40. fejezet

Titok

Elérkeztünk a 40. fejezethez. Szinte el sem hiszem, hogy már itt tartunk!:) Olyan fura ez nekem…Viszont ezzel a fejezettel elérkezett az idő, hogy bejelentsek egy fontos dolgot. Innentől már csak 10 fejezet van vissza. Úgy érzem eljött az ideje, hogy lezárjam ezt a történetet. Úgy tervezem, hogy tíz fejezetbe belefér mindaz, amit még tervezek. Higgyétek el, nagyon nehezemre esik, de egyszer el kell engednem! Kerek számmal szerettem volna lezárni, ezért tűztem ki célul az 50. fejeztet. Ezután fogtok kapni még egy bónusz fejit, amiben kicsit majd a jövőbe tekintünk.;) Remélem, addig is élvezni fogjátok, ami még hátra van, kezdve ezzel a fejezettel!
Még akartam írni végre a szavazásról is. Nos, a 28. fejezet nyert, vagyis ezt fogom megírni valamikor Rob szemszögéből. Majd meglepetésként fogom egyszer csak feltenni nektek, a vasárnapi frissek közt.:D
Most nem jut eszembe más. Jó olvasást!
Puszi,Lady

Igyekeztem visszaigazítani a pólóm, hogy valamivel illedelmesebben fessek. Rob közben fintorogva felkelt, és a konyha közepén megállva várta, hogy bejöjjenek. Követtem. Némi zaj szivárgott be az ajtó túloldaláról, mi pedig Robbal nagyot sóhajtva vártuk, hogy megjelenjenek. Ezek szerint vége a kettesben töltött időnknek…
- Oh, helló srácok! – köszönt Marcus, aki elsőnek belépett a konyhába. Aztán sorra a többiek is megérkeztek.
- Nocsak, milyen lenge öltözékben vagytok! – jegyezte meg Bobby, ahogy végignézett rajtunk. Szerencsére Rob pólója volt rajtam, ami a combom közepéig leért, de azért kínosan próbáltam lejjebb húzkodni. – Csak nem megzavartunk valamit – vihogott, és Tomra kacsintott.

- Hmm Kristen, van valami fehér a szádon - köhécselt Tom, mire azonnal ijedten kaptam oda a kezem, és fél szemmel Robra sandítottam, aki először szintén meglepetten végigmért, majd dühös szemekkel meredt a tréfás barátaira.
- Bunkók! – dünnyögte Rob, majd egyik kezével átölelte a derekam.
- De legalább tudjuk, mit zavartunk meg – folytatta Bobby, mire Rob cseppet sem kedvesen oldalba vágta. Ekkor esett csak le, hogy önként és dalolva sétáltam bele a fiúk csapdájába.
- Látom, hozzátok a formátokat – lépett be a konyhába Jenny is, akinek láttán fellélegeztem. Nem tudom, hogy bírtam volna egyedül öt kannal. Azonnal Jenhez léptem, és megöleltem. Nyugi, ketten majd csak kibírjuk valahogy – suttogta a fülembe mosolyogva, ezek szerint hasonló félelmekkel. Robbal felmentünk felöltözni, amíg a fiúk elfoglalták a szobákat, és kicsit elrendezkedtek.

- Nincs pia? – nézelődött a hűtőben Sam meglepetten. – Ember, mit csináltatok ti eddig? – morogta csalódottan.
- Ne akard tudni! – jelentette ki Tom kaján vigyorral a képén, majd oda dugott egy sört az orra alá. – Ez a vésztartalékom, de gyorsan fel kell tölteni a készletet – közölte vele halál komolyan, mintha legalábbis valami létfenntartó dologról lenne szó. Bár ha jobban bele gondolok, náluk a sör valami hasonló lehet.
- Úgyis el kell menni bevásárolni, mivel legalább annyit esztek, mint isztok – bukkant elő Jenny a lenti szobából, Marcus pedig a sarkában.
- Milyen sokáig tartott a pakolás – jegyezte meg Tom kajánul, és Bobbyval összepacsiztak. Kicsit jobban éreztem magam, legalább nem csak minket „tisztelnek” meg a poénokkal.

- Én nem csak bebaszom a ruhákat a szekrénybe, mint egyesek – vigyorgott rájuk Jenny, mire elmosolyodtam. Edzettnek tűnt a pofátlan beszólások hárításában. Mondjuk többet is van a fiúkkal, mint én, volt ideje gyakorolni. – Kris, velem jössz? – kérdezte.
- Persze! – vágtam rá azonnal, mire Rob karjai szorosabban kulcsolódtak a derekam köré.
- Én is megyek – jelentette ki rögtön, mire Tom felnevetett és elsütött egy poént arra irányulóan, hogy milyen lett, hogy fél órát sem bír ki nélkülem.
- Tom, esküszöm, hogy keresek neked egy csajt! – rázta a fejét Marcus, mire Tom sértetten közölte, hogy van kikből válogatnia.
- Akkor hajrá, és talán nem kell majd irigykedned! – tett rá még egy lapáttal Rob.
- Hülye vagy? Hogy olyan papucs legyek, mint ti? – nevetve mutogatott Marcus és Rob között. - Én nem adom fel a függetlenségem! – közölte halál komolyan. Rob még morgott valamit, hogy ez nem erről szól, de aztán inkább legyintett egyet és a kocsikulcsért indult.

Természetesen a vége az lett, hogy nem kocsival mentünk. Csak Rob, Jenny, én és Marcus akartunk menni, de akkor már Bobby és Tom sem voltak hajlandóak otthon maradni. Ezért egy kész csipet csapat indult a boltba. Nagyon hideg volt, a kapucninkat a fejünkbe húzva araszoltunk a bolt felé, kb. úgy néztünk ki, mint egy csapat eszkimó. Rob szintén hideg kezeit szorongattam, míg megtettük azt a maximum tíz perces sétát a boltig. Amíg mi Jennyvel elmentünk beszerezni az ételeket - elég nagy mennyiségben vettünk mindenből-, addig a fiúk a bolt italkészletét csapolták meg, de szó szerint. Robbal a pénztárnál még feltankoltunk cigiből is jócskán, nem akartunk naponta boltba rohangálni.

- Várjatok! Nem vettem cigit – kiáltott fel Tom a bolt előtt, mire mindenki megtorpant. – Fél perc – mondta, és már újra a boltban volt. Jenny felé fordultam, hogy újra átgondoljuk, minden megvan-e. Jobb, ha addig ugrik be még valami, amíg a bolt előtt vagyunk. Éppen befejeztük, mikor egy vékony hangot hallottam meg magam mellett, aki éppen nem hisz a szemének.
- Úr Isten! Te Kristen Stewart vagy! – visította, szerencsére egész halkan, de annál magasabb hangon. Azonnal Robra néztem, a kislány pedig követte a tekintetem, mire újabb nyikkanás következett. Végül megtalálta a hangját, és megkérte, hogy készítsünk közös fotót. Rábólintottam, majd kikaptam a kezéből a telefont, és oda küldtem Rob mellé, mielőtt kitalálja, hogy mind a hárman legyünk rajta a képen. Aztán Rob fotózott le engem a kislánnyal. Mosolyogva megköszönte, majd visszarohant a boltba. Tom éppen abban a pillanatban lépett ki.
Csendesen ballagtunk visszafelé, én éppen a gondolataimba merültem, amikor Rob egy kicsit megszorította a kezem. Azonnal felnéztem rá.
- Ideges vagy? – kérdezte, mire meglepődtem. – Miért? –folytatta, meg sem várva a választ.
- Most már mindenki tudni fogja, hogy itt vagyok. Holnapra tuti tele lesz a net a fotónkkal – sóhajtottam lemondóan.
- Leszarom – közölte és megvont a vállát. Egy pillanatig értetlenül bámultam rá, majd átgondoltam az egészet. Igaza van, felesleges ezen idegeskedni. Pihenni vagyunk itt, senkinek semmi köze hozzá, hogy kivel töltöm a szabadságom. Igazából örülhetünk, hogy eddig nem derült ki, hogy Angliában vagyok, már ez is fél siker. Elengedtem Rob kezét, de csak azért, hogy a derekát átölelve, hozzá tudjak bújni. Mosolyogva a hajamba csókolt, így haladtunk tovább a házhoz.
- Mi lenne, ha ma este inkább elmennék valahova? – kérdezte Tom, mikor benyomtuk a vacsorát.
- A fasznak vettünk akkor ennyi sört?! - sóhajtotta Bobby. – Amúgy mire gondolsz?
- Nem tudom. Láttam egy hirdetés az utcán, egész jó kis pubnak tűnt – vonogatta a vállát Tom.
- Ha lehet táncolni, én benne vagyok! – mondta Jenny.
- Mi meg kettesben itthon maradhatnánk – suttogta Rob a fülembe. Langyos lehelete csiklandozta a bőröm, megborzongtam tőle. Eszembe jutott a délután, és azonnal jó ötletnek tartottam. Felnéztem Robra, aki mosolyogva rám kacsintott. Biztos voltam benne, hogy neki is hasonló képek pörögnek le a szeme előtt, majd mosolyogva bólintottam.
- Felejtős, ti is jöttök! – közölte Tom, mire mind a ketten rákaptuk a szemünk. – Most mi van? Nem vagyok süket – pufogott, majd még egyértelműben a tudtunkra adta, hogy ez alól a program alól nem húzhatjuk ki magunkat. Pedig annyira nem volt kedvem hozzá.

Mindenesetre felmentünk készülődni, mire Robnak az az ötlete támadt, hogy dobjuk fel a zuhanyzást. Már éppen kezdtem lehámozni róla a pólóját, mikor Bobby beszólt az ajtón.
- Csak semmi huncutkodás, még zárás előtt szeretnénk oda érni! – még a zárt ajtón keresztül is szinte láttam magam előtt a fejét.
- Akkor most tényleg vége a nyugodt napjainknak, igaz? – sóhajtotta Rob lemondóan, miután belecsókolt a nyakamba.
- Nagyon úgy néz ki! – egy gyors csókot nyomtam a szájára, majd belökdöstem a zuhanyba. Majdnem oda kellett kötnöm magam az ágyhoz, hogy ne menjek utána. Szerencsére hamar végzett, és egy szál törölközőben feszegette az önuralmam, ami amúgy is elég labilis volt.
Gyorsan bevágtattam a fürdőbe, aztán kimentem öltözni. Rob az ágyon ült, mikor kiléptem, és majd kiesett a szeme.
- Khm, azt hiszem inkább… Lent várlak – köszörülte meg a torkát, mire lehervadt a mosolyom.
- Miért? – kérdeztem értetlenül.
- Nem bírnám végignézni, ahogy átöltözöl. Ha most meglátnálak meztelenül, tuti rád vetném magam – bizonyítékképpen magához rántott egy vad csókra és mielőtt még kiment volna, rácsapott a fenekemre. Mosolyogva kezdtem ruha után kutatni, mikor valaki kopogott.

Jenny lépett be, és alapozót kért kölcsön. Meglátta az ágyra kidobált cuccokat, majd közölte, hogy bulizni megyünk és a szekrényembe vetette magát. A farmerom maradhatott az amit kivettem, de egy új felsőt talált nekem. A biztonság kedvéért hoztam néhány jobb cuccot is, amiből most sikerült kiemelnie egyet. Egy fekete, pántos, testhez simuló, igencsak kivágott felsőről volt szó. Addig könyörgött, míg fel nem próbáltam és a tükörbe nézve még tetszett is a végeredmény. Elégedetten hagyott magamra, amíg kisminkelem magam. Szerencsére már a hajam is hosszabb volt, így nem kellett vele túl sokat foglalkozni, csak megfésültem.
Jenny már lent volt a fiuknál, mikor én is leértem, és mosolyogva rám kacsintott. Rob is felém fordult, éppen Tommal beszélgetett a kanapén, egy sörrel a kezében, és mikor meglátott, kikerekedtek a szemi. A srácok szóltak, hogy akkor menjünk, mire Rob nagyot nyelve mellém lépett.
- Meg akarsz ölni, igaz? – suttogta a fülembe, miközben rám segítette a kabátom.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem kacéran, természetesen pontosan tudtam, mire érti.
- Észbontóan nézel ki – motyogta a nyakamba, és finoman bele is harapott egyet. A hideg is kirázott, és majdnem berántottam a legközelebbi szobába, de Sam megköszörülte a torkát, vagyis ideje volt indulni.

Végül taxival mentünk, mert Tom természetesen nem tudta pontosan, hova is megyünk. Szerencsére a taxis sejtette melyik helyre gondol, kocsival egyáltalán nem is volt messze. Nem voltak olyan sokan, alig pár ember táncolt a parketten, a többek a pultnál vagy az asztaloknál iszogattak. Leültünk egy eldugott boxba, majd a pincértől megrendeltük az első kör piát. A fiúk már egy sörrel előrébb voltak, mint mi. Én elsőre egy Long Island Ice Teat rendeltem, enyhébbel akartam kezdeni, bár ebben is bőven volt alkohol. A koktél után már nem finomkodtam, Tequilát ittam Jennyvel, és kezdtem egyre jobban érezni magam.
Rob és a többiek sem panaszkodhattak, lassan már mindenkinek keresztbeállt a szeme. Rob egyik keze folyamatosan rajtam volt valahol, most éppen a combomon járt fel és alá, az én érzékeimet igencsak felborzolva. Egy idő után nem bírtam magammal, az én kezem is a combjára siklott, miközben tovább beszélgettem Jennyvel.
- Kicsim, ha nem szeretnéd, hogy itt helyben teperjelek le, ezt sürgősen hagyd abba – kapta el a kezem, vágytól szikrázó szemekkel. Szégyenlősen beharaptam az alsó ajkam, miközben lenéztem a kezemre. Észre sem vettem, hogy egyre feljebb siklik. A füléhez hajoltam.
- Lehet, hogy pont ezt szeretném – suttogtam, mire egy kicsit megremegett. Lassan a szájára csúsztattam az enyémet, és nyelvemmel kezdtem feltérképezni ajkainak finom vonalait.
Kissé zihálva rántott közelebb magához. Készségesen túrtam bozontos tincsei közé, mialatt másik kezem férfiasságára csúsztattam. Belenyögött a számba, a csókja pedig még követelőzőbbé és szenvedélyesebbé vált. Nem törődtünk a körülöttünk felhangzó kuncogásokkal, egyszerűen csak élveztük a pillanatot, ami egyre intimebb kezdett lenni. Hirtelen arra eszméltem, hogy Rob ölében ülök, és ajkaimmal a nyakát szívogatom, halk morgásokat előcsalva belőle. Egyik keze a pólóm alatt volt, a mellemet masszírozta, amitől én is egyre sűrűbben nyögtem a nyakába. Csak félig fogtam fel a külvilágot, akik jelen pillanatban Rob barátaiból tevődtek össze. Már nem kuncogtak, hanem igyekeztek nem ránk figyelni, és valamiről beszélgetni.

- Na, azt hiszem ideje táncolni! Kristen, gyere – Jenny óvatosan megkocogtatta a vállam, de csak fél szemmel néztem fel, közben továbbra is Rob ajkait faltam. Türelmesen, mosolyogva várta, hogy végre kiszabaduljak Rob karjai közül, de nem nagyon akaródzott. Sóhajtva toltam el a fejét, mire morogva rászorította mind két kezét a csípőmre.
- Szerintem nem itt akarod - ziháltam.
- Akarlak, és nem érdekel hol vagyunk! – Újra a nyakamra vetette magát, én meg felnyögtem. Jenny ekkor elégelte meg a dolgot, biztos látta rajtam, hogy az akaraterőm már rég elhagyott engem, és kirántott Rob öléből. Majdnem találkoztam a földel, de szerencsére sikerült megállnom. Rob morgott valamit az orra alatt, de a srácok rögtön beszélni kezdtek hozzá, figyelemelterelésképpen.
Jenny behúzott a parkettre, és táncolni kezdtünk. Ekkor fogtam fel, amit a fátyolos elmémmel az előbb nem sikerült. Körbe néztem a helyen, ahol egy csomó másik ember volt, és én majdnem… Mi majdnem itt estünk egymásnak. Nem akarunk lebukni, mégis mindig a tűzzel játszunk. Most örültem, hogy Jenny elrángatott. Egy icipicit szédültem, de könnyű volt figyelmen kívül hagyni, mert a tánc elterelte a figyelmem róla. Mindig tiltakozom a tánc ellen, de mikor mégis elkezdem, rájövök, mennyire is szeretem én ezt. Talán ezért is élveztem annyira annak a filmnek a forgatását, ahol egy sztriptíztáncosnőt kellett játszanom. Jó, ez kicsit más tánc, de akkor is. Jennyire néztem, aki az alkoholnak köszönhetően, egyre merészebb mozdulatokkal ringatta testét. A fiúkra pillantva láttam, hogy Marcus nem bírja róla levenni a szemét. Robban sem kellett csalódnom, bár én jóval visszafogottabb voltam, mint Jenny, mégis az üveget markolászta, és vágyakozó pillantásokkal nézegetett.
Mosolyogva elfordultam, és én is bevetettem, amit tudtam. Gondoltam adok egy kis ízelítőt Robnak abból, amivel hamarosan az őrületbe fogom kergetni. Egy pillanatra megrémülten, mikor két kéz markolt a csípőmbe, és megállásra kényszerített.
- Kicsit visszafoghatnád magad, minden pasi utánad csorgatja a nyálát – sziszegte a fülembe feszült hangon. – Emberi életekkel játszol, Kristen! – suttogta már valamivel nyugodtabban.
- Ez csak egyvalakinek szól! - Hátranyúltam a fenekéhez, és szorosan magamhoz préseltem.
- Kikészítesz – nyögte, mikor fenekem szorosan az ágyékának dörgöltem. Kuncogtam egy sort, majd felé fordultam, hogy megcsókolhassam.
Tényleg csak egy ártatlan csókot akartam adni, de nemsokára már előjátéknak is simán nevezhető módon vonaglottunk. Marcus és Jennyi pár méterre tőlünk, jóval visszafogottabb módon viselkedtek egymással, de hiba a jó példa, én nem tudtam türtőztetni magam, ahogy Rob sem. Nyelve szüntelenül az enyémmel játszott, miközben kezeink mindenfelé kalandoztak a másik testén. Egyszer csak Rob elszakadt tőlem, vágytól izzó tekintetét az enyémbe fúrta, és hátrálni kezdett velem, egészen a falig. Ott a nyakamra vetette magát, és kezét visszavezette a pólóm alá.

- Rob – nyögtem, fulladozva a vágytól. – Neh…ne! – próbáltam értelmesen összerakni a szavakat, nem tudom, mennyire jártam sikerrel. Rob mélyen a szemembe nézett.
- Csak egyetlen jó okot mondj, hogy miért ne – zihálta, majd gondolkodás nélkül a már így is nedves bugyimba fúrta a kezét, mire felnyögtem. – Úgy látom te is kívánsz! – jelentette ki mosolyogva.
- De ne itt – néztem rá könyörgő szemekkel, bár ha még két percig így néz rám, tuti, hogy az sem fog érdekelni, ha minden ittlévő végignézi. Körbetekintett, majd megragadta a kezem.
- Gyere! – húzott maga után, nekem meg eszem ágában sem volt tiltakozni. Gyorsan maga elé rántott, és úgy vezetett tovább a tömegen keresztül.
Ahogy vágytól kemény ágyéka a fenekemnek feszült, kapkodni kezdtem a levegőt, és gyorsabban szedtem a lábaim, hogy minél előbb kiérjünk innen. Egy hátsó folyosóra vezetett, majd a női mosdóba akart bejutni, de foglalt volt. Két káromkodás közt tovább húzott, majd egy nyitott ajtón bevezetett, amit gondosan bevágott mögöttünk. Valami raktárszerű hely lehetett, de nem nagyon volt időm megnézni, mert Rob már ajkaimat ostromolta csókjával. Finoman szívogatta a nyakamat, miközben kigombolta a farmeromat, és a bugyimmal együtt letolta. Kezdtem kínok közt vergődni, mikor felfogtam, hogy még a cipőm is hátra van. Nem voltam olyan állapotban, hogy túl sokáig bírjam, a további szenvedés helyett, gyorsan lehúztam én is Rob nadrágját, és hátat fordítottam neki.
Kezeit máris a lábaim közt éreztem, belenyögtem, a vágy pedig egyre intenzívebben lett úrrá rajtam. Nem érdekelt hogyan , de magamban akartam már érezni. Hátranyúltam és sürgető mozdulatokkal magamba vezettem merev férfiasságát. Azonnal elöntött a megkönnyebbülés, végre újra egyek voltunk. Mintha az egész csak egyetlen elmosódott pillanat lett volna, a gyönyöröm folyamatos volt. A lábam közti pulzálás szétterjed az egész testemben, felmorzsolva a maradék önuralmamat. Nem bírtam magammal, a nagyobb élvezet hajszolása közben: sikoltottam, karmoltam, öleltem, haraptam. Olyan voltam, mint aki elvesztette az eszét. Szerencsére Rob ugyanilyen állapotban lehetett, legalábbis vad morgásai, és még vadabb tempója erre következtetett.
Forgott a szoba, forgott az épület, forgott az egész város. Csak mi maradtunk egy helyben, ketten, együtt. Végül bevégeztetett kéjhajhász utazásunk, és elégedettségtől zihálva omlottunk egymásra. Remegő testünk kimerülten ölelte a másikat. A szokottnál tovább tartott, míg lélegzetünk visszatért a megszokotthoz, aztán Rob elhúzódott tőlem, visszaöltöztette magát, és engem is, majd megint a karjaiba zárt, nyakamat és számat csókolgatva. Mintha megállt volna az idő körülöttünk, még hosszú percekig álltunk, és néztük egymást szerelmes, sokat mondó pillantások között.
Nagy nehezen visszasétáltunk a többiekhez, bágyadt és elégedett mosollyal az arcunkon. Persze a srácok nem bírták ki, hogy ne ejtsenek el néhány, nagyon epés megjegyzést, az iménti eltűnésünkre célozgatva. Most valahogy ez sem érdekelt minket, hiszen egész nap egymásra vágytunk, és végre megkaptuk. Innentől kezdve a világ vége sem érdekelt volna, csak fogtuk egy más kezét és sorra ittuk az alkoholt.
*
A következő nap csak halványan emlékeztünk arra, hogyan is kerültünk haza előző éjjel. Az egész falka hulla másnaposan fetrengett egész nap, próbálva kipihenni az előző esti töménytelen alkoholmennyiséget.
*
Egy egész napnyi semmittevés után, másnapra sikerült összeszedni magunkat. Egész délután a városban sétálgattunk, igyekeztünk felfedezni egy kicsit. Egy aranyos étteremben vacsoráztunk, majd haza mentünk, és mivel már mindenki kipihente azt a csúnya éjszakát, újra piálni kezdtünk. Valaki felvetette, hogy pókerezhetnénk, amihez én egyáltalán nem értettem, de biztosítottak róla, hogy hamar megtanulom majd. Igazuk volt, a harmadik körben már én nyertem. Közben fogytak a sörök rendesen, igazán tömény alkoholra még senki szervezete nem volt felkészülve. Újabb menetet nyertem, mire Rob egy édes és hosszú csókkal ajándékozott meg.

- Édesek – jegyezte meg Jenny, mire elnevettem magam, és elhúzódtam Robtól.
- Ja, Kristennel nagyon összeillenek. Sokkal jobban, mint Nikkivel – mondta Bobby, miközben újra osztott, de megállt a kezében a kártya, ahogy nekem a tüdőmbe áramló levegő. Egy pillanatig csak elgondolkozva bámultam magam elé, majd felnéztem Robra, aki gyilkos pillantásokat intézett barátja felé.
A szobára rászállt a kínos csend, mindenki maga elé bámult, csak Jenny kapkodta a fejét zavartan ide-oda. Én nem voltam zavart, inkább csak értetlen, és kissé zabos. Tudtam, mit jelent ez, csak azt nem, miért nem tudok én erről. Aztán bevillant egy emlék régebbről, pontosan Vancouverből, mikor az Eclipset forgattuk. Egyik este Bobby koncertjén voltunk, Nikki is velünk volt, és nem mutatkozott be Bobbynak, hanem régi ismerősként üdvözölték egymást. Szóvá is tettem a dolgot.

3 hónappal korábban

„- Ti ismeritek egymást? – kérdeztem meglepetten. Valahogy sehogy sem rémlett, hogy honnan vagy miként.
- Igen, Rob mutatta be mikor még…
- A Twilightot forgattuk! – szólt közbe Rob gyorsan.
- Jah – nyögte Bobby. Olyan érzésem volt, mintha valami háttér információt nem tudnék, de biztos csak képzelődöm.”
Jelen

Most már tudtam, hogy nem csak képzelődtem, az akkori kimaradt darabok a helyükre kerültek. Nikki és Rob együtt voltak, és én nem tudtam róla. Azt hittem nincs több titkunk a másik előtt, de tévedtem. Csak azt nem értem, miért nem mondta el. Sok lehetősége lett volna rá, mégsem tette. Több variációm is volt, de egyik sem tetszett.
- Miért nem mondtad el? – kérdeztem tőle rögtön, némi nyugalmat erőltetve magamra.
- Én…nem tudom, csak nem akartam, hogy félre értsd! – kezdte rögtön.

- Mégis mit? Talán érzel még iránta valamit? – kérdeztem kissé hisztérikusan, és felpattantam a kanapéról. Ez volt az egyik variáció, ami azonnal eszembe jutott és nagyon nem tetszett.
- Dehogy! – pattant fel mellém és a kezem után nyúlt, de elrántottam. Ezt tisztázni kell. – Pont ez az, sosem éreztem iránta semmit. Egy hét volt az egész, és semmi nem történt köztünk igazán, csak jó barátok voltunk, és úgy gondoltuk megpróbáljuk. Nem ment, nem illettünk össze, ennyi! – hadarta egy szuszra, kicsit hangosabban a kelleténél.

- Van még valami, amiről tudnom kéne? Esetleg más barátnőm is szerepel a listádon? – gúnyos hangnememre kissé meglepődött, és megrázta a fejét.
- Gondoltam, hogy így fogsz reagálni – kezdte, de leintettem.
- Nem így reagáltam volna, ha Te mondod el. Miért így kell megtudnom, hogy bízzak így benned? – talán valóban túlreagáltam, de nagyon bántott a dolog.
- Kristen… Semmit nem számít, nem működött! – motyogta újra.
- Talán a bizalom hiánya miatt nem működött, biztos vele sem voltál őszinte! – vágtam a fejéhez kíméletlenül, mire felhorkant.

- Azt hiszed? Akarod tudni, miért nem működött? Tessék, elmondom! – most már ő is kíméletlen volt, szinte köpte felém az előbbi szavakat. Aztán meglepett, a tekintete megenyhült, és egész más hangon folytatta. – Miattad! Mivel már akkor is beléd voltam szerelmes – mondta, majd idegesen elsétált mellettem, már csak az ajtó csapódását hallottam. Tátott szájjal bámultam az előttem lévő üres helyet, ahol az előbb még Rob állt, és a szavait próbáltam felfogni. Azóta engem szeret? Jézus! Megsemmisülve rogytam le a kanapéra, és gondoltam végig mindent.
Az összes pillanatot, azt, hogy milyen nehéz lehetett neki úgy a barátomnak lenni, hogy Mike-al voltam. Mennyi fájdalmat okozhattam neki azzal, amikor a volt kedvesemről meséltem, de ő jó barát lévén meghallgatott, és úgy tett, mintha örülne nekünk. Lehet, hogy úgy is volt, ez pedig csak még jobban bizonyítja mennyire értékes ember. Ráadásul amikor szakítottam Mike-al, és elő jöttem a nyitott kapcsolat ötletemmel, ő bele ment, mert szeretett. Inkább volt velem úgy, mint sehogy. Mennyit kínoztam és bántottam, pedig ő csak szeretett. Most fogtam csak fel igazán, mekkora szerencsém is van vele. Minden egészen más megvilágításba került. Mindig is szeretett, és most is, én meg folyton bántom. Ki kell engesztelnem!

Amint ezt kimondtam magamban, az erkélyajtó hangos csapódással bevágódott, majd Rob oda nyögte a többieknek, hogy lefekszik. Rám sem nézett, a szívem szinte belehasadt. Nagyon megsértettem, de valahogy jóváteszem. A többiek tapintatosan várták, hogy mégis mi lesz, mikor felnéztem.
- Sajnálom, hogy ezt végig kellett hallgatnotok – mondtam kínosan, mire csak megrázták a fejüket. – Meg… Megpróbálom valahogy kiengesztelni. – Sok sikert kívántak, majd felmentem Robhoz. Az ágyon feküdt, befelé fordulva. Sóhajtva levettem a nadrágom, felhúztam a takarót és bebújtam mellé. Meg sem mozdult, mintha ott sem lennék. Ez elkeserített. Lassan közelebb húzódtam hozzá.

- Rob, én… - finoman hozzá értem a karjához, de elhúzódott tőlem, még jobban az ágy szélére. Sóhajtva feküdtem a hátamra, a könnyek már mardosták a szemem. Nem bírtam itt lenni így, ezért fogtam magam és lementem a nappaliba. Már a többiek is elmentek aludni. Remek az ő estéjüket is sikerült elbasznom. Elszívtam egy cigit a teraszon, aztán a kanapéra telepedtem. Hallottam, hogy nyílik a hűtő ajtaja, majd láttam, hogy Jennyi kivesz egy vizet. Csöndben maradtam, hátha nem lát meg. Most senkivel nem akartam beszélni.

- Kristen, azt hittem fent vagy – hiába, a szerencse ma nem áll mellettem. Leült mellém a kanapéra.
- Rob, nem hajlandó hozzám szólni, jobbnak láttam lejönni – motyogtam magam elé.
- Meg fog bocsájtani, hidd el. Holnapra el is felejti – bíztatott.
- Nem, ezzel most túllőttem a célon – sóhajtottam elkeseredetten.
- Nem tudtad, hogy már akkor is téged szeretett, igaz? – bólintottam. – Vagyis, ez nem egy megbocsájthatatlan tévedés. Ráadásul nem volt őszinte veled, érthető a kibukásod – folytatta.
- Meg sem érdemlem őt! – bukott ki belőlem, mire Jennyi meghökkenve járatta rajtam a szemeit.

- Én ezt nem így látom – kezdte elgondolkodva. – Figyelj, nem ismerem őt jól, vagyis csak annyira, mint Marcus többi barátját. Mindig is egy magának való emberke volt, nem szerette a társaságot, de nem is ez aggasztott. Olyan magányos volt, hiányzott belőle valami, de sosem jöttem rá, mi. Aztán augusztusban bemutatott nekünk téged, akkor láttam először az igazi Robot. A szemei csillogtak, kisimult volt az arca, és boldog volt. Pont, mint most. Vagy mindig, mikor veled van, jobban mondva mióta te vele vagy! Szeret téged, jobban, mint azt bárki is el tudja képzelni és nem hülye, tudja, hogy te is így érzel iránta. Higgy magatokban, ez nektek semmiség! – Közölte mosolyogva, majd megsimogatta a karom. Furcsa, pont azt éreztem, amit Jennyi szavakba öntött. Mióta Robbal vagyok, más vagyok és ezek szerint ő is. Én is láttam, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb, de nem feltétlenül a kapcsolatunknak tudtam be. Azt tudtam, hogy engem ő változtatott meg, és boldog vagyok, hogy én is ezt tettem vele.

- Köszönöm! – suttogtam Jennynek meghatottan, mire megölelt.
- Most megyek aludni, ha bármi van, tudod hol találsz – nyomott egy puszit az arcomra, majd bevonult a szobájukba. Lehúztam a takarót a kanapé háttámlájáról, majd eldőltem rajta. Amit most Jenny mondott segített nekem, de hagynom kell, hogy Rob is megeméssze a dolgokat, és holnap tiszta fejjel át tudjuk beszélni. Legalábbis remélem, hogy így lesz…

Képek a kislánnyal:
Rob:
http://cdn2.team-twilight.com/wp-content/uploads/2010/01/RobWight2.jpg
Kristen:
http://kristenstewarttwilight.com/wp-content/uploads/2010/01/kristen-stewart-robert-pattinson-6033-0.jpg
A bolt:
http://api.ning.com/files/eAweEiG*m84Yq-HjzFD-lSRMDwK9kJ1SQrcfVHJ5s9VxXnARs7HdCe4OXV7U5OAxjnir22kbggDhUt6uMK9xYmFPZuskGaIj/somerfield.jpg