2010. január 12., kedd

15. fejezet

Fő az őszinteség



Lánykáim!! Remélem, elnyeri tetszéseteket az új rész! Szerintem kicsit nyálas lett… szóval a romantika fanok most örülhetnek!XD Jaj, nagyon izgulok, hogy tetsszen nektek!
Írjatok, mit gondoltok!!
Puszi nektek!


- Mit csinálsz itt? – kérdezte meglepetten és kicsit hűvösen. Ezek szerint még élénken él benne az esti hisztim.
- Azt hittem átjössz! – közöltem csalódottan és közelebb léptem. Erre már Ő is felállt a kanapéról és felém sétált.
- Azt hittem nem akarod! – még mindig hűvös volt. Egyre rosszabbul éreztem magam, nem vagyok egy síró pityogó, de most esküszöm a sírógörcs kerülgetett. Ez a hűvösség… Úgy éreztem mindent elrontottam, hogy mindennek vége.

- Mindig akarom, hogy át gyere! – suttogtam magam elé. Ekkor már olyan közel volt, hogy mikor felnéztem rá, majdnem a mellkasába ütközött a fejem.
Nem késlekedtem tovább, megcsókoltam. Nem érdekelt, ha ellök és semmi. Csak szükségem volt rá, jobban, mint bármire. Hogy nem fogtam fel eddig, hogy szeretem? Mert így van, teljesen beleszerettem ebbe a kreténbe.

Neki viszont elég a szex. Több mint elég. Erről akkor is megbizonyosodtam, mikor a falhoz nyomott és még követelőzőbbé vált a csókja. Tényleg csak erre vagyok jó? Egyre inkább hatalmába kerített az érzés és nem bírtam tovább, éreztem, hogy a könnyek mindjárt kibuggyannak a szememből.
Rob is észrevehetett valamit, mert abbahagyta a csókot és elhúzódott, hogy az arcomra nézzen.
- Minden rendben? – kérdezte egy pillanat múlva. Beharaptam az alsó ajkam és bólintottam. Éreztem, hogy mindjárt kitör belőlem a sírás, ezért hírtelen visszarántottam a fejét és szenvedélyesen megcsókoltam.

Ajkaival a nyakamra tévedt és ott kényeztetett. A jelen helyzetben ez volt a legrosszabb, amit tehetett. Ahogy ajkai elhagyták az enyémet, nem bírtam tovább tartani magam és legördült az első könnycsepp az arcomon.

Minél jobban próbáltam visszatartani, annál kevésbé sikerült. A kurva életbe, te örök vesztes, hülye liba. Utáltam magam a gyengeségem miatt. A testem is megrázkódott és Rob megint abba hagyta, amit csinált. Rám nézett és láttam, hogy megint kérdezni, akar, de a szája tátva maradt a döbbenettől.

- Kristen, Te… Te sírsz? – nem hiszem el, miért nem tudom abbahagyni?
- Nem! – nyögtem és ismét a szájára tapasztottam a sajátomat. Egy pillanat alatt tolta el az arcomat.
- De igen! Mi a baj, mi történt? – kérdezte és az egyik ujjával letörölte egy könnycseppet.
- Se… semmi. Gyerünk folytasd már, ezért vagyunk itt nem? Mire vársz? – megfogtam az egyik kezét és a fenekemre nyomtam.

- Tessék? – elhúzta a kezét és értetlen fejet vágott. Most mi van, nem akar több fal szexet?
- Ne kelljen már könyörögni! – ismét kitört belőlem a sírás, de úgy isten igazából és elkezdtem ráncigálni Robot, hogy folytassa.
- Hé, hé Kris! Ssss… gyere, gyere ide. – lefogta a kezem és magához szorított, engem meg rázott a sírás. Néhány perc múlva csitulni látszott a kitörésem és elég erőt éreztem magamban, hogy megszólaljak.

- Oké. Folytathatjuk! – közöltem és felé hajoltam, hogy megcsókoljam.
- Mi van? – elhúzódott. Az rohadt életbe, direkt kínoz?
- Mi, az hogy mi van? Nem ezt akarod? Megdugni és aztán elsétálni? Ez a nyitott kapcsolat, akkor hajrá. Itt vagyok… csináld! – hadartam és közben elkezdtem az övével babrálni.
Megragadta a két karomat és erősen a falhoz nyomott.

- Te azt hiszed, hogy nekem csak erre kellesz? Hogy Én csak dugni akarlak? Nem, ezt Te akarod! – azt hiszem soha nem beszélt még velem ilyen hangon. Nem kiabált, nem emelte fel a hangját, de a hangnem, amiben ezt a fejemhez vágta még annál is rosszabb volt.

A sírás megint erősebb volt nálam.
Ahogy Rob észrevette az arcomon legördülő könnycseppeket, az arcáról eltűnt az indulat. Gyengéd lett és magához ölelt. Arcomat a vállába temettem és a kezeimet szorosan kulcsoltam a nyaka köré. Most már biztos teljesen örültnek néz.

Hírtelen megéreztem, hogy a fenekemnél megemel és a lábaimat a csípője köré tekeri. Szép lassan a kanapéhoz sétált velem és leült rá. Még mindig sírtam, a pólója már teljesen vizes volt tőlem. Nem törődött vele, csak szorosan ölelt és a hátamat simogatta. Türelmesen várta, hogy csillapodjon a kitörés. Lassan elhalkultam. Felemeltem a fejem és ránéztem.

- Sajnálom. Pill… Pillanat és folytathatjuk. – szipogtam.
- Befejeznéd? Nem fogunk semmit folytatni! – közölte erényesen.
- De…
- Nincs de! Te félreértesz! Azt gondolod, hogy nekem csak arra kellesz! – eltűrte a hajamat a szememből, így végre láttam is valamit.

- Mert így van. – suttogtam.
- Nem! – vágta rá azonnal.
- De te mondtad a nyitott kapcsolatot és …és, akkor miért ? Miért csinálod ezt? Én nem értem.– sóhajtottam egy nagyot, mert éreztem, hogy megint a sírás kerülget.

- Mert szeretlek! – elkerekedtek a szemeim ennek a szónak a hallatán. Az nem lehet, biztos csak félrehallottam. Képzelődöm, mert ezt akarom hallani. – Szerelmes vagyok beléd, Kristen! Nem igaz, hogy nem tudtad! És ebbe az egész hülye nyitott kapcsolat dologba is csak azért mentem bele, mert így veled lehettem. Ez az egyetlen módja, hogy veled legyek. És inkább vagyok így veled, mint sehogy. – alig mertem hinni a fülemnek.
Tényleg azt mondta, hogy szerelmes belém? Akkor most tényleg szeret? Úgy, mint Én Őt?
Csak nézett rám. Úgy tűnt várja, hogy mondjak valamit.

- Te hülye vagy! – nyögtem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott.
- Hát, ez az! Ezért nem mondtam el, mert tudtam, hogy ez lesz a válasz! Sosem gondoltam, hogy Te meg Én valaha is együtt lehetünk normálisan. – sóhajtotta csalódottan és elfordította a fejét.

- Nem, nem félreértesz! – megfogtam azt az ütődött képét és visszafordítottam magam felé, mielőtt kretén Rob teljesen átveszi az uralmat és nem tudom kiráncigálni az önostorozásból.– Úgy értem azért vagy hülye, mert ezt nem mondtad nekem! Mennyi idióta szerencsétlenkedéstől megkímélhettük volna magunkat, ha ezt tudom! – egy apró és bátortalan mosolyra húztam a szám.
- Tudom… Tudom, mert akkor bele sem mész a dologba, mert szeretsz a barátodként és nem akarsz bántani! – ez tényleg hülye. Tényleg gyógyszert kéne szednie.

- Még mindig nem értesz! – forgattam a szemem. – Szeretlek. És mielőtt kezdenéd nem… nem, mint a barátomat! Szerelmes vagyok beléd, Te hülye majom! – szólásra nyitotta a száját, de egy pillanat múlva megrázta a fejét.
- Kristen, ez nem jó vicc! – felelte gúnyosan.
- Mi? Te… Te azt hiszed viccelek? – meghökkenve ültem az ölében és bámultam rá, mint egy idióta.

- Ha szeretnél, nem mentél volna bele ebbe a hülye kapcsolatba! – közölte.
- Dehogynem! Mivel az elején is vonzódtam hozzád és tudtam, hogy akarlak, de az érzéseimmel akkor még nem voltam tisztában. De rájöttem, hogy belédzúgtam.– magyaráztam. Nagyon értetlen fejet vágott, de végül válaszolt.

- Tényleg szeretsz? – hitetlenkedett tovább. Azon gondolkoztam, hogy az előbb valami más nyelven mondtam-e, amit Ő nem beszél.
- Igen, ezt próbálom az értésedre adni! – elmosolyodott és megsimította az arcomat.
- Remélni sem mertem, hogy egyszer ezt mondod majd nekem! – elengedte az arcomat, de csak, hogy megfogja a kezem. – Szeretlek Stew! – mosolygott. – Istenem, milyen hülyék vagyunk! – nevetett.
- Azok! – helyeseltem.

Az arcom a sajátjához húzta és megcsókolt. Olyan más volt ez a csók. Vagy csak azért érzem, úgy, mert tudom, hogy szeret?
Kezem lassan a pólója aljára simult és elkezdtem feltűrni. Ekkor egy erős kéz a csuklómra tapadt. Megszakítottam érzéki játékunkat és hitetlenkedve bámultam Őt.
- Mi az? – pont annyira volt sötét, hogy azt azért láttam, hogy a szemét forgatja.
- Ma nincs szex! – mosolygott. A megdöbbenéstől alig bírtam megszólalni.

- Miért?
- Mert! – nevetett.
- A mert nem egy válasz! – makacskodtam. Sóhajtva rázta a fejét.
- Mert az előbb teljesen kivoltál, hogy Én csak ezt akarom, azért! – ennyi?
- De az más volt. Most már tudom, hogy szeretsz! Szeretjük egymást. Minek kell itt makacskodni? – megint csak sóhajtott.
- Nincs szex és kész! – úgy láttam komolyan gondolja.

- És meddig? Az esküvő után azért lefekszel velem? – kérdeztem gúnyosan. Elnevette magát. Örülök, hogy ilyen jól szórakozik. Nekem nem ilyen vicces a dolog.
Felállt a kanapéról és elindult, velem a kezében. – Hé, van nekem is lábam! – még mindig csak nevetett és esze ágában sem volt letenni. Hülye Robert Pattinson, akibe mellesleg beleestem, mint vak ló a gödörbe.

A szobába, leültetett az ágyra és valami után kutatni kezdett a táskájában.
- Tessék! – odadobott nekem egy pólót és várakozva nézett rám.
- Mi ez? – kérdeztem.
- Egy póló, Kristen! Vedd fel. Vagy ebben szeretnél aludni? – végignéztem magamon. Miért ne? Vagyis inkább semmiben, sőt nem is akarok aludni.
- Meztelenül szeretek aludni! – feltérdeltem az ágyon és egész a széléig kikúsztam. Oda, ahol Mr. „igen szexi” Pattinson állt. Kacéran végighúztam a mutató újam a felsőtestén. Úgy láttam labilis a dolgot illetően, így magara rántottam és eldőltünk az ágyon.

Végre! Örültem magamban, mikor levette a pólómat és a melltartóm csatjához nyúlt. Tudtam, Én, hogy nem fog neki menni a cölibátus.
Hírtelen fordult a kocka. Felült, magával húzva engem is és a fejemre húzta az azt átkozott pólót.

- Így ni! – mosolygott elégedetten. Miért, Istenem, miért teszed ezt velem? Azt hittem ez az Én estém lesz, erre meg kijátszott. Ráadásul nagyon csúnya módon. Úgy tűnik hoppon maradtam.
- Ahogy akarod! – fogtam magam, letéptem a gatyám, bemásztam a takaró alá és hátat fordítottam ennek a hamiskártyás Pattinsonnak. Néhány perc múlva éreztem, ahogy az ágy besüpped mellettem.

- Nem akarsz idebújni? – kérdezte mézes-mázos hangon.
- Nem! – szóltam hátra szigorúan.
- Na, ne legyél már ilyen Stew! – közelebb jött, mellkasa a hátamnak nyomódott és a kezével a combomat kezdet simogatni. Nehezen, de sikerült rávennem magam, hogy visszanyomjam a kezét az oldalára.

- Nincs tipi-tapi! – ha harc, hát legyen harc. Sóhajtva a hátára fordult.
- Szeretlek makacskám! – puff! Ezt neked félkegyelmű Stewart. Ilyen kretén vagy és mégis szeret. És ahogy mondta… olvadok tőle, mint fagyi a naptól. Akkor mit csinálok még mindig? Lassan megfordultam és a mellkasára húzódtam.
- Én is szeretlek! – motyogtam a mellkasába és Ő szorosan átölelt.


Arra ébredtem, hogy teljesen ki van száradva a torkom. Az órán hajnali kettő volt.
Kimásztam az ágyból és kivánszorogtam a nappaliba egy üveg vízért. Kibontottam és visszaindultam a szobába, de az ajtóban megálltam és onnan néztem az édesen szunyókáló Robot.

Holnap elmegy, és megint nem látom vagy tíz papig… nem Kristen, pihennie kell, nem lehetsz ilyen gonosz, önző dög! Különben is megmondta, ma nincs szex.
Úgy tűnik nem sikerült kialudni a Rob iránt érzett, már szinte fájdalmas vágyakozást. Kell nekem, most!

Újra az ágyban találtam magam és azt vettem észre, hogy a kezemet már nem én irányítom. Lassan simítottam végig a mellkasát, fel és le. Majd megcsókoltam a nyakát és a mellkasán is végigjártak ajkaim. Csak egy elégedett sóhaj hagyta el a száját, de nem ébredt fel.

Na, Pattinson, ha erre nem kelsz fel, akkor semmire. Becsúsztattam kezem az alsónadrágjába és az arcát kémlelve, lélegzetvisszafojtva vártam a hatást. Arra nincsenek szavak, rám milyen hatással volt ez az akció. Hiába, nincs miért szégyenkeznie, de ezt eddig is tudtam már.
Hírtelen kipattantak szemei és rám meredt. Beharapva az alsó ajkam, egy szégyenlős mosoly kúszott az arcomra.

- Látom, nem bírsz magaddal! – halványan elmosolyodott, de nekem ez éppen elég volt.
- Akarlak most! – felültem, lehúztam magamról a pólóját, amit rám erőltetett és a szoba legtávolabb lévő sarkába hajítottam. Meg sem vártam mit válaszol, fogtam magam és a csípőjére ültem. Lehajoltam hozzá egy lány csókra. – Ha akarod, meg sem kell mozdulnod! – mosolyogtam és újból megcsókoltam.

Nyelveink gyors ütemben mozogtak, már ettől a csóktól majdnem elájultam. Jobban vágytam rá, mint eddig bármikor.
Rob keze a csípőmre simult. Lassan elkezdte simogatni a hátamat és valahogy előre furakodott, a hasamhoz. Gyengéden végigsimított a melleimen és innen valahogy nem akart tovább haladni.
A nyakát vettem célba, tudtam, hogy azt nagyon szereti. Nyelvemmel apró köröket írtam le rajta és örömmel hallottam, az elégedett sóhaját.

Megmarkoltam a csuklóját és leszorítottam maga mellé a kezeit. Csak egy aggódó pillantást kaptam válaszul, de egy mosollyal azonnal megnyugtattam.
Ajkaimmal tovább haladtam a hasáig és nem is szándékoztam megállni. Az utamba álló alsónadrágját egy pillanat alatt leráncigáltam róla. Visszamásztam hozzá egy szenvedélyes csókra, majd ismét eltűntem, hogy örömet okozzak neki.

Először csak a kezemmel kényeztettem Őt, majd a nyelvem is beszállt az izgató játékba. Rob nyögései egyre sűrűbbek voltak. Eszerint gyorsítottam én is a tempón. Egy hangos kiáltás kíséretében, teste megfeszült és zihálva hullott vissza az ágyra.

Elégedett mosollyal helyezkedtem fölé újra, de egy heves csók kíséretében maga alá fordított. Úgy tűnik nem él a lehetőséggel, hogy akár mozdulatlanul is feküdhet.
De még mennyire nem. Pillanatok alatt lehúzta a tangámat és eltűnt a lábaim között.
Halk sikkantás hagyta el a számat, amint megéreztem nyelvét odalent. Kezével a combomat markolta, így próbálva egyhelyben tartani remegő testemet. A kezdetben még halk sikolyaim egyre csak erősödtek. Egyre inkább éreztem, hogy a külvilág megszűnik körülöttem, csak egy valamit éreztem, de azt nagyon.

Még akkor is kapkodtam a levegőt, mikor Rob vigyorogva jött a neki kijáró hálacsókért. Megragadtam a tarkóját és olyan hévvel csókoltam meg, hogy belenyögött. Nyelvemmel körberajzoltam ajkait, amitől csak még jobban beindult és megint a számra tapadt.

Sóvárogva fölfelé toltam a csípőmet, amire azonnal reagált és testünk ismét egybeforrt. Olyan hangosan nyögtem fel, hogy kicsit el is szégyelltem magam. Biztos egy nimfomán nőnek tart.. Végülis nem téved olyan nagyot. De ez csak azóta van, hogy először lefeküdtünk. Olyan élmény vele lenni, ami semmihez sem fogható.

Nem csak az én nyögéseim voltak hangosak, amit néha-néha elnyeltek csókjaink. Kezem végigsimította a hátán és belemarkoltam tökéletes hátsófelébe. Valahogy a feneke, mindig is vonzotta a kezem.
Nagy nehezen elértem, hogy fölé kerüljek. A mellkasán támaszkodva, mozgattam a csípőmet. Kezeivel, minden testrészemet feltérképezte, de már megint melleim ejtették foglyul, valahogy onnan nem volt képes tovább haladni.

Szorosan átfogtam a nyakát, mikor felült az ágyon. Először a melleim kényeztette szájával, aztán ajkaink ismét egymásra találtak és szenvedélyes játékba kezdtek.
Egyre gyorsabb ritmusban mozogtam, éreztem, hogy már nincs sok hátra a robbanásig. Leírhatatlan érzés volt így szeretkezni Robbal. Tudtam, hogy Ő is kimondhatatlanul élvezi és, hálát ad, azért mert olyan makacs és kitartó vagyok, hogy kierőszakoltam belőle az együttlétet. Azt is tudtam, hogy csak azért nem akarta, mert nekem szerette volna bizonyítani, hogy nem csak erre kellek.

Felemelő érzés volt, hogy tudtam szeret és én is szeretem Őt. Boldog voltam, el sem lehet mondani mennyire.
Nem tudom melyikünk volt hangosabb, mikor elértük a gyönyört. Talán az én sikításom, talán az Ő morgása. Nem is számít.

- Szeretlek! – zihálta a fülembe. Libabőrős lettem, ahogy ezt kimondta. Ez a szó koronázta meg számomra az egészet.
- Szeretlek! – suttogtam elakadó lélegzettel.

Még akkor is alig kaptunk levegőt, mikor visszadőlt az ágyra, magával húzva engem is. Hosszan csókoltuk még egymást, alig bírtam elszakadni édes ajkaitól. Szerettem minden porcikámmal, és már tudtam, hogy Ő is így érez.

15 megjegyzés:

  1. óóó Lady, nekem ez a kedvencem :$
    nem tudok mit írni, tényleg...
    áááá <3333 LEGJOBB!

    VálaszTörlés
  2. Lady! Ez valami csodálatos. Megint hoztad a formádat és tudod mit? Pont erre e romantikus részre volt szükségem ma. Annyira leírhatatlan, amit alkottál. Volt ahol mosolyogtam, volt ahol meg ahhh.... :D Na és a khm rész alias vakáció, amit írtál... húúú! :D Amúgy Rob hova fog menni? Mert én erről sztem lemaradtam! Na mind1 ez most nem is számít majd bosszankodok miatta később. Nagyon bírtam a makacs Kristent. Kis szexmániás. :P Most összehordtam egy csomó hülyeséget, de én csak próbálom kifejezni magam :D Ez az egyik kedvenc fejezetem :) NA de be is fejezem és most próbálok magamhoz térni :D
    imádlak Lady <3

    VálaszTörlés
  3. Húú Lady nagyon jó lett végre beismerték egymásnak,hogy szeretik egymást.Eszméletlenül jól írsz!!:):D
    Várom a következő fejit!
    Puszi!!

    VálaszTörlés
  4. úristen.úristen.úristen : D nincsenek szavak...It is the BEEEEEST:D eddig ez a kedvencem(LL)
    pusszillak Lady <3

    VálaszTörlés
  5. Ohjaj istenkém, még mindig a hatása altt vagyok...:P Na egy ilyen részrer már szükségem volt a mai nap után...nagyon jól sikerült, néha nyálas részek is kellenek ugyebár :D Annyira, de annyira tetszik, komolyan, nem is tudok mit hozzáfűzni :D nincs tipi-tapi :D :D
    "Valahogy a feneke, mindig is vonzotta a kezem." valahogy.....:D
    azért itt is voltak beszólások :P Jaj nagyon örülök ennek a résznek most [:
    Tschók
    Fanni [:

    VálaszTörlés
  6. nagyon jó lett és szerintem nem is lett nyálas:)
    imádtam
    annyira jó hogy bevalloták egmásnak hogy szeretik egymást ( nem brátként)
    már nagyon rég óta vártam erre xD
    puszi: Katta

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Egyszerűen imádtam!
    Király hogy mindketten bevalották mit éreznek egymás iránt!Kris is nagyon meglepödött.És persze Rob is.Mert mindketten azt hitték hogy a másik csak a sey miatt akarja ezt a nyitott kapcsolatot...Nagyon szupi volt
    *elismerő mosoly*.
    Várom már nygyon hogy folytatsd!
    Pussy:Bella Swan

    VálaszTörlés
  8. Huu Lady ez a legjobb fejezet!!!
    IMÁDOM!!
    Jaj remélem még lesznek ilyen fejezetek mint ez! :) :P
    Alig várom hogy folytasd! :)
    Pussz
    PNiki

    VálaszTörlés
  9. Lady nekem is eddig ez a kedvencem:DDD
    olvastam a címét és már akkor gondoltam,hogy végre most lesz az a rész h bevallják egymásnak hogy mit is éreznek:DD am szerintem se lett nyálas egyáltalán hanem isten király:DDD a következő fejezeteket várókhoz én is csatlakozom:DDDD
    puszi

    VálaszTörlés
  10. OMG Hát ez HOT!!!!XDXDXD
    annyit röhögtem nagyon jóóó lett!!!XD
    Ez letta kedvencem több okból is:P

    VálaszTörlés
  11. Líaa:Te az a Líaa vagy aki a Robos oldalon is szokott lenni??:DD

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Lady elismerésem!Imádtam!Nekem ez a rész a kedvencem.Egyben romantikus és....Érted.
    Már nagyon várom a folytatást!
    Pussy:Bells

    VálaszTörlés
  13. Darling<3:
    First:
    Youre fucking amazing!! It waS perfectT! I read this chapter, when i was alredy int he village. I cried.. almost! :D So the first part, when Kristen cried becouse she think, that Rob isnt love her. So this part was so strong.. um i cant speak this feeling. Like a wave .. its so melting and sad. my heart was pulsate, i had imagined this picture, when Kris cried,.. the pain.. oMG i loved this.!! And then…:D
    It was so funny when Stew said: I love you, you stupid monkey! lol, yes rob is a little bit dork ^^
    Finally, the much complicated had end.. they’re so idiot xD .. hmm the end part:
    heh,… the khm chapter… you girl!! I was really excited , my grandma asked for me: what is? i said: leave me alone!! it was incredible! unbelivable! hmm..amazing! fucking great! my favourite khm part of all..BUt xDD( the wall khm scene… hmm <3).. sorry honey, but now i cant read anymore, my english is shit.. xD
    Love you babe!! i liked it so much!! <333333
    ps: i read your com..iwas so happy :D thanx my IT girl <3 and. itwas fucking better than this xD
    a hope that u’ll understand this shit xD
    xoxoxo
    ps2: MamaStew Rocks!!:D

    VálaszTörlés
  14. Hát nekem aztán totál "elnyerte a tetszésemet" Hát Kris megerőszakolta Robot...de ki ne tette volna :D Nekem nagyon kedvenc ez a történet. Ezt a részt is imádtam, volt benne minden!
    Érzelmek... sok és sokféle nagyon szeretem.
    Hát ki hagyná ki, hogy Robbal vakációzhasson :P
    Egyébként nagyon sajnáltam Krist... annyira hitelesen írtad le a szenvedést és a vágyat egyaránt, hogy totál átérezhető volt.
    Gratulálok ismételten!
    Szeretlek! (L)

    VálaszTörlés
  15. ÁÁÁ szíííaaa Gina felismertelek a képen csajos jó kép:P ja am igen én vagyok Lilla LíaaXD

    VálaszTörlés