45. fejezet

Beszélgetés

Itt a 45. fejezet, amivel remélem javítom a hibám!:D Most kicsit tisztázzuk a dolgokat, hogy miért is volt olyan Emilievel Rob, vagyis, hogy valóban az volt-e, amit Kristen látott. Na, eléggé összezavartam már mindenkit? Helyes!XD Akkor nem is beszélek tovább, olvassatok és írjatok 30 kommentet, mert akkor vasárnap friss!:)

Puszi, Lady

Egyre jobban sajgott a szívem, ahogy az ajtó felé sétáltam, mégsem volt visszaút. Most nem, én belefáradtam. Szaporáztam a lépteim, de amint elérhető közelségbe került az ajtó, kivágódott előttem. Rob lépett be rajta, majd cseppet sem meglepetten a csomagomra tekintett, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Hova mész? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- El – feleltem égszerűen, mire felsóhajtott.

- Nem – vágta rá, mintha csak úgy megmondhatná nekem, hogy mit tehetek és mit nem.

- Tessék? – pillantottam rá azonnal felháborodottan.

- Addig innen nem mész sehova, még meg nem beszéltük – jelentette ki, elszántságot tükröző arckifejezéssel.

- Rob, ne kezdjük kérlek. Te elkezdesz magyarázkodni, én előbb-útóbb beadom a derekam…egy ideig minden rendben, de aztán megint jön valami és minden kezdődik elölről. Én ebbe már belefáradtam – sóhajtottam kétségbeesetten, és a cipőm orrát kezdtem fixírozni.

- Nézz rám, Kristen – kérte, de eszem ágában sem volt engedelmeskedni. Szabadulni akartam. Hírtelen előttem termett, és kezével felemelte az állam. – Te ilyen könnyen lemondanál arról, ami köztünk van? Inkább elmenekülsz ahelyett, hogy egyszer végre leüljünk és minden problémát megbeszéljünk? Belátom, ezt rendesen elbasztuk…mégpedig ott, hogy nem beszéltünk a békülés után a problémáról. Te nem adtad ki magadból, és a tüske még mindig benned van. Nem fogom ezt ennyiben hagyni, egyszer már elveszítettelek, nem akarlak megint – közölte elszántan, majd a csomagomat kivette a kezemből, és a földre dobta.

- Zuhanyozz le! –hirtelen kijelentésem után, csak meglepetten pislogott rám. – Pia szagod van – elnevette magát, ami ebben a helyzetben elég képtelenül hatott.

- De…

- Nem megyek sehova – leültem a kanapéra, és keresztbe fontam a karjaim. – Itt várlak.

Talán igaza van. Ha megbeszéljük a dolgokat, talán még rendbe lehet hozni. Én sem akarom elveszíteni, de néha azt érzem, hogy egyszerűen kicsúszik a kezeim közül az irányítás, ilyenkor pedig könnyebb elmenekülni, mint megoldást találni. Hülye voltam, akkor, mikor azt mondtam Robnak, hogy felejtsük el a dolgokat és ne beszéljünk róla. Ha akkor megbeszéljük, talán most nem tartunk itt. Mind a ketten hibásak vagyunk, ezt el kell fogadnunk. Egy kapcsolat holdpontja sosem egy emberen múlik…

Rob nem sokkal később megjelent az ajtóban, majd helyet foglalt mellettem. A feszültség érezhetően nagy volt köztünk, ez abból is látszott, hogy szinte a kanapé másik végén ült. Percekig tartott a kínos csönd, amit cégül Ő szakított meg.

- Már megint nem vártad meg, míg megmagyarázom a helyzetet az after partyn, csak a fejedben kialakult képet követted elvakultan, és megint félre értettél egy olyan…

- Ezen nem volt mit félre érteni – vágtam közbe.

- Még nem fejeztem be – közölte morcosan, mire sóhajtva intettem, hogy folytassa. – Emilie odajött, mikor az ügynökömmel beszélgettem, és elkezdett mindenféle marhaságról fecsegni. Kapóra jött, mert amúgy is beszélni akartam vele. Egyáltalán nem figyeltem rá, csak mosolyogtam és bólogattam, hogy úgy tűnjön mégis, miközben végig az járt a fejemben, hogy miként fogom leüvölteni a fejét, a délutáni kis akciójáért. Aztán csak azt vettem észre, hogy már mellettem vagy és csúnyán nézel. Azért mondtam, hogy csak beszélgettünk, mert nem akartam, hogy félbeszakíts, végre tisztázni akartam vele egyszer és mindenkorra, hogy felejtsen el, és hagyjon békén téged. De téged megint nem lehetett leállítani – mosolyodott el egy kicsit. – Aztán csak arra eszméltem, hogy olyan dolgokat vágsz a fejemhez, amik fájnak. Egy mondtat ragadt meg bennem: „Ideje elgondolkodnod, hogy miért hagyod neki.” Nem értettem, és már csak azt láttam, hogy kifelé mész. Akkor vettem észre, hogy Emilie keze rajtam van, és, hogy milyen elégedetten vigyorog. Lesöpörtem a kezét, és azt hiszem nem éppen kulturált stílusban közöltem vele, amit a beszélgetés elejétől fogva szerettem volna – egy percig néma csöndben várta a reakcióm, de én nem tudtam mit mondani. Már megint félre értettem valamit…

- Bíznom kéne benned, és bízom is…csak mikor ilyet látok, ami félreérthető, akkor nem bírok magammal. A fantáziám beindul, és rögtön a legrosszabbra gondolok. Rettegek, hogy valaki elvesz tőlem – ezt már szinte suttogva mondtam ki. Sosem értettem, mégis mit eszik bennem, annyi jó nő szaladgál az utcán, és Ő bárkit megkaphatna. Félek, hogy egyszer megjön a józan esze.

- Megértem, ezzel én is így vagyok, hidd el! – ujjai lassan végigsimítottak a kézfejemen, mire bátortalanul rámosolyogtam. – Beszéljünk a probléma fő okáról…arról, hogy …hogy mit tettem Emilivel – összerezzentem, ahogy befejezte a mondatot, ami neki is nehézkesen hagyta le a száját. Ez volt az, amiről sosem akartam megint beszélni, de most be kellett látnom, hogy muszáj lesz. Igaza van, ez a fő oka annak, hogy itt tartunk. – Halogathatjuk, de annak megint ez lesz a vége.

- Nem csaltál meg, ezt már rég helyre tettem magamban,nem így fogom fel. Egyszerűen a tudat zavar, hogy lefeküdtél valaki mással, aki nem én vagyok. Csak ezt nem bírom megemészteni, elrejtem, nem foglalkozom vele, de igazad van, a tüske bennem van. Próbálok rajta túllenni, elfelejteni…csak nehéz – bukott elő belőlem, amit eddig önmagam elöl is olyan profin titkoltam, hogy most szinte meglepődtem, hogy így érzek.

- Számít, ha azt mondom, hogy közben is rád gondoltam? Úgy értem, arra, amit irántad érzek, és amit elveszítettem, vagyis akkor azt hittem. Az egy olyan öt perc volt az életemben, amiből csak a fájdalomra emlékszem, mint érzésre és semmi másra – egyik kezével óvatosan végigsimított az arcomon, mire lehunytam a szemem, és hagytam, hogy átjárjon az érzés. A szerelem érzése, ez iránt a férfi iránt, aki mindennél fontosabb a számomra. Emellett, valahogy minden más eltörpült. Úgy éreztem, ezen az érzésen kívül többé semmi nem számit. Nem érdekel, hogy lefeküdt egy másik nővel, mivel az egyetlen, akit abban a percben is szeretett, és aki a fejében volt, az én voltam. Most valóban, tiszta szívből kezdtem úgy érezni, hogy el tudom fogadni, és túl tudok rajta lépni.

- Köszönöm, hogy elmondtad – kinyitottam a szemem, és felé fordultam, hogy lássam. Kissé meggyötört volt a tekintete, de amint elhagyta a számat ez a mondat, halvány mosoly derült szét arcán.

- Bármit megtennék, hogy semmissé tegyem – motyogta, és az arcvonásai szinte egy másodperc alatt torzultak fájdalmassá. Neki ugyan annyira fáj, mint nekem…

- Nem lehet azzá tenni, de túl tudunk rajta lenni. Máris könnyebb, segített, hogy megbeszéltük – most én érintettem meg arcát, ami ujjaim alatt ismét megenyhült.

- Ezentúl mindent meg kell beszélnünk. Minden apróságot, ami nyomja a lelked – ünnepélyesen bólintottam, ezzel megígérve, hogy úgy lesz, ahogy mondja. – Gyere ide! – mosolyogva kitárta felém a karjait, én meg közéjük bújtam. – Szeretlek, Kristen.

- Én is szeretlek, Rob - felnéztem rá, majd lassan ajkai felé közeledtem. Finoman becézgettük egymás ajkait, mindig megszakítva azt, egy-egy hosszú öleléssel. Alig hittem el, hogy egy órája még kisétálni készültem az életéből, vagyis a közös életünkből, hogy a problémák megbeszélése helyett, elmeneküljek előlük. Csodálom, hogy Robnak még nincs elege belőlem, és a folyamatos hisztikből, amiket produkálni tudok. Ez is csak egy bizonyíték nekem, hogy tényleg szeret úgy, ahogy vagyok.

Egyre mohóbban ízlelgettem édes ajkait, amik megállíthatatlanul mozogtak az enyémen. Bozontos hajába túrtam, és ajkait a nyakamra vezette, hogy egy kis levegőhöz jussak, mert kezdett fogyóban lenni, a heves csókcsatánknak köszönhetően. Ahogy elszakadt tőlem, máris hiányérzetem volt, mégis jól esett, ahogy nyelvével finoman felfedezni a fülem mögötti területet. Én sem tétlenkedtem, szépen kiszabadítottam szexi felsőtestét az ing takarásából, mire Ő is vérszemet kapott. Kihámozott a feleslegessé vált felsőmből, majd maga elé állítva a nadrágot kezdte lehúzni rólam. Minden egyes felszabadult centire a lábamon csókot nyomott, majd visszafelé is elvégezte a műveletet. Ajkai őrjítő játékot végeztek a hasamon, aztán ismét az ölében találtam magam, és a mellkasomat csókolgatta végig, hogy eljusson a végcélhoz, ami ebben az esetben a szám volt.
 

Mohón kaptam utána, és szemérmetlenül nyögtem bele a csókba, mikor Rob kezei hosszú simogatás után, megmarkolták a fenekem. Nekem ez volt az a pont, ahonnan már nem bírtam tovább. Felkeltem az öléből, és a kezét megragadva a hálóba húztam. Ott, az ágyra döntöttem, és kiszabadítottam a nadrágjából. Eddig is éreztem, hogy milyen hatással van rá a kis játékunk, de most csípőjére helyezkedve érezhettem is. Elvigyorodtam, miközben lágyan ringatni kezdtem a csípőm. Rob lehunyt szemmel, halk sóhajokkal élvezte, ahogy ágyékunk egyre vadabb tempóban ér össze. Ajkaimat az övére szorítottam, és egy szenvedélyes csók, valamint mellkasa végigízlelése után, lehúztam róla az alsónadrágot. Felém meredező vágyát a kezembe fogtam és néhány kézmozdulat utána a nyelvemmel, kezdtem ízlelgetni. Rob kínlódva nyögött alattam, ujjai a hajamba csúsztak, de úgy tűnt még maga sem tudja, mit akar, így folytattam. Egyik percben még kényeztettem a másikban pedig, már alatta találtam magam. Mosolyogva hajoltam felé egy csókért, de csak egy puszit kaptam, majd a melltartóm elhajítása után a melleimre vetette magát. Azt hittem felrobbanok, mikor fogai közé fogta az egyik mellbimbómat, kezét pedig ezzel egy időben a lábaim közé vezette. Még a falatnyi tangám eltávolításával sem vesztegette az időt, profin fúrta alá az ujjait.

- Ké…érlek Rob…e..elég! – nyögtem, mikor már nem bírtam tovább az ujjai által okozott édes kínokat. Mosolyogva fölém hajolt, miközben szó szerint letépte rólam a bugyit. Ártatlan tekintetével mutatta felém a használhatatlanná vált anyagot, de most nagyon nem érdekelt. Majd a számlájára írom… Elhajította jó messzire, majd egy édes csók közepette, éreztem, hogy ismét kitölti az űrt bennem. Lassan kezdett mozogni, mámorító csókokkal hintette be a nyakam, a melleim, vagy éppen az arcom. Sóvárgó testemnek ez a tempó nagyon nem volt elég, ezért a fenekébe markolva ösztönöztem gyorsabb ritmusra. Hirtelen feltérdelt az ágyon, magával rántva engem is, mert lábaimmal idő közben körbeöleltem a csípőjét. Jobban tetszett így, mert nagyobb esélyem volt az irányítás átvételére, és nem is késlekedtem, azonnal gyorsabban kezdtem mozogni rajta. Hangos nyögéseink belehasítottak a csöndbe, verejtéktől nedves testünk szinte egybeolvadt. Testem felett lassan átvette a remegés az uralmat, és egy fáradt sikoly kíséretében feljutottam a csúcsra. Rob is követett, még két határozott lökés után felmorgott, majd éreztem, ahogy elernyed bennem. Kimerültem döntöttem a fejem Rob nyakára, lágy csókokkal borítva be Őt. Szerelmem közben megállás nélkül simogatott. Visszadőlt velem az ágyra, majd kihúzódva belőlem, mellém feküdt. Pár nagy levegővétellel később, már ismét a mellkasán volt a fejem, és vártam az édes öntudatlanságot.

*

Ragyogó napsütésre ébredtem, és mosolyogva tapogattam magam mellett az ágyat. Üres volt. Hunyorogva néztem körbe a szobában, de Rob sehol sem volt. A lepedőt magam köré csavarva indultam a keresésére, és meg is találtam, amit kávét szürcsölget az ebédlőasztalnál. Mosolyogva tárta szét a karjait, én pedig örömmel foglaltam helyet az ölében, miközben kivette a kávét a kezéből.

- Neked is csináltam – mutatott az asztalon lévő másik bögre felé.

- Nekem a tied kell – csókoltam meg, és tovább iszogattam a lopott kávát. Kicsit fáradt voltam, vagyis nagyon jól estet a reggeli koffein bomba. Az éjszaka nagy részét nem éppen az alvásnak szenteltük, ki kellett élvezni minden pillanatot, hiszen most megint hosszú böjt következik. Rob kezei izgatóan simogatták a combom, amit lehet nem szánt annak, bennem mégis újra fellobbant a vágy. A hajába markolva kezdtem újra csókolgatni, egészen addig még az ajtó ki nem vágódott.

- Eltűnt – lépett be rajta Tom, kétségbeesett fejjel.

- Zárni kéne az ajtót – morogtam Rob felé, hiszen, ha Tom csak két perccel később jön…

- Tudom – sóhajtotta, majd Tom felé fordult. – Ki? – kérdezte cseppet sem érdeklődve.

- Candy…azt hiszem ez volt a neve – vakargatta a fejét, mi pedig csak értetlenül pislogtunk rá. – A tegnapi pultos csaj – magyarázta türelmetlenül, majd levágta magát a székbe, és morcosan inni kezdte a kávém. – Fúj, mi a fasz ez? Cukormáz? – fintorgott, és visszarakta az asztalra a bögrét.

- Három cukor, Kristen így szereti. Tudod, az az övé – közölte Tommal gúnyosan.

- Mind egy – újra a szájához emelte, és szürcsölni kezdte, de olyan arckifejezéssel, mintha ciánt itatnánk vele.

- Szóval? – tudakoltam.

- Áh semmi. Tegnap este jól elvoltunk, aztán feljött és egy jót döngettünk…de milyen jót – elmerengett, majd megrázta a fejét és folytatta. – Aztán reggelre eltűnt. Se egy telefonszám, de még csak egy üzenet se.

- Mintha te nem ezt csinálnád – kuncogott Rob.

- Hát épp ez az! Ezt én szoktam csinálni, nem velem csinálják – méltatlankodott tovább. Robbal csak mindent tudóan egymásra mosolyogtunk.

- Megérdemelted! – jelentettem ki.

- Ez fájt Kristen. Az én barátom vagy, engem kéne védened…nekem sérült a lelkem – dörzsölte a mellkasát, jelzésképpen.

- Sajnálom haver – közölte Rob ártatlan arccal, de a végét elrontotta, mert röhögni kezdett.

- Kösz az együttérzést – nyavalygott Tom. – Pedig tényleg tetszett. Talán még egy kapcsolat is lehetett volna belőle – erre már én is nevetni kezdtem. – Jó, de még pár jó menet – javította magát, mert Ő is érezte, mennyire nem hangzik hitelesen.

- Nyugi, holnap már otthon leszünk és újra a Londoni csajok nyomába eredhetsz. Már ha van még olyan, aki szóba áll veled – tett rá még egy lapáttal Tom.

- Tényleg, Lizzy otthon van? – kérdezte felélénkülve.

- Tom, már az összes barátnőjét megdöntötted – emlékeztette Rob.

- Igaz. Kristen, a te barátnőidet még nem ismerem – nézett rám reménykedve.

- Nem is fogod – ütöttem vállon a fürdő felé tartva. Magukra hagytam egy kicsit Őket, legalábbis még lezuhanyozom, mert hamarosan indulnom kell a reptérre. Megláttam Rob kedvenc fehér pólóját, ami tegnap volt rajta a premieren, és úgy döntöttem magammal viszem, vagyis szó szerint magamon viszem. Megcsomóztam az alját, feltűrtem az ujját és tökéletesen elégedett voltam. Így mintha rám öntötték volna. Tom még mindig panaszkodott, Rob pedig kikerekedett szemekkel fogta fel, hogy lenyúltam a pólóját.

- Nyugi, visszakapod, csak elviszem zálognak – nevettem.

- És nekem mi lesz a zálogom? – méltatlankodott.

- Hmm. A tegnapi szakadt tanga ott van valahol a földön. Keresd elő és a tiéd. – Tom vihogni kezdett, én meg egy gyors csókot nyomtam Rob szájára, majd összeszedtem a még elöl lévő cuccaimat. Indulásra készen álldogáltam az ajtóban, Rob csókjaitól megrészegülve.

- De mikor? – kérdezte már sokadszorra.

- Nem tudom, most egy csomó promóciós dolgom lesz a Runaways-el. Te meg folyamatosan forgatsz… - motyogtam szomorúan. Ez konkrétan azt jelentette, hogy most megint legalább egy hónapig nem találkozunk. Szomorúan törődött bele, majd egy utolsó hosszú csókot követően, elindultam a reptérre. A paparazzik már megint vártak rám, de most nem érdekelt. Figyelmen kívül hagyva őket siettem a terminál felé.

Otthon anya örömmel újságolta, hogy már elküldték a ruhám, amit a Runaways premierjén fogok viselni. De az öröme nem is ettől volt akkor, mint később kiderült. Megérkezett az a ruha is, amint az Oscaron fogok viselni és teljesen oda volt érte. Nagy nehezen sikerült lebeszélnem, hogy ugyan ne próbálja már fel, mert ha szét szakad, miközben ráncigálja magára, mit viselek a díjátadón?

*

A következő napokban, vagyis inkább hetekben, szinte egy percem sem volt. A Runaways promotálása körüli hajcihő miatt, egész nap rohangáltam. Ha nem épp egy városban volt az újabb premier, akkor sajtótájékoztatókra, interjúkra, show műsorokba és egyéb ínyencségekre jártam. Éppen a New York-i premierrel esett egybe, a Remember Me Londoni premierje is. Rob még a vörös szőnyegre lépése előtt felhívott engem. Én még csak éppen készülődtem az estére. Nevetve hallottam, ahogy pár rajongó az én nevemet kiabálja. Rob kuncogva mondta, hogy fogalma sincs, honnan veszik, hogy velem beszél. Nevettem még ezen egy ideig, majd letettük, mert mennie kellett.

Április első napjaira lett csak vége minden majomparádénak. Anya éppen a konyhában pakolászott, mikor haza értem Mandytől.

- Mit szeretnél csinálni a szülinapodon? Süssek tortát? Mikor jön Rob? – záporoztak a kérdései, amikre még nagyon nem volt válaszom. Csak egyre…

- Rob nem jön – közöltem szomorúan.

- Hogy-hogy? Azt mondtad elintéz pár szabadnapot, mert veled akar lenni – értetlenkedett anya. Valóban így volt, csakhogy tegnap felhívott, hogy mégsem tud jönni, mert nem végeznek addigra a…mit tudom én hol való forgatásokkal.

- Igen, de nem tud szabadulni – magyaráztam feszülten.

- Akkor miért nem mész te? Vele akarsz lenni, nem? Neked most nincs semmi dolgod – emlékeztetett.

- Már Rob is mondta, sőt győzköd, de nem tudom. Bár azt mondja, hogy ott nincsenek paparazzik…

- Na látod, akkor semmi akadály. Menj foglalj repjegyet, amíg el nem intézted, addig látni sem akarlak – tuszkolt ki a konyhából. Végül is igaza van, Robbal akarok lenni, nem számít hol. Ráadásul azt mondja, ez a hely biztonságos is. Basszus, fel kell hívnom, mert azt sem tudom hova kell foglalnom a jegyet. A harmadik csöngetésre fel is vette.

- Hol vagy helyileg? – kérdeztem rögtön, teljesen izgatott voltam.

- Forgatáson, ma korábban kezdtünk – kezdte el magyarázni ez az ütődött.

- Nem úgy. Milyen városban? – kérdeztem egyértelműben.

- Budapest, miért? – egy fél percig hallgattam, hátha leesik neki. – Oh… jössz? – kérdezte most már Ő is izgatottan.

- Igen. Veled akarok lenni – mosolyogtam. Még vagy fél órán keresztül hajtogatta, hogy mennyire boldog, hogy megyek, aztán lejárt a szünete és mennie kellett.

Villámgyorsan tárcsáztam a repteret, de nagyon elkeserítettek. Én úgy terveztem, hogy már holnap indulok, de olyan gép, amire még lehetett jegyet szerezni csak szerdán, azaz hetedikén indult. Gyorsan lefoglaltam, mielőtt erre sem lesz. Szomorúan meséltem anyának, aki felajánlotta, hogy majd Ő szerez jegyet egy előbbi járatra. Viszont, most még a MamaStew féle, elsőre kedves, majd határozottabb, ki ha én nem stílusa sem jött be. Akárhogy is számoltam, az indulásomig még mindenképpen volt három nap. Valahogy csak kibírom majd…

Képek:

Kristen elhagyja New Yorkot:

http://kristenstewarttwilight.com/wp-content/uploads/2010/03/kristen-stewart-hotfoots-new-8484-0.jpg

Oscar:

http://not-just-popcorn.freeblog.hu/files/2010/03/kristen_stewart_o10.jpg

Runaways L.A. premier:

http://www.contactmusic.com/pics/md/the_runaways_110310/kristen_stewart_5443702.jpg

Runaways N.Y. premier:

http://backseatcuddler.com/wp-content/uploads/2010/03/full_the_runaways_6_wenn2777214.jpg

Még egy premier:

http://www.imagebam.com/image/fbf23472583844