43. fejezet

Egy hónappal később...

Ahogy ígértem, meghoztam a következő, vagyis a 43. fejezetet. Remélem elnyeri ez is.
És tudjátok, 30 komment után, vasárnap hozom a következő részt is.
Gondolom sokan láttátok a képet, ami Kristenről, a szereplőtársáról és TomStu-ról készült valamelyik este. Én kicsit megijedtem, hogy mégis mit keres ott Tom. Kiderült, vagyis HIVATALOSAN meg lett erősítve, hogy Tom is szerepel majd, az On the Road-ban. Több twitteren írták, hogy már Rob is Montrealban van. Remélem, hasznosan töltik az időt...:D Na, nem beszélek többet, jöjjön a lényeg!
Jó olvasást!
Puszi. Lady

- Kérjük, csatolják be öveiket, nemsokára megkezdjük a leszállást Londonban – a pilóta hangjára kivettem az mp3 lejátszót a fülemből, és eleget tettem a kérésnek. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy ezt is megúsztam. Mindig is féltem a repüléstől, jobban mondva egyenesen utáltam azt. Viszont, ez a munkám velejáróra volt. Most is éppen egy díjátadó kedvéért repülök az esős Angol fővárosba, amit alig egy hónapja hagytam el. Akkor is csak azért, mert kénytelen voltam a Sundance filmfesztiválra ellátogatni, hogy promotáljam két filmemet is. Nem mondom, hogy nem élveztem azt a hetet, Dakotával remekül szórakoztunk, az amerikai városkában.

Csak a búcsúzás volt nehéz…na nem az eljövetel onnan, hanem Robot Londonban hagyni egy hónapja. Már javában kezdetét vette a forgatás számára, mikor nekem utaznom kellett. Az utolsó pillanatig halogattam, aminek az lett a vége, hogy magánk géppel kellett visszarepülnöm az államokba, ami egész a fesztivál helyszínéig vitt. A búcsúzás nagyon nehéz volt, hiszem ez az egy hónap intenzív együttlét, még szorosabbá fonta a szálakat köztünk, lassan már a ház egyik szobájából a másikba, is egymásba csimpaszkodva mentünk.

Rob, vagyis inkább az iránta érzett, szinte már felfoghatatlanul erős szerelmem megváltoztatott. Régen, egy kapcsolatban mindig én voltam az érdektelen, akinek minden mindegy. Talán, mert még sosem voltam igazán szerelmes. Mióta Robbal vagyok egész más a helyzet. A kölcsönös figyelem, a másik tisztelete, az, hogy nem Te vagy a legfontosabb, hanem a másik fél, akin az életed múlik, mert nélküle nem lenne értelme semminek. Ezt érzem, mikor együtt vagyunk.

Egy hónapja nem láttam, persze telefonon naponta több órát beszéltünk, de az mégsem ugyan az. Ott nem érinthetem, nem csókolhatom meg.
A szoros időbeosztása, a Bel Ami című film miatt lehetetlenné tette azt is, amit elterveztünk még az elutazásom előtt. Úgy volt, hogy ha lesz pár olyan napja, amin nem forgat, repül hozzám Los Angelesbe, vagy én megyek hozzá. Ez sajnos nem jött össze, mert nem sikerült szünnapokat kérnie hosszabb időre, csak egy két napra. Ráadásul nekem is akadt mindig valami dolgom, ezért én sem tudtam hozzá repülni.

Az egyetlen szerencsénk a BAFTA volt. Attól féltem, hogy erre az időpontra is beszerveznek nekem valami más programot, de nem. A menedzserem szerint itt kell lennem, nekem meg nemcsak, hogy kifogásom nem volt ellene, szinte repestem az örömtől, mikor megtudtam, hogy jöhetek. Így végre együtt lehetek Robbal megint, legalább egy hétig.

Arra eszméltem fel a gondolataim közül, hogy a pilóta elhadarja az elköszönő szöveget, majd mindenki sietősen kezd leszállni a gépről. Szépen komótosan leszálltam én is, majd a csomagjaimért mentem. Csak egy bőrönd volt nálam, ami szerencsére hamar megérkezett a futószalagon. Rob megadta a szálloda címét, ahova mennem kell. Mióta a forgatás elkezdődött, egy hotelben lakik London belvárosában, ahonnan minden sokkal közelebb van, mint a külvárosból.
Beültem egy taxiba, majd bediktáltam a sofőrnek a hotel nevét, miközben magamban hálát adtam, hogy egyetlen fotós sem sündörgött a reptér felé. Mondjuk, Londonban vagyok…

A belváros felé haladva, kissé bágyadtan figyeltem az esti fényekbe burkolózott Londont. Mindig is szerettem a várost, este különösen jó hangulata van. Menet közben Robnak is írtam egy sms-t, hogy megérkeztem, bár tudtam, hogy forgat. Csak a lelkemre kötötte, hogy tegyem meg, mert ha szünetben megnézni a telefonját, legalább megnyugszik, hogy rendben megérkeztem. Azt hiszem ma is egész késő estig forgat, viszont a holnap csak a miénk. Meg persze a ma éjszaka is, már ha fent bírok maradni olyan sokáig.

A taxi megállt egy luxusszálloda előtt, én meg a londinerrel a sarkamban a recepcióra léptem, bízva az alkalmazotti titoktartás szentségében.
- Jó estét. Segíthetek? – kérdezte a recepciós nő kedvesen.
- Jó estét. Robert Pattinson szobakulcsát szeretném elkérni – motyogtam fáradtan. Valamit pakolászott maga előtt, majd mosolyogva rám nézett.
- Igen, Mr. Pattinson szólt, hogy érkezik kisasszony. Tessék – nyújtotta felém a kulcsot, majd a csomaghordó sráccal az emeletre indultunk. Bőséges borravalót adtam a neki, majd ledobtam magam a kanapéra. Küzdöttem az álmosság ellen, pedig igencsak laposakat pislogtam már. Úgy döntöttem egy zuhany talán felébreszt. Éppen a fürdőbe mentem volna, mikor megszólalt a telefonom. Majd kiugrottam a bőrömből, mert Rob neve villogott rajta.

- Szia – szóltam, nem is inkább visítottam bele.
- Szia kicsim, na mi ez a nagy boldogság? Csak nem nekem örülsz? – kérdezte nevetve.
- Hülye, hát persze, hogy neked - forgattam a szemem. – Mikor jössz? – érdeklődtem.
- Még van hátra egy jelenet, ha minden jól megy, akkor maximum három óra és ott vagyok - felelte.
- Akkor húzzál vissza gyorsan, mert már nagyon hiányzol! Szeretlek – mondtam.
- Én is téged – hallottam, hogy mosolyog, majd letette. Én meg elindultam eredeti célom felé. A zuhany alatt átgondoltam újra a szavait. Vagyis ha minden igaz, akkor tizenegyre már megérkezik, annyit csak bírok még ébren.

A zuhany szerencsére egészen felébresztett, úgyhogy a kanapéra ülve benyomtam a tv-t. Elővettem egy sört a hűtőből, és belekezdtem egy filmbe. A film közepén megéheztem, ezért rendeltem egy csomó kaját, hogy Robnak is jusson hátha éhes lesz, mikor haza ér. Fél órával később, teli hassal feküdtem a kanapén, és egyre unottabban kapcsolgattam a tv-t, mivel már a filmnek is vége volt. Már öt perccel elmúlt tizenegy, de Rob még sehol sem volt. Egyre türelmetlenebb lettem, mi van ha még egy ideig nem is jön, mert sokszor kell újravenni a jelenetet.

Már a mobilom után kezdtem volna kutatni, mikor meghallottam az ajtó nyílását. Azonnal hevesebben kezdett verni a szívem, mikor meg az ajtó felé fordultam, konkrétan már majdnem kiszakadt a mellkasomból. Rob mosolyogva vágta le a cuccait a sarokba, miközben becsapta az ajtót maga után. Azonnal felugrottam a kanapéról, és szó szerint a nyakába ugrottam. Ajkaim azonnal az övére szorítottam, és nyelvem vadul kutatta az övét. Annyira hiányzott már, hogy képtelen voltam betelni vele. Percekig csak öleltük, és csókoltuk egymást.

- Nagyon hiányoztál – suttogta a nyakamba, majd oda is finom csókokat lehelt.
- Te is nekem – mondtam, majd újra összeforrtak ajkaink. – Rendeltem neked kaját, éhes vagy? – kérdeztem kicsivel később.
- Igen – felelte, mire megfogtam a kezét és a kajás kocsihoz akartam húzni, de hírtelen visszarántott magához. Értetlenül néztem rá, mire csak elmosolyodott. – Rád vagyok éhes – suttogta. Egy pillanatra elnevettem magam, majd komolyan a szemébe néztem.

- Akkor ne fog vissza magad – suttogtam a fülébe és kicsit beharaptam a fülcimpáját. Ennyi pont elég volt neki, vadállataként kapott az ajkaim után. Olyan hévvel csókoltuk egymást, hogy én, az egyensúlyomat is elvesztettem, Rob szorosan fonta körém a karjait, miközben ajkaival már a nyakamat kényeztette. Türelmetlenül téptem le róla az ingét, majd a nadrágját is elhajítottam valahova, miközben Ő is megszabadított a pólómtól. Szájával a melleimet kényeztette, kezével a fenekemet markolászta, folyamatos nyögéseket előcsalva belőlem. Befurakodtam a nadrágjába, kezembe véve merev férfiasságát, majd kényeztetni kezdtem. Sorozatban nyögte a nevem, majd kirántotta a kezem, és egész a falhoz nyomott. Cseppet sem volt kifogásom a hevesség ellen, amivel egymást ostromoltunk, csak még jobban beindított.

A hideg fal a meztelen hátamnak nyomódott, de még ez sem csillapította a bennem tomboló tűzet. Gyorsan lehúztam a bugyim, majd Rob vállaiba kapaszkodva, az ölébe beugrottam. Készségesen tartott meg, miközben igyekeztem valahogy lehámozni róla az alsónadrágját. Fél perc múlva éreztem, hogy lassan belém csúszik, mire türelmetlenül nyomtam neki a csípőm. Mind a ketten hangosan felnyögtünk, ahogy teljesen eltűnt bennem. Egy percig zihálva, kéjes pillantásokkal kényeztetve a másikat néztünk egymás szemébe, majd Rob mozogni kezdett.

A falat kapartam, ahogy lassú tempóban újra és újra testem mélyére temetkezik, úgy éreztem menten felgyulladok. Rob mosolyogva figyelte a kínlódásom, holott tudtam, neki legalább ennyire nehezére esik finomkodni. Nem is akartam, a vállába markolva gyorsítottam a tempón, hangos sikolyok közepette élveztem minden egyes lökését. Hírtelen tört rám a remegés, és úgy éreztem felrobbanok a karjai közt. A nyakába harapva igyekeztem csitítani a bennem tomboló hurrikánt. Rob egy utolsó határozott lökés után, egy férfias morgással követett engem a csúcsra. Azonnal a vállamba temette a fejét, apró csókokkal kényeztetve engem. Sokáig tartott lehiggadni.

- Nem így terveztem – lihegte a fülembe.
- Kár, mert tökéletes volt – mielőtt válaszolhatott volna, egy vad csókkal ismét ajkaira vetettem magam. Önkéntelenül modult a csípőm is, mire a csókba nyögött, és éreztem, hogy ismét megkeményedik bennem férfiassága. Keze a csípőmbe mélyedt, egész a kanapéig hátrált velem és mozgatni kezdett magán. Túl sok volt nekünk ez az egy hónap szex megvonás, ezt tökéletesen tükrözte, az este további részében végzett tevékenyesünk.

*

Másnap szinte egész nap aludtunk, csak este ettünk valamit, aztán folytattuk a valamikor hajnaltájt abbamaradt tevékenységünket.

*

A díjátadó reggelén halkan megjegyeztem neki, hogy az elmúlt két éjszaka alatt, azt hiszem bepótoltuk az egy hónapos kimaradást, mire csak nevetett.
Engem kora délután elvittek, hogy felkészítsenek az eseményre, ahogy Robot is. Hosszú csókban forrtunk össze, annak ellenére is, hogy néhány óra múlva ismét látjuk egymást.

A ruhám egy fehér pántnélküli, nem éppen az én ízlésemnek megfelelő darab volt, de általában senkit nem érdekel, hogy tetszik-e nekem, így már meg sem szólalok ilyenkor. Ez még nem is volt annyira rossz. Egész hamar kész lettek velem, és már csak arra eszméltem, hogy a sajtósom valamit magyaráz a vörös szőnyegről a fekete Merciben. Mikor kiszálltam, hatalmas sikítozás tört ki, lassan felfogtam, hogy ez nekem szól. Néhány percig pózoltam a fotósok előtt, majd a képembe dugtak néhány mikrofont és kamarát, kérdéssekkel bombázva engem. A várakozó rajongókhoz is oda mentem, akivel csak tudtam közös képet csináltam, és aláírtam mindent, amit elém dugtak. Alig volt időm erre, amit befelé meg is jegyeztem a sajtósomnak, aki elintézte annyival, hogy ez az este nem az aláírás osztogatásról szól.

Robot sehol sem láttam még, padig már vagy öt perce a helyemen fészkelődtem. Aztán hírtelen kicsit nagyobb zaj lett a teremben, mire hátra kaptam a fejem. Rob közeledett befelé, az ügynökével a nyomában. Mikor mellém ért, megajándékozott egy mosollyal, majd helyet foglalt, két sorral előttem. Irtó jól nézett ki, legszívesebben ott helyben letepertem volna.
Egész nyugodtan üldögéltem a helyemen, igazából nem hittem el, hogy nyerni fogok. Rob idő közben a színpadra lépett, én nem alig bírtam visszatartani a röhögést a szerencsétlen poénjai hallatán. Amúgy nagyon cuki volt.

Aztán következett annak a kategóriának az eredményhirdetése, amiben érintett voltam. Rob hátra fordul, és mosolyogva ezt tátogta felém:
- Te jösz – csak mosolyogva megráztam a fejem. Abban a pillanatban meghallottam a nevem, majdnem sokkot kaptam. Nyugi… összeszedtem magam, majd kisétáltam a sorból. Ahogy elhaladtam a nagyon tapsoló, és „ugye én megmondtam” fejet vágó Rob mellett, nem bírtam ki mosolygás nélkül. A színpadon sikerült előadnom egy szokásos gát beszédet, Kristen Stewart módra, majd lementem a színfalak mögé, újabb interjúkra és fotókra.

A show végén éppen a háttérben várakoztam, mikor két kéz ragadta meg a csípőm és rántott be egy függöny mögé, majd ajkaimra tapadt. Elsőre a meglepettség miatt nem tudtam sikítani, ahogy normális esetben tenné az ember, aztán meg felismertem az ajkakat, amik az enyémre tapadtak. Viszonoztam a csókját, amit Ő szakított meg.
- Gratulálok – motyogta a nyakamba. – Én…
- Tudom, te megmondtad! – fejeztem be fintorogva a mondatát.
- Bizony – nyomott egy csókot a számra. – Máskor majd hiszel nekem – közölte elégedetten, majd újra ajkaimra tapadt.

Majdnem tovább mentünk, de mindössze egy függöny választott el minket a többi embertől, így észrevétlenül kisurrantunk, majd átmentünk az after party helyszínére. Találkoztam egyik legkedvencebb kollégámmal, akivel a Kalandpark című filmben játszottam együtt. Bemutattam Robnak, aki kedvesen elbeszélgetett vele. Nem sokáig maradtunk – nem mintha sajnálnám-, mert Rob másnap hajnali öttől forgatott. Ilyen eseményeknél, még Londonban sem alszanak a paparazzik, már a kimenetelünket is lencsevégre kapták. Beültünk a ránk várakozó autóba, és rögtön összekulcsoltuk ujjainkat. Ez kicsit megnyugtatott mindkettőnket, hiszen utáljuk a fotósokat. A hotelban egy közös zuhany után, hagytam Robot aludni.
*
Hétfő reggel már egyedül ébredtem a szobában, Rob teljesen észrevétlenül surrant ki hajnalban. Csak egy papír várt rám a párnáján, amin csak ennyi volt: szeretlek.
Mosolyogva keltem ki az ágyból, a reggeli, jobban mondva délelőtti cigim-kávé párosítás után beraktam egy filmet.
Este egy újabb megjelenésre kellett mennem, az Elle díjátadójára. Ide már egyedül érkeztem, Rob késő estig fogatott, úgyhogy csak éjjel láttam.
Kedden a Burberry divatbemutatón jelentem meg, komolyan ennyi dolog pár nap alatt…

Másnap Robnak csak késő délelőtt kellett mennie dolgozni, ezért az esti show után – Rob meg a forgatás után-, egy Lizzy koncerttel egybekötött, kocsmázásra mentünk.
A srácok már ott voltak, akiket szintén egy hónapja nem láttam. Jennyvel telefonon is tartjuk a kapcsolatot, sőt míg Los Angelesben voltam, össze is futottunk egyszer-kétszer, mivel Ő és Marcus elég sokat vannak ott. Most is itt voltak. Leültünk egy boxba, ami közel volt a színpadhoz, hogy jól lássuk Lizzyt, aki néhány perc múlva már be is állt a kezdéshez. Még sosem voltam a koncertjén, de be kell látnom, tényleg jó hangja van. Közbe a srácokkal beszélgettünk, vagy éppen Robbal térképeztük fel a másik száját.

Lizzy is csatlakozott hozzánk az koncertje végén. Rob kivette a kezemből a cigit az egyik slukk közepén, mire csúnyán néztem rá. Ártatlanul pillantott rám, és közölte, hogy az övé elfogyott és lusta a pulthoz menni. Feláldoztam magam, és elindultam cigiért.
- Szia – köszönt rám valaki, mire meglepetten fordultam hátra. Kit is ismerhetnék én itt? – David vagyok, a szülinapi bulin találkoztunk még karácsony előtt – magyarázta zavartságom láttán.

- Persze, már emlékszem. Szia – két puszit adtunk egymásnak, majd udvariasan érdeklődtem a hogyléte felöl. Ő is így tett.
- Meddig leszel Londonban? – kérdezte, mikor már indulta volna vissza a többiekhez.
- Péntekig – feleltem egyszerűen.
- Oh, az már nem sok idő. Lenne kedved valamelyik nap találkozni? Persze, csak ha ráérsz – mosolygott. Most tényleg randira hívott?
- Én…

- Itt vagy kicsim? – kulcsolódtak Rob kezei hátulról körém, és egy puszit nyomott az arcomra.
- Igen, én megyek egy pillanata – simítottam meg a kezét, miközben David zavart arcát néztem.
- Rendben, de siess. Már nagyon hiányzol – maga felé fordított, és birtoklóan szorította ajkait az enyémekre. Ez a csók Davidnek szólt, hogy lássa, én Robhoz tartozom. Eltoltam magamtól a fejét, és mondtam, hogy az asztalnál várjon meg. Köszönés nélkül visszaballagott, csak egy figyelmeztető pillantással ajándékozta meg szegény srácot.

- Emlékszem rá, akkor még az exed volt. Úgy látom rendbe jöttek a dolgok – jegyezte meg letörten.
- Igen – bólintottam.
- Akkor gondolom, a találkára sem jössz el – vonta le a helyes következtetést.
- Sajnálom – motyogtam, de igazából cseppet sem bántam. Nyomott az arcomra egy puszit, majd elköszönt. Kezemben a cigivel visszaballagtam az asztalhoz, és visszaültem Rob mellé, aki kifürkészhetetlen tekintettel bámulta az üveg sörét. Egyik kezem Rob combjára simítottam, amibe ugyan beleremegett, de továbbra is kitartóan fixírozta az üveget.

- Jó. Mi a franc bajod van? – kérdeztem kissé idegesen.
- Miért puszilt meg? – végre rám nézett, dühös volt és értetlen.
- Csak elköszönt – közöltem vele természetesen, mire felhorkant. – Rob – megfogtam a fejét és magam felé fordítottam. – Most komolyan féltékeny leszel? – kérdeztem nevetve.
- Örülök, hogy jól szórakozol – közölte gúnyosan, és kihúzta fejét a kezeim közül. – Nem tudom minek kéne lennem, ha más pasiknak hagyod, hogy csókolgassanak – duzzogott tovább.
- Egy: nem csókolgatott, hanem köszönésnél adott egy puszit. Kettő: tudnod kéne, hogy nem kell féltékenynek lenned, mert rajtad kívül senki más nem kell – kezdtem dühbe gurulni, soha nem adtam neki okot a féltékenységre. Erre nem válaszolt, csak tovább bámult maga elé. Úgy döntöttem, hagyom, hogy észhez térjen, ezért Jennyhez fordultam beszélgetni.

Körülbelül negyed óráig bírta, addig a hangját sem hallottam, csak szívta a cigiket, és itt a sörét. Aztán éreztem, hogy keze a hasamra csúszik, és a nyakamat kezdi csókolgatni. Nem törődtem vele, továbbra is Jennyvel beszélgettem, mintha semmit nem csinálna. Kezdte megunni, majd egy határozott mozdulattal maga felé fordította a fejem és megcsókolt. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy nyelve benyomuljon a számba, és lágyan kényeztesse az enyémet.

- Sajnálom, csak útálom, ha más pasi akárcsak rád is néz. Az meg egyenesen kiborít, ha valaki így néz rád, mint az – fintorgott. Igen, tudtam, mennyire féltékeny tud lenni, néha még a legkisebb dolgokon, amiket én észre sem veszek, halálosan képes felhúzni magát. – Néha elborul az agyam ilyenkor. De tudom, hogy engem szeretsz
- Jó, hogy negyed óráig tartott erre rájönnöd – vágtam a fejéhez. – Az egyetlen szerencséd, hogy szeretlek – mosolyogtam rá, majd újra megcsókoltam.
Utána már felszabadultan kapcsolódtunk be a beszélgetésbe együtt.

*

Csütörtökön Rob elment forgatni délelőtt, addig én elmentem a Pattinson családhoz. Jó érzés volt visszamenni a házba, szerettem ott lenni. Már hét eleje óta nyúzta Clare a fiát, hogy menjünk át, ezért én ma meg is tettem. Clare és Richard is nagyon örültek nekem, a délután folyamán még Tom is beesett.
- Nem tudod, mikor indulunk holnap? – kérdezte teli szájjal, mikor éppen a harmadik Clare féle sütit tömte be.

- Te is jössz? – kérdeztem meglepetten.
- Ühüm – bólogatott, még egy adagot betömve. – Rob, nem mondta?
- Nem – közöltem meglepetten.
- Fura, pedig miattad kell mennem – folytatta. Nem értettem, ezért tovább magyarázta – Mivel Ő sokat lesz távol a sajtó dolgok miatt, félt, hogy unatkozni fogsz. Nem akar egyedül hagyni. Jennyt kérdezte először, de neki dolgoznia kell. Aztán megkérdezett engem, nekem meg semmi dolgom. Amúgy is rég voltam New Yorkban – csodálkozva hallgattam végig a történetet.

- Nekem nem kell bébiszitter – közöltem sértetten.
- Ugyan már, nem bébiszitter leszek. Barátok vagyunk Kristen. Vagy te nem tartasz annak? – most Ő vágott durcás fejet.
- De, persze – vágtam rá rögtön. Nagyon kedveltem Tomot, sok mindent tett értem és Robért, mikor éppen szakítottunk. Még a reptérről is elhozott…Rob legjobb barátja, engem is azonnal elfogadott, és egy ideje tényleg barátként tekintek rá. Végülis, legalább nem leszek egyedül. – Bocs, csak meglepett, hogy Rob nem szólt – néztem rá ártatlanul.

- Jól elleszünk, majd meglátod – kacsintott, majd betömött még egy sütit. Már vagy a tízediket… Abban nem kételkedtem, hogy mellette unatkozni fogok. Ha csak a szobában ülünk is szórakoztató lesz, ismerve őt. Bármiből képes poént gyártani, egy gyerek, aki sosem nő fel. De így szeretjük!
Este kicsit megszidtam Robot, amiért nem szólt, de nem nagyon sikerült, mert ügyes módszerekkel elterelte a figyelmem.

Rob kimerülten hunyta le a szemét mellettem, de én még nem tudtam aludni. Eszembe jutott, hova is készülünk holnap, és ez teljesen kiűzte az álmot a szememből. New York egy dolgot jelentett, vagyis inkább egy személyt…Emilie…

Képek:
Kristen a BAFTA-n:
http://img2.timeinc.net/people/i/2010/stylewatch/bafta/kristen-stewart-435.jpg
Rob a BAFTA-n:
http://images.huffingtonpost.com/gen/142977/ROBERT-PATTINSON-HAIR-BAFTA.jpg
Távozás:
http://www.celebridoodle.com/.a/6a00e5536b2ba9883301310f2b11e8970c-500wi
Kristen Elle Style Awards:
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVndN1n4K2NDxeSF7rC0t4mOigdujFJi3XhmJfCoMAoQ7ap57YaFITekXY1nkS8FEtOtc95StqZn9JU1_0PDyLga5Bs9akoOmo8LWOB3npnTflHj0NWBPcOZ0_ZA-GUp7udNBSQqgQWsLL/s1600-h/elle-aw4.jpg
Kristen Burberry divatbemutató:
http://uppix.net/7/1/d/8a89336b00832d071768417a05e3b.jpg