46. fejezet

Budapest

Csajok, meghoztam a 46. fejezetet, ami nekem a kedvencem, csak mert PEST!!!!!!!!!!!:) Na, azt hiszem ezzel mindent elmondtam, remélem nektek is tetszeni fog, mert igyekeztem, nagyon.

A frissről elöljáróban annyit, hogy holnap reggel elutazom (Angyalkámmal és Briannámmal karöltve XD), és csak szombaton jövök haza. Vagyis nem ígérek új fejezetet csütörtökön, hiszen ez az időmtől is függ, meg a nettől, ami nem biztos, hogy lesz. Viszont, ha majd írásra szentelünk pár órát, és net is lesz, akkor minden további nélkül felkerül a 48. fejezet csüt. Ha nem, akkor vasárnap.

Addig is legyetek jók, még mindenki élvezze ki a szünet utolsó napjait, és jó olvasást!

Puszi, Lady

Azt gondoltam, kibírom… de egyre jobban szenvedtem. Nem túlzok, ha azt mondom, az a három nap csigalassúsággal telt. Szó szerint nem tudtam mit kezdeni magammal, és anyámat kezdtem az őrületbe kergetni. Ilyen még úgysem volt, mivel általában Ő teszi ezt velem. Már nagyon unta, hogy egész nap a nyakán lógok, és különböző hülyeségekkel bombázom. Szinte fellélegezett, mikor kirakott a reptéren.

- Nézd, egy paparazzi sincs – hüledeztem a reptér előtt, nem mintha hiányoznának.

- Mivel fogalmuk sincs róla, hogy éppen elhagyod az országot – forgatta a szemeit, majd sürgetőleg dobolni kezdett a körmeivel a kormányon.

- Be sem jössz velem? – kérdeztem szomorkásan.

- Minek mennék? – sóhajtotta, majd a kiskutya szemeimet elnézve, és valamit az orra alatt motyogva kiszállt az autóból. Győzelemittas arccal követtem a mozdulatban, és a csomagjaimmal együtt a jegyért indultunk. Pár percnyi sorban állás után végre a kezemben tarthattam az életemet megmentő papirkát.

- Rendben, ideje bemenned – lökdösött a kapu felé, pedig még volt egy órám a beszállásig. Engedtem a kényszernek, és elbúcsúzva tőle, átestem a kötelező vizsgálatokon.

A maradék háromnegyed órát egy kávézóban töltöttem, internetezéssel és sms írogatással Robnak. Valószínűleg forgatott, mert egyikre sem válaszolt, vagyis de, az utolsóra.

„ Unatkozol, cica? Ne aggódj, nemsokára velem leszel és gondoskodom róla, hogy ne legyen időd ilyenekre. Szeretlek, és már nagyon várlak!” – ez állt a válaszban. Nem igazán nyugtatott meg, mert tudtam, hogy amíg forgat, igenis lesznek unalmas óráim. Egyáltalán, mit fogok ott csinálni? Igazából azt sem tudom, hova megyek. Vagyis tudom, Budapestre, de ezen kívül semmit. Majd sétálgatok…

Végre felszólítottak minket, hogy a beszállás megkezdődik, én meg szinte futva tettem meg azt a néhány métert a gépig. Ott persze kezdődött a szokásos repülés iszonyom, de nem sokkal a felszállás után már be is aludtam. Egy órával az érkezés előtt tértem csak magamhoz, bevágtam a repcsin felszolgált kaját, és remegő gyomorral vártam a leszállást.

Párizsban szintén volt egy órám a csatlakozásig, de mivel a gép késett fél órát, sietve tettem meg az utat a másik repülőig.

Ez az út cseppet sem volt hosszú, két óra alatt megérkeztünk Budapestre. A repülőn egyáltalán nem volt tömeg, és a csomagokat is hamar megkaparintottam. Úgy döntöttem, nem szólok Robnak, hogy megérkeztem, lepődjön csak meg, mikor hazaér a szállodába. Gyorsan átállítottam a telefonomban lévő órát a budapesti időre, ami délelőtt tizenegy óra volt. Nem siettem el semmit, szépen komótosan kicsoszogtam, majd taxi után néztem. Egyszer csak egy kicsit duci, kopasz ember termett előttem és vigyorogva a képembe hajolt. Kis híján szívinfarktust kaptam.

- Elnézést, de Ön Miss Stewart, igaz? – kérdezte kissé érdekes angol akcentussal a féri.

- Öhm, igen – feleltem tétován.

- Remek. Én Robert Pattinson sofőrre vagyok - nyújtott mosolyogva kezet felém, és még valamit elmotyogott, amit nem értettem. Gondolom a neve volt az… - Én viszem a forgatásra – tette még hozzá, majd elvette a csomagot a kezemből és egy fekete Merci felé lépkedett. Követtem, és közben tudomásul vettem, hogy ennyit a meglepetésről. El is felejtettem, hogy Rob pontosan tudta, hogy mikor érkezem. Nem tudom, miért gondoltam, hogy nem szervezkedik.

- Messze van a szálloda? – érdeklődtem út közben, mert már nagyon kellett pisilnem.

- Nincs, de nem is oda megyünk. Robert azt kérte, hogy a forgatásra vigyem magát – egy pillanatra meghűlt bennem a vér. Forgatás egyenlő rajongók, ez pedig lebukást jelent. A pasi félreértette a rémült arckifejezésem, mert azonnal magyarázni kezdett. – Az sincs messzebb, egy óra sincs az út – nyugtatott, hátra mosolyogva a visszapillantó tükörben.

Próbáltam magam nyugtatni és inkább a tájat figyelni. Néztem az embereket, a házakat és csak úgy egybevéve mindent. Eddig kifejezetten tetszett, szép, régi épületek voltak az úton, amin haladtunk. Aztán beértünk egy zsúfoltabb részre, ahol a forgalom is nagyobb volt, majd az utca végén szemet szúrt a tömeg. Újra pánikolni kezdtem, de a sofőr hírtelen lekanyarodott egy utcába, majd oda intett annak a két embernek, akik kinyitották nekünk a nagy kaput, köszönés képen. Fellélegeztem, mikor leparkolt egy udvarban, ahonnan nem lehetett kilátni, de belátni se. Nagyjából üres volt a placc, csak egy-két stábtagnak tűnő emberke mászkált, vagy éppen cigizett ott. A sofőr ki sem pakolta a cuccaimat, mondván, hogy nemsokára megyünk tovább, de nekem azért kinyitotta az ajtót és közölte, hogy Rob nemsokára végez. Fogalmam sem volt, addig mit kezdjek magammal, ezért előkaptam a cigimet és rágyújtottam, hogy ne teljenek olyan unalmasan a percek, meg már amúgy is rég cigiztem. Közben szemügyre vettem jobban a környezetet, ahol álldogáltam éppen, de nem nagyon volt rá időm, mert a következő pillanatban egy hatalmas dörejjel kivágódott az ajtó, engem arra kényszerítve, hogy megforduljak.

Rob sétált ki rajta, egy levakarhatatlan mosollyal az arcán, és szinte futva szelte át a köztünk lévő távolságot. Azonnal elhajítottam a cigim, és elindultam én is felé, hogy végül a nyakában kössek ki. Elsőként a számat tapasztottam az övére, és több mint fél percig nem is engedtem szabadon. Már annyira hiányzott, ahogy puha ajkai kényeztetik az enyémet. A hajába markolva csábítottam, egyelőre még alsó ajkaimat cirógató nyelvét a számba. Kezei szorosan ölelték a derekam, már ennyitől elvesztettem az eszem.

- Hiányoztál – suttogta a nyakamba, miután elvált tőlem.

- Nekem mondod? – kacarásztam végre felszabadultan most, hogy ismét magam mellett tudhattam. Egy halk torokköszörülés végett, kissé fanyalogva ugyan, de elváltunk egymástól. Egy alacsony, sapkás lány állt velem szemben.

- Bocsi a zavarásért, fiatalok, de ma csak egy óra a szünet. És még oda is kell érni – közölte fintorogva, majd teljes figyelmét nekem szentelte. – Szia, Linda vagyok, Rob személyi asszisztense. Még nem ismersz, de én már többet tudok rólad, mint a saját anyámról – mosolygott egy kacsintás is megeresztve, és jelentőségteljesen Robra pillantott. Követtem a tekintetét, de Rob csak lehajtott fejjel, egy szégyenlős fél mosollyal konstatálta az elhangzottakat.

- Jó volt az informátorod – jegyeztem meg, mire Rob még jobban vigyorogni kezdett, és a derekamnál fogva magához rántott.

- Szegénynek egyszerűen nem bírtam másról beszélni – bocsánatkérően Lindára pillantott, aki csak legyintett, és a kocsi felé terelt minket.

- Nocsak, itt a pöttöm – jött felénk Dean mosolyogva, és megölelt. – Kétszer annyi munkám lesz – sóhajtott színpadiasan, de a végét elröhögte.

- Tudom, hogy örülsz nekem – bokszoltam a vállába játékosan, mire összekócolta a hajam. Nevetve másztam be a kocsiba Rob után, majd Dean is bepréselődött mellénk.

Rob egész úton a kezemet fogta, és az utazás felől érdeklődött. Ahova vittek minket az a bázis volt, ahol a színészek ebédeltek, összekészültek a forgatásra vagy éppen, ha sok idejük volt egy-egy jelenet közt, pihentek. Azonnal a lakókocsija felé húzott, nem mintha nagyon kényszeríteni kellett volna, örömmel mentem magamtól.

- Aztán nem rosszalkodni, nincs ma hosszú szünet – szólt még utánunk röhögve Dean, amire Rob csak egy káromkodással felelt. Éppen hogy csak ismét rátaláltunk egymás ajkaira, máris kopogás zavart meg minket. Az ebédet hozták, aminek az elfogyasztására Robot, csak nagy nehezen lehetett rávenni.

- Kérsz? – érdeklődött már sokadszorra.

- Nem, mondom, hogy ettem a repülőn nemrég – simítottam meg az arcát, mire kiesett a kezéből a villa, és utánam kapva az ölébe rántott. – Azt a három falatot már igazán megehetnéd – noszogattam, de válasz helyett az ajkaimra nyomta a sajátját. Ujjai izgató táncba kezdtek a combomon, szája pedig a kulcscsontomra tért át.

- Jól laktam… azzal – jelentőségteljes pillantást vetett rám, majd félreérthetetlen módon végigfutatta szemeit rajtam. Nem bírtam, sőt, nem is akartam vele vitatkozni, csak visszahúztam ajkait az enyémekre. Szenvedélyes csókunk közben eldöntött a kanapén, és lábaim közé férkőzött. Egyik keze mindenféle hezitálás nélkül kúszott a pulcsim alá, hogy a melleimre szorítsa.

- Basszus, megszoktam, hogy egyedül van. Bocsi! – Linda egyik kezét a szeme elé tartotta, miközben Rob sóhajtva lemászott rólam. – Indulni kéne – lesett ki az ujjai közt és kínosan elmosolyodott.

- Rendben – nyögte Rob, majd a ruháit megigazítva felkelt a kanapéról, magával húzva engem is. Cseppet sem boldogan indultam az ajtó felé, de a végcélt már nem értem el. Rob a csípőmnél fogva visszarántott magához egy utolsó, ugyanakkor elég intenzív csókra.

- Induljunk – toltam el magamtól, és kisétáltunk a lakókocsiból.

- Gyerünk, fiatalok – integetett Linda a kocsi ajtaja felé, de én megtorpantam.

- Rob, mi lenne, ha a szállodában várnálak? – kérdetem a számat harapdálva.

- Miért? – döbbent le.

- Úgy kisebb az esélye a lebukásnak – babráltam az ingjével.

- Ahogy akarod, kicsim. Legalább nem tereled el a figyelmem – jegyezte meg viccesen.

- Akkor hívok neked egy taxit – termett ott azonnal Linda, és már telefonált is.

A taxi tíz perc múlva meg is érkezett, a furcsa nevű sofőr meg átpakolta a cuccaimat. Megköszöntem Lindának, majd egy búcsúcsókot követően, beszálltam a kocsiba. Szerencsére Linda elmondta a sofőrnek, hova kell menni, így nekem már csak annyi volt a dolgom, hogy a seggemen üljek, és a várost nézegessem. Lassan megérkeztünk a szálloda elé, vagyis külön kérésre a mélygarázsban tett ki a taxis. A recepción minden probléma nélkül megkaptam Rob szobakulcsát, és fellifteztem az emeletre.

A szoba szép volt, amin már sosem lepődöm meg, hiszen mindig hasonló szobákban helyeznek el minket. A hatalmas ablak mögött lévő kilátás viszont meglepett. Egyszerűen fergetegesen szép látvány volt, ahogy a délutáni nap sugarai bevilágítják a szemben lévő hegyet. Egy vár is volt ott, ennek még utánanézek később. Ami pedig még inkább érdekessé tette, az a folyó volt, ami kettészelte a két oldalt. Előttünk egy gyönyörű híd volt, ami átvezetett a másik oldalra. Ha nagyon tekergettem a nyakam, láttam még többet is. Már előre vártam, milyen lesz a kilátás este.

Első körben elmentem lezuhanyozni, ahol csak a megszokott látvány fogadott, vagyis Rob szétdobált cuccai mindenhol. Miután végeztem, kicsit összeszedtem a dolgait. A hálóban is óriási kupi volt, vagy egy órán át pakoltam a disznó után. Kicsit meg is éheztem, ezért a kimerítő rendrakás után vacsorát rendeltem magamnak. Már akkor is laposakat pislogtam, de miután bevágtam mindent és a tv előtt fetrengtem, egyre nehezebben tartottam nyitva a szemem.

Nem tudom, hány óra lehetett, de arra ébredtem, hogy Rob éppen felkapar a kanapéról, és a hálóba siet velem. Fáradt voltam, de eszem ágában sem volt visszaaludni. Óvatosan az ágyra fektetett, de elmenni már nem tudott, mert karjaim szorosan zárultak a nyaka köré. Mosolyogva vette tudomásul, hogy innen nem szabadul, és mellém feküdt. Én meg azon kezdtem kuncogni, hogy már alsónadrágban van, és a tusfürdő illatát is éreztem a mellkasán, vagyis a zuhanyzáson túl van. Örültem, hogy csak miután elkészült mindennel hozott be, mert ez azt jeleni, hogy reménykedett benne, hogy felébredek és… Töprengés helyett, inkább cselekedtem.

*

Reggel már egyedül ébredtem, csak egy cetli volt mellettem, amit Rob hagyott nekem. Ez állt rajta: „Este jövök, addig is légy jó. Szeretlek! És Boldog Születésnapot, előre is.”

Az óra mutatója már elérte a tizenegyest, úgy látszik ez az időeltolódás megviselt. Nagyjából összekaptam magam, miközben azon törtem a fejem, hogy mégis mihez kezdjek egész nap. Azt se tudom, milyen lehetőségek vannak, de nem akarok egésznap a hotelben ülni, az biztos. Egy hirtelen ötlettől vezérelve leszóltam a recepcióra, hogy kérek egy taxit lehetőleg egy olyan sofőrrel, aki beszél angolul. Hamarosan szóltak is, hogy a taxi lent vár rám, így a napszemüvegem után kapva, lerohantam. Jó idő volt, elég volt egy pulcsi, természetesen kapucnis. Mondtam a taxisnak, hogy reggelizni szeretnék, ha lehet, valahol a közelben olyan helyen, ami nem annyira feltűnő. Talán öt percet mehettünk, majd kirakott egy téren, ami tele volt éttermekkel. Bementem az egyikbe, ahol kevesen voltak, majd a reggeli után egy kicsit sétálgatni kezdtem. A kapucnimban és a szemüvegemben teljesen biztonságban éreztem magam, nem alaptalanul, senkinek sem tűntem fel.

Aztán egy ördögi terv fogalmazódott meg bennem. Felhívtam Deant és kértem, hogy adja a telefont Lindának. Lediktáltattam vele a bázis címét, majd fogtam egy taxit és odanyújtottam a sofőrnek a cetlit. Minden probléma nélkül odavitt, én meg Rob lakókocsijába mentem. Már vagy fél órája ültem ott, és kezdtem nagyon unatkozni. Aztán végre nyílt a kocsi ajtaja, és belépett rajta életem értelme.

- Cica – nézett rám döbbenten. – Hát te? – kérdezte mosolyogva, mikor végre felfogta, hogy igen, tényleg én vagyok az.

- Meglepetés! – vigyorogtam, és kitárt karjaiba bújtam. – Nem bírtam volna ki egy egész napot nélküled, nem azért jöttem – suttogtam a fülébe, majd villámsebesen leszedtem róla a zakóját, és a mellényét kezdtem gombolgatni.

- Örülök, hogy itt vagy – nem voltam benne biztos, hogy a mostani meglepetésre érti, vagy csak úgy általában, hogy ide utaztam hozzá, de most nem is ez foglalkoztatott.

Rob is vetkőztetni kezdett, majd gyorsan az ajtóhoz lépett és ráfordította a zárat. Leültem a kanapészerűségre, és vártam, hogy csatlakozzon hozzá. Már csak a fehérneműm volt rajtam, és Rob zavarba ejtően vizslatott végig, miközben visszasétált hozzám.

- Új? – kérdezte, miközben az ölébe rántott, és végigsimított a csipkés bugyim szélén.

- Mi számít újnak? – mosolyogtam.

- Nem érdekes – búgta a nyakamba. – Szexi vagy, őrjítően kívánatos!– finoman beleharapott a nyakamba, mire felnyögtem, majd egyre lejjebb borított be csókokkal. Nagy nehezen letornáztam róla a nadrágot is, így mind a kettőnkön már csak az alsóneműk voltak. Rob végigdöntött a kanapén, és a lábaim közé helyezkedett, szorosan hozzám nyomva, kemény ágyékát. Türelmetlenül kezdtem befúrni a kezem a boxer alá, és szó szerint felnyögtem az élvezettől, mikor végre megérintettem, akárcsak Ő. Lassan mozgattam a kezem fel-le lüktető vágyán, miközben jóleső sóhajait és morgásait hallgattam, amiket hol a számban, hol pedig a nyakamon éreztem. Mielőtt a végletekig feszítettem volna a húrt, Rob elhúzta a kezem és a bugyimat félrehúzva, ajkaival kezdte felfedezni legérzékenyebb pontomat.

A szám elé kaptam a kezem, ami valamennyire elnyomta a sikoltást, ami akkor szakadt fel belőlem, mikor megéreztem magamban egyik ujját, míg nyelve tovább simogatott. Másik keze a mellemet markolászta, miután sikeresen leszedte rólam a melltartót. Azt hittem fejbe vágom, mikor vigyorogva fölém helyezkedett és egy csók közben lehúzta rólam a bugyit is. Zihálva tettem én is hasonlóképpen az alsónadrágjával, úgy éreztem, ha nem kapom meg azonnal, felrobbanok. Szélesebbre tártam a lábaim, mire kő kemény vágya azonnal birtokba vette a testem, és mozogni kezdett. Azt sem tudtam, hol csókoljam. Neki ezzel nem volt problémája, bejárta a nyakam ajkaival, majd a melleimet kényeztette sűrű nyögések közepette. Én nem voltam ilyen felszabadult, kétségbeesetten kerestem valamit, amit a számba nyomhatok, majd a pólómra rátalálva ráharaptam. Rob megrökönyödve nézte, amit művelek, és egy idő után nem bírta tovább.

- Mi… mit csinálsz? – zihálta, amivel egy időben a mozgást is abba hagyta.

- Sokan... van... vannak kint –nyögtem, és türelmetlenül megmozdítottam a csípőm, de nem érdekelte.

- Leszarom! Hallgatni akarlak – búgta a fülembe, majd elhajította a pólómat, és csípőjével eszeveszett mozgásba kezdett. Ha akartam volna sem bírtam volna visszafogni magam, teljesen kikészített, persze jó értelemben. Már nem érdekelt, ki hallja, csak Rá koncentráltam. Utolsó határozott lökésével, mindkettőnket egy másik dimenzióba repített. Ajkai vadul az enyémre tapadtak, valamennyire elnyomva feltörő hangjainkat. Zihálva ült fel a kanapén, engem magával húzva. Sokáig nem hallatszott más, csak hangos zihálásunk. Fintorogva nézte, ahogy felemelkedem róla, és öltözni kezdek. Aztán Ő is hasonlóképpen cselekedett. Enyhe lelkiismeret furdalásom lett, mikor meghallottunk a kopogást az ajtón, ami az indulást jelezte, hiszen nem hagytam enni.

Kilépve, kissé zavarba jöttem, főleg, mikor Linda és Dean is feltűnően elkezdtek bámulni egy-egy pontot a falon. Remek, tehát mindent hallottak. Vádlóban Robra néztem, aki csak mosolyogva nyomott egy csókot a számra.

- Visszamész a szállodába, vagy itt megvársz? – kérdezte reménykedve.

- Nem mehetek veled? Nem zavarlak, ígérem – néztem rá a Stew-féle boci szemekkel.

- Az lenne a legjobb – bólintott, mire majd’ kiugrottam a bőrömből.

- Kristen, hívok neked egy taxit, ami majd bevisz a kapun, ahogy tegnap is jöttél. Ha nem akartok feltűnést, jobb lenne, ha Robert a szokott rendben szállna ki a kocsiból a rajongók előtt – azonnal rábólintottam, Linda már csak tudja. Elköszöntem Robtól, majd türelmetlenül vártam a taxit, hogy én is mehessek utánuk.

Nem sokkal később már Linda várakozott rám az udvaron, majd bevezetett a forgatásra. Robra éppen egy kis plusz vakolatot kentek a nagy sürgés-forgás közepette. Már indult volna felém, de a sminkes visszanyomta a székbe, még nem volt kész. Aztán a jelenet előtt, míg a fénypróbát csinálták, oda tudott surranni hozzám egy csókra. Irigykedve néztem, ahogy szerelmem profin játssza a szerepét. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, aminek az lett a vége, hogy Rob nem nézett el rólam, majd meghallottunk a rendező hangját. Paradicsom-színnel az arcomon hajtottam le a fejem, ennek ellenére ezt még sikerült kétszer eljátszani, mire a rendező idegesen elrendelt negyedóra szünetet. Rob vigyorogva sétált elém, és semmivel sem törődve lekapott, majd az udvarra tolt.

- Egy pillanat – mondta, és visszarohant a templomba. Már öt perc is eltelt, de még nem jött vissza. Aztán végre megjelent. Kíváncsi voltam, így a cigi meggyújtása után, rá is kérdeztem.

- Ez mi volt? – érdeklődtem.

- Semmi csak… csak még meg kellett beszélnem valamit Lindával – összekulcsolta ujjainkat, és úgy tűnt lezártnak tekinti a témát.

A cigi után ugyan visszamentem, de elvonultam egy félreeső sarokba, hogy ne vonjam el többet a figyelmét, de én azért lássam. Linda odajött hozzám és beszélgetni kezdtünk. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a rendező elrendeli a mai forgatás végét.

- Akkor hívom a taxit, a bázison találkozunk – mosolygott, én meg kimentem az udvarra.

Pár perccel előbb érkeztem meg, mint ők. Rob gyorsan átvette a rendes ruháját a lakókocsiban, majd miután Linda is boldog szülinapot kívánt nekem, beültünk a fekete mercibe.

Rob kicsit fáradtnak tűnt, nem is akartam azzal zaklatni, hogy keressünk egy eldugott pubot, és kicsit szórakozzunk. Örültem, hogy vele lehetek.

A szobába lépve azonban elállt a lélegzetem. A padló rózsaszirmokkal volt teleszórva, amik egy kis utat szegélyeztek, egy csodásan feldíszített asztal felé. A szobában csak a gyertyák világítottak és a város esti fénye, ami beszivárgott az ablakon. Robra néztem, aki mosolyogva szemlélte, ahogy nem jutok szóhoz.

- Boldog születésnapot, kicsim – egy olyan csókot kaptam, amitől még a saját nevemet is elfelejtettem, majd az asztalhoz vezetett.

- Hogyan? – ennyit bírtam kinyögni, de megértette. Kezébe vette a pezsgőt, és miközben töltött belőle mindkettőnknek, magyarázni kezdett.

- Fogalmam sem volt, hogy fogom véghezvinni, de mikor megjelentél a lakókocsimban, majd közölted, hogy velem jönnél, elmondtam mindent Lindának. Elmagyaráztam mindent, aztán Ő felhívta a szállodát, ők pedig teljesítették a kérésemet – helyet foglalt velem szemben, majd lassan enni kezdtünk. Közben beszélgettünk, és nevettünk, néha csak csöndben néztünk egymás szemébe, vagy csak fogtuk a másik kezét. Pont olyanok voltunk, mint két tini, akik az első randijukon vannak. Miután befejeztük az evést, Rob kicsit feszültebb lett. Nem akartam megkérdezni, mi a gond, bár aggasztott.

- Akkor most jöjjön az ajándék – egy halk torokköszörülés után a táskája mellé lépett, majd eldugott valamit a háta mögött.

- Rob… - kezdtem volna akadékoskodni, hogy nem szeretem az ajándékokat, miért kell, de nem hagyta.

- Tudom! De remélem, ez mégis tetszeni fog – halványan elmosolyodott, majd elém állt. Most már én is feszülten vártam, mi lesz.

- Kristen Jaymes Stewart – mondta és leguggolt. Ajaj! – Hozzám jönnél feleségül? – kérdezte egy kábító mosoly kíséretében, amitől minden szituációban elaléltam volna, legalábbis eddig azt hittem. A kis doboz kinyílt, amiben ott volt a bizonyíték, hogy nem hallottam rosszul, tényleg megkérte a kezem. A szívverésem a háromszorosára ugrott, a torkom kiszáradt, szinte nem kaptam levegőt. A tenyerem izzadt és egyetlen szó sem jött ki a számon, de Rob türelmesen várt. Egy ideig. Aztán a mosoly lassan lehervadt az arcáról, és dobozka tetejét visszacsukta, majd csalódottan felemelkedett. Szomorú tekintetét az enyémbe fúrta, és száját szólásra nyitotta.

- Kristen, én…