21. fejezet

A kimondott szavaknak súlya van ...

Csajok! Eljött az ideje, hogy feltegyem a 21. fejezetet. De annak még nincs itt az ideje, hogy kibéküljenek… vagy mégis? Na, majd a fejezetből kiderül! Nos Robsten nem épp életük legszebb időszakán mennek keresztül, de ilyen is kell. Remélem, attól még élvezhető a történet és nem utáljátok jelenlegi állását. Most kiderül, Kristen mennyire megbocsátó és, hogyan dolgozza fel Rob viselkedését! De gondolom az is érthető, miért ilyen…
Na, nem is húzom tovább az időt, olvassátok, és ne felejtsétek el leírni, mit gondoltok!
Puszi: Lady


Mikor oda értem, már majdnem mindenki ott volt. Ash, Jacksonnal álldogált, és mikor oda léptem hozzájuk, azonnal a karjaiba zárt. Ott volt Ő is, éppen Nikkivel beszélgetett. Úgy tűnt, Ő sincs jobb bőrben nálam.

Mikor Nikki meglátott, rögtön odaszaladt hozzám és megölelgetett.
- Mi van Stew, másnapos vagy? – majd kicsattant a jókedvtől, igazából nekem is mosolyt csalt az arcomra.
- Fogjuk rá! – Nikki nem tud semmit Róla és Rólam, vagy arról, mi volt köztünk. Talán nem is most kéne megtudnia.
- Jaj képzeld, itt van Paris! Szeretnélek neki bemutatni titeket, már nagyon kíváncsi rátok. Ma este elmehetnénk kajálni – akkor azért, ez a nagy jókedv. Tudhattam volna, hogy pasi van a dologban. Igaz, kurvára nincs kedvem sehova menni, de nem hagyhatom cserben Nikkit.

- Persze, én is szeretném már megismerni – próbáltam valami mosolyt erőltetni magamra, de Nikki fejét elnézve nem sikerült.
- Elég rossz bőrben vagy, Kris. Máskor ne igyál ennyit! – dörzsölgette a karomat. – Akkor este kilenckor az éttermben. Jobb, ha itt maradunk, itt nincs paparazzi veszély! – nagyon is támogattam az ötletet.

Végre megérkezett David a kulccsal, így mindenki bemehetett végre. Eddig, mint a rendes kisiskolások várakoztunk az ajtó előtt. Megvártam, míg leül, aztán Ashleyt és Nikkit a terem legtávolabbi pontjára tereltem. A lehető legmesszebb akartam lenni Tőle.
David megkezdte a tájékoztatást. Nagyjából vázolta a forgatás tervezett menetét. Elmondta a helyszíneket, a jelenetekről beszélt. Mindenkinek kiosztott egy lapot, amin a saját menetrendünk volt. Mikor kell forgatni, hol, mit, hánytól és ehhez hasonló információkkal volt tele.

Igyekeztem nem felé nézni, de néha nem sikerült kordában tartanom a szemem és odapillantottam. Úgysem láthatta, a napszemüveget végig magamon tartottam. Ahányszor odanéztem, általában egy pontot bámult maga előtt az asztalon.
David egész nap magyarázott nekünk, amiből én természetesen szart sem fogtam fel. Csak egy rövidke ebédszünetet kaptunk, meg néha öt perc cigiszünetet.
Aztán hétkor befejezte a kínzásunkat és elmehettünk. Vagyis csak mehettünk volna. Engem, Őt és Taylort odarendelt magához és közölte, hogy holnap szöveg-összeolvasásra vár minket, tizenegytől. Nagyon jó, holnap Vele leszek egész nap.

Ledőltem az ágyamba és csak a plafont bámultam. Nem hiszem el, hogy ezt csináltam két teljes órán keresztül. Pedig de. Aztán fogtam magam és lementem az étterembe, hogy megismerjem Parist.
Természetesen Ashley, Jackson, Kellan, Taylor, Nikki és Paris mellett ott volt Ő is. Nikki bemutatott a barátjának, majd helyet foglaltam Ash mellett.
Egész este feszengtem, ami abban nyilvánult meg, hogy végig magam elé, néztem és csak akkor szólaltam meg, ha konkrétan engem kérdeztek. Sőt, néha akkor sem.

- Kristen! – a valóságba Nikki hangja rángatott vissza.
- Igen? – ha megkérdezték volna min gondolkoztam eddig, nem tudtam volna válaszolni. Talán, mert nem gondolkoztam semmin. Ahogy azt sem tudtam volna megmondani, miről beszélgettek körülöttem.
- Mi van ma veletek, srácok. Te és Rob olyanok vagytok, mintha itt sem lennétek! – odanéztem az említett félre, aki szintén akkor kapta rám a tekintetét. A mai napon először volt köztünk szemkontaktus. Tudtam, hogy üres a tekintetem, az övé is az volt. Vagy egy percig csak némán bámultuk egymást, a feszültség érezhető volt köztünk. De ahogy a szemébe néztem, ha kétségbe ejtett is, nem tagadhattam. Szeretem Őt. Az érzés majdnem megfojtott, tudtam, hogy nem kéne így éreznem. El kell innen mennem, most! Végre sikerült elszakadnom a szemétől és Nikkire néztem.

- Én csak fáradt vagyok, nem baj, ha most felmegyek? – kérdeztem és felkeltem az asztaltól.
- Majd én! – állt fel Ő. Úgy döntöttem nem veszek róla tudomást.
- Ne haragudj Nikki, ma valahogy nem tudom élvezni a bulit! – egy pillanatra még ránéztem, de Ő újra az asztalt bámulta. Aztán betoltam a székem és kisétáltam a bárból. Felfelé újra emlékeztetnem kellett magam a tegnapi fogadalmamra, mert már megint a bőgés határán álltam. Befeküdtem az ágyba, de még órákig képtelen voltam elaludni.

*

Sajnos a megbeszélt időpontra nem sikerült odaérnem, de csak öt percet késtem. A két fiú már bent ült Daviddal, aki egy „örülünk, hogy megtisztelsz minket” beszólással fogadta a késésem.

Az elején arról beszélgettünk, milyen Jacob és Bella kapcsolata az Eclipseben. David szerint ahhoz, hogy jól meg tudjuk formálni a karaktereket, nagyon át kell rágnunk magunk a könyvben megjelenő érzéseken.
- Ezt kiveséztük. Akkor most a Bella és Edward közötti kapcsolatról beszéljünk! Mondjuk Rob! – bökött felé a tollal.
- Tessék? – értetlenül David felé kapta a fejét.
- Mi van ma veletek? – rázta a fejét - Edward és Bella… Te kezded! – David úgy magyarázta neki, mint egy fogyatékosnak.

- Szerintem Bella nem érdemli meg, hogy Edward ennyire szereti – puff… mi van? Eddig nem ilyen véleményen volt. Beszélgettünk már az Eclipseről és teljesen mást mondott.
- Aham… Ez érdekes. Kifejtenéd? – ösztönözte David.
- Edwardnak Bella jelent mindent és ezt a lány tudja, mégis megbántja. Edward pedig túl szerelmes ahhoz, hogy észrevegye milyen is Bella igazából. Hogy önző és döntésképtelen! – ezt hallgatni is rossz volt.

- Bella nem döntésképtelen! Az egy dolog, hogy szereti Jacobot is, de tud dönteni és döntött is. Azt választotta, aki nélkül nem tud élni! – keltem Bella védelmébe.
- Van benne valami! – David elmerengett, de mi nem figyeltünk rá.
- De közben nem törődik azzal, mit okoz Edwardnak. Neki is fáj, amit Bella csinál. Ezzel kínozza őt! És gyakorlatilag meg is csalta őt, hiszen mással csókolózott – folytatta a vitát.
- Az nem megcsalás! – szóltam közbe azonnal.

- De az! – mélyen a szemembe nézett, amitől hátrahőköltem.
- Ez relatív is lehet – dünnyögött bele megint David. Taylor csak a fejét kapkodta.
- Szerintem nem. És nem tudja szabályozni, az érzéseit. Ha tudná, már rég kiszeretett volna Edwardból… de nem megy neki! - visszanéztem rá és rájöttem egy fontos dologra, itt már nem Edwardról és Belláról van szó…
- Talán, ha nem csalja meg és nem játszik vele, akkor nem kéne kiszeretnie belőle! – ez már több a soknál.
- Talán, ha szereti észreveszi, hogy a látszat néha csal! – felkeltem és az asztalra támaszkodva mondtam neki.

- Szeretlek, pont ezért fáj annyira, amit tettél velem! – kelt fel Ő is.
- Én nem tettem semmit! – jóval hangosabban mondtam, mint kellett volna.
- Legalább most ne hazudj! – itt telt be a pohár. Hitetlenkedve hátrébb léptem és már majdnem sírtam.
- Cseszd meg! – nyögtem. David és Taylor döbbent fejjel ültek a széken és talán várták a folytatást.

- Azt hiszem, kicsit eltértünk a tárgytól! – találta meg a hangját rendezőnk. – Rendben. Gondoljátok, hogy a szöveget össze tudjuk olvasni, mindenféle öhm… extra előadás nélkül? – mutogatott ide-oda köztünk. Bólintottunk és helyet foglaltunk, így folytattuk a munkát. Bár végig nagyon ideges voltam, folyamatosan a hajamat tekergettem és ráztam magam, mint egy idegbeteg. Talán, mert jelenleg az is vagyok.
Ha vele közös szöveget mondtam, még véletlenül sem néztem fel a papírról. Nem akartam látni. Elég volt, hogy a hangját hallanom kell.

Este nyolckor végeztünk az összeolvasással. Zombikét sétáltam ki a teremből, két napja nem alszom rendesen, tényleg leginkább valami földönkívülihez hasonlíthatok.
Nem vettem észre, hogy követett, csak arra eszméltem fel, mikor a falhoz szorított.
Lehajtott fejjel álltam előtte, mint egy csapdába ejtette vad. Tudtam, hogy nem szabad ránéznem, mert akkor minden önkontrollom elszáll… de megtettem. Ott állt előttem és én nem voltam elég erős. Csak bámultunk egymásra, mint akik megnémultak.

Megsimította az arcomat, amibe beleremegtem. Keze lecsúszott a derekamra és közelebb vont magához. Néhány másodpercig a szemembe nézett, aztán ajkai az enyémre simultak. Egyből engedtem neki, hogy ne tettem volna. Ajkaim varázsütésre nyíltak meg előtte, hogy nyelvével felkutathassa az enyémet. Gondolkozni jelen pillanatban nem tudtam, a pillanat varázsa teljesen megszédített. Mennyire hiányzik ez nekem. Kezem a tarkójára csúszott, finoman simogattam a nyakát, míg az ő kezei a derekamon kőröztek. Ezért a csókért a pokolba is mentem volna, az sem érdekelt, mi következik ezután, csak neki éltem.

De aztán elszakadt tőlem, homlokát az enyémnek döntötte. Néhány pillanatra szükségem volt, hogy kinyissam a szemem, hogy felfogjam ez a való világ. Mélyen a szemembe nézett.
- Csak annyit mondj, hogy nem csaltál meg vele, hogy tévedtem és mindent elfelejtek! – suttogta. Tehát még mindig nem hisz nekem. Miért voltam olyan naiv, hogy azt gondoltam ez a csók jelent valamit. Hogy gondolhattam, azt, hogy mostantól minden rendben és visszakapom. És hogy képzeli, hogy Ő mindent elfelejt? És aztán minden rendben? Nem, nem. Amiket Ő mondott nekem? Az nem semmisül meg csak úgy.

- Most elmegyek! – arrébb löktem és ott akartam hagyni.
- Tudtam… - egy pillanatra megálltam, nagy levegőt vettem és továbbsétáltam. Azon az estén megszegtem a fogadalmam. Felmentem a szobámba és csak sírtam, míg el nem aludtam. Lassan kezdtem már jobban hasonlítottam egy bőgő masinára, mint saját magamra. És kezdett elegem lenni!

*

A következő nap megint úgy telt, mint a többi. Egy szót sem szóltunk egymáshoz. Azt hiszem mind a ketten túl sértettek voltunk hozzá. Még a pillantását is kerültem.
Aztán csütörtökön valami megváltozott. Éppen végeztünk a szövegpróbával. Az ajtó előtt álltunk, nem sokan, csak Én, Ash, Ő és Jackson voltunk már ott.

- Szóval, akkor a szombati koncert rendben? – mind szerettük a Kings Of Leon-t és holnap este a városban játszanak. A többiek mind rábólintottak, ezért nekem kételyeim voltak. Nem biztos, hogy Vele szeretnék egy koncerten ülni. Ash észrevette a kínlódásom. – Kris nincs kedved? – kérdezte kedvesen.
- Nem is tudom! – jelenleg döntésképtelen állapotban voltam.
- Mond meg őszintén, ha nincs kedved és akkor csinálunk valami mást! – Jackson cuki pofa volt, épp akartam neki mondani, hogy nincs gond, menjünk csak, mikor megszólat a negyedik tag.

- Kristen nem tud őszinte lenni! – mondta gúnyosan. Ashley egy szigorú pillantást intézett felé, de semmi hatása nem volt.
- Jó lenne, ha nem előttük csinálnád! – fordultam felé.
- Miért, Ők nem tudhatják? Talán ha néha gondolkodnál is, akkor nem kerülnél ilyen helyzetbe! – folytatta cseppet sem kedves hangnemben.
- Robert! – Ashley ráüvöltött. Ráüvöltött? Nem nagyon hallottam még Ash-t ilyen hangon beszélni.

- Hagyd! – mosolyogtam Ash-re, aztán visszafordultam Mr. sértett felé. – Nem kell a melodráma! – tényleg kezdett kiakasztani a viselkedése. Miért nem tud egyszerűen csak békén hagyni?
- Ez nem melodráma! Maximum a te gyerekes hozzáállásod teszi azzá – elfelejtettem, milyen köcsög tud lenni.
- Remek, most már gyerekes is vagyok! Még szerencse, hogy addig jó voltam még dughattál! – azt hiszem beletrafáltam, legalábbis a döbbent feje erre utalt.
- Hogy vagy képes ilyet mondani? Ne tegyél úgy, mintha te lennél a szenvedő fél. Nem én játszottam veled! – arca kifürkészhetetlen volt, nulla érzelem volt rajta.
- Oh, pardon! Elfelejtettem, hogy itt csak te lehetsz megsértődve, ez a te szerepköröd. De tudod mit? Innentől kezdve nem érdekelsz, én nem beszélek veled többet! – ezzel lezártnak tekintettem a témát. Csak sóhajtott egyet és idegesen elhúzott.

- Tudjátok, már nagyon unlak titeket. Ez valami elképesztő, amit csináltok. Talán ideje lenni tisztázni a félreértést! – Jackson ötlete nem is lett volna olyan rossz, de én már eldöntöttem, hogy nem fogok olyasvalakinek magyarázkodni, akinek annyit nem jelentek, hogy Ő maga járjon utána a dolgoknak.
- Elég! – nyögtem és otthagytam őket minden magyarázat nélkül.
Bebújtam a puha ágyikómba és szerettem volna elaludni.

Sikerrel jártam, de két óra kellemes öntudatlanság után csörgött a kibaszott telefonom. Mikor negyedjére kezdődött újra, érte másztam. Persze, hogy Ash… csak Ő ilyen kitartó.
- Mondjad! – nem voltam éppen vidám.
- Most azonnal át kell jönnöd a szobámba. Fontos! – mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mégis mi a szarnak, már le is rakta.
Átkullogtam és bekopogtam. Kinyitotta az ajtót és szó szerint berántott a szoba közepére, ahol nem kis meglepetésemre ott állt, akire jelenleg a legkevésbé voltam kíváncsi. Éppen indultam volna ki, mikor megláttam Jackson az ajtó ellőtt.

- Ashley? – fordultam felé.
- Sajnálom, muszáj volt! Jackson elmondta neki és…
- Te elmondatd neki? – a hangom vagy két oktávval magasabban szólt, ahogy Jake felé fordultam. Csak bólintott és lehajtotta a fejét. Pedig külön megkértem, hogy tartsa a száját.
- Kristen, de csak, mert… mind egy. Ezt csak azért, mert szeretlek titeket és nem bírom tovább nézni a szenvedéseteket! Még hálásak lesztek. - jelenleg egy kanál vízben tudtam volna megfojtani. Háláról szó sem volt. Aztán csak arra eszméltem, hogy kirohan az ajtón és bezárja. Ashley kijátszott engem. Hitetlenkedve bámultam az ajtót.

- Ketten maradtunk! – visszafordultam felé. Ketten maradtunk… milyen szellemes!
- Szóval miattad kellett ide jönnöm! – horkantam fel.
- Gondoltam, hogy velem nem beszélnél a múltkoriak után. – úgy tűnt szégyelli magát. Helyes, nagyon helyes.
- Miért Jacksontól kellett megtudnom? Miért nem mondtad el? – kérdezte kétségbeesetten.
- Mégis mikor mondtam volna el? Nem vetted fel a telefont, mikor hívtalak… és mikor végre megtaláltalak elhordtál mindennek! Ezek után nem volt kedvem magyarázkodni! – az arcán fájdalom jelent meg és felém lépett.

- Sajnálom, amiket akkor mondtam… én nem gondoltam komolyan, csak az idegesség mondatta velem! – erre végképp nem voltam kíváncsi, a magyarázkodására.
- Olyan dolgot feltételeztél rólam… én képtelen vagyok felfogni, hogy gondolhattad, hogy Mikeal még mindig együtt vagyunk és téged átverlek. Hogy lehet… ennyire nem ismersz? Nem bíztál bennem. És nem csak azok fájtak, amit akkor mondtál! Hanem, amit tegnap vagy ma. Úgy beszéltél velem, mint még soha… olyanokat vágtál a fejemhez, amit nagyon rosszul esett hallanom, különösen a te szádból! És a legrosszabb, hogy igenis komolyan gondoltad. – letöröltem a könnyeket az arcomról, mert megint sírni kezdtem. Elém állt és megfogta a kezem.

- Kristen…
- Nem, ezt nem intézed el ennyivel! – elrántottam a kezem. - Itt nem elég a sajnálom… ezek csak üres szavak! – kikerültem és a kanapéra ültem. Utánam jött és letérdelt elém, megfogta a kezem és könyörögve rám nézett.
- Tudom! Azt is tudom, hogy nagyon megbántottalak és igazságtalan voltam veled. Hidd el, megőrjít a tudat, hogy nem szívhatom vissza azokat a szavakat. Hogy nem tehetem a dolgokat meg nem történté. Mondd meg mit tegyek! Bármire képes vagyok, csak bocsáss meg nekem! – láttam rajta, hogy ő is szenved, de képtelen voltam neki elfelejteni.
- Nem tudom…

- Kérlek, én nem bírom ki nélküled! Szükségem van rád. Szeretlek. Te vagy nekem a legfontosabb, nem bírom, ki ha elveszítelek! – itt térdelt előttem életem szerelme, és mégsem bírtam neki megbocsátani.
- Most hírtelen már aggaszt, hogy elveszíthetsz? – kérdeztem.
- Ne gondold azt, hogy eddig nem szenvedtem tőle. De akkor könnyebb volt, mert azt hittem te nem szeretsz engem. Hülye voltam, a legnagyobb idióta, aki csak létezhet. Könyörgöm bocsáss meg! – szájához emelte a kezem és apró csókokat lehelet rá.

- Időre van szükségem. – át kellett gondolnom a dolgokat. A szemében fájdalom volt, ahogy ezt kimondtam.
- Rendben, én türelmesen fogok várni! – engedte, hogy felkelljek, nem akart megakadályozni benne. Már az ajtó előtt voltam, mikor megszólalt: - Csak még egy kérdés! – megálltam és vártam a folytatást. – Szeretsz még? – hogy kérdezhet ilyet? Megfordultam, hogy szembe legyek vele. Még mindig a kanapé előtt térdelt. Újabb könnycseppek lepték el az arcomat. Nagy levegőt vettem és válaszoltam neki.

- Szeretlek, túlságosan is! – ahogy kinyitottam az ajtót, Ash és Jackson szinte beestek rajta. Gondolhattam volna, hogy oda vannak tapadva. Nem szóltam semmit, csak kisétáltam…


A megbeszélés és a szövegpróba helyszíne:
http://i49.tinypic.com/so65c3.jpg
Az étterem:
http://i50.tinypic.com/w7o1nm.jpg