50. fejezet: Öt évvel később

Remegő kézzel próbáltam a kulcsot a zárba dugni, amit a kezemben lévő csomagok csak még inkább megnehezítettek. Addig szerencsétlenkedtem, míg a szatyrok tartalma, a földön nem terült szét. Remek – gondoltam, és lehajoltam, hogy összeszedjem a kiesett dolgokat. Feszült voltam, nem is, inkább ideges, féltem, hogyan fog reagálni. Ma jöttem haza, de Robnak azt mondtam, csak holnap este érkezem. Meglepetést akarok neki, ezért is van három zacskó a kezemben, tele a vacsora alapanyagával. Úgy tervezem, egy romantikus vacsorával lepem meg mire hazaér, majd végre bevallom neki, amit én már két hónapja tudok. Feltéve, ha végre sikerül bejutnom a közös otthonunkba. Még most is furcsa kimondani, hogy otthonunk, még nekem is. Senki sem hitt a kapcsolatunkban, bennünk, hogy az utolsó film leforgatása után is kitartunk majd egymás mellet. Pedig igen, immár két éve vége van, és mi szerelmesebbek vagyunk, mint valaha.

Végre megadta magát a zár, és halk nyikorgással kinyílt az ajtó. Nagy meglepetésemre a nappali fényárban úszott, ami egyet jelentett: Rob itthon van. Akkor ennyit a meglepetésről. Ledobtam a konyhában a cuccokat, majd körbenéztem az alsó szinte, nem volt ott. A hálószobánk felé tartva, valami furcsa érzés kerített a hatalmába, amit a hálóból kiszűrődő hangok, csak még jobban felerősítettek bennem. Mikor kitártam, olyan látványban volt részem, amit soha, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívántam volna. Rob, egy szőke nővel feküdt a takaró alatt, de még így is látszott, hogy teljesen meztelenek. Levegőt venni sem bírtam, nemhogy megszólalni. Éreztem a gombócot a torkomban, a könnyek marni kezdték a szemem. Ebben a pillanatban Rob elszakadt a ribanc ajkaitól, és meglepett tekintete találkozott az enyémmel.

- Kristen – suttogta rémülten, mikor felfogta, hogy valóban én állok vele szemben. Megráztam a fejem, mintha ezzel az egész kép szétfoszlana, de nem így történt. Ajkaimat összeszorítva, fordultam meg, és léptem ki a szobából. Hallottam a nevem ismét, de csak rohantam lefelé a lépcsőn. – Kris, várj, meg tudom magyarázni – kapta el a kezem a nappaliban, és maga felé fordított.

- Azt nem hiszem – szipogtam.

- Jaj Kris – arcára fájdalom ült ki, mire nem bírtam tovább fékezni magam, lekevertem neki egyet.

- Te szemétláda – üvöltöttem, könnyektől fulladozva. Szerettem volna azt hinni, hogy mindez nem történik meg, és rosszul láttam. Hinni akartam benne, hogy erre van valami értelmes magyarázat. De hogy is lenne? Rob a pofon helyét simogatta, miközben gyilkos tekintetemmel perzseltem őt.

- Sajnálom – suttogta maga elé. – Ezt nem így kellett volna… el kellett volna mondanom már korábban – folytatta lehajtott fejjel.

- Te meg miről beszélsz? – kérdeztem egy fokkal higgadtabban, miközben könnyeimet törölgettem, de hiába, mert rögtön újjak lepték el az arcom.

- Nem tudtam, hogyan mondjam el neked, de Kristen én, már nem szeretlek. Vagyis de, mindig is foglak, csak már nem úgy. Találkoztam Haylievel, és rájöttem, hogy már csak megszokásból vagyok veled, mert egyből beleszerettem. Sajnálom – nem hittem a fülemnek, amit hallottam az jobban fájt, mint bármi eddigi életemben. Nem szeret? Pedig esküdni mertem volna, hogy a kapcsolatunk szorosabb, mint valaha is volt. Nem, ez nem lehet.

- Nem hagyhatsz el, most nem! – kiabáltam, majd megsemmisülve a fotelbe rogytam.

- Én annyira…

- Terhes vagyok! – vágtam közbe, mire megdermedt.

- Tessék? – kérdezte teljesen ledöbbenve. Nem éppen így terveztem elmondani neki, ráadásul, azt hittem majd boldogan élünk a közös gyerekünkkel, míg meg nem halunk.

- Jól hallottad, terhes vagyok. Apa leszel – suttogtam most már.

- Nem, az nem lehet. Kristen, ez lehetetlen. Én nem akartam gyereket… és te sem… soha nem is beszéltünk róla. Nem, nem, nem… nem vagyok erre felkészülve – kiabált most már Ő. Ez volt az utolsó döfés a már úgy is darabokra tört szívemben, ordítani tudtam volna, de ismét nem jött ki hang a torkomból, csak némán zokogtam tovább.

- Kicsim, hallasz? Kris, ébredj – hallottam meg a legédesebb hangot a világon. Kinyitottam a szemem, és Rob rémült arcával találtam szemben magam. – Rosszat álmodtál? – tudakolta, miközben ujjaival elkezdte letörölgetni a könnyeim. Egy pillanatig értetlenül meredtem rá, majd visszakúsztak fejembe az álom képei. Beleborzongtam, és villám gyorsan Rob mellkasára húztam magam, apró csókokkal borítva be meztelen bőrét. Lágyan simogatta a hátam, miközben puszikat lehelt a hajamba.

- Már vége – suttogtam megkönnyebbülten, de még most is fájt visszagondolni a rémálomra.

- Elmeséled? – az államnál fogva, felemelte magához a fejem, és arcomat vizslatta.

- Talán majd később – mondtam, és megcsókoltam, de valami bevillant. Ahogy puha ajkai szinkronban mozogtak az enyémekkel, lassan kezdtem feloldódni, és megfeledkezni a rémes képekről. Rob feljebb húzott, hogy jobban egymáshoz férjünk, miközben kezeivel a takarót kezdte lefejteni rólam, hogy a pólóm alá férkőzhessen kezével. Éppen kezdtünk volna belemelegedni, és újrakezdeni a tegnap éjszakai elfoglaltságunkat, de félbe lettünk szakítva.

- Majd én megyek, te csak pihenj – mosolygott, majd egy utolsó csók után kisietett a szobából. Eldőltem az ágyon, és ismét eszembe jutott az a képtelen álom, ami még csak töredékeiben sem felelt meg a valóságnak. Valójában, az elmúlt öt évben a szakítás még csak szóba sem került köztünk. Olyannyira nem, hogy két éve Mrs. Pattinsonként tengetem a napjaimat. Kicsivel több, mint két éve adtam be végre a derekam, és döntöttem úgy, hogy készen állok a házasságra.

Robnak többet jelentett a papír, azt mondta hivatalossá akarja tenni, hogy egymáshoz tartozunk. Egyik Londoni látogatásunk során, ismét megkérte a kezem, ráadásul, nem is akárhogy. Késő este volt, Lizzy elrántgatott, hogy menjek el vele valami étterembe, mert beszélgetni szeretne. Végül nem ott kötöttünk ki, hanem a London Eye-nál, ahol betuszkolt egy kabinba. Elállt a lélegzetem, a kabin díszítésétől. Egy asztal volt benne, két székkel és gyertyákkal, meg persze Robbal. Az óriáskerék elindult, Rob pedig leültetett az asztalhoz, és elsőre csak egy romantikus vacsorának állította be, majd mikor a kerék már a város fölött volt, letérdelt elém, és újra megkérdezte, hozzá mennék-e feleségül. Igent mondtam, hiszen biztos voltam benne, hogy vele fogom leélni az életem, papírral vagy anélkül.

Két hónap múlva egy Los Angelesi birtokon kimondtuk az igent, a családunk és legközelebbi barátaink előtt. Csodálatos volt minden, és még mindig az…

Álmodoztam volna még tovább, hiszen csak csodálatos emlékeim vannak, de az ajtóban megjelent Rob, ráadásul nem egyedül. Mosolyogva tartotta kezében a kisbabánkat, aki most már nem is olyan kicsi.

- Itt a mami - gügyögte neki, majd az ágyhoz lépdelt vele. Azonnal a karjaim nyújtottam érte, megöleltem és megcsókoltam a kislányunkat, vagyis eddigi életünk legtökéletesebb projektjét. Az apja felé kezdett nyújtózkodni, én pedig mosolyogva nyújtottam vissza neki. Rob lerakta közénk az ágyra, én pedig megbabonázva figyeltem még mindig ezt a szépséget. Szőkés-barna haja pont olyan volt, mint Robnak, akárcsak a szeme színe. Nagyjából ennyi jutott belőle az apjából, a többi én voltam. Rob sokszor mondja, ha az arcocskájára néz, mintha engem látna, csak kisebb kiadásban. Ezt én is elismertem, az én vonásaim voltak benne. Tökéletes volt, nála szebb dolgot még soha nem láttam. Mondhatnám, hogy az anyai elfogultság, de nem. Mindenki teljes mértékben egyet értett azzal, hogy ilyen szép gyereket ritkán látni. Robbal kimondhatatlanul büszkék voltunk Rá. A mi közös lányunk, Hortensia May Pattinson, aki bearanyozza a napjainkat, színesebbé téve az életünket.

- Papapa – kerekítette pöttöm száját, majd az apja hasára kezdett mászni. Rob mosolyogva húzta magához, majd a pocakját kezdte puszilgatni, amitől kislányunk édes, csilingelő hangon kacagott fel. Mindig meghatottan figyeltem, mikor együtt voltak. Rob imádattal és csodálattal teli tekintettel nézett a lányára mindig, akár csak én. Tensie, imádta az apját, úgy nézett rá, mint egy istenre. Miután abba maradt a játék, odahúzódtam hozzájuk, és mindkettőjük arcára nyomtam egy puszit.

- Ideje reggelizni, hercegnő – mondtam, mire csak a mostanában számára legkedvesebb szó hagyta el a száját.

- Nem – közölte Tensie büszkén, mi pedig nem bírtuk visszatartani a nevetésünket.

- Dehogyis nem, tündérkém – vigyorgott Rob, majd a levegőbe dobálva haladt lefelé vele, én követtem őket.

Miközben a reggelit készítettem, Nikki hívott telefonon, akit egyszerűen nem lehetett lelőni. Nagyon izgatott volt, a mai nap miatt, ami teljesen érthető. Igyekeztem megnyugtatni, bár tudtam, hogy hiábavaló bármit is mondanom. Tisztán emlékeztem erre az érzésre… Rob mosolyogva ültette a lányunkat az etetőszékébe, miközben egy csókot nyomott a számra, és leültünk reggelizni.

- Hogy van Nikki? – érdeklődött, miután leráztam barátnőm.

- Gondolhatod. Szerintem vannak még emlékeid, én hogy néztem ki előtte – mosolyogtam, miközben Tensie elé raktam a reggelijét, majd Rob etetni kezdte. – Na, ezt szorozd meg százzal – Rob kikerekedett szemekkel vette tudomásul, hogy igenis, ilyen komoly a helyzet.

- És a férjjelölt? – kérdeztem, mire csak elvigyorodott.

- Tegnap már pánikolt egy kicsit, de ugyan akkor madarat lehetne vele fogatni – felelte vállat vonva.

- Még – csapkodta az asztalt a lányunk. Általában ezt csinálja, ha nem olyan ütemben etetjük, ahogy Ő jónak látja.

- Kis diktátor – nevetett Rob, majd egy puszit nyomott Tensie fejére.

- Anyukád, hogy-hogy haza ment? – kérdezte.

- Már egyre itthon voltam, és azt mondta, akkor inkább otthon aludna – feleltem neki, majd eszembe jutott valami. – Tegnap már nem kérdeztem, mikor haza értél, mert sikeresen elterelted a figyelmem – közöltem vele, mire hangosan felnevetett. – De milyen volt? Jól végezték a munkájukat a sztriptíz táncosok? – érdeklődtem nevetve, ugyan akkor tényleg kíváncsi voltam, mit csináltak.

- Te sokkal szexisebb vagy fehérneműben, cica. Erről tegnap éjszaka is megbizonyosodhattam – nyomott egy csókot vigyorogva a számra, majd tovább falatozott. – De inkább mesélj Te! Milyenek voltak a chippendale fiúk? – igyekezett úgy kérdezni, mint akit nem annyira érdekel, de az arcáról lerítt a dolog.

- Jobbak voltak, mint az én lánybúcsúmon – közöltem vele, mire majdnem kiköpte a kaját. Leírhatatlan milyen fejet vágott ebben a pillanatban, de nem bírtam és elnevettem magam.

- Boszorkány – nevetett velem ő is, miután közöltem vele, hogy egyáltalán nem jöttek be. Felkelt az asztaltól és mellém sétált, hogy egy csókot nyomjon a fejemre. Tensie ebben a pillanatban kezdett kacagni, mire mind a ketten rákaptuk a tekintetünk. Úgy tűnt, az tetszik neki, ahogy Robbal ölelgetjük és csókolgatjuk egymást.

Délután Rob éppen a kocsival állt ki, hogy átvigyük Tensie-t a szüleimhez, mert a ma éjszakát ott fogja tölteni. Én az utolsó dolgokat raktam be a kis csomagjába, majd öltöztetni kezdtem. Kicsi kezeivel folyamatosan a hosszú hajamat kócolta, és csak nevetett rajta.

- Gyere, kicsim – álltam fel vele. – Most átmész a nagyiékhoz, hogy anyu és apu el tudjanak menni Nikki néni és Kellan bácsi esküvőjére – nevetve kezdett tapsikolni, elsőre azt hittem arra, amit mondtam, de aztán megláttam, hogy belépett Rob. Igen, ilyenkor Tenzie teljes figyelme az övé. Nem hiába mondják, hogy a lányok inkább apásak, ez Tensien teljesen megmutatkozott.

Anyám persze repesett az örömtől, hogy az unokája nála alszik. Nem szoktunk ilyet csinálni, most is halálra izguljuk magunkat, de úgy voltunk Robbal, hogy a nagyszülők is érdemelnek ennyit a két lábon járó csodából. Nehéz szívvel elköszöntünk a szemünk fényétől, majd hazaindultunk, hogy időben kész legyünk.

Gyorsan elmentem lezuhanyozni, aztán helyet cseréltünk Robbal, én pedig felvettem a kikészített ruhát, amiben a mai nap további részét tölteni fogom.

Éppen a tükörben nézegettem magam, mikor bevillant egy emlék. Kísértetiesen emlékeztetett arra, mikor egy díjátadóra készültünk, akkor is hasonló szerelésben álltam a tükör előtt, csak kicsit más helyzetben…

1 ÉVVEL, ÉS 7 HÓNAPPAL KORÁBBAN

Nem, még nem látszik semmi – nyugtattam magam, és az egyelőre lapos hasamat simogattam, a szexi koktélruhámban. Két hete - vagyis azóta tudom biztosan - hogy babát várok. Robnak még nem mertem elmondani, rettegek, hogy mit fog szólni, hiszen még csak szóba sem került köztünk a dolog. Ugyan az esküvőnk már megvolt, de gyerekről még nem beszéltünk. És, ami a legjobb az egészben, ha rendesen visszaszámolok, szerelmünk gyümölcse a nászutunkon fogant. Hírtelen két kar fonódott a derekam köré, én pedig egy pillanatra összerezzentem. Rob mosolyogva támasztotta állát a vállamra, én pedig magunkat figyeltem a tükörben. Kezei természetesen siklottak a hasamra, és simogattak, pedig nem is tudja, hogy ott van valaki. Egy ideig némán bámultuk egymást, majd a nyakamba csókolt.

- Mikor akartad elmondani? – kérdezte. Egy pillanatra megijedtem, de rájöttem, hogy nem biztos, hogy a terhességemre céloz.

- Mit? – néztem rá ártatlanul, mint akinek ötlete sincs, mire célozhat. Elmosolyodott, vészjóslóan.

- Hogy terhes vagy – mondta ki nyugodtan, bennem pedig megállt az ütő.

- Rob, én…

- Ugye nem nélkülem akartad meghozni a döntést, és úgy, hogy nem is tudok róla, elvetetni? – most már sehol sem volt a nyugodtsága, sőt már nem is ölelt, hanem magam felé fordított, és vádló tekintetével várta a válaszom.

- Miből gondolod, hogy el akarom vetetni? – kérdeztem meglepetten, ez a verzió még csak meg sem fordult a fejemben.

- Különben már elmondtad volna. Meg, mert sosem mondtad, hogy gyereket szeretnél – folytatta zaklatottan.

- Valóban nem, és pont ezért féltem elmondani. Tartottam tőle, hogy Te még nem akarsz gyereket, és…

- Kicsim, ez butaság – rázta a fejté, most már mosolyogva.

- Sosem lennék képes elvetetni a kisbabánkat – simítottam a kezem a hasamra. – Ő a mienk, Rob, a mi gyerekünk – most kezdtem igazán felfogni, hogy valóban egy élet növekszik bennem, egy baba, aki belőlem és Robból van. Eddig a félelem, amit, amiatt éreztem, hogy Rob, mit fog szólni, nem engedte felszínre törni a valódi érzelmeimet.

- Bizony. Egy kis Kristen – mosolygott, és Ő is a hasamra simította a kezét.

- És, ha nem lány lesz? Csalódott leszel? – kérdeztem ijedten.

- Dehogy. Igazából nem számít, csak az, hogy lesz – egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd a számra. – Gyerekünk lesz – nevetett, hitetlen arccal. – Gyerekünk! – Felkapott, és pörögni kezdett velem a szobában, miközben mind a ketten boldogan nevettünk.

- Honnan jöttél rá? – kérdeztem, miután a kedélyek lenyugodtak.

- Hiába próbáltad észrevétlenül intézni, feltűntek a reggeli rosszulléteid, és a hangulatváltozásaid is furcsák voltak. Anyának meséltem, és rákérdezett, hogy nem lehet-e, hogy terhes vagy. Azután egyre több, erre utaló dolgot vettem észre rajtad, de vártam, hogy Te mond el – magyarázta.

- Sajnálom – motyogtam, miközben az ingjével babráltam.

- Nincs baj, megértem, miért titkoltad – vont vállat, és olyan szenvedélyes csókot adott, hogy ott helyben elfolytam volna, ha nem tart erősen. Arról nem is beszélve, hogy már ez az aprócska dolog is, igencsak felbolygatta a megzavarodott hormonjaimat. Éppen hogy csak végigsimított az oldalamon, de nekem már vissza kellett fognom maga, hogy ne tépjem le róla az inget. Mintha meghallotta volna a gondolataimat, csábosan rám mosolygott, a csók befejeztével. – Mennyi igaz abból, hogy a terhes nők sokkal kívánóssabbak … a szex terén? – kérdezte.

- Csak annyira, hogy mindjárt letépem az inged – nyögtem elfojtott hangon.

- Jól hangzik – vigyorgott, és kérdés nélkül az ágy felé húzott. Igen aktív további hét hónapnak nézünk elébe…

JELEN

- Gyönyörű vagy – összerezzentem a váratlan hangtól, ami közvetlenül a fülem mellől érkezett. Rob mosolyogva nézett velem farkasszemet a tükörben, egyelőre egy szál törölközőben. – Min gondolkodtál el ennyire? – érdeklődött, majd végigcsókolta a nyakamat.

- Csak… csak eszembe jutott, mikor megtudtad, hogy terhes vagyok – vallottam be.

- Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig a lányunk már egy éves – gondolkodott el Ő is.

- Bizony. De most készülj, mert ha még sokáig állsz előttem így – mutattam végig, szinte meztelen testén – lekéssük az esküvőt.

- Hmm, nem is rossz ajánlat…

- Öltözz! – parancsoltam rá, és kimentem a szobából, mert komolyan gondoltam. Vicces, hogy még mindig képesek vagyunk bárhol, bármikor egymásnak esni. Soha egy pillanatra sem hagy alább a vágy bennünk egymás iránt. Ez így van rendjén. Szerencsére Tensie már rég átalussza az éjszakákat, nem mintha előtte nem oldottuk volna meg.

A lenti fürdőben végeztem el magamon az utolsó simításokat, mire az öltönybe bujtatott, szexi férjem is lejött az emeletről.

- Menjünk – nyújtotta felém a kezét, és elindultunk, hogy legkedvesebb barátaink esküvőjén részt vegyünk.

Mikor oda értünk, Kellan idegesen álldogált a kapuban.

- Végre, tanúk nélkül nem kezdhetjük – jött felénk feldúltan.

- Még van fél óra – forgatta a szemét Rob.

- Csak nem ideges az örök agglegény, hogy bekötik a fejét? – kérdeztem nevetve, és befelé ment a vállába bokszoltam. Csak valami morgást hallottam, de nem nagyon figyeltem rá. Beléptem a szobába, ami Nikki öltözőjének volt kinevezve, és elámultam a látványtól.

- Végre Stew – borult Nikki a nyakamba, mint ha én lennék a felmentő sereg.

- Nikki, káprázatosan nézel ki – toltam el magamtól, és rámosolyogtam. Ettől kicsit megnyugodott.

- Kellan, ideges? – kérdezte kétségbe esve.

- Nem jobban, mint Te – legyintettem, és előkaptam a táskámból egy hullámcsatot.

- Valami új – tűztem a hajába, mire elmosolyodott, és újra megölelt. Még nyugtattam egy kicsit, majd halk kopogás hallatszott az ajtón. Rob lépett be rajta, és szólt, hogy ideje indulni. Egy rövid csók után, kiléptünk a szobából, és a kert felé indultunk.

Fel volt díszítve, a kis boltív alatt pedig Kellan várakozott. Mosolyogva lépdeltünk végig a rózsákkal teleszórt apró úton, és közben egymásra mosolyogtunk. Azt hiszem, mind a kettőnknek ugyan az jutott eszébe. A mi esküvőnk, mikor én vonultam itt végig, apámba karolva, és Rob várakozott rám csillogó szemekkel a boltív alatt. Életem egyik legszebb napja volt, és nem is olyan régen történt. Rob, Kellan mellé lépett, én pedig a másik oldalra álltam, ahova Nikki fog érkezni. Percek múlva fel is csendült az ismerős dallam, és Nikki jelent meg a sor végén. Robbal ismét egymásra néztünk, és nem is eresztettük szabadon a másik tekintetét – kivéve, mikor aláírtuk a papírt -, a szertartás végéig. Még mindig ugyan annyira szerettem, mint az elején, és ez sosem fog megváltozni, ebben biztos vagyok.

Miután barátaink kimondták az igent, óriási tapsvihar kerekedett, majd mindenki átsétált a fogadás helyszínére. Én és Rob tanúként, az ifjú pár mellett ültünk, és fogyasztottuk el a vacsorát. Az első tánc az övék volt, majd a szülők után, én táncoltam Kellannal elsőként.

- Milyen házasnak lenni? – kérdeztem tőle a tánc közben.

- Jó – vágta rá mosolyogva. – Remélem, legalább olyan jó lesz a házasságunk, mint a tietek. Ti vagytok a mérföldkő – közölte természetesen.

- Örülök nektek – egy pillanatra szorosan megöleltem, majd Robhoz léptem, aki már a parkett szélén várakozott rám.

- Szabad egy táncot, Mrs. Pattinson? – nyújtotta felém a kezét vigyorogva.

- Természetesen – a nyakába csimpaszkodtam, és ő egész a parkett közepéig sasszézott velem.

- Tudod, nem illik szebbnek lenni a menyasszonynál – suttogta a nyakamba, én pedig szokásomhoz híven, megborzongtam. Csak kuncogni tudtam a bókja hallatán, és ajkaimmal az övét kezdtem kutatni. A külvilág azonnal megszűnt létezni, hiába voltak körülöttünk sokan a tánctéren, ugyan olyan hévvel csókoltuk egymást, mintha csak ketten lennénk ott. Rob keze a fenekemre csúszott, amitől kicsit észbe kaptam, és visszatoltam a derekamra.

- Nem foghatom meg a feleségem fenekét? – kérdezte vádlón, kissé talán durcásan.

- Talán nem itt kéne. Otthon azt csinálsz, amit akarsz – feleltem vigyorogva, mire felcsillant a szeme. Mielőtt feltette volna a kérdés, hogy mikor megyünk haza, egy újabb csókkal tapasztottam be a száját.

- Szeretlek – nézett a szemembe.

- Én is szeretlek – mondtam neki, és fejemet a mellkasára hajtva táncoltunk tovább.

Nikki és Kellan ismét együtt táncoltak, pár lépésre tőlünk. A barátnőm sugárzott, ahogy Kellan is, olyan jó volt őket ilyen boldognak látni.

Egy órával később végre volt alkalmam kicsit kettesben maradni Nikkivel, és meg tudtam érdeklődni, hogy érzi magát.

- Csodálatosan. Mikor a Ti esküvőtökön voltunk, még csak reménykedtem benne, hogy egyszer nekem is lesz, ráadásul Kellannal – felelte mosolyogva. Jól emlékszem arra a napra. Nikkiben akkor érte el a tetőpontot a Kellan iránti vágyakozás. Már egy ideje mondogatta nekem, hogy nem tudja, mi van vele, de kezd máshogy érezni a mi mackó barátunk iránt. Az esküvőnkre Kellan még az akkori barátnője társaságában érkezett, Nikkit meg majd megölte a féltékenység. Szerencsére, a dolog vége jó lett, még aznap este bevallotta Kellannak mit érez. Egy percet sem gondolkodott, mint kiderült hasonlóan érzett Nikki iránt, de benne nem volt elég erő, bevallani.

- Már csak a baba hiányzik – jegyeztem meg. Láttam, hogy szeretne egy babát. A kislányomért is oda van, és azt hiszem most már készen áll rá.

- Talán. Én kicsit tartok tőle, mi van, ha nem menne. Ti Robbal csodás szülők vagytok, ráadásul Tensie egy tündér. Én annyi dologtól félek. Mi van, ha Kellan kiszeret belőlem, mert meghízom – szólásra nyitottam a szám, de leintett. – Nem mindenki olyan szerencsés, mint Te, hogy alig szed fel pár kilót a terhesség alatt, majd a szülés után két héttel már ismét régi az alakja – közölte nevetve.

- Nikki, ennyire nem bízol a férjedben? – kérdeztem mosolyogva. – Tudhatnád, hogy Kell nem ilyen. Bármilyen lennél, Ő akkor is szeretne.

- Tudom csak, áh mindegy. Inkább mondd, miért nem hoztad el a keresztlányom? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Jobb neki, ha nincs itt, még kicsi ehhez. Anyuék meg nagyon örültek, hogy ma velük alszik – mondtam, miközben visszaigazgattam a szoknyáját. Ugyanis ez a beszélgetés a wc-ben zajlott, ahol segítettem Nikkinek pisilni, mert a nagy ruhája miatt egyedül nem boldogult volna.

- Elhiszem. Legalább Robbal is lesz egy szabad éjszakátok – kacsintott rám. – Bár tudom, hogy Tensie nem igazán akadály, főleg, hogy már ilyen nagy – hiába, Nikki mindent tud rólam…

- Na, menjünk, mert a férjeink már biztos idegesek – ragadtam karon, és kifelé kezdtem húzni. Igazam volt, ott toporogtak az egyik sarokban, és úgy tűnt éppen minket keresnek. Éppen arról beszélgettek, hogy Rob mikor kezdi az új filmjének a forgatását, ami szerencsére itt lesz Los Angelesben.

- Furcsa lesz, hiszen Tensie születése óta nem forgattam – felelte Kellan kérdésére. Mikor terhes voltam, akkor még megcsinált egy filmet, de csak nagy győzködés árán adta be a derekát, én pedig vele tartottam minden forgatási helyszínre. Én, mióta megtudtam, hogy babát várok nem vállaltam semmit, és még egy ideig nem is tervezek, azt hiszem. Rob is csak azért vállalta, mert helyben van. Másfél éve, megvalósította egyik legnagyobb álmát, és nyitott egy producer céget is, ami több mint jól megy. Most már a szakma, ezen területén is tevékenykedik, folyamatosan új kapcsolatokat kiépítve.

Mégis a család maradt a legfontosabb az életünkben, mióta a kislányunk megszületett, semmi és senki nem előbbre való nála.

- És mikor utaztok? – érdeklődött Nikki.

- Egy hét múlva – felelte Rob, és magához húzott. – Jó lesz egy kis idő kettesben – csókolt meg, majd visszafordult barátaink felé. Az utazásról csak annyit, hogy Rob meglepett egy Karib- tengeri meglepetés úttal. Úgy gondoltuk, Tenzie már elég nagy ahhoz, hogy egy hétig a nagyszülei kegyeire bízzuk, akik majd kiugrottak a bőrükből, mikor megtudták a tervünket. Robra is ráfér a kikapcsolódás, mielőtt újra munkába áll, és annyira régen voltunk már úgy igazán kettesben, ami nem csak egy-egy vacsora volt.

Lassan az ifjú pár útra kelt, hogy mézesheteiket egy egzotikus szigeten töltsék el. Robbal mi is hazafelé indultunk, hogy átadjuk magunkat a reggel óta várt élménynek, vagyis egymásnak.

Halkan csukódott be a bejárati ajtó mögöttünk, és onnantól kezdve nem volt megállás. Rob ajkai azonnal megtalálták az enyémet, és a ruhám cipzárja felé is hamar megtalálta az utat. A jól ismert tűz, azonnal fellobbant bennem, érte remegett minden porcikám.

- Szeretlek – hajoltam a nyakához, sűrű csókokkal beborítva őt.

- Én is szeretlek, kicsim… mióta megláttalak – felelte mosolyogva, és mélyen a szemembe nézett. Azóta is áldom a sorsot, hogy elvállaltam Bella szerepét, hiszen ennek köszönhetem Őt. Azt az embert, aki nélkül az életem üres lenne, aki nélkül nem lenne értelme reggel felkelnem, és akivel a kapcsolatunk örök időkre szól. Legalábbis mi ebben hiszünk…

És akkor pár kép a végén, csak, hogy teljes legyen a kép(nagyobb méretért katt a képekre):

Ő itt a kis csöppség, aki szerintem, egyszerűen leírhatatlanul szép baba!:) Szóval, Ő lenne Tensie, aki szerintem tiszta Kristen:P:

Ez pedig még egy kép, a fejezetképhez hasonlóan, Mr. és Mrs. Pattinsonról):

Ezzel búcsúzom én. Még egyszer és igazán köszönöm, hogy velem voltatok 50 fejezeten keresztül!!! :)