom van. Hát azt hiszem, nincs miért aggódnia…a ruha a földig ér!
Lassan késznek bizonyultam, így Tara betuszkolt a fekete kocsiba és sok szerencsét kívánva becsukta az ajtót.

Hamar oda értünk és én már a vörös szőnyeg közepén találtam magam a kamerák kereszttüzében. Készítettek rólam jó pár fotót, majd odaengedtek a rajongókhoz, hogy kiosszak néhány aláírást és fotózkodjak velük. Aztán visszarángattak a szőnyeg közepére és Taylor felé löktek, azzal az utasítással, hogy pózoljak vele. Kedvesen mosolyogtunk egy ideig, majd közölték, hogy mehetek interjúkat adni. Micsoda kegy… Miután mindenki kifaggatott, végre bemehettem. Egy nagy terem felé vezettek, ahol elvileg a már ott lévő kollégák vannak, meg akik minket kísértek. Ahogy beléptem, azonnal Robot kezdtem kutatni a szememmel, elvileg Ő már itt van.
Meg is láttam a terem egyik sarkában, de nem volt egyedül. Ott volt Emilie De Ravin is! Azonnal felment bennem a pumpa és nem értettem, hogy ez a ribanc mit keres itt. Rob felém fordult és küldött felém egy mosolyt, de olyat, hogy a lábam is beleremegett. Nagyot nyelve viszonoztam és elindultam felé.

- Gyönyörű vagy…szóhoz sem jutok! – suttogta a fülembe miután maga mellé húzott és egy kis puszit nyomott a számra – persze csak miután alaposan körbe nézett -.
- Te sem panaszkodhatsz! – mosolyogva megrángattam a zakóját. Nagyon szexi volt.
- Kristen drágám, milyen csodásan nézel ki! – Clare mosolyogva közelített felém és mikor oda ért örömmel bújtam a karjaiba.
- Köszönöm! – feleltem, majd én is megdicsértem a ruháját. Aztán Richardnak is köszöntem és a két lánynak is. Már csak Emilie volt hátra és tudtam, hogy nem lehetek bunkó!

- Nahát Emilie, micsoda meglepetés! Nem gondoltam, hogy itt találkozunk! – kedves mosollyal az arcomon fordultam felé és úgy tettem mintha most vettem volna észre.
- Én számítottam rád! – vigyorgott vissza. Hmm… milyen szellemes ma valaki. – Amúgy gratulálok nektek! – mutatott rám és Robra.
- Köszönjük! – felnéztem Robra. Az elégedett és büszke tekintete, amivel szembe találtam magam, nem hagyott nekem más választást, meg kellett csókolnom. Finoman megsimítottam az arcát, ahogy ajkaink egymáshoz értek és hagytam, hogy nyelve felkutassa az enyémet.

- Milyen meglepő kép fogad minket, nem igaz srácok? – a hangra sóhajtva elváltunk egymástól. Bobby volt az, ki más lett volna. – Mi van galambocskák, nem bírjuk a szállodáig? – nevetett és megölelte Robot majd engem is. Így tett Sam és Marcus is. Örültem nekik, főleg mert tudtam, hogy Robnak sokat jelent, hogy ezen az estén a legjobb barátai támogatását is élvezheti! És volt ott még valaki…képről már ismertem, de még nem találkoztam vele. Rob azonnal odahívta és bemutatta nekem.
- Kristen, ez itt Tom! Őt még nem ismered… - kezet nyújtottam neki, de kiröhögött és megölelt.
- Ő pedig…

- Igen, Kristen! Tudom, már elég sokat hallottam róla…komolyan már alig vártam, hogy megismerjelek, mivel ez a majom folyton rólad beszél! – nevetett Tom felém fordulva, mire Rob karon vágta. – Most mi van? Ha ilyen csajom lenne, én is folyton róla beszélnék! – dörzsölgette a karját ciccegve Tom.
- Na jó, elég lesz te kretén! – mordult rá Rob végül.
- Tom nem arról híres, hogy féken tudja tartani a nyelvét! – magyarázta nekem Lizzy.
- Viszont marha jó fej vagyok! – húzta ki magát elégedetten az említett személy. Csak nevetni tudtam rajta. Úgy érzem, kedvelni fogom! Emilienek már nem kellett bemutatni Tomot, hiszen már nyáron találkoztak New Yorkban. De a többi srácot és a családját bemutatta. Clare és Richard úgy döntöttek eleget hallottak és bementek a vetítőtermébe. Emilie is végre lelépett, hogy elfoglalja a helyét, így az én kedvem is jobb lett.

- Nem tudom, de nekem valahogy nem szimpatikus ez az Emilie! – mondta Lizzy fintorogva. Mélységesen egyet értettem vele, serény bólogatással erősítve meg szavaimat.
- Szerintem jó csaj… nem rúgnám ki az ágyamból! – közölte Tom és úgy tűnt komolyan mondja.
- Haver, itt inkább az a kérdés, kit rúgnál ki! – rázta a fejét Sam, mire mindenki nevetésben tört ki.
- Igazán elcsábíthatnád, hátha akkor leszáll Robról! Egy életre leköteleznél vele! – vetettem fel az ötletet.
- Rajtam nem múlik! – Tom szeme szint felcsillant.

- Azt mindjárt gondoltuk! – jegyezte meg Marcus nevetve. Rob odasúgta nekem, hogy reméli nem leszek megint féltékeny Emiliere, mire csak megráztam a fejem. Ám legbelül mást éreztem. Valahogy nyár óta nem múlt el a rossz előérzetem Emilievel kapcsolatban.
- Most miért…kell valakinek? – körbenézett, de senki nem jelentkezett. Sőt mindenki felvont szemöldökkel figyelte, az igen csak jó kedvű Tomot. – Akkor Emilie lestoppolva! – jelentette ki elégedetten és megdörzsölte a tenyerét, mint akinek máris nyert ügye van. Rob sóhajtva a terem felé kezdett húzni, mivel a vetítés hamarosan kezdetét veszi.

Elfoglaltuk a helyünket a teremben, ahová már néhány méterrel Rob mögött érkeztem, figyelve a látszatra. A helyünk egymás mellé szólt, de ez nem privát vetítés volt, szigorúan tartottuk a távolságot. Néha egymáshoz értünk, vagy csak egymásra mosolyogtunk, de igyekeztünk tartani magunkat a film alatt. Óriási tapssal gratuláltak nekünk a film végén, miközben mi igyekeztünk minél hamarabb kislisszolni a teremből.
A kocsik már kint sorakoztak, nekünk nem volt más dolgunk csak beülni egybe és autó egész az after party helyszínéig szállított minket.
Robbal beslisszoltunk az öltözőszobába, hogy elsőként vehessük le a díszruhát. De ő nem nagyon igyekezett.

- Lehúznád? – kérdeztem és odatartottam a hátam. Mielőtt hozzá kezdett volna, belecsókolt a nyakamba, amire elmosolyodtam. De nem számítottam arra, hogy ez még nem a vége. Ahogy lassan lefelé húzta a cipzárt, úgy csókolta végig a hátam. Minden egyes csókba beleremegtem, ahogy az lenni szokott. Lehúzta rólam a ruhát és maga felé fordított. – Majd este! – eltoltam magamtól és előszedtem a pólómat. Mikor ismét felé fordultam, csalódottan a falnak dőlve nézett. Megsajnáltam és oda mentem hozzá, hogy megcsókoljam. – A többiek is várnak az öltözőre, nem lenne szép dolog sokáig elfoglalni! Viszont este azt csinálsz velem, amit akarsz! – kezem lecsúsztattam a formás fenekére és belemarkoltam.
- Helyes! – halványan elmosolyodott és megcsókolt. Felvettem a ruháimat és vártam, hogy Ő is elkezdjen öltözni, de nem mozdult.
- Te nem öltözöl át? – kérdeztem csodálkozva, mire csak megrázta a fejét. – Akkor minek jöttél be?
- Hogy nézzem, ahogy te átöltözöl! – közölte egy kaján vigyor kíséretében és megindult felém. – Semmi pénzért nem hagytam volna ki, ezt az élményt! – megcsókolt, majd még a fenekemre is rácsapott egyet és nevetve kifelé indult. Jellemző…

A helyszín inkább hasonlított egy vámpír múzeumra, mint egy after partyra, de vicces volt. Egy időre szétváltunk, mert mind a kettőnket letámadtak. Majd mikor megszabadultam az utolsó embertől is, Rob mellé siettem és megkerestük a családját, akik az egyik asztalnál üldögéltek. Körbenéztem, az én családom után kutatva, ugyanis őket még nem láttam ma este. Aztán felfedeztem anyát az egyik asztalnál, amint éppen Nikkivel beszélget. Odasúgtam Robnak, hogy megyek, ide hozom anyuékat. Drága anyám nevetve fogadott és mikor mondtam neki, hogy Rob szülei is itt vannak, azonnal elnézést kért Nikkitől és karon ragadva apát az asztal felé sietett.

Felvette a legkedvesebb arckifejezését és azonnal bemutatta magát Calrenek és Richardnak, majd a lányoknak is. Úgy tűnt rám nincs is szűkség, kicsit fura volt, úgy gondoltam majd én mutatom be. De hát mit is vártam tőle…Rob mosolyogva megsimította a kezem, jelezve, hogy ne aggódjak már. Aztán néhány perc múlva kiderült, hogy valóban feleslegesen voltam ideges. Anya egy széket húzott Clare mellé és, mint akik ezer éve ismerik egymás, beszélgetni kezdtek. Közben apa egy szivarral kínálta meg Richardot és elhúztak a bárpult felé. Be kellett látnom, én itt teljesen felesleges vagyok. Mikor közöltem anyával, hogy akkor kimegyek cigzni, csak legyintett és fel sem nézett rám.
Megragadtam Rob kezét és az erkély felé kezdtem húzni, persze nem tiltakozott. Kint sötét volt, csak egy kis fény szivárgott ki a helyről. Felnéztem a mellettem ácsorgó Robra, miközben meggyújtottam a cigimet. Csillogott a szeme, nem is kicsit. Úgy tűnik lecsúszott már néhány pia a torkán ennek a jómadárnak. Én még mindig csak egy kólásüveget szorongattam…Mikor észrevette, hogy nézem rám vigyorgott és azonnal szorosan mellettem termett.

Nem telt bele sok időbe és ajkait máris a nyakamon érezhettem. A szívem a már megszokott módon reagált a kényeztetésre. Hol kihagyott egy ütemet, hol pedig a háromszorosára ugrott a pulzusom. Sajnos nem tudom titkolni, milyen hatással van rám és most megint növeltem az egóját, mivel Ő is észrevette a reakciómat. Elmosolyodott és ajkait az egyénekre illesztette, miközben a kezei felfedező útra indultak a pólóm alatt. Elsőként kezét a szívemre helyezte és éreztem rajta, hogy még mindig mosolyog. Viszont nem bírta sokáig egy helyen tartani a kezét…ahogy mellemre tévedt, belenyögtem a csókba.
- Rob…neh – kértem sóhajtva és szavaimat megerősítéseként, eltoltam magamtól.
- Oké… - hátrébb lépett – De az egómnak nem tesz túl jót, hogy ma már másodszorra állítasz le! – valóban csalódottan hangzott.
- Szerintem te is tisztában vagy azzal, hogy miért! Nem alkalmas helyeken próbálkozol… - alig tudtam titkolni, milyen jól szórakozom a kínlódásán. Tudom gonosz dolog, de ez van!
- Tehát este? – érdeklődött izgatottan.
- Este! – bólintottam, bár én is úgy voltam, mint Ő! Legszívesebben itt helyben letepertem volna. A kis légyott helyett azonban, visszamásztunk a terembe, hogy ellenőrizzük a szülőket.

Még mindig felszabadultan beszélgettek, pont úgy, ahogy hagytuk őket. Rob a barátaihoz ment beszélgetni, miközben engem is betalált egy régi ismerős. Vagy fél órán keresztül hallgattam az életének a történetét, aztán sürgős pisilésre hivatkozva leráztam. Robot sehol se láttam, majd észre vettem, hogy a szüleivel beszél. Majdnem szívinfarktus kaptam, mikor anyám hátulról elkapott és közölte, hogy mennek. Meg, hogy holnap után Clare és Richard nálunk ebédelnek. Csak azért szólt előre, mert tudta, hogy holnap a Knoxville-i jótékonysági vetítésre Robtól indulok és valószínűleg oda is érkezem majd meg.

- Tudom, hogy nem fogsz otthon aludni, de örülnék ha tizenegykor azért tiszteletedet tennéd és segítenél kicsit! – engedelmesen bólintottam, mire anya elégedetten elmosolyodott. Apa és Ő is homlokon pusziltak és elmentek haza. Én meg elindultam Rob felé, de az éppen kifelé induló szüleibe botlottam, akik jó éjszakát kívántak és, akár az én szüleim kimentek az ajtón. Folytattam az utat Rob felé, hogy javaslatot tegyek a haza menetelre. Már majdnem elértem, de ekkor észrevettem, hogy kivel beszélget. Emilie közel, nagyon közel állt hozzá és éppen valamit nagyon magyarázott. Nem zavartattam magam, oda mentem és Robnak szegeztem a kérdést, aki csak annyit válaszolt, hogy még maradna egy kicsit. Meglepetten közöltem vele, hogy márpedig én megyek, mire csak annyi volt a válasz, hogy:”jó”. Emilie rám mosolygott és jó éjszakát kívánt, én meg feldúltan kibattyogtam.
Mérgemben fogtam a telefonom és egy sms-t pötyögtem Robnak: „További jó szórakozást! Én ma inkább otthon alszom…” – idegesen bevágtam a mobilt a zsebembe, azzal sem foglalkoztam, kapok-e választ és fogtam egy taxit. Aztán eszembe jutott Emilie elégedett mosolya, mikor Rob nélkül távoztam. Kis ribi! Miért cseszném el a jónak ígérkező estémet, emiatt a szőke liba miatt? Szóltam a taxisnak, hogy inkább mégis a szállodába vigyen…Nem húzom fel magam. Azért majd kicsit kiosztom Robot. Különben is neki volt sürgős a leteperésem…
Gyors léptekkel haladtam a szálloda felé, de a recepción nem akarták oda adni a kulcsot. Végül abba bele egyeztek, hogy felkísérnek és visszahozzák a kulcsot. Fintorogva bele egyeztem a hülye majmok feltételébe.

Nem lepett meg túlságosan, hogy egy lakosztályban találtam magam, hiszen általában ilyenekben szállásolnak el minket. Gondoltam lezuhanyozom, jót fog tenni a frissítő fürdő. Aztán a zuhanyozás ötletét elvetettem, ugyanis megláttam a jacuzzi méretű kádat és rögtön nagyobb kedvem lett egy óráig ázatni magam. Mialatt folyt bele a forró víz, én kimentem az erkélyre cigizni! De előtte még lerúgtam a cipőm és levettem gyorsan a nadrágom is. Két cigi után és kicsivel nyugodtabban mentem vissza a szobába, de a fürdőig nem sikerült eljutnom, mert nyílt az ajtó. Néhány másodperc múlva már Rob meglepett arcával találtam szemben magam!

- Kristen, te hogy-hogy itt? – úgy tűnik megkapta az sms-em. Már éppen válaszra nyitottam volna a számat, mikor megjelent mögötte még valaki. Tom egy cseppet sem zavartatta magát. Megállt Rob mellett és elismerően végigjáratta rajtam a szemét, miközben ott álltam egy pólóban és bugyiban a két srác előtt.
- Aszta hétszentségit…nem semmi! – füttyentett kaján vigyorral a képén, mire Rob cseppet sem kedvesen odaszólt neki:
- Rohadt gyorsan vedd le a szemed a barátnőmről, ha csak nem akarod, hogy beverjem a képed! – mordult rá idegesen. Tom arckifejezése, egy pillanat alatt komoly lett.
- Bocsi. Akkor én megyek is…jó éjt nektek! – olyan gyorsan slisszolt ki a szobából, hogy csak egy elsuhanó árnyat láttam.
- Miért nem vetted fel, mikor hívtalak! Azt hittem tényleg haza mész! – sóhajtotta idegesen.
- Úgy is volt…de aztán meggondoltam magam! Szarul esett, hogy nem jöttél velem haza, mivel főleg neked volt sürgős eljönni korábban, de túltettem magam rajta! – feleltem vállat vonva és táskámhoz léptem.

- Örülök, mert elpazarolni egy veled töltött éjszakát…már a gondolattól is rosszul vagyok! – szája szélén megjelent egy huncut mosoly, ami engem is mosolygásra ingerelt. Amint észrevette, hogy nem fog kikapni, azonnal megindult felém. Mikor elérhető távolságba került tőlem, azonnal a derekam után kapott és magához húzott. – Cigi? – kérdezte a nyakamba suttogva.
- Én most szívtam el. Megvárlak itt! – gyors csókot nyomtam a szájára és miután kiment eszembe jutott a víz. Már eléggé tele volt a kád, így elzártam és belemásztam a kellemes meleg vízbe. Éppen hogy csak beültem már hallottam is Rob aggodalmas hangját, amint kint keres.

- A fürdőben! – kiáltottam neki. Fél perc múlva már be is lépett zavart tekintettel. Aztán mikor meglátott a vízben, azonnal felderült az arca. Fél perc alatt ledobálta a ruháit, amitől elállt a lélegzetem…az élmény, amit Rob meztelen teste nyújt számomra, szinte leírhatatlan. Mikor észrevette, hogy képtelen vagyok levenni a róla szemem és kb., mint egy idióta tátott szájjal bámulom őt, lassan elhelyezkedett a kádban, egy elégedett mosollyal a képén. Percek teltek el így…kitartóan néztem a szemébe, de kezdtem egyre idegesebb lenni. Én nem váltok ki belőle ilyen hatást? Hogy lehetséges, hogy még nem próbálkozik? Na megállj csak…
Fogtam a tusfürdős flakont és a kezembe nyomtam egy picit a tartalmából, majd a lábam –igyekeztem minél szexisebben művelni a dolgot- a kád szélének támasztottam és elkezdtem simogatni a bőröm. Lassan csináltam, közben fel-felpillantottam Robra. Most neki maradt tátva a szája. De ennyivel én nem érem be… most a karomat kezdtem mosni, majd folytattam a mellkasomon a műveletet. Rob a száját harapdálva és nagyokat nyelve figyelte a kis akciómat. Valamivel elégedettebb voltam, ám még korántsem végeztem.

Kezeimmel egyre lejjebb haladtam, átsiklottam a melleimen és a hasamon is, mire Rob már fészkelődött a sarokban. Elégedett mosollyal nyújtottam felé a tubust, amit olyan gyorsan kapott ki a kezemből, hogy majdnem vízbe esett. Megfordultam és hallottam, ahogy felsóhajt, majd megéreztem puha kezeit a hátamon. Finom mozdulatokkal és teljes odaadással simogatta a hátam. Megvallom nem lepett meg, hogy kezei a hasamon kötöttek ki és lassan egyre feljebb csúsztatta őket, míg el nem érte a melleimet. Lágy masszírozásba kezdett, amitől az én ajkaimon kikívánkozott egy nyögés. A vállára hajtottam a fejem, hogy a szemébe nézzek.

- Ott már megmostam! – suttogtam a fülébe, majd egy lágy csókot nyomtam a nyakára.
- Sosem lehet eleget mosni! – közölte és folytatta a műveletet. Nem akartam leállni vitatkozni vele, hogy ez már nem mosás…inkább csak élveztem a kényeztetést, főleg miután ajkai a nyakamtól indulva bejárták a hátamat. Bizsergető érzést kiváltva bennem, mikor nyelve is besegített az ajkainak. Úgy döntöttem én is kegyes leszek hozzá. Lassan felé fordultam és ismét tusfürdőt folyattam a tenyerembe. Elkezdtem simogatni vele a mellkasát, majd a hátát és végül kezeimnek képtelen voltam megálljt parancsolni, így egyre lejjebb merészkedtem. Nem csak szemei, de férfiassága is izgalmáról tettek tanúbizonyságot. Ahogy megérintettem, szemei elködösültek a vágytól. Enyhítésképpen belekezdtem az előre megfontolt műveletbe. Alig néhány érintés kellett csupán és meghallottam az oly annyira szerettet hangokat a szájából. Szemei hol lecsukódtak, hol tágra nyíltak és csillogtak. Ismertem már annyira, hogy tudjam a tekintetéből, mi jön most és nem is tévedtem. Megragadta a csípőmet és egy határozott mozdulattal az ölébe rántott.

- Akarlak! – nyögte kéjtől érdes hangon.
- Akkor mire vársz még? – érdeklődtem, szintén vágyakozva utána. Ajkait az enyémekre nyomta és szenvedélyes csókunk közben, megemelte csípőjét. Remegés futott át a rajtam, ahogy testünk eggyé olvadt. Lágyan mozogtunk, a víz selyemként ölelte körbe ringatózó testünket. Egy pillanatra sem engedtek szabadon a szemei, mintha bilinccsel láncolnák magukhoz az enyémeket. Elfúló nyögései és szép szavai zene volt füleimnek. Ő is elégedetten mosolyogva hallgatta sikolyaimat, amiket az egyre intenzívebben mozgó csípőjével sajtolt ki belőlem.

Szerettem volna még nyújtani a pillanatot, de képtelen voltam rá. Testem ívbe feszült, miközben sikítva kiáltottam Rob nevét. Ernyedten a vállára hajtottam a fejem és néhány pillanat múlva éreztem, hogy egy vad morgás közepette, Ő is megállt. Szorosan magához ölelt. Én is hasonló képen tettem, karjaimat a nyaka köré fontam és olyan közel húztam magam hozzá, amennyire csak lehetséges volt. Arcát a nyakamba fúrta és finom puszikat lehelve rá megszólalt:

- Szeretlek! – olyan gyengéden és érzelemmel teli hangon mondta, hogy már a torkomban éreztem a gombócot. Szerettem, minden porcikámmal és teljes szívemből. Ő volt az én kis világom közepe. Lassan felemeltem a fejem és megcsókoltam. Ez a csók is olyan volt, amiben minden érzelem benne volt. Tudattuk a másikkal, hogy nincs nála fontosabb.
Nem tudom mennyi ideig ülhettünk ott, összeölelkezve, néha finom csókokkal megédesítve a pillanatot. Talán órák is elteltek közben.

Egyszer csak arra eszméltem, hogy Rob megmozdul alattam és azt javasolja, hogy most már menjünk az ágyba, mert a víz jég hideg és meg fogok fázni! Átcipelt a hálószobába – miután gondosan megtörölgetett -, majd betakart és szorosan magához ölelt, hogy simogatásával altasson el.

Tízre állítottam be az órámat tegnap este. Mikor a megadott időben megszólalt, legszívesebben kivágtam volna az ablakon.
Rob nyöszörögve szorosabbra fonta a karjait körülöttem, mikor megpróbáltam felkelni. Hosszú csókokkal és egy ígérettel később már öltöztem is, hogy a megadott időre haza érjek.
Rob is felkelt, hogy átmenjen a szüleihez és együtt reggelizzenek és utána velük töltse a napot. A liftben nagy nehezen elváltunk egymástól. Még is így nehéz volt az elszakadás, hogy tudtuk, két óra múlva ismét együtt leszünk.
Ha tudtam, szívesen jótékonykodtam. Most sem volt ez másként. Taylorral együtt mentünk, de csak az eseményen voltunk ott, a vetítést már nem kellett végignéznünk, így haza mehettem Robhoz.

- Végre! – rohant le a lépcsőn Mrs. Stewart másnap, mikor haza értem.
- Neked is jó reggel anya! – mondtam morcosan.
- Reggelt? Már nyolc óta talpon vagyok…reggelt…chh – közölte fintorogva és besuhant a konyhába.
Tíz perccel később már engedelmes kislányként pucoltam a krumplit. Közben anya felsorolta az ételeket, amiket el fogunk készíteni. Egy csepp kétségem sem volt afelől, hogy szeretné a legjobb benyomást kelteni Rob szülei előtt. Persze ez ellen nem volt semmi ellenvetésem.

Anya különösen oda volt Robért, ugyan úgy szárnyalt a boldogságtól, mint Clare, mikor megtudta, hogy együtt vagyunk. Annyira elkalandoztam, hogy csak az éles fájdalomra emlékszem ami a csuklómba nyilallt. Felszisszentem, ahogy megláttam mit okoztam. Anya sápítozva rohant felém egy zsebkendővel, majd a csaphoz küldött lemosni a kés okozta sebet. Nem volt mély, se nagy. A kés éppen, hogy csak megvágta a mutatóujjam. Igazából már elég rég nem történt velem semmi, épp ideje volt! Ráraktam egy ragtapaszt és folytattam a pucolást, de most már figyeltem is.
Nemsokára kész terülj-terülj asztalkám díszelgett az ebédlőben, amit anya elégedetten szemlélt. Szerencsére Cameron elutazott, Taylor – amit sajnáltam – meg dolgozott, így ők nem lehettek itt.
Gyorsan felmentem a szobámba, hogy illedelmes külsőt varázsoljak magamnak, mielőtt megérkeznek Robék.

Alig, hogy elkészültem már hallottam is a csengőt, majd a földszintről felszűrődő hangokat. Még csak a lépcső tetejénél jártam, mikor megláttam Rob boldog mosolyát, amint azt figyeli, ahogy felé haladok. Senkivel sem törődve vetettem magam a nyakába, mikor leértem. Gyengéd csókot váltottunk, majd a szüleit is köszöntöttem. Egy üveg jó minőségű francia bort hoztak apának, anyának meg egy csodálatos virágcsokorral kedveskedtek.
A Pattinson család nem győzte dicsérni anyám remekműveit, nagyon ízlett nekik, amit csinált. Be kell valljam, tényleg finom volt.
Rob szülei egész sokáig maradtak. Már tegnap este kiderült, hogy a szülők nagyon hamar megtalálták a közös hangot. Ez ma sem volt másképp. Richard és apa legtöbbet a politikáról beszéltek, amibe néha anya és Clare is beleszólt. Főleg angol és az amerikai politikát hasonlították össze. Én nagyon untam a témát és Rob is csak unottan játszadozott egy hajtincsemmel. Néha anya és Clare áttértek a főzésre vagy egyéb női dolgokról beszélgettek. A búcsúzásnál Clare megígértette velük, hogy hamarosan vendégül láthatják őket Londonban. .
Nagyon megkedveltem Őket, és szerencsére ők is a szívükbe zártak engem. Clare egy érdekes ajánlattal fordult hozzám, mikor búcsúzkodtunk.
- Kristen szívem, nem tudom, hogy szeretnéd tölteni az ünnepeket! Mi nagyon örülnénk neki, ha Robbal és velünk Londonban ünnepelnéd a karácsonyt! Tudom, ez nehéz, biztos te is szeretnél a családoddal lenni…csak egy ötlet, ami engem és azt hiszem a fiamat is boldoggá tenne! – kedvesen megsimította a karomat. Úgy tűnt, mit aki nem várja azonnal a válaszomat, pedig nekem már megvolt. Ezen nincs mit gondolkozni… eszemben sincs Rob nélkül lenni, ha vele is lehetek!
- Igazából Én ott szeretnék lenni, ahol Rob…tehát köszönöm a meghívást és akkor legkésőbb karácsonykor találkozunk! – mosolyogva kitárta a karjait és megölelgetett. Majd elköszönt Robtól is, ahogy a család többi tagja is tette.

Mikor már csak ketten voltunk Robbal, megszólalt:
- Biztos ezt szeretnéd? Úgy értem, ha inkább a te családoddal szeretnéd ünnepelni a karácsonyt, akkor maradhatunk itt is! – kérdezte, miközben karjaiba zárt.
- Nem, én szeretnék menni Londonba! Olyan aranyosak a szüleid, és szeretnék ha otthon lennél…és még amúgy sem volt fehér karácsonyom! – óvatosan lágy ajakira helyeztem az enyémeket és elmerültünk egy hosszú és szenvedélyes csókban. A kérdés nem az volt, hogy együtt töltjük-e a karácsonyt, hanem az, hogy hol. Már szóba került köztünk korábban is a téma, de ráérünk még dönteni címszóval elhalasztottuk a helyválasztást. Tudtam, ha azt mondanám itt akarok maradni, mindenféle akadékoskodás nélkül bele menne! De nem akartam… London volt a megfelelő hely számunkra. Remélem anya nem lesz nagyon kiakadva, bár nem hiszem.
De ezzel még ráérek foglalkozni, most a holnapi nap lebeg a szemem előtt. Ismét érdekes dolgok elé nézünk…

New Moon Premier:
Kristen:
http://i43.tinypic.com/10xhxea.jpg
Rob:
http://i43.tinypic.com/m7rlz6.jpg
Kristen gyűrűje:
http://i44.tinypic.com/14m894h.jpg
After Party:
http://i40.tinypic.com/11249ra.jpg
http://i43.tinypic.com/s1u5ap.jpg
Knoxville:
http://i39.tinypic.com/13z7ofm.jpg

28. fejezet

London

Lányok, meghoztam a 28. fejezetet! Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett rá várnotok, de így, hogy a történetem egyik főszereplője (és lehet a másik is!;D) Magyarországon volt, nem volt időm! Rob vadászaton voltam!:P Viszont engesztelés képen nyolc oldalt írtam nektek!:) Remélem tetszeni fog nektek!
A következő fejezet jövő vasárnap kerül fel, ha összegyűlik 20 komment!
Puszi: Lady

Egész hamar megérkeztünk a reptérre, mindenféle komplikáció nélkül jutottunk be a terminálra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Rob már nincs mellettem. Ijedten tekintettem körbe, mikor megláttam az üvegfalnál, amint a telefonját nyomkodja. Odaslisszoltam mellé, mire csak rám mosolygott és beleszólt a telefonba.
- Szia Anya!... igen, minden… fél óra múlva indul a gépünk Londonba… fogalmam sincs… végülis, ez nem is rossz ötlet… várj egy másodpercet! – elemelte a fülétől a telefont és rámosolygott. – Mit szólnál, ha anyuéknál aludnánk este? Persze, nem kötelező…
- De-de! Én szeretnék – vágtam közbe, izgatott bólogatások közepette.
- Itt vagyok, akkor rendben… igen? Mind a ketten? Ez remek… figyelj anyu, nem lenne gond, ha Kristen is velem jönne?... jó tudom, de azért megkérdeztem!... akkor nemsokára…én is, szia! – letette a telefont, én meg a számat harapdálva vártam a választ.
- Na? Mit mondott? – kérdeztem türelmetlenül, mikor már nem bírtam tovább.
- Azt, hogy ezt meg sem kell kérdeznem, téged mindig szívesen lát! – mosolygott, mire fellélegeztem.

- Tudja már? – kérdeztem, szinte suttogva és körbenézve. Komolyan, mint egy titkos ügynök.
- Nem, majd ma megtudja! – hátratűrte egy előrekandikáló hajtincsemet és sebesen közeledett az ajkaim felé.
- Ne itt! – elhajoltam, mire felsóhajtott.
- Útálom ezt! – nem kellett megkérdeznem, tudtam mire érti. Én is gyűlölöm, hogy nem foghatom meg a kezét, vagy nem csókolhatom meg nyilvánosan.
- Indulás! – intett a menedzserünk és az ajtó felé terelt minket.

A repülőig gyalog mentünk és a bent történtek hatására, meg az izgalom is közre játszott abban, hogy megfeledkezve magamról, Robba karoltam. Ettől a kis dologtól, Rob arcán örömteli mosoly jelent meg és azt hiszem én sem tudtam titkolni boldogságomat. Együtt vagyunk, kevesebb mint két óra múlva Londonban leszünk és az estét már a szüleivel töltjük. Rob viccesen meg is jegyezte, hogy már ide érzi London különleges illatát. A kezem egyre lejjebb csúszott, egészen addig, míg az övébe nem simult. Boldogan haladtunk a repülő felé.
Rob a gépen megkérdezte Taylort, hogy nem akar-e Ő is a szüleihez jönni, hogy ne legyen egyedül. Taylor udvariasan visszautasította az ajánlatot, bár azt mondta, ha nem lenne ilyen fáradt, akkor szívesen jönne, de így nem sok értelmét látja. Inkább kipiheni magát a szállodában. Úgy tűnik Taylor még nincs hozzászokva ehhez.

Lassan a gép megkezdte a leszállást, amivel párhuzamosan az én gyomromban megjelent a görcs. Rob észrevette, hogy feszült vagyok és selymes hangján a fülembe suttogott:
- Már így is imád téged, teljesen el lesz ájulva! – gyengéden végigsimított a combomon, amitől egy másfajta érzés kúszott a gyomromba. A testem bizseregni kezdett és édes ajkai az enyémen, na meg kutató nyelve nem sokat segített a hidegvérem megőrzésében. Elalélva nyitottam ki a szemem, mikor eltávolodott tőlem. Elmosolyodott kicsit értetlen tekintetem láttán. – Leszálltunk! – mondta, miközben kicsatolta az övét. Még azt sem vettem észre, hogy a pilóta letette a gépet… azt hiszem, ha a harmadik világháború törne ki, miközben Rob ajkai szinkronban mozognak az enyémmel, azt sem venném észre. Pedig van egy kis repülőiszonyom…

Gyors lépésekkel vártuk meg a csomagjainkat és haladtunk a taxi felé. Már ekkor megalapítottam, hogy London tényleg a legjobb hely. Egy barom sem követett minket.
A taxiban elkezdtem igazgatni a ruháim és a hajam, azért mégiscsak Rob szüleihez tartok, első alkalommal a barátnőjeként. Mi lesz ha nem szeretnek majd? Ha nem tartanak méltónak a fiúkhoz?
- Kristen, fejezd már be az idegeskedést! Főleg, mert teljesen alaptalan – a hírtelen csöndet az Ő hangja szakította meg, amitől kicsit megrémültem.
- De ha…
- Mégis mi a franctól félsz? – kérdezte a szavamba vágva, miközben elnevette magát.
- Örülök, hogy ilyen kurva viccesnek tartod! – feleltem gúnyosan és az ablak felé fordultam.
- Igen, elég vicces amit művelsz! Nem harapnak! – mosolygott tovább.

- Mi lenne, ha egyszer komolyan vennél és nem akarnál viccet csinálni belőle? – kérdeztem sértetten. Erre végre leolvadta a képéről az az idétlen vigyor és komolyan a szembe nézett.
- Sajnálom kicsim, nem akartalak megbántani! – közelebb csúszott hozzám, hogy karjaiba zárhasson.
- Tudod, hogy útálom, mikor ezt csinálod! – mondtam még mindig morcosan.
- Csak próbáltam oldani a hangulatot, de úgy látom nem jött be a módszer! – suttogta bűnbánóan. Szerencsétlen próbál nekem segíteni, én meg leugatom. Még paraszt is vagyok!
- Tudom! Bocsi, amiért ilyen hülyén reagáltam, de kicsit félek! Mi van, ha… ne szólj közbe…szóval, ha nem kedvelnek majd, mint a barátnődet? – kérdeztem, szinte hisztérikusan, alig ismertem magamra.
- Hát épp ez az… ez nem fordulhat elő! Egy óra múlva már csak nevetni fogsz azon, mennyire féltél! – nyugtatott tovább.
- Legyen neked igazad! – sóhajtottam, mire mosolyogva arcon puszilt.

Igyekeztem lehiggadni, miközben Rob puha kezei megnyugtatóan simogattak. Sosem voltam még náluk, bár Londonban voltam már a Twilight premier idején. Kíváncsian vártam, hol nőtt fel ez a félisten. Lassan beértünk egy családi házakkal teli városrészbe. Rob történeteiből tudtam, már nem vagyunk messze. És nem is tévedtem. Öt perccel később a taxi leparkolt egy helyes kis családi ház előtt.
- Megérkeztünk! – szólt Rob, mire elámulva kiszálltam a kocsiból. Olyan furcsa érzés kerített a hatalmába… egy igazi otthon! Rob mosolyogva megállt előttem a csomagokkal és várakozóan nézett rám. – Tetszik? – kérdezte kíváncsian.
- Nagyon! Sokkal jobb, mint amilyennek elmesélted! – feleltem még mindig ámuldozva.
- Mehetünk? – kérdezte, mire félénken bólintottam.

Alig, hogy elindultunk az ajtó felé, hirtelen valaki feltépte. Két szőke lány kezdett felénk szaladni, az egyiküket felismertem, Ő Lizzy volt. A másik lányt csak képről láttam, de tudtam, Viktoria az. Meghökkentően hasonlított a két lány, mintha ikrek lennének.
- Öcsi! – visították egyszerre, de nagy meglepetésemre Lizzy nem Robhoz rohant, hanem az én nyakamban kötött ki. Mosolyogva viszonoztam a heves fogadtatást, majd Lizzy tovább haladt – az idő közben szabaddá vált – Robhoz.
- Kristen! Végre személyesen is – mosolygott rám Viktoria és megölelt.
- Ennek én is nagyon örülök! – viszonoztam az ölelést, kicsit félénken.
- Jó lenne, ha elengednéd szegényt! – mordult rá Rob, de szája sarkán ott bujkált egy huncut mosoly.
- Jól van, na! Csak már alig vártam, hogy megismerjem! – felelte Viktoria és megszorította a kezem.
- Na menjünk be, anya már tűkön ül! – javasolta Lizzy és karon fogott.
- Úgy…velem ne is törődjetek… én majd cipelem a csomagokat – morgolódott hátul Rob, miközben engem a két szőke lány fogott közre és nagyon nem figyeltek a testvérük panaszos nyavalygására.

A házba lépve Clare szaladt elénk és azonnal kitépett a lányok karjai közül.
- Jaj, de örülök neked, drágám! – ölelgetett, majd tovább haladt Rob felé. – Kisfiam! Már nagyon hiányoztál! – szeretgette Robot is, aki boldogan simult anyukája karjaiba. Zavartan topogtam az előszoba közepén, nem nagyon tudtam mit kezdeni a helyzettel. Rob rám mosolygott, Clare válla fölött, amire félénken válaszoltam is. – Richard, gyere! – intett az ajtó felé, miután elengedte a fiát. Hátrafordultam és megláttam egy legalább olyan fiatalos férfit, mint amilyen a felesége. Persze róla is láttam már képet, de élőben még fiatalabbnak tűnt. – Ő itt Kristen! – húzott oda Clare.
- Tudom! Szia, Kristen – mosolygott és megölelt. Udvariasan elrebegtem egy jó estétet, mire kinevetett: - Kérlek tegezz, még nagyon fiatal vagyok! - aztán Ő is Rob felé indult.
- Éhesek vagytok gyerekek? – kérdezte Clare, miután mindenki mindenkit üdvözölt.

- Te éhes vagy ci…Kristen? – a mondat végére egész zavart lett a tekintete, mivel majdnem lecicázott a szülei előtt, akik nyílván furcsállták volna, ha a barátját cicának hívja. Gondolom, nem így akarja velük közölni.
- Igen! – vágtam rá gyorsan.
- Akkor menjünk a konyhába, aztán elrendezzük a csomagokat! – javasolta Richard a konyha felé tolva a feleségét. Mosolyogva követtem őket, mire Rob keze a derekamra simult.
- Mikor mondjátok meg nekik? – kérdezte Lizzy közénk vágva. Rob ciccegve felé fordult, mire Lizzy kiöltötte rá a nyelvét.
- Ma! – felelte Rob kurtán.

- Kristen, gyere ide közém és Lizzy közé! – Viktoria megpaskolta maga mellett a széket, aminek a másik oldalán már Lizzy mosolygott. Rob velem szemben foglalt helyet és morcosan elvett egy húst magának.
- Nos, milyen volt Párizs? És az út? – érdeklődött Clare. Rob és én felváltva meséltük neki azt a néhány kis élményt, ami Párizsi utunk során ért minket.
- Történ még valami érdekes veletek mostanság? – mosolygott ránk Lizzy. Robbal egymásra néztünk és egyszerre vágtuk rá:
- Nem!
- Azt hiszem, ezt tisztáztuk is! – mondta csodálkozva Richard, mint aki nem ért semmit. Lizzy viszont csalódott képpel folytatta az evést.
Még mindig ott villogott a fejemben az a variáció, miszerint nem örülnének nekem, mint Rob barátnőjének. Ez is benne van a pakliban. Ezért is húztam volna még jó sokáig a beismerést. Oh Kristen, miért vagy ilyen kibaszott gyáva? Tudom, hogy Rob csak miattam nem szólt még, mert tudja, hogy tartok tőle.
Vacsora után a nappali felé tartottunk, hogy ott beszélgessünk még egy kicsit.
- Jaj a csomagok! – nézett Calre az előszobában lévő cuccokra. – Vigyük a szobába most? Kristen szívem, előkészítettem neked a vendégszobát! – mondta Calre kedvesen.
- Köszönöm, ez nagyon ked…

- Kristen az én szobámban alszik! – vágta rá Rob, mire ijedten rákaptam a tekintetem.
- Rendben, nekem mind egy! Felőlem te is aludhatsz a vendégszobában – vont vállat értetlenül Clare.
- Úgy értem Kirsten a szobámban alszik… velem! – magyarázta Rob mosolyogva és mellém lépve körém fonta karjait. Zavaromban azt sem tudtam hova nézzek, ezért a cipőm orrát kezdtem bámulni. – Vagy ha akar, akkor természetesen aludhat külön is! – törte meg a fél perce beállt kínos csendet. – Akarsz? – kérdezte nevetve.
- Ne csináld ezt! – nyögtem zavartan és a mellkasába temettem a fejem. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire zavarban, vagy voltam-e már egyáltalán! Ráadásul már megint viccet csinált a dologból…
- Úr Isten! Ti…ti végre… jaj, ez remek gyerekek! – hiába hallottam Clare hangjában az örömöt, nem bírtam felnézni, még mindig Rob mellkasába szuszogtam.
- Én mondtam, hogy oda lesz! – közölte Lizzy elégedetten.
- Persze, hogy oda vagyok… várjunk csak! Te tudtad? – kérdezte számon kérő hangon, amire már én is felnéztem.
- Én kértem, hogy ne szóljon! Személyesen akartuk elmondani! – mondta gyorsan Rob, a nővére védelmében.
- Értem… szerintem menjünk a nappaliba! – javasolta Clare és meg sem várva a választ, befelé indult.
- Most megkapjátok! – kuncogott Lizzy és követte az anyját. Rob leült a kanapéra és azonnal maga mellé húzott.

- Szóval, mióta is vagytok együtt? – érdeklődött Clare kedvesen, de látszott rajta, hogy sérti még csak most tudja meg.
- Három hónapja! – Clare arca megrezdült, talán egy hónapra számított maximum.
- Ügyesen titkoltátok! – jegyezte meg Richard, miközben rágyújtott egy szivarra.
- Mikor Rob születésnapján voltam Vancouverben, már akkor láttam rajtatok – elmerengett, mintha éppen felidézné az estét maga előtt. – De nem mertem szólni egy szót sem, csak elkönyveltem magamban, hogy ti nemsokára egy pár lesztek! Nem tévedtem sokat – kedvesen elmosolyodott, amitől kezdtem megnyugodni.
- Hogy bírod ki az öcsémet – rázta a fejét Viktoria értetlenül.
- Be lehet fejezni! – nyögte Rob, kicsit sem kedvesen.
- Inkább az a csoda, hogy Ő kibír engem! – feleltem zavartan. Nem értem miért gondolja mindenki, hogy nehéz vele. Hozzám képest Ő szent…
- Cica, veled ki ne bírná?! – mondta teljes áhítattal, amit kicsit –na jó, nem kicsit- ugyan túlzásnak éreztem, de legyezte az egómat ez a kijelentés. Clare elégedetten elmosolyodott, azt hiszem be kell látnom, Robnak igaza volt!
- Ezt inkább hagyjuk! – zavartan magam elé kezdtem bámulni, mire Rob kezét a combomra rakta és finoman simogatni kezdett. Bár ne tette volna…
- Nem vagy álmos? – kérdezte néhány percnyi csend után.
- Öhm, de egy kicsit! – bólogattam hevesen.

- Ugye nem haragszotok, ha most lefekszünk? – kérdezte Rob, mire a lányok vihogásban törtek ki. Rob és én is elvörösödtünk, mikor rájöttünk, hogy milyen kétértelmű volt, ahogy Rob feltette a kérdést. Clare szúrós szemmel nézett a lányaira, akik képtelenek voltak abbahagyni a nevetést. – Aludni! – gyorsan hozzátette, de nem sokat segített.
- Aha – prüszkölte Lizzy, köhögésnek álcázva. Robbal már álldogáltunk és zavartan dőltünk jobbra és balra.
- Viselkedjetek már! – mordult rájuk Clare, Richard csak csöndesen somolygott a bajsza alatt. – Aludjatok jól! – megölelt minket, majd amilyen gyorsan csak lehetett felslisszoltunk a szobába. A lépcső tetején aztán bizonytalanul megálltam, rájöttem fogalmam sincs, merre tovább. Rob mosolyogva tolt előre egy szobáig, majd kinyitotta az ajtaját és finoman belökött rajta.

- Rég nem voltam már itt! – sóhajtotta és becsukta az ajtót. Körbenéztem, de sem erre, sem a válaszra nem jutott igazán időm, ugyanis Rob karjai hátulról körém fonódtak. Minden erőmet összeszedve próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy megforduljak és leteperjem. Ő már nem volt ilyen erős, talán nem is akart az lenni. Meg sem bírtam szólalni - nem hogy ellenkezni -, ahogy lehúzta a pulóverem cipzárját és lassan leszedte rólam. Sóhajtva döntöttem fejem a vállára, ahogy puha kezei a pólóm alá csúsztak, egyre jobban feltűrve a vékony ruhadarabot.
- Nem…nem alvásról volt szó? – kérdeztem, de hangom remegése nem éppen ellenkezésről biztosította.
- Nekem jobb ötletem van! – suttogta a nyakamba, majd finoman beharapta a bőrt, amitől elégedett sóhaj szakadt fel a tokomból. Természetesen észrevette rajtam, mennyire nem akaródzik nemet mondani és ezt kihasználva elkezdte a nadrágomat is kigombolni.
- Talán nem kéne itt… szóval érted – nyögtem elfúló hangon, de ez azonnal halk sikkantásba torkollott, amint Rob kezei becsúsztak a bugyimba. Elégedetten sóhajtott a nyakamba, libabőrös lettem a langyos lélegzetétől. Ajkaimat beharapva tűrtem a kényeztetést, szinte levegőt sem kaptam, annyira próbáltam visszatartani a kikívánkozó hangokat.

- Gyerekek! – kopogott Clare az ajtón és abban a pillanatban be is nyitott. Valószínűleg nem voltunk elég gyorsak, de még semmi rosszat sem láthatott. – Bocsánat, csak hoztam még egy takarót, nehogy fázzatok az éjszaka! – letette a pokrócot a sarokban álló székre, én pedig a pólómat igazgattam feszülten, ami sajnos nem volt annyira hosszú, hogy eltakarja a kigombolt gatyámat.
- Köszi! – nyögte Rob a haja eszeveszett túrása közben és vagy három lépést arrébb lépett tőlem. De hogy minek… Clare nem hülye, valószínűleg már az elején levágta a helyzetet, csak nem olyan mint az én anyám és nem tesz még rá két lapáttal.
- Akkor jó éjszakát! – mosolygott ránk, mint aki semmit sem látott és kiment. Talán csak nem akart még jobban zavarba hozni minket. Ha Clare két perccel később jön…rossz belegondolni mi lett volna. De időm sem volt rendesen a kínos incidensen gondolkodni, mivel Rob keze már a fenekemen volt.
- Mit csinálsz? Nem…ezt sürgősen verd ki a fejedből! – dorgáltam és lehámoztam magamról a kezeit.
- Ugyan Kristen… gyere már! – kezeivel ismét utánam nyúlt, de én kitartó voltam!
- Mondom nem! Hogy képzeled ezek után…? És ha újra eszébe jut valami…hoz egy párnát, mi meg már…nem, ezt nem csináljuk itt! – teljesen ésszerű érveim, őt abszolút hidegen hagyták.

- Te is akarod, tudom…ismerlek. Gondolod, hogy simán tudunk csak feküdni egymás mellett, mikor mind a ketten arra vágyunk? – mosolygott önelégülten.
- Kénytelen leszel vagy megyek a vendégszobába! – közöltem vele, átvéve az önelégült stílust. Néhány percnyi néma csönd után végül megszólalt:
- Maradj itt, majd én megyek! – vont vállat és megfogott egy párnát.
- Ne már Rob! Nem hiszem el, hogy tényleg nem tudsz mellettem aludni, ha nem kapod meg amit akarsz! – sóhajtottam kissé idegesen.
- Te sem tudnál! – nevetett és megpuszilta a fejem.
- Nem, én megyek, ez a te szobád! Jó éjt! – felkaptam a takarót és idegesen kivágtattam a szobából. Határozott léptekkel elindultam a folyosón. Aztán rájöttem, hogy nem tudom, merre van a vendégszoba. Benyitottam, mire Rob arcán megjelent egy elégedett vigyor. Az az „én megmondtam, hogy úgyis szexet akarsz” vigyor, amitől csak még jobban felment bennem a pumpa.

- Ne örülj magadnak, csak mond meg hol a vendégszoba! – utasítottam cseppet sem kedvesen.
- Lent, a nappali melletti szoba! – mondta csalódottan. Egy pillanatig még az ajtóban álltam és gyönyörködtem az idő közben már póló nélküli Rob látványában. Kérdő tekintete láttán, megráztam a fejem és becsuktam az ajtót.
Kedves kis szoba volt, de valami hiányzott. Vagyis valaki. Az a marha, aki most a saját hülyeségéből megfosztott engem magától. Önző dög! Utálom, komolyan seggbe tudnám rúgni ezt a kretént. Ekkora szarságokon vitatkozni is csak mi vagyunk képesek…Befeküdtem az üres ágyba, de valahogy álmos egy cseppet sem voltam. Magam előtt Rob félmeztelen testét láttam és akárhogy próbáltam másra gondolni, nem ment. Kínomban már báránykákat számolgattam, de miután bárányok helyét átvették a félmeztelen Robok, feladtam. Dühösen másztam ki az ágyból és most már nem csak Robot, de magamat is utáltam. Csak neki lett igaza és inkább vállalom a kockázatot…egyáltalán hogy gondoltam, hogy kibírom? Még egy emelettel lejjebb is kívánom…rémes. Jó, nem mintha a világ másik végén nem ugyan ez lenne a helyzet.

Csendesen felsompolyogtam a lépcsőn – ahol tizenöt perce még elszántan, lefele tartottam – és halkan benyitottam a szobába. Nem várt ott semmi csak a néma csönd és a sötétség. Becsuktam az ajtót és az ágy mellé léptem, olyan halk voltam, hogy még én sem hallottam a saját lépteim. Felmásztam az ágyra, de ahelyett, hogy befeküdtem volna mellé, fogtam és lerántottam a takarót róla és ráültem a csípőjére. Még ebben a félhomályban – a szemem már valamennyire hozzá szokott a sötéthez – is láttam, ahogy elvigyorodik. Kezeivel végigsimított a combjaimon, az arcán továbbra is elégedett vigyor csücsült. Azt hittem felpofozom.

- Tudtam, hogy nem fogod kibírni! – közölte tudálékos hangnemben és feltápászkodott, hogy fejünk egy szintbe kerüljön.
- Fogd be! – utasítottam mosolyogva és megragadtam a tarkójánál. Nem kellett sokat erőlködnöm, nyelve olyan hévvel kutatta fel az enyémet, hogy azt hittem ott helyben elájulok az izgalomtól. Sürgetőleg beletúrtam a hajába, azt hiszem nem tudtam hol levezetni a gyötrő vágyakozást utána. Pedig itt volt, de mégsem volt elég. Éreztem, ahogy a gyomrom remegni kezd, minden porcikám vágyott utána. Kezeivel benyúlt a pólóm alá, lassan simítva fel és le a hátamon, majd kezei előre vándoroltak, óvatosan megmarkolva a melleimet. Halk sóhajok szakadtak fel torkomból, ahogy kezei finom, de határozott mozdulatokkal kényeztettek. Lehunyt szemmel csókolgattam a nyakát, a kulcscsontját és végül a mellkasát, miközben csípőmet lágy ritmusban ringattam. Ugyan az alsóneműk elválasztottak minket egymástól, de Rob ajkait így is torokhangú nyögések hagyták el. Azt hiszem eddig bírta.

Elsőként kezei csípőmet szorították, majd vadállatként letépte rólam a pólót és olyan gyorsan fordított maga alá, hogy már csak azt vettem észre, hogy ő van fölöttem és ajkai egyre intenzívebben szívogatják a nyakamat. Aztán a mellkasomat és a melleimet sem tudta kihagyni, amitől csak még jobban extázisba kerültünk, mind a ketten. Lágyan körözött nyelvével a mellemen, majd a hasamon is folytatta az izgató műveletet. Annyira el voltam varázsolva a kényeztetése által, hogy már csak arra eszméltem, hogy a tangám eltávolította az útból és tovább haladt. Vergődve szorítottam a lepedőt és próbáltam visszatartani magam. Rájöttem, hogy ezt nem bírom ki és visszarántottam Robot magam fölé, mert úgy éreztem menten sikító rohamot kapok attól, amit csinál. Vigyorogva hajolt vissza ajkaimhoz, de a gonosz terv már formát öltött fejemben. Ezt te sem úszhatod meg… Magam alá gyűrtem és egy rántással letéptem róla az alsónadrágját. Ajkaitól haladtam lefelé, hogy végre én is kínozzam kicsit. Ő sem bírta sokkal tovább, alig, hogy belekezdtem kényeztetésébe, újra fölötte találtam magam.

A néma csöndbe szinte belehasított vad zihálásunk, egymás iránti vágyunk tökéletes bizonyítékaként. Ha valaki egy éve azt mondja nekem, hogy hamarosan remegni fogok a Rob iránti vágy miatt és nem tudok majd élni nélküle, azt tuti szembe röhögöm. Pedig ez történt, és már nem tudom elképzelni az életem nélküle, szükségem van rá, mint a levegőre. Amit már vagy két perce nem kapok…hiába diktáltam csípőmmel eszeveszett ritmust, Rob elégedetten szemlélte rajta ringó testemet. Zavarba ejtően nézett, nem inkább bámult engem, arcán elragadott mosollyal. Kezei – amik még az imént a fenekemet markolászták – most a csípőmön nyugodtak. Megfogtam őket és lassan felvezettem a melleimre és elégedett nyögésekkel élveztem, ahogy birokba veszi őket. Lassan felült hozzám és a fülemhez hajolt, nem tudtam mit akar.

- Halkabban cica! – suttogta kéjtől érdes hangján.
- Jo. Johh… igyekszem! – nyögtem, de megint túl hangosra sikeredett a mondat vége, mire kezdtem zavarba jönni. Hirtelen maga alá fordított és abbahagyta a mozgást. Morcosan néztem rá.
- Utálom, hogy ezt kellett mondanom, hiszen tudod, mennyire imádlak hallgatni! – mosolygott elkáprázatóan.
- Tudom, tudom csak folytasd már! – kérdtem kínlódva és a csípője köré fontam lábaim. Nevetve a sürgetésemen belecsókolt a nyakamba és eleget tett kérésemnek. Kínlódva próbáltam visszatartani a feltörni vágyó sikolyaimat. Hol a kezem szorítottam a szám elé, hol a takarót húztam oda, hogy az anyagot beharapva akadályozzam magam. Ám teljesen így sem sikerült visszafogni magunkat, de tény, hogy jóval halkabbak voltunk. Rob arcát a vállamba temette és úgy nyomott el egy kiáltást, miközben a ritmusunk egyre csak gyorsult.

Éreztem, hogy már nem vagyunk messze és nemsokára elér minket az édes megsemmisülés. Rob ajkait az enyémhez rántottam, eszemet veszte csókoltam, miközben testünk egyszerre feszült meg. Csókunk elnyomta kielégülésünk végső hangját. Rob teste ernyedten hullott rám, de nekem még ez sem volt elég, ezért szorosan magamhoz öleltem. Kapkodtuk a levegőt, örült ritmusban dobogott a szívem és az övének eszeveszett ritmusát is éreztem. Néhány perc múlva morogva próbáltam megakadályozni Robot, hogy lemásszon rólam. De csak nevetve eltávolodott tőlem, majd magához húzta még mindig remegő testemet.

- Gyere te kisvadmacska – sóhajtott, miközben gondosan magunkra húzta a takarót.
- Most nem is voltam vad – kuncogtam a mellkasába.
- Ez igaz! Viszont annál hangosabb – nevetett fel.
- Mi? Nagyon? – kérdeztem kétségbeesetten és rákaptam a tekintetem.
- Nyugi, időben szóltam és aztán már visszafogtuk magunkat! – mosolyogott, de nekem akkor is eszembe jutott, miért is nem akartam itt szeretkezni vele.
- Ugye a szüleid tuti nem…
- Nem, nem hiszem, hogy meghallották! – rázta a fejét – Amúgy meg az sem érdekel, ha igen!
- De engem igen! Nagyon kellemetlen lenne és illetlenség is! Ezért nem akartam – suttogtam és visszadöntöttem fejemet a mellkasára.
- Szerintem nincs miért aggódni, nem hallották! – lágyan elkezdte simogatni a hátam. Lassan az álom is elnyomott minket. Eleve is fáradtak voltunk, és erre még rá is segítettünk.

Reggel egy pillanatra meglepődtem és nem tudtam hol is vagyok. Aztán visszakúsztak a fejembe a tegnap este emlékképei. Mosolyogva megfordultam, hogy jó reggelt kívánjak Robnak, de nagy meglepetésemre egyedül feküdtem az ágyban. Sem cetli, de semmi egyéb magyarázat sem volt. Biztos a szüleivel van. Gyorsan elmentem zuhanyozni, majd felöltöztem és végül elindultam a konyha felé.
- Jó reggelt! – köszönt Clare kedvesen, mikor észrevett az ajtóban.
- Jó reggelt! – mosolyogtam vissza.
- Nos, hogy aludtál? Kényelmes volt az ágy? – érdeklődött, mire nekem csak egyetlen dolog jutott az eszembe: a tegnap esti akciónk Robbal. Talán mégis meghallottak valamit… teljesen lefagytam a gondolatra, kellett egy kis idő, mire összeszedtem magam.
- Remekül! Rob merre van? – gyors témaváltás…szép volt Kristen!
- Richarddal elmentek a pékségbe, hoznak reggelit. Régen sokszor tették meg ezt az utat reggelente. De ha nagyon éhes vagy, szívesen összeütök neked valamit! – ajánlotta és már nyúlt is a hűtő felé.
- Nem, köszönöm! Csak nem tudtam hol van, mikor felébredtem – kihúztam egy széket és helyet foglaltam rajta.

- A lelkemre kötötte, hogy szóljak hívd fel, ha felébredsz mielőtt hazaér. Nem szívesen hagyott itt, folyton csak azt hajtogatta, inkább megvárja míg felébredsz és veled majd elmegy. Aztán mégis sikerült rávenni, mondtam, hogy majd én vigyázok rád – mesélt Clare, miközben pakolászott. – Tudod, nagyon örülök nektek?! Bár, azt hiszem, ezt nem kell mondanom. Már mióta először megláttalak tudtam, hogy tökéletes leszel a fiamnak. Vagyis csak reméltem, hogy egyszer együtt lesztek. Láttam, hogy néz rád…Annyira más volt, mikor te a közelben voltál. És most még inkább megváltozott! Nem emlékszem mikor láttam ennyire kiegyensúlyozottnak és boldognak, mint most. Megmondom őszintén, mikor a New Moon forgattátok, kicsit aggódtam érte. Olyan magába fordult és rosszkedvű volt folyton mikor beszéltünk, nagyon féltettem! Aztán mostanság meg mintha kicserélték volna, mindig vidám, a telefonba. Nem tudtam, mi történt vele, mi idézte elő nála ezt a nagy változást, de most már tudom, hogy te voltál! Öröm rátok nézni. Igaz keveset voltunk együtt tegnap, de pont eleget, ahhoz, hogy lássam mennyire sugárzik rólatok a boldogság. Jó látni, ahogy egymásra nézetek, komolyan! Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy álmom vált valóra! – ledöbbenve hallgattam Clare szavait. Nem hittem volna, hogy Ő bármit is észrevett a Rob és köztem alakuló dologból, mikor Vancouverben járt. Most már belátom, rosszul hittem! Egy anyát sosem szabad alábecsülni, ők mindig mindent tudnak. Talán azt is, amit mi még csak sejtünk. Az pedig, hogy ekkora öröm neki az, hogy én vagyok Rob barátnője, álmomban sem gondoltam volna. Minden esetre ennél boldogabb nem is lehetnék. Nagyon fontos volt nekem, hogy elfogadjanak. De ez már több annál, egyenesen szeretnek.

- El sem hiszed, mennyire jól esnek a szavaid! Féltem tőle, hogy esetleg nem találtok elég jónak, vagy nem is tudom minek, Rob mellé! – motyogtam zavartan.
- Jaj, el sem hiszem, hogy ilyenek jártak a fejedben! Te és Rob tökéletesek vagytok együtt. Ismerem a fiam, tudom milyen és mire van szüksége. Ez pedig te vagy! Boldog veled, csak a hülye- már elnézést a kifejezésért -, nem látja ezt! Te vagy neki a megfelelő nő, Kristen! – mosolygott és leült mellém, hogy megfogja a kezem.
- El sem tudod képzelni, mennyire szeretem! – csúszott ki a számon. Nem szoktam ennyire őszintén beszélni az érzelmeimről, nem vagyok az a fajta.
- Ha csak fele annyira, mint látszik, akkor már boldog vagyok! – nevetett fel önfeledten, amire nekem is nevetnem kellett.
- Én el tudom képzelni! – jött be nevetve Lizzy is. – Nyugi, csak az utolsó mondatokat hallottam és csak azért nem jöttem be, hogy ne zavarjak! – mentegetőzött.
- Ugyan, semmi titkos dologról nem volt szó! – felelte kedvesen Clare.

- Amúgy a bátyámmal mostanság nem nagyon lehet másról beszélni csak rólad, Kristen! Bármikor telefonálok neki, egy órán keresztül rólad beszél! – mondta Lizzy, miközben ő is leült. Elpirulva kezdtem volna mentegetőzni, de nem hagyta. – Nem mintha zavarna, sőt… nagyon örülök, hogy ilyen boldog! Örömmel hallgatom. Mintha kicserélték volna… már sehol sincs a harapós, magába forduló bátyám! Szóval, köszi Kris! – rám kacsintott, majd Clarehez fordult, hogy panaszkodjon egy kicsit. Kicsit talán idiótán hangzik, de még ezt is jó volt hallani. Ritkán hallok hétköznapi dolgokról panaszokat…
- Azt hittem sosem érünk haza! – hallottam meg Rob hangját az előszobából nem sokkal később. Gyerekes izgalommal vártam, hogy végre belépjen az ajtón. A szívem hevesebben kezdett verni, úgy éreztem menten kiugrik a helyéről. Türelmetlenül fészkelődtem a széken, amin a két lány csak mosolygott. – Apa az egész boltot… cica! – amint észrevett abba hagyta a panaszkodást, és vigyor terült szét azon a cuki pofiján. – Már ébren vagy? Miért nem hívtál?... anya! – durcásan Clare felé fordult.

- Clare szólt nekem! – mondtam rögtön. – Csak tudtam, hogy nemsokára jössz, felesleges lett volna telefonálni! – felpattantam a székről és felé indultam.
- Sosem felesleges! – dünnyögte az orra alatt, de amint elérhető távolságba kerültem, azonnal a csípőm után kapott. Gyengéden magához húzott, egy elkáprázató mosoly kíséretében. A fejemben megint villogott a piros lámpa - túl sokan vannak körülöttünk szöveggel-, de valahogy nem érdekelt. Hagytam magam, kezeimet összekulcsoltam a nyaka körül és vártam a csókot. Óvatosan puszit nyomott ajkaimra, majd végre nyelve rátalált az enyémre. Szédelegve mentem bele a játékba, ami neki nagyon tetszett. Aztán megszakítottam a csókot, amit fujtatva konstatált. Elmosolyodtam a reakcióján és a többiek arcát elnézve, őket is mulattatta a látvány.
Csendben megreggeliztünk Rob családjával, aztán sajnos mennünk kellett. Calreék is nagyon szomorúak voltak, hogy ennyi volt a látogatásunk, de sajnos mennünk kellett a rajongói találkozóra és a sajtókonferenciára.

Elbúcsúztunk tőlük, de nem sok időre, hiszen néhány nap múlva találkozunk a premieren.
Nos, a sajtókonferencia unalmas volt a szokásos kérdésekkel és a szokásos válaszokkal! A rajongók nagyon örültek nekünk, igazán édesek voltak. Azt hiszem, szeretem a londoni rajongókat, olyan normálisak. Aztán egy esti géppel tovább repültünk Madridba. Itt is volt minden, ami kell…este még vacsorázni is elmentünk, kicsit beszélgetni. Aztán meg már Münchenben voltunk.

Annyira gyorsan történt minden, hogy alig fogtam fel a dolgokat. Talán elfáradtam a végére…London után nekem már csak foszlányok maradtak meg. Talán, mert ott nagyon jól éreztem magam. Remélem egyszer hosszabb időt tölthetek ott Robbal! Szeretem a családját és ők is szeretnek engem! És szeretném jobban körbe járni Londont. Tizenötödikén délután, már ismét Los Angelesben voltunk. Én haza mentem, mert anyuék régen láttam, Rob pedig a hotelban pihente ki fáradalmait. Holnap úgyis újra együtt leszünk!

Reptéren:
http://i41.tinypic.com/ogawlg.jpg
http://i44.tinypic.com/2jttvm.jpg
Khm…:D
http://i44.tinypic.com/k197q8.jpg

Londoni rajongó találkozó:
http://i39.tinypic.com/33uu2ih.jpg

Madridi esemény:
http://i44.tinypic.com/280znn.jpg
http://i41.tinypic.com/beihoo.jpg

Münchenben:
http://i44.tinypic.com/6r61xt.jpg
http://i39.tinypic.com/2nbd9co.jpg

Érkezés LA-be:
http://i43.tinypic.com/2v9wwhc.jpg